Vasmegye, 1952. április (8. évfolyam, 77-100. szám)

1952-04-01 / 77. szám

Il monarchofasiszta gonosztevők végrehajtották a halálos ítéletet Beloiannisz elvtárson és három társán Athén (TASzSz) Március 30- án hajnalban 4 óra 12 perckor Gudiban, Athén közelében agyon­lőtték Beloianniszt, a Görög Kommunista Párt Központi Bi­zottságának tagját, Baciszt, az Anteosz című folyóirat szerkesz­tőjét, Kalumenosz 16 éves kom­munista ifjúmunkást és Argiria­­diszt. A négy hazafi kegyelmi kérvényét a király visszautasí­totta. A gyalázatos tett helyét erős katonai rendőrosztagok vet­ték körül. Sajtójelentésekből kitűnik, hogy a kormányban is vita folyt Beloianniszék meggyilkolásának „célszerűségéről“. Egyes Epek­­párti miniszterek ellenezték Be­loiannisz és társai kivégzését, mert úgy vélték, hogy ennek kö­vetkeztében a Epek minden befo­­lyását elveszti a nép körében. ★ A Szabad Görög Rádió jelenti: A Görög Kommunista Párt Politikai Bizottsága a következő nyilatkozatot adta ki: „Beloiannisz elesett! Szemé­lyében a Görög Kommunista Párt és az egész görög nép egyik vezetőjét, a békeszerető világ pedig egyik legkiemel­kedőbb és legbátrabb béke­harcosát vesztette el. Beloi­­anniszt amerikai golyóval gyilkolták meg, amelyet Plasztirasz és Venizelosz lö­vetett ki.“ Plasztirasz és Venizelosz, Gö­rögország hóhérai az éjszakai órákban teljesítették amerikai megbízóik parancsát, bár a gö­rög törvények napfelkelte előtt nem engedélyezik halálos ítéletek végrehajtását. A monarchofa­­siszta hóhérok féltek a görög nép és az egész békeszerető vi­lág felháborodásától - jelenti a Szabad Görög Rádió az athéni fasiszták véres cselekményéről. Több görög miniszter lemondott A Hellas Press Hírügynökség jelentése szerint Szakellariu gö­rög hadügyminiszter benyújtotta lemondását. Ezzel kapcsolatban a hírügynökség megállapítja, hogy a monarchofasiszta kor­mány bomlik. Plasztirasz mi­niszterelnök miniszteri rangban lévő kabinetfőnöke benyújtotta lemondását, tiltakozásul Nikosz Beloiannisznak és három társá­nak kivégzése miatt. Vasárnap — mint az APP Athénből jelenti — lemondott Kartalisz gazdasági egyeztetési miniszter és Papiszpiru igazság­ügyminiszter. A Magyar Szakszervezetek Országos Tanácsa távirata a görög kormányhoz „Görög kormány Athén. A magyar szervezett dolgozók mélyen megrendülve és határta­lan felháborodással értesültek ar­ról a visszataszító bűntényről, amelyet önök a szabadságáért rettenthetetlenül küzdő görög nép és az egész békeszerető emberi­ség ellen elkövettek, amikor al­jas módon meggyilkoltatták Be- Ji­íanniszt és társait, a görög nép hőseit és büszkeségeit. Tudjuk —­ mint ahogy minden józan íté­­lőképességű ember tudja —, hogy borzalmas bűnüket gazdáik­nak, az amerikai imperialisták­nak egyenes parancsára követték el. Ezért az elvetemült gaztet­tért önöknek felelniök kell az egész görög nép előtt és felelni­ük kell a sokszázmillió békét akaró ember előtt is, akik mé­lyen a szívükbe zárták és példa­képüknek tekintik a görög nép legnagyobb hazafiait, Beloian­­niszt és társait. Amilyen tiszte­let és soha nem múló megbecsü­lés veszi körül az ő nevüket, olyan megvetés és gyűlölet zú­dul az önökére. A békeszerető emberiség soha nem fogja elfe­lejteni a monarchofasiszta impe­rialista-bérenc görög kormány rettenetes bűneinek sorozatát. Tudniok kell, hogy önök borzal­mas bűneikért a népek előtt felel­ni fognak. A Magyar Szakszervezetek Országos Tanácsa.“ Újabb küldöttek érkeztek a moszkvai nemzetközi gazdasági értekezletre Moszkvába egymásután érkez­nek különböző országokból a nemzetközi gazdasági értekezlet résztvevői. Március 29-én megérkeztek a küldöttek Hollandiából. Köztük van Brandsen Bertus, a holland szakszervezeti szövetség főtitká­ra és Karl Wilhelm de Vries, a rotterdami egyetem professzora. Megérkezett Moszkvába az in­donéz kereskedelmi kamara el­nöke is. Brazíliából négy kül­dött érkezett a szovjet fővárosba. Csehszlovákiából megérkezett Dr. O. Pohl, a csehszlovák állam vezérigazgatój­a. Dzsamil Mussza, az izraeli arab munkások kongresszusának titkára repülőgépen elindult Moszkvába. A nemzetközi gazdasági érte­kezlet uruguayi előkészítőbizott­­sága közölte, hogy Uruguay­t két küldött képviseli a moszkvai ér­tekezleten. A Német Demokratikus Köz­társaságot tíztagú küldöttség képviseli a­­szovjet fővárosban tartandó nemzetközi értekezle­ten. A küldöttség vezetői: Greta Kuckhoff asszony, a német jegy­bank elnöke és J. Kuczyn­sk­i, a­­ berlini gazdasági kutatóintézet igazgatója. 2 Kedd, 1952 Apr. 1. A budapesti városi tanács végreha­j­tó bizottságának határozata N­ikosz Beloiannisz emlékének megörökítéséről A budapesti városi tanács végre­­hajtó bizottsága a nemzetközi mun­kásmozgalom és békehíre nagy vér­tanúja, Nikosz Beloiannisz emléké­re a következő határozatot hozta: a jövőben a Montgomiery-utat Be­loiannisz rakpartnak, a Zoltán­ utcát Beloiannisz utcának nevezzük. A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának levele Nikosz Zahariadiszhoz A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága levelet küldött Nikosz Zahariadiszhoz, a Görög Kommunista Párt Központi Bizott­­ságának főtitkárához. Beloiannisz és három elvtársának kivégzése miatt mélységesen meg­­rendülve és felindulva, mély együtt­érzésünket és testvéri szolidaritá­­sunkat küldjük Önnek — hangzik a levél. Görögország szabadságának és függetlenségének ügye legyőzhetet­len — épp úgy, ahogyan legyőzhe­tetlen a béke szent ügye is. Koreai hadijelentés A néphadsereg alakulatai, szoros együttműködésben a kínai népi ön­­kéntesek egységeivel, valamennyi arcvonalon védelmi harcot vívtak az amerikai-angol intervenciósok és a h­sziamanista csapatok ellen, mi­közben emberben és hadianyagban veszteségeket okoztak az ellenség­nek. Március 29—30-án a keleti fronton az ellenség harckocsik támo­gatásával támadást kísérelt meg a néphadsereg állásainak áttörésére, azonban a néphadsereg csapatai visszaverték a támadást. 30-án a néphadsereg légvédelmi egységei nyolc ellenséges repülőgépet lőttek le, amelyek mögöttes térségeket tá­madtak. A KOREAI FEGYVERSZÜNETI tárgyalások Az Új Kína Hírügynökség tudó­sítója jelenti, hogy az amerikaiak továbbra is ragaszkodnak ,sok hű­hó semmiért a taktikájukhoz. Szom­baton például azt a követelést ve­tették fel, hogy a fegyverszüneti egyezményben Korea megjelölésére a „han” szó " szerepeljen. Ennek eredményeként a koreai fegyver­szüneti tárgyalások 3. napirendi pontjával foglalkozó vezérkari tisz­tek tárgyalásai ismét elakadtak. A 4. napirendi pontról tárgyaló vezérkari tisztek ülésén a két fél képviselői folytatják az eszmecse­rét a hadifoglyok hazatelepítésének elveiről. LEGÚJABB HÍREK — A SZIKRA KÖNYVKIADÓ kiadásában megjelent Gyenyiszov- Bucsilov: „A Szovjet Hadsereg ha­zánk békéjének és biztonságának támasza“ című könyve. — AZ ALBÁN MUNKAPÁRT II. kongresszusára megérkezett a kínai, a koreai, a bolgár, a francia, a csehszlovák, az olasz, a román, a mongol, a német és a testvérpártok görög küldöttsége­— SPANYOLORSZÁGBAN április 2-án állítják fasiszta vér­­bíróság elé azt a 34 spanyol ha­zafit, akiket a múlt évi barcelo­nai sztrájk előkészítésével vádol­nak. — TRUMAN bejelentette: nem jelölteti magát újból az elnökvá­lasztáson. — A JAPÁN miniszterhelyette­­sek értekezletén törvénytervezetet fogadtak el a felforgató tevékeny­ség elhárításáról. A törvénytervezet a demokratikus erők ellen irányul. — A Heiiato Dokuricu lap betiltá­­sával kapcsolatban 164 embert le­tartóztattak. Február végéig Japán­­ban 1818 demokratikus sajtókiad­ványt tiltottak be. — HELSINKIBEN MEG­NYÍLT a III. finn békekongres­­­szus, amelyen részt vesz a Béke Világtanács képviselője, ezenkí­vül szovjet és svéd békeharcosok. — TEHERÁNBAN a békeharco­sok tiltakozó nagygyűlést tartottak az imperialista gyarmatosítók há­borús politikája és a baktériumhá­­ború ellen. A demokratikus fiatalok utána felvonulást rendeztek, amely­nek során katonaság és rendőrség támadta meg a fiatalokat. Öten meghaltak, sokan megsebesültek. Az iráni kormány a főváros területére kihirdette az ostromállapotot. — BÉRKÖVET­ELŐ napot ren­deztek kedden a CGT-hez és a ke­resztény szakszervezetekhez tartozó francia bőripari dolgozók. Ezen a napon munkabeszüntetésekkel, nagy­gyűlésekkel nyilvánították ki köve­teléseik kiharcolására irányuló aka­­ratukat.­­ A TUNISZI KORMÁNY két, Párizsban tartózkodó minisztere eltűnt a Grand Hotelben lévő szál­lásáról abban az időben, amikor Tuniszban négy minisztert — mint már megírtuk — letartóztat­tak. A HŐMÉRSÉKLET NYUGATON CSÖKKEN Várható időjárás. Felhőátvonulá­­sok, néhány helyen esővel, esetleg zivatarral. Mérsékelt délnyugati, nyugati, majd élénkebb északnyu­gati szél. A­ hőmérséklet északon és nyugaton csökken, másutt alig vál­­tozik. Április 1-én, kedden a várható napi középhőmérséklet Győr—Sop­ron megyékben 4 fok, másutt négy fok felett. . J. V. Sztálin elviátok Jelenlétében ért vég­et az OSzSzSzK Legfelső Tanácsának ülésszaka Moszkva (TASzSz) Moszkva-­­ ban befejezte munkáját az OSzSzSzK Legfelső Tanácsának II. ülésszaka, melyen jóváhagy­ták a köztársaság 1952. évi álla­mi költségvetését. Március 29-én zajlott le a Kreml­ben az OSzSzSzK Legfel­ső Tanácsa II. ülésszakának zá­róülése. Este 7 órakor a kormánypá­holyokban megjelent J. V. Sztálin elvtárs, V. M Molotov, G. M. Ma­lenkov, L. P. Berija, Él. J. Voro­­silov, A. I. Mikojan, N. A. Bul­­ganyin, L. M. Kaganovics, N. Sz. Hruscsov, N. M. Svernyik, M. A. Szuszlov, P. K. Ponomarenko és M. P. Skirjatov elvtársak, akiket a képviselők és a vendégek ha­talmas tapssal fogadtak. Hosszú percekig éltették J. V. Sztálin, elvtársat, a párt és a kormány vezetőit. A záróülésen jóváhagyták az OSzSzSzK Legfelső Tanácsa El­nökségének az első és második ülésszaka közötti időszakban ho­zott rendeleteit. Ezután megvá­lasztották a köztársaság legfelső bíróságát, majd minthogy a bíróság tagjainak felhatalmazá­sa lejárt, az elnöklő Leonid Szo­­lovjov berekesztette az üléssza­kot. Román, koreai és mongol kormányküldöttség érkezett Budapestre felszabadulásunk évfordulójának megünneplésére Hétfőn délelőtt Budapestre érke­zett a Román Népköztársaság kor­mányküldöttsége hazánk felszaba­dulása 7. évfordulójának megün­neplésére. A küldöttséget Chivu Stoica miniszterelnökhelyettes ve­zeti, tagjai Miron Constantinescu, a Román Népköztársaság Tervhiva­talának elnöke, Jacob Teclu vezér­őrnagy és Constantin Vasileche sztahanovista munkás. A román kormányküldöttség fo­gadására a ferihegyi repülőtéren megjelent Vas Zoltán elvtárs, az Országos Tervhivatal elnöke, Szabó István elvtárs altábornagy, Zsófi­­nyecz Mihály elv-tár®, középgépipa­ri miniszter, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tag­jai. Megjelentek a fogadáson Au­rel Malnasanu, a Román Népköz­társaság budapesti követe és a töb­­bi baráti állam budapesti képviselői is Ugyancsak hétfőn délelőtt érke­zett Budapestre a Koreai Népi De­­mokratikus Köztársaság és a Mon­gol Népköztársaság kormánykül­döttsége. A koreai kormányküldött­ség vezetője: Li Jan igazságügyi mi­niszter, tagjai: Hen Pír Hun, a Koreai Munkapárt Központi Bizott­sága agitációs és propagandista osztá­lyának helyettes vezetője és Pak Csun Vol sztahanovista mozdony­vezetőnő. A mongol kormányküldöttség tag­jai: Namtajsirim­ Lhamosszurun mi­niszterelnökhelyettes és külügymi­niszter és Cedengij­ Zsüncsiv hon­­védelmi miniszter. A küldöttség fogadására a feri­hegyi repülőtéren megjelent Kovács István elvtárs, a Népköz­társaság Elnö­ki Tanácsának elnökhelyettese, Kiss Károly elvtárs, külügyminiszter, Kristóf István elvtárs, a SzOT fő­titkára, Harustyák József elvtárs, a SzOT elnöke, a Magyar Dolgo­zók Pártja Politikai Bizottságának tagjai. A koreai és a mongol kormány­küldöttség fogadásán jelen voltak továbbá: J. D. Kiszeljov, a Szov­jetunió magyarországi nagykövete, Huan Cen, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete, K­án Hjo Szám, a Koreai Népi Demokra­tikus Köztárasság magyarországi követe, valamint a többi baráti ál­lam budapesti képviselői is. A világ haladó közvéleménye tiltakozik a baktériumháború ellen A világ haladó közvéleménye továbbra is állást foglal az ame­rikai imperialisták baktérium­háború­ja ellen- A Koreai Demo­kratikus Ifjúsági Szövetség a DIVSz-hez intézett üzenetében hangsúlyozza, hogy a koreai fia­talok erőteljesen harcolnak az amerikaiak baktériumtámadásai ellen.­­ Prágában a béke hívei csehszlovák­ bizottsága és a Nemzeti Arcvonal rendezésében megtartott nagygyűlésen a cseh­szlovák dolgozók felszólították az ENSZ-t és a Béke Világtaná­­csot­, tegyék lehetetlenné a bak­tériumfegyver használatát. — A Román Népköztársaság nagy nemzetgyűlésének XI. ülésszakán határozatot hoztak, amelyben követelik a baktériumháború be­szüntetését és a vétkesek hala­déktalan felelősségrevonását­ — Az angol békebizottság felszólí­tot­ta az angol népet: követelje ,a kormány közbelépését a koreai háború haladéktalan beszünte­tése, a baktérium- és más tömeg­irtó fegyverek használatának megakadályozása, az öt nagyha­talom értekezletének összehívása érdekében.­­ Hasonló állásfogla­lásra szántja fel a japán népet a japán békebizottság­ A Panmjodzsonban lévő kül­földi laptudósítók vizsgálatot folytattak annak a vádnak hal­­atára, hogy az amerikaiak az arcvonalon és a mögöttes terüle­teken baktériumfegyvert használ­nak. A vizsgálat után kiadott közös nyilatkozatban hangsú­lyozzák: az amerikai fegyveres erők Észak-Koreában nagymér­tékben használnak baktérium­fegyvert mind a fegyveres erők, mind a polgári személyek ellen. A ledobott rovarok legnagyobb része kolerával és pestissel fer­tőzött. A laptudósítók megálla­pítják, hogy a baktériumfegyvert a kormány és a nép szoros együttműködésével le lehet győz­ni, és le is győzik: Koreában nincsenek járványok. A koreai lapok arról számol­­nak be, hogy az amerikaiak a mérgezett tetveken, szúnyogokon és legyeken kívül most már fer­­tőzött faleveleket és szabad szem­mel szinte észrevehetetlen fertő­zött rovarokat is dobnak le a koreai városokra és falvakra. — TRUMAN elfogadta John I Foster Dullesnek az Acheson mel­­lett viselt különleges külpolitikai ,tanácsadói” tisztségéről való le­mondását. — A ROMÁN NAGY NEMZET­GYŰLÉS 11. ülésszaka szerdán megnyílt. Ezen az 1952 évi állami költségvetés jóváhagyásáról szóló törvényjavaslatot tárgyalják.­­ A LONDONI GÖRÖG nagy­­követség épülete előtt kedden ha­talmas tüntetés zajlott le, amely alkalommal, követelték a szakszer­vezeti vezetők üldözésének meg­szüntetését, az amerikai beavatko­zás megszüntetését Görögországban s általános közkegyelem hirdetését. — Maxim Gorkij, a szovjet iro­dalom megalapítója, 84 évvel ez­előtt született. A Szovjetunióban országszerte megemlékeztek az évfordulóról. — VIETNAMBAN Bao Dáj báb­­hadseregének katonái egyre na­gyobb méretekben állnak át a nép­­hadsereg oldalára. 1952 első két hónapjában Ha­ Ngun tartományban 296-an álltak át.­­ Brazília népe tiltakozik az USA-val kötött katonai egyez­mény ellen, amely Brazília ame­rikai katonai támaszponttá­ válá­sához, az ország függetlensége elvesztéséhez vezet.

Next