Vasas, 1986 (91. évfolyam, 1-12. szám)
1986-01-01 / 1. szám
Ha szót kapnék a kongresszuson Nagy Marianna, a BHG Híradástechnikai Vállalat Debreceni Gyárának vszb-titkára, három választás óta bírja a dolgozók bizalmát, másodszorra választották meg vszbtagnak, 1985-től pedig az szmt tagjának is megválasztották. 1977-től dolgozik a gyárban, művezetőként kezdte. A gazdasági és társadalmi munkája mellett szakított időt a szakmai továbbképzésre is, 85-ben vegyészmérnöki diplomát szerzett. Az ágazati szakszervezeti kongresszus küldötte, mint mondotta, a vállalati szakszervezeti bizottság küldötteként vesz részt a kongresszuson. Egyenes tartású, nyílt tekintetű, határozott, azok közé a szókimondó emberek közé tartozik, akik nem rejtik véka alá véleményüket. Arra kerestünk választ, hogy mit mondana el a kongresszuson, ha szót kapna? — Mint mondotta, először vesz részt kongresszuson. Ön milyen „muníciót” visz tarsolyában? — A mostani választási rendszer olyan széles körű véleménynyilvánításra adott lehetőséget, hogy a küldöttek „kedvük” szerint válogathatnak a témakörben. Több téma is foglalkoztat, de az első és legfontosabb szakszervezeti teendő, hogy az újonnan választott funkcionáriusokat meg kell tanítani a szakszervezeti munkára. Nálunk, a BHG debreceni gyárában a választott funkcionáriusok létszámában több mint ötvenszázalékos személyi változás történt. Fontos feladatnak tartom, hogy felkészülten lássák el felelősségteljes megbízatásukat, minél hamarabb beletanuljanak a szakszervezeti munkába. Egyre több írásos anyagra lenne szükség ahhoz, hogy a szakszervezeti munka minél szélesebb körű nyilvánosságát, az igénynek megfelelően kialakítsuk. Gondolok itt például az országos szintű árpolitikai intézkedést megelőző hiteles információra, amelyet el kellene juttatni a választó tagsághoz, és ez jól tükrözné a szakszervezet állásfoglalását is. Egyszóval a nyíltabb munkakapcsolatokra kell törekednünk. Az árpolitika a bérpolitikával párosulva jelentkezik. Erről a témáról mit mondana el? — Igaz, nálunk nincsenek globálisan bérezési gondok, de ismeretes az a jelenség, hogy egyre nagyobb az igény, a munka teljesítmény szerinti differenciálásának érvényesülésére. Főleg azokon az exponált területeken, ahol nem normatívák szerint dolgoznak. Külön kiemelném az alkotó szellemi munkát végző dolgozók fokozott anyagi megbecsülésének fontosságát. Továbbá a kezdő, fiatal műszaki értelmiségi munkavállalók kedvezőbb anyagi ösztönzésére is ráirányítanám a figyelmet, amely országos probléma. Viszont a jót sem hallgatnám el, hiszen vállalatunknál ez a tendencia fokozatosan érezhető. Az elmúlt időszakban jelentős mértékű differenciálással élt a felső gazdaságvezetés, amely mind egyéni, mind pedig vállalati szempontból kedvező volt. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ez a fontos és komoly anyagi erőt igénylő probléma nálunk teljes mértékben megoldódott, de kimozdultunk a holtpontról és jó irányban léptünk előre. — Érezhető volt ez a bérpolitikai intézkedés a vezető állású dolgozók körében is? — Természetesen, hiszen mint mondottam, ez a fajta „ollónyitás” nálunk ennek feloldását eredményezte. E bérpolitikai módszer alkalmazása a vezető munka megbecsülését is jól tükrözi. Hiszen a felelősség értéke jobban kell hogy érvényesüljön minden területen. Ma már a változó vitághoz való tudatos alkalmazkodás időszakában, nem olyan vonzó a vezető munkakör, mint egykoron volt. Nincs olyan tülekedés, hiszen köztudott az a tény, miszerint nincs szinkronban a vezető munkakör felelősségviselésével az anyagi érdekeltség. Ámbár az is köztudott, habár ezzel a kérdéssel foglalkoznak az illetékesek, mégis szinte minden vállalatnál probléma ez, de a megoldás még sok helyen várat magára. — A munkaverseny-mozgalomról mit mondana el legszívesebben? — Örömmel számolnék be arról, hogy vállalatunknál bevezettük a szocialista brigád célfeladatos ösztönzését, amelyet kedvezően fogadtak brigádjaink, és eredménye máris érzékelhető a munkaverseny megújulásában. Az más kérdés, hogy mennyire tudunk a jövőben ezzel az ösztönzési rendszerrel konkurálni a vgmk-kal? (!) Konkrétan a debreceni 2. számú gyárban nem sok gmk tevékenykedik, de kis számuk ellenére, jól érezhető a gmk-k munkavállalási tevékenységének hatékonysága. Mindenesetre jobban, mint a szocialista brigádoké, hiszen szélesebb skálában vállalnak munkát, biztosítva ezzel hatékonyabb termelésüket. Jó lenne, ha ezt a fajta felszínre tárt „tartalékot” átmentenék a brigádmozgalomba is, és ott is eredményesen hasznosítani tudnák. Mert ez is a brigádmozgalom megújulási lehetőségét hordozza magában. A brigádmozgalom anyagi és erkölcsi elismerési rendszerét kell fejleszteni és a brigádok önmagukhoz mért fejlődését kellene elsősorban figyelembe venni. — Milyen témát tartogat még képzeletbeli tarsolyában? — Sarkalatos témánk a családos üdültetés megoldásának nehézségei. Főleg a nagycsaládosoknál szűkült be a lehetőségünk, mert a SZOT-üdülőink a megnövekvő igényt nem tudják teljesen kielégíteni. Ámbár a vállalatunk saját üdülője enyhíti ezt a gondunkat, de minden igényt ez sem tud megoldani. Reméljük, hogy a 12 napos üdültetés bevezetésével nyerünk egy turnust, amely lehetőséget biztosít újabb igények kielégítésére. Másik nagy probléma a nyugdíjak reálértékének megőrzése! Azok a törekvések, amelyek az emberiesség, a segítő szándék ékes példáját bizonyították már számtalanszor, nem elegendőek. Természetesen továbbra is szükség van a kommunista műszakok bevételének hányadát a nyugdíjasok megsegítésére fordítani, de ezek egyszeri juttatások, és nem oldják meg a nyugdíjasréteg anyagi gondjait. Többet érdemelnek, hiszen becsülettel helyt álltak egykor. Nyugdíjasaink rakták le szocialista társadalmunk alapjait, megteremtették az utánuk következő generációknak mindazt, amit a szocializmus vívmányai között emlegetünk. — Többek között a 3x8 órát is. Erről mi a véleménye? — Mondhatom azt, ha szót kapok, ez lesz a felszólalásommottója. Azt gondolom, nem vagyok egyedül. Jó lenne, ha minden ember a becsületes nyolc órai munkáival megkeresné a megélhetéséhez szükséges anyagi javakat, és utána nyolc órát kulturálódásra, nyolcat pedig pihenésre fordítana. Én hiszem, hogy ez vezérli továbbra is a szakszervezet érdekvédelmi, érdekegyeztetési és érdekképviseleti tevékenységét. Éles Árpád „Megtisztelve érezzük magunkat.. A Tungsram küldöttei is készülnek a vasasszakszervezet XXIX. kongresszusára. A közelmúltban a vasasból itt jártak az újpesti üzemben, és felkészítést tartottak, előzetes tájékoztatót a küldötteknek, akik munkatársaik, munkahelyi közösségük megbízásából vesznek majd részt a kétnapos ülésen. A kongresszusi küldöttek közül Kovács Csabánéval beszélgettünk, aki Kaposvárról került fel Budapestre, a férje áthelyezése révén. Ott, a kaposvári Tungsramban már eltöltött szerelőnőként egy évtizedet és nagyon szerette ezt a munkát. — Az első munkahelyem volt — mondja. — Most öt éve már, hogy itt dolgozom a régi adócsőgyárban. A munka jellege más, mint Kaposvárott volt, hiszen itt nem szalagon dolgozom, nagy egyenirányító csöveketkészítek és egyegy ilyen cső elkészülte teljes egészében az én kezem munkája, én vagyok felelős érte, vagyis az első művelettől az utolsóig én csinálom. Átszervezés révén kerültünk a nagy Tungsramból ide, ebbe a Váci úti kisebb üzembe. Már itt is megszoktam és úgy hiszem, engem is megszoktak, megszerettek. A vasasszakszervezetnek 1971 óta vagyok tagja, tíz évig bizalmi voltam Kaposvárott és most, a legutóbbi választásoknál itt is bizalminak választottak munkatársaim. — Minek köszönheti a bizalmat? — Talán mert szívesen vállalok munkát másokért. Brigádvezető is vagyok, munkabrigádunk a Szvetlána. Tagjai többnyire idősebb nők, akik egy életet töltöttek ebben az üzemben és közel a nyugdíjkorhatárhoz, bizony szeretnék, ha emberi módon élhetnének meg majd a nyugdíjukból is. Erről is beszélnék, ha szót kapnék a vasasok kongresszusán. Negyven ember tartozik hozzám, mint bizalmihoz, amúgy a brigádban, a kisebb családban kilencen vagyunk. Szeretünk együtt lenni. Mindig délelőttösök vagyunk, de gmk-ban és túlórában is dolgozunk, így bizony többnyire reggeltől estig a munkahelyen vagyunk. — Még miről beszélne, ha szót kapna a kongresszuson? — A nagyüzemi, fizikai dolgozók helyzete mindenképpen szóba kerülne, mert erről sokat beszéltünk az elmúlt időszakban. Nálunk mindenki vállalja a pluszmunkát, hogy több legyen a pénze, de mégis az lenne a jó, ha a nyolcórai munkaidőben kereshetnénk meg a megélhetéshez szükséges összeget. Sok minden apróság is szóba került nálunk a határozattervezet vitájakor is, meg azóta is, a beutalókkal kapcsolatosan például, amelyekből soha nem kapunk eleget, külföldi beutaló meg szinte el sem jut hozzánk. Amíg elérkezik a vasasok kongresszusának az ideje, áttanulmányozom az írásos anyagokat és a főbizalmunkkal is beszélek, így fogom igazán tudni, mi minden foglalkoztatja a mi dolgozóinkat itt a vákuumelektronikai gyárban. Három hónapja vagyok bizalmi, azt látom, hogy lesz elég dolgom, ha igazán, szívből akarom ezt a munkát végezni, márpedig csak így szabad és így érdemes szakszervezeti tisztséget vállalni. Igaz, elég szoros normában dolgozom, de ha vállaltam, közmegelégedésre szeretném képviselni dolgozótársaim érdekeit. Még nincs gyerekünk, nekem most ezek az emberek jelentik a családot, akikkel naponta együtt vagyok. Nemrégiben lettem párttag is és természetesen pártmunkámnak is tekintem, hogy közmegelégedésre végezzem a dolgom. Laczik Józsefné is fiatalaszszony, ő a műszaki igazgatóság kísérleti gyártásán, fejlesztésén dolgozik, beforrasztóként. Fiatal kora ellenére tizennégy éve izzós és hét éve van ezen a munkahelyen, két fiú édesanyja. — A kolléganőm volt sokáig a szakszervezeti bizalmi, én csak segítettem neki, a mostani választásoknál már engem választottak meg bizalminak. Tizenhárom ember van a csoportomban, főként nők, a maguk sajátos gondjaival, melyeket én is átérzek és át is élek naponta, hiszen két gyermekem van, Alsógödről járok be, vagyis olyan dolgozó asszony vagyok, akinek az egyre dráguló, emelkedő árak mellett öltöztetni, etetni kell megfelelően a családot és bent, a munkahelyemen is állnom kell a sarat, főként, hogy így bizalmukba fogadtak dolgozótársaim. — Mit jelent az, hogy kísérleti üzem? — Tulajdonképpen elég speciális terület ez, a stadionlámpák fejlesztése folyik nálunk és kísérleti gyártása. — Úgy tudom, ketten is mennek a műszaki igazgatóságról a vasasok kongresszusára? — Igen, Németh Lászlóné és én. Mindketten részt vettünk az eligazításon, felkészítésen, de tudom, hogy valamennyi küldött nem kaphat szót, hiszen akkor kevés lenne az a két nap, hogy megtárgyaljuk közös dolgainkat. A Tungsramból a vszb-titkárunk, Gődör János készül hozzászólásra a kongresszuson. Bizonyára valamennyiünk gondját tolmácsolja, összefoglalva. Minden bizonnyal szóba kerülnek a bérek, a munkakörülmények, a tájékoztatás fontossága, a jó és rossz hír gyors, pontos közlése, mert iyen információéhség azelőtt nem volt az emberekben, ilyen igény a tájékoztatás iránt. A műszaki fejlesztés felgyorsításáról, a jobb munkaszervezésről, az árnyaltabb érdekvédelemről is bizonyára hallani fogunk majd. Többi társammal együtt igen megtisztelve érzem magam, hogy ott lehetek január 11-én és 12-én a vasasok XXIX. kongresszusán. És nem is csak azért, amit viszünk a tarsolyunkban, nemcsak azért, hogy ott valaki közülünk, tungsramosok közül is elmondhatja, mi minden foglalkoztat bennünket, szervezett dolgozókat. Sokkal inkább azért, amit hozunk majd onnan. Mert biztos vagyok benne, nem távozunk útravaló nélkül. Az ott töltött idő igen hasznos lesz. A mi munkánk, újonnan megválasztott bizalmiaké érdemben csak most kezdődik majd el. Én a magam részéről boldog vagyok, hogy mint régi párttag, most kaptam e felelős megbízatást, a bizalmi tisztséget, mert bízom benne, hogy olyan iránymutatást kapunk most a kongresszuson a jövőre, ami hosszú távra meghatározza feladatainkat, tetteink lényegét és a határozatokban, melyek iránytűül szolgálnak majd a hétköznapokban, megfogalmazódnak a mi elképzeléseink is. Leopold Györgyi 1986. JANUÁR VASAS KONGRESSZUSI KÜLDÖTTEK Három asszony a Mátra aljáról A Mikroelektronikai Vállalat Gyöngyösi Gyárából három küldött, Hives Jánosné, Zám Istvánné és Kovácsné Nemes Veronika vesz részt a vasasszakszervezet kongresszusán, tájékoztatott Czibolya Mihály, a pipishegyi gyár szakszervezeti bizottságának titkára. Küldötteik közül a legfiatalabbat, a KISZ-esből lett szakszervezeti vezetőt, Kovácsné Nemes Veronikát kérdeztük életéről, munkájáról és természetesen arról, hogy mit mondana el szakszervezetünk kiemelkedő eseményén. — 1970 óta tevékenykedem a gyárban, itt voltam szakmunkástanuló, a szakmám műszerész — mondja. — Három évig voltam a transzformátorüzem KISZ-titkára. Az idén választottak meg a 128 fős üzem főbizalmi helyettesének. Egy kicsit meglepett, hogy ilyen bizalmat kaptam. Igyekszem megszolgálni. Az újonnan bevezetett szakszervezeti választási rendszert nagyon jónak, demokratikusnak tartom. Magamról még annyit, hogy 1976 óta tagja vagyok a pártnak. A vállalat párttagépítési munkabizottságában végzek még politikai munkát. Gyöngyösön, a Mátrai úti lakótelepen lakunk férjemmel . . . — Mit mondana el a vasaskongresszuson? — kérdeztem. — Azt mindenféleképpen, hogy vállalatunk milyen nagy hangsúlyt fektet a fiatal szakmunkások patronálására. Gondolok itt a kezdő fizetések kedvező megállapítására, a törődésre, az idősebb szakmunkások segítőkészségére és a fiatalok lakáshoz jutásának támogatására. Ezeket nagyon jelentősnek tartom. Megemlíteném azt, hogy szocialista brigádjaink közművelődési lehetőségei sokat szélesedtek Gyöngyösön. A gondokról, problémákról szólva őszintén elmondanám a főváros és a vidéki városok, települések közötti nem csekély kereseti különbségeket, lehetőségeket. Szerintem jóval alacsonyabbak a bérek vidéken, mint Budapesten, én ezt nagy gondnak tartom . . . — Tervei? — Mint főbizalmi helyettes azt szeretném elérni, hogy dolgozóink komolyabban vegyék a szakszervezeti oktatásokat és folyamatos mozgalmi munkát végezzenek. Munkámat szorgalommal, legjobb tudásom szerint szeretném csinálni. Politikailag is tovább képzem magam, beiratkoztam a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetemre. Ezt eredményesen szeretném elvégezni... n 3