Vas Népe, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-01 / 180. szám

VAS NÉPE, 1318. augusztus . Péntek ... M..,„.v s- ff.rz:.— A­z Egyesült államok Libanon hosszas megszállását tervezi Az Egyesült Államok libanoni nagykövetségének szóvivője ked­den Bejrútban kijelentette, hogy az amerikai­ csapatok csak akkor vonulnak majd ki Libanonból, ha ezt a libanoni és amerikai kor­mány és az ENSZ így kívánja.. Az a nyilatkozat, amelyet a szerdai damaszkuszi sajtó közölt, világos jele annak, hogy az Egye­sült Államok Libanon hosszas megszállását tervezi. A szóvivő hozzátette, hogy a li­banoni elnök személyében való egyszerű megegyezés még nem jelentené az­ amerikai csapatok ki­vonását. Hangsúlyozta, hogy az amerikaiak csak akkor vonulnak majd ki, ha „ismét helyreállítják Libanon belső­ biztonságát és az ENSZ megfelelő módon szavatol­ja Libanon függetlenségét“. A szóvivő tehát meghazudtolta Murphy-nek Eisenhower elnök küldöttének azt az állítólagos ígé­retét, hogy az amerikai csapatok kivonulnak Libanonból az elnök­választás után. Közben az ameri­kai agresszorok csapatai a válasz­tás előestéjén megerősítették „biz­tonsági rendszabályaikat“. A beirúti amerikai parancsnok­ság bejelentette, hogy újabb erő­sítések szálltak hajóra, s az el­nökválasztás kimenetelétől függ, vajon Libanoniba jönnek-e vagy sem. Kedden Bej­rútból súlyos har­cokat­­jelentettek Chamoun csa­patai és a népi erők között. A kormánycsapatok több páncélko­csit küldtek a Basta-negy­ed kö­ré, amelyet a népi erők t­artanak. Sehab tábornokot választották meg Libanon elnökévé A libanoni főváros központját fokozatosan lezárták, amint az el­nökválasztás órája közeledett. A város képe nyugodt, a kor­mányszervek megfelelő biztonsági intézkedéseket tettek. Megfigyelők nem számítanak arra, hogy az elnökválasztás gyor­san megoldja Libanon 83 napja tartó válságát. Úgy érzik azonban, hogy Sehab megválasztása léleg­zetvételnyi szünetet ad ahhoz, hogy helyreállíthassák a rendet és nyugalmat. Helyi­ idő szerint 11.27 órakor megkezdődött a parlamenti kép­viselők ülése. Az ülés elején felolvasták az alkotmánynak az elnökválasztásra vonatkozó cikkelyeit. Ezután megkezdődött a szava­zás. Az első szavazáson kéthar­mados többség szükséges az el­nök megválasztásához, a későbbi szavazásokon elegendő az egysze­rű többség is. A parlament első szavazásán Sehab tábornok egy szavazat hí­ján nem kapta meg a kétharma­dos többéget. A második szavazá­séii 48 szavazattal választották meg. Ellenfele hét szavazatot ka­pott. Egy szavazat érvénytelen volt. A TASZSZ szemleírója az amerikai atomrobbantások­ról Moszkva (TASZSZ). Igor Orlov, a TASZSZ szemleírója foglalko­zik az Egyesült Államok intenzív atomrob­ba­­tásaival, megállapítja: az a példátlan intenzitás, amellyel az Egyesült Államok atomfegyver­kísérleteit végzi, felháborítja a világ közvéleményét. Ezt a felhá­borodást csak fokozza, hogy az amerikai katonai körök a kísérle­tek időpontjául éppen azt az év­szakot választják ki, amikor a légáramlás a Marshall-szigetek fe­lől Japán, Kína, Korea és a Szov­jetunió felé sodorja a rádióaktív anyagokat. A szemleíró ezután így foly­tatja cikkét: Ha figyelembe vesszük azt az intenzitást, amellyel az Egyesült Államok a legutóbbi hónapokban iz­omkísérleteit végezte, fel kell tételeznünk, hogy ezeknek a rob­bantásoknak több, eddig fel nem derített áldozata van, mint aho­gyan azt eddig feltételezték. Hi­szen a szovjet megfigyelőállomá­sok a legutóbbi négy hónap fo­lyamán 32 olyan robbantást ész­leltek, amelyeket az Egyesült Ál­lamok a Marshall-szigeteken vég­rehajtott. Az efféle fékevesztett atomfegy­verkezés különlegesen baljóslatú jelleget ölt, ha tekintetbe vesszük az Egyesült Államok közel- és közép-keleti agresszív politikáját és azt, hogy az amerikai kormány nyíltan szabotálja azokat a szov­jet javaslatokat, amelyek a leg­magasabb szintű értekezlet hala­déktalan összehívására vonatkoz­nak — fejezi be cikkét a Pravda szemleírója. ismerje meg a közel-keleti országokat L­IBANON Libanon (arabul: Al Dzsumburí­­ja Al-Lubnánija) a Földközi-ten­ger keleti partjánál fekszik. Te­rülete: 10.170 négyzetkilométer, te­hát hazánk területének mintegy 1­3-ed része. Az ország egyetlen pontja sem szélesebb 55 kilométer­nél. Libanon — az Izraelt érintő déli sávocska kivételével — Szíriá­val határos. Területe főleg hegy­vidék, csak a tenger partja mel­lett húzódik egy keskeny síkság. Legmagasabb hegysége­ a Liba­non, ennek egyes csúcsai három­ezer méter fölé is emelkednek. Libanon lakossága a legújabb becslések szerint 1.459.000 fő. Fő­városa: Beirut, egyúttal fontos ki­kötő a Földközi-tenger partján. Beirut igen gyorsam fejlődik: 1949- ben még csak 200.000 ember lak­ta, most már több mint 400.000. Az ország második legnagyobb városa és egyben szintén igen for­galmas kikötő: Tripoli, 80.000 la­kossal, Dél-Libanonban található az ókori Kelet két messze földön híres kikötője: Sziden és Thus®. Libanon elmaradott, ipar nélküli ország, s a meglevő néhány ipar­vállalat döntő többsége mai napig idegen: amerikai, angol és fran­cia tőkések kezén van. Oliva-olaj-, dohány- és gyapjúipara van csu­pán, s csak mutatóban van egy cementgyára. A nemzetgazdaság vezető ága: a mezőgazdaság. Föld­közi jellegű termelvényei: az oli­va-olaj, a citrom, a narancs, a sző­lő. Ipari növénye: a dohány és a gyapot. Nagy kiterjedésű eperfa­­ligeteiben selyemhernyó-tenyész­tést folytatnak. Libanonban búzát, árpát, kölest és kukoricát is ter­mesztenek. A hegységek örökzöld fákból álló erdőségei erősen meg­ritkultak, hiszen a híres libanoni cédrust már évezredekkel ezelőtt is szívesen használták fel hajó­építésre, továbbá királyi paloták és templomok építkezéseinél. Li­banonban az idegenforgalom nor­mális viszonyok között igen élénk, hajóforgalma jelentős. Libanonban ugyan nincsenek olajkutak, az ország szerepe azon­ban mégis roppant fontos a közép­keleti olaj Európába és Ameriká­ba juttatása szempontjából. A Kö­zép-Keletet behálózó kőolajvezeté­kek egy-egy végpontja: Tripoli és Szidom a két libanoni kikötővá­ros. Tripalihoz a® iráni, Szifon­hoz pedig a szaúd-arábiai kőolaj­vezetékek futnak. Az ország sorsa tehát már csak ezért sem közöm­bös az olajra szomjas amerikai— angol imperialisták számára.• Libanon történelme már a legré­gibb ókorban megkezdődött: az itt élt főniciai hajósok és kereskedők már több évezreddel időszámítá­sunk kezdete előtt bebarangolták a Földközi-tenger egész medencé­jét. Libanon egyiptomi, asszír, per­zsa, majd római uralom alá ke­rült, míg aztán a VII. században az arabok hódították meg. Keresz­tes háborúk idején az európai lo­vagok behatoltak erre a vidékre, de azután újra arab uralom alá került, majd 1516-tól egészen 1918- ig török hódoltság volt. Az első világháború után a francia impe­rializmus kaparintotta meg Liba­nont, s az ország csak 1946-ban nyerte el — egyelőre csak „papí­ron“ — függetlenségét. Az ENSZ- nek 1946 óta tagja. Lakossága igen kevert, eredetét nem is lehet megállapítani. A val­lást tekintve, az 1946-os népszám­lálás szerint a keresztények szám­ban valamivel felülmúlták a mu­zulmánokat (az előbbieké mintegy 600 ezer, az utóbbiaké 470 ezer volt.) De sem a keresztények, sem a muzulmánok nem egységesek. A keresztények legnagyobb része: marcnita, azaz elismeri ugyan a római pápát mint egyházfőt, de szertartását Maron barát tanítása szerint végzi. Vannak még görög­keletiek és örmény szertartású keresztények is. A muzulmánok két nagy, körülbelül egyforma erős táborra oszlanak: a síitákra és a szunnitákra. Sőt, a külön 77 ezer főnyi diz közösség is a mo­hamedánok közé sorolandó. A lakosság vallási megoszlásá­ról azért kellett ilyen részletesen beszélni, mert Libanon poétikai élete, melyet számos rendelettel és egyezménnyel szabályoztak, mindig vallási alapon állott. Per­sze, az imperialisták és hazai ki­szolgálóik mindent elkövettek és elkövetnek, hogy ez a vallási ala­pon való megosztottság fennma­radjon az országban. A libanoni alkotmány kimondja, hogy a ka­marai mandátumokat és a kor­mánytisztségeket megfelelő arány­ban kell elosztani a felekezetek között. A köztársasági elnök pél­dául mindig maronita kersztény, a miniszterelnök pedig szunnita mohamedán. Persze a libanoni polgárháborút korántsem lehet leegyszerűsíteni, mint azt Chamoun, köztársasági elnök szeretné megtenni, hogy tudniillik a libanoni mohamedá­nokat az Egyesült Arab Köztársa­ság feltüzelte a törvényes kor­mány ellen, s hogy Szíriából „be­szivárgás” történik Libanon terü­letére. Nem erről van szó, hiszen még a maronita patriarcha (egy­házfő) is üdvözlő üzenetet küldött a lázadók mohamedán vezetőjé­nek, Szaeb Szalumnak. S A Bova du Libán című, nagyon is keresz­tény és sok dologban nagyon is nyugatbarát lap így kommentálja a patriarcha üdvözlő üzenetét: „Nincs olyan segítség, amelyet el ne fogadnánk, jöjjön bár akár az ördögtől, ha ezen az áron szaba­dok leh­etünk.” Ez a lap rátapintott a kérdés ele­venére: amint ezt az amerikai csa­patok libanoni partraszállása éke­sen bizonyítja, a libanoni harcok­ban nem egyébről van szó, mint Libanon szabadságának, fü­ggelm­i éhségének a kivívásáról,­ az im­perialistákkal, elsősorban az­­ame­rikai imperialistákká i­gyesülheik A TASZSZ KÖZLEMÉNYE a bagdadi paktum országainak londoni tanácskozásáról Moszkva (MTI). Szerdán este a Szovjetunió külügyminisztériu­mában a külföldi újságíróknak át­nyújtották a TASZSZ közlemé­nyét a bagdadi paktum tagálla­mainak július 28—29. között Lon­donban megtartott tanácskozásá­ról. A közlemény leleplezi a tanács­kozás igazi célját és rámutat ar­ra, hogy a bagdadi paktum tagállamai­nak ez a tanácskozása csu­pán egyetlen célt szolgáló: az agresszió kiszélesítését a Kö­zel- és Közép-Keleten. A TASZSZ közleménye hang­súlyozza: az Amerikai Egyesült Államok arra törekedve, hogy megmentse ezt a minden ereszté­kében recsegő támadó tömböt, arra kényszerült, hogy levesse ál­arcát és kijelentse: kész teljesen magára vállalni azokat a kötele­zettségeket, amelyek ebből a pak­tumból származnak. Mint ismere­tes, az Egyesült Államok már hosszú idő óta közvetlenül részt vesz ennek a szervezetnek testületeiben, a legfőbb fegyver­­szállító a paktum tagállamai szá­mára és viseli a paktum keretein belül megvalósított katonai elő­készületekkel összefüggő költsé­gek túlnyomó részét. Az Egyesült Államok már régóta a második helyre szorította vissza Angliát, amely annak idején arra számított, hogy a bagdadi paktum létreho­zásával megerősítheti gyarmato­sító szerepét a Közel- és a Közép- Keleten. Éppen az Egyesült Álla­mok vezeti gyakorlatilag a bag­dadi paktumot és irányítja min­den tevékenységét. Ha az Egyesült Államok a korábbiakban a kulisszák mö­gül irányított, most nyíltan, a gyarmatosítók érdekeinek szol­gálatára létrehívott támadó tömb vezetőjének a szerepében lépett fel. A tanácskozás eredményeként nyilatkozatot tettek közzé, amely­nek minden sora azt hangsúlyoz­za, a tanácskozás részvevői csak azzal törődtek, hogy „megerősít­sék védelmüket", „alátámasszák kollektív biztonságukat, „ellenáll­janak az agressziónak". Különösen hamisan csengenek ezek a szavak a biztonságról és a védelemről, a jelenlegi helyzetben, amikor az egész világ tanúja lett az Egye­sült Államok és Anglia libanoni és jordániai beavatkozásának. A zárónyilatkozatban a tanács­kozás részvevevői nem átallották, hogy nyíltan helyeseljék az Egyesült Államok és Anglia Li­banon és Jordánia elleni agresz­­szióját és egyértelműen minden­kinek tudomására hozták, hogy készek kiszélesíteni az agresszió kereteit a Közel- és Közép-Kele­ten. Abból a célból, hogy igazol­ják az intervenciót és az Arab- Kelet országainak belügyeibe tör­ténő beavatkozást, a londoni ta­nácskozás részvevői úgy tüntetik fel Irak, Libanon és Jordánia né­pének a nemzeti függetlenségért vívott harcát, mint „közvetett" ag­ressziót — bár a valóságban csu­pán egyetlen közvetlen agresszió­ról van szó, amelyet az Egyesült Államok és Anglia kezdeménye­zett. Akaratlanul is felmerül a kér­dés, tulajdonképpen ki ellen akar­nak védekezni a bagdadi paktum tagállamai és ki fenyegeti bizton­ságukat és függetlenségüket. Mi rejlik a „kollektív biztonságról" történő látszólagos gondoskodás mögött? Maguk az amerikaiak is elismerik, hogy „az arab hadse­regek nem fenyegethetik a pak­tum tagállamait". A közlemény a továbbiakban hangsúlyozza: ,,A tények nyilván­valóan bizonyítják, hogy a lon­doni tanácskozás a gyakorlatban nem volt más, mint az összeeskü­vők gyülekezete, akik új agresz­­sziós ténykedéseket terveztek a független fejlődés útjára nemré­gen lépett arab államok, minde­nekelőtt az Egyesült Arab Köz­társaság és az Iraki Köztársaság ellen. Az Egyesült Államok és Ang­lia most a bagdadi paktum­ban részvevő szövetségeseik­kel együtt az agresszió továb­bi kiszélesítésére készülnek." A közlemény a továbbiakban részletesen ismerteti az angol és amerikai haderő, továbbá a bag­dadi paktum tagállamai hadsere­gének katonai manővereit s meg­állapítja: Törökország vezetői, állami személyiségei még csak nem is takargatják, hogy intézke­déseiknek a célja Irak és az Egyesült, Arab Köztársaság elleni "támadás előkészítése. Izrael — amely támogatja a nyugati hatal­mak agresszív intézkedéseit — megengedte, hogy angol és ame­rikai csapatokat és hadianyago­kat dobjanak át területén, to­vábbá mozgósítási intézkedéseket tesz. A tények fényében világossá vá­lik, milyen nagy a Közel- és Kö­zép-Kelet népeit fenyegető veszély és milyen érdekeket szolgálnak azok az ázsiai országok, amelyek tagjai ennek a támadó tömbnek. „Csak azok, akik elvesztették ké­pességüket, hogy józanul értékel­jék azt a helyzetet, amely ma a Közel- és Közép-Keleten kialakul és nem akarnak számolni, az idők szellemével, léphetnek a katonai kalandok és a nemzeti felszabadí­tó mozgalom ellen irányuló nyílt harc útjára — állapítja meg a nyilatkozat. „Nem kétséges, hogy ha , a sza­badságszerető iraki nép ellen — amely kitart igazságos ügye­­nete lett — támadást követnének el — melyet a bagdadi paktum képvi­selői készítenek elő —, akkor más békeszerető országok az agresszió áldozatának segítségére sietnének'' — jelenti ki határozottan a TASZSZ közleménye. A közlemény befejezésül hamg­­súlyozza: — Ugyanakkor, amikor a Szovjetunió és más, b­ék­eszerí­­tő országok minden erőfeszítésü­ket összpontosítják, hogy összehív­ják azt a csúcstalálkozót, amely azonnali intézkedéseket fogadna el a Közel- és Közép-Kelet tér­­ségében létrejött válság békés megoldására, a londoni tanácsko­zás részvevői — ahogy most tel­jességgel nyilvánvaló — új ag­resszív intézkedéseket dolgoznak ki a katonai viszály további ki­­élesítésére. Ezzel kapcsolatban talán még világosabbá válik az Egyesült Ál­lamok és Anglia kormánya, által jelenleg alkalmazott hallgatás tak­tikájának valódi értelme. Ezek az országok elzárkóznak a csúcstalálkozó haladéktalan összehívása elől, holott ez a világ népeinek határozott kö­vetelése. A bagdadi paktum tagállamai kormányainak feltétlen figyelmet ,kell­ fordítaniuk arra, hogy az ag­resszió további kiszélesítéséből származó felelősség és az abból eredő valamennyi következmény az Egyesült Államok, Nagy-Bri­­tannia kormányaira és a bagdadi paktum tagállamainak vezető kö­reire hárul. Közös közlemény Eisenhower és Fanfani tárgyalásairól­ Eisenhower amerikai elnök és Fanfani olasz miniszterelnök szer­dán este kiadott közös közlemény­ben bejelentette, „egyetértenek” a közel-keleti válság megoldására teendő intézkedésekben. A záróközlemény megjegyzi: mindkét fél megerősítette, hogy „hazájuk hű marad az északat­­lanti szerződéshez".

Next