Vas Népe, 1959. november (4. évfolyam, 257-281. szám)

1959-11-01 / 257. szám

•* (Folytatás az 1. oldalról) fogadta. Ebben a nyilatkozatban észrevehető volt egy bizonyos tö­rekvés, hogy tisztázzák a hathatós elenőrzési rendszerre vonatkozó nyugati álláspontot. Kifejtette ugyanis, hogy a nyugati fél az el­lenőrzést nem a katonai kémke­dés, hanem csupán a leszerelési intézkedések végrehajtásának el­lenőrzése érdekében tartja szük­ségesnek. Az angol küldöttség nyilatkozatának egyes részeiben azonban a nemzetközi ellenőrző szervre és annak működésére vo­natkozó kifejezések úgy érthetők, mintha még nem vetette volna el teljesen azt a gondolatot, hogy az ellenőrzés — még a leszerelési egyezmény megkötése előtt — ne csak a leszerelési intézkedésekre terjedjen ki, hanem általában a fegyveres erőkre is, röviden a fegyverzetek ellenőrzése előnyben részesül a leszerelés ellenőrzésé­nek rovására. A tízhatalmi bi­zottság bizonyára pontosa­n tájé­kozódhat majd az ellenőrzésre vonatkozó angol elképzelésről. A harmadik nyugati nagyhata­lom, Franciaország tisztelt képvi­selője már nyilatkozata bevezető részében eloszlatta a beszédhez fűzött várakozásainkat, amikor azt mondotta: „A Szovjetuniótól és Nagy-Britanniától eltérően, mi nem terjesztünk ma elő teljes ter­vet. Úgy látszik, ennek még nem jött el az ideje“’. A francia dele­gáció fenntartásait a leszerelési tervekkel kapcsolatban aláhúzzák a nyilatkozat következő szavai: „Véleményünk szerint hadseregre szükség van mindaddig, amíg a bizalmatlanság fennáll. Remélj­ük, hogy addig, amíg a tízhatalmi­ bizottság összeül, a francia kor­mány is elérkezettnek találja majd az időt a leszerelési tervek, reális tanulmányozására és ke­vésbé lesz meggyőződve arról, hogy szükség van hadseregre — mondotta Péter János, majd azokkal a fenntartásokal és fél­remagyarázásokkal, problémák helytelen értelmezésével foglalko­zott, melyek a vita során a javas­lat egyes részeivel, vagy magá­­nak az általános és teljes lesze­relésnek a gondolatával kapcso­latban jelentkeznek. Péter János beszéde végén ki­jelentette: a magyar delegáció a vitáról azt a jó hírt viszi majd haza, hogy a leszerelés kérdésé­ben valami "új és jó van születő­ben. Az óriási nehézségek és el­lentmondások ellenére, amelyeket a jövendő tárgyalásokon kell majd leküzdeni, a magyar delegá­ció meggyőződése, hogy a tízha­­talm­i bizottság folytatja, sőt to­vábbfejleszti a mostani ülésszak kezdeményezéseit. A Szovjetunió Legfelső Taná­csának két háza, a Szövetségi Ta­nács és a Nemzetiségi Tanács moszkvai idő szerint szombaton délelőtt 10 órakor együttes ülést tartott. Az ülésen Hruscsov mi­niszterelnök beszédet mondott a nemzetközi helyzetről és a Szov­jetunió külpolitikájáról. Hruscsov elvtárs megállapította, hogy a legutóbbi időben észreve­hetően javult a nemzetközi hely­zet. A feszültség lényegesen eny­hült, kedvezőbbek a lehetőségek a a béke megszilárdítására. — Nyugaton kezd felülkere­kedni a helyzet józanabb értéke­lése — mondotta. — Arra a kö­vetkeztetésre jutnak, hogy a kato­nai erőre alapuló számításokat a lomtárba kell tanni, a különböző társadalmi rendszerű államoknak ésszerű alapon békésen együtt kell élniök. Hruscsov hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió és a szocialista táborhoz tartozó többi ország békeszerető politikája olyan utat nyitott meg az emberi­ség előtt, amelyen haladva a társadalom háborúk nélkül, a békés együttműködés alapján fejlődhet. A békés együttélés elve annyi, mint a be nem avatkozás a bel­­ügyekbőe, egyértelmű a kölcsönös engedményekkel, kompromisszu­mokkal, a felek egymáshoz való alkalmaz­kodásáva­l az államközi viszonylatokban a béke fenntartá­sa és megszilárdítása végett. Ide­ológiai kérdésekben azonban szó sem lehet engedményekről. — Bízunk igazságaink erejében — hangsúlyozta Hruscsov — s hittel hirdetjük az egész világnak a szocialista igazságot, a szocia­lizmus előnyeit. Hruscsov határozottan vissza­utasította a burzsoá közéleti sze­mélyiségek állításait, amelyek szerint a Szovjetunió csupán tak­tikai célokat követ, amikor a bé­kés együttélésről beszél. A marxizmus a munkásosztály győzelméhez sohasem tartotta szükségesnek a háborút az álla­mok között — mondotta. — A­ tör­ténelem arról tanúskodik, hogy nem a kommunisták, hanem az imperialisták idézték elő a hábo­rúkat. A szovjet minisztertanács elnö­ke kifejtette, hogy véleménye szerint Macmillan angol minisz­terelnökinek a Szovjetunióban tett látogatása jelentős szerepet játszott a szovjet—angol kapcso­latok megjavulásában és az egészségesebb nemzetközi helyzet kialakulásában. A szovjet és az amerikai kor­mányfő kölcsönös látogatására vonatkozó megállapodásról Hrus­csov kijelentette, hogy az mesz­­szemenő lépés volt a nemzetközi feszültség általános enyhülésé­hez. Eisenhower amerikai elnök­kel­ folytatott beszélgetéseit úgy jellemezte, hogy azok lényegesen hozzájárultak az egyetemes béke megszilárdításához. — Igen nagyra becsüljük e be­szélgetéseket — jegyezte meg. Hruscsov kifejezte azt a re­ményét, hogy De Gaulle-lal sorra kerülő találkozása hasz­nos lesz a szovjet—francia kapcsolatok fejlődése és az egyetemes béke megszilárdu­lása szempontjából. Hruscsov kijelentette, hogy a­ szovjet—francia kapcsolatok re­mélhetőleg normálisan fejlődnek majd, de megjegyezte, hogy Fran­ciaország részvétele a szovjetelle­nes katonai tömbökben rányomja bélyegét a francia kormány poli­tikájára. — A szovjet dolgozók kívánják, hogy Franciaország nagy és virágzó hatalom legyen, bék­ében és barátságban szeretné­nek élni a francia néppel — hang­súlyozta Hruscsov. Hruscsov nagyra értékelte De Gaulle és Debré realitásokon ala­puló kijelentéseit, amelyeknek értelmében az Odera-Neisse-ha­­tár megváltoztatathatatlan. Mint a szovjet kormányfő kije­lentette, az algériai kérdés ren­dezésében fontos szerepet játsz­hatnak De Gaulle-nak azok a ja­vaslatai, hogy az önrendelkezés alapján oldják meg a kérdést, már tudniillik akkor, ha e javaslatok nem maradnak csupán szavaik. Ez a rendezés elősegítené, hogy fo­kozódjék Franciaország nagyha­talmi szerepe. — Nyitva az út a tárgyalások­hoz — jelentette ki Hruscsov, — és a megoldatlan kérdések rende­zésével el lehet érni a nemzetközi helyzet további javulását. Az ál­lamok most lépnek az ilyen tár­gyalások szakaszába, de még tel­jesen fel kell olvasztani a hideg­háború jegét. Mindenekelőtt a leszerelés kér­dését kell megoldani és meg kell szüntetni a fegyverkezési versenyt. Itt az idő, hogy vé­gezzünk a második világhábo­rú maradványaival és véget vessünk a hidegháborúnak. Meg kell kötni a német béke­­szerződést. Ezzel kapcsolatban Hruscsov emlékeztetett arra, megegyezett Eisenhower elnökkel abban, hogy „kívánatos újra megindítani a tárgyalásokat a német kérdésről“’. — Az európai helyzet még min­­­dig sok nyugtalanságot okoz — állapította meg Hruscsov, majd kijelentette, hogy a Szovjetunió „kész messzemenő lépésekre”, és „mindennemű ésszerű részintéz­kedésre” az európai légkör eny­hítése céljából. Az Egyesült Államoknak és néhány más nyugati hatalomnak a Kínai Népköztársasághoz való viszonyáról Hruscsov meg­ál­lapí­totta : ezek az államok másod­­rangú hatalommá igyekeznek mi­nősíteni ezt a nagy országot. A Kínai Népköztársaság mind a mai napig nem kapta meg jogait az ENSZ-ben. Hruscsov hangsúlyozta, a Kína belügyeibe való beavatkozás, azok a kísérletek, hogy mestersé­gesen „két Kínától szerepel tesse­­ne®, „feszült helyzetet teremtet­tek a Távol-Keleten.” Hruscsov kifejezte meggyőződé­sét, hogy Tajvan és a többi kí­nai sziget egyesülni fog a kínai anyaországgal. Ebben a kérdésben határozottan támogatjuk a Kínai Népköztársaság kormányát — je­lentette ki a szovjet kormányfő. Hruscsov rámutatott, hogy az Egyesült Államok a jelek szerint nem törekszik háborús konfliktus­ra Koreában és így kedvező fel­tételek alakulnak ki a koreai kér­dés végleges megoldására. Azzal kell kezdeni, hogy kivonják a kül­földi csapatokat Délközeléből. Hruscsov sajnálkozását fejezte ki a legutóbbi kínai—indiai ha­­tárincidensek­ miatt. —­ Örülnénk — mondotta —, ha ezek a dol­gok nem ismétlődnének meg és a vitás határkérdéseket barátsá­gos tárgyalásokon, mindkét fél kölcsönös megelégedésére rendez­nék. Hruscsov elmondotta, hogy a Szovjetunió javasolta általá­lános és teljes leszerelés lehe­tetlenné tenné a háborút. Megelégedéssel állapította meg, hogy Eisenhower kijelentette: megoldást kell keresni a leszere­lés kérdésére. Az e kérdésben tar­tandó tárgyalások szempontjából kedvező az a válasz is, amelyet Macmillan, Nehru, Sukarno és más államférfiak adtak a szovjet javaslatokra.­­ Leszerelési javaslatait előter­jesztve a Szovjetunió emberbará­ti célokat követett — mondotta Hruscsov. — Arra törekszik, hogy a háború kiküszöbölődjék a tár­sadalom életéből. — Nem akarjuk katonai célokra felhasználni azokat az előnyöket, amelyekkel rendelkezünk és ame­lyek a szocialista országok fejlő­désének irányában növekednek — jelentette ki Hruscsov, A szovjet kormányfő kiemelte, hogy azok, akik a nemzetközi fegyveres erők felállításá­t szor­galmaznák, tulajdonképpen a szovjet, leszerelési javaslatok el­fogadásától igyekeznek visszatar­tani az országokat. Hruscsov ismét hangsúlyozta, hogy ha a nyugati házaknak nem hajlandók elfogadni az általános és teljes leszerelést, a Szovjetunió kész megegyezni részleges lépé­sekben is, kész megvitatni a ja­vaslataihoz fűzött módosításokat és kiegészítéseket, hajlandó más javaslatok megvitatására is. — A szovjet kormány — mon­dotta Hruscsov — teljesen osztja azt a véleményt, hogy kívánatos a kormányfői érte­kezlet mielőbbi összehívása. Ezen az értekezleten a leg­fontosabb helyet a leszerelés kérdésének kell elfoglalnia. Ezenkívül meg kell vitatni a né­met békeszerződés megkötésének kérdését s a nyugat-berlini hely­zet rendezését, valamint egyéb általános érdekű nemzetközi kér­déseket. A szovjet kormány szilárdan arra törekszik, hogy az eny­hüléstől el­jussunk a nemzet­közi feszültség teljes megszün­te­téséig, a hogy az enyhülés tartós békévé váljék — jelentette ki Hruscsov. —■* A szocialista világrendszer minden országa öszeforrottabb, mint valaha. Ezek az országok an­nak a történelmi feladatnak m­eg­­oldásáért szállnak ellőra, hogy megmentsük az emberiséget a há­borúktól és biztosítsuk a népek fejlődését a béke és a társadalmi haladás útján. — A Szovjetunió sikeresen old­ja meg a kommunizmus építésé­nek feladatait és az erőteljes fel­­emelkedés útján halad — állapí­totta meg Hruscsov, majd a szov­jet dolgozók hőstettének nevezte, hogy egy esztendő­s— 1959 — le­forgása alatt három űrrakétát bo­csátottak fel. Végül Szerencsekí­­vánatait fejezte ki a tudósoknak a Hold túlsó oldalának lefényké­pezéséért. Hruscsov elvtárs külpolitikai beszéde a Legfelső Tanács szombati ülésén NEMZETKÖZI SZEMLE mi ■•■■■■ ■■■« a ■■■Imii itta Holdfénykép és enne a találkozó Van-e izgalmasabb olvasmány változó korunkban, mint az újsá­gok, napjaink percet rögzítő kró­nikái? Az újság élete egy nap — szokták mondani — A múlt le­tűnt világának cinikus főszerkesz­tői pedig meg is toldották: ugyan ki emlékezik vissza a tegnapi új­ságokra. Nagyon sokan — milliók és milliók csodálják meg újból és újból azt az újságot, amelyben benne van az „évszázad fényké­pe“’, a Hold „láthatatlan” arca. Csodálatos, világraszóló felfede­zés — lelkesedik osztatlanul Kelet és Nyugat. Nos, nemcsak a köny­veknek, a felfedezéseknek is meg­van a maguk sorsa. Amikor Ko­lumbusz kicsiny karavelláján ne­kivágott az óceánnak, Kínát akar­ta felfedezni , és helyette felfe­dezte Amerikát Amikor a szovjet tudósok megostromolva az eget, felfedező útra küldték a szputnyi­­kokat, a fényképező berendezéssel ellátott bolygóközi állomást, aka­ratlanul megindítottak egy másik felfedező folyamatot is: a Szovjet­unió felfedezését Amerika részé­ről. Az amerikaiak első ízben döbb­­bentek rá, hogy a Szovjetunió TMeitó partner, „veszélyes” verseny­társ. Úgy látszik a Szovjetunió megismeréséhez a Holdon át vezet az út az Egyesült Államok szá­­mára. Az elmúlt időszakban fájdal­masnál­­fájdal­m­aisabb „átértékelé­sekre” volt szükségük az Egye­sült Államok sorsa felelős intézői­nek, hogy ráébredjenek arra, amit a néptömegek már réges-régen tudtak, vagy helyes ösztönnek éreztek: a Szovjetunió nem „agyaglábú óriás”, gyenge elma­radott ország, amellyel az ultimá­tumok és a hidegháború nyelvén lehet beszélni, hanem szocialista nagyhatalom, magasrendű tech­nikával rendelkező fejlett ország, amelynek ereje összeforrva a töb­bi szocialista ország és a világot átfogó békemozgalom erejével, alapvetően megszabja az erőviszo­nyokat, mégpedig jó irányban — az enyhülés, a békés együttélés irányában A nyugati tervek kez­dettől fogva a Szovjetunióval ví­vandó háború perspektívájából indultak ki. A tervek kihagyták a számításból, hogy a Szovjetunió olyan rakétatechnikára tesz szert — másról most nem beszélünk — amely mindenki tudomására adja azt a nyilvánvaló igazságot, hogy a háború katasztrófával járna fel­id érői számára. A Szovjetunió „visszaszorítása”, a „rab népek felszabadítása", majd a „háborús szakadék” szélén való tánc hidegháborús stratégiai cél­kitűzései egymás után csődöt mondtak egy olyan helyzetben, amelyre a Szovjetunió, a szocia­lista tábor, a békeszerető erők fölénye a jellemző. Ilyen körülmé­nyek közepette a józanabb nyu­gati körökben aggodalom támadt a kalandor erőpolitikával szem­ben és hajlandóság mutatkozott az erőviszonyok realisztikusabb értékelésére. Sulzberger, a neves amerikai közíró legnyomatékosab­ban mutat rá egy „új önelemzés" szükségességére. „Nemcsak politi­kánk stílusát és módszereit, ha­nem céljait is felül kell vizsgál­ni" — hangoztatja Sulzberger. Éppen a megváltozott erőviszo­nyok felismerésének hatására is egyes nyugati országokban tért hódít a tárgyalás szelleme. E tér­hódítás útját olyan mérföldkövek jelzik, mint Macmillan angol mi­niszterelnök tavalyi moszkvai és N. Sz. Hruscsov szovjet kormány­fő amerikai látogatása. E két lá­togatás és kiváltképpen az utóbbi utat nyitott a négy nagy csúcsér­tekezlete felé. A népek világszerte úgy érez­ték, hogy a több mint egy évti­zedes hidegháborús nyomás után fellélegezhetnek, véget ér az atom­katasztrófával fenyegető időszak. Tudósok és egyszerű emberek vé­lik, ha megvalósulhatott a „hol­d-átérésnek", a Hold titokzatos „fél orcá­ja” megörökítésének utó­piája, mert ne válhatna valóra az, amit a hitetlenkedők, a hideghá­borús kilátásokba belenyugvók szintén utópiának tartottak: a csúcsértekezlet és általa a békés együttélés. Való igaz, hogy az általános irányzat hosszú távra sodró erő­vel az enyhülés felé mutat. De akadnak disszonáns hangok. Míg Macmillan és Eisenhower azt a meggyőződést vallja, hogy az „ol­vadás” megkezdődött, De Gaulle és Adenauer nem osztja ezt az op­timizmust. A kínálkozó lehetőség helyett — amint a nyugatnémet General Anzeiger írja — a fran­cia tábornok-elnök a „féket ragad­ta meg” és ezt már az Evening News című angol lap mondja — „szétzúzta azt a reményt, hogy hamarosan létrejöjjön a csúcstalál­kozó“’. A nyugati szövetségesei­nek terveivel is ellentétes De Gaulle-féle „magányos farkas’’ diplomácia, amely a „gondos elő­készítés” ürügyével napolta el a csúcsértekezletet, aggodalmat kel­tett világszerte, mivel időt ad a hidegháború lovagjainak, hogy fo­kozzák erőfeszítéseiket az eny­hülés ellen. Nem túlságosan meg­lepő e lépés attól a kormánytól, amely a hidegháború előretolt le­állásában hadakozva a legkülön­bözőbb évek őrökkel igyekezett szembehelyezkedni az enyhülés­sel, így például a gaulleista Fran­ciaország technikailag elavult atombomba robbantásával olyan időpontban akar belépni az „atom­klubba”, amikor a nukleáris kísér­letek beszüntetésének lehetősége felveti a klub megszüntetésének lehetőségét Az Adenauerral és a Francéval kiépített tüntető szövet­ség, az algériai gyilkos háború folytatása mind-mind afelé hajtja a gaulleista kormányt, hogy ne Camp David, hanem a hideghábo­rú szellemében nyúljon az enyhü­lés, így a csúcsértekezlet problé­májához is. Mindenesetre a nemzetközi hely­zet ellentmondásosságát és az eny­hülés szellemének előretörését jel­lemzi az a tény, hogy a francia elnök meghívása alapján sor kerül a De Gaulle­ Hruscsov találkozó­ra, amely reményt nyújthat arra, hogy a francia elnök bizonyos kérdésekben enged mostani merev állásfoglalásából. Ha a csúcstalálkozót el is lehet napolni, a békés együttélés gon­dolata lépésről-lépésre halad elő­re. Semmi meg nem állíthatja, mert az emberiség tűzi napirend­re. Az emberiség, amely késsé szétfeszíteni a földi kereteket. . VAS NÉPE 1959. november 1. Vasárnap

Next