Vas Népe, 1958. szeptember (3. évfolyam, 206-230. szám)
1958-09-06 / 210. szám
Kik lehetnek tagjai a KISZ-nek a középiskolákban? A nyári szünet befejezése után újra megkezdődött a tanítás, megelevenedtek az iskoláit. A középiskolák KISZ-szervezeteiben is folytatódik az a munka, amely az elmúlt tanév befejezésekor látszólag megszakadt. A valóságban persze a középiskolás KISZ-szervezetek lelkesen szervezték a társadalmi tevékenységet a Hanság lecsapolása érdekében. A jól végzett nyári munka után nézzünk előre, vizsgáljuk meg, milyen feladataik lesznek középiskolás KISZ-szervezeteinknek az új tanévben. A KISZ központi bizottsága foglalkozott a középiskolákban működő KISZ-szervezetek tevékenységével és megállapította: a középiskolákban a KISZ- szervezetek munkája nem elég folyamatos, nem állítanak komolyabb követelményeket a középiskolás tanulók elé. A KISZ-szervezetek munkája jobbára csak klubdélutánok szervezésére, ünnepélyek megrendezésére, sportesemények szervezésére irányult. Mindezek a munkák szükségesek, de nem elégségesek ahhoz, hogy a KISZ-szervezetek eredményesen segítsék a középiskolások tanulását, politikai felkészítését, szocialista szellemű nevelését. Ezért az idén már bevezetik a középiskolákban a kötelező próbarendszert. Mi a próbázás célja? Előkészíteni a középiskolás tanulókat a KISZ-be való felvételre. Vagyis a KISZ-be felvételüket kérő középiskolás tanulóknak be kell bizonyítaniuk, hogy megfelelnek bizonyos politikai követelményeknek. Azoknak a fiataloknak, kik KISZ-tagok akarnak lenni, a felvétel előtt meg kell felelniük a „Kilián György próba" követelményeinek. A felvételi próba anyagában elméletipolitikai kérdések, általános ismeretek és turisztikai gyakorlatok szerepelnek. Az „Ifjú kommunista próba” letétele pedig azoknak a középiskolásoknak a részére kötelező, akik már tagjai a KISZ-nek. Ez hasonló az előbbihez, a „Kilián György próbához* azzal a különbséggel, hogy a KISZ-tagoknak többet kell tudniuk ahhoz, hogy továbbra is tagjai lehessenek a Kommunista Ifjúsági Szövetségnek. Hat hónap áll a fiatalok rendelkezésére, hogy felkészüljenek az előírt próbákra. Ha a tanuló saját hanyagsága miatt nem felel meg a próba követelményeinek, törlik a KISZ soraiból, illetve nem veszik fel tagnak. Ebből is látható: az 1958 —59-es tanévben, a tanulmányi feladatok megoldása mellett igen komoly munka vár mozgalmi vonalon is a KISZ-szervezetekre, az ifjú kommunistákra és azokra a középiskolás tanulókra, akik tagjai akarnak lenni a Kommunista Ifjúsági Szövetségnek. Bokor Géza Helyikből parancsol? Németh Lajos KISZ-tag a Köztársaság tér háztartásboltban dolgozik. Barátságos, előzékeny kiszolgáló. A Kiskereskedelmi Vállalat vezetői ma reggel számos kiváló dolgozóval együtt Németh Lajost is megjutalmazzák. Köszönjük a Falusi Vasárnapot Szép, nagy formátumú képes hetilap jelent meg az elmúlt napokban. Már a címe is arra enged következtetni, hogy egyszerű embereknek íródott: Falusi Vasárnap. A lap a Kommunista Ifjúsági Szövetség falusi fiataljainak a számára jelenik meg ezentúl minden héten, de rajtuk kívül bizonyára nagyon sokan olvassák majd. Az érdekesnek ígérkező hetilap első számában Komócsin Zoltán, a KISZ Központi Bizottságának első titkára írt köszöntőt. S a lapban több riport, tudósítás, s egyéb írás eleveníti meg a falusi fiatalok életét. A nagykunsági nyárról az országos hírű költő, Csepeli Szabó Béla írt riportot. Ezenkívül érdekes írásokat közöl Tokár Péter, Gerencséri Jenő, Solymár József és még több ismert író, újságíró tollaiból. Mi lehet vajon a Falusi Vasárnap programja? Aki elolvassa, végiglapozgatja ezt az első számot, sok mindent megtudhat e kérdésre vonatkozólag. Mindenekelőtt azt, hogy a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség szolgálatában áll. Az eddig nélkülözött lap a parasztfiatalok barátjává, a falusi parasztcsaládok kedvelt hozzátartozójává, családtagjává akar válni. Amint Komócsin Zoltán is írja a Köszöntőben: „őszinte törekvésünk, hogy lapunk és a parasztfiatalok között bizalom, erős kapcsolat, igazi, jó barátság alakuljon ki. Vállaljuk, hogy jó baráthoz illően, ott leszünk a parasztfiatalokkal életük gondjaiban, bajaiban, örömben, vigságban.“ Mi úgy köszöntjük laptársunkat, a Falusi Vasárnapot, hogy egyúttal felhívjuk megyénk fiataljainak a figyelmét: olvassák, nézegessék az új lapot. Fogadják el a Falusi Vasárnapot barátnak, segítőtársnak. S ha a fiatalok önmaguk életét látják majd viszont a lap hasábjain, minden bizonnyal erős és igazi lesz ez a barátság. 255 diák otthonában kétszázötvenöt diák tanul a körmendi gimnáziumban. A diákok, a számukra mindig rövidnek tűnő nyári vakáció után, most újra ott nyüzsögnek a szünetekben az iskola folyosóin és udvarán. Régi barátok találkoztak újra össze, új barátságok szövődnek, különösen az elsőosztályosoknál. A kétszázötvenöt fiú és leány az új tanévben tovább gyarapodik, gazdagodik tudományban és emberségben. ■ár Belátogattunk egy-két órára, hogy lássuk, hogyan is indul az új tanév: III. A. osztály. Biológiáéra. Huszonnyolc szempár néz a belépő tanárnőre. Csupa fiatal, derűs arc. Szinte kicsattannak az egészségtől. A tanárnő az idei tanév anyagát ismerteti. Az embertan és a bonctan összefüggéséről beszél. Az osztály nagyon figyel az előadásra, de legjobban mégis az új tanuló, Jakab Boldizsár viselkedik. Az egész ember csupa megfeszített érdeklődés. Most jött át Szombathelyről, a Nagy Lajos Gimnáziumból, s gondolja, nem árt, ha az új helyen jól sikerül a bemutatkozás. * Az igazgatóval beszélgetünk a tanéveleji problémákról. — Nincs semmi baj ezekkel a gyerekekkel — mondja —, csak a diáksapkát nem nagyon szeretik hordani. Javarészt munkás- meg parasztszülők gyerekei, mint ahogy a szüleik, ők is becsületesen elvégzik a dolgukat. Már most az első két napon hét szakkör alakult. A szakköri munka külön elfoglaltságot jelent, tehát ez is azt bizonyítja, hogy érdeklődnek a tanulmányaik iránt. Különösen az új szakkör, amely * a politechnikai képzést segíti elő örvend nagy népszerűségnek. Már eddig is huszonkét tanuló jelentkezett, hogy az új szakkörben mezőgazdasági gépismerettel foglalkozzék. * Megkerestük a KISZ-titkárt, Horváth Gábort is — Huszonhárman vagyunk KISZ-tagok — válaszol a kérdésünkre.• Az a tervünk, hogy hamarosan új tagokat is veszünk fel. Úgy gondoljuk — folytatja —hogy az új próbarendszer, amely bizonyos feltételekhez köti a KISZ-tagságot, felkelti majd a gyerekek érdeklődését a KISZ iránt. A jövő héten megtartjuk első taggyűlésünket és ezzel megkezdődik az iskolában a KISZ-élet is. (D. K. L.) A tanév kezdete óta a vépi úttörőcsapatnál is • újjáéledt a csapatmunka. A csapatvezető megbeszélést • tartott az őrsvezetőkkel az •őrsi összejövetelekről. — A szombathelyi Dózsa György úttörőcsapatban a rajok élére képzett kiszista ifjú rajvezetőket állít a csapatvezető. A fiatalok mellett tapasztalt pedagógusok mint pedagógiai tanácsadók működnek. — A szombathelyi úttörőház szakkörei október 1- én indulnak. Az egyes szakkörökbe az úttörőcsapatvezetőknél lehet jelentkezni. — A szombathelyi II. Rákóczi Ferenc úttörőcsapat tagjai az iskola tanévnyitó ünnepélyén a nyári úttörőcsapat-táborokban tanult kultúrmasorszámokkal szerepeltek. HÍREK — Október elején az úttörőházban őrsvezetői tanfolyam indul. Különösen ajánljuk e tanfolyamon való részvételt azoknak az őrsvezetőjelölt vagy őrsvezető pajtásoknak, akik még nem tették le az őrsvezetői próbát. — A szombathelyi II. Rákóczi Ferenc leány úttörőcsapatnál már három őrs megtartotta az első őrsi gyűlést. Örvendetes, hogy, ehhez az úttörőcsapathoz már olyan ifjú vezetők jelentkeztek munkára, akiket ez a csapat nevelt ki. — Szeptember 29-én, a néphadsereg napján megyénk több úttörőcsapatában ünnepélyes csapatgyűléseket rendeznek. E napon lesz az újoncpróbázott úttörők ünnepélyes fogadalomtétele, s átadják nekik az úttörőigazolványokat. — Ezentúl csak azok viselhetnek vörös nyakkendőt, akik rendelkeznek az úttörőigazolvánnyal, tehát eleget tettek az újoncpróba követelményeinek. — Az úttörőház október 5-én „Fürst Sándor” úttörő-őrsi kerékpártúraversenyt rendez Rumba. A túra részvételének feltételeit még az úttörőház közli a csapatokkal. — A szombathelyi városi úttörőelnökség 4-én, a megyei úttörőelnökség 5-én elnökségi ülést tartott és megtárgyalta a város, illetve a megye úttörőcsapatai nyári munkájának eredményeit és a jövő évi feladatokat. ÚTTÖRŐKNEK Ifjss szakmunkás-jelöltek a Celldömölki Fütőházban Szalai László ifjúmunkás mozdonyfűtő szeretne lenni. Szorgalmasan ismerkedik a mozdony bonyolult szerkezetével. Somogyi Béla, Poczak Ferenc és Nagy József kiszisták a hőnfutott kocsi tengelyének csapágyát javítják.