Vas Népe, 1961. szeptember (6. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-01 / 206. szám

Az úttörőmozgalom helyzetéről tanácskozott a KISZ Vas megyei bizottsága Tegnap délelőtt Szombathelyen, az Ifjúság Házá­ban kibővített bizottsági ülést tartott a KISZ Vas me­gyei bizottsága. Az ülésen megjelent Perjés László elv­társ, a KISZ Központi Bizottsága titkára. Az első napi­rendi pontként Dézsi Mátyás elvtárs, a végrehajtó bi­zottság tagja tartott beszámolót a''megye úttörőmoz­galmának helyzetéről és a KISZ Központi Bizottsága irányelveiről az úttörőmunkával kapcsolatban. Dézsi elvtárs elmondotta, hogy megyénkben az úttörőmozgalom — különösen az elmúlt évben — je­lentős fejlődésen ment át. A jubileumi évre való fel­készülés megmozgatott minden úttörőcsapatot. Elmon­dotta azt is, hogy a pajtások szép munkát végeztek a nyomolvasói munka során, a tanulásban, a tantermek, iskolák szépítésében, sőt voltak csapatok, amelynek tagjai két kezük munkájával segítették a termelőszö­vetkezetek, állami gazdaságok munkáját, a községfej­­lesztési tervek megvalósítását. A beszámoló a továbbiakban az úttörők erkölcsi és világnézeti nevelésével kapcsolatos tapasztalatok­kal foglalkozott. A KISZ-tagságra való felkészítés eredményeiről Dézsi elvtárs elmondotta, hogy a múlt tanév végén megyénkben közel három és félezer út­törő kérte felvételét a KISZ-be. Ez az eredmény csak a KISZ-szervezetekkel kialakított jó együttműködés alapján születhetett. Az úttörők felkészítését nagymér­tékben segítette a csapatoknál működő 476 kiszista ifi­vezető. A felkészítés azonban csak akkor lesz eredmé­nyes — mondta az előadó —, ha a bizottságok és az alapszervezetek nemcsak időnként, kampányszerűen foglalkoznak e munkával, hanem egyik legfontosabb feladatukként kezelik azt. Foglalkozott a beszámoló az úttörőelnökségeknek a művelődési osztályokkal való kapcsolatával. E téren még bizonyos hiányosságok tapasztalhatók, egyes já­rásoknál azonban valamivel jobb a helyzet. Jónak mondható­ az együttműködés a vasvári, a körmendi és a sárvári járásnál, valamint a megyeszékhelyen. A beszámoló utolsó része az úttörőmozgalom né­hány szervezeti kérdésével és azok megoldásával fog­lalkozott­ , Dézsi elvtárs beszámolója után hozzászólások kö­vetkeztek. 9 .Üzem — két szobában Azt, hogy üzem csak tal­­paernyőkészítő üzeme”. Ki­zással állíthatjuk. Légin- mondani is elég. Gazdái­kább a műhely szó illene azonban esküdnek rá, rá. Az viszont egy kicsit hogy még ebben a jókora lekicsinylő, hiszen kész szókapcsolatban is helyén termékeket állítanak elő, van az üzem elnevezés, és havonta nem is keveset, legfeljebb csak a lámpa­ Annak idején, amikor a ernyő „készítő” hibázik, Vas megyei Építőanyag- hiszen voltaképpen nem­ipari Egyesülés új részré- csak ernyő készül, hanem gét felállították, az illeté­keseknek is gondot oko­zott, minek nevezzék az „újszülöttet”. Minthogy mindenkiben van egy kis lokálpatriotizmus, az ille­tékesek úgy döntöttek: le­gyen üzem. S ekkor kap­ta ezt a szép hosszú ne­vet: „Vas megyei Építő­anyagipari Egyesülés lám­innen akár az éjjeliszek­rényre, az asztalra, vagy akár a zongorára is kerül­het a lámpa. Pap Istvánné, a vállalat csoportvezetője vállalko­zott arra, hogy végigkísér bennünket az üzemen. Ám, alig indultunk el, kö­zölte velünk, hogy a végé­re is értünk Az egész üzem ugyanis, csak két szobából áll. Az egyikben készülnek az ernyők, a má­sikban a lámpatesteket szerelik. — Az az egyik neveze­tességünk, hogy kevesen vagyunk — mondotta Pap Istvánné — A másik — a szép lámpákon kívül —, hogy csinos lányok és fia­talasszonyok dolgoznak ná­lunk. Az is előfordul, hogy be kell függönyözni­­ az ablakokat, mert az ut­­s­cáról a fiatalemberek elég gyakran be-benézegetnek. — Nem minket néznek ám — kiáltotta közbe az egyik kislány. — hanem a lámpákat! Hát lehet csak úgy elmenni ilyen szép lámpák mellett? Részben igaza van a kis­lánynak, mert a kereske­delem is erősen érdeklődik a lámpák iránt. Havonta 2500 készül az üzemben, s úgy elfogy, akár a cukor. Az igények kielégítése ér­dekében szó van arról, hogy két műszakban ter­melnek — Három éve­­működik ez az üzemecske, azóta nagyon sokat fejlődött — folytatta Pap Istvánné — Nagyon sok újítás is volt már nálunk. — Újítás? Mit lehet újí­tani egy lámpán? . — Nagyon sokat. Eddig csavaroztuk a foglalatot a lámpatestbe, most ragaszt­juk. Nemsokára impreg­nált anyagból készítik a lámpaernyőket. És ezek a lámpák már nemcsak Szombathelyen, Debrecenben, Győrben, Szegeden és a nagyobb vá­rosokban kaphatók, hanem az ország valamennyi vil­lamossági szaküzletében is. így vált országos hírűvé a kis szombathelyi üzem Platzner Vincéné, Tátrai Katalin, Fogarasi Ferencné gyakorlott mozdulatokkal varrják a selymet az ernyő bordázatára. Hárman a szerelők közül: Szentkirályi Katalin, Csató Istvánné és Szakács Tamás. (e. t.) „ROHAM" a papírboltok ellen Ma reggel megnyíltak, az is­kolák kapui, és sok száz diák hajol ismét a könyvek, füze­tek fölé. Voltak, akik már he­tekkel ezelőtt felkészültek az új­ tanévre. Bevásárolták a füzeteket, rajztáblákat, körzőt, vonalzót és a kék bekötőpa­pírt is. A papír- és írószer­­boltok elleni „roham" bár mérséklődött, azonban még néhány napig nagy lesz a for­galom. Képünk a vakáció utol­só napján készült, az Állami Áruház papírosztályán. Mint a képen is látjuk, volt dolguk az eladóknak. Míg az anyukák és apukák odabent vá­sároltak, a gyerekek a Köztársaság-téri papírüzlet kirakatá­ban ismerkedtek a taneszközökkel, ame­lyekkel egész évben dolgozni fognak. Első pillanatban nem vet­tem észre rajta semmi fel­tűnőt. De vidámsága mö­gött, mintha kis szomorú­ság lappangott volna. Karcsú alakjához és vé­kony arcához nem illett a vaskos söröspohár. Dehát mindenkinek azt kért a tsz­­elnök és nem illett vissza­utasítani. 15—16 leány ült szana­szét a kecskelábú asztalok mellett, köztük elszórva egy-egy férfiember, elnök, brigádvezető, agronómus, meg ilyesféle. Valami ker­tészeti tapasztalatcserével egybekötött kirándulás volt ez, illetve annak végső akkordja, a büki szövet­kezeti vendéglő kerthelyisé­gében. — Jutalmul kapták a lá­nyok ezt a kirándulást — mondták a vezetők —, mert szorgalmasan dolgoztak a kertészetben. Igaz, meg kell mondani, hogy a vasszécsenyi Győze­lem Tsz kertészleányairól van szó. De térjünk most vissza Ilushoz. Megtudtam róla, hogy ő a munkacsapat ve­zetője, mindössze 16 éves s ezért leültem melléje, hogy kicsit kikérdezzem munká­járól, életéről. Még nem késő... — Hogyan lett munkacsa­patvezető ilyen fiatalon? Hiszen jóval idősebb kerté­szeti dolgozók is vannak a munkacsapatban? Ő nem szól semmit, de a társai válaszolnak. — Mi választottuk meg őt, mert megérdemli. Az elismerés láthatólag Húsnak is jól esik. — Mióta dolgozik a ter­melőszövetkezetben? Kiderül, hogy csak ja­nuár óta. Addig gimná­ziumba járt. A második év első féléve után maradt ki. Ekkor beállt a tsz-be és nem irodalmat, nyelveket és számtant tanult, hanem, melegágyat készített, palán­­tázott és kapált. Mégis a kíváncsiság ezek után megmaradt az ember­ben . Miért hagyta abba a tanulást? Nem volt kedve hozzá? Rossz volt a bizo­nyítványa? Nem kapott meg mindent hazulról? — Megvolt mindenem. A bizonyítványom is jó volt, mert könnyen tanultam. Miért hagytam ott mégis? Nem is tudom pontosan megmondani Társai is bekapcsolódnak a beszélgetésbe. Ők sem értik, sőt hibáztatják is Ilust. Nem gondolta meg a dolgot eléggé. Bár ők sze­retettel fogadták és elisme­rik most is jó munkáját. Olyan egyszerű volna szé­pet és jót mondani Iliről, aki a termelőszövetkezeti munkát választotta és lel­kesen dolgozik a falujában. Igen, de az embernek mind­untalan eszébe jut a másfél esztendő, amelyet a gim­náziumban töltött, az isko­la, amelyet abbahagyott. És szép, felemelő a munkatár­sak bizalma és elismerése, de vajon nem többet hasz­nálhatna-e ez a kislány a termelőszövetkezetben is, ha elvégezné a tanulmányait? Meg is kérdezem ezt. El­gondolkozva szól. — Tulajdonképpen én is sajnálom. És mind többször gondolok arra, hogy vissza­térek az iskolába. De saj­nálom itthagyni a szövet­kezetét, bár nem hagynám itt úgysem végleg. — És mi mindig szeretet­tel visszavárnánk — mond­ják a többiek. (*) Mikor kapják meg? Kemeneskápolnán a múlt év tavaszán ala­kult meg a KISZ-szer­­vezet. Áprilisban ünne­pélyes keretek között kiosztották a tagköny­veket. Sajnos, néhány fiatal akkor nem kapott tagkönyvet, mivel je­lentkezési lapjuk nem érkezett be időben a járási KISZ-bizottság­­hoz. A tagkönyvkiosztáskor a KISZ járási bizott­ságának munkatársa megígérte, hogy néhány nap múlva megküldik a még hiányzó tagköny­veket. Azóta elmúlt 17 hónap és a néhány fiatal még ma is várja a tagköny­vét. A KISZ járási bi­zottságán úgy látszik, egészen elfeledkeztek róla. Tizenhét hónap kissé hosszú idő és ez­alatt a néhány fiatal nem is fizetett tagdíjat, ennélfogva tagja is volt a KISZ-nek, meg nem is. Pedig ők igazán tag­jai akarnak lenni és na­gyon szeretnék, ha vég­re már megkapnák tag­sági könyvüket is. J. I.

Next