Vasas, 1986 (91. évfolyam, 1-12. szám)
1986-01-01 / 1. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJE___ AVAS FÉM ÉS VILLAMOSENERGIAIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK LAPJA Ülésezett a központi vezetőség Évet zártunk, évet kezdünk. Ennek jegyében telt a december és telik a január. És ennek jegyében ült össze december 19-én központi vezetőségünk is. Több mint 140 tisztségviselőnk már jó előre megkapta az írásos anyagot, amely részletesen tartalmazta 1985 eredményeit, gondjait és 1986 feladatait. Jó, hogy az írásos anyagok kiadása ma már gyakorlattá vált, és jó, hogy a tagok jó előre felkészülhettek. Érdemes is volt tüzetesen áttanulmányozni az állásfoglalást, hiszen nagyon nehéz évről számolt be. Problémamegoldó törekvése legfőbb erénye, mert nem volt olyan kérdés, amit ne elemzett volna. Szükség is volt erre, hiszen a feladatmegoldás első lépése mindig a valóságismeret, hogy tudjuk, mit kell tennünk. Mert nemcsak a zord tél sújtotta vállalatainkat és az ennek hatására életbe léptetett korlátozó intézkedések, amelyek nehezítették az alapanyaggyártást, hanem sújtotta a még mindig sok helyütt döcögő, akadozó munkaszervezés és kooperációs fegyelmezetlenség és nem utolsósorban az óvatoskodás, túlbiztosítás is. Sajnos, a vaskohászat az erőfeszítések ellenére sem volt képes lemaradását behozni, de az már örvendetes, hogy a gépipar teljesítette tervét és a vilamosenergia-ipar az ismert körülmények mellett is biztosítani tudta az ország villamosenergia-ellátását. Olvasóinkat azonban nyilván leginkább a bér- és szociális kérdések érdeklik, nos, erről is szó esett. Vállalatainknál az átlagbér és az átlagkereset a tervnek megfelelően alakult. Az év során bevezetett keresetszabályozási formák többségében kedvező tapasztalatokat szereztünk. A keresetszint-szabályozás a leghatékonyabban dolgozó vállalatainknál az átlagnál magasabb keresetnövekedést biztosított. A központi szabályozást több vállalatunk választotta, mint amennyire számítottunk, ennek oka nyilván adóviselő képességük kedvezőtlen alakulása volt. Tapasztalataink szerint az elmúlt évben sem, volt megfelelő az MVMT-nél készenlétet, ügyeletet ellátó dolgozók, valamint mindhárom ágazatban a több műszakosok, közgazdaságiak és pályakezdők bérezése. Ami pedig a szociális ellátást illeti: a szükséges pénzforrások előteremtése nem kis erőfeszítést követelt. Az eredmény terhére képezhető jóléti és kulturális alap abszolút mértékben is csökkent. Ezt a hiányt növekvő érdekeltségi alap kiegészítéssel, a dolgozók térítési díjainak emelésével kompenzálták a vállalatok. 1985-ben naponta 149 ezer dolgozó vette igénybe az üzemi étkeztetést, a lakásépítési, lakáshoz jutási támogatásban 9900-an részesültek, tavaly 155 ezren üdülhettek, és szinte valamennyi kisgyereket el tudtak helyezni bölcsődében, óvodában. Természetesen nagy érdeklődés kísérte a jövő év gazdasági, ipari feladatait is. A vaskohászat legfontosabb teendője a belföldi igények mind mennyiségi, mind minőségi kielégítése. A gépipar a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javításában továbbra is meghatározó szerepet töltsön be. Ehhez azonban nem nélkülözhető a műszaki fejlesztés felgyorsítása, a termékösszetétel változtatása. A villamosenergia-iparnak az ország szükségleteinek ellátása mellett komoly erőfeszítést jelent majd a Paksi Atomerőmű harmadik blokkjának beindítása és a szenes erőművek rekonstrukciójának meggyorsítása. Paszternák László kv-titkár az egyik legfontosabbnak a dolgozók lakáshoz juttatásának vállalati segítését emelte ki, az egészségügy megelőző tevékenységét, a rehabilitáció javítását. A kv továbbra is fontosnak tartja, hogy a munkahelyiművelődés, a tömegsport és a szakmai képzés az eddigieknél fontosabb szerepet kapjon. A villamosenergia-iparban a rendelkezésre álló lehetőségek maximális kihasználásával teremtsék meg az eltérő adottságokból adódó vállalati juttatások egymáshoz közelítését. A gépiparban az alaphiányos és veszteséges vállalatainknál a hatékonyság növelésével a szabályozó rendszer változtatásával a szintentartás megvalósítható legyen. A kohászat 1986-os és VII. ötéves tervének kialakítása során az Állami Tervbizottság rendezési tervével egyetértve történjék intézkedés a források 1980-as reálértékének biztosítására. Az állásfoglalásban is megfogalmazódott: szükségesnek tartjuk, hogy a gazdálkodó szervezetek és szakszervezeti testületek fő feladatuknak tekintsék a munkakörülmények folyamatos javítását, a biztonságos munkavégzés feltételeinek megteremtését, a munkahelyi ártalmak csökkentését. E célok megvalósítása érdekében a munkavédelmi terv készítése a valóságos igények figyelembevételével, a fontossági sorrend kialakításával történjen. Mindebből kitűnik, nem kis feladatok állnak előttünk. Ha ezeknek a követelményeknek meg akarunk felelni, akkor nekünk is jobban kell végezni munkánkat. Ez évben is számíthatunk a szocialista munkaversenyben, az újítómozgalomban tevékenykedő munkások, vállalati kollektívák eddig is bizonyított tenniakarására, mert csak az együttes cselekvés, a fegyelmezett munka hozhat eredményt. Ezután Herczeg Károly főtitkár ismertette a XXIX. vasaskongresszus szóbeli beszámolójának tervezetét, majd Baranyai Géza kv-titkár tett javaslatot szakszervezetünk beruházásaira, a VII. ötéves tervidőszakra és az 1986-os költségvetésünkre. XCIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1986. JANUÁR ÁRA 3 FORINT „CÉLUNK: A SZOCIALIZMUS POLITIKAI ÉS GAZDASÁGI ALAPJAINAK ERŐSÍTÉSE, TAGSÁGUNK ÉRDEKEINEK, KÖVETKEZETES KÉPVISELETE ÉS VÉDELME” A XXIX. ELE tt plusz kettő, így oszlik meg a hét, amióta általánossá váltak a szabad szombatok. Már ami természetesen a dolgozók döntő többségét illeti meg. Mert vannak munkahelyek, ahol gyakorlatilag sohasem lehet leállni: kohók, amelyekben sohasem hűlhet ki a vas-, elektromos szolgáltatás, ahonnan sohasem hiányozhat a vigyázó tekintet. És korszükségletet fejez ki az is, hogy mostanság egyre többen „vernek rá” hétköznapi munkájukra a vgmk-kban. Bizonyosan össze lehetne írni, hogy mindezt mikor és mennyien. Ami adat itt következik, szintén munkaadat, de ilyen ötévenként terem: 570 + 100. Ennyien öltenek magukra a ritka kivételhez gondosan előkészített ruhát most szombaton meg vasárnap, hogy dologra készen találkozzanak a vasasszakszervezet székházának nagytermében, a sok évtizedes munkában acélosodott szakszervezet XXIX. kongresszusán. Az iménti nagyobb szám a küldötteket, míg a kisebb a meghívottakat fogja csokorba. Ősztől érlelődött ennek az igen fontos eseménynek a rendje. A kongresszusi előkészületek jegyében a Vasas újság is rendszeresen tájékoztatott azokról a mozzanatokról, amelyek során a vasasszakszervezet több mint 650 ezer tagja és ezen belül több ezer választott tisztségviselője igyekezett felmérni a legutóbbi kongresszus óta végzett munkát, értelmét lelve, s erősítve mindazt, ami jó volt, s tapasztalatok tárházát bővítve azzal is, ami tanulságos, javításra vár. Kettőszázötvennyolc alapszervezet sugarát tekintve — erre építve az erőt és összetartozást — nem kevés ez a munka — s erről szintén többször szó került az utóbbi hónapokban —, melyet a vasasszakszervezet vállalt és végzett az utóbbi öt évben. A 258 alapszervezet tudatában van ennek. A tudatosítás részét jelentette, hogy csoportértekezleteken, taggyűléseken, s számos már fórumon megismerhette a tagság saját szűkebb pátriáján túlmutató — az egész vasasszakszervezetre jellemző — munkaadatokat, tényezőket. S mindezt úgy, hogy vitatkozott, javasolt, érvelt. Az ősztől zajló választások tehát ilyen formán, a kongresszusi határozattervezet vitájában, vitája által tovább gyarapíthatták azt a folyamatot, amely a kongresszus dátumát, 1986.január 11 — 12-ét megelőzte. Mindez friss lüktetésű! Jellemző, hogy életünk s körülményeink bonyolultabbra fordulása talán még a korábbiaknál is inkább arra ösztönözte a tagságot, hogy felkészült — világos nemre, igenre egyként alkalmas — emberekre adja voksát, akár mint bizalmira, főbizalmira, szb-, vszb-tagra, -tagokra. S határozottan üdvözölhető, hogy igen sok észrevétel, javaslat érkezett a határozattervezettel kapcsolatban a központi vezetőséghez. Volt már szó róla, engedtessék meg újfent előhozni: szinte átütő igényként jelenkezett, hogy vissza kell állítani a vasipari szakmák társadalmi rangját; tovább kell fejleszteni a munkahelyi demokráciát, s ennek szoros vetületeként, a munkaverseny-mozgalmat. Volt már szó róla, lehessen „ismételni”: átütő igény, hogy a szakszervezet („kis- és nagybetűs” mivoltában) hasson oda: a létfenntartás alapja a főmunkaidőben elért jövedelem legyen. A munkapadnál, gépnél dolgozóknál éppúgy, mint azoknál, akik rajzasztal fölé hajolva nógatják agysejtjeiket. S a tervezet mindezen — s még jó néhány — vélemény alapján tovább csiszolódott. A központi vezetőség november végi ülésén úgy foglalt állást, hogy ne csak a fizikai munkásokat, hanem általában a nagyüzemi dolgozókat tekintve kerüljön a végleges tervezésbe, miszerint „kulcskérdésnek és meghatározónak tekintjük a nagyüzemi dolgozók helyzetének javítását”. Nem apróság ez. Egyáltalán: mindaz fontos, ami ténylegesen előbbre akarja vinni a munkát, s a nyomában sarjadó eredményeket tekinti a közös boldogulás alapjának. Szombaton és vasárnap, amint már erről szó volt, 570 kongresszusi küldött fog kezet egymással s dolgozik. A kongresszus köszöntése jegyében küldötteket szólaltattunk meg a lap 2., 3., 4. oldalán. Amolyan kis mini riportok ezek. Szóval és fényképpel közel hozandóan e kétnapos munka részvevői közül néhányat. Vallanak hétköznapi munkájukról, gondjaikról, aggodalmaikról. Többen felszólalást melengetnek, vajúdnak, társaik nevében, akik őket megbízták, hogy újabb öt esztendő céljai, tervei körül bábáskodjanak és mindezek döntésében részt vegyenek. Felelősség csendül hangjukból, drukkolásukból, ünnepélyes hangoltságukból. Vannak, akik már voltak küldöttek, vannak, akikre először gondoltak és szavaztak társaik ilyetén. Említhetnénk Kovács Csabánét, aki 1971 óta tagja a szakszervezetnek, s útravalót is vár a kongresszustól. Vagy Angyal Józsefnét, aki 2 érettségire tett szert, s aki — szintén nem áll ebben egyedül — nemcsak megélhetésnek, sikerforrásnak, örömforrásnak is tekinti a munkát, amelyet nap nap után végez. Munka vár itt is rá és többi mindannyiukra ezen a hétvégi két napon a Koltói Anna 5/7. szám alatti — s régi vasashagyományokat őrző — épület nagytermében. Méghozzá olyan munka, amely öt évet értékel, s ugyanannyihoz kíván támpontot adni, ha úgy tetszik, utat mutatni. Iránytű van. S a feladat olyan temérdek, hogy nap nap után neki kell lendülni. K, nem önmaguknak a feladatoknak a „kedvéért”. Hanem az emberekért. A több mint hatszázötvenezerért. Egyedül ez lehet a mérce. De, hogy sikerüljön, ahhoz nemcsak ennek az 570 küldöttnek a komoly megbízatás iránti felelőssége, cselekvő elkötelezettsége szükséges, hanem a megbízóké is. Az emelkedett napokon és a hétköznapok sokasága idején, ígybecsületes, így lehet mind termékenyebb annak reménye, hogy tető kerül a házra, amelyet oly vágyottan építünk négy évtized óta. Ennyit talán köszöntőül a két rendhagyó munkanap résztvevőinek , a vasasszakszervezet XXIX. kongresszusának. MVMT kongresszusi küldöttválasztás, 1985. november