Vasas, 1974 (79. évfolyam, 1-12. szám)
1974-08-01 / 8. szám
2 A HATÁROZAT NYOMÁBAN: A hagyományokra építünk Az asztalon a gyár népművelési programja. Mielőtt felülnénk, Peller Gyuláné, a Csavaripari Vállalat szakszervezeti bizottságának agit.-prop.-felelőse így summázza véleményét: — A KB-határozatot éppen azért tartjuk fontosnak, mert a dolgozók művelődését és közgondolkozásuk formálóerejeként jelöli meg. A művelődési igények felkeltése és támogatása tehát annyit jelent, hogy közvetve az életkörülmények alakulásába szólhatunk bele. És ennél szebb érdekvédelmi feladat kevés van... A Váci úti 1. számú gyár 1200 dolgozójának több mint fele ingázó. Nehezíti a helyzetet a három műszak is. A közművelődés fejlesztése éppen ezért a jövőben is a már kialakult és meglévő formákra támaszkodik. Még a határozat megjelenése előtt a vállalat kongresszusi felajánlásaként született meg az a vállalás, hogy fokozatosan beiskolázzák a nyolc általánost el nem végzett dolgozókat. Olyan alapnak tekintik ezt, amelyre aztán később bátran építhetnek. A kihelyezett 7—3. osztály ősszel indul majd, összesen 30 hallgatóval. Ez lesz az első lépés tehát, hogy 278 dolgozó nagy része megszerezze az alapműveltséget. A gyár, ahogy tudja, támogatja ezt. A tanítási idő fele munkaidőbe nyúlik át, tantermet, oktatót biztosít. S remélik, mint az elmúlt tanévben, most is többen tanulnak tovább középfokon. Az elmúlt színházi évadban hétszáznál több jegyet adott el a gyári közönségszervező. A TIT szervezésében két csoport látogatott a Parlamentbe. A közös kulturális programok szervezésének azonban más módja is honos a gyárban. — Annál is inkább jól ismerem az ingázók gondját — mondja Peller Gyuláné. —, mivel magam is Pilisvörösvárról járok be. A kert, a ház — főleg nyáron — sok munkát ad. És ugye, már közhelynek hat az a félbehagyott mondat, hogy „Indul a vonatom ...” Gyárunkban tíz műhely- és osztálybizottság van. Anyagi lehetőségeinkhez mérten támogatjuk őket, s ebből a pénzből önállóan szerveznek programokat maguknak. A két-kétezer forintos keretösszeget az elmúlt évben nyolcan színházlátogatásra, ketten pedig kirándulásra használták fel. Ezekben a közös megmozdulásokban természetesen részt vesznek a szocialista brigádok is. A gyárban egyébként 53 kollektíva 611 tagja dolgozik. Közülük a legjobbakat az elmúlt évadban filmbérlettel jutalmazta a szakszervezeti bizottság. Az érdeklődés azonban a vártnál nagyobb lett, s így a harminc mellé újabb 12 bérletet vásároltak és osztottak szét. A nagy feladatot azonban mindig a gyár egész kollektívájánakmegmozgatása jelenti. Ez történt tavaly év végén, amikor a vasasszakszervezet szövetséggé alakulásának 70. évfordulóját szellemi vetélkedővel ünnepelték meg a Váci úton. A háromfordulós küzdelemben majd másfélszázan vettek részt, s a rendkívül szoros versenyből a „Pattantyús” brigád került ki győztesen. A helyezettekkel együtt azonban a legtöbb pontot elérő fizikai dolgozókból álló „Hunyadi János” brigádot is jutalmazták. S bár az évforduló kötelez, hogy az ipar és a gyár történelmével is többet foglalkozzanak, a haladó hagyományok ápolására a XI. kongresszus tiszteletére szervezendő újabb szellemi vetélkedőn is nagy figyelmet fordítanak. — A gyár történetét, az ipar mozgalmának múltját, mártírjainak életét és munkásságát úgy érezzük, minden dolgozónknak ismerni kell. A vetélkedő pedig kitűnő lehetőség, hogy a versenyzőkön kívül minél szélesebb körben legyenek ismertek saját múltunk példát mutató fejezetei — mondja az agit-prop.-felelős. Hamari Tibor, a könyvtár helyettes vezetője sem fogalmaz másképp, amikor a hatezer kötet kölcsönzése után érdeklődünk. — Minden új olvasónak először azt adjuk, amit kér. Aztán a harmadik-negyedik kötet után ajánlunk mást, amit talán egyedül észre se vesz a polcon. Ha felkeltettük az érdeklődését, akkor legközelebb már ő kéri a segítségünket. A könyvtár látogatóinak hatvan százaléka fizikai dolgozó. A brigádoknak ugyan nincs szerződésük, kartonjaiknak száma azonban egyre több. Az évi 20 ezer forintos támogatás pedig nagy segítség abban, hogy egyre többen találjanak jó olvasnivalót a szabadpolcokon. Az idei kulturális munka után érdeklődve tudtuk meg, bemutatóra készül a gyár húsz fős fotóköre. A Laboratóriummal, jó felszereléssel is rendelkező kör „hivatalos munkája” a gyári ünnepségek, események megörökítése. De jártak már szentendrei közös fotótúrán is. Most színes diaképeket vetítenek majd, mert az utóbbi időben egyre több tag kedvelte meg a diafilmet. A gyár tehát hagyományokra épít, a ** már kitaposott úton kíván tovább haladni. A közművelődési határozat végrehajtása éppen ezért elsősorban több program szervezését, a nagyobb aktivitás biztosítását jelenti számára, így az idei esztendőben is.. A tervekben pedig a következő programok szerepelnek: a Bajor Gizi Emlékmúzeum megtekintése, filmklub bérletek vásárlása, a Nagytétényi Kastélymúzeum " felkeresése, több napos autóbuszkirándulás megszervezése. (békési) -Petőfi Nándor 125 évvel ezelőtt, 1849. július 31-én halt hősi halált Petőfi Sándor. A költő munkásságát, életútját ma már mindenki jól ismeri. Az azonban — főleg a fiatalabb nemzedékek számára — kevésbé köztudott, hogy a lánglelkű költő a szervezett munkások számára mindig éltetőerőt, példát és utat jelentett. Petőfi Sándor verseivel érveltek az általános, egyenlő és titkos választójogért, küzdöttek a függetlenségért, az ország demokratikus átalakulásáért, a kapitalista kizsákmányolás megszüntetéséért. Ha a múlt század végi vagy századunk eleji Népszavát vagy szaklapunkat átlapozzuk, ha elolvassuk a legjobb szónokok beszédeit — újra és újra rábukkanunk Petőfi Sándor nevére, műveire. Egy idős szaktársunk szavával élve: „Petőfi a munkások mindennapi kenyere volt.” Hadd említsünk meg egy hozzánk, vasasokhoz is közelálló epizódot. 1899. július 30-án, vasárnap délelőtt emlékezett meg a hivatalos Magyarország Petőfi Sándor halálának 50. évfordulójáról. Ugyanezen a napon, délután sokezres munkástömeg, dacolva a rendőri önkénynyel és a zuhogó esővel, elhelyezte a költő szobránál a szervezett munkások kegyeletének koszorúit. A Népszava aznapi vezércikkét az ügyészség nem engedte megjelenni, mert a cikk — éppúgy mint a koszorúkat elhelyező szónokok — a munkásság követeléseit felsorolva és Petőfit idézve, bebizonyította, hogy a munkások Petőfi igazi hívei és körítői. A négy szónok egyike Teszársz Károly vasöntő, a szaktanács és szakszervezetünk első elnöke volt, aki „az aradi elvtársaktól küldött koszorút tette le rövid beszéd kíséretében”. (Népszava, 1899. augusztus 1.) A bírósági megtorlás sem váratott magára. KÖNYVHETI SZÁMVETÉS Az idei könyvhét megrendezése nem csupán a könyv ünnepét jelentette a Diósgyőri Vasas Bartók Béla Művelődési Központ Könyvtárának, hanem számos feladatot is. Ugyanis ez évben az Ünnepi Könyvhét megyei megnyitójának házigazdája a Diósgyőri Gépgyár volt. A megnyitó napján került sor a Diósgyőri Gépgyár könyvtára és az üzem szocialista brigádjai közötti kulturális szerződések aláírására. A Diósgyőri Gépgyár vendége volt Fehér Klára. A találkozón számos kérdést kellett megválaszolnia, és olyan brigád is volt, amelyik tiszteletbeli tagjává választotta az írónőt. Ugyancsak jelentős esemény volt számunkra a László Bencsik Sándorral, a „Történelem alulnézetben” című könyv szerzőjével való találkozás, amelynek színhelye a Lenin Kohászati Művek Nemesacélhengerműje volt. A találkozó résztvevői munkások, szocialista brigádtagok, akik sok mindenben hasonlítanak az író által bemutatott Szegvári brigádra. Ezért voltak a szerzőhöz intézett kérdések olyan szenvedélyesek és „életszagúak”. Mindent összegezve, úgy érzem, hogy az idei könyvhét jelentős állomása volt annak az útnak, amelyet az Olvasó Népért, az Olvasó Munkásért mozgalom jelent számunkra. Székely Mikósné könyvtárvezető helyettes Az olvasó munkásért! Az utóbbi években sok vita folyik a könyv és a könyvtárak jövőjéről. Évek óta tanúi vagyunk egy érdekes ellentmondásnak. A munkások jelentős része az olvasást jelöli meg legkedvesebb tevékenységének; állítólag a könyvek iránt érdeklődnek legjobban. Mikor pedig az iránt tesszük fel a kérdéseket, hogy a szabad idő mekkora hányadát fordítják olvasásra, az álmok világából a valóság talajára zuhanunk: keveset olvasnak. A szocialista társadalomban az urbanizáció és a fejlett technikai civilizáció körülményei között is megmarad, sőt tágul az olvasás szerepe, mert a könyv használata nem azonosítható csak a más, új szabadidő-tevékenységek meghonosodásával. A modern embernek nem elég szeretnie a könyveket. Tájékozottnak kell lenni a nyomtatott dokumentumok világában és használni kell tudni azokat. Ezért szükséges és nélkülözhetetlen intézmény a könyvtár. Am könyvtárainknak nemcsak „kölcsönkönyvtárként” kell működniük, ahol az emberek pusztán szórakoztató időtöltés céljára olvasnivalót kölcsönöznek, hanem olyan intézményként, amelyek széles körű segítséget adnak korunk legfontosabb problémáinak megismerésére. A korszerű könyvtár tehát az önképzés műhelye, ahol a tájékozódás és a megismerés párosul annak elsajátításával, hogy mit érdemes és mit nem elolvasni, s hogy az egymásnak nemegyszer ellentmondó álláspontok közt hogyan lehet kritikus informálódással jól eligazodni. Lényegében arról van szó, hogy a modern könyvtár ne legyen csupán szépirodalmi gyűjtemény, hanem az emberi ismeretrendszer egészét összefoglaló és továbbsugárzó intézmény. Szerepe nem csökkenhet, ha szinkronban van a társadalmi igények fejlődésével. Itt is — mint a közművelődés más ágaiban —már mennyiségi szemlélet helyét a minőségi és a differenciált igények foglalják el, mert a termelési kultúra emelkedése nyomán ki-ki egyre inkább a maga szükségletei szerinti „tartalmakat” és alkalmakat keresi. Az új közművelődési szemlélet egy-egy cél érdekében az összes faktort szeretné megmozgatni. Valójában minél több szállal és minél szervesebben kapcsolódik a könyvtár más üzemi szervek, szervezetek, intézmények tevékenységéhez, annál inkább képes feladatai betöltésére. A kérdés, a megoldandó feladat az: hogyan kapcsolódjon minden közművelődési tevékenység a könyvhöz, a folyóiratokhoz? Ezek a gondolatok foglalkoztatnak most sokunkat, a Hazafias Népfront és a SZOT által kezdeményezett „Az olvasó munkásért!” mozgalom beindítása alkalmából. A versenyt könyvtárak számára indították, de a könyvtárosok szövetségesek nélkül aligha érhetnek el eredményeket. A mozgalom — melynek nincsenek kötelező olvasmányai — csak akkor nőhet mozgalommá, ha megóvjuk a kampányjellegtől és mozgósítani tudjuk a leleményt, az ötletet; ha a könyvtárosoktól nemcsak a kölcsönzési feladatok megoldását várjuk el, hanem újabb és újabb kezdeményezések, módszerek kimunkálására bátorítjuk őket. Nem látványos statisztikai táblázatokra van szükség, hanem arra, hogy a könyvtár és az ismeretterjesztés hivatásos munkásai öntevékeny segítséget kapjanak az olvasóközönség legérettebb rétegeitől. Olyan emberektől, akiknek nemcsak az irodalomhoz van fülük, hanem az élethez is, mert az irodalmi kultúra úgy épül be a legbiztosabban a személyiségbe, ha egyben a társadalmi cselekvés része is. Nincsenek illúzióink, nem gondolunk arra, hogy rövidesen mindenki olvasó, magas szinten műélvező lesz. Nem is ez most a fő cél. Sokkal inkább az, hogy az értő és továbbadni képes munkásokat megtaláljuk, és elsősorban velük találjuk meg a közös nyelvet. Nem véletlen, hogy az „Olvasó népért” mozgalmat elsősorban a munkásság körében szeretnénk szélesíteni. A mozgalom célja már kezdetben is az volt, hogy a szocialista irodalom tömegbázisát növelje, tehát nem a „több”,hanem a „mit” állt előtérben. A munkásközvélemény nemcsak a hatalmat gyakorló osztály politikai, erkölcsi és anyagi támogatását jelenti, hanem azt is, hogy a munkások követelményeket támaszthatnak az irodalommal szemben. Ehhez azonban közvetlenebb, személyesebb kapcsolatokra is szükség van. A mozgalom célkitűzéseihez tartozik az is, hogy egyes munkáskollektívák, szocialista brigádok rendszeres kapcsolatot vegyenek fel a tartalmilag és formailag haladó írókkal; ennek a kezdeményezésnek a gyakorlatba való átvitele terén már értékes tapasztalataink vannak a Ganz-MÁVAG-ban, az EVIG-ben, a csepeli Olvasó Munkás Klubban és a váci Híradástechnikai Anyagok Gyárában. Bizonyítva, hogy ez az út járható, és lehetőséget ad arra, hogy a munkásosztály követelményei hatékonyabban érvényesüljenek az irodalom fejlődésében. Segítene abban is, hogy az egyes írók, művészek is megértsék: valóban forradalmi, a szocializmust korunk követelményei között szolgáló törekvések legfőbb letéteményese, támogatója és mecénása a munkásosztály. Korszerűt csak velük és értük alkothatnak. Csibra Lajos a „Mező Imre” Körzeti Könyvtár vezetője VNSAS 1974. AUGUSZTUS Hogy csinálták az ÉVIG-ben? Az ÉVIG Művelődési Központ könyvtára másodízben nyerte el a „Kiváló könyvtár” címet. — Az ÉVIG gazdasági és politikai vezetői a kulturális nevelőmunka megvalósításához mindig és mindenkor megfelelő anyagi és erkölcsi támogatást biztosítottak és biztosítanak — mondja Horváth István a művelődési ház igazgatója — Széleskörű tevékenységünket jól segíti a szervezett társadalmi aktívahálózat. Hosszú évek következetes és fáradságos munka eredménye ez, amelyben a vállalat minden nemű vezető rétege részt vett és magas fokú megértést tanúsított. Csakis ilyen körülmények között bontakozhatott ki könyvtárunk kiváló tevékenysége. A könyvkiadás a központi könyvtárban egésznapos. Délelőtt kilenc órától délután négy óráig nyitott ajtókat talál az olvasni vágyó. Ez a módszer lehetőséget ad a vállalatnál két műszakban dolgozó munkásoknak arra —, a vidékről bejáróknak is —, hogy bármikor könyvet kölcsönözhessenek igényeik szerint. Hozzájárul ehhez a központi gyár rendészetének megértése is, amely a meghatározott időben (ebédidő alatt) kijárást engedélyez a könyvtári összekötőknek, hogy az igényelt könyveket az illetékesekhez eljuttassák. Ez a lehetőség azonban csak ott engedélyezett, ahol 7—4-ig dolgoznak és az üzemrészben nincs letéti könyvtár. A könyvtár vezetője dr. Juhász Imréné és munkatársai, Szabó Istvánné és Mészáros Irén izgatottan várják beszélgetésünk kezdetét. Az asztalon hatalmas albumok, amelyekben időrendi sorrendben fényképekkel, dokumentumokkal illusztrálva szinte az egész könyvtár tevékenysége, története megtekinthető. — Egyébként ez a segítőszándék jellemző az egész vállalatra — mondják közösen. — Jó példa erre maga Seregi László, a vszb titkár is, aki sokrétű elfoglaltsága ellenére arra is gondot fordított, hogy a közelmúltban személyesen járjon közben az illetékeseknél, amikor lehetőség nyílt a kohászati gyáregységben a letéti könyvtár bővítésére. A gazdasági vezetők és a szocialista brigádok megértése és szinte napok alatt készült el a könyvtár és berendezése. A központi könyvtáron kívül, amely a vállalattal szemben a Gyömrői út másik oldalán van, az ÉVIG gyáregységeiben hat letéti könyvtár működik, három pedig a vállalat üdülőiben. Sőt még a Sibrik Miklós úti általános iskolában is működtetnek egy ifjúsági könyvtárat. Nemcsak azért mert ezt az iskolát az ÉVIG több szocialista brigádja patronálja, hanem azért is, mert a vállalat számos dolgozójának ide jár a gyermeke iskolába. — Igyekeztünk, és igyekszünk jól dolgozni — említi szerényen dr. Juhász Imréné. — Nagyon sokrétű és nehéz munka például a letéti könyvtárak működtetése, adminisztrálása, új könyvekkel való ellátása, és vezetőiknek kiválasztása. A kiváló könyvtár pályázat egyik feltétele is például a letéti könyvtárak bővítése és a fizikai dolgozók létszámának növelése az olvasómozgalomban. A hét letéti könyvtáros a gyáregységek tiszleinek igen jó kapcsolata révén kiválóan működteti a könyvtárakat. Névszerint Zerinvári Tivadarné, Pécsi Erzsébet, Stolcz László, Balogh Péterné, Hornyák Imre, Kovács Józsefné és Garamszegi Józsefné. Valamennyien társadalmi munkásként végzik feladatukat. Nem szakképzett könyvtárosok, de könyvszerető, könyveket ismerő emberek. — Könyvtárunk kulturális programja mindig kapcsolódik valamilyen eseményhez, évfordulóhoz — mondja dr. Juhászné. — Ilyen alkalmakkor külön kis katalógusokat állítunk össze, amelyeket mindegyik szocialista brigádnak elküldünk. Több, mint 320 szocialista brigád működik a vállalatunknál. Programjaink közül néhány :„Így éltünk”, „Vallomások a szülőföldről”, „Felszabadulásunk 25. évfordulója”, Lenin centenárium”, „Petőfi évforduló”, stb- E témáknak megfelelő könyvjegyzéket állítunk össze, hogy a brigádoknak segíthessünk kulturális vállalásaik teljesítésében. A vállalat munkásainak nagy többsége vidékről jár be dolgozni. Munkaidő után vonat, vagy busz induláshoz kell alkalmazkodniuk. Ezért minden egyes brigádnak van egy könyvtári összekötője, aki vállalja, (lehetőleg budapesti lakos) hogy társainak helyébe hozza az igényelt könyvet. A vállalat dolgozóinak nagyobb része nődolgozó, így az összekötők többsége is az. Csak néhányat említsünk meg névszerint, akik évek óta végzik lelkiismeretesen ezt a munkát: Hlavács Ferencné, Vezér Sándorné, Csedő Jánosné, Bércsük Gyuláné, Szántó Gáborné. Somoskői Lajos Cserháti János (1929-1974) 1974. június 8-án hirtelen elhunyt Cserháti János, a Diósgyőri Vasas Bartók Béla Művelődési Központ igazgatóhelyettese és könyvtárának vezetője. Élete, tevékenysége szorosan összefügg Diósgyőr kulturális fejlődésével. Népművelői hivatása, tevékenysége röviddel a felszabadulás után kezdődött. Sokáig társadalmi munkásként végezte a népművelés nemes és szép feladatát. 1954-bee került Diósgyőrbe; a Lenin Kohászati Művek kultúrotthon igazgatója, majd 1955 végén a könyvtár vezetője lett. Lelkesedése, ügyszeretete nem ismert lehetetlent. Úttörője volt a Diósgyőri Vasas könytárhálózat kiépítésének. Az akkor még mindössze 25 000 kötetes állomány irányítása alatt 100 000 kötetes könyvtárrá fejlődött, s lett egyúttal méltó folytatója a diósgyőri munkáskultúra hagyományainak. Tevékenységéért 1964-ben Miniszteri Dicséretet, majd 1966-ban és 1970-ben a Szocialista Kultúráért kitüntetést kapta. 1968-tól a Diósgyőri Vasas Bartók Béla Művelődési Központ igazgatóhelyettese is lett, ezzel alkalma nyílt szélesebb körű népművelői tevékenységre. Halálával szegényebb lett a könyvtárosok és a könyvet szerető emberek tábora. De az ügy, amelyért két évtizedet áldozott fiatal életéből, tovább él, terebélyesedik, megőrizve az ő emlékét , az emberét, akit tiszteltünk és szerettünk.