Vasas, 1970 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1970-01-01 / 1. szám
Panaszok Visontán Mérnök és drámaíró Indiai élmények Nem egyformán Napjaink egyik legtöbbet vitatott és bírált jelensége az „egyenlősdi”. Erről nem lehet eleget beszélni, mert részben érthető, részben érthetetlen okok miatt kevés előrehaladás mutatkozik felszámolásában. Vezetők és beosztottak széles körében még mindig nem nyert polgárjogot a differenciálás szükségességének felismerése. Megszokásból, kényelemszeretetből, a felelősségvállalás elkerüléséből adódóan még a rendelkezésre álló szerény lehetőségekkel sem élnek megfelelően, mert a „mindenkinek egy keveset” módszert alkalmazzák, s így tulajdonképpen senkinek sem adnak igazán. Morálisan pedig még többet ártanak azzal, hogy elmossák a határokat a jó és a kevésbé eredményes munkát végsők között. Közismert, hogy a gazdaságirányítás új rendszerének bevezetése előtti időben kialakult az országban és természetesen a vasiparban is egy olyan bérhelyzet, amelynek lényege, hogy egészségtelenül közel kerültek egymáshoz a keresetek. Egyre jobban elmosódott a határ a vezetők és a beosztottak, a műszakiak és a munkások; a szak-, betanított és segédmunkások keresete között. Sőt a jó munkás és nem jó munkás között is! Mindez nem ösztönzött túlzottan tanulásra, lelkiismeretesebb munkára, nagyobb felelősség vállalására. S még azon sem tudtunk gyökeresen változtatni, hogy a segédmunkások keresete néha jóval meghaladta a jól képzett szakmunkásokét, a művezető pedig még néha ma is kevesebb jövedelemmel rendelkezik beosztottjainak jelentős részénél. Ezen a helyzeten csak úgy tudunk segíteni, ha szakítunk a régi és túlhaladott módszerekkel és határozottan törekedünk az elvégzett munka szerinti rangsorolására, különbségtételre. Az egyenlősdi hívei gyakran hangoztatják „az egyenlő munkáért egyenlő bért” elvét, csak éppen arról feledkeznek meg, hogy az „egyenlő munka” fogalmát nem elég csak szavakban hangoztatni. Nem az azonos munkakör és az egyforma munkaidő lehet az alapja az azonos munkának, hanem kizárólag csak az elvégzett munka mennyisége, minősége és társadalmi hasznossága. Mindebből két dolog következik. Egyrészt az, hogy a társadalmilag hasznosabb, értékesebb, nagyobb tudást igénylő és felelősségteljesebb munkát anyagilag is jobban el kell ismerni. Másrészt pedig az, hogy beosztástól függetlenül, esztergályos, technikus vagy kutatómérnök esetében is különbséget kell tenni azonos munkaköröket betöltők között, az általuk nyújtott eredmények alapjai. A központi vezetőség legutóbbi ülésén is szóba került, hogy bérekben, nyereségrészesedésben és jutalmakban történő igazságos differenciálás megvalósítása egyike a legnehezebb feladatoknak, hiszen a saját munkáját mindenki nagyon fontosnak tekinti és nehezen tudja a társadalmi hasznosságot reálisan értékelni. A becsületes munka minden beosztásban nélkülözhetetlen,de a vállalati és végső soron a társadalmi értékét tekintve lényeges különbségek vannak. Ezért a követendő alapelv csak az lehet, hogy aki többet ad a közösségnek, annak többet is kell kapnia. Ma a vállalatok kezében sok lehetőség van ennek érvényesítésére, jóllehet, az erre a célra fordítandó anyagi eszközök is végesek a vállalati nyereség alakulásától függően. A központi szabályozók módosítása viszont lehetővé teszi, hogy enyhüljenek a bérszínvonal növelésének terhei, és ily módon az eddiginél nagyobbak a lehetőségek a hatékonyabb, eredményesebb munka évközi anyagi ösztönzésére, a bérek folyamatos emelésére. A szabályozók módosítása lehetőséget ad arra is, hogy ha a vállalatok 1970- ben az előző évihez viszonyítva kisebb létszámmal változatlan eredményeket érnek el, akkor meghatározott mértékben növelhető a részesedési alap is. A lehetőségek adottak, csak élni kell velük. Simó Tibor LXXVII. évfolyamszám 1970. január VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! 1969 gazdálkodási eredménye Dr. Horgos Gyula miniszter és Nemeslaki Tivadar főtitkár nyilatkozata a termelékenység növeléséről az élőmunka hatékonyabb felhasználásáról, a munkafegyelemről és a munkaerővándorlásról A Kohó- és Gépipari Minisztérium, valamint a Vas-, Fém- és Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezete decemberben, a szakszervezet székházába vitatta meg e két ágazat vezetőivel, az igazgatókkal, a párt- és szakszervezeti titkárokkal az 1969-es esztendő gazdálkodási eredményeit, valamint a munkafegyelem megszilárdításával és a munkatermelékenység növelésével összefüggő tennivalókat. Elöljáróban összefoglaljuk az 1969. évi fontosabb eredményeket. A kohászatban mintegy 4—5 százalékkal, a gépiparban pedig 7—8 százalékkal múlta felül a termelés az előző évit, de növekedési üteme mindkét ágazatban alacsonyabb volt, mint a korábbi években. Ebben több tényező összhatása fejeződik ki. Egyebek között szerepe van a piaci mechanizmus érvényesülésének, amely csak a kínálattal összhangban levő termékek gyártására ad módot. Pozitívan értékelhetők a struktúraváltozás jelei, általában nőtt a munkaigényesebb alágazatok és termékek részesedése, míg a gazdaságtalanul előállítható termékek gyártása csökkent. Az elmúlt évben a kohászat árbevétele kb. 4,2 százalékkal haladta meg az 1968. évit, míg a gépipar árbevétele 7 százalékkal lett magasabb. 1968-ben jelentős mértékben nőtt az export: a kohászat kb. 11 százalékkal — tőkés relációban mintegy 49 százalékkal — növelte kivitelét. A gépipar szocialista exportja 12—13, tőkés kivitele pedig 18—20 százalékkal emelkedett. A kohászatban 8—8,5 százalékos lett az eszközarányos nyereség, míg a gépiparban 13,5—14 százalék a nyereség mértéke. A kohászat csak megközelítette az előző évi nyereségét, a gépipar pedig a tavalyinál magasabb nyereséget ért el. A termelői árszínvonal mindkét ágazatban stabil volt, ami arra utal, hogy a vállalatok nyeresége nem az áremelésekből származik. HORGOS GYULA: A részesedési alap szempontjából az 1909. évi nyereség mértéke korántsem kielégítő. A képződő részesedési alapot most már két évi — az 1968. és az 1969. esztendei — bérszínvonal emelés költségei terhelik s így a fennmaradó részesedési alap bérköltséghez viszonyított aránya a kohászatban az 1968. évi 9,2 százalékról 7,5 százalékra, a gépiparban pedig — noha ez az ágazat a tavalyinál nagyobb nyereséget ért el — 9,1 százalékról 7 százalékra csökkent. Ennek következtében 1970. tavaszán a kifizethető év végi részesedés mind a kohászatban, mind a gépiparban alacsonyabb lesz a tavalyinál. A pozitív jellegű gazdálkodási eredmények közé sorolandó, hogy a készletnövekedés üteme mérséklődött, a kohászat készletei 1968-ban majd 15 százalékkal, az elmúlt évben pedig kb. 5 százalékkal nőttek. 1969-ben a készletnövekedés mértéke reálisnak minősíthető, mert alacsonyabb volt a termelésnövekedés üteménél. A kohászat és a gépipar gazdálkodása sem volt mentes azoktól a hibáktól, amelyek az egész magyar ipar tevékenységét jellemezték az elmúlt időszakban. A munkatermelékenység — az egy foglalkoztatottra jutó termelés értékében mérve — a kohászatban mintegy 2 százalékkal, a gépiparban pedig kb. 3,7 százalékkal emelkedett. Ezekből az adatokból kitűnik, hogy mindkét ágazatban elsősorban létszámnöveléssel biztosították a termelés felfutását. Továbbá: a termelékenység növekedésének az üteme az 1961—1988-as esztendők átlagához képest jelentősen visszaesett. Mi a véleménye erről a kedvezőtlen tendenciáról dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszternek, illetve a szakszervezet főtitkárának, Nemeslaki Tivadarnak a városban munkába állítható taikat lényegében változatmunkaerő száma a negyedik tan létszámmal, a munkaerő ötéves terv időszakában sem hatékonyabb felhasználásanövekszik, fejlesztési feladatval kell megoldaniok. NEMESLAKI TIVADAR: — A kedvezőtlen tendencia már 1963-ban jelentkezett. 1989-ben több ízben — igazgatói értekezleteken egyes vállalatok beszámoltatása során, valamint a szakszervezet elnökségével közösen kiadott felhívásunkban — felszólítottuk a vállalatok gazdasági vezetőit s egyúttal felkértük a társadalmi szerveket, hogy tegyenek hathatós intézkedéseket az élőmunka hatékonyabb felhasználására, a termelékenység növelésére. 1969-ben sajnos, a várt javulás helyett viszszaesés jelentkezett. A munkatermelékenység javulásának ütemcsökkenését, stagnálását — bár abban a szabályozó rendszer hiányosságai is közrejátszottak — alapvetően a vállalatok gazdálkodásában tapasztalható hibák, mulasztások idézték elő. — Szeretném hangsúlyozni azt a felelősséget, amely ebben a vonatkozásban a KGM- re és vállalataira hárul. Az ország aktív kereső népességének — beleértve a mezőgazdasági dolgozókat is — csaknem 10 százalékát a KGM-vállalatok foglalkoztatják, az összes ipari dolgozó létszámában pedig mintegy 30 százalék a KGM részesedése. Jó vagy rossz gazdálkodásunk — ideértve a munkaerővel, az élőmunkával való gazdálkodást is — jelentősen befolyásolja a népgazdasági eredményeket és az egyéb ágazatok tevékenységét, munkáját. — Azt is le kell szögeznem, hogy a vállalatok nem vehetik át a szociális és jóléti intézmények feladatait, s a munkaerőgazdálkodásban nem vezethetik őket foglalkoztatási meggondolások. Az a feladatuik, hogy termelési tevékenységüket a munkaerő hatékony felhasználásával végezzék. A KGM vidéki vállalatainál az elmúlt évben csaknem 16 000-rel növekedett a létszám, ugyanakkor a budapesti telephelyi vállalatok dolgozóinak száma mintegy 600-zal csökkent. A budapesti vállalatoknak tudomásul kell venniük, hogy a fő-, A termelékenység terén kialakult helyzetért szakszervezeti szerveink is felelősek Szakszervezetünk elnökeire a kohó- és gépipari miniszterrel közösen egyebek között a szakszervezeti szerveket is felszólította hathatós intézkedések megtételére. Ennek ellenére üzemi szerveink többsége nem egy esetben a gazdasági vezetés álláspontját támogatta, s maguk is elsősorban a vállalati munkatermelékenység problémaköréhez tartozik a munkaerővándorlás és a munkafegyelem helyzete is. Budapesti vállalatainknál a munkaerőváltás éves mutatója meghaladja a 40 százalékot, de van olyan vállaton kívüli tényezőket „hibáztatják” a termelékenység és a munkaerőgazdálkodás jelenlegi helyzetéért. Ritkán hivatkoznak a lazaságokra, a rendelkezésre álló munkaerő hatékonyabb felhasználásának és a munkafegyelem megszilárdításának szükségességére. Minderről kevés szó esett s még kevesebb konkrét intézkedés született a problémák megoldására. látunk, amelynél eléri az 50 százalékot. A munkaerőváltás kisebb része szükséges és elkerülhetetlen, nagyobb része azonban felesleges, sőt káros. A munkahely változtatás okozta veszteség egyegy főre vetítve 15—20 ezer forint. 1960-ban a KGM vállalatainál a munkaerőváltás meghaladta a 110 090-et, az ebből adódó veszteség milliárdos tétel. Nem hagyható figyelmen kívül az a morális kár sem, amelyet a „vándormadarak” okoznak a munkafegyelemben, a vándorlók — kihasználva a vállalatok létszámnövelési törekvéseit s gyakran objektív munkaerő hiányát — sűrűn változtatják munkahelyüket s közben igyekeznek bérüket minél magasabbra feltornászni. Az új munkaerő utáni hajsza — s ez nemcsak a KGM vállalataira jellemző — csak arra jó, hogy fokozza a vándorlási kedvet, elősegítse a bérek növelését, lazítsa a munka- és a bérfegyelmet s elkeserítse a vállalathoz hű dolgozókat. A fővárosi KGM- vállalatok 1969 utolsó negyedére 12 000 új munkaerőt igényeltek a Fővárosi Tanács Munkaerőközvetítő Hivatalától. Ezek az igények nyilván túlzottak s figyelembe vették a más vállalatokhoz távozó dolgozók számát is. Ez az adat is a helyzet tarthatatlanságára, a vándorlás okozta felfokozott és látszólagos munkaerőhiányra mutat. Hadd utaljak mindjárt arra is, hogy 1971—1975 között a fővárosi KGM-vállalatok a munkából kiöregedő dolgozók és egyéb elkerülhetetlen létszámveszteségek pótlására öt év alatt összesen 35 000 új munkaerővel számolhatnak. HORGOS GYULA, NEMESLAKI TIVADAR: — Kétségtelen, hogy az elmúlt két évben a szabályozó rendszer egyik-másik eleme nem ösztönzött intenzív fejlesztésre. Sőt, nehezítette a munka hatékonyságának növelését célzó intézkedések bevezetését, mert a termelékenység ösztönzéséhez szükséges bérfejlesztés nagyobb terhet rótt a vállalatokra, mint a létszámnövelés. 1970-ben életbe lép a bérszínvonalszabályozás új rendszere, amely enyhíti a bérnövelés terheit, s ugyanakkor fokozza a létszámnövelés anyagi-pénzügyi konzekvenciáinak súlyát. A módosítás egy másik eleme — a többletlétszám bértömegének egyhaz(Folytatás a 2. oldalon)