Vasas, 1991 (96. évfolyam, 1-12. szám)

1991-06-01 / 6. szám

16 Ahol Lehel kürtjét őrzik Látogatás a Jász Múzeumban A Jász Múzeum hazánk egyik legrégibb vidéki múzeuma, 1874 óta működik. Jászberény­ben járva nem mulaszthattuk el megtekintését. Állandó ki­állításai a Jászság életének fontosabb mozzanatait tárják a látogató elé. Megtudjuk — töb­bek között —, hogy a jászok iráni eredetűek, az alánok egyik ágát alkották, az oszté­­kok közeli rokonai Magyaror­szágon valószínűleg a kunok­kal együtt telepedtek le a ta­tárjárással egyidőben. Ősi nyelvüket sokáig megőrizték: a Fekete Nagy Antal által ta­lált 1422-ből származó oklevél­ből az egykori jász nyelv mint­egy 40 (gazdálkodással kap­csolatos) szavát és köszönésük egy módját ismerhetjük meg. A jászok a lovas-nomád élet­mód mellett már korábbi ha­zájukban is ismerték a föld­művelést; magyarországi bete­lepedésüknél is elsősorban a földművelésre alkalmas helye­ket választották ki. A kiállított tárgyak bizonyít­ják, hogy az állattartás, pász­torkodás mindig fontos helyet foglalt el a Jászság lakóinak életében. A földművelő gaz­dálkodás csak­­a 18. század második felében vált általá­nossá. A szőlőművelés elterje­dését a hatalmas méretű fa­orsós szőlőprés, a szőlő gondo­zásának és feldolgozásának ki­sebb munkaeszközei bizonyít­ják. Láthatjuk a kender meg­munkálásának mozzanatait és fontosabb tárgyi emlékeit is. A népművészeti emlékek kö­zül kiemelkednek Nagy Pál Miklós jászapáti születésű pásztor munkái faragott pász­torbotok, famozsarak, a ma­gyar történelem, ismert alak­jainak fafaragásos megörökí­tése. Rendkívül termékeny al­kotó volt, sok munkája került magán- és közgyűjteménybe. Bemutatja a Múzeum az egy­kori ruházkodás, népi viselet emlékeit is. A művelődéstörté­neti vonatkozások közül az is­mert Zirzen Janka tevékeny­ségéről kapunk képet, a ma­gyar nőnevelés és tanítóképzés úttörőjeként tevékenykedett a városban. Dózsa Pál jászkapi­tány alapította 1767-ben a „jász gimnáziumot”, amely ma is jelentős szerepet tölt be a Jászság közoktatásában. A vitrinben elhelyezett gyógyszertári felszerelések Déryné Széppataki Róza édes­apjának egykori, patikájából valók. Déryné — a magyar nemzeti színjátszás kiváló út­törője — ugyanis Jászberény­ben született 1793. december 24-én. Naplójában megörökíti jászberényi gyermekéveit, pá­lyakezdésének körülményeit, majd a hazai színháztörténet fontos eseményeit. A kiállítás a Jászság festőművész szülöt­tének, Vágó Pálnak is emlé­ket állít. Jászapátiban született 1853. június 6-án; ott jártunk a hagyatékából berendezett emlékszobában. Láthattuk A tiszai árvíz című festményét és a Feszty-körkép általa ké­szített részletének reproduk­cióját. Emlékek maradtak fenn Ady Endre és Petőfi Sándor jászberényi kapcsolatairól is. Itt született Székely Mihály, a világhírű operaénekes, itt vé­gezte gimnáziumi tanulmá­nyait. Sok kitüntetése mellett Jászberény 19­18-ban díszpol­gárává választotta. Tiszteleté­re a múzeumban emléksarkot létesítettek. A múzeum sok más látvá­nyosságáról is be lehetne még számolni, de semmiképpen sem lehet megfeledkezni Le­hel kürtjéről. A valószínűleg Bizáncból származó díszes ele­­fántagyar-kürthöz kapcsolódó monda miatt hazánk történel­mi ereklyéi közt tartjuk szá­mon. Faragott díszítő elemei között a bizánci cirkusz épüle­tének stilizált képe látható (minden bizonnyal eredetileg cirkuszi játékoknál használ­ták). Az épület előtt művé­szek, zenészek kifaragott ké­pei utalnak a cirkuszi játékok­ra, majd mitológiai alakok, állatfigurák láthatók. Egy­ nyi­tott emberi tenyér képe vonja még magára a figyelmet — a cirkuszi játékok megkezdését engedélyező császári jelkép emlékeként... Sokan látogatják évről évre a Jász Múzeumot, hogy meg­csodálják történelmi ereklyéi­­két, a Lehel kürtjét. Titokza­tossága, a hozzá fűződő mon­da alaposan megnövelte vonz­erejét. Biztosra vehető, hogy Petőfi Sándor is látta a neve­zetes kürtöt (az ő idejében még a Nagytemplomban volt lát­ható). A témával többször is foglalkozott költeményeiben. Nagyszabású, Lehel vezérről szóló versciklust­ tervezett, amelyből az első ének telje­sen, a második töredékesen el is készült. Három másik ver­set is írt ezen kívül Lehel kürtjéről. Ezek közül az egyik­ből idézzük e néhány sort: „-------------Jászberényben Még megvan a kürt csorba élivel, Mit megcsorbított a császár fején a győzötten is még győzelmes Lehel." Dr. Rubóczky István KULTÚRA Qd­or­ny Áronz a legendás ágyúöntő Gábor Áron harmincöt évesen halt hősi halált. Honvéd őrnagy­hoz méltóan, 1819. júliusában, a kökösdi csatában előbb a lo­vát lőtték ki alóla, majd egy ágyúgolyó találta el. Néhány hét és Világosnál végleg megpecsételődött a magyar szabadság- A 43-as dalt így fújjuk: Gá­bor Áron rézágyúja föl van virágozva ... A szigorú techni­katörténészek talán aggodal­maskodva megjegyzik: — Bronzágyú volt az inkább! Hogy honnan akkor a réz­ágyú? Úgy­nevezett salakos vasmasszából és harangönt­vényből, vagyis bronzból, ak­kori székelyföldi nevén maté­­riás rézből készültek az ágyúk. De ki is volt Gábor Áron, a legendás ágyúöntő? Életrajzi adatait legpontosabban oldal­ági leszármazottja, dr. Gábor László nyugalmazott tanács­vezető bíró ismeri. Eszerint Gábor Áron 1814. november 27-én látta meg a napvilágot Berecken, szülei első gyerme­keként. A gimnáziumot Csík­­somlyón végezte a református gimnáziumban. Négyévi határ­­őrösködése alatt sajátította el a tüzérségi ismereteket. Saját szolgálati ideje leteltével Imre nevű öccse helyett is katonás­kodott.­­Testvére később or­szággyűlési képviselő lett, a híres ágyúöntésnél maga is se­gített bátyjának. Gábor Imre dédnagyapja volt a családi hagyományokat szorgalmasan gyűjtő Gábor doktornak.) Gábor Áron az asztalos mes­terséget is kitanulta, széles lá­tókörű, nyelveket beszélő em­ber volt. Erdély települései közül 1348 őszén egyedül Háromszék me­gyét nem foglalták el az oszt­rák csapatok. De a helyzet mind szorongatóbbá vált: a november 12-én tartott nép­gyűlésen már a megadás ke­rült szóba, amikor Gábor Áron a korabeli feljegyzés szerint így szólt a résztvevőkhöz: — „Hallom, hogy a főtiszt urak azt mondják, hogy nincs ágyú, nincs muníció. Uraim! Ha ez a baj, úgy én azt mon­dom, hogy lesz ágyú, lesz mu­níció, amennyi kell. Semmi mást nem kérek, mint felha­talmazást arra, hogy a fülei hámorhoz utazhassak, ott dol­gozhassak és dolgoztathassak, s ha mához két hétre Sepsi­­szentgyörgy piacán hat ágyú nem lesz felállítva, és azokkal a próbalövésnél célt nem talá­lok, akkor én magam állok tíz lépésnyire az ágyú elébe céltáblának.” November 27-én (születés­napján) az ágyúk Sepsiszent­­györgyön voltak. Gábor Áron később a város harangöntő műhelyében készített ágyú­kat, majd Kézdivásárhelyen is. Sok fémre volt szükségük. A környező települések há­romszáznál több harangot ajánlottak föl. Az Esti Lapok hasábjain (Jókai Mór volt a szerkesztő) a következőket lehetett olvas­ni 1849. március 17-én: „Gá­bor Áron számos ágyút öntött, csak egyszerre 16 darabot vit­tek az ő kezéből Bemhez.” Közben az ellenséges cári csapatok elfoglalták Brassót. A magyar seregek elindultak a város visszavételére. A kökös­­di hídnál kezdődött a csata. A magyarok ötezren lehettek, az ellenfél háromszor annyi har­cossal bírt. Az ütközet Gábor Áron számára végzetes volt. Halálos találat érte. A katonák mit sem tudtak parancsnokuk haláláról, hiszen az utasításo­kat változatlanul az ő nevében adták ki... Eresztevényben helyezték végső nyugalomra, harmincöt éves korában. „Temetésén 30 ágyú sortüze szólt harangszó helyett...” — hadházi — vasas

Next