Vas Népe, 1958. február (3. évfolyam, 27-50. szám)
1958-02-01 / 27. szám
« Leleplezte a rendőrség a sárvári Béke Étteremben garázdálkodó csaló banda tagjait sárvár vendéglői közül a legjobb forgalmat a Béke Éttemm bonyolítja le. körül az étterem körül már apok óta homályos köd termett. A vendégek nagy részét az érzés fogta el, hogy az önként rendkívül piszkos, egészségtelen helyiségekben titokzatos dolgok történnek. Különösen akkor erősödtek meg ezek az érzések, amikor a megrendelt pohár sörből, a nagyfröccsből, vagy a féldeciből, ha csak egy milliméterre való is, de mindig hiányzott. Volt olyanvendég, aki emiatt szót is emelt afelszolgáló pincérnél, de az rendszerint a csaposra hárítva a felelősséget, kimagyarázta mateltek tehát a sárvári Béli érem napjai, s így szapo, egyre jobban a kiszolgálásal kapcsolatos panaszok, amelyekre végül is az illetékesek is felfigyeltek. Január 26-án, vasárnap néhány perccel az éjféli záróra előtt, váratlan vendégek érkeztek az étterembe. A megyei és a sájáci rendőrkapitányság nyomozói, valamint a Vas megyei Vendég- látóipari Vállalat és a Vas megyei Kereskedelmi Felügyelőség alkalmazottai alkották e váratlan vendégek csoportját. Rövid bevezető után azonnal munkához láttak. Felkértek három asztalársaságot, hogy adják át ellenőrzésre azokat az italokat, amelyekhezmég nem nyúltak hozzá. A vizsgálat nem várt eredménnyel végződött. A három asztalhoz kiszolgáltatott italféleségből 162 forint értékű mennyiség hiányzott. Vagyis: ezen az estén csak ennél a három asztalnál 162 forinttal csapták be a vendégeket. Haluzsány Ferenc pincér azonban még ezzel a 162 forintos , felárral" sem elégedett meg. A zenedíjhoz is hozzácsapott még 10 forintot. Az ellenőrzés további része már gyorsan pergett, és a rendőrségen folytatódott. Rövid kihallgatás után Haluzsány Ferenc bevallotta, hogy nem egyedül „téved" rendszeresen a vendégek kárára és saját hasznára. Benne van a „pakliban" Horváth Ferenc üzletvezető, Varga Ferenc, Raffay Károly, Udvardi Ignác és Bern Ferenc pincér is. A rendőri vizsgálat során a részletkérdésekre is fény derült. A csaló banda tagjai bevallották, hogy üzelmeiket már hosszú időn keresztül folytatták, s a vendégek megrövidítése által naponta 100-tól 300 forintig terjedő összeget „kerestek" és osztottak szét egymás között. A vallomások után a sárvári járási rendőrkapitányság őrizetbe vette a csaló banda tagjait. Eddig az ügy rendőrségi része, amely fényt derített a csalásra. Ezen túlmenően azonban érdemes megnézni, hogy kik voltak a csalók között és mik voltak azok a „trükkök", amelyek biztosították Haluzsány és társai részére a rendszeres „mellékjövedelmet". Haluzsány Károly Csornán szálloda- és étterem-tulajdonos volt. Bizonyára, mint ilyen jött rá arra, hogy például a féldeci kevertnek nem kell feltétlenül 5 centinek lennie, s a keverési aránynál sem törvény a 2.5:2.5-ös arány. Nem kell nagy számtani zseni ahhoz, hogy mondjuk a 120 forintos rum és a 64 forintos likőr keverési arányának megváltoztatásával (és egy centinek a levonásával) féldecinként máris megvan a 60 fillértől 1 forint 200 fillérig terjedő külön haszon. De az sem titok, hogy egy 110-es söröshordó megcsapolása során egy kis „takarékossággal" 30—40 pohár jelentkezik pluszként. És naponta sok-sok kevert, sok hordó sör* kerül eladásra. Így aztán nem lehet csodálkozni azon, hogy a csaló banda másik tagja, Udvardi Ignác (Sárvár legnagyobb vendéglőjének volt a tulajdonosa) e külön jövedelemből szőlőt vett a Balaton mellett. A Sárvári Béke Étteremben garázdálkodó csaló banda tehát , lelepleződött. Minden becsületes embert megelégedéssel tölt el annak tudata, hogy az embertársainkon élősködőket előbb vagy utóbb utoléri a törvény keze, és bűnös manipulációikért oda jutnak, ahová valók, a börtönbe. PANASZKODNAK A GALAMBOK A centenáris hídon átérve, csudaszép villát találunk a Perint partján. A Körmendi, út egyik legszebb épülete ez, mely tornyaival büszkén emelkedik a makette lapuló kis földszintes házak fölé. Megakad rajta a szem, mert falain mesteri munkát végeztek a festők. A pázsitzöld színű szürkés keverék megtette hatását. Szinte meséből elevenedő, kacsalábon forgó vár jut eszünkbe. Ilyen kellene még sok Szombathelyen. . . Közben a házat kőoszlopokba rámázott vaskerítés ölei. Az is ugyanazt a színt kapta, mint a falak. Udvara rendes, s a ház előtt is tiszta a járda. Nincsen a házon s környékén semmi kivetnivaló. A tágas udvar közepén, az alsó ablakok tetejéig emelkedő galambdúc terpeszkedik. Bögyös galambok billegnek ki az apró lyukakon, s tollászkodnak a déli verőn. Most, hogy a napsugarak enyhébbek, sűrűn fürdetik bennük szürke tollaikat. Ámde fancsal búsongás ülhet szemeikben. Ha a turbékolásuk egyszerre csak emberi hanggá alakulna, biztos elparázszolnák bánatukat. Tán száz éves ,,váruk“, az ódon dúc, sok vihar nyomait viseli. Tetején becsurog az eső. A leszabdalt deszkák helyén sebek éktelenkednek. Bizony a galambdúcot csak a csoda tartja. Egy reggelre talán lerogyik majd az udvar közepére. Ezért hát szomorú búsongással kingatnak a jámbor madarak. Ki tudja, talán azt remélik: megszépül, újjáalakul egyszer majd az ő házuk is... (horváth) (14) — No, nézzünk csak vissza — mondta Guszev. Lementek a lejtőn és hosszas bolyongás után — a kaktuszok közt — ráakadtak a gépre. Egyszerre csak Guszev suttogva megszólalt: — Nézze csak! « Beidegződött mozdulattal előkapta a revolverét a pisztolytáskájából. — Hé — kiáltotta — mit csinálsz ott a gépnél, majd adok én neked! Lövök! — Kinek kiabál? — Látja, hol van a gép? — Igen, látom már. —• Hát attól jobbra, ott ül valaki. Lösz is meglátta végül és mindketten lélekszakadva rohantak a géphez. A gép mellett üldögélő lény odébb ment, ugrót- egyetkettőt a kaktuszok közt, felszökkent, kinyújtotta hosszú, hártyás szárnyát, íriszált, félkört írt le a levegőben, majd a két ember feje fölött röpdösött. Ugyanaz a lény volt, amelyet az imént madárnak véltek. Guszev kinyújtotta revolveres karját, hogy röptében lelője a szárnyas állatot. és Lösz félrelökte a pisztolyt és rákiáltott Guszevre: — Elment az esze?! Ez Marslakó! Guszev félrehajtotta fejét és tátott szájjal bámult a csodálatos teremtményre, amely fölöttük körözött a sötétkék égen. Lösz előhúzta a zsebkendőjét és integetett a furcsa madárnak. — No, csak vigyázzon, Msztyiszlav Szergejevics. Ez még a fejünkre hajít valamit. — Mondom, hogy tegye el a revolvert. A nagy madár lejjebb ereszkedett. Most már mindketten látták: emberformájú lény, valami repülőszerkezet nyergében ül. Alsóteste a levegőben lógott. Valiéval egy magasságban két hajlított, mozgékony szárny nyúlt ki. Valamilyen korong forgott a szárnyak alatt, alighanem a légcsavar. A nyereg mögött kormányrúd ágazott szét villaszerűen. Az egész szerkezet olyan könnyed volt, olyan mozgékony, mint egy élőlény. A Mars-lakó most lejjebb szállt és közvetlenül a szántóföld fölött repült. Az egyik szárnya fölfelé ívelt, a másik lecsüngött. Látszott már a Mars-lakó feje: tojásalakú, hosszú ellenzős , sapka takarta. Szemüveget viselt. Arca keskeny volt, ráncos és téglaszínű, az orra meg hegyes. Mozgott a szája, valamit csipogott. Szárnyával szaporán csapkodott, leért a földre, ott futott tovább, majd vagy harminc lépésnyire az emberektől leugrott a nyeregből. Akkora volt, mint egy középtermetű ember. Bő, sárga, rövid kabátot viselt. Aszott lába feszesei, körül volt csavarva a térde fölött. Dühösen mutogatott a kidöntött kaktuszokra. De, amikor Lösz és Guszev közeledett feléje, sebesen nyeregbe pattant és onnét fenyegette őket hosszú ujjával, majd szinte minden , nekirugaszkodás nélkül fölrepült. Nyomban rá megint csak leszállt és a kidöntött kaktuszok felé böködve, vékony, csipogó hangon tovább kiabált. — Haragszik a szamár — mondta Guszev és odakiáltott a Marslakónak: — Majd adok én neked ordítozni, kutyakölyök. Röpülj csak ide, nem bántunk. — Hagyja abba a szitkozódást, Alakszej Ivanovics. Nem ért az oroszul. Üljön le, addig nem mer közelebb jönni. Mindketten leültek az átmelegedett földre. Lesz mutatta, hogy enni-inni szeretne. Guszev rágyújtott egy cigarettára és kiköpött. A Mars-lakó egy ideig nézte őket, még a kiabálást is abbahagyta, de azért fenyegetően rázta ujját, amely majdnem olyan hosszú volt, mint egy ceruza. Aztán leoldott a nyeregből egy zsákot, az emberek felé hajította, körözve fölszált a magasba és hamarosan eltűnt északon, a látóhatár mögött. A zsákban két fémdoboz volt, meg egy folyadékkal telt lapos edény. Guszev kinyitotta a két dobozt: az egyikben erős szagot árasztó zselé volt, a másikban a szultánkenyérhez hasonló kocsonyás falatok. Guszev megszagolta: — Fúj, hogy hiszek mit eszmele! Kihozta a gépből az élelmiszeres kosarat, száraz kaktuszokat szedett össze és meggyújtotta. Könynyű füst kerekedett, a kaktusz pislákolt, de azért elég jó meleget adott. Fölmelegítettek egy marhahúskonzervet, az ételt tiszta kendőre rakták. Mohón falatoztak, csak most érezték, milyen tűrhetetlenül éhesek. A nap a fejük fölött tűzött, a szél elült, nagy volt a meleg. A narancsszínű zsombékokon egy százlábú mászott... Guszev odavetett neki egy falat sós marhahúst. Az állat felkapta háromszögletű szarvas fejét és valósággal kővé vált. (Folytatjuk) VAS NÉPE 1958. február 1. Szombat Jusson nyugvópontra 8 pucér tánccsoport ügye Levelet kaptunk Víncze Ferenctől, a tehetséges és nagyhírű gencsapáti táncegyüttes ugyancsak lehetséges vezetőjétől. A levél válasz a Vas Népe két cikkére, s főleg a múlt év december 6-án megjelent „Feri, hagyd ott nekik’* című cikkre. A cikkíró Bajtki Jenő azt az elítélendő esetet tette szóvá, ami a MESZÖV megyei kulturális bemutatóján történt. Ekkor ugyanis a zenekar egyik tagja — és nem mint B. J. írta, az egyik táncos — a pénzjutalom kiosztásakor arra bíztatta a csoport vezetőjét, hogy ne fogadja el a futamat. Az eset megtörtént, a gencsiek is elismerik, s nagyon rossz hatást keltett a többi csoport tagjaiközött. A gencsiek akarva-akaratlanul azt a hiedelmet terjesztettékezzel a beknéutással, hogy náluk valami nincs rendben, hogy ők nagyon anyagiasak, s a pénz nekik a fő. S kétszeresen visszásan hangzott ez a bekkiáltás, mert volt ott jó néhány csoport, amely eddig sokkal kevesebb támogatást kapott, mint a gencsiek. Vincze Ferenc válaszlevele azzal mentegeti a bekiáltót, hogy olvasta a Vas Népe egy másik cikkét, amely felső tanácsszervekre hivatkozva azt írta, hogy ?, gencsiek ésp.ik gázsi ellenében voltak hajlandók szerepelni. A lap azt is hozzátette, hogy ezt a gyakorlatot a MESZÖV már megszüntette. Való tény, hogy mindig a gencsiekra hivatkoznak, ha arról van szó, hogy egyes öntevékeny csoportoknál a profizmus ütötte fel a fejét. Egymás után kétszer is érte a gencsieket kritika, s mint a levél is utal arra, fáj ez a csoportnak,c. mert alaptalannak tartják. Kifogásolják azt is, hogy Batki Jenő tömött borítékokról beszél. Utólag Batki Jenő is túlzásnak találja a tömött boríték kifejezést de emlékezteti egyben arra a gencsieket, hogysokszor kaptak szép munkájukért jutalmat. S ez a jutalom — amelyet senki sem kifogásol — oktalan szerénytelenségre vezetett a csoportban. Ö. amint elmondotta, azt kívánta cikkével elérni, hogy a szerénységre ráébressze a csoport tagjait, akik a lehetőségekhez mérten kapott anyagi támogatás mellett önzetlen és fáradhatatlan művelői legyenek a népi kultúrának. Mi a magunk részéről szeretnénk lezárni ezt az ügyet úgy, hogy a fiencsi tánccsoport megnyugodjék és okuljon a hibákból. Ezt pedig elősegítené az is, ha — minthogy a jelenlegi gyakorlat már úgysem ez — a megyei művelődésügyi szervek nem hivatkoznak még most is arra az időszakra, amikor a csoport túlzott anyagi támogatása révén olyan látszat alakult ki, mintha még a Próbákért is fizettek volna nekik. Ha a helytelen gyakorlat megszűnt, valóban nem használnak vele a csoport fejlődésének, ha ugos-untalan még mindig ezt emlegetik. A csoport viszont egyet tehet. Nem azt, hogy megsértődik és nem táncol, mint teszi ezt a cikk megjelenése óta Vincze Ferenc minden erőfeszítése ellenére. Ezzel nem tesz jó szolgálatot hírnevének. Hanem igenis levonva a tanulságokat, hogy nem lehet személyi indulatoktól indíttatva kompromittálni az együttest, lendülettel munkához lát. Készüljenek fel a májusi seregszemlére! Nyújtson segítséget ehhez a csoportnak a megyei művelődésügyi osztály, amelytől a segítséget a csoportvezető Vincze Ferenc szóban-* forgó levelében is igen aláhúzottan kéri. (mti) LEVÉL MIKOSSZÉPLAKRÓL 1957. sok változást hozott Mikosszéplak életében. A faluban nem volt azelőtt daráló, így szomszéd községbe kellett vinni a daríttatni valót. Bizony ez fáradságos volt. A községfejlesztésre befolyt pénzösszeg és a falu lakóinak áldozatkész munkája megadotta ezt a kérdést. A falu egyik ,■észén darálót építettek, amelyet azóta a községi tanács üzemeltet is. A másik, négy közmegelégedésnek örvendő létesítmény a 3 tonnás hídmérleg. Mikosszéplaton is tudott dolog, hogy a bejelentett iszoborjú, ha féléves koráig eléri a 160 kilogrammot, akkor a gazdának 600 forint adókedvezményt ad az állam. Amíg a mérleg nem volt öreg, addig a mikosszéplaki gazdáknak le kellett mondaniuk azdókedvezményről, mert a seoni séd faluba csak nagy kínlódással tudták volna átvezetni a növendéket. Most mán a leszerződött állatok súlygyarapodása is folyamatosan ellenőrizhető. Most megint nagy a község öröme. Mikesszéplak villanyt kap. A falu határában már hosszú sorban egyenes oszlopok jelzikaz érkezését. A fővezetéket mág az elmúlt évben megkezdték építeni. Bizony nálunk az új esztendő első napjai a villanyszerelők kopácsolásával kezdődtek. A tervek szerint ez év május elsején kigyullad községünkben a villany. Természetes, addig még a falu dolgozóinak sok társadalmi munkával és pénzzel is hozzá kell járulniuk ehhez. De megéri, mert végre teljesül régi vigyünk. A fentiek alapján elmondhatjuk, hogy Mikosszéplakom a községfejlesztési hozzájárulás adta meg a község előrehaladásának az alapját. Bízunk benne, hogy tovább haladunk ezen az úton. Molnár László