Vas Népe, 1960. március (5. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-01 / 51. szám

2 Hruscsov elvtárs sajtóértekezlete Dzsakartában Dzsakarta (T­ASZSZ). Hruscsov, a Szovjetunió­ Minisztertanácsá­nak elnöke hétfőn sajtóértekezle­tet tartott Dzsakartában. Kijelen­tette, hogy látogatása során fon­tos, őszinte és igen hasznos be­szélgetéseket folytatott az In­donéz Köztársaság elnökével és­­ más,­­ államférfiakkal. Tár­gyalásai felölelték a nemzet­közi, problémák széles körét, továbbá azt a kérdést, hogyan fejleszthetik tovább a Szovjet­unió és Indonézia baráti kapcso­latait és együttműködését. A szovjet kormányfő nagy meg­elégedéssel nyilatkozott a tár­gyalásokról és látogatásának eredményeiről. Megállapította, hogy a szovjet—indonéz közös nyilatkozat a két ország gazdasá­gi ■ és kulturális együttműködésé­ről, valamint kulturális kapcso­latainak fejlesztéséről aláírt egyezmények olyan dokumentu­mok, amelyeket a kölcsönös meg­értés szelleme hat át és amelyek tly lehetőségeket nyitnak a Szov­jetunió és Indonézia együttmű­ködésére,­ a békés együttélés el­vei, a népek közötti béke és ba­rátság megszilárdítása alapján. Véleményünk szerint a doku­mentumok igen fontosak, mert előbbre viszik a népeknek a hi­degháború megszüntetéséért és a nemzetközi feszültség enyhítésé­ért folytatott harcát — hangoz­tatta Hruscsov. Hruscsov rámutatott, hogy az európai gyarmatosítók tűzzel­­vassal kényszerítették rá Ázsiára „civilizációjukat”, és századokon át akadályozták a leigázott né­pek fejlődését — Ámde a gyarmatosító rend­szer végéhez közeledik — foly­tatta. — Napjainkban a keleti országok, amelyekben a Föld la­kosságának nagy része él, tekin­télyes helyet foglalnak el az em­beriség ügyeiben, a világproblé­mák megoldásában, a világ sor­sának eldöntésében. A jövőben a keleti népek szerepe állandóan fokozódni fog. E népek annál si­keresebben tölthetik be ezt a sze­repet, minél gyorsabban szerzik meg a teljes politikai és gazda­sági függetlenséget, rakják le or­száguk gyors gazdasági és kultu­rális fellendülésének alapját. * A Szovjetuniónak a keleti or­szágokkal kapcsolatos külpoliti­kájáról szólva Hruscsov kijelen­tette: — Célunk a legszélesebb együtt­működés. Önzetlen gazdasági se­gítséget nyújtunk ezeknek az or­szágoknak. A gazdasági, kulturá­lis és egyéb együttműködés, ame­lyet, a Szovjetunió az ázsiai orszá­gokkal megteremt, elősegíti, hogy normális kapcsolatok alakuljanak ki az államok között és megszi­lárduljon a béke. Nemzetközi té­ren ez a Szovjetunió fő célja. Más célja nincs és nem is volt.­­ A Szovjetunió gazdasági és technikai segélyprogramja egyre nagyobb elismerésre talál — foly­tatta Hruscsov. — Országunk e téren egyre nagyobb lehetőségek­kel rendelkezik. A szovjet kormányfő példaként említette a nagy ipari vállalatok építésében Indonéziának nyúj­tandó szovjet segítséget, továbbá az Indiában szovjet segítséggel épülő nagy ipari vállalatokat. Ki­jelentette, hogy a Szovjetunió más országoknak is nyújt ugyan­ilyen baráti segítséget. — Őszintén segíteni akarjuk a gazdasági fejlődésben elmaradott országokat — folytatta. — Meg akarjuk szüntetni a gyarmatosí­tó rendszer súlyos örökségét, meg akarjuk teremteni a szóban forgó országok gyors gazdasági és kul­turális felemelkedésének feltéte­leit. A Szovjetunió kedvezményes feltételekkel nyújtott hiteleinek az a célja, hogy a szóban forgó or­szágok rendelkezésére bocsássa az eszközöket gazdaságuk elsőren­dű jelentőségű, kulcsfontosságú objektumainak megteremtéséhez. Hruscsov ezután korunk leg­fontosabb problémájáról , a hosszú és tartós béke biztosításá­ról, a fegyver nélküli, feszültség nélküli bék­e megteremtéséről, egy háborúk nélküli világ létre­hozásáról szólva kijelentette, hogy e kérdés megoldásának kul­csa: az általános és teljes le­szerelési program megvalósítása. Rámutatott, hogy 1959. enyhü­lést hozott a nemzetközi helyzet­ben, majd befejezésül kijelentet­te:­­ 1960. jó előjelekkel kezdődik. Kitűztük a nagyhatalmak kor­mányfőinek találkozóját. Mint a tapasztalat bizonyítja, sok függ a vezető államfárfiak személyes találkozóitól, kapcsolataitól.. A Szovjetunió szívesen vesz részt az ilyen találkozókon és tart ilyen kapcsolatokat, mert célja világos: el akarja érni, hogy hosszú és tartós béke legyen a földön, meg­szűnjék egy új háború kitörésé­nek veszélye. A szovjet kormányfő végül vá­laszolt a tudósítók kérdéseire. (MTI) „Valaki hazudik“ A nyugatnémet—spanyol katonai együttműködés visszhangja Az AP hírmagyarázója írja: A nyugati szövetségeseknek ta­lán az, a probléma okozza a leg­több gondot, hogyan lehetne tar­tós kapcsolatot létesíteni Nyugat- Németországgal, amelyet a vi­lágközvélemény tekintélyes­ része a hitleri­ birodalom örökösének tekint. Az Adenauer-kormány és NATO-szövetségesei szeretnék felvirágoztatni ezt a kapcsolatot, de ez az ínyeket a sok évi pró­bálkozás ellenére mindeddig ku­darcot vallott. A spanyol támaszpontok múlt héten előtérbe került kérdése csak tovább bonyolítja a helyze­tet. Az egész ügy elkerülhetetlen végkövetkeztetéseit így lehetne levonni: a Világ mély bizalmat­lansággal szemléli a németeket, a bonni kormány azonban egysze­rűen nem érti ezt a bizalmatlan­ságot, s igen gyakran úgy visel­kedik, mintha ez a bizalmatlan­­ság­ nem is létezne. A nyugatné­met tekintély pedig a legutóbbi két hónap alatt megdöbbentő mó­don csökkent. Az antiszemita ki­lengések már önmagukban is eléggé ártottak a bonni köztársa­ságnak és a spanyol támaszpon­tok ügye csupán betetőzte ezt a folyamatot. Nyugati hivatalos körök álta­lában elismerik, hogy Strauss nyugatnémet hadügyminiszternek szüksége van a támaszpontokra, de tudják azt is, amit Strauss nem tud, nevezetesen, hogy Nyu­­gat-Németország, jóllehet a NATO tagja, soha nem lehet olyan egyenrangú partner, mint például az Egye­sült Államok, am­elynek szintén vannak légitá­maszpontjai Spanyolországban. Strausst úgy látszik egyáltalá­ban nem érdekelték a kérdés po­litikai következményei. Csupán azt tartotta szem előtt, hogy Nyu­­gat-Németország a NATO tagja, „szövetséges” és nem ellenség. A hiba, amelyet elkövetett, egyáltalában nem szokatlan a németek részéről. Még maga Adenauer kancellár sem ismeri fel eléggé azt a Németországgal szemben megnyilvánuló mély gyű­löletet, amelynek eredetét a náci korszakban kell keresnünk. Hosz­­szú idő szükséges ahhoz, hogy­megszűnjön ez a gyűlölet. Az angol sajtót is élénken fog­lalkoztatja az a bejelentés, hogy Nyugat-Németország katonai tá­maszpontokat szándékozik felállí­tani Spanyolországban..A lapok a kérdéssel kapcsolatban ismét fel­vetik a NATO felülvizsgálásának kérdését és megállapítják, hogy újabb nézeteltérések vannak az Északatlanti Szövetségen belül. A cikkírók áttekintik Bonn, Párizs, Washington és London egymásnak ellentmondó nyilatko­zatait és levonják a következte­tést. „Valamelyik hazudik” Sahvyn Lloyd angol külügymi­niszter Hétfőn az alsóházban va­lószínűleg nyilatkozik a kérdés­ről A Daily Herald hangsúlyozza: „s­em akarunk diplomáciai kibú­vókat. Hatoljunk a dolgok mé­lyére, derítsük ki, ki hazudik. A kormánynak világosan ki kell jelentenie, hogy ellenez minden kapcsolatot Francával". VAS­N­EP . 1990. március 1. Kedd Glezosz levele a jó­akaratú emberekhez Az Avgi vasárnapi számában közli azt a levelet, amelyet Mano­­lisz Glezosz intézett a világ jó­akaratú embereihez. Glezoszt március 12-én állítják a fellebb­­viteli bíróság elé. A görög nép nemzeti hőse leve­lében megállapítja, hogy még fa­natikus ellenfelei sem hisznek a kémkedés vádjában. Most azon­ban nem is rólunk, a vádlottakról van szó, hanem a demokráciáról, és Görögországról, amely a de­mokrácia bölcsője volt — írja. Glezosz elmondja, hogy 2500 antifasiszta hazafi mér 15 éve bör­tönben sínylődik. Több száz de­mokratát minden bírói ítélet nél­kül 10—15 éve­ koncentrációs tá­borban tartanak, több ezer más ál­lampolgárt pedig megfosztanak a boldogulás és a munka lehető­ségétől. Ugyanakkor az alkotmány biztosítja a gyülekezési jogot és a pártok szabadságát. A kommunista párt azonban 13 éve törvényen kí­vül van, s a legerősebb parlamenti ellenzéki pártot, az EDÁ-t féktele­nül üldözik. Befejezésül Glezosz felhívja a világközvéleményt, tiltakozzék az ő és vádlottársai ellen hozott íté­­­let, valamint a 375. számú törvény ellen, továbbá követelje, hogy hatálytalanítsák a polgárháborús évek valamennyi rendkívüli ör­vényét. (MTI) . • * ■ ’• Nehru örömmel várja Csou En-lajt Új Delhi (AFP). Nehru indiai miniszterelnök hétfőn reggel a parlamentben kijelentette, nagyon örül, hogy Csou En-laj elfogadta meghívását és Új Delhibe látogat. Nehru közölte azt is, beleegyezik Csou En-lajnak abba a javasla­tába, hogy találkozásukra április­ban kerüljön sor. Ferhat Abbass rádiónyilatkozata Ferhat Abbasz, az ideiglenes al­gériai kormány miniszterelnöke hétfőn nyilatkozott a rádióban, s a többi között ezeket mondotta: Amikor De Gaulle tábornok 1959. szeptember 16-i beszédében az algériai problémát valóságos összefüggésében, a politikai ösz­­szefüggésben vetette fel, új és pozitív tényezőt vitt a kérdés ke­zelésébe, nevezetesen az algériai nép önrendelkezési jogának elis­merését. Múlt év szeptember 28-án elfo­gadtuk az önrendelkezési elvet és ezúttal kiadott nyilatkozatunkban hangsúlyoztuk azt is, hogy a meg­valósításról tárgyalni kell, ha az őszinteség és a becsületesség jelle­gét akarjuk adni neki. Ezért a tárgyalások azonnali megkezdését javasoltuk az önrendelkezési elv végrehajtásának feltételeiről és biztosítékairól. Az elv és végre­hajtása ugyanis két különböző dolog. A tárgyalások nem Algéria jö­vőjéről folynának, mert ez a jövő olyan lesz, amilyennek az algé­riai nép akarja. Választása felől nem hagynak kétséget a világon bekövetkezett fejlemények, az összes gyarmati népek felszaba­dulása vágya, azok a hatalmas áldozatok, amelyeket népünk sza­badságáért és függetlenségéért öt éve állandóan hoz. Fontosnak tartjuk ismételten hangsúlyozni, hogy ez a választás nem zárja ki Algéria és Francia­­ország szabad együttműködését, kölcsönös érdekeik tiszteletben­­tartásával. A januári események bebizo­nyították álláspontunk helyessé­gét. A január 24-i puccs kudarc­cal járt ugyan, de helytelen lenne azt hinni, hogy teljesen­ semle­gessé váltak az erőszakos megol­dás hívei, valamint francia pol­gári és a hadseregben ülő bűn­társaik. Azt hisszük, a francia kormány a telepesek megnyug­tatására határozta el, hogy má­jusban megyei választásokat tart Algériában. De vajon nem ütkö­zik-e az önrendelkezési jog elvé­be az, ha a jelenlegi körülmények között választásokat akarnak tar­tani? Választásokról beszélni ne­vetséges dolog, de nem kevésbé nevetséges elképzelés Algériát felosztani etnikai és vallási kö­zösségekre. Ilyen megoldások nem valósíthatók meg, az algériai nép elutasítja őket. Az önrendelkezési jog megvaló­­lósításához elengedhetetlen, hogy megnyerjék az algériai népet. Ez pedig csak a tárgyalások megkez­désével érhető el. Meg kell szün­tetnünk minden félreértést mint­hogy a béke ezentúl a szabad dön­tés alapján lehetséges, egy aka­dály sem maradhat legyőzhetet­len — fejeződik be az ideiglenes algériai kormány nyilatkozata. (MTI) II Szovjetunió lakosságának képzettségi színvonaláról, nemzetiségi összetételéről és életkoráról az 1959. évi népszámlálás adatai alapján A Szovjetunió Központi Sta­tisztikai Hivatala befejezte az 1959. évi népszámlálás során ösz­­szeírt adatok első részének fel­dolgozását. Ezek az adatok a la­kosság képzettségi színvonalát, nemzetiségi összetételét, a lakos­ság nemét, korát és családi álla­potát jellemzik. A Szovjetunió lakosainak szá­ma 1959. január 15-én 208.826.650 fő volt, ebből 94.050.303 férfi és­­4.776.347 nő; a városi lakosság száma 99.977.695 fő, vagyis 48 szá­­k, a falusi lakosság száma pe­ 108.848.955 fő, vagyis 52 szá­zalék. A felső, befejezetlen felső- és középfokú szakképzettséggel ren­delkező személyek száma 13,4 millió fő, a teljes középiskolát és a hétosztályos iskolát végzett sze­mélyek száma pedig 45,3 millió fő. A szovjet hatalom alatt nagy­arányú kulturális forradalom zaj­lott le a Szovjetunióban. A Kom­munista Párt vezetésével a Szov­jetunió valamennyi népének kul­túrája felvirágzott. A cári Orosz­országban 1913-ban — a nem dol­gozó személyeket is beleértve — csak mintegy 290 ezer embernek volt felső-, befejezetlen felső- és középfokú szakképzettsége. A Szovjetunióban a nők egyen­lő tanulási és művelődési jogot élveznek a férfiakkal. A főiskolai végzettséggel rendelkező nők szá­ma 1939-hez viszonyítva 1959-ig csaknem ötszörösére, a középfokú és nem teljes középfokú képzett­séggel rendelkező nők száma pe­dig 4,4-szeresére emelkedett. 1959-ig a felsőfokú képzettség­gel rendelkező emberek száma­ (1939-hez viszonyítva) városon 3,3-szeresére, falun pedig 2,8-sze­­resére emelkedett, a közép- és nem teljes középfokú képzettségű személyek száma városon 3,5-sze­­resére, falun pedig 4,2-szeresére emelkedett. A nemzetiségi adatok összeírá­sánál a nemzetiséget és az anya­nyelvet az összeírtak saját kije­lentései alapján jegyezték fel. A gyermekek nemzetiségét a szülők kijelentése alapján vették nyil­vántartásba. Az összeírás során 124,6 millió ember vallotta anya­nyelvének az orosz nyelvet, eb­ből 114,4 millió orosz, 10,2 millió pedig más nemzetiségű. Sok szövetséges köztársaságban a természetes szaporodás mellett jelentősen nőtt a lakosság a m­ás köztársaságokból történt átköltöz­tetések révén is. Ez elsősorban a Nagy Honvédő Háborúval, majd a háború után számos iparvál­lalat áttelepítésével, az új nagy építkezések megindulásával, a szűz- és parlagföldek megművelé­sével függ össze. Amíg a Szovjet­unió egész lakossága 1939-től 1959-ig 9,5 százalékkal növeke­dett, addig az Ural-vidék lakos­sága 32 százalékkal, Nyugat-Szi­­bériáé 24 százalékkal, Kelet-Szi­­bériáé 34 százalékkal,­ Távol-Ke­leté 70 százalékkal emelkedett. A Szovjetunió lakosságának túlnyomó része — 151 millió em­ber, vagyis a lakosság csaknem háromnegyed része — a Nagy Októberi Forradalom után születe­tett. A 10 évnél fiatalabb gyermekek száma az 1939. évi 43.5 millióról 1959-ig 46.4 millióra emelkedett. Bár, a háború alatt a születések száma erősen csökkent, a 10—15 éves gyerekek száma 1959-ben 17,1 millió volt. Amint a népszámlálás adatai mutatják, a munkaképes korú la­kosok (16—54­ éves nők és 16—59 éves férfiak) száma a háború után nemcsak hogy nem csökkent, hanem az 1939. évi 102 millióról 119,8 millióra vagyis több mint 17 százalékkal emelkedett. 1958- ban ezer lakosra 7.2 halá­lozás jutott. Ez a legalacsonyabb halálozási arány a világon. Az átlagos életkor a forradalom előtti 32 évről és az 1926—27. évi 44 évről 1957—58-ban 68 évre emelkedett. 1959- ben a Szovjetunióban 86.5 millió férfi és nő élt házasságban, szemben az 1939. évi 76.6 millió­val. A Szovjetunióban kötik a leg­több házasságot a világon —■ ezer lakosra évente több mint 12 há­zasságkötés jut. A legutóbb köz­zétett adatok szerint az Egyesült Államokban ezer lakosra 8.3, Angliában 7.6, Franciaországban pedig 7 házasságkötés este.

Next