Vas Népe, 1957. szeptember (2. évfolyam, 204-228. szám)
1957-09-01 / 204. szám
1957. szeptember 1. Vasárnap Művelődési otthont avat ma Vámoscsalád A község lakosságának összes művelődési otthont ma délután fogása erejével és állami támor 13 órai kezdettel ünnepi mozgatással hajlékot emeltek a mű- művelődésnek Vámoscsaládon. A sor keretében avatják fel. Az újítónő Mindig éri az embert valami vajon an meglepetés. Reg nem látott Kedves ismerősökkel találkozik öszsze, Jakepnél hagyja a vonat, nem járt levél érkezik és így tovább. De ha ezek a meglepetések el is maradnak, azért mindig jön közbe valamiféle nem számított kiadás váratlan meglepetésként. A minap azonban egészen másféle meglepetés ért: új fogalommal találkoztam. A Szombathelyi Cipőgyár fűződőjében Fazekas Péterné tűzőnő felől érdeklődtem, s Balikóné, a főművezető a következőként igazított útba: — Az újítónő? Ott ül az ablak melletti gépről. Ott az, a szemüveges fiatalasszony. Mindig tudtam, hogy a nők ügyesek, s ha egy kicsit is igyekeznek, akkor sokra viszik. Nem is vontam kétségbe sohasem az egyenjogúságukat. De „újítónővel“ még soha nem találkoztam. Pedig Fazekas Péternét a Cipőgyárban sokan csak így ismerik. Mert ő nemcsak azon töri a fejét, milyen ebédet főzzön a családnak, hogyan oszsza be a keresetet úgy, hogy abból minden szükségesre jusson, hanem arra is gondol, miként teheti könnyebbé, gyorsabbá és gazdaságosabbá munkáját. S a gondolatokat rendszerint tett követi. Nemrégiben sehogy sem tetszett neki, hogy sok cérna pocsékolódik el a felsőrészek tűzésénél, az évek során meghonosodott tűzési módszerrel. Kísérletezett, összedugta fejét néhány perces tanácskozásra munkatársaival és csakhamar megszületett újítási javaslata a felsőrészek újfajta tűrésmódszerére. Már több ügyes javaslata volt, de ez a legutóbbi különösen elmés gondolat. Módszerével gyorsabban, könnyebben lehet dolgozni, s a felsőrészek varrása is kifogástalan. És ami a legszámottevőbb: évente több ezer forintos megtakarítást eredményez. Egy felsőrészhez 20 centiméter cérnával kell kevesebb. Sokan ezt nem is értékelnék, mert úgy gondolják, hogy ez a darabka cérna még fillérekbe se kerül. De Fazekasné okos asszony és tudja, hogy sok kicsi sokra megy. Beigazolódott ez nála odahaza a háztartásban is és itt az üzemben is. Egy párnál csak 20 centi a megtakarítás, de ez naponta mégis 480 méterre gyarapodik és az évi megtakarítás már eléri a 150 ezer métert. Fazekas Péterné, az újítónő azt mondja: — Nem csak kicsiben, hanem nagyban is kell tudni gondolkodni. Meg aztán nézze az ember a maga hasznát is, de az üzem gazdaságos munkáját ne tévessze szem elől. És Fazekas Péterné meg is találta a számítását. A legutóbbi újításáért 700 forint jutalmat kapott. Pénz is jött a házhoz, meg a munkája is könnyebb lett. Fazekas Péterné alaposan összehalmozta magának a megszólításokat. Odahaza gyerekei édesanyának szólítják, a férje gyakran titulálja szakácsnénak, mert ő a főzésben is igazán otthon van. Itt az üzemben is van hogyan megszólítani. Mondják őt tűzőnőnek, szakain nőnek, s sokan újítónőnek. Tetszik neki ez az utóbbi megszólítás, mert sok mindenre emlékezteti. Arra is, hogy a nők munkáját is megbecsülik, s nem kell meghallania azt, hogy „az asszony ne avatkozzon az üzem munkájába, törődjön ő a főzéssel“. S azt is tudja ebből a megszólításból, hogy manapság megbecsülik a munkások alkotó kezdeményezését. Igényt is tart ő továbbra is az „újítónő“ címre, s miután a kormány legutóbbi rendelete rendet teremtett az újítások és találmányok terén, még többet töri majd a fejét újítási javaslatokon. (f. m.) csodáltam a több száz méternyi nagy tengeri hajókat, vagy a kikötőben horgonyzó lassú tengeralattjárókat. Leningrád főútvonala, a Nyevszkij Proszpekt, valamikor a szocialista forradalom harcainak helyszíne, ma a szép város egyik ékessége. A négy kilométernyi sugárút az üzletházak, az áruházak, a szórakozóhelyek útja. Esténként mint korzó benépesül sétálgató fiatalokkal. A Nyevszkij Proszpekt közvetlen közelében a kényelmes „Európa” szállóban laktunk. Ahogy Moszkvában igen maradandó élményeink fűződnek a gyönyörű Luzsnyiki- vagy Dinamó-stadionban rendezett nagyszerű VIT-sportesemények megtekintéséhez, itt Leningrádban is alkalmunk volt megtekinteni a kies, környezetben felépült nagy Kirov-stadiont. Egy szép ligetben, közvetlenül a mesés Finn-öböl partján épült a sporttelep. Bár sportesemény éppen nem volt, mégis velünk együtt cseh, angol, svéd és más külföldi vendégek gyönyörködtek a stadionban és a tenger mosta „partjaiban”. Leningrádi tartózkodásunk utolsó napján még ellátogattunk Razlivba, Lenin egykori búvóhelyére. Jelenleg is látható egy, a régihez teljesen hasonlóan felépített szénakunyhó, amelyben Lenin egészen megtévesztő parókát viselve bujdosott és dolgozott. Ott a fatönk hű mása is, amelyen ült és írta a forradalmat közvetlen előkészítő művét. Itt van egy szép emlékmű és egy kisebb múzeum, ahol Lenin itteni alkotásainak kéziratát őrzik. Itt ismét — és utolsó alkalommal megint elgyönyörködhettünk a Finn-öböl tiszta hullámaiban, partmenti vitorlásaiban, jókedvű fürdőzőiben. Három gazdag programú nap után szerdán késő este intettünk búcsút Leningrádnak és a kedves, szép leningrádi emlékeinknek. Orsa-Gomel irányában Kievbe érkezve, néhány órát városnézéssel töltöttünk a vonatcsatlakozásig. Kiev ma gyönyörű épületekkel büszkélkedő fejlődő város. Nyoma sincs már a háború nagy pusztításainak. Villamos-, autóbusz-, trolibusz-útjait bejárva megtudtuk, hogy itt is épül metró. Kiev hatalmas pályaudvarát magunk mögött hagyva, a végtelennek tűnő Ukrajnán robogott hazafelé velünk a zöldszínű szerelvény. Leningrádtól kis híján száz órát utaztam hazáig, Szombathelyig. Ha néhány nap távlatából viszszagondolok arra a tizenhat napra, amely idő alatt mintegy 7 ezer kilométert utaztam be, megismerve a Szovjetunió több nevezetességét, azt kell mondani: a költség és fáradság nem volt hiábavaló, mert gazdag tapasztalatokat, sok új élményt nyújtott ez a társasutazás. Domonkos János Leningrád utcarészlet. VAS NÉPE Kit támogat a magyar nép? Mintha mi sem történt volna tavaly november 4. óta Magyarországon, éppen olyan pimaszsággal állapítják meg az ENSZ-jelentés készítői: „Nem volt bizonyítéka annak, hogy Kádár úr kormánya népi támogatást élvez”. Nem hiszem, hogy a diplomácia történetében előfordult volna már ilyen példátlan arcátlanság, a valóság ilyen kézenfekvő meghamisítása. Ez a bizottság, miután kihallgatott százegynéhány tanút, arcpirulás nélkül illetékesnek tartja magát arra, hogy eldöntse: kit támogat a magyar nép. Mit mondjunk nekik? Kérdezzük meg talán tőlük, hogy miért nem kíváncsiak a magyar nép véleményére? Ismerjük őket, azt mondanák, ők ismerik a magyar nép véleményét, hiszen a tanúk elmondották nekik. Nevetséges, de megállapításaikat akkor teszik, amikor már az országban helyreállt a rend, a nyugalom és új lendülettel épül a szocializmus. Úgy tesznek, mintha az országban ma is az ellenforradalmárok, fasiszták, csendőrök, kulákok és horthysta bérencek tartanák rettegésben a lakosságot. Elhisszük nekik, hogy vissza szeretnék forgatni a történelem kerekét, s szívesen támogatnák ma is fegyverekkel és lélekmérgezéssel a bérgyilkosukat és gonosztevőiket, csak azért, hogy irtsák, pusztítsák a hazafiakat, gyilkolják, lincseljék a becsületes embereket. De ennek vége! Vége akkor is, ha az imperialista köröknek és bértollnokaiknak ez nem tetszik. S bár azt tartjuk: ,,A kutya ugat, a karaván halad“ — mégis emlékeztetni szeretnénk a tisztelt történelemhamisítókat néhány egyszerű és kézzelfogható igazságra. Nem azért, mintha meg akarnánk győzni ezen urakat arról, hogy valójában kit támogat Magyarországon a nép. Nem! Mi ismerjük őket és tudjuk, hogy nem hagyják magukat a tényektől befolyásolni. De azért igazság is van a világon. Ill a nem tudnak a jelentés készítői: vége a kábultságnak, az anarchiának, és — sőt jobban él, mint bármikor! — s dolgozik az ország népe, olyan szívvellélekkel, mint még soha. Propaganda — mondják— erre. Vegyék, aminek akarják, saki nem hiszi, jöjjön el, s győződjön meg róla. Az „ötös bizottság” szerint Magyarországon terror van, gyilkolják, elnyomják a „szabadságharcosokat”. A terrorra mi is emlékezünk! Tavaly október—novemberben nem dolgozhatott a munkás, mert fegyveres bitangok szállták meg az üzemeket, az ellenforradalmárok elzavarták a munkásokat, megbénították az ország közlekedését, tetszhalott volt az ország. Nehéz volt az eszmélés, de a kábultság már elmúlt. A hazafias csomagolásban tálalt ellenforradalmi nacionalizmus morfiuma már elveszítette hatását, feleszmélt a munkás, a paraszt, az értelmiségi — sokan azok közül is, akik a méregkeverők kiszolgálói voltak, keserűen tapasztalták, hogy alaposan becsapták őket. Mi jól tudjuk, hogy kik a bűnösök, s azokat megbüntetjük, elítéljük — a megtévedt embereknek pedig kezünket nyújtjuk, hogy kikerülhessenek a hazugság lefelé rángató mocsarából. Ah, de sokat beszéltek itt a nemzet jövőjéről, a magyarság elhivatottságáról, s közben készítették a rabigát, mert gyűlölik a magyart, hisz emberi módon akar élni, gyűlölik a munkást, mert birtokába merte venni a gyárakat, a parasztot, mert magának munkálja a hajdani nagybirtokosok földjét, s most hallani sem akar a szocialista vívmányok visszaadásáról, megsemmisítéséről. Mert ilyen már volt — 1919-ben —, s erre sokan emlékeznek. Október— novemberben is így kezdték. 1919- ben a magyar nép hatalmát nyugatról döntötték meg, s Horthyt ültették —— hercegekkel és grófokkal, tőkésekkel és földbirtokosokkal, Héjas-különítményekkel és internálótáborokkal — a magyar nép nyakára. Illikor és mivel segítették nyugatról a magyar nép harcát? Talán a Rákóczi-féle szabadságharc idején vagy 1848-ban? Kérdezzük: mit tett a művelt Nyugat a magyar népért? Nemzeti viaskodásunk évezredes történetében nyugaton mindig süket fülekre találtunk. Talán utódaik, Andersen és társai lennének különbek? Nem! Báránybőrbe bújó farkasok ezek, akik koncra leselkedve le akartak csapni erre a kicsi országra. Dehogy ismerik ők a magyar nép vágyát, gondolkozását. Azt tudják: Magyarországon munkáshatalom van, ez a tőkéseknek rossz, hát meg kell fojtani — mint ők mondják: meg kell menteni a „szabad” világ számára. „Köszönjük” a nagy igyekezetét, ebből elegünk volt, hagyják a magyar népet végre békében dolgozni, tudja, mi a kötelessége. A magyar nép, mint annyiszor a történelem során, most is felemelte vérző fejét, s megmentette az országot a gazdasági romlástól, az inflációtól, az éhezéstől, a nyomortól. Bármennyire is nem akarják tudomásul venni nyugaton, hogy a dolgozók többsége támogatja a kormányt, a pártot a papiroson írhatnak, amit akarnak: a tények a kormány mellett szólnak. A dolgozók bíznak azokban az emberekben, akik hazánk sötét napjaiban élére álltak a nemzetnek, s életre-halálra felvették a harcot azok ellen, akik bilincset akartak rakni a nép kezére. Ezek az emberek, s ebben az országban minden hazafi, nem a Nyugat elismeréséért, hanem a nép érdekében, a haza szocialista jövőjéért tették, amit tettek. Az országszerte megtartott gyűléseken hitet tett a nép, ha úgy tetszik, szavazott. Kifejezésre juttatja: egyetért a kommunistákkal, a kormány politikáját helyesli, és támogatja a munkáshatalmat. S akik a magyar nép véleményéről akarnak tudomást szerezni, vetíttessék le maguknak a május 1-i felvonulásokról, nagygyűlésekről készített dokumentumfilmeket. Budapesten a rossz idő ellenére is több mint 300 ezer dolgozó tüntetett együtt Kádár Jánossal és az ország többi vezetőjével. Itt megláthatják, hogyan sorakozik fel a kommunisták mögé a nép. (Nem, ilyen tömeg Mindszenty mellett soha nem tüntetett. S a jelentés által annyira dcsért áruló Nagy Imrének sem volt soha olyan tekintélye, mint a jelenlegi vezetőknek. Amikor Nagy Imre tavaly november 1-én bejelentette a varsói szerződés szégyenteljes felbontását, a parlament előtti „nagygyűlésen" mindössze néhány százan gyűltek egybe.) De, ha ez sem elég, nem régen vett, emlékeznek tán a kisújszállási nagygyűlésre, amelyen százezernél több munkás és paraszt, asszony és fiatal tett hitet a Kádár-komány mellett. Az iszom, mi azzal is tisztázna vagyunk, hogy a jelentés készítőit nem a nép véleménye érdekli, hanem a hazaárulóké. A tények azonban nagyon makacs dolgok. Az ENSZ-bizottság jelentését a magyar dolgozók tiltakozó gyűléseken utasítják vissza és cáfolják meg. Szeretnék ezt megakadályozni nyugaton, de nem tudják. Talán abban bíznak, hogy ezzel a hazug jelentéssel is előkészíthetik a talajt egy újabb provokációra, ellenforradalomra ? Készülnek nyugaton, várják, lesik az alkalmat. A magyar nép árulói, hogy a júdáspénzt megszolgálják, lázasan ténykednek. Ha kell, hazudnak, mint ezt tették a jelentésben is. Ha kell, azt teszik, amit Király Béla, az egyik leghirhedtebb áruló tesz, aki járja a világot s közben így beszél: ,,Feladatom arról gondoskodni, hogy a magyar szabadságharcosok az egész világon szervezkedjenek. Olyan helyzetben akarunk lenni, hogy megragadhassunk minden alkalmat”. Kéthly meg így reménykedik: „Hátha egyszer olyan szituáció keletkezik, amikor az apró munka megteremheti, a gyümölcsét". Az apró munka, amelyről beszél, a külföldi szervezkedés, s a belső uszítás, rendbontás. A gyümölcs az újabb ellenforradalom lenne. De az országszerte folyó tiltakozás egyúttal azt is jelenti: hiába fáradoznak nyugaton, október—november többé nem ismétlődhet Wufi. Mert nemcsak a nép bízik a kormányban, hanem a kormány is bízik a népben. A fegyvert ma a munkások szorítják, s jaj annak, aki kezet emel a nép hatalmára. Ha kételkednének, hát hallgassák meg a munkásőrök esküjét. Mondjanak a jelentés készítői olyan kapitalista országot, amelyben a munkások kezébe fegyvert adnak a hatalom, a kormány védelmére. Ugye nem tudnak? Mily ostoba vakság arról írni a jelentésben, hogy a Kádárkormányt nem támogatja a nép. Nem tudjuk, melyik tanúnak a vallomására alapozzák megállapításukat. Sajnos nem nevezték meg. Lehet, hogy valamelyik hazaáruló volt, az is lehet, hogy valamelyik 16 éves diákgyerek a koronatanújuk. Nem furcsa? Az ENSZ hitelt ad, vagy legalábbis a jelentés készítői elhiszik, amit egy gyermek, vagy talán éppen egy többszörösen büntetett, szökött rab vall, mond. De hiszen Amerikában sem adnak szavazati jogot a 16 éveseknek, a diákoknak, mert mint mondják, politikailag éretlenek. S most tanúnak hívnak fiatal diákokat, s azt szeretnék, ha vallomásukat komolyan venné valaki. Aékeszerető nép a magyar. Nem szeretünk mások dolgaival vesződni. De ha avatatlan kezek beletúrnak a szénánkba, ehhez nekünk is van néhány szavunk. S a magyar nép e napokban ismét hallatja hangját. Nem másért, csak azért, mert beleavatkoztak hazánk belügyeibe. Fülöp LaPDT 3