Vasmegye, 1952. augusztus (8. évfolyam, 179-204. szám)

1952-08-01 / 179. szám

­VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Farkas Mihály elvtárs üdvözletévirata a kínai népi felszabadító hadsereg főparancsnokához Újra élüzem­lett a Mezőgép A MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA VASMEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Vil­. évfolyam, 179. szám. Ára 50 fillér 1952. augusztus 1. Péntek A soronlévő mezőgazdasági munkák és a begyűjtés gyors elvégzésének feladatairól tárgyalt a megyei tanács tegnapi ülése Vas megye tanácsa a tegnapi na­pion ülést tartott Szombathelyen a megyei tanácsház nagytermében, s két napirendi front került megtár­gyalásra: a soronlévő mezőgazdasá­gi munkák és a begyűjtés, továbbá második napirendi pontként me­gyénk tanácsainak tömegkapcsolatá­­nak kérdései. Dióssi György elvtárs, a végrehajtóbizottság­ elnökének megnyitó szavai után ./■ Kiss Ernő elvtárs, a végrehaj­tóbizottság he­lyettes elnöke tartott előadást az első napirendi pont tárgykörében. Bevezetőben a nemzetközi helyze­tet ismertette,­­rámutatott, hogy az imperialista háborús gyújtogatók vérgőzős tervei összeomlanak a bé­ketábor egyre növekvő erején. Míg a koreai háború két esztendeje csak szégyent, kudarcot és gyalázatot ho­zott az amerikai rablóknak, addig a Szovjetunióban befejeződött a Vol­ga—Don-csatorna építése, a kommu­nizmus hatalmas alkotása; egyre növekszik napról-napra nagyobb eredményeket hoz a szocializmust építő népi demokratikus országok építőmunkája­ is, köztük a Magyar­­Népköztársaság dolgozói is győzte­sen építik a szocializmust. Ezután rátért J. Kiss elvtárs a soron lévő mezőgazdasági munkák a begyűjtés kérdéseinek előadására. A Szovjetunió tapasztalatai nyomán, új agrotechnikai el­járások alkalmazásával, pár­tunk és kormányzatunk Út­mutatásai alapján minden ko­rábbi évinél gazdagabb, bősé­gesebb termést takarítunk be.­­A rábaszömjéni termelőszövetkezet keresztsorosan vetett búzája átlag 33,5­­mázsát adott holdanként, a simasági Május 1. tsz keresztsoro­­san vetett őszi árpája holdanként ál­lag 165 mázsát fizetett, de szép eredményeket értek el az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok is. " A kenyérgabona aratását a mi­nisztertanács határozatában megál­­­ lapított határidőn belül 6-7 nap a­latt elvégeztük, szemveszteség nél­­kül, a takarmánygabonában azon­ban egyes helyeken elmaradások vannak. Fokozni kell az­onban a tar­lóhántás és a másodnövények vete­kének munkáját, mert ezen a téren több helyen elmaradás van. Ezeken a­ helyeken a tanácsok nem lépnek fel erélyesen a kulákok aknamunká­jával szemben. Hangsúlyozta J. Kiss elvtárs: valamennyi tanácsnak­ feladata, hogy haladéktalanul bizto­sítsák a tarlóhántás és a másodve­tés befejezését, azokkal szemben pe­dig, akik ezt a munkát hátráltat­ják, a minisztertanács határozata értelmében a legkeményebben jár­janak el Ezután kifejtette: a behordási a munkák mellett tanácsaink legfon­tosabb feladata volt a cséplés gyors megkezdése, ez az alapja a beadás k­rémé meggyorsításának is. Ha versenytársunkkal, Zala megyével szzemben elsők akarunk lenni, fokoz­ni kell a begyűjtés ütemét, ennek legfontosabb feltétele a cséplés meg-­­­gyorsítása. A cséplés meggyorsításának politikai é­s műszaki feltéte­leit maradéktalanul biztosíta­nunk kell. Ehhez szükséges, hogy a cséplőgé­pek dolgozói és a munkacsapatok­ között megjavítsuk a felvilágosító munkát. Meg kell magyarázni min­den dolgozónak: a munkanap fel-" . ■-* - f jes kihasználása az ő előnye is, mert rövidebb idő alatt keresi meg azt a gabonamennyiséget, amely neki mint cséplőmunkásrész jár to­­vábbá előbb jut községe a szabad­piacra. A műszaki feltételek bizto­sítása érdekében minden arra al­kalmas szakembert be kell állíta­nunk a cséplőgépek ellenőrzésére, az esetleges hibák gyors elhárítására. Fokozott éberséggel harcol­janak tanácsaink a kulákok és a klerikális reakció pró­bálkozásai ellen. A vasárnapi cséplés megszervezésé­hez különösen szorosan hozzátarto­zik a klerikális reakció ■kísérleteinek­ meghiúsítása. A továbbiak során rámutatott J. Kiss elvtárs, hogy dolgozó paraszt­ságunk túlnyomó zöme azonnal a cséplőgéptől teljesíti begyűjtési, ha­zafias kötelezettségét, tehát betart­ja a törvényt- Azt mutatja ez, hogy tanácsaink a múlt év óta sokat fej­lődtek, szilárdabban őrködnek a törvények betartása felett. Vannak azonban községek, mint Egervölg­y, Csákánydoroszló, Karakó, ahol a tanácselnökök megalkuvása miatt nem tartották be a törvényt. Előadása végén hangsúlyozta J. Kiss elvtár­s, hogy a gabonabegyűjtés mellett fo­kozni kell a sertés-, élőállat-, baromfi és tojásbegyűjtés üte­mét. Meg kell tanulniok taná­csainknak, hogyan kell egy­­időben több feladatot is jól megoldani. — Minden tanács, valamennyi becsületes dolgozó paraszt feladata, teljes erejével dolgozzon azon, hogy a pártnak, Rákosi elvtársnak tett Ígéretünket teljesítsük, versenytár­sunkat, Zala megyét megelőzzük — fejezte be előadását J. Kiss elvtárs. Ezután felszólalások következtek. Felszólalt Pap István elvtárs, az MDP megyebizottságának tagja is. Hangsúlyozta: tanácsaink úgy moz­gósítják a dolgozó parasztokat a mezőgazdasági munkák, a begyűj­tés eredményes teljesítésére, hogy megyénk ne csak az elsők kö­zött legyen, de a legelső hely­re törjön fel. Erre minden feltétel megvan, mert megyénkben is bő termést takarí­tottunk be, úgyhogy a beadás után bőven jut még szabadpiacra is. Kü­lönösen kiemelte Pap elvtárs a nép­nevelőmunka további­ javításának fontosságát, ugyanakkor rámuta­tott, hogy tanácsaink szilárdan küzdjenek a törvény betartásáért. Legfontosabb feladat most: a cséplési munkák meggyorsí­tása, ennek érdekében a mun­kanapot és a cséplőgépeket maradéktalanul ki kell hasz­nálni. Ez egyik előfeltétele annak, hogy az első helyre törjön megyénk. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Bregyuk-gépeken maradéktalanul alkalmazzák a gyorscséplést, a va­sárnapot mindenütt maximálisan használják ki, hogy augusztus 15-re hiánytalanul teljesítsük,­­ túlteljesít­sük a beadási kötelezettséget. A továbbiakban hangsúlyozta, hogy fokozott gondot kell fordítani a sertésbegyűjtés, a baromfi- és a tojásbegyűjtés ütemének fokozá­sára is, majd megyénk termelőszö­vetkezeti mozgalmának fejlődésére mutatott rá. Legfőbb termelőszövet­kezetünkben szépen fejlődött az ál­latállomány, gazdagodtak, erősöd­tek, vonzóvá váltak az egyénileg dolgozó parasztok felé. Pontos fel­adatuk tanácsainknak, hogy minden segítséget adjanak meg új tszcs-k alakulásához, segítsék elő, hogy az egyes típusúakból hármas típusúak legyenek, a hármasokból pedig ön­­álló tsz-ek. Tanácsaink segítsék hozzá az egyénileg dolgozó paraszto­kat, hogy felismerjék: boldo­gulásuknak, gazdag, szép éle­tüknek egyedüli helyes útja a nagyüzemi gazdálkodás. Befejezésül a gépállomások munká­jának további javításáról beszélt, majd kiemelte: Rákosi elvtárs állandóan fi­gyelemmel kíséri megyénk munkáját. Minden erőnkkel le­gyünk rajta, hogy Rákosi elvtársnak tett ígéretünket maradéktalanul valóra vált­suk. A tanácsülés sok felszólalója tett felajánlást községe nevében a be­adási előirányzat határidő előtti teljesítésére- Kiss elvtárs Süptéről vállalta-, hogy korábbi felajánlásuk­ban megjelölt határidőt is megrövi­dítik és már augusztus 6-ra eleget tesznek kötelezettségüknek. Bodor­­kós István elvtárs Gencsapátiból azt vállalta községe nevében, hogy au­gusztus 12-re 110 százalékra­­tel­jesítik beadási kötelezettségüket. A vállalás teljesítése érdekében fokoz­zák a felvilágosító munkát, minden erőt mozgósítsanak a cséplés gyors elvégzésére. Dömei Zoltán elvtárs, a sárvári járási tanács elnöke hangsúlyozta: minden dolgozó paraszttal is­mertetni kell a törvényt, fo­kozni kell az ellenség elleni harcot, a cséplést, beadást szabotáló kulákokat és ellensé­ges elemeket szigorúan át kell adni a bíróságnak. A járás dolgozó parasztsága vállal­ta, hogy augusztus 5-ig elnyerik a szabadpiaci jogot, augusztus 20-ig pedig kenyérgabonából 115, takar­mánygabonából 115 százalékra tel­jesítik az előirányzatot. Kiss János elvtárs Táplánszent­­keresztről, arra hívta fel a figyel­met, hogy nagyobb gondot kell fordítani a gépek jó és gyors meg­javítására, a többi felszólaló, Márffy Ferenc, Németh Lajos, Nagy Antal, Pintér Ferenc elv­társak és a többiek is elmondták:­­ minden erejükkel azon lesznek, hogy­­ meggyorsítsák a cséplés munkáit,­­ maradéktalanul teljesítsék a " be-­­ adási kötelezettséget, ezzel valóra- s váltsuk Rákosi elvtársnak tett ígé­retünket- ,­­ A felszólalásokat D Z. Kiss elvtárs foglalta össze, majd sor került a­­ második napirendi pont megtárgya­­­­lására. Ennek ismertetésére holnapi­­ számunkban visszatérünk. r Élenjárnak a tiúcsik a beadásban A daniellamajori Vörös Gárda termelőszövetkezeti csoport tagjai befejezték a cséplést és a cséplőgép alól 100 százalékra teljesítették ga­bonabeadási kötelezettségüket. A vasszécsényi Vörös Mező termelő­csoport tegnap szintén befejezte a cséplést és eleget tett beadási elő­irányzatának. A cséplés befejezése felé közeledik a táplánszentkereszti Búzakalász term­előcsoport is. Az első gabonát a gép alól a termény­­raktárba vitte, s így gabonabeadási tervének 100 százalékra eleget tett. Pécöl község­ dolgozó parasztjainak harca a szabadpiacért Községünkben július 23-ig 128 dolgozó paraszt csépelt­ el, ezideig 120 dolgozó paraszt­­ teljesítette ma­radéktalanul beadási, kötelezettsé­gét. Közülük számosan a kötelezőn felül is adtak be. Cser Lajos ta­­nácselnök 170, Nagy Józsefné (Dá­vid) 120, Navdai Sándorné, Takács János és Szabó Lajos dolgozó pa­rasztok pedig 115 százalékra telje­sítették beadási előirányzatukat. A kulákság és a klerikális reakció szavára hallgatók nem úszták meg büntetlenül a törvény megszegését. Kopácsi József cséplőgéptulajdonos egyáltalán nem volt hajlandó kö­telezettségében járó gabonáját be­szállítani a terményraktárba. A ta­nács azonnal felemelte beadási köte­lezettségét, a helyszínen elszámol­tatta és 5 ezer forint kártérítéssel sújtotta, ezv­ Mándli Józsefné kulák sem tett eleget kötelezettségének, elszámoltatták, kártérítést vetettek ki rá. Szemes Antal,­ Tarr János (ge­­ese) és Tóth Károly gazdálkodók ugyancsak elmulasztották az állam iránti kötelezettségük teljesítését, de nekik sem sikerült kibújni a beadás alól. a tanács alkalmazza a törvényt Ennek köszönhető, hogy a község 100 százalékra teljesítette tervét rozsból, búzából 80, árpából 75 százaléknál tart a beadási elő­irányzat teljesítésében. A cséplő­­munkások lelkesen dolgoznak s ■ el­mondhatjuk, hogy a napokban be­fejezzük a cséplést és megszerezzük a szabadpiaci árusítás jogát is! FÖLDESI PÁL körzeti cséplési ellenőr. Nem engedi ki kezéből a vándorzászlót a Derdák-cséplő munkacsapat Bábapaty községben Derdák Fe­­renc cséplő munkacsapata szervezet­ten dolgozik, a munkaidőt teljesen kihasználja. Jó munkájával a mun­­kacsapat a cséplés kezdetétől fogva tulajdonosa volt a vándorzászlónak. Azonban egyik napon a munkacsa­pat nem érte el azt az eredményt, amit szokott és versenytársa elnyer­te jó teljesítményével a vándor­zász­lót. A Derdák-cséplőcsapat ekkor fo­gadalmat tett arra, hogy még korábban kezdik meg a cséplést és később hagyják abba, de a vándor­zászlót nem engedik Egy nap után újra birtokosai lettek a vándorzász­­lónak_ 1200-as cséplőgéppel 2 vagon gabonát csépeltek el. Csipkerek 1012 százalékra teljesítette beadási előirányzatát ( tanácstitkár telefonjelentése) Örömmel jelentem­, hogy közsé­günk dolgozó parasztjai az el­múlt napokban teljes erővel végez­ték a cséplést és szorgalmazták a begyűjtést. Ennek eredményeképpen július 30-án délután 3 órakor be­­fejeztük a cséplést és községünk gabonabeadási előirányzatát 101,2 százalékra teljesítette. Pap­falvi János A törvény megszegése nem marad büntetlenül Amíg a becsületes dolgozó pa­rasztok a gép alól tesznek eleget beadási kötelezettségüknek, addig a kulákok szabotálják kötelez­­ttsé­­gük teljesítését, spekulálnak. Fel­sőcsatár községben Perl József kulák 20 mázsa búzabeadási köte­lezettségével szemben 112 kilót adott, be, rozsból 410 kilóval adott kevesebbet mint a kötelező, s árpá­ból sem teljesítette beadási kötele­zettségét. Megszegte a törvényt, megbüntették. A tanács 10 száza­lékkal felemelte beadását, a hely­színen elszámoltatta és kivette rá a kártérítést. A rábahidvégi Márkus-család elhatározta: a felemelkedés útjára lép Rábahidvégen az Úttörő terme­lőszövetkezet az idén jó termési eredményeket ért el. Búzából 12 mázsás, rozsból 10 mázsás, őszi ár­pából 10-30 mázsás volt a holdan­kénti átlagtermés. A község egyé­nileg dolgozó parasztjai ennek nyo­mán egyre inkább látják a nagy­üzemi gazdálkodás előnyeit. A na­pokban már be is lépett a terme­lőszövetkezetbe Márkus György 9 holdas dolgozó paraszt és felesége. Márkusék pénteken már a terme­lőszövetkezetben dolgoznak. Min­den jel arra mutat, hogy a köz­ségben a közeljövőben több dol­gozó paraszt is követi Márkusék példáját. Élenjáró cséplőbrigádok A cséplőmunkacsapatok közül jó eredményt ért el Egyházashe­­tyen cséplő Tóth Aladár munka­csapata. Napi normáját átlagosan 140—150 százalékra teljesíti. A munkacsapat jó teljesítményével biztosítja, hogy a község dolgozó parasztjai augusztus 5-ig befeje­zik a cséplést és eleget tesznek gabonabeadási előirányzatuknak. Jó eredményt tud felmutatni a Jánocházán cséplő Nemes-brigád is. 1100-as cséplőgéppel napi 200 mázsán felüli gabonát csépeltek el. Felfüggesztették állásából a gércei tanácselnököt A cséplési és a begyűjtési mun­kában rossz munkát végzett a gér­cei tanács. Ennek oka az volt, hogy a községi tanács elszakadt a tömegektől, a tanács munkáját nem segítették a begyűjtési állan­­dó bizottság tagjai sem, mert a ta­nács nem bízta meg őket feladat­tal, így elhanyagolták a begyűjtési terv fokozását. A hátralékosokra nem vetették ki a kártérítést és a­ felemelést sem-­ hajtották végre. A tanácselnököt a járási tanács ál­lásából felfüggeszt­ette.

Next