Vas Népe, 1961. augusztus (6. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-01 / 179. szám

2 VA­S N­É­P­E 1861. augusztus 1. Kedd A kommunista társadalom építésének programja (Folytatás az 1. oldalról)­lönböző opportunista irányzatok ellen vívott harcban növekszik és edződik. A mai viszonyok között a kommunista mozgalomban a fő veszély a revizionizmus, a jobboldali opportunizmus, mint a burzsoá befolyás visszatükröződé­se. A revizionisták tagadják a szocialista forradalom és a pro­letárdiktatúra történelmi szüksé­gességét, a marxista-leninista párt vezető szerepét, kikezdik a proletár internacionalizmus pillé­reit, a nacionalizmushoz szegőd­nek. A másik veszély a dogmatiz­­mus és a szektásság, amely kibé­kíthetetlen ellentmondásban van a forradalmi elmélet alkotó fej­lesztésével, a kommunistáknak a nagy tömegektől való elszakadá­sára, elszigetelődésére vezet, a kommunistákat passzív várako­zásra kárhoztatja, vagy a forra­dalmi harcban balos, kalandos akciókba sodorja, akadályozza a változó helyzet helyes értékelését és az új lehetőségeknek a mun­kásosztály, valamint az összes demokratikus erők érdekében való kihasználását A dogmatiz­­mus és a szektásság egyes pártok fejlődésének bizonyos szakaszá­ban szintén fő veszéllyé válhat, ha nem harcolnak következete­sen ellene. Az SZKP abból indul ki, hogy a­ revizionizmus, a dogmatizmus és a szektásság, a leninizmustól való bármiféle elhajlás ellen ví­vott kérlelhetetlen harc szüksé­ges feltétele annak, hogy a nem­zetközi kommunista mozgalom egysége tovább erősödjék, hogy a szocialista tábor még szilárdab­bá váljék. A nemzeti felszabadító mozga­lommal foglalkozó fejezet ki­mondja: a világ a viharos nem­zeti felszabadító forradalmak korszakát éli. A nemzeti felsza­badító forradalmak hatalmas hulláma elsöpri a gyarmati rend­szert, alámossa az imperializmus pilléreit. A volt gyarmatok és félgyarmatok helyén fiatal szuve­rén államok keletkeztek és kelet­keznek. .­ . Ám a harc még nem ért véget. A kolonializmus bilincseit lerázó népek a felszabadulás különböző fokán állnak. Sokan közülük a nemzeti állam megteremtése után gazdasági önállóságra és a politi­kai függetlenség megszilárdításá­ra törekszenek. Az össznemzeti feladatok meg­oldásának az alapfeltétele az im­perializmus elleni következetes harc. Az imperializmus arra tö­rekszik, hogy a volt gyarmatokat és félgyarmatokat megtartsa a kapitalista gazdasági rendszer­ben, s ennek keretei között rög­zítse egyenlőtlen helyzetüket. A mai kolonializmus fő oszlopa az Egyesült Államok imperializmu­sa. A nemzeti felszabadító forrada­lom a politikai függetlenség kiví­vásával nem ér véget. Ez a füg­getlenség ingatag lesz és fikció­vá válik, ha a forradalom a tár­sadalmi és a gazdasági életben nem vezet, mélyreható változások­hoz, ha nem oldja meg a nemzeti újjászületés életbevágóan fontos feladatait. A nemzeti felszabadító moz­galmakkal foglalkozó rész ki­mondja: az SZKP nemzetközi po­litikája egyik sarkkövének te­kinti a gyarmati és félgyarmati igától megszabadult népekkel való testvéri szövetséget. A tervezet a továbbiakban a két ideológia — a kommunista és a burzsoá — ideológia közötti harccal foglalkozik. Az imperializmus fő eszmei­politikai fegyvere az antikom­­munizmus, amelynek lényege a szocialista rendszer rágalmazása, a kommunista pártok politikájá­nak és céljainak, a marxizmus- leninizmus tanításának megha­misítása. A programtervezet mélyreha­tóan, érvekkel alátámasztva bí­rálja mindazon „elméleteket”, amelyek a burzsoá rendszer ki­zsákmányoló természetét álcáz­zák, a kapitalizmust kendőzik, majd zárófejezete a békés egy­más mellett élés és az egyetemes békéért vívott harc kérdéseit tag­lalja. Kimondja, hogy az SZKP kül­politikai tevékenységében fő cél­jának tekinti, hogy békés felté­teleket biztosítson a Szovjetunió­ban a kommunista társadalom felépítéséhez és a szocialista vi­lágrendszer fejlődéséhez, vala­mint hogy az összes békeszerető népekkel együtt megszabadítsa az emberiséget a világméretű pusz­tító háborúktól. Az SZKP abból indult ki, hogy a világon kialakultak és fejlőd­nek az egyetemes béke megőrzé­sére és megszilárdítására alkal­mas erők, létrejönnek a feltéte­lek az elvileg új államközi vi­szonyok megszilárdulásához. A programtervezet szembeál­lítja az államok közötti kapcso­latok alá- és fölérendeltségen alapuló régi imperialista módsze­rét a nemzetközi kapcsolatok új szocialista típusával. Ezután megállapítja: A szocialista államok külpoliti­A tervezet második része, mi­után leszögezi, hogy a kommunis­ta társadalom felépítése a szov­jet nép közvetlen gyakorlati fel­adatává vált, röviden összefog­lalja a kommunista társadalmi rendszer lényegét A kommunizmusban teljesen megszűnnek az osztályok, a vá­ros és a falu közti társadalmi­gazdasági és kulturális-életmód­beli különbségek. Az embereit termelőtevékenységében a szel­lemi és fizikai munka szervesen összefonódik. A kitűnően szervezett termelé­sen és a fejlett technikán alapu­ló kommunista társadalom meg­változtatja a munka jellegét, de nem mentesíti a társadalom tag­jait a munkától. Egyáltalán nem lesz az anarchia, a tétlenség és a henyélés társadalma. A társa­dalmi munkában mindenki részt vesz, s biztosítja a társadalom anyagi és szellemi javainak sza­kadatlan növelését. A munka és a fegyelem nem lesz teher az em­ber számára; a munkatevékenység nem lesz többé az élet eszköze csupán, s igazi alkotássá, öröm forrásává válik. A kommunizmus a társadalmi élet szervezetének legmagasabb formája. Minden termelési sejt, minden önkormányzatú társulás harmonikusan kapcsolódik egy­máshoz a tervszerűen megszer­vezett közös gazdaságban, a tár­sadalmi munka egységes ritmu­sában. A kommunizmusban végbe­megy a nemzeteknek mind na­gyobb arányú, minden oldalú kö­zeledése a gazdasági, politikai és szellemi érdekek teljes közössége, a testvéri barátság és együttmű­ködés alapján. Az SZKP programtervezete a továbbiakban a kommunista épí­tés gyakorlati feladataival foglal­kozik. Az 1961—1970-es legközelebbi évtizedben a Szovjetunió a kom­munizmus anyagi-műszaki alap­jának megteremtésével, az egy főre jutó termékek termelése te­kintetében túlszárnyalja a legha­talmasabb és leggazdagabb kapi­talista országot, az Egyesült Ál­­­lamokat; jelentősen emeli a dol­gozók anyagi jólétét és kulturális­technikai színvonalát, mindenki számára biztosítja az anyagi bő­séget, minden kolhoz és saovhoz magas termelékenységű és nagy­jövedelmű gazdasággá válik; lé­nyegében kielégülnek a szovjet emberek szükségletei a minden kényelemmel ellátott lakások te­kintetében; megszűnik a nehéz fizikai munka, a Szovjetunió lesz az az ország, amelyben legrövi­debb a munkanap­­kája, amely a békének, a népek egyenjogúságának, önrendelkezé­sének, valamennyi ország füg­getlensége és szuverenitása tisz­­teletben tartásának elvein, vala­mint a szocialista diplomácia be­csületes emberséges módszerein nyugszik, egyre növekvő befo­lyást gyakorol a világhelyzetre. Korunk alapvető kérdése: a háború és béke kérdése. A háborús veszély egyedüli forrása az imperializmus. Az im­perialista tábor a legszörnyűbb bűncselekményre készülődik az emberiség ellen: termonukleáris világháborúra, amely soha nem látott pusztítást okozhat egész országoknak, egész népeket irt­hat ki. A hatalmas szocialista tábor, a békeszerető nem szocialista álla­mok, a nemzetközi munkásosz­tály és a békéért síkraszálló va­lamennyi erő összefogásával a világháború megakadályozható. A szocializmus világméretű győzel­me végérvényesen kiküszöböli bármilyen háború keletkezésének társadalmi és nemzeti okait.­­ Az 1971—1980-as második évti­zedben megteremtjük a kommu­nizmus anyagi-technikai bázisát, s az egész lakosság számára biz­tosítjuk az anyagi ás művelődési javak bőségét; a szovjet társada­lom szorosan megközelíti a szük­ségletek szerinti elosztás elvének megvalósítását, s megtörténik az egységes köztulajdonra való fo­kozatos átmenet. A Szovjetunió­ban tehát lényegében felépül a kommunista társadalom. A kom­munista társadalom teljes felépí­tése az ezután következő időszak­ban fejeződik be. Az SZKP célul tűzi ki az ipari termelés egész mennyiségének nö­velését úgy, hogy ez a legköze­lebbi 10 esztendő folyamán kö­rülbelül két és félszeres lesz, s túlszárnyalja az Egyesült Álla­mok mai ipari termelési színvo­nalát; 20 esztendő alatt legalább hatszorosra növekszik, s ezzel messze maga mögött hagyja az Egyesült Államok jelenlegi egész ipari termelését. Ehhez 10 év alatt több mint kétszeresen, 20 év alatt pedig négy-négy és félszeresen növelni kell a munka termelékenységét az iparban. Húsz év múlva a munka termelékenysége a szovjet iparban kétszeresen túlszárnyal­ja majd az Egyesült Államok mai termelékenységi színvonalát, az egy órára jutó termelékenység tekintetében pedig — minthogy a Szovjetunióban megrövidül a munkanap —, ez a fölény sokkal nagyobb arányú lesz. A második évtizedben lénye­gében befejeződik az egész or­szág villamosítása. Az évenkénti villamosenergia-termelésnek az évtized végére 900—1000 milliárd, a második évtized végére pedig 2700—3000 milliárd kilowatt­órá­ra kell növekednie. Húsz esztendő alatt a vasko­hászat eléri azt a színvonalat, amely lehetővé teszi, hogy évente mintegy 250 millió tonna acélt öntsünk. A gépgyártás fejlesztése alap­ján az első évtizedben megvaló­sul az iparban, a mezőgazdaság­ban, az építkezésben, a közleke­désben, a rakodó­munkálatokban, a kommunális gazdaságban a komplex gépesítés. Húsz év alatt tömeges mértékben valóra válik a termelés komplex automatizá­lása, s ezzel egyidejűleg mind ál­talánosabb lesz az automata üze­mekre és vállalatokra való átté­rés. További gyors fejlődést ér el a legújabb reaktív technika, legel­sősorban a légi közlekedés terü­letén, valamint a világűr meghó­dítása céljából is. Az SZKP minden erőfeszítési háború száműzése, az örök béke megteremtése a kommunizmus történelmi küldetése.­­ A tartós béke biztosításának radikális útja a szigorú nemzet­közi ellenőrzéssel végrehajtandó általános és teljes leszerelés. Az emberiségnek a szocializ­mus javasolta azt az egyedüli ésszerű elvet, amelyre a világ két rendszerre való különválásának körülményei közepette az állam­közi viszonyok felépíthetők: a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének Lenin által javasolt el­vét. A szocialista és a kapitalista államok békés egymás mellett­i élése az emberi társadalom fej­lődésének objektív szükségszerű­sége. A háború nem lehet a nem­zetközi viták megoldásának esz­köze, s nem szabad, hogy azzá váljék. A Szovjetunió következetesen síkra szállt és síkra száll a jövő­ben is a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének politikájáért, megtesz, hogy biztosítsa a közfo­gyasztási cikkek termelésének gyors növelését. A kommunizmus általánosan kibontakozó építése az ipar mind ésszerűbb telepítését követeli meg, amely biztosítja a társadal­mi munka gazdaságos kihasználá­sát, a körzetek komplex fejlődé­sét és gazdaságuk szakosodását, megszünteti a lakosságnak a nagyvárosokban való mértéktelen összezsúfolódását. A párt megszervezi a mezőgaz­daság termelőerőinek hatalmas fellendítését, amely lehetővé teszi két, egymáshoz szorosan kapcso­lódó feladat megvalósítását: a) nagy értékű tápanyagok bőségé­nek megteremtését a lakosság, a a nyersanyagok bőségének meg­teremtését az ipar számára; b) biztosítja a szovjet falunak a kommunista társadalmi kapcsola­tokra való fokozatos áttérését A mezőgazdaság a műszaki felszerelés és a termelés szerve­zettsége tekintetében megközelí­ti az ipar színvonalát; a mező­­gazdasági munka az ipari munka válfajává lesz; a mezőgazdaság­nak a természeti erőktől való füg­gősége jelentősen csökken, majd egészen minimálissá válik. A kolhozrendszer gazdasági fel­virágzása megteremti a feltételeit annak, hogy a kolhoztulajdon közeledjék az egységes köztulaj­donhoz, távlatilag pedig össze is olvadjon vele egységes kommu­nista tulajdonná.­­ Az egész lakosság és a nép­gazdaság mezőgazdasági termé­kek iránti igényeinek teljes kielé­gítése céljából a mezőgazdasági termelés egész hozamát 10 év alatt mintegy két és félszeresére kell emelni, 20 esztendő alatt pe­dig 3 és félszeresére. A mező­­gazdasági termelés növekedésé­nek felül kell múlnia a mezőgaz­dasági termékek iránti növekvő keresletet. A Szovjetunió az első 10 esztendőben túl fogja szár­nyalni az Amerikai Egyesült Ál­lamokat az alapvető mezőgazda­­sági termékek egy főre jutó mennyiségének termelésében. A mezőgazdaságban a munka termelékenysége ,10 év alatt leg­alább két és félszeresére, 20 év alatt pedig öt-hatszorosára emel­kedik. A tervezet nagy figyelmet szen­tel a gazdasági vezetés és terve­zés tökéletesítésének. A kommunista építés feltételezi az irányítás demokratikus alap­jainak általános fejlesztését, a népgazdaság központosított álla­mi irányításának megerősítésével és tökéletesítésével egyidejűleg. Az egységes népgazdasági terv keretein belül tovább bővül a helyi szervek és vállalatok gaz­dasági önállósága és jogköre; a tervezésben mind nagyobb szere­pet kell játszaniok az alulról — a vállalatoktól —, kiinduló ter­veknek és javaslatoknak. A kommunista építésben — hangzik a továbbiakban a tervezet —, maradéktalanul fel kell hasz­nálni az áru-pénz összefüggéseket, annak az új tartalomnak meg­felelően, amelyet ezek az összefüg­gések a szocializmus időszakában nyernek. Ebben nagy szerepet ját­szik a gazdaság fejlesztése olyan eszközeinek alkalmazása, mint a jövedelmezőség, pénz, ár, önkölt­ség, haszon, kereskedelem, hitel, pénzgazdálkodás. A tulajdon egy­séges kommunista formájának kialakulásával és az elosztás kommunista rendszerére való át­téréssel az áru-pénz összefüggé­sek gazdaságilag elavultakká vál­nak és elhalnak. A nép anyagi jólétének eme­lését illetően az SZKP azt a vi­lágtörténelmi jelentőségű felada­tot tűzi ki, hogy a Szovjetunió­ban — bármely tőkés országhoz hasonlítva —, el kell érni a leg­magasabb életszínvonalat. A párt abból a lenini tételből indul ki, hogy a kommunizmus építésében az anyagi érdekeltség elvére kell támaszkodni. A mun­káért fizetett bér a következő 20 esztendőben a dolgozók anyagi és kulturális igényei kielégítésének alapvető forrása marad. A kommunizálus felé haladva azonban a személyi igények ki­elégítése egyre inkább a társa­dalmi fogyasztási alapból törté­nik, s ennek növekedési üteme meg fogja haladni az egyéni munkabér növekedésének ütemét. A kommunista elosztásra való át­térés azután történik meg, hogy a munka szerinti elosztás elve teljesen érvényét veszíti, vagyis amikor bekövetkezik az anyagi és kulturális javak bősége, s a munka a társadalom minden tag­ja számára elsőrendű létszükség­letté válik. A Szovjetunió nemzeti jöve­delme a következő 10 esztendő­ben két és félszeresére növek­szik, 20 év alatt pedig csaknem megötszöröződik. Az egy lakosra jutó reáljövedelem 20 év alatt több mint három és félszeresére nő. A következő 10 évben a mun­kások és az alkalmazottak reál­­jövedelme (a társadalmi alapok beszámításával) egy dolgozóra számított átlagban csaknem meg­kétszereződik, 20 év alatt pedig három-három és félszeresére emelkedik. Már az első 10 eszten­dőben megtörténik a viszonylag kisebb fizetésű munkások és al­kalmazottak reáljövedelmének felemelése olyan színvonalra, hogy az országban nem lesz többé kisfizetésű munkás és alkalma­zott. A kolhozparasztok — átlagos reáljövedelme a munkatermelé­kenység növekedésének gyorsabb üteme alapján — gyorsabban növekszik majd, mint a munká­soké és egy dolgozóra számítva az első 10 esztendőben több mint megkétszereződik, 20 év alatt pe­dig több mint megnégyszerező­dik. Jelentősen emelkedik a szov­jet értelmiség széles rétegeinek — mérnököknek és technikusok­nak, agronómusoknak és állatte­nyésztőknek, pedagógusoknak és orvosoknak, a népművelés dol­gozóinak — fizetése. A második 10 esztendőben meg­valósul az anyagi és kulturális javak bősége az egész lakosság számára, megteremtődnek az anyagi feltételek ahhoz, hogy a rákövetkező időszakban áttér­jünk a javak szükségletek szerint történő elosztásának kommunis­ta elvére. Az SZKP feladatul tűzi ki a lakáskérdésnek — a szovjet nép jóléte emelése szempontjából a legégetőbb problémának — a megoldását. A második 10 esz­tendő végén minden egyes csa­ládnak, a fiatal házasokat is be­­(Folytatás a 3. oldalon) II. rész f Az SZKP-nak a kommunista társadalom építésével kapcsolatos feladatai

Next