Vasmegye, 1953. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1953-05-01 / 102. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK_ ÉLJEN MÁJUS 1 — a békéért küzdő népek seregszemléjét a proletárnmzetköziség harcos ünnepe! A MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA VASMEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA IX. évfolyam, 102. szám. • Ára 5© fillér 1953. május 1. Péntek A munka győzelmes ünnepe Az idei, a kilencedik szabad má­jus elsejének ünnepét három, egy­mással szorosan összefüggő gondo­lás hatja át. Az első: az idén ün­nepeljük először úgy május elsejét, hogy nincs közöt­tünk a világ népei­nek halhatatlan vezére és tanítómes­tere, felszabadítónk, oltalmazunk, legigazibb barátunk: a bölcs Sztá­lin. A második: éppen ezek a hetek és napok — amelyeket Ő már nem ért meg — kezdik megérlelni a bé­kének, a népek közötti barátságnak és együttműködésnek általa elülte­tett vetését. A harmadik: választá­sokra készül a magyar dolgozó nép, amely a nemzetközi helyzet alakulásából újra meg újra erőt, ön­tudatot merít, még inkább látja, hogy utunk a nagy szovjet néppel, a békéért harcoló emberiséggel egy táborban — a győzelem, a béke út­ja, ezen az úton járva, erőnket nem kímélve a munkában és a harcban, felépt­­üik a szocialista Magyaror­szágot. Május elseje 63 év óta azt hir­deti, hogy van olyan erő a világon — a nemzetközi munkásosztály ere­je — amely képes megszabadítani az emberiséget a tőkés és gyarmati rabságtól, el tudja vezetni a világ dolgozóit a valaha csak álomnak tűnő, de ma már a föld egynegye­dén megvalósult rendszerbe, amely­ben nem a kizsákmányolók, hanem a munkásosztály vezette dolgozóké a hatalom, olyan világba, mint a szocialista Szovjetunió, ahol a kom­munizmus körvonalai bontakoznak ki, olyanba, mint a népi demokra­tikus országok, amelyekben épül és diadalmasan halad útján a szocializ­mus. Épül az a világ, amelyben a népek testvérien, egymást segítve élik boldog, békés életüket, s meg­szabadulva a kizsákmányolástól, an­nak minden átkától, jómódban, kulturáltan, egészségesen, az alkotó­munkának szentelhetik életüket. Fennen lobog, magasabban mint va­laha, Leninnek és Sztálinnak képe — mert ragyogó útján, a csúcsok felé ők indították el, vezették és vezetik az emberiséget! Az ő láng­eszük ihlette meg a Szovjetuniót, az építés és a harc hősi népét, az em­beriség igazi történelmének fáklya­­vivőjét. A szabad népek testvérisége, amely a szocialista tábor jellemzője — a régi május elsejéknek merész célkitűzése volt. És ma is csak cél­kitűzés azokban az országokban, ahol még a tőke az úr. Május­­ ün­nepe azonban egy és oszthatatlan, amint oszthatatlan a munkásosztály és a béke. Minden győzelem, amit a dolgozók aratnak — a szabad orszá­gokban a termelés, építés frontján, a még tőkés és gyarmati országok­ban a sztrájkokban, választásokon és más akciókban az elnyomók felett aratott sikerekkel — egyete­mes győzelem az egész világ sza­badsága és békéje szempontjából. A magyar dolgozó nép mélyen szí­­vébe-agyába véste Rákosi elvtárs szavait, hogy ,,a legjobb munka a proletárnemzetköziség, az emberi haladás érdekében, ha saját hazánk dolgozó népének érdekeit jól véd­jük és diadalra visszük“. Mi jól tudjuk, hogy a Szovjetunió sztálini külpolitikája a vitás kérdések bé­kés tárgyalások révén való rendezé­sére, amelyet a nemzetközi békemoz­galomba tömörült százmilliók támo­gatnak világszerte, biztosította ed­dig is a békét. De ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a Szovjetuniónak, a Kínai Népköztársaságnak az egész haladó emberiségnek barátsága, de elsősorban saját érdekünk igen sok­ra kötelez bennünket­ arra, hogy békénk és felemelkedésünk érdeké­ben támaszkodjunk saját anyagi és erkölcsi erőnkre, dolgozó népünk szorgalmára, áldozatkészségére. Az idei május elsejét a szocialista építőmunka új sikereivel ünnepeljük: megyénk dolgozói IDŐS első negyed." -10 tervüket ill.1 százalékra teljesí­­tetteik, megyénk országosan első a terménybegyűjtésben, de igaz az is, hogy a tavaszi vetésben sok pótolni­valónk van. Most, amikor falun is kibontakozóban van a választási­ bé­keverseny, de még korántsem széle­sült ki teljesen, máris 115 község, 195 termelőszövetkezet, 6000 egyéni­leg dolgozó paraszt tett­ vállalást. Ha ezt továbbfejlesztjük és teljesít­jük, büszkén elmondhatjuk: gazda­sági téren megfelelünk annak a kö­vetelménynek, ami határaiénti me­gyénkre hárul. A jövő, amelynek alapvonalait a népfront választási felhívása jelöli meg, a szocialista Magyarországot tárja elénk: a vas, az acél, a gépek, a fejlett szénbá­nyászat és villamosenergiatermelés, a korszerű, magas hozamú mezőgazda­ság, a nagyobb kultúrál­ság virágzó, erős országát. A nagy gazdasági célok eléréséhez azonban nemcsak jó munka kell. Szükség van ehhez békére — tehát népünk szilárd egységére, eltökélt békeakar­atára elért vívmányaink to­vábbfejlesztésében és védelmében. Május 1 vezérlő gondolatának, a munkásosztály és a békéért harcoló népek összefogásának akkor adózunk elsősorban, ha tovább szilárdítjuk a mi nemzeti-népi egységünket, egysé­­­gesen emeljük ma magasra nagyja­ink képeit, a termelési győzelmeket hirdető táblákat, és május 17-én egységesen adjuk szavazatunkat a népfront jelöltjeire. Kinek a fejében ne fordulnának­ meg a kilencedik szabad május el­sején a régi, rab május elsejék em­lékei! Nyíltan vagy titkon, de ak­kor is bátran és legyőzhetetlenül élt népünk legjobbjaiban a világ népei testvéri összefogásának nagy gondolata. Akkor is Moszkvára sze­­geződött tekintetünk, onnan vár­tunk reményt és biztatást. Ma is oda száll első gondolatunk, ahol Lenin és Sztálin mauzóleuma előtt, a nagy halottak örökké élő eszméi­nek szellemében, a sztálini mű hű­séges folytatói előtt, a­mit betelje­sítő­, a szovjet dolgozók tartanak májusi seregszemlét. De gondolatban ott vagyunk Pekingtől Berlinig a szabad népek osztagaiban, ott va­­gyunk Párizs és London, Róma és New­ York munkásainak táborában is,, akik a rendőrönkénnyel dacolva, a végső győzelemben mégis biztosan ünnepük május elsejét. Azt semilyen könnygázbomba és gumibot, semilyen tömlőé nem képes megtiltani, hogy a munkások összefogjanak és kezet nyújtsanak egymásnak, éljenek bár a földteke bármely részén. A leg­utóbbi választásokon kisebbségbe ke­rült a japán háborús miniszterelnök, Joszida. Franciaországban az eddi­ginél is impozánsabban az ország legnagyobb pártja lett a Kommu­nista Párt; a német munkásosztály kialakuló egysége Nyugat-Német­­országban a háborús egyezmények ratifikálásának áthághatatlan gátja — a munkásosztály és a dolgozók egysége az egész világon leküzdhe­tetlen erő az új háborúra, a népek vérére szomjazók számára, a béke­­tábor következetes fellépése a koreai űzszünet érdekében máris részered­ményt hozott: a beteg és sebesült hadifoglyok hazaszállítását, és bizo­nyos, hogy a koreai nép keménysé­­ge, a kínai önkéntesek testvéri se­gítsége, párosulva a békeszerető százmilliók követelésével, végülis­­el­vezet az oly hőn óhajtott békéhez. Hirdessék hát a feliratok, zengjék az ünneplő tíz- és százezrek a jel­mondatot: ,,Éljen a tartós béke szilárd erődje, hazánk felszabadító­ja, a kommunizmus, diadalmasan építő Szovjetunió!“ „Éljen és vi­ruljon a magyar és a szovjet nép örök testvéri barátsága!" „Magyar dolgozók! Még egységesebben tömö­rüljetek a Magyar Dolgozók Pártja népünk szeretett vezére, Rákosi elv­­társ köré!“ .„Előre Marx-Engels Lenin-Sztálin­ diadalmas zászlaja alatt a szocialista Magyarországért! ‘ ‘ Tömeg­felvonulások, kultur- és sportrendezvények megyénkben a 9. szabad május 1-én Megyénk DISz-fiataljai és az úttörők tegnap este Szombathe­lyen és a járási székhelyeken fák­lyás felvonulást tartottak. Már a tegnapi­­napon, ünnepi díszt öltött az egész megye. A házaikon vö­rös- és nemzetiszinű zászlót len­getett a szél, a házak kapuin, a kirakatokban, a vállalatok külső falain Lenin, Sztálin, Rákosi elv­társ képei, május 1-ei és a válasz­tással kapcsolatos jelszavak. A lakóházak ablakaiban virít a sok muskátli. Ma reggel a megyeszékhelyen és járási székhelyeken zenés éb­resztő köszöntötte a dolgozókat. 9 és 10 óra között kezdődnek az ünnepi felvonulások. Ezt köve­tően kultur- és sportmű­sorok szó­rakoztatják dolgozóinkat. Szombathely üzemei és vállala­tai, valamint ifjúsága három he­lyen, az Állomás előtt, az Ady Endre­ téren és a Batthyány-téren gyülekeznek. 8 óra után elindul az első csoport, s ezt követően egymásután vonulnak el a Nagy­szállónál felállított dísztribün előtt. Délután 3 órától a Nagyszálló előtti és a Népkertben felállított színpadokon a Parr­utipar, MÁV Igazgatóság, Posta, Rostáskészítő, Takarógyár, Állomás, Közraktá­rak, Járóműjavító kulturcsoport­­jai adnak színvonalas, kultúrmű­sort. A sportkedvelők megtekint­hetik a Postás-pályán Zalai megye és Vas megye válogatott ifjúsági labdarúgómérkőzését. A járási székhelyeken a járás legjobb kulúrcsoportjai szerepel­nek a délutáni órákban. Jákfa községben a május 1-i ünnepségek keretében délelőtt 10 órakor­­kerül átadásra az új kultúrotthon. Nagy készülődés előzte meg május 1-ét a vasvári járásban is. Bérbabaváron a DISz- és úttörő- skulturbrigádok tegnap este el­mentek felköszönteni az élenjáró gazdákat és meghívták őket a május 1-i ünnepségekre. A gyermekek részére mindenütt bábszínház-előadások lesznek. Szombathelyen a Pelikán-park­ban, s délután 4 órakor a Lenin­­­­on gyermek-kerékpárverseny lesz. A Vendéglátóipari Vállalat és a Kenyérgyár is felkészült május 1-re. Szombathelyen a Pelikán­parkban és a Nagyszálló előtti té­ren két sátor, a Március 15-e téren srét pavilion várja felvonu­lás után a dolgozókat. Több mint 40 ezer péksütemény, ebből kö­rülbelül 20 ezer szendvics, 300 hektó sör, s emellett bor és egyéb szeszesitalon, hideg és meleg éte­lek is kaphatók. Ezen a napon nyílik meg a Népkert is A Nagy­szálló előtt este 8 órától éjfélig utcabál, a Népkertben majális. A járási székhelyeken és falvak­ban a helyi földművesszövetkezet állít fel sátrakat és látja el a dolgozókat. Május 2-án az egész megyében csereszereplés­ek lesznek. A megye több községében, mint például Si­maságon és Kőszegdoroszlón egész estét betöltő 3 felvonásos színmű­veket adnak elő. Vasváron az or­szágszerte ismert Vas megyei Út­törő Népi Együttes szerepel. Kör­menden délelőt 10 órakor, Csá­­kánydoroszlón délután 3 órakor községi kulturotthonavatás lesz. Mindkét helyen a járás két leg­jobb kulurcsoportja, az ispánki és a nagyrákosi ad színvonalas kultúrműsort. Sárváron és Szombathelyen iro­dalmi est les­z, amelyen „Irodal­munk időszerű feladatairól“ az írószövetség tagja tart előadást. Ezenkívül nagyszabású sport­műsorok, röpkabd­a- és kosárlabda­­villámtorna, atlétikai viadal, lab­­darúgómérkőzése­k szórakoztatják a dolgozókat. Május 3-án délelőtt 10 órakor ■ Szombathelyen megyei gyorsa­­­sági motorverseny. Chíkán ezen a napon kerül átadásra az új 3 tan­termes általános iskola. Mindhárom napot gazdag kul­tur- és sportműsorok teszik még emlékezetesebbé vilálgozóink szá­mára. S ez a nap is megmutatja majd, hogy a kilencedik szabad május 1-re milyen fejlődést ér­tünk el megyénkben a kultúrfor­­r­adalom terén. Szentgotthárt, hír­esi és könyékük dolgozói lelkesen készülnek a választási nagygyűlésre Már lobognak a zászlók Szent­­gotthárd házain, ünnepi díszt öl­tött minden utca, valamennyi házsor. A szentgotthárdi dolgo­zók kétszeres ünnepre készültek, május elsejére és a vasárnapi vá­­lasztási nagygyűlésre. A nagys­za­­bású előkészületek már napok óta folytak és a hatalmas készü­lődés körvonalai­­máris előre ve­títik az ünnepség nagyszerűségét. Piros László elvtárs vezérőrna­gyot, pártunk Politikai Bizottsá­­gának tagját, megyénk dolgozói­nak képviselőjelöltjét várják nagy pompával, lelkesedéssel itt a ha­­tármenti Szentgotthárdon. Eddig több mint 30 kisgy­űlésen vitatták meg a dolgozók a nagygyűlés jelen­tőségét és egyben megfogadták, hogy va­lamennyien ott lesznek a vasár­napi választási nagygyűlésen. ,,Ott leszünk!“ Ez a jelszó nemcsak Szentgotthárdon, hanem az egész környéken szállóigévé vált ezekben a napokban. A rátótt dolgozó parasztok 15 feldíszített kocsival mennek be vasárnap Szentgo­tthárdra, a nagygyűlésre. Szerda estig már 150 jelentkező volt a gyűlésen való részvételre Ugyanúgy a járás termelőszövet­kezetei és községei nagy lelkese­déssel készülnek a vasárnapi nagygyűlésre. Felsőszölnökön 40 tagú úttörő-zenekar próbálta már napok óta a hangszereit, hogy vasárnap igazából rázendíthessen a nagygyűlésen. Apátistvánfalvá­­ról szintén úttörő-zenekar érke­zik majd a nagygyűlés színhelyé­­re. Kocsikaravánok, feldíszített kerékpárok százai díszegység­­ben vonulnak majd Szentgott­­hárdra, köztük a járás DISz-szervezeté­­nek fiataljai. Nemcsak a vidék, hanem ma­ga Szentgotthárd is nagyban elő­rehaladt a gyűlés előkészítésével. Szerdán már ácsolták a diszka­put a Kossuth-mozgó előtt és estére már készen is volt. Itt fogadják majd 3 küldöttséggel a szentgotthárdi és környékbeli dol­­gozók szeretett képviselőjelöltün­ket, Piros László elvtársat. In­nen a DISz-fiatalok és úttörők, valamint a honvédség egyenru­­hás sorfala között vonulnak a dol­­gozók a Kaszagyárhoz, ahol már feldíszítve várja a szabadtéri színpad — a terv ajándéka — és környéke a gyűlés részvevőit. Az elnöki emelvényen és mögötte vörös selyem drapériák díszítik a hátteret. A kasza­gyári zenekar fúvósai szórakoztatják majd a nagygyűlés előtt és után az egy­­besereglett dolgozókat. Körmend és környéke dolgozói is lelkesedéssel készülnek május 3-ra, hogy meghallgassák Hiy Pál elvtárs vezérőrnagyot, a népi képviselőjelöltjeinek beszámolóit Magában Körmenden a Ládagyár, az állami gazdaság például már napokkal ezelőtt befejezte a fel­iratok készítését és a kocsik fel­díszítését. A gépállomás dolgozói trakto­raikat díszítették ki és vonta­tókon mennek a gyűlés szín­helyére. A járás területéről feldíszített szekereken, kerék­páron vonulnak a dolgozók az ünnepi nagygyűlésre, minde­nüt­t magukkal viszik a ma­gyar nép és a béketábor or­szágai vezetőinek arcképét és tüntetnek a béke, a felemel­kedés programmja, a népfront mellett. Csákánydoroszlón Tóth Péter dolgozó például már napok­kal ezelőtt készült a nagy ün­nepségre, Horváth Jánossal és több dolgozóval már megbeszél­ték, hogy feldíszített kerékpáron vonulnak a gyűlésre. — Boldogan megyünk, fiuk — mondotta —, mert a mi képviselőjelöltjeink be­szédét, programmját halljuk. Üzemi munkások, dolgozó pa­rasztok és értelmiségiek egyaránt mind nagyfokú érdeklődéssel te­kintenek a választási nagygyű­lések elé és lelkesen fogadták meg a kisgyűléseken, hogy va­sárnap ott lesznek a járásszék­helyen, ezzel is hitet tesznek a népfront programmja, a béke, a munka, jólét, felemelkedés ügye mellett. (

Next