Vas Népe, 1960. szeptember (5. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-01 / 206. szám

1980. szept. 1 Csütörtök Elnyerte a Kiváló Vállalat evitet az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat Másfél évvel ezelőtt, 1959 janu­árjában szakosították Vas megyé­ben is a kiskereskedelmi boltháló­zatot. Azelőtt a Szombathelyi Kis­kereskedelmi Vállalat a megye­székhelyen árusított iparcikkeket és élelmiszereket a Vas megyei Népbolt pedig a megye községei­ben foglalkozott mindenféle áru értékesítésével. A szakosítás az eddigi tapaszta­latok szerint jól bevált és a Vas megyei Éllemiszer Kiskereskedel­mi Vállalat azóta mindig teljesí­tette a Kiváló Vállalat cím elnye­résének feltételeit. 1959 első félévé­ben minisztériumi dicséretben ré­szesült a vállalat, ez év első felé­ben pedig a Kiváló Vállalat okle­velet és a vele járó pénzjutalmat nyerte el. Az idén tavasszal — a tavalyi eredmények alapján — 15 na­pi fizetésnek megfelelő nyere­ségrészesedést fizettek a dol­gozóknak. Ez még nagyobb eredmények el­érésére ösztönözte a vállalat dol­gozóit, így a vállalat az első fél­éves áruforgalmi tervét 112,9 szá­zalékra teljesítette és a kereske­delmi ráfordítások költségeit je­lentősen csökkentette. A vállalat hat hónap alatt 1.201.000 forint többletnyereséget ért el. Ha az ed­digi eredményeket fokozzák, akkor év végén a tavalyinál is magasabb nyereségrészesedést fizethetnek a dolgozóknak. Az új kereskedelmi formák al­kalmazásában, a lakosság igényei­nek minél jobb kielégítésében is élen jár a vállalat. Az idén újabb hat önkiszolgáló boltot létesítettek s így már összesen 16 önkiszolgáló és két gyorskiszolgáló bolt működik a megyében. A Kiváló Vállalat cím elnyeré­se alkalmából a napokban ünnep­séget tartottak, amelyen mintegy 41 ezer forint jutalmat osztottak ki a vállalat legjobb dolgozói kö­zött. Egyúttal értékelték a szocia­lista brigádmozgalom eredményeit is. A szentgotthárdi 95-ös és a szombathelyi 1-es számú bolt dol­gozói nyerték el a megtisztelő szo­cialista brigád­­címet. Ezenkívül öt kereskedelmi alkalmazottnak a Kiváló Dolgozó jelvényt és a vele járó kétheti fizetésnek megfelelő jutalmat, 18 dolgozónak pedig ok­levelet és egyheti fizetésnek meg­felelő jutalmat adtak át. Az igaz­gatói alapból 90 dolgozót jutal­maztak meg. A vállalat az első félévben 16 millió fo­rint értékű áruval többet jut­tatott el a fogyasztókhoz, mint a múlt év hasonló időszaká­ban. A lakosság életszínvonalának emelkedésére jellemző, hogy pél­dául zsírból 130 mázsával, cukor­ból tíz vagonnal, lisztből közel hat vagonnal, kenyérből több mint hét vagonnal értékesített többet, mint tavaly az első félévben. Továbbá konzerv- és édesipari árukból, fű­szerfélékből, déligyümölcsökből 39 százalékkal, tej-, tejtermékekből 31 százalékkal, vágott és élő ba­romfiból, tojásból 57 százalékkal, palackozott borból 127 százalékkal, friss és fagyasztott halból 128 szá­zalékkal, szikvízből és üdítő ital­ból 72 százalékkal, cukrászipar készítményekből 57 százalékkal magasabb forgalmat bonyolítottak, le az élelmiszeripari üzletek az el­ső félévben, mint tavaly azonos időszakban. Egyes mozgóárusok még a gyá­rak, üzemek dolgozóit is felkeres­ték és tízóra is csomagokat vittek a helyszínre és ott felvették a to­vábbi megrendeléseket. A megrendelt áruk házhoz szállítását is bővítette a vállalat. Hat hónap alatt a házhoz szállított áruk értéke meghaladta a félmil­lió forintot. A vállalat dolgozói az ünnepsé­gen újra megfogadták, hogy meg­tartják a megtisztelő címet, ver­senyt kezdeményeznek a Vas me­gyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalattal és az­ új kereskedelmi formák elterjesztésében továbbra is példát mutatnak. Tegnap leperdült egy le­vél a vadgesztenyefáról. Halkan, zümmögve szállt alá, s tovasur­rant az aszfalt síkos parkettjén, mint egy pehelykönnyű balerina. Az erdők sikátorain, a mezők ber­keiben is elindult valami, amitől sárgulni kezdtek a lombok, a har­sogó kukoricalevelek, s minden. „... beszökött az ősz... ahogy a költő írta egykor. Az ut­cákon már egyre több levelet ker­get az utcaseprő seprűje. Szállnak a levelek furcsa táncot lejtve. Be­szökött az ősz... S ma reggel elindul egy pöt­tömnyi emberke. Kicsit szorongva, kicsit feszengve illegeti egymás mellé a lépéseket, s játékos ko­molysággal méri meg az utcát az otthontól az iskoláig. Megáll a ka­puban, felpillant a magas épület meredek falára, aztán... aztán le­nyomja a kilincset. A nagy kapu megadja magát, kitárulkozik s a pöttöm emberke belép rajta, hogy elnyeljék a szürke falak. Hányán és hányán emlékezünk ma önmagunk pöttömnyi ember­kéjére. Magunkra, akik huszon­öt, harminc vagy hetven évvel eze­lőtt tettük meg először az utat az otthontól az iskoláig. Emlék mindannyiunknak. Édes, vagy ke­serű: aszerint, hogy kinek milyen vízbe merült el a hálója... Van­nak, akiknek a mezítlábas, hóhar­mattól lila­ bokájú reggelek ködle­nek fel, amikor apró kis fogoly­­léptekkel pöttyözték végig az ut­cát, másoknak a barázdált­ hom­­lokú, műhelyből elkéredzkedett édesapák kisérő lépteit idézi fel a visszavarázsolt­ emlék. Kiben mi maradt meg. Engem senki se kísért. Egye­dül szaporáztam a lépéseket az ódon iskola félelmetes kapujáig. Lompos kutyaként nyomomba sze­gődött a szomorúság, a szegény napszámos ember sóhajtása, azé az emberé, aki nem kísérhette el első osztályos gyermekét. A hato­dik voltam, akit az apám elindí­tott az iskolába. Hatodszor is úgy,­ ahogyan először az elsőt­: mezítláb és éhesen. Azt hiszem, szutykos volt az arcom, és sá­padt, beesett. A karom sovány volt, véznább, mint a nem nap­számos gyerekeké, és emlékszem, elfeledtem reggelizni is a lázas izgalomban. Hányan, de hányan érezzük még a mi iskolánk fülledt leve­gőjét, ha beleszippantunk az érett nyár utolsó napjaiba, s fülünkbe egyszerre csak belecsendül a szep­temberi csengetés. Emlékezünk és sajnálkozunk. Mi voltunk? Persze, hogy mi. Emlékszünk még rá, és sajnálkozunk, mert nem jöhettünk huszonöt, harminc vagy hetven évvel később első osztá­lyosnak ennek az új életnek az iskolájába. Az a pöttöm emberke, aki ma megilletődötten áll meg egy perc­re az iskola kapujában, nem tud­ja mindezt. Nem, is sejti, hogy mi huszonöt, harminc vagy hetven évesek, milyen szívesen lennénk a helyében. Nem tudja, hogy ne­künk vannak emlékeink, amelyek fájnak, amelyek történelemmé kérgesedtek az idő vascsizmáiban. Nem tudja, de majd megtanulja. Elindul ma reggel a pöttöm kis emberke, a kis első osztályos, aki olyan, mint mi voltunk, s aki mégis egészen más. Körülötte megváltozott minden. A flaszter új burkolatot kapott, a házak­­ ablakai kifényesedtek, az embe­rek, akikkel szembetalálkozik, mintha ünneplőbe öltöztek volna és a levegőben is valami könnyű illat száll, amitől egyszerre sze­retnénk■ felrepülni magasra. Nem­csak az első osztályost, bennün­ket, felnőtteket is megillet ez az új iskola. Próbáljuk összehason­lítani a régivel? A szemünk el­homályosodik, mert jó érzés tud­ni,, hogy a mi régi iskoláink he­lyébe kerültek ezek az újak, fel­emelő, hogy a mi pöttöm ember­kéink ülnek a fényes padokba, a tiszta tantermekbe és egy gond­juk van csak: megtanulni min­dent! Ennek az új iskolának van gondviselője. Nemcsak a festék­szag juttatja eszünkbe. Az a tisz­ta kacagás is, ami felharsan ma délelőtt az iskoludvaron. Mert mi még árvái voltunk a régi, meg­kopott padoknak, úgy ültünk bennük, mint a fészkéből szám­űzött madár fiókái: nekünk, s a mi iskolánknak nem volt ilyen gondviselőnk. Ide röptethetnénk a számok seregét: hány új tanterem nyílt ki ma reggelre, hány tiszta ruhá­jú, mosolygós szemű nevelő lé­pett méltóságteljesen az új isko­la új katedrájára? De nem soro­lom fel. Az első osztályosok ih­letével köszöntjük a szeptembert, az új iskola kezdését. Emlékek­kel és mai látnivalóval emelke­dünk mind feljebb, ahová repít bennünket az az új élet, amely megszüntette a régit. A szeptemberi csengetésre megdobban a szívünk. S míg odakint elsárgulnak a lombok, halk léptekkel elindul az ősz —a­mibennünk ujjong az öröm: az új tanév kezdésének öröme. Kis elsősök, pöttöm diákok és kama­szok, töltsön el benneteket is a munka öröme. Tanuljatok sokat azoktól, akiket megtanított az élet tanítani!­ ­■-Vorvitik Jrén« Új tanév kezdődik. (Muharos Lajos rajza). „Tízévesek” köszöntése a Jáki Állami Gazdaságban Bensőséges ünnepség színhelye volt a minap a Jáki Állami Gaz­daság művelődési terme. Azokat köszöntötték, akik tíz éve dolgoz­nak az­­ állami gazdaságban. Az ünnepi köszöntő után pénzjutal­mat adtak, egyenként 500—500 forintot a ,,tízéveseknek”. Ez al­kalommal több mint 20 ezer fo­rintot osztottak ki az egy évtize­des szolgálat elismeréséül. VAS ve PE a A MEZŐGAZDASÁGI GÉPGYÁRBAN Nemrégiben ismét megkapta az élüzem címet a Szombathelyi Mezőgazdasági Gépgyár. Az üzem a Kohó- és Gépipari Miniszté­rium hasonló jellegű vállalatai között a legjobb lett. A jó­­gazdasági munka sikeréhez hozzájárult a pártszervezet aktivitása, a termelés helyes pártellenőrzése is. A mezőgépgyári kommunisták megtalálták a helyes módszereket, megtalálták az utat a dolgozók szívéhez. Ennek eredményeként állandóan, hónap­ról hónapra növekszik a párttagok és tagjelöltek száma. Január elseje óta öt tagjelöltet és négy párttagot vett fel a Mezőgépgyár pártszervezete. Néhány új tagjelölttel és párttaggal elbeszélgettünk, hogy lássuk, kikkel erősödtek a mezőgépgyári kommunisták, mi vezette ezeket az új embereket a pártba, s milyen célokért dolgoznak a pártszer­vezetben. Alacsony, fekete, vidám tekin­tetű fiatalember Erdélyi Antal, a lakatosok művezetője. Svájci sap­ka ül a fejebubján, inge kigom­bolva. Gyors, fürge mozgású em­ber. Haja már őszül, pedig még csak huszonhat éves. Hatvan em­ber dolgozik a keze alatt. Az idén végezte el a Gépipart, Techniku­mot.­­ Májusban lett párttag. Fia­tal kora ellenére is az üzem leg­jobb művezetői közé tartozik. Kicsit hunyorogva, mosolyogva válaszol a kérdésekre. — KISZ-tagként kezdtem, ta­valy lettem tagjelölt. Nekem a leg­főbb pártmunka, hogy az a hat­van ember, aki velem dolgozik, megértse, meglássa, mennyire fon­tos a becsületes, odaadó helytál­lás a termelésben. Az emberek iránti tisztelet vezet mindig, és az a meggyőződésem, hogy a szép szó a legtöbb esetben célra vezet. Mások mondják róla, hogy nép­szerű sportember a gyárban. Az NB III-as Vasas játékosa, és itt is megállja a helyét. Erdélyi Antall életútja világos, eddigi munkájával is bebizonyí­totta már, hogy becsületes, hű ka­tonája a pártnak. A csendes, szerény TMK-laka­­tost, Pongrácz Miklóst mindenki becsületes embernek tartja. Har­minchat éves, és két gyermek ap­ja. Az idén májusban lett tagje­lölt. — Én már nem is vagyok tu­lajdonképpen új ember a pártban — válaszol kérdésünkre. — Negy­venhattól ötvenhatig párttag vol­tam. Hogy miért nem léptem be eddig? Táplánszentkeresztről jár­tam be, és sehogy sem tudtam volna részt venni a pártmunká­ban. Tavaly megtakarított pénzem­ből vettem Sz­obathelyen egy kis házat. Amikor beköltöztünk, szól­tam az elvtársaknak, hogy most már tudok dolgozni. Mert nem akartam én csak papíroson tagje­lölt lenni. Amit ő mond, abban senki nem kételkedik, mert mind a munká­jában, mind a magánéletében pél­dát lehet tenni róla. Egy szocia­lista brigád vezetője, nyolc TMK- lakatos van­ a brigádban. Pong­rácz Mik­lósnak most az a legfőbb gondja, hogy a brigádot, amely még nem kapta meg a szociálista brigád címet, úgy összekovácsolja, hogy minél előbb elérjék a meg­követelt színvonalat. A párt munkája elsősorban az ateista propagandában nyilvánul meg. Ha valahol baj van az asz­­szonnyal a hittanbeíratás, a bér­málás vagy a templombajárás miatt, Pongrácz Miklós készségesen se­gít. A táplánszentkereszti cseléd fia most újra megkereste az utat a pártba, a volt MDP-tag nemso­kára párttag lesz. Csak nyer vele a mezőgépgyári pártszervezet. ■ ★ Magas, nyílt arcú, barátságos fiatalember Devecseri Lőrinc, az Ifjú Gárda szocialista címért küz­­dő lakatosbrigád vezetője. Mind­össze huszonnyolc éves, de a leg­jobb lakatosok közé tartozik. Nemrégen kapta meg a kiváló dolgozó jelvényt. Nos, másfél esztendeje Torony­ból jár be az üzembe. A múlt hé­ten jött vissza Csehszlovákiából. A gyár kapott egy SZOT-beutalót, és ezzel ő utazott ki két hétre Ma­rianske Lazné-ba. — Mit mondjak magamról? -­ tárja szét a karját. — Februárban lettem tagjelölt, legfőbb gondom az, hogy kommunista módjára él­jek és dolgozzak. "Szakszervezeti bizalmi vagyok. Az Ifjú Gárdában csupa fiatalember dolgozik velem, már négy hónapja teljesítjük a vállalásunkat. Azt hiszem, az a legjobb út a párttagsághoz, ha törté­pet teszek mind a termelésben, mind más területen, mint amikor még pártonkívüli voltam.­­ Kiss Dezső lakatos februárban lett tagjelölt. Huszonnyolc éves, alacsony, szőke, kékszemű fiatal­ember. Minden hajnalban Nemes­­rempehöllósról jár az üzembe. A Vörös Hajnal szocialista brigád tagja. Propagandaanyagterjesztő, s ha nincs ott a brigádvezető, ak­kor ő helyettesíti. — Az apám tsz-tag Nemesrem­­pehollóson. Úgy gondoltam, az ilyen magamfajta munkásember­nek a pártban a helye. Nem va­gyok híve a sok beszédnek, inkább szívesebben dolgozom. Azt mondják, állja is a szavát. A brigád, amelynek helyettes ve­zetője, általában 115—120 száza­lék között teljesíti tervét. És Kiss Dezső szívesen segít a társainak. Közösségi gondolkodású ember. Ő is megérdemli, hogy hamarosan felvegyék a pártba. Négy ember a kilenc új tagjelöltből és párttagból. Mind a né­gyen munkások, illetve Erdélyi Antal, munkásból lett művezető. A kilencből hat a munkás, s a másik három is munkás származású. A Mezőgépgyárban velük, a fizikai dolgozókkal és a munkásokból lett műszakiakkal erősítik elsősorban a pártot. D. Kónya Lajos

Next