Vasas, 1983 (88. évfolyam, 1-12. szám)
1983-01-01 / 1. szám
1983. JANUÁR „Egység és összefogás** Herczeg Károly főtitkár beszámolója a (Folytatás az 1. oldalról) tályokon keresztül az egyes dolgozókig. A foglalkoztatáspolitika, munkaerő-gazdálkodás a szakszervezeti munka szempontjából is nagyon fontos. Társadalmi rendszerünk nagy vívmánya: a teljes foglalkoztatás. Ezt feltételenül biztosítani kell a jövőben is. Szükséges azonban, hogy ez párosuljon a hatékony foglalkoztatással. Fel kell azonban arra is készülnünk, hogy a hatékony foglalkoztatás megvalósítása a korábbinál több feszültséggel, munkaerő-átcsoportosításokkal járhat. A szakszervezetek érdekvédelmi munkájával szemben fokozódott a tagság igényessége. Ez nagyrészt összefügg nehezebb gazdasági helyzetünkkel. Ennek az igénynek megfelelve mi is munkánk súlyponti kérdésének tekintettük a kollektív és az egyéni érdekvédelmi tevékenység javítását, az érdekegyeztetés színvonalának fejlesztését. Tovább tökéletesítettük a kollektív szerződés intézményrendszerét. Eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy ágazataink, illetve az egyes szakágazatok között a korábbinál erőteljesebben differenciálódnak az átlagbérek. Viszonylag lassú az előrelépés az egyéni teljesítményeket jobban elismerő bérezési gyakorlatban. Míg elvben tagságunk elfogadja a teljesítményarányos bérezést, a gyakorlati alkalmazás nem követi kellő mértékben az elvi egyetértést. Az egyéni képességek kibontakoztatása, a munka szerinti bérezés következetesebb alkalmazása érdekében további erőfeszítésekre van szükség. Az 1982-es tervek várható teljesítése alapján a VI. ötéves szociálpolitikai terv célkitűzéseink időarányosan teljesülni fognak. A három ágazat együttesen mintegy 3,5 milliárd forintot fordított a fő veszélyek és ártalmak megszüntetésére, a munkavédelmi helyzet javítására. A tervekben meghatározott intézkedések hatására 1982-ben 1500- zal csökkent az egészségtelen munkahelyek száma, mintegy 24 ezer dolgozó kerül ki az ártalmas termelési tényezők hatása alól. A munkakörülmények, a levegő állapotok javításának eredményeképp további 12 ezer ember munkakörülménye javul. Ezt mi jelentősnek tartjuk a dolgozó ember védelme szempontjából. Tovább nőtt a bölcsődei férőhelyek, az üzemétkeztetésben, az üdülésben részt vevők száma. Igen sok vállalatnál tervezték meg — a kongresszusi határozatnak megfelelően — az üzemegészségügy fejlesztését, az orvosi ellátás, a rehabilitációs tevékenység színvonalának javítását. Az életszínvonal-politikában, mint tudjuk, nagy jelentőséggel bír a szociálpolitika. Éppen ezért fontosnak tartjuk a VI. ötéves tervidőszak eddig elért eredményeit, de fontosnak ítéljük azt is, hogy az 1983-as tervezőmunka során gondosan ellenőrizzük , és helyesen ítéljük meg vállalataink helyzetét és lehetőségeit. Biztosra vehető, hogy az egyre szűkülő anyagi javak következtében jobban fognak ütközni a munkahelyi érdekek. Nagy felelősség hárul a bizalmi testületekre, hogy az elosztásban való részvételkor miként, milyen célok eléréséért, hogyan rangsorolnak. Ebben fokozott segítséget kell nyújtani a vállalati testületeknek. Úgy tapasztaljuk, hogy a vállalati munkában nagyobb szerepet kapott a munkavédelmi tevékenység. Ezt erősítette az új munkavédelmi szabályzatok kidolgozására irányuló munka, üzemi vita. Ennek ellenére az év eddig eltelt időszakában több halálos baleset történt, mint tavaly egész évben: ez ideig 53 munkatársunk vesztette életét. Növekedett a csonkulásos balesetek száma is, huszonöttel több, mint tavaly azonos időszakban. Egyedül az üzemi balesetek számában sikerült eredményt elérni. Az életszínvonallal kapcsolatos céljaink megvalósításában jelentős szerepe van a fogyasztói érdekvédelmi tevékenységnek. Elnökségünk egy hónappal ezelőtti ülésén úgy értékelte, hogy az áruellátás kiegyensúlyozott. Érdekvédelmi tevékenységünkben erősítettük az egyéni érdekvédelmet, a dolgozók törvényes jogainak védelmét. Ennek részeként áttekintettük az immár 6 éve működő jogsegélyszolgálatok tevékenységének tapasztalatait. Azt állapítottuk meg, hogy az egyéni ügyek intézésében igen jelentős szerepet töltenek be: az elmúlt évben 42 ezer esetben nyújtottak segítséget dolgozóinknak. Úgy látjuk, hogy ma, amikor szűkre szabottak a lehetőségek és kemények, nagyok a feladatok, az egyéni érdekvédelem fejlesztését munkánk egyik legfontosabb területének kell tekinteni. Ha az egyén érzi törődésünket — a neki még jobban, cselekvően részt legfontosabb —, személye gondokban a segítő kezet, kész venni az előttünk álló célok megvalósításában. Az emberrel való törődés ma is az egyik legnagyobb mozgósító erőnk és nekünk ezzel élni kell! A gazdasági építőmunkában és az érdekvédelem területén feladataink megsokasodtak, nehezebbé váltak. Ezeknek eleget tenni csak összefogással tudunk. Ennek kell, hogy hatékony eszköze legyen az agitációs, a propaganda- és a nevelő tevékenység. Meg kell ismertetnünk tagságunkkal céljainkat, meg kell tudni magyarázni, hogy miért ilyen a helyzetünk. És magyarázaton túl meg kell nyerni a végrehajtáshoz minden dolgozótársunkat. Ez nem lesz könnyű az 1983. évi tervvel összefüggő agitációs propagandamunkában. Az írásos tájékoztatási rendszerünket is jobban szükségleteink szolgálatába állítottuk, illetve állítjuk 1983-ban. El akarjuk érni, hogy tagságunk még tájékozottabb legyen az ágazatainkat érintő gazdasági és szakszervezeti kérdésekben egyaránt. Tagságunk jelentős hányada vett részt szakszervezeti oktatásban. Javult a szakszervezeti bizalmiak rendszeres felkészítése. Mindkét képzési formában érvényesítettük az információ, a tájékoztatás és a képzés hármas egységét. Továbbra sem tartjuk azonban kielégítőnek a bizalmiak, főbizalmi helyettesek felkészítésének színvonalát. Ha valaha szükség volt az ismeret, a tudás fejlesztésére, akkor erre most a változó világban, a bonyolult nemzetközi helyzetben és a mi gazdasági körülményeink között különösen nagy szükség van. Ha felkészületlen egy tisztségviselő, miként tud arra az ezernyi kérdésre válaszolni, amit naponta szögeznek neki? 1983-ban emlékezünk meg szakszervezetünk szövetséggé alakulásának 80. évfordulójáról. Célunk az, hogy az „Egység és összefogás” jelszó jegyében, a haladó vasas hagyományokhoz méltóan, szerényen tisztelegjünk elődeink harca, eredménye, munkássága előtt. A jelszó kötelez bennünket. Nemcsak az emlékezésre, hanem az előttünk álló feladatok sikeres végrehajtására is. Az egységre és összefogásra ma különösen nagy szükségünk van. A központi vezetőség tagjai előtt ismert az MSZMP Központi Bizottságának december elsejei határozata, a SZOT december 10-i plénumának állásfoglalása. Ezek ismeretében mi a legfontosabb teendőnk? Hogyan foglalhatná össze a jövő év legfontosabb feladatait? Mindenképpen látnunk kell nekünk, vasasoknak, hogy a gazdaság színterén kemény, komoly küzdelem, harc folyik. Mire irányul ez legfőképpen?! Gazdasági rentabilitásunk, fizetőképességünk fenntartására! Egyensúlyi helyzetünk javítására, az életszínvonal védelmére. Azt is látjuk, hogy e fő célok számtalan szükségintézkedést igényeltek és nem vagyunk bebiztosítva, hogy ilyenre, vagy hasonlóra 1983- ban nem lesz szükség. Mi helyeseljük és támogatjuk pártunk gazdaságpolitikáját, a jövő évi célkitűzéseket. De nem elég támogatni. Megvalósításából, végrehajtásából is részt kell vállalnunk. Elsősorban agitatív, felvilágosító, meggyőző munkát kell végeznünk a terv megismertetése, elfogadtatása érdekében. A terv támogatása ugyanis akkor válik társadalmi értékké, ha az nemcsak a fő célokra, hanem a részletekre és a végrehajtás minden mozzanatára kiterjed. Ha a támogatás cselekvési egységgé válik. Nekünk legfőbb tennivalónk ebben van. Kiemelt feladatunk tehát az, hogy az üzemi demokrácia fejlesztésével ezt az alkotó, cselekvő egységet erősítsük. A munkamozgalmakban rejlő erőforrásokat is még jobban a tervcélok elérésére kell mozgósítanunk. Különösen fontos, hogy a tervek, a vállalati szabályzatok kialakításában úgy képviseljük a tagság érdekeit, hogy az összhangban legyen az egész népgazdaság érdekeivel. A szociálpolitikai feladatok kialakítása gondos mérlegelést igényel a mérsékeltebb anyagi lehetőségek miatt. Legfőbb feladat a szinten tartás, az elért színvonal megőrzése. Az erőforrások reális értékelésében, a tagság igényeinek rangsorolásában tanácsainkkal, szakmai ismereteinkkel a korábbinál több segítséget kell adni a vállalati testületeknek. A fő feladatok között jelöltük meg a foglalkoztatáspolitikával kapcsolatos tennivalóinkat is. Segítjük a hatékony foglalkoztatás megvalósítását. De meg kell találnunk azokat a módszereket, ahogy már utaltam is rá, amelyek a hatékony foglalkoztatás segítését és a hatékony érdekvédelmet együttesen tudják érvényesíteni. Meggyőződésünk, hogy hiába veszünk részt alkotóan és érdemben a nagy ügyek intézésében (persze, ennek továbbra is nagy fontossága van), ha a dolgozó ember nem érzi eléggé gondoskodásunkat. Másként megközelítve: az egyes embert, az egyes szakszervezeti tagot kell megnyernünk ahhoz, hogy saját ügyének tekintse az egységet. Tárjuk fel és tegyük szóvá azokat a hibákat, amelyek boldogulásunk útját gátolják, esetenként keresztezik. S ami rajtunk múlik, azon változtassunk! Kérjük a központi vezetőség minden tagjától, hogy a vasasok nagy családját e felfogás és az ismert célok jegyében mozgósítsák a jövőnket megalapozó, jobb életünket szolgáló nehéz feladatokra.” VASAS ÉRDEKVÉDELEM 3 NAPI NYOLC ÓRÁNÁL TÖBBET DOLGOZNI? Ki tagadná, hogy napjainkban a közérdeklődés homlokterében a kisvállalkozás áll. Érvek hangzanak el, mellette és ellene. Csak néhányat a sok közül: vajon összeegyeztethető-e a viszonylag jelentős jövedelmet biztosító kisvállalkozás a szocialista tudattal, és a szocialista brigádmozgalommal? Lesz-e ideje a közösség felé is fordulni és legfőképpen marad-e elég energiája a társadalmi munkák végzésére annak, aki a gazdasági munkaközösségek és kisvállalkozások plusz óráiban kifullasztja magát? összeegyeztethető-e, s ha igen, akkor miképpen a szocialista brigádmozgalom eszméje azzal a törekvéssel, hogy valaki a GM-ekben jusson többletkeresethez? Csak néhányat idéztünk a felvetett, aggodalmaskodó kérdések közül. Ám ezek elégségesek ahhoz, hogy bonckés alá vegyükőket, összemérve jelenlegi helyzetünkkel, lehetőségeinkkel és körülményeinkkel. Ezt tette nemrégiben többek között a Csepel Autógyár párt-végrehajtó bizottsága is, amikor a gazdasági munkaközösségek működésének tapasztalatait elemezte. Mint ismeretes, a Csepel Autógyár az országban az elsők közt látott munkához, hogy előkészítse és bevezesse a nagyvállalatnál a munkaközösségek rendszerét. Már 1982 elején — amikor csak erősen az útkeresés időszakát éltük — a vállalat közvéleménye élénk érdeklődéssel fogadta az új lehetőséget! Ez a figyelem azóta csak tovább fokozódott, és miután ma már a Csepel Autógyárban közel ezren dolgoznak ilyen munkaközösségekben, a tapasztalatok is gyarapodnak. Joggal és méltán mondható, hogy a vállalat a krónikus létszámhiány, a rendelésmódosítások, a piaci igényekhez való rugalmasabb igazodás, az importkiváltás, az anyag- és energiatakarékosság tekintetében nem tudott volna úrrá lenni a belső gondokon, nem tudott volna eredményes termelési- és exportterv-túlteljesítéssel hozzájárulni a népgazdaság fizetési mérlegének és egyensúlyának javításához. Az eltelt időszak tapasztalatai a Csepel Autógyár politikai, gazdasági vezetését, a dolgozók közvéleményét egyaránt arról győzte meg, hogy az új kisvállalkozási gazdasági munkaközösségi formák, ha jól élnek vele, valóban hatékony és jelentős segítséget nyújthatnak a nagyvállalatoknak abban, hogy alapvető feladataikra összpontosíthassák a rendelkezésre álló erőket és eszközöket. Felvetődhet a kérdés, kik dolgoznak ezekben az új vállalkozási formákban? Szám szerint 616 fizikai dolgozó, 129 műszaki tevékenykedett december 1. időszakában kisvállalkozási formában. A párttagok száma ekkor 183, a KISZ-tagoké pedig 95 volt. Talán ebből is érzékelhető, hogy a Csepel Autógyárban is a kommunisták voltak azok, akik felismerték az újat, az általa kínált lehetőségeket, és a kezdeményezők élére álltak. Pedig elég sok ellenvéleménnyel kellett szembenézniük. Az elmúlt év elején sokan kétségbe vonták a VGM-ek szükségességét, mások úgy vélték, hogy ez a forma intézményesíti a nyerészkedést és a harácsolást. A politikai, társadalmi és tömegszervezetek együttes felvilágosító, érvelő és meggyőző agitációs munkájának eredménye, hogy a rövid bizonytalankodó időszak polémiáit az első negyedév elejére lezárhattuk, s már az 1982-es tervidőszak első szakaszában létrejöhettek a vállalati gazdasági munkaközösségek. A VGM-ek gyors és viszonylag nagy számú megalakulása önmagában véve is bizonyítja, hogy tényleges, valóságos vállalati igényeket elégítenek ki, s megalakulásuk egybeesett a dolgozók többségének azon törekvésével, hogy legyen módjuk szakmai ismereteik hasznosításával a végzett többletmunka eredményeként a többletbér megkeresésére is. Érdemes röviden áttekinteni, hogy tulajdonképpen milyen előnyöket is biztosítanak a VGM-ek a Csepel Autógyár dolgozói számára. Első helyre kívánkozik az a tény, hogy elsősorban jól képzett, az univerzális ismeretekkel rendelkezők körében segíti elő a létszám megtartását. Most, és itt térül meg igazán a több szakmában való jártasság, a szakmai továbbképzés, valamint a korábban már alkalmazott „átirányítás” során szerzett tapasztalatok. A másik nagy terület a szűk kapacitások feloldásának ügye! Amikor a nagyvállalatoknak ma szinte létkérdés a szüntelenül változó piaci lehetőségekhez való szüntelen és gyors igazodás, akkor a szűk kapacitások gondja valóban ügye a kollektíváknak! Nos, a VGM- ek olyan eszközöknek bizonyultak, amelyek mással és ilyen gyorsasággal nem pótolhatók. A közösségekben ugyanis a dolgozók a konkrét munkán kívül jelentős mértékű munkaszervezést is végrehajtanak, nagyobb gondot fordítanak a munkaeszközök, berendezések karbantartására, megóvására. S ne hallgassuk el azt sem, hogy valóban nagy figyelmet fordítanak a minőségre, nemcsak azért, mert munkájukat a kollektíva figyeli és minősíti, hanem azért is, mert közvetlenül a „zsebükre” megy! Azt sem illik elhallgatni, hogy mindannyian tapasztalhatjuk: óriási erőfeszítéseket követel, különösen 1983-ban kinek-kinek a saját életszínvonalának megőrzése! Ilyen körülmények között, pedig különösen fontos, hogymozgósítva minden tartalékunkat arra is mód és lehetőség nyíljék, hogy aki nem kíván szabad szombaton horgászni, az a népgazdaság és önmaga számára is fizetőképes hasznos munkával tölthesse szabad idejét. Ha jobban akarunk élni, akkor jobban kell dolgozni, minden munkahelyen az országban. Ha ez esetenként töbet is jelent a napi 8 óránál, akkor ezt is vállalni kell! Az úgynevezett „visszahúzó” hatásokról, aggályokról elég sok szó esik. Arról már kevesebb, hogy a VGM-nek „szigorú” munka- és minőségi fegyelme megjelenik a hétköznapi munka során is, és nemcsak a felfogásban, hanem a konkrét gyakorlatban. Arról is kevés szó esett, hogy már senki sem tagadja: a GM-ben dolgozók több jövedelemhez juthatnak, ám ez nem azonos a harácsolással, az anyagias szemlélettel, hiszen áldozatos munka árán jut ehhez a pénztöbblethez. Hiba lenne tehát bárki tudati fejlettségi szintjét megkérdőjelezni pusztán azért, mert munkaidő után, vagy szabad idejében GM-ben dolgozik. Már csak azért sem, mert munkájával a vállalat a népgazdaság érdekeinek szolgálatában a megkérdőjelező érdekeit is szolgálja. Végül, talán nem utolsósorban nem egészen igaz az oly állítás sem, mely szerint a kisvállalkozás elfordít a közügyek intézésétől! Nem igaz, mert, aki egyszer vállalta a közkatona, a közösség szolgálatának tisztét —, legyen az párttag, vagy pártonkívüli —, az ő életre vállalta ezt a szolgálato. A VGM-ek kedvéért pedig nem adja fel. Az a szocialistabrigádtag, aki eddig soha nem maradt el a társadalmi munkától, aki mindig részt vett a kommunista műszakon, aki tolókocsit készít a mozgássérteknek, akit eddig érdekelt munkatársai egyéni élete, boldogulása is, az a munkaközösségbe lépve sem hagyja az ajtó előtt szocialista tudatát és gondolkodását. Turbék János