Vas Népe, 1959. augusztus (4. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-01 / 179. szám

ISS 9. augusztus 1. Sstwsbat Szocialista alapokon A tegnapi lapok részletesen be­számolnak arról, hogy az ország­­gyűlés csütörtöki ülése elfogad­ta és törvénybe iktatta a Polgári Törvénykönyvet, a szocialista igazságszolgáltatás új, nagy jelen­tőségű vívmányát. Pártunk és kormányunk, amely javasolta és kezdeményezte a Polgári Tör­vénykönyv megalkotását — meg­változott politikai, gazdasági és társadalmi életünknek megfelelő­en —, ezzel a lépéssel évszázados problémát oldott meg, valóra vál­totta azt, amit az első magyar forradalmi országgyűlés — 1848- ban —, már elrendelt, de amelyet a burzsoá­ feudális uralkodó osz­tály száz éven keresztül nem tu­dott és nem is akart megvalósí­tani. A régi magyar magánjog-sza­bályzat — formájában és még­­inkább tartalmát illetően —, ide­gen volt a néptől, mert védte a kizsákmányolást, s az elnyomó uralkodóosztály érdekeit szolgál­ta. Az egyszerű ember szinte egy­általán nem tudott eligazodni ben­ne, hiszen állandóan toldozták­­foldozták a jogrendszert , s eközben egyáltalán nem a széles néprétegek érdekeit, hanem a va­gyonosok, az uralkodó osztály ha­talmának erősítését tartották szem előtt. Érthető, hogy népünk az eddigi jogrendszert — bár azon a felszabadulás óta jelentős pozi­tív változtatások történtek —, nem érezhette teljesen magáénak. Bár szocializmust építő hazánk­ban az igazságszolgáltatás népi szervei, a bírói gyakorlat nem ra­gaszkodott mereven a helytelen, elavult jogszabály-formulákhoz, mégis bizonyos mértékig kötve volt abban, hogy a szocialista tör­vényességet maradéktalanul, a megváltozott gazdasági és társa­dalmi viszonyoknak megfelelően érvényre juttassa. A bíróságok mellett például eddig is működ­tek népi ülnökök. De köztudott, hogy a szövevényes jogrendszer­ben — amely nemcsak rendsze­rében, hanem nyelvezetében is bo­nyolult volt —, az egyszerű mun­kások vagy dolgozó parasztok nem nagyon tudtak eligazodni. Szocialista törvényhozásunk ál­tal megalkotott Polgári Törvény­­könyv elveti az elavult jogszabá­lyokat, áttekinthetően, s az egy­szerű emberek számára is érthe­tően egységes keretbe foglalja a népi igazságszolgáltatás jogszabá­lyait. A törvénykönyv számol az­zal, hogy átmeneti korszakban élünk, hogy a szocialista életvi­szonyok mellett még megvannak — kiváltképpen a mezőgazdaság­ban —­, a nem szocialista jellegű életviszonyok. Éppen ezért a tör­vénykönyv megadja a lehetőséget arra, hogy a bírói gyakorlat az egyes rendelkezéseket a szüntele­nül fejlődő társadalmi és gazda­sági viszonyaink követelményei­nek, s ebből fakadóan a nép ér­dekeinek megfelelően alkalmazza, értelmezze. Nagy gondot fordít a Polgári Törvénykönyv a­ társadalmi tulaj­don — állami és szövetkezeti tu­lajdon —, fokozottabb védelmé­re: a társadalmi tulajdon védel­mét minden magyar állampolgár kötelességévé teszi. Ugyanakkor védi a dolgozók életszükségletei­nek kielégítését szolgáló személyi tulajdont is. A Polgári Törvény­­könyv védi a termelőeszközökön fennálló magántulajdont is, mert fejlődésünk jelenlegi szakaszán még számolnunk kell bizonyos termelőeszközök magántulajdoná­val. Ez a rendszabály is hűen ki­fejezi a párt politikáját, mert megteremti az egyénileg dolgo­zó parasztok és kisiparosok ter­melési biztonságát, persze csak olyan mértékben, hogy az ne sértse a közösség érdekeit. Fejlődő, kialakuló szocialista életformánk megteremti a maga eszményeit, erkölcseit is — s ez híven tükröződik az országgyűlés által elfogadott Polgári Törvény­­könyvben. Társadalmunk a ki­zsákmányolás megszüntetésével, azzal, hogy mindinkább kiküszö­böli hogy egyik ember a másik­nak a farkasa legyen, új, tisztul­­tabb erkölcsöket valósít meg a gyakorlatban és törvényeiben, jogszabályaiban is. Nálunk nem a vagyon szerint osztályozzák az embereket, nálunk minden em­ber annyit ér, amennyit a köz ja­vára, hazánk fejlődésének elő­mozdítása érdekében cselekszik. A törvénykönyv igyekszik előse­gíteni a dolgozóknak, társadal­munk valamennyi tagjának kö­zösségi, szocialista szellemben történő nevelését azzal is, hogy az embereket arra inti: egyéni érdekeik mellett soha ne tévesz­­szék szem elől a társadalom kö­zös, egyetemes érdekeit. Mindeze­ken túl szabályozza, jogilag meg­határozza a tartási szerződések során felmerülő vitás kérdések rendezését, jogi eldöntését, a pol­gári jog eszközeit is a mezőgaz­daság szocialista átszervezésének szolgálatába állítja, szabályozza az eddig oly sok vitára okot adó örökösödési jogot, kiküszöböli azokat a túlhajtásokat, amelyek sok esetben elkeseredett családi perekhez vezettek. Joggal bízhatunk abban, hogy a dolgozó nép magáévá teszi a Polgári Törvénykönyvet, annak jogszabályait, mint szocialista társadalmunk újabb nagyszerű vívmányát fogadja. Annál is in­kább, mert a Polgári Törvény­­könyv elkészítésében nemcsak ve­zetők és jogászok vettek részt, ha­nem az országos vita során na­gyon sok munkás, paraszt és ér­telmiségi mondta el vagy küldte be írásban az Igazságügyminisz­­tériumba javaslatát, észrevételét. Az így beérkezett helyes javas­latokat a törvénykönyv megalko­tói messzemenően figyelembe vet­ték, felhasználták. VAS KÉPE Mintegy 200 ezer forintot kapnak a tanácsi vállalatok a 14—16 éves fiatalok foglalkoztatására A felszabadulás előtt százával ténferegtek az utcán munka nél­kül az iskolából kimaradt fiata­lok. Az urak Magyarországa vaj­mi keveset törődött ezzel. Abban az időben nemcsak a fiatalok el­helyezkedése volt nehéz, hanem az idősebbek közül is sokan ették a munkanélküliek keserű kenye­rét. A felszabadulás óta sok mun­kaalkalom nyílt az általános isko­lákból kimaradt, tovább tanulni nem szándékozó, 14—16 éves fia­talok számára. A fiatalok elhe­lyezése azonban még mindig nem oldódott meg teljesen, és éven­ként visszatérő probléma ez me­gyénkben is. Vas megyében az idén több mint 3 ezer 200 fiatal végzett az általános iskolákban. Közel ezerháromszáz felsőbb isko­lákban, gimnáziumokban, techni­kumokban tanul tovább, s mint­egy 1300—1400 diák­ipari tanuló lett.Több mint ötszázra tehető te­hát megyénkben azoknak a fia­taloknak a száma, akik az általá­nos iskola befejezése után sem tovább tanulni, sem szakmát el­sajátítani nem kívánnak, hanem mindjárt a termelőmunkában akarnak résztvenni. A tanács és az illetékes szervek minden lehe­tőséget megragadnak, hogy ezek­nek a fiataloknak megfelelő elhe­lyezési lehetőséget biztosítsanak. A több mint 500 fiatal közül so­kan már el is helyezkedtek, s szá­mos fiatalnak most nyílik majd elhelyezkedési alkalma. A forradalmi munkás-paraszt kormány július 19-én hozott ren­deletében 1959. évre 10 millió fo­rintot bocsátott rendelkezésre a fiatalok elhelyezése céljából. A megyei tanács munkaügyi osztálya a közelmúltban felmérte, hogy az egyes tanácsi vállalatok­nak még hány fiatalt lenne mód­jukban foglalkoztatni. A felmérés során számos vállalat jelentette be igényét fiatalok munkájára. Így például a Tatarozó Vállalat 12, az Ingatlankezelő Vállalat 10, a Sütőipari Vállalat 10, a Kerté­szeti Vállalat 15 fiatal munkába­­állítását vállalta megfelelő bér­alaptöbblet biztosítása esetén. A munkaügyi osztály közölte a Mun­kaügyi Minisztériummal a fiata­lok elhelyezésére kínálkozó lehe­tőséget, s a munkábaáll­áshoz szükséges pénzösszeg folyósítását kérte. A kért összeg már rendel­kezésre áll, s így a közeljövőben a megye tanácsi vállalatainál mintegy 83 fiatal nyerhet felvé­telt. A tanácsi vállalatok a fiata­lok foglalkoztatására mintegy 200 ezer forintot kapnak. A tanácsi vállalatok mellett a minisztériumi vállalatok, s az egyes szakminisztériumokhoz tar­tozó szervek is alkalmaznak majd több, az általános iskolából ki­maradt, 14—18 éves fiatalt. E vállalatok, intézmények béralap­­többletét az illetékes szakminisz­tériumok bocsátják majd rendel­kezésre. A megye tanácsi vállalatainál augusztus 1-től munkába álló 83 fiatal általában 4—6 órás munka­időben dolgozik majd. A kormány rendelete szerint a fiatalok havi munkabérét 300—500 forint között kell megállapítani. Tovább­k­épes iskolák létesülnek Az általános iskolákból kike­rült 14—16 éves gyermekek ré­szére továbbképző iskolákat hoz létre a Művelődésügyi Miniszté­rium. A továbbképző oktatás kö­telező mindazok részére, akik nem tanulnak tovább vagy nem töltenek be állást. A továbbképző iskolákban hetenként háromszor rendszeres szakmai oktatásban részesülnek a tanulók. Vas megye területén is meg­szervezik a továbbképző oktatást, összesen tíz csoportot hoznak létre. Egy csoportban harminc gyerek tanul. Az ipari jellegű to­vábbképző iskolát kilencven fő­vel Szombathelyen állítják fel. A megye területén ezenkívül három helyen egy csoportos, két helyen két csoportos mezőgazdasági jel­legű továbbképző iskolát indíta­nak. Az utóbbi oktatásnál azok a helyek jönnek elsősorban számí­tásba, ahol a legtöbb 14—16 éves tanuló lakik, és amelyik község­ben jól működő mezőgazdasági szakkör van. Az ipari jellegű oktatás szep­tember második felében, a mező­­gazdasági jellegű továbbképzés november elsején indul. A to­vábbképző iskolák létrehozására és fenntartására közel 80 ezer fo­rintot fordít Vas megyében az állam. Egy tanuló továbbképzésé­re átlag 55 forintot fordítanak. A továbbképző iskolák tanter­vére és óratervére vonatkozó ren­delkezés augusztusban jelenik meg. Várják őket az iskolák... Hatvan csillogó szempár, hat­van izgatott fiatal: lányok és fiúk­­ vegyesen. Ülnek egymás mellett, mint nem is olyan régen a tan­teremben. Alig egy hónap eltel­tével már ők néznek szembe az osztállyal, ők állnak a katedrára, hogy amit tanultak, gyümölcsöz­­tessék, átültessék a jövő generá­ció szívébe, lelkébe. Ifjú peda­gógusjelöltek ülnek a Savaria Gimnázium egyik termében. Iz­galmuk jogos. Most dől el, ki melyik faluba, melyik iskolába megy tanítani. Most jelölik ki számukra a helyet, ahonnan el­indulnak pályájukon. Arcuk ün­nepélyes. Halvány pír játszik raj­ta, akár az érettségi izgalmas pil­lanataiban. Előttük az elnöki asztali bi­zottság veszi körül. A bizottság tagjai — a Művelődésügyi Mi­nisztérium képviselője, a megyei tanács művelődésügyi osztályá­nak vezetője, s egy-két előadója, valamint a járdás tanulmányi fel­ügyelők —, „vallatják” az ifjú pe­dagógusokat. Ki, hova vágyik? Hova szeretne menni tanítani. Aztán Farkas László elvtárs, a megyei tanács művelődésügyi osz­tályának vezetője emelkedik szó­lásra. — Minden évben eljön ez a várva várt nap — mondja, mi­után szívélyesen üdvözli a fiatal kartársakat. — Ez a nap ma már nem hoz kellemetlen meglepeté­seket. Izgalmai nem abból fakad­nak, hogy jaj, lesz-e hely, ahol elindulhat a fiatal pedagógus a pályán, lesz-e katedra számára, amelyen kibonthatja tehetségét az új tanító. Hallgatói a lélegzetüket is visz­­szafojtják. Érzik ők is, tudják, hogy nem olyan világ van most, mint régen, amikor a végzett ta­nítók hetekig, hónapokig, vagy akár évekig hiába kilincseltek, nem jutottak álláshoz. Reájuk várnak már. Várják őket az is­kolák, a kis iskolások, akikért évek hosszú során át tanultak, hogy egykor taníthassanak. Az osztályvezető nem beszél sokat, de nem titkolja el a fia­talok előtt azt sem, hogy kötele­zettségeik is vannak az állammal szemben, amiért lehetővé tette, hogy pedagógusokká váljanak. Ki-ki a saját falujában mutathat­ja majd meg, hogy érdemes volt-e erre a bizalomra. Farkas elvtárs rövid köszöntője után megkezdődnek a „kinevezé­sek”. Valaki járásonként olvassa azoknak az iskoláknak a nevét, ahova új tanerő kell. S ők je­lentkeznek. Egymásután lendül­nek magasba a kezek. Szele Ilo­na, Táncos Márta Hosszúperesz­­tegre jelentkezik. Együtt jártak iskolába is, most majd egy tan­testületben hasznosítják tudása­idat. Rózsa László Vasegerszegre szeretne menni. Kívánsága telje­sül. És így sorban, valamennyien megtalálják a maguk kis faluját, iskoláját. Véli elé már mindany­annyian tudják, hol fognak ta­nítani. Az izgalom kissé elcsitul. A képzelet most már egy eddig esetleg ismeretlen falu körvona­lait, soha nem látott iskola tan­termeit fürkészi. Vajon milyen lesz? Barátságosak lesznek-e ott az emberek? A szünetben összedugják fejü­ket, suttognak, találgatnak. Egy csinos, szőke lány, Czibera Ágota magában ismételgeti a falu nevét, amelyet nem is ismer. — Hova megy? — kérdezem. — Sótonyba — mondja tagra­­nyílt szemmel. — Sohasem jár­tam ott, körmendi vagyok, Szom­bathelyen végeztem, de azon a környéken még sohasem jártam. — Izgul? — Nem félek a vidéktől. A zá­tonyiak bizonyára megszeretnek majd — reménykedik. — Ez persze még a jövő titka. De min­den bizonnyal teljesedik Czibera Ágota kívánsága. Csöglei Mariannát ölbére he­lyezték. Ő sem járt még soha a községben, noha nem messze la­kik onnan. Meg van elégedve a kinevezés­sel? — Magam választottam — mondja. — Én is falun nevelked­tem, s igazán szeretem a falusi embereket, ölben is bizonyára hamar „otthonra” találok, így reménykedik valamennyi. Közben az idő előrehaladt és el­­közelgett a nap legünnepélyesebb része. Átvonulnak a megyei ta­nács épületébe, és ünnepélyesen esküt tesznek a Magyar Népköz­­társaság alkotmányára. Ezzel hi­vatalosan is tanítókká, pedagógu­sokká válnak. Érdekes növénytermesztési kísérlet a szombathelyi Felszabadulás TSZ-ben Tiborcz János, a szombathelyi Felszabadulás TSZ elnöke már eddig is több újítást vezetett be, s több növénytermesztési kísérle­tet végzett a tsz-ben. A tsz a ta­vasszal az ő kezdeményezésére 20 holdon újabb érdekes növényter­mesztési kísérlet megvalósításá­ba kezdett. Húszholdas kísérleti parcellán minden négy sor ku­korica közé két sor szóját vetet­tek a tsz tagjai. A kukorica így több fényhez és levegőhöz jut, a szója pedig páradúsabb levegőt kap. Nemrégiben szakemberek is megvizsgálták a kísérleti parcel­lát, és megállapították: mind a kukorica, mind a szója az átlagos­sá­ magasabb termést ígér. Képünkön a kísérleti parcell* egy része látható. u

Next