Vas Népe, 1960. február (5. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-02 / 27. szám

2 Összeomlott az algériai zendülés Algír (MTI)­ Kevéssel hétfőn 12 óra előtt Lagallarde, az algériai zendülők egyik vezetője hétszáz emberének kíséretében elhagyta a barikádokat és néhány perccel később a másik zendülő vezér, Ortiz csoportja megkezdte a fő­­barikád szétbontását. Az algíri francia telepesek zendülése össze­omlott, részvevői megadták magu­kat a francia hadseregnek. Párizs­ban a rádió bemondta: „A zendü­lés véget ért“’. Az események már hétfőn reg­gel előrevetették árnyékukat, amikor bebizonyosodott, hogy La­­gaillardék sztrájkfelhívása nem járt sikerrel A végső megadás mégis meglepetésként érte az al­­gériakat. Bernard Lefevre algíri jobboldali politikus szerint va­sárnapról hétfőre virradó éjszaka tárgyalások folytak a zendülők és a hadsereg képviselői között. A zendülők állítólag kérték, ne al­kalmazzanak velük szemben meg­torló intézkedéseket. Hogy a hadsereg elfogadta-e ezt a felté­telt, az egyelőre kétséges — jegyzi meg az AP. A kora délelőtti órákban a te­rületi gárda hetven tagja fehér zászlót lengetve átmászott a bari­kádokon és letette a fegyvert a f­rancia katonák előtt. Ezután meg­indult a zendülők folyamatos át­­szivárgása a barikádokon. Tizenkét óra előtt néhány perc­cel Lagaillarde és emberei a francia zászlót lengetve elhagyták a zendülők táborát. A zendülő ve­zért és kíséretét teherautókon egy Algírtól nyugatra fekvő kis faluba szállították, ahol ejtőernyős tá­maszpont helyezkedik el. Még nem tudni, mi a szándéka a fran­cia hatóságoknak. Egyes hírügy­nökségi kommentárok lehetséges­nek tartják, hogy a zendülökből külön rohamosztagokat állítanak fel és bevetik őket az FLN elleni harcban. Ortiz állítólag elmenekült. Sor­sáról még nem érkezett jelentés. Az algíri rádió, amely reggel óta csak híreket és indulókat közvetít, közölte, hogy Algírban ,,a helyzet nyugodt, az élet visszatért a nor­mális mederbe". Az algíri eseményekkel egyide­jűleg hétfőn délelőtt teljes siker­rel járt a francia szakszervezetek sztrájkfelhívása. Tizenegy és ti­zenkét óra között a dolgozók egy­ségesen beszüntették a munkát, hogy így fejezzék ki tiltakozásu­kat az algíri zendüléssel szemben. Párizsban bezárták a földalatti állomásait és leállt az autóbusz­forgalom. Az egyórás sztrájkban tizenhárom millió francia dolgozó vett részt. (MTI) Befejezte munkáját az afrikai népek második értekezlete Tunisz (MTI). Az afrikai népek második értekezlete vasárnap be­fejezte munkáját. Mint Prozsogin, a Pravda különtudósítója a záró­ülésről adott jelentésében megál­lapítja, az értekezletet a szabad­ság és az egység jegyében tartot­ták, s ebben a két szóban foglal­ható össze az értekezleten hozott és 37, összes afrikai nép követelé­seit visszatükröző határozatok ér­telme is. Az általános politikai határozat megállapítja, hogy az afrikai nem­zeti felszabadító mozgalom nagy sikerei ellenére még mindig 20 af­rikai ország sínylődik gyarmati sorban. A határozat e­gyenlő jo­gokat követel minden afrikai nép számára." síkraszáll az idegen csa­patoknak égése Afrika területéről való kivonása és minden katonai támaszpont felszámolása mellett. Határozottan elítéli a Délafrikai Unióban, Kelet- és Közép-Afriká­­ban folytatott­ fajgyűlölő politikát és a Szaharában tervezett francia­­nyugatnémet atomfegyverkísérle­tet. A második határozat a konti­nens rokonszenvéről és támogatá­sáról biztosítja az algériai népet Élesen elítéli a francia hadsereg algériai kegyetlenkedéseit. Az ér­tekezlet felkéri a független afri­kai államokat, hogy küldjenek az algériai népi erők támogatására önkéntes brigádokat Algériába. Az értekezlet sürgős felhívással for­dult az ENSZ-hez: tegyen meg minden tőle telhetőt az algériai béke helyreállítására és Algéria függetlenségének biztosítására. Ugyanakkor üzenettel fordult Eisenhower elnökhöz és az ame­rikai kongresszushoz is. Ebben nyomatékosan kéri, hogy az Egye­sült Államok haladéktalanul szün­tesse meg Franciaország gyarmati, de különösen algériai politikájá­nak erkölcsi, anyagi és politikai támogatását. Az értekezlet gazdasági vonat­kozású határozata indítványozza a független afrikai államoknak, hogy vívjanak fokozott harcot az imperialista országoktól való gaz­dasági függőségük megszün­tetéséért, fejlesszék együttműkö­désüket, emeljék a nép életszín­vonalát és építsék ki az afrikai országok iparát. Hajtsanak végre földreformot, korszerűsítsék a földművelést és mindent tegye­nek meg Afrika gazdasági függet­lenségének megteremtésére. Egy határozat síkraszáll Kenya haladéktalan függetlenné nyilvá­nítása és Jomo Kenyatta szaba­­donbocsátása mellett. Ugyanakkor követeli a bebörtönzött nyaszaföl­­di vezetők szabadlábra helyezését is. A határozat támogatja a dél­­afrikai árucikkek bojkottálását. VA­S NÉPE Nem sikerült megmenteni a délafrikai bányászokat Coalbrook (MTI), UPI jelentés szerint a délafrikai Clydesdale-i szénbányában hétfőn tovább foly­tatták a mentési akciót. Szakem­berek arra számítottak, hogy a gyémántfúrógép 200 méter mély­ségben eléri a beomlott tárnában rekedt bányászokat. A fúrógépek a jelzett mélységben azonban csupán szénre és homokkőre buk­kantak. Az AP legutóbbi jelentése sze­rint a délafrikai rádió nem hiva­talosan közölte, hogy mind a 435 bányász életét vesztette. 1960. február 1. Kedd Kitüntetések a magyar sajtó napja alkalmából­ ­ Az Országház Munkácsy termé­ben hétfőn a magyar sajtó nap­ja alkalmából kitüntetéseket nyúj­tottak át. A kitüntetések átadásánál jelen volt Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Szirmai István, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának póttagja, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Szakosíts Árpád, a Ma­gyar Újságírók Országos Szövet­ségének elnöke, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagja, Namé­ I­nyi Géza, a Minisztertanács Tá­jékoztatási Hivatalának vezetője. A kormánykitüntetéseket Kris­tóf István, a Népköztársaság El­nöki Tanácsának titkára nyújtot­ta át. A Munka Érdemrenddel tüntették­­ ki Bognár Károlyt, a Népszabad- s­ság szerkesztő bizottságának he­lyettes vezetőjét, Darvas Istvánt, az MSZMP Központi Bizottsága agitációs­ propaganda osztályának helyettes vezetőjét, dr. Gram Jó­zsefet, a Figyelő című hetilap főszerkesztőjét, Paál Ferencet, a Magyar Nemzet szerkesztő bizott­ságának tagját, Várnai Vilmost, a Magyar Rádió és Televízió agitá­­ciós­ propaganda főosztályának ve­zetőjét. Több újságíró Szocialista Munkáért érdemérem, illetve Munkaérdemérem kitüntetésben részesült Benke Valéria művelődésügyi miniszter első ízben nyújtotta át a Rózsa Ferenc-díj oklevelét, em-­­­-kérmát és a vele járó pénzjutal­mat. Rózsa Ferenc-díj kitüntetésében részesültek. 1. fokozat: Rényi Péter, a Nép­­szabadság szerkesztő bizottságá­nak helyettes vezetője,­ Baktai Ferenc, a Népszava főmunkatár­sa. 2. fokozat: Árkus István, a Nép­­szabadság rovatvezetője, Ruffy Péter, a Magyar Nemzet főmun­katársa. 3. fokozat: Dutka Mária, a Ma­gyar Nemzet munkatársa, Grand­­pierre Lajos, a Hajdú-Bihari Napló felelős szerkesztő-helyette­se. Kristóf István beszédet mondott a kitüntetések alkalmából. Hang­súlyozta: ma milliók hallgatják a rádiót, olvassák lapjainkat, s mil­liók tekintenek elismeréssel ar­ra, ami jó ebben a munká­ban. Él bennünk a várakozás, az igény, hogy sajtónk dolgozói a nép odaadó szolgálatában állan­dóan javítsák munkájukat Ez a megtisztelő várakozás nagy fele­lősséget ró a sajtó munkatársaira, akik ezt büszkén és örömmel vál­lalják, mert annak hangsúlyozását jelenti, hogy újságírók, lapot elő­állító nyomdászok, a rádió és te­levízió műszaki dolgozói, a lapot a tömeghez eljuttató terjesztők, postások a magasztos ügy szolgá­latában fáradoznak. Harcoljanak a sajtó munkatár­sai bátran az élet új és haladó je­lenségeinek győzelemre juttatásá­ért: tegyék mozgósító erejűvé azt az alapvető igazságot, hogy a nép jobb élete, hazánk gazdagsága és ereje a jobb munkától függ. Épí­tő bírálattal, megalkuvás nélkül, szenvedélyesen lépjenek fel a szo­cialista építés útjában álló lazasá­gok és fegyelmezetlenségek, fogya­tékosságok és mulasztások ellen. Tekintsék fontos feladatuknak az új, a szocialista ember jellemének, erkölcsének, tudatának állandó formálását, harcoljanak az önzés, az önhittség és megannyi egyéb, a múltból itt maradt, a szocialista embertől idegen, káros tulajdon­ság ellen. A kitüntetettek nevében Árkus István, a Népszabadság rovatveze­tője mondott köszönetet. (MTI) Az Elnöki Tanács kiváló újság­írói tevékenységéért a sajtó nap­ja alkalmából Lőrincz Károly elv­társnak, a Vas Népe főszerkesz­tőjének a Szocialista Munkáért Érdemérem kitüntetést adomá­nyozta. Balkáni és adriai országok ifjúságának találkozója Bukarest (MTI). Január 30-án Bukarestben, a diákok kultúrházá­­ban megnyílt a balkáni és adriai országok ifjúságának és főiskolá­sainak találkozója. A találkozón több mint 250 küldött vesz részt az albán, bolgár, görög, olasz, ju­goszláv és román ifjúság képvise­letében, megfigyelőként eljöttek a ciprusi ifjúsági szervezetek kép­viselői. Trofin Virgil, a Román Ifjúmun­kás Szövetség Központi Bizottsá­gának első titkára terjesztette elő a találkozó előkészítő bizottságá­nak jelentését. Kiemelte, hogy a találkozóra olyan időpontban ke­rült sor, amikor a nemzetközi kapcsolatokban enyhülés tapasz­talható, s világszerte sok állam­férfi és vezető személyiség élénk tevékenységet folytat a békés egy­más mellett élés eszméjének dia­daláért. Hangsúlyozta, hogy az országok közötti gazdasági cserét jelentéke­nyen ki lehet bővíteni, a kulturá­lis kapcsolatokat rendszeresebbé lehet tenni, a sportérintkezést to­vább lehet fejleszteni. Indítvá­nyozta, hogy a balkáni és afrikai békeövezet létrehozása érdekében intézzenek levelet a balkáni és adriai országok kormányaihoz és ebben juttassák kifejezésre az if­júság béketörekvését. A balkáni és adriai ifjúsági ta­lálkozó vasárnap délelőtti ülésén nagy lelkesedéssel fogadták Hrus­csov szovjet miniszterelnök üd­vözlő táviratát.­ Aragon elmondja önöknek a véleményét egy filmről* Rövidítés Láttam a Hruscsov utazása az Egy­esült Államokban című fimet. Nem vagyok képmutató, és így bevallom, hogy egy film, vagy a színdarab politikai fontossága még nem elegendő ahhoz, hogy magá­ra vonja a figyelmemet. Ahogy egy leforrázott macska fél a hi­­deg víztől, oly­an előítélettel visel* tetem én is a „propagandával“­­szemben, de az vesse rám az első követ, aki még soha sem aludt el értekezlet alatt. Ezt a filmet nem lehet úgy el­mesélni, mint egy vadnyugati tör­ténetet, vagy a „bouson-noir’’-ok (francia huligánok) rémtetteit. Nem vagyok filmkritikus, a tech­nika pedig különben sem erős ol­dalam, de hát itt nem is a fel­vételek technikai megoldása a lé­nyeg, hanem egészen más: Ame­rika szépségének bemutatása. Ho­gyan magyarázzam meg azt a meghatottságot, ami már a film kezdetén úrrá lett rajtam, és mindvégig kísért? Nem áll rendelkezésemre ele­gendő eszköz hű beszámolót adni arról, amiről ugyan már az utazás előtt is meg voltam győződve. * Megjelent a France Nouvelle ja­nuár 18-i számában, hogy a világi béke vagy háború kérdése játszódik le szemünk előtt és talán ez is az oka annak, hogy úgy összeszorult a torkom. Egy pár gondolatot szeretnék elmondani arról, ami leginkább megragadott: először is az ese­mény szinte hihetetlen volta. Azt akarom ezzel mondani, hogy jólle­het tudjuk mi történt, mégis fel­tesszük magunknak a kérdést: hát lehetséges? Ez megtörtént? Külö­nösen hatalmába kerített ez az érzés, amikor Eisenhower és a ka­tonai személyiségeik az egymás mellett elhelyezett csillagos lobogó és vörös zászló alatt fogadták az Amerika földjére lépett vendége­ket, és a zenekar eljátszotta a két himnuszt. Természetesen eb­ben nincs semmi különös, a foga­dást másképpen nem is lehetett volna megrendezni — nekem kü­lönben sincs érzékem az ilyen ceremóniák iránt — mégis ezút­tal ... ezúttal arról volt szó, hogy a jelenet Amerikában játszódott le, ahol Eisenhower, az Egyesült Államok elnöke fogadta Hruscso­­vot, feleségét és kíséretét, arcán annak a házigazdának szorongásá­val, aki azt akarja, hogy a ven­dégek elégedettek legyenek. Ezút­tal a világbékéről volt szó. Az utazás során, amelyet Nyi­­kita Hruscsov kíséretében magam is megtettem az Egyesült Államo­kon keresztül döntő megfigyelést tettem, habár ez nekem, miután egész életemben voltak jóbarátaim az óceánon túl, ismerem történel­müket, irodalmukat, nyelvüket, ott voltam 1939-ben a háború kitö­rése előtti napok­ban, talán nem is olyan új. Az amerikai népet fedez­tem fel, jobban mondva az ameri­kai embert. A filmet nézve ismét szemtől szemben álltam az ameri­kai emberrel. Nem egy politika ellentmondásai szülte lénnyel, akinek felmázolják a falra, hogy ,,go home", nem a coca-cola-ivók­­kal, rock and rollt támad­ókkal, nem az újságolvasás közben alko­tott elképzeléssel, hanem az EMBERREL. Amerikai embereiket láttam, akik kijöttek a vasútállomásokra Hruscsovot és feleségét üdvözölni, Hruscsovot, aki nem is olyan ré­gen a „gonosz” megtestesítője volt szemükben, kijöttek, otthagy­ták munkájukat, hogy egy pillan­tást vethessenek a vendégekre. Láttam vidám fickókat, a nyak­kendő esküdt ellenségeit, hivatal­­■ockokat, feketéket, idős hölgye­ket, akik erre az alkalomra ki­csinosították magukat, gyereke­ket, egyszóval minden réteg kép­viselőjét egészen a nagyasszonyig Roosevelt özvegyéig. Figyelve ezeket a vendégeket, lehetetlen volt észre nem venni és meg nem érteni aggódásukat és reménykedésüket. Úgy gondo­lom, a film megtekintése után le­hetetlenség azt hinni, hogy az amerikai nép nem akarja a bé­két. Ez a gondolat is összeszorí­tot­ta a torkomat .Vajon azelőtt nem ez volt a véleményem? Meglehet. Enne­k a filmnek a szereplői meg­győztek arról, hogy nem akarnak háborút, biztos, hogy nem akar­nak. Mégis harcolni fognak? Ez más kérdés, de ők nem akarják. A film nagyszerűsége nem csu­pán abban áll, hogy bemutatja Hruscsov utazását, a­ legnagyobb ér­deme az, hogy Amerikát mutatja meg, hogy a kamera mély emberi rokonszenvel kelti­ életre az ame­rikai embert, egy válaszúton álló népet. Természetesen az utazás fősze­­rep­lője mégiscsak Nyikita Hrus­csov volt. Nem szeretek nagy sza­vakat használni, de hát végre is nem az én hibám, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete előtt ő tett javaslatot a világ lefegyverzésére és nem Couve de Murville. Nem én­ telhetek róla, hogy Hruscsov rendkívüli egyéniség, hogy sok­­minden megváltozott, mióta bizo­nyos dolgok tőle függnek, hogy csodálatos energiával rendelkezik. Amerikai tartózkodása alatt tar­tott legutolsó sajtókonferenciáján fáradt újságírók megkérdezték tőle, hogy érzi magát és itt követ­kezett a film egyik legmeggyőzőbb pillanata: ez a kopasz, erős test­alkatú ember hirtelen fiatalos mozdulatot tett az újságírók felé és a következőket mondotta: „Na­gyon jól érzem magamat és ad­jon az isten önöknek is az enyémhez hasonló egészséget." Ez az egyes számban elhangzott mondat számunkra, akik fültanúi voltunk, a legkevésbé sem azt je­lenti, hogy Hruscsov, a régi mun­kásból lett kormányfő jól érzi ma­gát. Ezek a szavak azt mondják, hogy az ő országa, népe szocializ­musa, elvei „érzik jól magukat’­ és azok egészségességét kívánja számukra is. Lehet, hogy fejtege­tésem nem hat logikusnak,... de mégis így van. Ha nem hisznek a feleletnek, nem kellett volna feltenni a kérdést. Vannak emberek, akik csodál­koztak az elmúlt esztendőiben, amikor a nemzetközi Lenin-b béke­­díj bizottsága, amelynek magam is tagja vagyok, egyik díját Hrus­­csovnak ítélte. Azt hiszem, ez után az utazás után érthető, hogy mennyire megalapozott volt a Le­­nini-békedíj odaítélése ennek az embernek, aki egészen új kapcso­latokat teremtett a népek között. Ez a cím rámutat századunknak arra a pillanatára, miikor minden megváltozhat, az idők és az embe­rek is.

Next