Vasmegye, 1954. január (10. évfolyam, 1-26. szám)
1954-01-01 / 1. szám
Megyénk üzemeinek dolgozói felkészültek az 1954 évi tervre, hogy zökkenőmentesen, ütemesen folytathassák a termelést az új tervévben. A XII. AUTÓJAVÍTÓ VÁLLALATNÁL december 17-én műszaki értekezletet tartottak, amelyen ismertették az 1954. évi tervfeladatokat. Az első negyedévi tervet már részletesen felbontották: hónapokra dekádokra, napokra, műhelyrészekre. Ennek alapján teszik meg munkavállalásaikat a dolgozók. Mihályi Péter elvtárs igazgató így beszél: „ Mi is elhatároztuk, hogy az autójavítási munkák mellett különböző közszükségleti cikkeket is gyártunk. Erre a célra hulladékanyagokat használunk fel. Gyúró Imre esztergályos így szól: _ A terv sikeres teljesítése érdekében sokkal jobban ki kell használnunk a gépeket, mint eddig, még szélesebb körben kell elterjesztenünk a Koleszov-féle szélesvágási mód A JÁROMŰJAVÍTÓBAN Kovács Lajos elvtárs, vb-elnök így nyilatkozik: __ Ez év végén került sor üzemünkben is a szakszervezeti bizalmiak, műhelybizottságok, üzemi bizottság újraválasztására. Nagy feladatok előtt állnak az új szakszervezeti vezetők. Minden erőnkkel elő kell segítenünk a verseny továbbfejlesztését. A műhelybizottsági tagok, szakszervezeti bizalmiak már ismerik a felbontott tervet, ennek alapján már január első napjaiban hozzálátnak a verseny szervezéséhez. A dolgozók képzettségének növelése érdekében egész sor tanfolyamot indítunk ebben az évben- bizalmi-, munkavédelmi-, bértanfolyamokat. A tanfolyamon ismertetjük a dolgozókkal a módosított Munka Törvénykönyvet. Szakmai tanfolyamok indításával a dolgozók szakképzettségét növeljük. Fokozott gondot fordítunk a dolgozók problémáinak megoldására, nagyobb gonddal törődünk velük, számos helyiséget, többek között a kultúrteremet, átalakítottak, rendbehoztak. „Már ismerjük az 1954. évi tervet, ennek megfelelően január 4-én megbeszélést tartunk a műszaki vezetőkkel, minden üzemrész feladatait külön megtárgyaljuk. Bár megfelelő mennyiségű anyag áll rendelkezésre, mégis nagy gondot kell fordítanunk a szálhozam növelésére. Ezért fontos, hogy a szakszervezet ne csak a termelés fokozására, de a szálhozam emelésére is szervezze a versenyt“. A SZAKIPARI VÁLLALAT is határidő előtt teljesítette 1953. évi tervét. Az új tervév sikeres megvalósítása érdekében kooperációs megbeszélést tartanak a kivitelező vállalatokkal. A cementáru és mozaiklap gyárosánál a legtökéletesebb, szalagszerű munkát alkalmazzák. „Nagy gondot fordítunk az anyagtakarékosságra, hogy ezzel is biztosítsuk az anyagprobléma megoldását — írja levelében Pörnyecy Gyula elvtárs igazgató. — A rönkvágásnál minden hulladékanyagot felhasználunk. Bádogos részlegünk is maradéktalanul igyekszik kihasználni az anyagot. Fokozottan szem előtt tartjuk a dolgozókról való gondoskodást. Ennek megfelelően a vidéki munkákra kiküldendő dolgozók részére előre gondoskodunk étkeztetés, szállás stb. biztosításáról. Útépítő részlegünknél még nagyobb gondot fordítunk a balesetelhárításra, több új balesetvédelmi felszereléssel látjuk el dolgozóinkat Azzal is megkönnyítjük a dolgozók munkáját, hogy az anyagmozgatásra s személyszállításra is gépkocsit szerzünk be. A szabadban dolgozók nagy része már melegruhát kapott, forró teát is adunk nekik. Kultúrtermünk berendezését állandóan bővítjük, szépítjük. Legutóbb nagyszámú szépirodalmi és szakkönyvet szereztünk be. Központi és ácstelepünkön megkezdtük egy-egy fürdő építését. Mindezzel azt akarjuk elérni, hogy dolgozóink még nagyobb kedvvel dolgozzanak"*. A TÉGLAGYÁRI EGYESÜLÉS téglagyáraira további nagy feladatok várnak az új tervévben: még több és jobb minőségi téglát kell adnunk. A dolgozók felkészültek a nagy feladatokra. Hét gyárban hozzáláttak az előzetes földkiterzeléshez, hogy a nyersanyag zavartalanul biztosítva legyen. Ez a hét üzem csak kiváló minőségű téglát fog gyártani ebben az évben, a nyersanyagból eltávolítják a gyártásra nem alkalmas, szennyeződött földrétegeket. A javítóműhely az összes gépeket generáljavítja. A javítóműhely jó munkáját dicséri, hogy az új tervévben minden téglagyárban automatizálva lesz a nyerstégla levágása AZ ÚJ TERVÉV KÜSZÖBÉN A ROSTKIKÉSZÍTŐ VÁLLALAT igazgatója, Bakos Mihály elvtárs levelében írta meg, milyen munkát végzett üzeme 1953-ban a hogyan készült fel 1954-re. A Rostkikészítő már november 30-án teljesítette évi tervét. A beruházási keretből üzemi konyhát létesítettek, (Újév napján esztendőről esztendőre ünnepeljük a magyar történelem és irodalom kimagasló alakjának, Petőfi Sándornak születése évfordulóját. Ebből az alkalomból közöljük az alábbi cikket, amely Petőfi Vas megyei tartózkodásáról szól Szerk.) Petőfi Sándor Vas megyei tartózkodásának két élő tanúja volt a század elején; mindketten úgy 1910—12 körül haltak el. Örömmel, szívesen és igazat beszéltek Petőfiről, akiknek ismeretségére, barátságára méltán voltak büszkék. Céhmester Szabó Istvánnak hívták az egyiket, aki 1912-ben halt meg 89 éves korában, Uraiújfaluban. Amint a neve is mutatja, valamikor nevezetes ember volt: céhmester, írástudó, értelmes, jó emlékezőtehetségű jobbágyivadék. Nyomról-nyomra ismerte Petőfi Vas megyei tartózkodását, mert ő is, édesapja is sűrűn találkoztak vele és volt alkalmuk hosszabban is beszélgetni a nagy költővel, aki szívesen hallgatta őket, élvezte vasi kiejtésüket, népdalokat tanult tőlük és énekeltetett velük. Az apa Salkovicséknál szolgált Ostffyasszonyfán, mert Salkovics Péter tagosító mérnök volt és az öreg Céhmester Szabó hordta a mérőláncokat és szúrta le a mérőléceket. Minden este hazaballagott Uraiújfaluba, mert a családja ott lakott. Azért választotta Salkovics Péter éppen őt, mert azok közé a kevesek közé tartozott, akik írástudók voltak abban az időben. A fiatal Céhmester Szabó István igen sokszor segédkezett apjának és gyakran vitt neki ebédet, ha a közelben dolgoztak. Éppen egyidős volt Petőfi Sándorral, 1823-ban született ő is. Sokat pajtáskodott Petőfivel is, meg Orlay-Pethies Somával is, akik ma maketten vendégségben voltak Salkovics Péter tekintetes urnái.) . Hangos élet folyt a Salkovics-kúrián, sok vendég, nagy traktamentumok. Petőfi és Orlay együtt érkeztek oda 1839 május első napjaiban, mert Salkovics Páter atyafiságban állott Petőfi szüleivel, ő maga is alföldi volt. Petőfi Sándorunk nagy szegénységben kapta a meghívást a nyári vendégségre, de méginkább arra, hogy ősztől fogva pedig ne legyen gondja a tanulásra, mert Salkovics Péter állja a költségeket a soproni evangélikus lyceumban. Boldogan jött hát Ostffyasszonyfára, mert a szülei félév leforgása alatt elszegényedtek, házukat, földjeiket elöntötte a Duna, kölcsönadott pénzüket pedig megtartották a jó rokonok, köztük Salkovics Péter testvérbátyja, Mihály is. Bántotta egy kicsit a lelkiismeret, ezért hívta hát megaz akkor 17. életévében járó Petőfi Sándort. Petőfi, Orlayés Salkovics Károly (a vendéglátó rokon fia) igen jól összebarátkoztak, vidáman éltek, sétáltak, és lányokkal, legényekkel majdnem minden nap lementek a Rábára fürdeni a Ragyogó hídjához. Ez a híd íveli át a Rábát Ostffyasszonyfa és Uraiújfalu között. Az egyik oldalon csárda, a másik oldalon vámház állott. A vámbérlő pedig Poós József volt, Salkovicsék közeli rokona, ő szedte a szekerektől a vámot ha át akartak menni a Rába hídján. Csak a nemesek nem fizettek. Poóséknál majdnem naponta megfordult a három legény, néha lányok ia voltak a társaságukban. Kiegyesrtékelték ezont finom aludttejjel, sok JétyfinViccsel Prüss bácsi sokszor mp-Bkinálta őket saját Petőfi Vas megyében termésű borával, de Petőfi egy pohárnál többet sose ivott. ★ Céhmester Szabó István büszkén beszélte el e sorok írójának, hogy egyizben Petőfi egyedül sétált a Ragyogó hid közelében és éppen akkor bukkant elő a rábaparti füzesekből, mikor ő Asszonyfára igyekezett, hogy apjának elemózsiát vigyen. Utána kiáltott Petőfi: „Állj meg, Pista, várj rám!“ „Odajött hozzám, Bábamra tette a kezét és arra kért, hogy mondjak neki Vas megyei népdalokat és énekeljem is el. Egész után Ostffyasszonyfáig, énekeltem neki, később már velem is énekelt. Igen sokszor elénekeltette velem ezt a nótát. Márván kübül van Rába közepe. • Góla madár fiszket rakott belejje... Ezt a nótát megtanulta és amikor legközelebb találkoztam vele, már Petőfi énekelte nekem és nafegokat nevetett azon, hogy a Vas megyei kiejtést nem tudta utánozni.*' „Egyszer Petőfi és Orlay velem jöttek egészen hazáig, Uraiújfaluig, vizitába mentek Döbrentey Gáborékhoz, az evangélikus szuperintendenshez (püspök), akinek valamivel fiatalabb diákfia is volt.*" Poós bátyánknak igen sok versét felolvasta Petőfi, akinek zsebei tele voltak papírral, mert állandóan, úton-útfélen verseket irt. Szép és nagy verset irt a Ragyogó csárdáról is, meg is igérte Poós bácsinak, hogy lemásolja neki, de úgy ennek, mint versei legnagyobb részének szomorú sorsa lett A Salkovics-házaspár, főleg az asszony hamarosan barátságtalanná lett Petőfihez, nem tetszett neki, hogy Petőfi udvarolni járt Tóth Ferencékhez, a kis szőkehajú, kékszemű Rózáihoz. Az sem tetszett neki, hogy a Mészöly-család, akivel ők éppenséggel nem voltak jóviszonyban, annyira megszerette és invitálta Sándort. Még jobban haragudtak, hogy Szelestey Zsuzsikához is ellárogatott, pedig az pápista volt. Vagy talán — ahogy Poós József beszélte — közben meg is bánták, hogy meghívták Sándort és vállalták a tanittatását. Az érzékeny Petőfi hamarosan észrevette a hangulatváltozást és amint ki is öntötte szive keservét !Poós Józsefnek, legszívesebben ott is hagyta volna őket Poós József 30—40 asszonyfai versét ismerte Petfinek, amiket felolvasgatott és a kabátzsebében magával hordott. Egyszer aztán, úgy július végén majdnem sírva beszélte el Sándor, hogy nagynénje Veronikával a kis szolgálólánnyal beledobatta verseit, papírjait a kemencébe, hogy a pogácsának jobb tüzet csináljanak.. Hiába kereste Sándor a verseit, irományait, csak napok múlva vallotta be neki Veronika, hogy azok bizony elégtek. Sándor buskomor lett miatta. Hiába próbálta vigasztalni a kis Rózát Poós bácsi ttrs Orlay Petries Soma, mindannyiszor kifakadt, ha a vervsin gondolt ★ Betelést* Mwmoruaásit az mt «Mt, mikor «gyaaww* « kánikulai bőség elől bemerekült a Köves szóhám, hogy szokása szerint lebillegesse az akkor , tanult Vas megyei népdalokat, vagy végigfekve a díványon Csokonai verseit szavalja. Levelet talált a zongorán, boríték nélkül, kinyitva. Mindjárt látta, hogy nagybátyja írta, Salkovics Péter, akit berendelt a viceispán Szombathelyre néhány heti munkára. Elolvasta Sándor a levelet és halálsápadtan tette le, kisomfordált a szobából, haza sem ment ebédre, hanem egyenesen a Ragyogóhoz, Pocsékhoz állított be. Itt krimybelápadt szemmel mondta el, hogy a levélben az áll: szeptember elején adjon a néni néhány forintot Sándornak, úgysem lesz abból semmi más, mint komédiás vagy versfickenc, aztán fel is üt, le is üt! Sándor kétségbeesett szomorú helyzetén, vissza sem akart menni. Joós bácsi kísérte haza estefelé, de ő is csak a kapuig merészkedett. Sándor egy szót sem szólt nagynénjének, csak Rózáinak és Somának mondta el szomorúságát a vacsora utáni séta közben. Utána még néhány kedvetlen napot töltött Ostffyasszonyfán, pár verset még irt, aztán elbúcsúzott barátaitól, Rozáliától, Zsuzsikától és szeptember elején szekérre rakták a három diákot és elindultak Sopronba. Orlay és Salkovics Károly tovább tanulni, tróndor pedig egyenesen a kaszárnyába ment és beállt bakának. Poós bácsi még egyszer találkozott, ahogy ő mondta: „Sanyi gyerekkel“. Országos vásárra ment Sopronba és jó tarisznya elemózsiát adott be Sándornak a kaszárnyába, akitől elbúcsúzott, mert regimentje éppen indulóban volt Gráczba. ★ Az említetteken kívül * Petőfi megismerkedett és jóbarátságban volt a fiatal Döbrentei Gáborral, Szelestey Lászlóval, akik később Pesten közvetlen környe* zetébe kerültek, Szelesteyből Kossuth Lajos nemzetőr őrnagya lett, költő, később Vas megye követe és tan* felügyelője. Minden versén érezhetjük Petőfi hatását. Döbrentey Gábor pedig a Nemzeti Színház első igaz* gatója, később az Akadémia titkára lett. Mészöly Gedeon festőművész iránti barátsága is Ostffyasszonyfán kezdődött, és Lisznyai Kálmánnal is Uraiújfaluban is*merkedett össze a Szelestey-familiánál. Ezek voltak Petőfi életének Vas megyei vonatkozásai, mozaikok, ha nem is tarthatnak számot irodalom történeti értékre, nekünk Vas megyeieknek mindenesetre kedves és érdekes emlékek. A Salkovics-kúria, amely most a Baranyai-család tulajdona, ma is áll Ostffyasszonyfán, a Lányka patak partján. Uraiújfalu felé, kedves korabeli oszlopos, ámbitusos kisnemesi ház, még ott állnak az öreg vadgesztenyefák is, alatta a malomkőből készített asztal, amelyen Petőfi oly sokat irt... Nem hirdeti semmiféle tábla a Salkovics-kúrián, hogy ott tartózkodott a nagy költő, a világirodalom egyik kiválósága, mert 1922-ben jónak látták az emléktáblát a falu közöpén lévő iskola falába illeszteni. Hogy miért, senki sem tudja. A Ragyogó hidja, a rábaparti füzesek, a csörgedező Lányka patak ma te ugyanolyanok é* kedvsacm *mté5r«rh*t rv#R V PwtefS Va* megvH nyaralására fit. M»*f ★ Nagy feladatok a Pamutipar előtt Az 1953. évi terv befejeztével a jó gazda módjára számadást kell végeznünk. Meg kell vizsgálnunk, mik voltak a munka lendíti és azt is, milyen hibákat követtünk el. Üzemünkben, a szombathelyi Pamutiparban is szépen fejlődött a munkaverseny. Igaz, hogy elég mindig tapasztalható volt a kampányszerűség, a lökésszerű fellendülés, majd hanyatlás, de ezen a téren sok javulást hozott a havi munkaverseny. Az új esztendőben végleg meg kell szüntetnünk a verseny kampányszerűségét. Ebben nagy feladata van a szakszervezetnek, a bizalmiak havonta szervezzék meg a felajánlásokat, gondoskodjanak azok teljesítésének ellenőrzéséről, friss széleskörű versenynyilvánosságról. Az egyenletes verseny alapja az egyenletes ütemes termelésnek. Fokozottan kell támaszkodnunk a dolgozók kezdeményezőkészségére. Termelési értekezleteinken eddig is számos javaslatot tettek dolgozóink, amelyeket jól fel tudtunk használni. Az a feladatunk, hogy még több javaslattételre bátorítsuk dolgozóinkat, bírálataikat szívleljük meg. 1953-ban a könnyűipar különböző területein kiadták a munkaügyi főosztályok által kidolgozott munkaszervezési szabályzatokat, amelyek a könnyűipar legjobb dolgozóinak munkafogásait ölelik fel, előtérbe helyezve az emberről való fokozott gondoskodást. Üzemünk sztahanovista iskolákon megtanította a dolgozókkal az egységes munkafogásokat. Elmulasztottuk azonban az ellenőrzést, így egyes dolgozók visszatértek az általuk megszokott fogásokra. A műszaki dolgozók és a munkamódszerátadók fontos feladata: segítsék elő, hogy a dolgozók az új fogásokat begyakorolhassák. Az új esztendőben a terv mennyiségi teljesítése mellett különösen nagy gondot kell fordítani a termékek minőségének javítására. Szigorúan be kell tartanunk a minőség védelméről hozott törvényerejű rendeletet. Nem kisebb fontosságú az önköltség csökkentése sem, hiszen ennekrévén biztosítjuk az olcsóbb termelést. Ezen a téren is vannak eredményeink, de ezek még korántsem kielégítőek. Szigorú takarékossággal, a gyártástechnológiai előírások betartásával, a sablon szerinti beállítások alkalmazásával biztosítanunk kell az önköltség csökkentését. Fontos hogy az importanyagokkal is fokozottan takarékoskodjunk, az újítómozgalmat is állítsuk ennek a célnak az érdekébe. A terv teljesítéséért folyó harcban egy percre sem téveszthetjük szem elől a dolgozó embert. Tegyük olyanná üzemünket, hogy az valóban a dolgozók második otthona legyen. Az új esztendőben további nagy feladatok állnak a Pamutipar előtt. Úgy kell dolgoznunk, hogy mi is hozzájáruljunk termelőnkkel a dolgozók jobb ellátásához. John Ede főmérnök.