Vasas, 1991 (96. évfolyam, 1-12. szám)
1991-06-01 / 6. szám
16 Ahol Lehel kürtjét őrzik Látogatás a Jász Múzeumban A Jász Múzeum hazánk egyik legrégibb vidéki múzeuma, 1874 óta működik. Jászberényben járva nem mulaszthattuk el megtekintését. Állandó kiállításai a Jászság életének fontosabb mozzanatait tárják a látogató elé. Megtudjuk — többek között —, hogy a jászok iráni eredetűek, az alánok egyik ágát alkották, az osztékok közeli rokonai Magyarországon valószínűleg a kunokkal együtt telepedtek le a tatárjárással egyidőben. Ősi nyelvüket sokáig megőrizték: a Fekete Nagy Antal által talált 1422-ből származó oklevélből az egykori jász nyelv mintegy 40 (gazdálkodással kapcsolatos) szavát és köszönésük egy módját ismerhetjük meg. A jászok a lovas-nomád életmód mellett már korábbi hazájukban is ismerték a földművelést; magyarországi betelepedésüknél is elsősorban a földművelésre alkalmas helyeket választották ki. A kiállított tárgyak bizonyítják, hogy az állattartás, pásztorkodás mindig fontos helyet foglalt el a Jászság lakóinak életében. A földművelő gazdálkodás csaka 18. század második felében vált általánossá. A szőlőművelés elterjedését a hatalmas méretű faorsós szőlőprés, a szőlő gondozásának és feldolgozásának kisebb munkaeszközei bizonyítják. Láthatjuk a kender megmunkálásának mozzanatait és fontosabb tárgyi emlékeit is. A népművészeti emlékek közül kiemelkednek Nagy Pál Miklós jászapáti születésű pásztor munkái faragott pásztorbotok, famozsarak, a magyar történelem, ismert alakjainak fafaragásos megörökítése. Rendkívül termékeny alkotó volt, sok munkája került magán- és közgyűjteménybe. Bemutatja a Múzeum az egykori ruházkodás, népi viselet emlékeit is. A művelődéstörténeti vonatkozások közül az ismert Zirzen Janka tevékenységéről kapunk képet, a magyar nőnevelés és tanítóképzés úttörőjeként tevékenykedett a városban. Dózsa Pál jászkapitány alapította 1767-ben a „jász gimnáziumot”, amely ma is jelentős szerepet tölt be a Jászság közoktatásában. A vitrinben elhelyezett gyógyszertári felszerelések Déryné Széppataki Róza édesapjának egykori, patikájából valók. Déryné — a magyar nemzeti színjátszás kiváló úttörője — ugyanis Jászberényben született 1793. december 24-én. Naplójában megörökíti jászberényi gyermekéveit, pályakezdésének körülményeit, majd a hazai színháztörténet fontos eseményeit. A kiállítás a Jászság festőművész szülöttének, Vágó Pálnak is emléket állít. Jászapátiban született 1853. június 6-án; ott jártunk a hagyatékából berendezett emlékszobában. Láthattuk A tiszai árvíz című festményét és a Feszty-körkép általa készített részletének reprodukcióját. Emlékek maradtak fenn Ady Endre és Petőfi Sándor jászberényi kapcsolatairól is. Itt született Székely Mihály, a világhírű operaénekes, itt végezte gimnáziumi tanulmányait. Sok kitüntetése mellett Jászberény 1918-ban díszpolgárává választotta. Tiszteletére a múzeumban emléksarkot létesítettek. A múzeum sok más látványosságáról is be lehetne még számolni, de semmiképpen sem lehet megfeledkezni Lehel kürtjéről. A valószínűleg Bizáncból származó díszes elefántagyar-kürthöz kapcsolódó monda miatt hazánk történelmi ereklyéi közt tartjuk számon. Faragott díszítő elemei között a bizánci cirkusz épületének stilizált képe látható (minden bizonnyal eredetileg cirkuszi játékoknál használták). Az épület előtt művészek, zenészek kifaragott képei utalnak a cirkuszi játékokra, majd mitológiai alakok, állatfigurák láthatók. Egy nyitott emberi tenyér képe vonja még magára a figyelmet — a cirkuszi játékok megkezdését engedélyező császári jelkép emlékeként... Sokan látogatják évről évre a Jász Múzeumot, hogy megcsodálják történelmi ereklyéikét, a Lehel kürtjét. Titokzatossága, a hozzá fűződő monda alaposan megnövelte vonzerejét. Biztosra vehető, hogy Petőfi Sándor is látta a nevezetes kürtöt (az ő idejében még a Nagytemplomban volt látható). A témával többször is foglalkozott költeményeiben. Nagyszabású, Lehel vezérről szóló versciklust tervezett, amelyből az első ének teljesen, a második töredékesen el is készült. Három másik verset is írt ezen kívül Lehel kürtjéről. Ezek közül az egyikből idézzük e néhány sort: „-------------Jászberényben Még megvan a kürt csorba élivel, Mit megcsorbított a császár fején a győzötten is még győzelmes Lehel." Dr. Rubóczky István KULTÚRA Qdorny Áronz a legendás ágyúöntő Gábor Áron harmincöt évesen halt hősi halált. Honvéd őrnagyhoz méltóan, 1819. júliusában, a kökösdi csatában előbb a lovát lőtték ki alóla, majd egy ágyúgolyó találta el. Néhány hét és Világosnál végleg megpecsételődött a magyar szabadság- A 43-as dalt így fújjuk: Gábor Áron rézágyúja föl van virágozva ... A szigorú technikatörténészek talán aggodalmaskodva megjegyzik: — Bronzágyú volt az inkább! Hogy honnan akkor a rézágyú? Úgynevezett salakos vasmasszából és harangöntvényből, vagyis bronzból, akkori székelyföldi nevén matériás rézből készültek az ágyúk. De ki is volt Gábor Áron, a legendás ágyúöntő? Életrajzi adatait legpontosabban oldalági leszármazottja, dr. Gábor László nyugalmazott tanácsvezető bíró ismeri. Eszerint Gábor Áron 1814. november 27-én látta meg a napvilágot Berecken, szülei első gyermekeként. A gimnáziumot Csíksomlyón végezte a református gimnáziumban. Négyévi határőrösködése alatt sajátította el a tüzérségi ismereteket. Saját szolgálati ideje leteltével Imre nevű öccse helyett is katonáskodott.Testvére később országgyűlési képviselő lett, a híres ágyúöntésnél maga is segített bátyjának. Gábor Imre dédnagyapja volt a családi hagyományokat szorgalmasan gyűjtő Gábor doktornak.) Gábor Áron az asztalos mesterséget is kitanulta, széles látókörű, nyelveket beszélő ember volt. Erdély települései közül 1348 őszén egyedül Háromszék megyét nem foglalták el az osztrák csapatok. De a helyzet mind szorongatóbbá vált: a november 12-én tartott népgyűlésen már a megadás került szóba, amikor Gábor Áron a korabeli feljegyzés szerint így szólt a résztvevőkhöz: — „Hallom, hogy a főtiszt urak azt mondják, hogy nincs ágyú, nincs muníció. Uraim! Ha ez a baj, úgy én azt mondom, hogy lesz ágyú, lesz muníció, amennyi kell. Semmi mást nem kérek, mint felhatalmazást arra, hogy a fülei hámorhoz utazhassak, ott dolgozhassak és dolgoztathassak, s ha mához két hétre Sepsiszentgyörgy piacán hat ágyú nem lesz felállítva, és azokkal a próbalövésnél célt nem találok, akkor én magam állok tíz lépésnyire az ágyú elébe céltáblának.” November 27-én (születésnapján) az ágyúk Sepsiszentgyörgyön voltak. Gábor Áron később a város harangöntő műhelyében készített ágyúkat, majd Kézdivásárhelyen is. Sok fémre volt szükségük. A környező települések háromszáznál több harangot ajánlottak föl. Az Esti Lapok hasábjain (Jókai Mór volt a szerkesztő) a következőket lehetett olvasni 1849. március 17-én: „Gábor Áron számos ágyút öntött, csak egyszerre 16 darabot vittek az ő kezéből Bemhez.” Közben az ellenséges cári csapatok elfoglalták Brassót. A magyar seregek elindultak a város visszavételére. A kökösdi hídnál kezdődött a csata. A magyarok ötezren lehettek, az ellenfél háromszor annyi harcossal bírt. Az ütközet Gábor Áron számára végzetes volt. Halálos találat érte. A katonák mit sem tudtak parancsnokuk haláláról, hiszen az utasításokat változatlanul az ő nevében adták ki... Eresztevényben helyezték végső nyugalomra, harmincöt éves korában. „Temetésén 30 ágyú sortüze szólt harangszó helyett...” — hadházi — vasas