Vas Népe, 1962. február (7. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-01 / 26. szám

1532. február 1. Csütörtök VAS NÉPE Elkészült Kámon távlati fejlesztési terve A szombathelyi vaspari tanára végrehajtó bizottsága tegnap tárgyalta és hagyta jóvá Szombathely VII. kerülete, Kámon rendezési tervét. Fővárosi tervezők a közelmúltban elkészítették a VII. kerület rendezési tervét. A tervezés két nagyobb lerülefr® vonatkozik Az egyik a Perint, a Gyöngyös és a búcsúi vasútvonal közötti a másik a Felszabadulás útja és a kőszegi vasútvonalközötti terület egy része A tervezők igen nagy gondot fordítottak arra, hogy a városépítési programba beillesszék ezt a tervet is. Ugyanakkor figyelembe vették mindazokat az igényeket, amelyek a házépítők, illetve a családi házat vásárolni szándékozók részéről merülnek fel. Mindenekelőtt törekedtek arra, hogy a kijelölt területen felépítendő házakat közművesikent lehessen, hogy megfelelő középületeket, üzletházakat is helyezzenek el A részletes, mindenre kiterjedő tervezés birtokában már elereszthetjük fantáziánkat, hogy elképzeljük az új városrészt. A Vörös Zászló utcától nyugatra túlnyomórészt családi házakat terveztek. A térképről impozáns látvány tárul elénk. A nyílegyenes, szépen elrendezett utcák, kertes, udvaros családi házak ma még csak az elkendelésben léteznek. Mindössze terv, de néhány év múlva bizonyára valóság lesz. A kis családi házak mellett néhány sorház is húzódik. Ezek általában egyemeletes épületek lesznek. A földszinti részeken helyezik el a különféle üzleteket, közhivatalokat stb. A tervezők figyelme kiterjedt az úgynevezett foghíjakra is, melyek ezen a területen találhatók. Mintegy 230 lakóházat azokra a házhelyekre emelnek, amelyeket ma még foghíjakként emlegetünk. A Felszabadulás útja és a kőszegi vasútvonal közötti részen közel ezer lakóház felépítését tervezik. Ugyancsak a centrumban akarják „kipróbálni” az úgynevezett szőnyegtelepítést. A szőnyegtelepítés elsősorban a közművesítési költségek alacsonyabb volta miatt olcsó. Ugyanakkor a lakó számára két szobás összkomfortos lakást és — ami elsősorban a gépkocsitulajdonosok számára kecsegtető — garázst ad. Egyetlen hátránya a szőnyegtelepítésnek, hogy az épületekhez nincs udvar. Ennek pótlására a telepítést zöldövezet öleli körül. Szóltunk már arról, hogy a két jelentős területre túlsúlyban családi házakat építenek. A tervezés szerint mintegy 1632 lakóház felépítésére nyílik lehetőség. Mint már említettük, nagy súlyt fektetnek arra, hogy az új lakónegyedekben is legyen elegendő fa, zöldövezet. Városunkra az jellemző ma is, hogy sok parkkal, virágos utcákkal rendelkezik. A jövőben is arra törekednek, hogy az új városnegyedek is hasonlóképpen alakuljanak. Az említett két területen két nagyobb forgalmi út vezet át. Ezekből torkollanak az úgynevezett gyűjtőutak. Két oldalt sűrű lombozatú, díszfával ültetik végig az utakat A városrész arculata már kibontakozóban van. S így elképzelve, beleilleszkedve a mai városképbe, nyugodtan, el lehet mondani róla: kultúrált, szép lesz Kálmánnak ez a része. R. X Vendéglátó Ipa* * nmfc 1« torekVOőt £ j vendéglátás színvo* w»ivw»k emelése, * Egyre fogynak a , „talponállók’* é£ kc-1 iydkbe lépnek a * kisvendéglők. * Ezt csak helyeselni lehet. Szoktassuk ■*, el a notórius állva 3 Ivókat a söntés-puU- tól és kényszerítsük * őket terített asztad ^ mellé. Ennek két J előnye is van. Egyik J az, hogy a terített „ asztal jobb modor* ra kényszeríti a mo- 3 dQrtalanokat. (Akad <i persze, akin a fehér ’* asztal sem segít!) A j j pedig az, hogy « sokkal nehezebb be”csípni terített asz-talnál, mint a pult ? mellett. Nem mintha az ülő embert í nehezebben érné el * az alkohol hatása. . Nem erről van szó. J Mire egyes vendég-3 látóhelyeken a ven-0dégnek felszolgálják: * a második fröccsöt, annyi idő telik el » hogy az első fröccs ~ hatását már a leg-3 gondosabb vér-al- kohol vizsgálat sem ” tudja kimutatni. ,« (Nem mondom így ! la lehet védekezni „ az alkoholizmus ellen!) "természetes, Már általánosítani azért nem lehet. Legtöbb helyen olyan ütemben szolgálják a vendéget, mint mondani szokták, ahogy a„nagy könyvben” elő van írva. Sem nem lassan, sem nem gyorsan, pontosan az arany középítőn járnak. Persze, ha van kilengés a lassú kiszolgálás irányában, miért ne lenne kilengés a gyors kiszolgálás tekintetébe ír. Van kisvendéglő, ahol nagyon is gyors a kiszolgálás. Elvégre van a világon terv és ezt teljesíteni kell. Sőt túlteljesíteni, ha kel minden áron. A prémium vagy a százalék nem a megvetendő fogalmak közé tartozik. Akad Vendéglátóhely, amelyik két évvel ezelőtt zenés kisvendéglőnek indult. Ne nevezzük a nevén, mondjuk Netatának. Fehérre terített asztalok, vázákban tarka virágok és halk cigányzene várta esténként a vendégeket. Meghitt, családias hely volt, Aic oda bement, csak jól érezhette magát. (Bocsánat, nem mindenki mert aki túllépte a másodosztályú vendéglő filmszabályait, azt udvarias formában jobb belátásra bírták.) Az idő telt és a vázákban a virágok lassan hervadozni kezdtek. A fehér térítőkön is egyre több lett a folt. A Nótafából eltűnt a halk cigányzene, csak a nóta maradt meg. A nóta, amely esténként bömbölés formájában jelentkezik a félig és egészen elázott szesztestvérek ajkán. A ház lakó bizottságainak elnöke már ott tart, hogy az emeleti lakók számára a közgyógyszeresitás terhére Idegcsíl- Lapítót írat fel A Nótafa valószínű teljesíti tervét. Lehet, hogy túl is teljesíti. Fennáll azonban a veszélye annak, hogy egykét év előtti nívós kisvendéglőből lassan újra „talponálló” lesz. Jglysti Kemény Jenő Guzi Mihály—Bscze Károly: Az 59081-es légionista gidaiba. 1Stote Vöröst — Mit agált hozzá? — Világváros! S ezek a gyönyörű kocsik! — Légy nyugodt, nem azoké, akiket a kikötőben láttunk *— súgta Vámos. Vörös dühösen arrafelé fordult, de hirtelen nagyot zökkent a kocsi. Megérkeztek Peti, Depába, a légiósok átutazó-táborába. — Állomáshelyünkön vagyunk? — tudakolta Gazsó. — Fenét! — mosolyodott el Vámos. — Csak ma már nem megyünk további Holnap reggel indulunk tovább Sidi-bel- Abbes felé. Az a központ Az idegenlégió városa. Azt kérded, állomáshelyünk? Sidi-bel-Abbes sem az. Hol van a mi állomáshelyünk? Egyáltalán van ilyen? A világ mely részére kerülünk Afrikából? Az úristen tudja! Nevetett. — Tudjátok — folytatta — miből ál majd a kiképzés? Lóvé sé rzetből, lövészetből és harmadszor is lövészetből. Semmi más nem fontos itt, csak ez! Lőni, lőni kell tudni, hogy minél több ember bőrét kilyukaszthassuk! Gazsó beleremegett !— Brutálisan őszinte vagy! — Igen! — vágott az vissza. — Minek áltassuk magunkat? Különben téged is őszinte, rendes embernek ismertelek meg. Én is olyan akarok lenni! Gazsó rápillantott. Az keményen állta tekintetét. Lassan elmosolyodtak, majd kezet szorítottak. Szemeikben parányi fény villant, amelyet nem fejthetett volna meg senki. Csak ők ketten tudták, mit jelent.. Egy hangsorakozót kiáltott Létszámellenőrzés következett. A végén három ember hiányát állapították meg. Egy megszökött, kettő pedig kórházba került. A két beteg közül egyik valami nyavalyát szedett fel az úton, a másikat pedig egy esti nézeteltérés alkalmával a szőke német őrmester úgy vágta szájon, hogy kiakadt az állkapcsa. A létszám megállapítása után egy százados lépett az egység elé. — Légiósok! — kezdte rikácsoló hangon. — Afrikába érkeztetek. Itt kiképeznek benneteket, megtanítanak a fegyverforgatásra, hogy mindjobban védelmezhessétek az európai kultúrát, a francia életformát. Ellenséges tekintetekkel, ellenséges érzelmekkel, megvetéssel gyakran találkoztok majd ezen a földön. Sőt ismeretlen irányból kés vagy golyó is röpül majd felétek. De legyetek erősek, méltó elődeitekhez, ellenállás esetén pedig kíméletlenek. Egy légiós haláláért tíz bennszülöttnek kell fizetnie. Ne kíméljétek ezt a szemét népséget! Szolgáljátok híven Franciaországot, teljesítsétek, amire vállalkoztatok. Ha pedig akadna köztetek olyan, aki lepaktál a bennszülöttekkel, segíti őket, élelmet, fegyvert vagy gyógyszert ad nekik, az keserűen lakós! Ezt jól jegyezzétek meg! Aki pedig szökni próbál, az nem látja meg többé isten szent napját, értitek? Többé nem lesz itt szökés! Ami a lengyelnek a spanyol partoknál sikerült, az Afrikában senkinek nem fog sikerülni! Erről biztosítalak benneteket!... Mindjobban rikácsolt, s kezével hadonászott hozzá. A sorokban mindinkább nagyobb mozgolódás támadt. A légiósok jobbrabalra nézelődtek, vizet keresve, alig várták a beszéd végét. Gazsó is rettentően szomjas volt, hiszen a nap kíméletlenül sütött Vámos felé tekintett, aki nagyokat íeyelt szomjúságában. Vörös egykedvűen bámulta a még mindig hadonászó századost, majd kissé elfordította fejét és köpött egyet. Melege volt neki is, de nem látszott meg rajta. Arra figyeltek fel, hogy a rikácsolás abbamarad. A százados befejezte beszédét, oldalra lépett, hatalmas zsebkendőt húzott elő zsebéből, s megtörölte izzadó homlokát. Hamarosan elhangzott az oszoly. Az egység egy pillanat alatt szétrebbent a szélrózsa minden irányába. Mindenki vizet vagy csapot keresett. Hátul, az egyik épület előtt hamarosan ráakadtak egy csapra, amely köré pillanatok alatt hatalmas tömeg gyűlt. Mire Gazsóék odaértek, a kút körül már többen krákogtak, káromkodtak, köpködték. — Mi van? — Eh — legyintett az egyik jugoszláv. Gazzó a csaphoz ki rakodott Nagy élvezettel kezdte nyelni a vizet, de a következő pillanatban már a föld felé hajolva köpködött, krákogott ő is. — A betyár úristenit! — dörmögte. — Mi az? — furakodott mögéje Vörös. — Sós, mint a tenger vize. Ihatatlan. Az épület felől jóízű kacagás hallatszott. Az újoncok arrafelé fordultak. Néhány öreglégiós, meg két altiszt nevetett rajtuk. Gazsó feléjük tartott, a többiek utána. _ — Hol találunk ivóvizet? — állt meg előttük Gazsó. — Keressetek — röhögtek amazok. Gazsónak arcába szökött a vér, keze ökölbe szorult. Hirtelen a hatalmas termetű Vörös furakodott át a tömegen. Félretolta Gazsót, felgyűrte inge ujját, csípőre tett kézzel megállt az öreg légiósok előtt, s kissé emeltebb hangon kérdezte. — Hol találunk ivóvizet? Az egyik nevetni próbált, de amikor Vörös közelébb lépett ho®zá, megoldódott a nyelve. (Folytatjuk) 5 Amíg nem szerepelünk a baleseti statis Az emberek olyan mély belső borzongással tudják mondani, hogy „szörnyűség”, amikor egyegy utcai baleset színhelyén összefutnak és megpillantják szerencsétlenül járt embertársukat. A szemtanúk pedig elmondják ismerőseiknek: tudja mi történt? Egy szegény kis nyolcéves gyerek szánkózott le a dombról és pont nekifutott egy teherautónak. Ott rögtön szörnyethalt. Rettenetes, hogy nem, tudnak vigyázni... Ezekből a megnyilatkozásokból arra lehetne következtetni, hogy azok, akik megborzadnak a balesetektől, akik részvéttel ingatják a fejüket és azt hajtogatják, hogy rettenetes, menynyire vigyázatlanok az emberek, milyen könnyelműek a szülők, azok a maguk részéről mindent megtesznek a biztonságos közlekedésért. De sajnos, a baleseti statisztika nem ezt bizonyítja. Ellenkezőleg, úgy látszik, hogy hiába a konkrét esetek intő példája, hiába a sok felhívás a közlekedés szabályainak betartására, hiába a rendelkezés a síkos járdák felszórására, hiába az agitáció az alkohol túlzott fogyasztása ellen, még mindig sokan vannak, akik könnyelműen veszélyeztetik önmaguk és embertársaik testi épségét. Mert sajnos, azt kell mondanunk, hogy ebből a szempontból megyénkben ez az új esztendő nagyon rosszul kezdődött. Az első hónapban, január 30-ig a közúti balesetek száma 26-ra emelkedett, három súlyos és nyolc könnyebb sérüléssel, valamint 22 ezer forintnyi anyagi kárral. Ha ezeket az adatokat összevetjük az 1961-es januári statisztika számaival, akkor magunk is azt mondhatjuk: szörnyűség, meghatszorozódott a közúti balesetek száma. Szomorú tétel ezen belül, hogy az idei baleseteknek három gyermek áldozata is van. Játszottak az úttesten vagy csak egyszerűen figyelmetlenül átszaladtak egyik oldalról a másikra. Gondolkodjunk azon, hogy nem végtelenül kevés-e, ha mindezt csak megállapítjuk, tényként közöljük, illetve tudomásul vesszük. Mert tény az is, hogy az utcán játszó gyermekek a felnőttek szeme láttára futkároznak könnyelműen labdáik után az úttesteken. Közömbös járókelők hallgatólagos tudomásul vételével csúszkálnak az utca jegén, vagy siklanak szánkóikon a járművek között. Nem veszünk fáradtságot ahhoz, hogy rászóljunk az utakon focizó fiúkra. Hiányzik az a légkör, amelyben mindenki feladatai ugye a szerencsétlenségek elejét venni — jó szóval és szigorral egyaránt. És ez nemcsak a gyermekekre vonatkozik. Mert a baleseti statisztika csökkentését csak akkor várhatjuk, ha általában kilépünk abból a szemléletből, hogy „nem az én dolgom, — mit törődöm én vele —, vigyázzon mindenki a saját bőrére”. Nem szabad szótlanul tudomásul vennni, ha közöttünk szabálytalanul járkálnak az emberek, és nem elég, ha mi magunk valahogy nagy keservesen átvergődünk egy felzáratlan síkos járdaszakaszon. Nem lehet elég, hogy mi megúsztuk lábtörés nélkül. Be kell zörgetni a házfelügyelőhöz, a lakóhoz, kérni kell, hogy szórja fel a járdát, ha egyszer tierni elég, hát ötször, tízszer, míg végül meg lesz az eredménye. Vagy hogy még egy példát hozzunk, kivel nem történt még meg, hogy látta, amint italboltból, vendéglőből virágos kedvvel, kissé bizonytalan léptekkel jött elő valaki, és jámbor mosollyal kinyitott egy személy-, vagy tehergépkocsi-ajtót és szépen odaült a volán mellé. Olykor ilyen eseteknek is tanúi vagyunk. És ismeretlenül is megszólítjuk egymást: látja milyen állapotban várt,? Diszíióság, hogy így mer vezetni! De addigra a kocsinak már csak a berregését halljuk, mi pedig megyünk tovább napirendre térve a látottak felett. Igaz hogy a beavatkozással kellemetlen, viharos csetepatét zúdíthatunk magunkra, de ez az, amit vállalnunk kell. Nem egy-egy jószándékú embernek, hanem mindenkinek! Tegyünk szóvá minden szabálytalanságot, S akkor majd nem kell februárban és márciusban a balesetek további emelkedéséről, megsokszorozódásáról beszélnünk. Közös erővel az utcai közlekedésben is könynyebb rendet teremtenünk. (szilágyi)