Vas Népe, 1960. október (5. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-01 / 232. szám

1960. október 1. Szombat A pártoktatási év előkészítése a celldömölki járásban r­­égi tapasztalat már, hogy az új pártoktatási év elő­készítése mindig a régiben, az előző pártoktatási évben gyöke­rezik, s kezdődik. Az előző párt­oktatási év tapasztalatai, s a mun­ka során felmerült problémákat figyelembe véve, kezdtünk hozzá mi is a celldömölki járásban az 1960—61-es pártoktatási év előké­szítéséhez. Első ténykedésünk az volt, hogy összehívtuk az alap­szervezetek párttitkárait, s velük közösen beszéltük meg a tapaszta­latokat, az új pártoktatási évre vonatkozó határozatokat és a vég­rehajtással kapcsolatos elképzelé­seinket. A megbeszélés után számba vet­tük a propagandistákat, szem előtt tartva azt az elvet, hogy a jó elő­készítés egyik alapvető feltétele a megfelelő felkészültséggel ren­delkező propagandisták kiváloga­tása. Elsősorban azokat a propa­gandistákat vettük figyelembe, akik már több éves gyakorlattal rendelkeznek, szívügyüknek tekin­tik megbízatásukat és eredménye­sen is munkálkodnak a párttagság marxista képzésében. Mellettük olyan elvtársakat is számba vet­tünk, akik a kéthetes propagan­dista tanfolyamon jó felkészültség­ről tettek tanúbizonyságot. Az alapos felmérés eredményeként elértük azt, hogy a legtöbb köz­ségben helyi alapszervezet egy­­ tagja fogja betölteni a propagan­dista funkcióit. Merseváton, Izsák­ién és Karakón ezt nem tudtuk megoldani, s ezért ezekben a köz­ségekben más községben lakó kommunista fogja vezetni az adott tanfolyamot. end­kívül fontos az, hogy alapszervezeteink, helyesen, adottságaiknak megfelelően vá­lasszák meg az oktatási formát. Ezért az oktatási forma megvá­lasztását is közösen, az­­ alapszer­vezeti párttitkárokkal beszéltük meg. Ennek eredményeként járá­sunkban — megítélésem szerint — mindenütt az ideológiai fejlett­ségének megfelelő oktatási formá­ban tanul a párttagság, így az időszerű kérdések tanfolyama 41, a Marizmus—leninizmus első évfolyama nyolc, második évfo­lyama pedig hat helyen indul meg, míg a szakosított tanfolya­mok közül a Politikai gazdaság­tan tanfolyam első évfolyama 2, harmadik évfolyama 1 és A nem­zetközi munkásmozgalom tanfo­­­­lyam oktatása szintén egy helyen kezdődik meg. Érdekes képet nyerünk, ha az egyes tanfolyamok hallgatóságá­nak összetételét vizsgáljuk. Amíg az időszerű kérdések tanfolyamon zömben a termelőszövetkezeti köz­ségek­ kommunistái és szövetke­zeti dolgozói, valamint a tömeg­szervezetek községi vezetői vesz­nek részt, addig a magasabb fokú tanfolyamokon a vasutas és gép­állomási dolgozók , s elsősorban munkások találhatók, örvendetes jelenség, hogy a pártonkívüli ter­melőszövetkezeti vezetők és tagok egyre nagyobb számban jelentkez­nek a pártoktatásra. Ez azt bi­zonyítja, hogy a termelőszövetke­zetekben a pártszervezetek mel­lett már kialakult egy olyan pár­tonkívüli réteg, amely amellett, hogy becsülettel végzi munkáját, pártunk politikájával is alaposan, részletesen meg kíván ismerkedni. Természetesen, az oktatási for­mák alapszervezetenkénti megvá­lasztása nem ment zökkenőmen­tesen. Vitáink voltak egyes párt­­titkárokkal és pártvezetőségi­ ta­gokkal, mert ők — nem értékelve megfelelően a párttagság és a pártonkívüliek képzettségének színvonalát — mindenáron maga­sabb oktatási formát akartak vá­lasztani. Ez abból adódott, hogy egyes helyeken még ma is lebe­csülik az Időszerű kérdések tan­folyamát. A viták során bebizo­nyosodott, hogy megfelelő propa­gandistával ez a tanfolyam jól szolgálja a párttagság képzését, s így sikerült elérni, hogy min­denütt, ahol ez szükséges, az Idő­szerű kérdések tanfolyamon tanul­ják a politikai alapismereteket. I­t­t oktatási forma a járásunk­­ban A nemzetközi mun­kásmozgalom története tanfolyam. Ez véleményünk szerint kitűnő­en szolgálja azt a célt, hogy azok, akik a munkásmozgalom hazai történetével már megismerkedtek, valamint a megfelelő marxista képzettséggel is rendelkeznek, nemzetközi vonatkozásokban is megismerjék a forradalmi mun­kásmozgalmat. A tanfolyamot a járási pártbizottság munkatársai részére szerveztük meg. A párttagság tanulásának és az egyes szemináriumok megfelelő ellenőrzésének ellátására maga­sabb képzettséggel rendelkező párttagokat választottunk ki. Fel­adatuk, hogy részt véve a szemi­náriumokon, ellenőrizve azokat, tisztázzák az ott felmerült és eset­leg a propagandista által meg nem válaszolt elvi kérdéseket. Ezzel a feladattal a Politikai gazdaságtan tanfolyamon tanuló kommunistá­kat bíztuk meg, akik együtt vég­zik az ellenőrzést a járási pártbi­zottság tagjaival. Fontosnak tartottuk, hogy a falvakban folyó pártoktatásba be­vonjuk az ottani pedagógusokat is. Meggyőződésünk, hogy részvé­telük hozzájárul a pártoktatás eredményességéhez, a propagan­disták munkájának segítéséhez. Falusi tanítóink, tanáraink a sa­ját rendszeres magasabb fokú ta­nulásuk mellett szívesen vállalták ezt iá, látva a célt, mennyire fon­tos, hogy képzettségüket a falusi pártoktatás színvonalának elősegí­tésében is kamatoztassák. Persze, egy-két helyen, mint például Ke­­menesmihályfán, nem vállalták ezt. Meggyőződésünk azonban, ha megértik részvételük fontosságát, megváltoztatják álláspontjukat. Érdemes megemlíteni, hogy az új pártoktatási évben hat olyan termelőszövetkezeti községben in­dul meg járásunkban a pártokta­tás, ahol ez ideig rendszeres ok­tatás még nem volt. Ez annak eredménye, hogy szükségesnek tartottuk, lehetőleg minden ter­melőszövetkezeti községben indul­jon meg a pártoktatás. Munkán­kat megkönnyítette, hogy a VII. kongresszus anyagának széleskörű előadásos propagandája mindenütt felkeltette az érdeklődést a párt­­politikai kérdések iránt. N­­éhány hét van már csak hátra az új pártoktatási év kezdetéig, az első szemináriumok megtartásáig. A hátralevő időszak­ban alapszervezeti pártvezetősé­geink tagjai elbeszélgetnek a párt­­oktatásban részvevőkkel, tájékoz­tatják őket, s egyúttal tájékozód­nak is afelől, melyek azok a leg­fontosabb elvi-politikai kérdések, amelyeknek megtárgyalása az el­végzendő tananyag mellett is fel­tétlenül szükséges. E rövid néhány hétben megoldjuk még a propa­gandaanyagok megfelelő mennyi­ségben való beszerzését is, hogy ez se okozzon fennakadást, s így a feltételek megteremtésével sike­resen kezdhessük járásunkban az új pártoktatási évet. Havasi Jenő, a celldömölki járási pártbizottság munkatársa Felhívás Gyümölcsöseinkben minden év­ben komoly kárt tesznek a pajzs­tetvek, amelyeknek legveszedel­mesebb fajtájuk a kaliforniai pajzstetű. Az ellenük való véde­kezésnek hamarosan elmúlik az ideje, mert a hűvös idő beálltával a rajzás megszűnik, és­­ a tetvek pajzsot növesztenek. Ilyenkor már nem lehet nyári permetanyagok­­kal védekezni. A védekezést szü­ret előtt legalább 2 héttel be kell szüntetni, hogy a szüretelt alma ne okozhasson mérgezést. Az al­mán mászkáló fiatal tetvek rak­tározás alatt tovább fertőzik az almatermést. Ennek megakadályo­zására helyes az almát 2 ezrelé­kes nikotinfürdőbe mártani, így az alma nem fertőződhetik to­vább. A kártevők ellen leghatá­sosabb a védekezés a fák nyugal­mi állapotában, tehát ősszel és ■zarasszal. VAS NÉPE r így nem gazdaságos! Tudjuk, hogy az őszi forga­­­lom fokozott feladatokat ró a vasút valamennyi dolgozójá­ra. Az állandóan növekedő teheráru-szállítást csak úgy tudják zavartalanul lebonyo­lítani, ha a rendelkezésükre álló gépparkot gazdaságosan kihasználják. Az őszi forga­lom problémáit mérlegelve nem szabad számításon kívül hagyni azt a tényt sem, hogy az idényjellegű forgalom si­kere nem egyedül csak a vas­út dolgozóin múlik. Ezt bizo­nyítja a közelmúltban történt eset is. A napokban egy leplombált vagon érkezett Martfűről az Északdunántúli Cipőnagyke­reskedelmi Vállalat szombat­­helyi lerakatához. A telep dolgozói, amikor külsőleg szemügyre vették a három­száz mázsás vagont, azt gon­dolták, hogy komoly, nagyté­teles szállítmány érkezett. Csalódniuk kellett, amikor az árut megtekintették. A há­romszáz mázsa áru szállításá­ra is alkalmas vagonnak csak az egyik sarkába volt össze­hányva egy kis halomba — a szállító levél szerint — 23 mázsa cipőkülönlegesség. Elgondolkoztató, hogy ilyen jelentéktelen mennyiségű áru szállításához egy egész vagont lefoglalnak, s így a szállítási költség Martfűről Szombat­helyre a hatezer forintot is meghaladja. Ha ezt a meny­­nyiséget darabáruként adják fel, a szállítás lényegesen ol­csóbb lett volna. Ha ezen fe­lül figyelembe veszik még azt a tényt is, hogy a Martfűi Ti­sza Cipőgyárnak csak pár na­pot kellett volna várnia ah­­hoz, hogy a vagont teljesen feltöltsék, beláthatják, hogy számtalan lehetőség lett vol­na a kocsi gazdaságos kihasz­nálására. Részben a felvevő vasúti áruforgalmi osztály is hibás, mert 50 mázsán aluli tételt vagonáruként nem volna sza­bad szállítania. De ez esetben főként a Martfűi Tisza Cipő­gyárat terheli a felelősség, mert ahogy a szombathelyi cipőnagykereskedelmi válla­latnál elmondották, a martfűi szállítmányoknál nem ez az első ilyen eset. Jó lenne, ha a Martfűi Ti­sza Cipőgyár illetékesei is el­gondolkodnának ezen, s az ilyen tervszerűtlen szállítá­sokkal nem okoznának orszá­gos szinten is jelentős kapaci­tásveszteséget. (Puskás) Naponta 190—200 vagon répából készül cukor a Sárvári Cukorgyárban Szeptember 20-án reggel kezel­te meg az idei cukorrépatermés feldolgozását a Sárvári Cukor­gyár. A szokásosnál korábban tör­tént üzemkezdés miatt az idén rövidebb idő állt a gyár karban­tartóinak a rendelkezésére, de — mint ahogy az elmúlt 10 nap hi­ba nélküli üzemelése mutatja —, a rövidebb idő alatt is jól kija­vították a gépeket, berendezése­ket. Az üzemhibáktól mentes, za­vartalan feldolgozás lehetővé tet­te, hogy a gyár már egy héttel az indulás után elérje a napi répa­feldolgozási normát. Sőt a leg­utóbbi napokban már az előírt 190 vagonos normát is túlteljesít­ve, 200 vagon répából készült cu­kor 24 óra alatt. A gyár vezetői úgy számítják, hogy az átlagos napi 190—200 vagonos feldolgo­zást a jövőben is elérik, s így január közepére, a hidegebb idő beálltára sikerül veszteségmente­sen feldolgozni a mintegy 23 ezer vagon répára becsült termést. Az elmúlt 10 napban közel 1700 vagon cukorrépát dolgoztak fel a gyárban. Az első idei friss cukor­szállítmány már ki is ment a gyárból, s a dolgozók asztalára, az üzletekbe került. A répafeldol­gozási idény első 10 napjában végzett mérések, kísérletek azt igazolják, hogy az idei répa cu­kortartalma valamivel gyengébb, mint a tavalyi, átlagosan 15,5 szá­zalék. A cukorrépa mennyisége azonban mintegy 6 ezer vagon­nal több, mint tavaly, tehát a gyár a gyengébb cukortartalom ellenére is a tavalyinál lényege­sen több, mintegy 3 és félezer va­gon cukorra számíthat. A gyárnak a folyamatos mun­kához elegendő répa áll rendel­kezésére. Vas megyében is és a környező megyékben is gyors ütemben folyik a répatermés be­takarítása. A gyár vezetői szerint még egyetlen esztendőben sem szállítottak a termelők olyan gondosan tisztított és csírázott ré­pát mint az idén. Felsőfokú szaktechnikusképző tanfolyam indul a megyeszékhelyen Az ipar egyes területein mu­tatkozó nagyarányú fejlődés megköveteli, hogy a középfokú műszaki képzettséggel rendelkező szakemberek korszerű továbbkép­zésben részesüljenek. A tovább­képzés már nem általános jel­legű, hanem kizárólag egy-egy iparág szakágának megfelelő is­mereteket nyújt. A meginduló felsőfokú tovább­képzés célja olyan szaktechniku­sok képzése, akik a szakágnak megfelelő magasabb elméleti és gyakorlati felkészültséggel ren­delkeznek, s mint műszaki közép­káderek az üzemi termelés vona­lán magasabb szervező- és irányí­tó munkára alkalmasak. A felső­fokú szaktechnikusképzés ideje két év, amelynek elvégzése után a hallgató szaktechnikusi okleve­let kap. Pártunk a műszaki színvonal emelését feladatként határozta meg. A feladat megvalósulását kívánjuk szolgálni akkor, amikor felettes hatóságunkkal, a Kohó- és Gépipari Minisztériummal egyetértve, felsőfokú szaktechni­kusképző tanfolyamot indítunk a szombathelyi Latinka Sándor Gépipari Technikumban. Figye­lembe vettük a megye üzemeinek kérését, s az első kétéves tanfo­lyamot híradástechnikai tagozat­tal kezdjük. A 60.180—1960. KGM számú rendelet (KGM Közlöny VIII. 26.) értelmében a meginduló híradás­­technikai szaktechnikusképző tanfolyamra a hallgatók elektro­­technikusi oklevéllel jelentkez­hetnek. Módot kívánunk nyújtani ahhoz, hogy gépipari technikusi oklevéllel rendelkező és működő technikusok is elvégezhessék a tanfolyamot. Ezért a felsőfokú szaktechnikusképző tanfolyamot egyéves előkészítő tanfolyam előzi meg, amelyen a gépész­­technikusok megkapják mind­azokat — különösen elektrotech­nikai — ismereteket, amelyek a híradástechnikai szakágú szak­technikusképző tanfolyam elvég­zésének kiinduló feltételei. A meginduló önköltséges elő­készítő tanfolyamra tehát jelent­kezhetnek gépipari technikusi ok­levéllel­ rendelkező dolgozók is. Jelentkezni írásban vagy szemé­lyesen az iskola igazgatóságánál, Szombathely, Puskin út 1. (tele­fon: 3009.) október 10-ig lehet. A tanfolyam előadásai délután 5 órakor kezdődnek, s heti 15 órai elfoglaltságot jelentenek. Feltétlenül számítunk mind­azokra a technikusokra, akik magasabb és szélesebb körű szak­mai felkészültséggel kívánják szolgálni hatalmas léptekkel fej­lődő szocialista iparunkat. Rózsás György igazgató 3 Érdekes statisztikai adatok hazánk közszolgáltatásának új eredményeiről A statisztikusok az ország minden vidékéről összegyűjtötték a közszolgáltatások adatait, hogy számba vegyék: hogyan fejlődik hazánk villamosenergia-ellátása, mennyit javultak a közszolgál­tatások az elmúlt években, s hány háztartást kapcsoltak be a gázhálózatba. A több évre visszamenőleg ösz­­szeállított adatokból kitűnt, hogy a javulás a közszolgáltatá­sok minden területén rendkívül nagy. Budapesten és vidéken is 1952 óta csaknem megkétszerező­dött a gázhálózatba bekapcsolt háztartások száma, s ma már az országban mintegy 300.000 csa­lád főzhet gázzal, körülbelül 150.000-rel több, mint 8 évvel ez­előtt. Növekszik a lakosság által fel­használt villamosenergia is. Nyolc évvel ezelőtt a vidéki vá­rosok és fed­vak villamosenergia­­szükségletét nem egészen 70 mil­lió kilowattóra fedezte, tavaly vi­szont csaknem 212 milliót fo­gyasztott a vidék. A vízellátás még korántsem kifogástalan, a számszerű adatok azonban bizonyítják, hogy az il­letékesek nagy erőfeszítéseket tesznek a növekvő igények kielé­gítésére. 1952-ben összesen „csu­pán” 191 millió köbméter víz ke­rült a hálózatba; 1954-ben már 240 millió, tavaly pedig 287 mil­lió, nyolc év alatt tehát 96 mil­lió köbméterrel növekedett a víz­hozam. Ma ülést tart Szombathelyet­ a Szakszervezetek Megyei Tanácsa Ma reggel 8 órai kezdettel Szom­bathelyen a szakszervezeti szék­ház tanácstermében újjáválasztá­­sa óta első ülését tartja a Szak­szervezetek Megyei Tanácsa. Az ülésen az első napirendi pont Müller Anna elvtársnőnek, az SZMT vezető­ titkárának a beszá­molója lesz az SZMT Elnökségé­nek munkájáról. Utána Déry Ist­ván elvtárs, a Pedagógus Szak­szervezet területi bizottságának­ titkára az iskolareform irányel­veiből adódó szakszervezeti fel­adatokat ismerteti. Harmadik na­pirendi pontként Keszei János, az SZMT munkatársa a SZOT VIII. teljes üléséből adódó fel­adatokról, a hároméves terv tel­jesítéséről és áss .ötéves terv elő­­készületeiről beszél.

Next