Vasas, 1981 (86. évfolyam, 1-12. szám)
1981-01-01 / 1. szám
2 társadalmi érdekkel össz(Folytatás az 1. oldalról) hangban megoldódjanak. A társadalmi munkamegosztás nálunk kialakult gyakorlata és állandó fejlődése biztosítékot nyújt arra, hogy általában ne egyesek jóindulatán múljon az, kinek mi és mennyi jut. Alapvető tévedést tükröz az a gyakorlat, amelyik a közvéleményt foglalkoztató, általa jól-rosszul ismert gondokról hallgat, mert ezt valamilyen meggondolásból kellemetlennek érzi. A társadalmi feszültségek akkor is megvannak, ha nem beszélünk róluk. Ahhoz, hogy ezeket feloldjuk, ismernünk kell tükröződésüket a közvéleményben, mélyrehatóan, sokoldalúan vizsgálnunk kell a kiváltó okaikat. Mindezekről — a gyakorlatnak megfelelően — nyíltan kell beszélni a dolgozókkal és elő kell segíteni sajátos eszközeinkkel a megoldást. Hazánkban joggal úgy érezzük, hogy megtettük mindazt, amit lehetett, életünk jobbá tételéért. Még akkor is, ha még mindig nincs elég lakás, akkor is, ha most magasabbak az árak, és ha bizonyos rétegeknek, jól tudjuk, még alacsony a keresete. Meggyőződésünk azonban, hogyma csak ennyire van lehetőségünk. Ám azon kell együtt dolgozni, hogy holnap többre legyen módunk. Foglalkozott Gáspár Sándor az ágazati kongresszusokról a SZOT-hoz küldött ajánlásokkal és észrevételekkel, a szocialista munkamozgalmak helyzetével és lehetőségeivel, a szocialista demokrácia fejlődésével, amely idővel szükségszerűen elvezet a teljes önkormányzathoz. Az életkörülmények várható alakulásáról ezt mondta: — Tisztelt kongresszus! Látnunk kell, hogy amíg a gazdálkodás hatékonyságában nem tudunk jelentősebb eredményeket felmutatni, addig az életszínvonal gyors fejlődésére nincs lehetőség. Ez olyan realitás, amelyet tudomásul kell vennünk. Ezért ma legfőbb feladatunk az elért életszínvonal megőrzése. Ismerve azonban lehetőségeinket, jól tudjuk, hogy a mai életszínvonal megőrzése és az életkörülmények jobbítása is nagy erőfeszítést, és mindannyiunktól nagyon kemény, következetes munkát igényel. A szakszervezetek ezúttal is hangsúlyozzák, hogy mindarra, amit az életkörülmények és az életszínvonal javításában elértünk, büszkék lehetünk. Ugyanakkor azt is hangsúlyozzuk, hogy az eddig elért színvonal még nem az, ami céljainkban, szerepel. Tovább akarjuk javítani az életkörülményeket, tovább akarjuk növelni az életszínvonalat. A VI. ötéves terv előkészítésében a szakszervezetek hitt csigaházaiba visszahúzódó embereketkell szervezniük. Nem a tőkések, kiszolgálóik, államapparátusuk és tömegkommunikációs eszközeik szakadatlan támadásának feltételei között kell tevékenykedniük. A hazánkban kialakult népi hatalom biztosítja, hogy a dolgozó tömegek érdekeinek védelméhez és képviseletéhez megvannak a kellő politikai feltételek. Ez segíti a szakszervezetek munkáját. Ha a szakszervezet tevékenysége mindennek ellenére mégsem kielégítő, akkor az okokat nem a politikai rendszerben, hanem a végrehajtás gyakorlatában kell keresni. A szakszervezeti mozgalomnak a maga eszközeivel szolgálnia kell és szolgál is a társadalmi haladást segítő minden ésszerű intézkedést. De a társadalmi érdekek érvényesítése nem szoríthatja háttérbe a jogos szakmai és más csoportérdekek intézményes kifejezését, az egyéni, vagy közvetlen napi érdekek és jogok védelmét, mert ezzel előbb-utóbb maga a társadalmi érdek, a távlati érdek, a közös ügy érvényesülése kerülne veszélybe. A dolgozó, az állampolgár számára a munkáshatalom erkölcsi értéke szürkül el, ha nem intézik emberségesen, elveinknek megfelelően az ő ügyét. Az érdekvédelemben számolni kell a társadalmi realitásokkal, de ugyanúgy számolni kell az emberekkel, szükségleteikkel, érdekeikkel is. A szakszervezeti érdekvédelemnek a munkahelyen — a napi értelemben véve —alapvetően egyénekre irányulónak kell lennie, főleg a munkabér, a munkakörülmények, a munkavédelem kérdéseiben. Ez gyakorlatilag azt követeli, hogy felettük, mellettük és nélkülük nem szabad előre dönteni a dolgozókat érintő kérdésekben. A szakszervezetek a különböző kérdések konfliktusának előrevivő megoldásával segítik az általános társadalmi cél elérését. A szakszervezeti szervekben kellő bátorságnak kell lennie ahhoz, hogy a fórumokon, a dolgozókkal szervezett nyílt tanácskozásokon vessék össze a különböző szintű érdekeket. Szóljanak arról, miképp látják az érdekellentéteknek, érdekösszeütközéseknek a népgazdasági célokat figyelembe vevő megoldását. Mindez azonban nem megy vita nélkül. Maga a társadalmi érdek sem érvényesül megfelelően, ha nem tudjuk összekapcsolni a csoport- és rétegérdekekkel, mert nem létezik „önmagában”, a csoport- és egyéni érdektől teljesen független, társadalmi érdek. Arra kell törekedni, hogy az egyéni és rétegérdekek a demokratikus fórumokon hangot kapjanak és a részt vettek. A tervben megjelölt életszínvonal-intézkedéseket reálisnak és igazságosnak tartjuk. Reálisnak, mert nem tűznek ki többet, mint amennyire megvan a lehetőség. Igazságosnak, mert oda juttatjuk a rendelkezésre álló anyagi eszközöket, ahol a legnagyobbszükség van rájuk. Ha a gazdálkodásban többet érünk el a tervezettnél, senkinek ne legyen kétsége, hogy ezt a többletet is megfelelő módon elosztjuk majd. Mit tűztünk ki a tervben célként? Növeljük a reáljövedelmet és a fogyasztást, fenntartjuk a teljes foglalkoztatottságot. Emelni és fejleszteni akarjuk az alacsony nyugdíjak összegét, a gyermekgondozási segélyt. Tovább akarjuk bővíteni a bölcsődei, az óvodai és az általános iskolai hálózatot. Könnyíteni akarjuk a fiatalok lakáshoz jutását és keressük a megoldást ahhoz, hogy a fiatal értelmiségi dolgozókat bekapcsoljuk a lakásépítési akciókba. A családi pótlék emelésével segíteni szándékozunk a nagycsaládosoknak. Jelentős intézkedéseket teszünk az egészségügy fejlesztéséért, a szolgáltatások javításáért, az áruellátás színvonalának megőrzéséért, sőt javításáért. Mit mutatnak ezek a szándékok? Mutatják társadalmunk humanitását, azt, hogy életünknek a legégetőbb gondjain szándékozunk enyhíteni. Mutatják, hogy e szándékok megvalósítása erősíti a létbiztonságot. Még tovább szorítják vissza a nem munkából származó jövedelemszerzés lehetőségét. Ugyanakkor hangsúlyozzuk, hogy növekedni fog a reálbér azoknál, akiknél ezt a végzett munka indokolja. Mindezért terveink találkoznak a dolgozók igazságérzetével. Tisztelt elvtársak! Ma már bevonta a gyakorlatunkba ai árak rendszeres emelkedése. Ez nekünk, szakszervezeteknek, eddig és most is, külön gondot jelent. Volt idő, amikor az volt a véleményünk, hogy szocialista viszonyok között az árakat nem szabad emelni. Ez az ár-lláspont — ma már látjuk — tarthatatlan. Az életnek megvannak a maga realitásai. Nekünk is tudomásul kellett venni azt, hogy az árak nálunk sem maradhatnak mozdulatlanok, a termelési költségek növekedése miatt. Ez, jól tudjuk, gondot okoz. Például olyan gondot, hogy az árak emelkedése az átlagnál súlyosabban érint egyes dolgozói rétegeket, családokat, és egyéneket. Mit lehet tenni? Az árak stabilitásához visszatérni nem lehet. Ezt hosszú távon is tudomásul kell venni és számolni kell vele az életszínvonal-politikában, mint tényezővel. Ezért úgy véljük, hogy a kormánnyal együtt nagyon gondosan kell arra ügyelnünk, hogy az áremelkedések ne okozzanak nehézséget életszínvonal-politikánk megvalósításában. Az állami szervek minden árintézkedés indokoltságát, szükségességét és hatását sokszorosan mérlegeljék, azaz „százszor mérjünk, mielőtt egyszer döntünk”. Ez arra is kötelezi az állami szerveket, hogy mielőtt döntenek az árak emelkedéséről, gondosan elemezzék a termelési költségek alakulását, növekedésük indokoltságát, mert ez befolyásolja a fogyasztói árakat. Beszélt a mozgalom módszereinek állandó megújulásáról, a bizalmiak munkájáról. — Most a bizalmiak, főbizalmiak és helyetteseik adják aktíváink többségét, mintegy 70 százalékát. A szakszervezeti mozgalom csak akkor képes hivatásának megfelelni, ha tevékenységét át- meg átszövi a dolgozókkal, a tömegekkel kialakított és ébren tartott, állandó kapcsolat. A bizalmiak mozgalmunk első számú aktivistái. Felelős politikai tényezők. Joggal érdemelték ki és élvezik dolgozótársaik megbecsülését, bizalmát. Valamennyi szakszervezeti tisztségviselő közül ők ismerik legmélyebben, legalaposabban a munkahelyi viszonyokat, a helyi feladatokat és dolgozótársaikat is, hiszen közöttük élnek, velük együtt dolgoznak. De ugyanakkor nekik kell a leggyakorlatiasabban ismerniük a szakszervezetek Tisztelt kongresszus! Szakszervezetünk 670 ezer tagjának üdvözletét néhány igénnyel és kéréssel párosítva szeretném tolmácsolni a kongresszusnak. Erre kötelez az a 150 ezer vélemény és javaslat, amelyet a szakszervezeti választások során megfogalmaztak. Ezeket beépítettük a széles körű vitára bocsátott kongresszusi határozattervezetbe. A bizalmi csoportokban és a bizalmi testületek ülésein e tervezethez újabb 906 észrevétel, javaslat hangzott el. XXVIII. kongresszusunkon 104 küldött kért szót, hogy választóitól kapott megbízásnak eleget téve hozzájáruljon céljaink demokratikus meghatározásához. Nem leltározási szándékkal említettem ezeket az adatokat, habár önmagukban sem mondanak keveset. Tény, hogy a mostani beszámolók és választások során tapasztalt aktivitás tartalmi szempontból jelentős fejlődést tükröz. A tagság és a tisztségviselők felelősen, reálisan mondták velecélkitűzéseit, törekvéseit és lehetőségeit is. Megválasztásukkal nemcsak a szakszervezeti csoportok tagjaitól kapnak mandátumot, hanem az egész szakszervezeti mozgalomtól is arra, hogy felelősséggel képviseljék, védjék a dolgozók érdekeit, és mindezt úgy tegyék, hogy a nagyobb közösség, a társadalom érdeke se szenvedjen csorbát. Gondoskodni kell arról, hogy a bizalmiak, a főbizalmiak megfelelően felkészüljenek a növekvő szerepkörük jó ellátására. Erősítenünk kell a szakszervezetek tevékenységében azt a készséget és képességet, hogy a tagságot foglalkoztató gondokat időben észleljük és a tagsággal együtt keressük és találjuk is meg a gyors és a legjobb megoldást. A nemzetközi szakszervezeti mozgalomban vállalt és végzett munkánk értékelése után így fejezte be előadói beszédét: — Tisztelt kongresszus! Kedves elvtársak! A beszámoló végén ismételten hangsúlyozni kívánom, hogy a XXIII. kongresszus határozatainak megvalósítása eredményes volt. A szakszervezeti mozgalom helyzete alapvetően jó. Ereje, társadalmi megbecsülése és súlya növekszik. Egyre aktívabb részese a hatalom gyakorlásának, a politika kialakításának és megvalósításának. Pártunk eszmei-politikai irányításával a magyar szakszervezetek a szocialista társadalom politikai rendszerének önálló, fontos szerepet betöltő részévé váltak. Mindez nem kevés eredmény. Ezekben az eredményt és tettek javaslatokat. Nagyon örvendetes, hogy nem a „mit csináljanak”, hanemt a „mit csináljunk” volt a jellemző. Ez a lényeges, hiszen elkötelezettségről, tenni akarásról tanúskodik. A vita megszívlelendő tanulsága, hogy az önmagunk elé állított célok alapvetően helyesek, gondjaink a végrehajtás következetességével és minőségével vannak. A tagság azt várja tőlünk, hogy a jövőben — az új szervezeti felépítés adta lehetőségre is építve — életközelibben, problémaérzékenyebben, kezdeményezőbben, következetesebben dolgozunk. Elengedhetetlen, hogy azonos erőt és figyelmet fordítsunk mindkét alapvető kötelezettségünkre: a termelés, a gazdálkodás segítésére és az érdekvédelemre, az érdekképviseletre. A dolgozók politikai érettségének bizonysága, hogy csaknem mindig és mindenkinél párhuzamosan, egymást feltételezve fogalmazódott meg az elosztható javak megtényekben, tükröződik a szakszervezeti mozgalom tisztségviselőinek, aktivistáinak hozzáértő, a szocializmus ügye iránti elkötelezettségtől áthatott áldozatkész munkája, tükröződik több mint négymilliós tagságunk bizalma és tenniakarása, amelyért e fórumon is köszönetet mondunk. Megítélésem szerint ez a bizalom és cselekvőkészség olyan „energiahordozó”, amelyből mindig több lesz, ha jól gazdálkodunk vele. A mi nagyszerű hivatásunk, a munkásfiatalokért érzett felelősségünk szüntelenül arra ösztönöz bennünket, hogy mindig jobbítsunk munkánkon. Most is ezt kell tennünk, mert a mozgalom elmúlt öt esztendeje sem volt hibáktól mentes. Még nagyobb alázattal, még kevesebb önhittséggel, még odaadóbb munkáslelkiismerettel kell ügyünket képviselni, feladva a csalhatatlanságba vetett hitet. A munkásosztály szolgálata nem bírja el a formalitást a felszínességet, az önzést. Mi büszkék vagyunk arra, amit népünk alkotómunkáiéval elértünk, de nem hunyhatunk szemet problémáink, gondjaink felett. Társadalmunk a munka társadalma. Igazságosabb minden eddigi társadalominál. Ezt a társadalmi rendszert mi hoztuk létre. Közös küzdelmeink, közös törekvéseink testesülnek meg mindabban, amit elértünk és amire büszkék vagyunk. Ez ad nekünk jogot arra is, hogy elégedetlenkedjünk azzal, amit még nem oldottunk meg. Kongresszusunk méltó fórum arra, hogy reálisan értékelje az elmúlt években végzett munkánkat és megszabja a további fejlődés tennivalóit, teremtésének és igazságos elosztásának igénye. A mi társadalmunk lényegéből fakad az őszinteség, a realitások következetes figyelembevétele. Ezeknek mindenkor érvényesülni kell. A szakszervezeteknek sem könnyű az életszínvonal megszilárdításának és megőrzésének programjával a dolgozók elé állni. De ennek valóra váltása is nagy erőfeszítéseket követel mindannyiunktól. Ezt tudva most nem igényelhetünk és nem is ígérhetünk többet. A továbblépéshez meg kell teremtenünk a biztos gazdasági alapokat, amiben nekünk is részességet kell vállalnunk. Erről a témáról szeretnék szólni, elsősorban az iparirányítás korszerűsítésének kapcsán. Kedves elvtársak! Valamennyien ismerjük az iparirányítás szervezetének korszerűsítéséről hozott politikai döntést, amellyel egyetértünk. Egy szervezeti intézkedés persze önmagában semmit sem old meg, csupán le- Herczeg Károly hozzászólása VASAS 1981. JANUÁR