Vasas, 1974 (79. évfolyam, 1-12. szám)

1974-08-01 / 8. szám

2 A HATÁROZAT NYOMÁBAN: A hagyományokra építünk A­z asztalon a gyár népművelési prog­­­ramja. Mielőtt felülnénk, Peller Gyu­­láné, a Csavaripari Vállalat szakszerveze­ti bizottságának agit.-prop.-felelőse így summázza véleményét: — A KB-határozatot éppen azért tartjuk fontosnak, mert a dolgozók művelődését és közgondolkozásuk formálóerejeként jelöli meg. A művelődési igények felkelté­se és támogatása tehát annyit jelent, hogy közvetve az életkörülmények alaku­lásába szólhatunk bele. És ennél szebb érdekvédelmi feladat kevés van... A Váci úti 1. számú gyár 1200 dolgozó­jának több mint fele ingázó. Nehezíti a helyzetet a három műszak is. A közműve­lődés fejlesztése éppen ezért a jövőben is a már kialakult és meglévő formákra tá­maszkodik. Még a határozat megjelenése előtt a vállalat kongresszusi felajánlása­ként született meg az a vállalás, hogy foko­zatosan beiskolázzák a nyolc általánost el nem végzett dolgozókat. Olyan alapnak tekintik ezt, amelyre aztán később bát­ran építhetnek. A kihelyezett 7—3. osz­tály ősszel indul majd, összesen 30 hall­gatóval. Ez lesz az első lépés tehát, hogy 278 dolgozó nagy része megszerezze az alapműveltséget. A gyár, ahogy tudja, tá­mogatja ezt. A tanítási idő fele munka­időbe nyúlik át, tantermet, oktatót bizto­sít. S remélik, mint az elmúlt tanévben, most is többen tanulnak tovább középfo­kon. Az elmúlt színházi évadban hétszáznál több jegyet adott el a gyári közönségszer­vező. A TIT szervezésében két csoport lá­togatott a Parlamentbe. A közös kulturá­lis programok szervezésének azonban más módja is honos a gyárban. — Annál is inkább jól ismerem az in­gázók gondját — mondja Peller Gyuláné. —, mivel magam is Pilisvörösvárról járok be. A kert, a ház — főleg nyáron — sok munkát ad. És ugye, már közhelynek hat az a félbehagyott mondat, hogy „Indul a vonatom ...” Gyárunkban tíz műhely- és osztálybizottság van. Anyagi lehetősége­­­inkhez mérten támogatjuk őket, s ebből a pénzből önállóan szerveznek programokat maguknak. A két-kétezer forintos keretösszeget az elmúlt évben nyolcan színházlátogatásra, ketten pedig kirándulásra használták fel. Ezekben a közös megmozdulásokban ter­mészetesen részt vesznek a szocialista bri­gádok is. A gyárban egyébként 53 kollek­tíva 611 tagja dolgozik. Közülük a legjob­bakat az elmúlt évadban filmbérlettel ju­talmazta a szakszervezeti bizottság. Az érdeklődés azonban a vártnál nagyobb lett, s így a harminc mellé újabb 12 bér­letet vásároltak és osztottak szét. A nagy feladatot azonban mindig a gyár egész kollektívájának­­megmozgatása je­lenti. Ez történt tavaly év végén, amikor a vasasszakszervezet szövetséggé alakulá­sának 70. évfordulóját szellemi vetélkedő­vel ünnepelték meg a Váci úton. A há­romfordulós küzdelemben majd másfél­­százan vettek részt, s a rendkívül szoros versenyből a „Pattantyús” brigád került ki győztesen. A helyezettekkel együtt azonban a legtöbb pontot elérő fizikai dol­gozókból álló „Hunyadi János” brigádot is jutalmazták. S bár az évforduló kötelez, hogy az ipar és a gyár történelmével is többet foglalkozzanak, a haladó hagyo­mányok ápolására a XI. kongresszus tisz­teletére szervezendő újabb szellemi vetél­kedőn is nagy figyelmet fordítanak. — A gyár történetét, az ipar mozgal­mának múltját, mártírjainak életét és munkásságát úgy érezzük, minden dolgo­zónknak ismerni kell. A vetélkedő pedig kitűnő lehetőség, hogy a versenyzőkön kí­vül minél szélesebb körben legyenek is­mertek saját múltunk példát mutató feje­zetei — mondja az agit-prop.-felelős. Hamari Tibor, a könyvtár helyettes ve­zetője sem fogalmaz másképp, amikor a hatezer kötet kölcsönzése után érdeklő­dünk. — Minden új olvasónak először azt ad­juk, amit kér. Aztán a harmadik-negye­dik kötet után ajánlunk mást, amit talán egyedül észre se vesz a polcon. Ha felkel­tettük az érdeklődését, akkor legközelebb már ő kéri a segítségünket. A könyvtár látogatóinak hatvan száza­léka fizikai dolgozó. A brigádoknak ugyan nincs szerződésük, kartonjaiknak száma azonban egyre több. Az évi 20 ezer forin­tos támogatás pedig nagy segítség abban, hogy egyre többen találjanak jó olvasni­valót a szabadpolcokon. Az idei kulturális munka után érdek­lődve tudtuk meg, bemutatóra készül a gyár húsz fős fotóköre. A Laboratórium­mal, jó felszereléssel is rendelkező kör „hivatalos munkája” a gyári ünnepségek, események megörökítése. De jártak már szentendrei közös fotótúrán is. Most szí­nes diaképeket vetítenek majd, mert az utóbbi időben egyre több tag kedvelte meg a diafilmet. A gyár tehát hagyományokra épít, a ** már kitaposott úton kíván tovább ha­ladni. A közművelődési határozat végre­hajtása éppen ezért elsősorban több prog­ram szervezését, a nagyobb aktivitás biz­tosítását jelenti számára, így az idei esz­tendőben is.. A tervekben pedig a követ­kező programok szerepelnek: a Bajor Gi­zi Emlékmúzeum megtekintése, filmklub bérletek vásárlása, a Nagytétényi Kas­télymúzeum " felkeresése, több napos autó­buszkirándulás megszervezése. (békési)­ ­-Petőfi Nándor 125 évvel ezelőtt, 1849. július 31-én halt hősi halált Petőfi Sándor. A költő munkásságát, életútját ma már mindenki jól ismeri. Az azonban — főleg a fiatalabb nemzedékek számára — kevésbé köztudott, hogy a láng­lelkű költő a szervezett munkások számára mindig élte­­tőerőt, példát és utat jelentett. Petőfi Sándor verseivel érveltek az általános, egyen­lő és titkos választójogért, küzdöttek a függetlenségért, az ország demokratikus átalakulásáért, a kapitalista ki­zsákmányolás megszüntetéséért. Ha a múlt század végi vagy századunk eleji Népsza­vát vagy szaklapunkat átlapozzuk, ha elolvassuk a leg­jobb szónokok beszédeit — újra és újra rábukkanunk Petőfi Sándor nevére, műveire. Egy idős szaktársunk szavával élve: „Petőfi a munkások mindennapi kenyere volt.” Hadd említsünk meg egy hozzánk, vasasokhoz is kö­zelálló epizódot. 1899. július 30-án, vasárnap délelőtt emlékezett meg a hivatalos Magyarország Petőfi Sándor halálának 50. évfordulójáról. Ugyanezen a napon, dél­után sokezres munkástömeg, dacolva a rendőri önkény­nyel és a zuhogó esővel, elhelyezte a költő szobránál a szervezett munkások kegyeletének koszorúit. A Nép­szava aznapi vezércikkét az ügyészség nem engedte meg­jelenni, mert a cikk — éppúgy mint a koszorúkat elhe­lyező szónokok — a munkásság követeléseit felsorolva és Petőfit idézve, bebizonyította, hogy a munkások Pe­tőfi igazi hívei és körítői. A négy szónok egyike Teszársz Károly vasöntő, a szaktanács és szakszervezetünk első elnöke volt, aki „az aradi elvtársaktól küldött koszorút tette le rövid beszéd kíséretében”. (Népszava, 1899. augusztus 1.) A bírósági megtorlás sem váratott magára. KÖNYVHETI SZÁMVETÉS Az idei könyvhét megrende­zése nem csupán a könyv ün­nepét jelentette a Diósgyőri Vasas Bartók Béla Művelődési Központ Könyvtárának, ha­nem számos feladatot is. Ugyanis ez évben az Ünnepi Könyvhét megyei megnyitójá­nak házigazdája a Diósgyőri Gépgyár volt. A megnyitó napján került sor a Diósgyőri Gépgyár könyvtára és az üzem szocia­lista brigádjai közötti kultu­rális szerződések aláírására. A Diósgyőri Gépgyár vendége volt Fehér Klára. A találkozón számos kérdést kellett megvá­laszolnia, és olyan brigád is volt, amelyik tiszteletbeli tag­jává választotta az írónőt. Ugyancsak jelentős esemény volt számunkra a László Ben­­csik Sándorral, a „Történelem alulnézetben” című könyv szerzőjével való találkozás, amelynek színhelye a Lenin Kohászati Művek Nemesacél­hengerműje volt. A találkozó résztvevői munkások, szocia­lista brigádtagok, akik sok mindenben hasonlítanak az író által bemutatott Szegvári bri­gádra. Ezért voltak a szerző­höz intézett kérdések olyan szenvedélyesek és „életsza­­gúak”. Mindent összegezve, úgy ér­zem, hogy az idei könyvhét jelentős állomása volt annak az útnak, amelyet az Olvasó Népért, az Olvasó Munkásért mozgalom jelent számunkra. Székely Mik­ósné könyvtárvezető helyettes Az olvasó munkásért! Az utóbbi években sok vita folyik a könyv és a könyvtárak jövőjéről. Évek óta tanúi vagyunk egy érdekes ellentmondásnak. A munkások jelentős része az olvasást jelöli meg legkedvesebb te­­vékenységének; állítólag a könyvek iránt érdeklődnek legjobban. Mikor pedig az iránt tesszük fel a kérdéseket, hogy a szabad idő mekkora hányadát fordítják olvasásra, az álmok világából a való­ság talajára zuhanunk: keveset olvasnak. A szocialista társadalomban az urbanizáció és a fejlett technikai civilizáció körülményei között is megmarad, sőt tágul az olvasás szerepe, mert a könyv használata nem azonosítható csak a más, új szabadidő-tevékenységek meghonosodásával. A modern embernek nem elég szeretnie a könyveket. Tájékozottnak kell len­ni a nyomtatott dokumentumok világában és használni kell tudni azokat. Ezért szükséges és nélkülözhetetlen intézmény a könyvtár. Am könyvtárainknak nemcsak „kölcsönkönyvtárként” kell mű­ködniük, ahol az emberek pusztán szórakoztató időtöltés céljára olvasnivalót kölcsönöznek, hanem olyan intézményként, amelyek széles körű segítséget adnak korunk legfontosabb problémáinak meg­ismerésére. A korszerű könyvtár tehát az önképzés műhelye, ahol a tájékozódás és a megismerés párosul annak elsajátításával, hogy mit érdemes és mit nem elolvasni, s hogy az egymásnak nem­egyszer ellentmondó álláspontok közt hogyan lehet kritikus infor­málódással jól eligazodni. Lényegében arról van szó, hogy a modern könyvtár ne legyen csupán szépirodalmi gyűjtemény, hanem az emberi ismeretrendszer egészét összefoglaló és továbbsugárzó intézmény. Szerepe nem csökkenhet, ha szinkronban van a társadalmi igények fejlődésével. Itt is — mint a közművelődés más ágaiban —m­ár mennyiségi szem­lélet helyét a minőségi és a differenciált igények foglalják el, mert a termelési kultúra emelkedése nyomán ki-ki egyre inkább a maga szükségletei szerinti „tartalmakat” és alkalmakat keresi. Az új köz­­művelődési szemlélet egy-egy cél érdekében az összes faktort sze­retné megmozgatni. Valójában minél több szállal és minél szerve­sebben kapcsolódik a könyvtár más üzemi szervek, szervezetek, in­tézmények tevékenységéhez, annál inkább képes feladatai betölté­sére. A kérdés, a megoldandó feladat az: hogyan kapcsolódjon minden közművelődési tevékenység a könyvhöz, a folyóiratokhoz? Ezek a gondolatok foglalkoztatnak most sokunkat, a Hazafias Népfront és a SZOT által kezdeményezett „Az olvasó munkásért!” mozgalom beindítása alkalmából. A versenyt könyvtárak számára indították, de a könyvtárosok szövetségesek nélkül aligha érhetnek el eredményeket. A mozgalom — melynek nincsenek kötelező ol­vasmányai — csak akkor nőhet mozgalommá, ha megóvjuk a kam­pányjellegtől és mozgósítani tudjuk a leleményt, az ötletet; ha a könyvtárosoktól nemcsak a kölcsönzési feladatok megoldását várjuk el, hanem újabb és újabb kezdeményezések, módszerek kimunká­lására bátorítjuk őket. Nem látványos statisztikai táblázatokra van szükség, hanem arra, hogy a könyvtár és az ismeretterjesztés hivatásos munkásai öntevékeny segítséget kapjanak az olvasóközönség legérettebb réte­geitől. Olyan emberektől, akiknek nemcsak az irodalomhoz van fü­lük, hanem az élethez is, mert az irodalmi kultúra úgy épül be a legbiztosabban a személyiségbe, ha egyben a társadalmi cselekvés része is. Nincsenek illúzióink, nem gondolunk arra, hogy rövidesen mindenki olvasó, magas szinten műélvező lesz. Nem is ez most a fő cél. Sokkal inkább az, hogy az értő és továbbadni képes mun­kásokat megtaláljuk, és elsősorban velük találjuk meg a közös nyelvet. Nem véletlen, hogy az „Olvasó népért” mozgalmat elsősorban a munkásság körében szeretnénk szélesíteni. A mozgalom célja már kezdetben is az volt, hogy a szocialista irodalom tömegbázisát nö­velje, tehát nem a „több”,hanem a „mit” állt előtérben. A munkásközvélemény nemcsak a hatalmat gyakorló osztály po­litikai, erkölcsi és anyagi támogatását jelenti, hanem azt is, hogy a munkások követelményeket támaszthatnak az irodalommal szem­ben. Ehhez azonban közvetlenebb, személyesebb kapcsolatokra is szükség van. A mozgalom célkitűzéseihez tartozik az is, hogy egyes munkáskollektívák, szocialista brigádok rendszeres kapcsolatot ve­gyenek fel a tartalmilag és formailag haladó írókkal; ennek a kez­deményezésnek a gyakorlatba való átvitele terén már értékes ta­pasztalataink vannak a Ganz-MÁVAG-ban, az EVIG-ben, a csepeli Olvasó Munkás Klubban és a váci Híradástechnikai Anyagok Gyá­rában. Bizonyítva, hogy ez az út járható, és lehetőséget ad arra, hogy a munkásosztály követelményei hatékonyabban érvényesülje­nek az irodalom fejlődésében. Segítene abban is, hogy az egyes írók, művészek is megértsék: valóban forradalmi, a szocializmust korunk követelményei között szolgáló törekvések legfőbb letétemé­nyese, támogatója és mecénása a munkásosztály. Korszerűt csak velük és értük alkothatnak. Csibra Lajos a „Mező Imre” Körzeti Könyvtár vezetője VNSAS 1974. AUGUSZTUS Hogy csinálták az ÉVIG-ben? Az ÉVIG Művelődési Köz­pont könyvtára másodízben nyerte el a „Kiváló könyvtár” címet. — Az ÉVIG gazdasági és politikai vezetői a kulturális nevelőmunka megvalósításá­hoz mindig és mindenkor megfelelő anyagi és erkölcsi támogatást biztosítottak és biztosítanak — mondja Hor­váth István a művelődési ház igazgatója­ — Széleskörű tevé­kenységünket jól segíti a szer­vezett társadalmi aktíva­hálózat. Hosszú évek következetes és fáradságos munka eredménye ez, amelyben a vállalat min­den nemű vezető rétege részt vett és magas fokú megértést tanúsított. Csakis ilyen körül­mények között bontakozhatott ki könyvtárunk kiváló tevé­kenysége. A könyvkiadás a központi könyvtárban egésznapos. Délelőtt kilenc órától délután négy óráig nyitott ajtókat ta­lál az olvasni vágyó. Ez a módszer lehetőséget ad a vál­lalatnál két műszakban dolgo­zó munkásoknak arra —, a vidékről bejáróknak is —, hogy bármikor könyvet köl­csönözhessenek igényeik sze­rint. Hozzájárul ehhez a köz­ponti gyár rendészetének meg­értése is, amely a meghatáro­zott időben (ebédidő alatt) kijárást engedélyez a könyv­tári összekötőknek, hogy az igényelt könyveket az illetéke­sekhez eljuttassák. Ez a lehe­tőség azonban csak ott enge­délyezett, ahol 7—4-ig dolgoz­nak és az üzemrészben nincs letéti könyvtár. A könyvtár vezetője dr. Ju­hász Imréné és munkatársai, Szabó Istvánné és Mészáros Irén izgatottan várják beszél­getésünk kezdetét. Az asztalon hatalmas albumok, amelyek­ben időrendi sorrendben fény­képekkel, dokumentumokkal illusztrálva szinte az egész könyvtár tevékenysége, törté­nete megtekinthető. — Egyébként ez a segítő­szándék jellemző az egész vál­lalatra — mondják közösen. — Jó példa erre maga Seregi László, a vszb titkár is, aki sokrétű elfoglaltsága ellenére arra is gondot fordított, hogy a közelmúltban személyesen járjon közben az illetékesek­nél, amikor lehetőség nyílt a kohászati gyáregységben a le­téti könyvtár bővítésére. A gazdasági vezetők és a szo­cialista brigádok megértése és szinte napok alatt készült el a könyvtár és berendezése. A központi könyvtáron kí­vül, amely a vállalattal szem­ben a Gyömrői út másik olda­lán van, az ÉVIG gyáregysé­geiben hat letéti könyvtár működik, három pedig a vál­lalat üdülőiben. Sőt még a Sib­­rik Miklós úti általános isko­lában is működtetnek egy if­júsági könyvtárat. Nemcsak azért mert ezt a­z iskolát az ÉVIG több szocialista brigádja patronálja, hanem azért is, mert a vállalat számos dolgo­zójának ide jár a gyermeke iskolába. — Igyekeztünk, és igyek­szünk jól dolgozni — említi szerényen dr. Juhász Imréné. — Nagyon sokrétű és nehéz munka például a letéti könyv­tárak működtetése, adminiszt­rálása, új könyvekkel való el­látása, és vezetőiknek kivá­lasztása. A kiváló könyvtár pályázat egyik feltétele is pél­dául a letéti könyvtárak bőví­tése és a fizikai dolgozók lét­számának növelése az olvasó­mozgalomban. A hét letéti könyvtáros a gyáregységek tiszle­inek igen jó kapcsolata révén kiválóan működteti a könyvtárakat. Névszerint Zerinvári Tivadar­­né, Pécsi Erzsébet, Stolcz László, Balogh Péterné, Hor­­nyák Imre, Kovács Józsefné és Garamszegi Józsefné. Vala­mennyien társadalmi munkás­ként végzik feladatukat. Nem szakképzett könyvtárosok, de könyvszerető, könyveket isme­rő emberek. — Könyvtárunk kulturális programja mindig kapcsoló­dik valamilyen eseményhez, évfordulóhoz — mondja dr. Juhászné. — Ilyen alkalmak­kor külön kis katalógusokat állítunk össze, amelyeket mindegyik szocialista brigád­nak elküldünk. Több, mint 320 szocialista brigád működik a vállalatunknál. Program­jaink közül néhány :„Így él­tünk”, „Vallomások a szülő­földről”, „Felszabadulásunk 25. évfordulója”, Lenin cen­tenárium”, „Petőfi évforduló”, stb- E témáknak megfelelő könyvjegyzéket állítunk össze, hogy a brigádoknak segíthes­sünk kulturális vállalásaik teljesítésében. A vállalat munkásainak nagy többsége vidékről jár be dolgozni. Munkaidő után vo­nat, vagy busz induláshoz kell alkalmazkodniuk. Ezért min­den egyes brigádnak van egy könyvtári összekötője, aki vállalja, (lehetőleg budapesti lakos) hogy társainak helyébe hozza az igényelt könyvet. A vállalat dolgozóinak nagyobb része nődolgozó, így az össze­kötők többsége is az. Csak néhányat említsünk meg név­szerint, akik évek óta végzik lelkiismeretesen ezt a munkát: Hlavács Ferencné, Vezér Sán­­dorné, Csedő Jánosné, Bér­csük Gyuláné, Szántó Gáborné. Somoskői Lajos Cserháti János (1929-1974) 1974. június 8-án hirtelen el­hunyt Cserháti János, a Diós­győri Vasas Bartók Béla Mű­velődési Központ igazgatóh­e­­lyettese és könyvtárának veze­tője. Élete, tevékenysége szorosan összefügg Diósgyőr kulturális fejlődésév­el. Népművelői hiva­tása, tevékenysége röviddel a felszabadulás után­ kezdődött. Sokáig társadalmi munkásként végezte a népművelés nemes és szép feladatát. 1954-be­e került Diósgyőrbe; a Lenin Kohászati Művek kultúr­otthon igazgatója, ma­jd 1955 végén a könyvtár vezetője lett. Lelkesedése, ügyszeretete nem ismert lehetetlent. Úttörője volt a Diósgyőri Vasas könytárháló­­zat kiépítésének. Az akkor még mindössze 25 000 kötetes állo­mány irányítása alatt 100 000 kötetes könyvtárrá fejlődött, s lett egyúttal méltó folytatója a diósgyőri munkáskultúra ha­­gyományainak. Tevékenységéért 1964-ben Mi­niszteri Dicséretet, m­­ajd 1966-ban és 1970-ben a Szocialista Kultúráért kitüntetést kapta. 1968-tól a Diósgyőri Vasas Bar­tók Béla Művelődési Központ igazgatóhelyettese is lett, ezzel alkalma nyílt szélesebb körű népművelői tevékenységre. Halálával szegény­ebb lett a könyvtárosok és a könyvet sze­rető em­berek tábora. De az ügy, amelyért két évtizedet ál­dozott fiatal életéből, tovább él, terebélyesedik, megőrizve az ő emlékét , az emberét, akit tiszteltünk és szerettünk.

Next