Vas Népe, 1961. szeptember (6. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-01 / 206. szám

2 VAS NÉPE A nukleáris fegyverkísérletek felújítására vonatkozó szovjet nyilatkozat visszhangja Berlin. A Német Demokratikus Köztársaság közvéleménye úgy értékeli a szovjet kormány nyi­latkozatát, mint kényszerű, de igen fontos lépést egy világhábo­rús katasztrófának az elhárításá­ra. A berlini lapok csütörtökön el­ső oldalukon köztik az okmány teljes szövegét. A Neues Deutschland rámutat, hogy a nyugati hatalmak folytat­ják a fegyverkezési hajszát és a fehérizzásig hevítik a nemzetkö­zi feszültséget. A Szovjetunió­nak teljes készültségben kell len­nie, hogy ártalmatlanná tehes­sen bármely agresszort. Párizs. A l’Humanité a szovjet kormány nyilatkozatának szö­vegét a következő cím alatt is­merteti: „A szovjet kormány konstruktív javaslatokkal kíséri figyelmeztetését”. A lap hangsúlyozza, hogy a Szovjetunió az imperialista or­szágok által kialakított feszült nemzetközi helyzet nyomására volt kénytelen ezt a lépést meg­tenni. Szigorú a figyelmeztetés — ír­ja a lap —, de konstruktív javas­latok kísérik a leszerelésről, a német békeszerződés megkötésé­ről, illetve a Nyugat-Ber­nnel kapcsolatos összeg nemzetközi garanciák biztosításáról. Varsó: A kialakult nemzetközi helyzet következtében a Szovjet­unió kénytelen volt intézkedése­ket tenni a szovjet állam és a szocialista tábor elleni agresszió megelőzésére. Az egyik ilyen in­tézkedés biztonságunk és védel­mi képességünk megszilárdításá­ra, a szovjet kormány határoza­ta a nukleáris kísérletek folyta­tásáról — írja csütörtökön a Zolnierz Wolnosci című varsói lap. A Szovjetunió kormánya nyi­latkozatában ismételten bizo­nyítja békeszerető törekvéseit, hangsúlyozva, hogy hajlandó bármely pillanatban aláírni az általános és teljes leszerelésről szóló egyezményt, amely véget vetne a..nukleáris fegyverkísérle­teknek is. Szófia: Az összes csütörtöki bolgár lapok közölték a szovjet kormány nyilatkozatának teljes szövegét. A lapok hangsúlyozzák, hogy a Szovjetunió kormánya a népek életfontosságú érdekeinek védelmében szánta rá magát er­re a lépésre. Bukarest Valamennyi csütör­töki román lap teljes terjedelem­­ben közli a szovjet kormány nyi­latkozatát. A lapok ugyanakkor kommentárokban foglalkoznak a német kérdés rendezésének ége­tő problémájával. Minden lap kivétel nélkül arra a határozott következtetésre jut, hogy a né­met kérdés megoldása nem tűr többé halasztást. London: Home angol külügy­miniszter, aki csütörtökön Skó­ciából visszaérkezett Londonba, tanulmányozza a szovjet kor­mánynyilatkozatot követően ki­alakult helyzetet. Valószínűleg megbeszélést folytat majd Mac­millan miniszterelnökkel, aki je­lenleg szabadságát tölti. Hétfőn további megbeszélések lesznek a miniszterek között, majd ked­den teljes minisztertanácsot tar­tanak. Hamarosan visszaérkezik Génfből Ormsby-Gore, a genfi atomértekezleten részt vevő an­gol küldöttség vezetője. Hírek a berlini kérdés fejleményeiről Berlin (MTI). Willi Stoph, az NDK miniszterelnökhelyettese, a NSZEP Politikai Bizottságának tagja a Szabad Német Ifjúsági Szövetség berlini aktíva ülésén részletesen kifejtette az augusz­tus 13-án Berlinben hozott vé­delmi intézkedések célját, jelen­tőségét és eddigi eredményeit. Hangsúlyozta: „A béke nem aján­dék, azért meg kell küzdeni és minden békeszerető embernek együtt kell működnie a veszélyes zűrzavarkeltők megfékezésében Az augusztus 13-i intézkedések bebizonyították, hogy gátat lehet szabni a nyugatnémet militariz­­musnak”. Még a DPA nyugatnémet hír­­ügynökség jelentése szerint is teljes nyugalom uralkodik az övezethatároknál. Szerda este ugyan a nyugat-berliniek kisebb csoportja gyülekezett az övezet­határ közelében, de a rendőrség közbelépésére szétoszlott. A lakosság nyugalmával ellen­tétben a megszálló erők napról napra gondoskodnak arról, hogy mesterségesen szítsák a háborús hangulatot. A brit csapatok szer­dán, néhány napon belül harmad­ízben tartottak hadgyakorlatokat. 50 tonnás Centurion típusú pán­célkocsijaik eltorlaszolták a for­galmat. A hadgyakorlat feladata az volt, hogy a NATO-erők de­monstratív felvonulása mellett „megvédelmezzék” a magasvasút egyik állomását. Carlo Schmid szociáldemokrata vezető szerdán Braunschweigben újságírók előtt azt vetette a szö­vetségi kormány szemére, hogy még sohasem játszott olyan gyá­moltalan szerepet, mint most. A választások utáni új kormányra vonatkozó kérdésekre Schmid rö­viden így válaszolt: „Koalíció a CDU-val igen — Adenauerrel — nem”. Ezzel szemben Heinrich Krone, a CDU—CSU parlamenti csoportjának elnöke így nyilatko­zott: „Mindenki tudja, hogy az SPD, amikor külpolitikai egység­ről beszél, csak arra törekszik, hogy elfelejtesse a múltban köve­tett szociáldemokrata külpoliti­kát”. Az angol kormánykörök szerint Macmillan rövid értekeletet ter­vez Párizsban a jövő hónapban De Gayelle-lal, hogy megvitas­sák a berlini helyzetet. London és Párizs között egyelőre még csak tájékozódó jellegű megbeszélések folynak, de az útról még nem döntöttek. 1961. szeptember 1. Péntek TASZSZ-jelentés a Feh­ár Ház képmutató nyilatkozatáról Washington (TASZSZ). A Fe­hér Ház közzétett egy nyilatko­zatot, amelynek célja minden eszközzel elferdíteni a kísérleti atomrobbantásokról szóló szov­jet kormányhatározat kényszerű jellegét. Az Egyesült Államok kormá­nya — amely hallgat arról, hogy a NATO tagállamok fokozzák háborús készülődéseiket, hogy Franciaország, az Egyesült Álla­mok tömbbeli szövetségese, hosz­­szú időn át folytatott kísérleti atomrobbantásokat, hogy az Egyesült Államok hallatlan mér­tékben fokozza a fegyverkezési versenyt ég növeli hadserege lét­számát, hogy az Egyesült Álla­mok és szövetségesei háborúval fenyegetőznek ha a Német De­mokratikus Köztársasággal meg­kötik a békeszerződést — nyilat­kozatában képmutatóan azt állít­ja, hogy a szovjet kormánynak ez a lépése „semmit­ veszi az emberiségnek „ a fegyverkezési verseny enyhítésére irányuló tö­rekvéseit”, holott a határozat éppen azt célozza, hogy elhárít­sa a százmilliókat fenyegető har­madik világháború katasztrófá­ját és észretérítse a háborús pszichózis élharcosait. Az ilyenfajta állítások kiáltó ellentétben állanak az általáno­san ismert, tényekkel. A szovjet állam elsőként emelte fel sza­vát az általános és teljes lesze­relésért, az atomfegyver-kísérle­tek megszüntetéséért. És kik vol­tak azok, ha nem a nyugati ha­talmak, élükön az Egyesült Álla­mokkal, akik következetesen meghiúsították a Szovjetuniónak az általános és teljes leszerelés­ről szóló egyezmény megkötésé­re irányuló minden erőfeszítését. A Fehér Ház propagandacé­lokból nyilatkozatában ismét hazug képmutató kijelentéseket tesz az atomfegyverkísérletek megszüntetéséről és a nemzetkö­zi ellenőrzésről, jóllehet általá­nosan ismert tény, hogy az Egyesült Államok és Anglia nem volt hajlandó támogatni az ENSZ-közgyűlésnek azt a hatá­rozatát, amely felhívja az álla­mokat, hogy ne folytassanak atomfegyverkísérleteket. Az Egyesült Államok és Anglia va­lójában ösztönözte Franciaorszá­got az atomfegyverkísérletek folytatására és ezzel aláaknázta Genfben az atomfegyverkísérle­tek eltiltásával foglalkozó tár­gyalásokat. A Fehér Ház nyilatkozata nem egyéb, mint kísérlet arra, hogy a Szovjetunióra hárítsák a felelős­séget a világon fennálló feszült­ségért, amelyet az okozott, hogy a­z Egyesült Államok szítja a háborús pszichózist és féktelen fegyverkezési versenyt folytat. Kennedy megvitatja tanácsadóival a legújabb szovjet kormánynyilatkozatot Washington (MTI). Kennedy elnököt szerdán este az amerikai külügyminisztérium tájékoztatta a nukleáris kísérletek felújítását bejelentő szovjet nyilatkozatról. Az elnök ekkor megbeszélést tar­tott Bush külügyminiszterrel, majd nyilatkozatot tett közzé. A nyilatkozat bejelenti, hogy az elkövetkező 24 órában Kennedy megbeszéléseket tart majd vezető tanácsadóival és e tanácskozáso­kon döntik el, miképpen reagál­jon az Egyesült Államok a Szov­jetunió bejelentésére. Kennedy elnöknek átadta Ade­nauer kancellár levelét Grewe, Nyugat-Németország washingtoni nagykövete. A nagykövet kije­lentette, többek között arról tár­gyalt Kennedy-vel, „milyen el­­lentintézkedéseket kell tenni, ha a keletnémet rendszer részéről további egyoldalú lépések nyilvá­nulnának meg”. Adenauer levelé­ről nem nyilatkozott, csak any­­nyit mondott, „a levél tartalma és Kennedy célkitűzései teljes mértékben megegyeznek”*., Brandt nyugat-berlini polgár­­mester ezzel egy időben Nehru­­tól kapott üzenetet. Tartalmáról csupán annyit közöltek, hogy ez kiegészítése Nehru múlt szombati nyilatkozatának, amely arról szólt, hogy Nehru nem fogadhat­ja el Brandt meghívását és az indiai miniszterelnök mély aggo­dalmát fejezte ki a berlini fej­lemények miatt. A nyugatnémet kormány em­lékiratot juttatott el a semleges országok belgrádi értekezletéhez. Az emlékirat védelmezni próbál­ja a nyugatnémet álláspontot és támadja a Szovjetuniót, a szocia­lista országokat, ugyanakkor a nyugatnémet kormány az emlék­iratban tárgyalási készségét bi­zonygatja. A Pravda az Egyesült Államokban folyó fegyverkezési hajszáról és az NSZK háborús készülődéséről Moszkva (TASZSZ). A Pravda csütörtöki számában cikk jelent meg Sz. Visnyevszkij tollából „Ki szítja a fegyverkezési hajszát!” címmel. A cikk megállapítja, hogy Ken­nedy amerikai elnök a valóság­ban hatalomra jutása után azonnal rátért az elődei által megkezdett fegyverkezési hajsza erélyes fo­kozásának útjára és azóta is hó­napról hónapra követik egymást agresszív intézkedései. A cikk szerzője rámutat, hogy Kennedy már elnökségének első napjaiban utasítást adott három katonai intézkedés haladéktalan végrehajtására: a fegyveres erők szállítási ké­pességének növelésére, a Po­­laris-rakétákkal felfegyver­zett tengeralattjárók építésé­nek meggyorsítására valamint a rakétagyártási program vég­rehajtásának ösztönzésére. A Fehér Ház új gazdája — folytatja Visnyevszkij — szabad kezet adott a megvadult milita­ristáknak. Az Egyesült Államok napról napra hasonlóbbá válik a kato­nai táborhoz — mutat rá a cikk szerzője. Újabb és újabb fiatal­emberek kapnak behívót katonai szolgálatra. Kennedy elnök telj­hatalmat kapott a kongresszus­tól negyedmillió tartalékos tény­leges katonai szolgálatra való be­hívására. A szárazföldi haderő­nél 84.000 olyan katonát fognak visszatartani, akiknek szolgálati ideje már lejárt. A légierőknél 28.000 katonát, a haditengerészet­nél pedig mintegy 3000 tisztet és 24.000 matrózt ér ugyanez a sors. Ismét hallatnak magukról az óceánon túli atomkalandorok. A Pravda cikke ismerteti a United States and World Report egyik jelentését, amelyből kitűnik, hogy Nevada és Új-Mexikó álla­mokban 13 nukleáris robba­nás előkészületei folynak. Befejezésül Visnyevszkij rámu­tat, hogy az Egyesült Államok­ban folyó agresszív előkészületek a halál kereskedőnek érdekeit szolgálják, akik ily módon mind nagyobb nyereséget vághatnak zsebre. A Pravda bonni tudósítója, Gri­­gorjev arról ír, hogy a Rajna mentén mesterségesen felkorbá­csolt atomőrület és az ott folyó háborús készülődés fokozott éber­séget tesz szükségessé, minthogy a militaristák semmiféle kaland­tól nem riadnak vissza. A Pravda tudósítója rámutat, hogy a nyugatnémet szövetségi gyűlés a háborús hisztériakeltés porfelhője mögött megszavazott egy törvényt, amelynek az elne­vezése ugyan egész ártalmatlan­nak tűnik, a valóságban azonban nem más, mint „a rendkívüli ál­lapot” törvénye. E törvény alap­ján a kormány bármely pillanat­­ban úgy határozhat, hogy eljött az ideje a „harci készültség gyor­sított végrehajtásának”. A nukleáris rakétafegyverzet és az atomháborúval való fenye­getés, ezek azok az eszközök — mutat rá Grigorjev — amelyeket Bonn, az úgynevezett „berlini válság” körül összehordott masz­lag leple alatt meg akar szerez­ni. Helyi újságírókörökben elter­jedt az a vélemény — hangsú­lyozza a Pravda tudósítója — hogy a nukleáris rakétafegyverrel való fenyegetőzés oka a nyu­gatnémet militaristák atom­felszereléséről szóló titkos egyezmények gyorsított vég­rehajtása. A Pravda tudósítója befejezé­sül rámutat, hogy bizonyos Raj­na-menti körök a német kérdés békés rendezésének meghiúsítá­sára törekedve nyilvánvalóan el­vesztették önellenőrzési képessé­güket és a „mindent vagy sem­mit” elv alapján cselekednek. Arcátlan viselkedésük ismét iga­zolja azt a tényt, hogy nem sza­bad atomfegyvert adni a volt hit­lerista tábornokok kezébe, mert ez hatalmas veszélyt jelentene a békére. A Casablancai országok afrikai politikai bizottságának közleménye Kairó (TASZSZ). Kairóban közzétették a casablancai érte­kezleten részt vett országok afrikai politikai bizottságának augusztus 28—29-én megtartott ülésszaká­ról szóló közleményt. A bizottság ülésein — mutat rá a­ közlemény — a küldöttségek vezetői megvitatták a legutóbbi kongói eseményekkel kapcsola­tos kérdéseket és megállapítot­ták, hogy feltétlenül valóra kell váltani a Kongó egységének és területi sérthetetlenségének biz­tosításáról rendelkező korábbi alapelveket. Az értekezlet rész­vevői kijelentették: megengedhe­tetlen az imperialista országok beavatkozása Kongó belügyeibe és feltétlenül lehetőséget kell nyújtani a kongói népnek arra, hogy maga intézhesse ügyeit. A küldöttségek vezetői kemé­nyen elítélték a portugál gyar­matosítóknak az angolai nép el­len elkövetett bűncselekményeit. A küldöttségek vezetői — hang­súlyozza a közlemény — támoga­tásukról biztosították Angola né­pének függetlenségi harcát. El­ítélték bizonyos országok poli­tikáját, amelyek katonai és gaz­dasági segítséget nyújtanak Por­tugáliának. Az értekezlet részvevőinek vé­leménye szerint Franciaország Tunézia és a békeszerető tunéziai nép ellen elkövetett agressziója barbár provokációs cselekmény. A közlemény rámutat, hogy Franciaország Bizertában elkö­vetett agresszív cselekményei meggyőzően igazolják a külföldi katonai támaszpontok fenntartá­sának veszélyességét. Az algériai helyzet megvizsgá­lása után — hangoztatja a közle­mény — a küldöttségek ismétel­ten kijelentik, hogy teljes ere­jükkel támogatják az Algériai Köztársaság ideiglenes kormá­nyát, valamint az algériai nép­nek országa függetlenségéért és terület­­egységéért vívott küzdel­mét Az értekezlet részvevői ki­cserélték véleményüket az afri­kai egység és szolidaritás meg­szilárdításának, valamint a ca­sablancai országok közötti kap­csolatok szorosabbra fűzésének eszközeiről és megvizsgálták a fenti országok gazdasági, kultu­rális és politikai összehangolásá­nak lehetséges útjait.

Next