Vas Népe, 1962. május (7. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-03 / 101. szám

1SHS2. május 3. Csütörtök VAS NÉPE Tudósítások a május 1-i ünnepségekről !Folytatás az 1. oldalról­ színű zászlókat. Fiatalok és idő­sebbek szorgos munkáját, lelkes alkotókészségét dicsérte az ötlete­sen feldíszített park. A díszemelvény előtti tér köze­pén hatalmas májusra hirdette, hogy ezen a napon szerte a vilá­gon, ebben a parkban is a munk­­kásosztály nemzetközi napját ün­neplik az emberek. S a térre, a díszemelvény elé egymás után érkeztek az­ üzem­ek, intézmények dolgozói. Kezükben vörös és nem­­zetiszínű zászlókat a nemzetközi munkásosztály nagyjainak a ké­peit, május elsejét éltető felirato­kat tartottak. Az elsők között ér­keztek a REMIX, a Markusovszky kórház, a Cipőgyár, az ÉDÁSZ dolgozói. A hullámzó csoportok élén a szocialista brigádok halad­tak. A díszemelvényen a megye és a város vezetői, a párt és állami szervek képviselői foglaltak he­lyet. Délelőtt tíz órára már sok ezres tömeg gyűlt össze a Jókai park fái alatt. Ekkor a zenekar abbahagyta az ünnepi indulók ját­szását, és Szegedi Nándor elvtárs, a megyei párt-végrehajtó bizott­ság tagja lépett a mikrofonhoz. Szegedi elvtárs meleg szeretettel köszöntötte az ünneplő dolgozó­kat, majd emlékeztetett a régi május elsejékre. A munkások sza­va már akkor messze hangzott, felvette a kastélyok és paloták zsarnoksággal körülbástyázott csendjét, jogot követelve a dolgo­zóknak, megbecsülést a munká­nak, amely létrehozza az emberi élet fenntartásához, fejlődéséhez szükséges anya© javakat és szel­lemi kincseket. A burzsoázia évről évre job­ban rettegett a munkát ünneplő, a hatalomért harcoló, békét igény­lő emberáradat növekedése lát­tán. Egyre gyakrabban dördültek el a csendőr- és rendőrsortüzek, és nagyon sokszor a munkások vére öntötte az utcák kövezetét. A továbbiakban a szónok arról beszélt, hogy az emberiség egy­­harmada ma már szabadon ün­nepli május elsejét. A szocialista országokban piros betűs ünneppé vált május elseje és a felvonulók zálarain a szocializmus és a kom­munizmus lelkesítő jelszavai ra­gyognak. Nemcsak ünnepi szim­bólum ez, hanem eleven, megtes­tesült valóság, amely a hétközna­pokon, az alkotó munka hevében, az egy célért folytatott küzdelem­ben, örömök és gondok közepette­­kovácsolódott ki. A régi küzdel­mes május elsejék zászlóvivőinek­­unokái ma már maguk intézik ■sorsukat a szocialista országok­ban, szabadságban és békében ■építik boldog jövőjüket. A kapitalista országok munká­sai is megünneplik május elsejét, de más körülmények között. Az ő életükben még rengeteg a kese­rűség, az ő megmozdulásukat az elnyomók rendőrei és csendőrei akadályozzák. Az elnyomás elle­nére mégis azt k­ell látni, hogy a kapitalista országok munkásainak erőfeszítései nem hiábavalók, mert eljön az idő, amikor velünk együtt szabadon ünnepelhetik a nemzetközi munkásosztály nagy ünnepét, május elsejét. Ezután Szegedi elvtárs a ma­gyar május elsejék történetét ele­venítette fel. 1919. május elseje külön nagy fejezete a magyar má­jus elsejék történetének. A ma­gyar proletariátus ezen a napon ünnepelt először szabadon. Ezen a nagy vörös májuson mondotta Landler Jenő beszédében, hogy a magyarországi proletariátusnak hinni, akarni és merni kell. Ezek a szavak adtak erőt a magyar munkásoknak a Horthy-fasizmus Sötét éveiben. A felszabadulás után megválto­zott körülmények között ünnepel­hettek a dolgozók. Május­­ ma m­ár az öröm ünnepe. Hazánkban megszűnt a munkanélküliség, könnyebbé vált a nehéz fizikai munka, nagyobb kenyér kerül minden család asztalára és bizta­tóak a kilátásaink a jövőre vo­natkozólag. Gazdasági eredménye­ink számottevőek, ipari termelé­sünk felfelé ível, mezőgazdasá­gunk fejlődik. Ismeretes, hogy az év végén összeül pártunk VIII. kongresz­­szusa, amely összegezi majd fej­lődésünket, eredményeinket és le­szűri a tanulságokat. A kongresz­­szusra készülnek a dolgozók száz­ezrei is, és bekapcsolódtak a kongresszusi munkaversenybe. Beszéde végén Szegedi elvtárs utalt a nemzetközi helyzetre és ezeket mondotta: „Május elsején, ezen a szép ünnepen egybehang­zóan kiáltjuk mi is a világ dol­gozóival: le a háborúval, éljen a béke! Meggyőződésünk, hogy ki­állásunk, békeharcunk eredmé­nyes lesz, s májusunk diadalmas­kodik az egész világon.” A nagy tapssal fogadott ünne­pi beszéd után a dolgozók a szé­pen feldíszített, ételtől és italtól­­ roskadozó sátrakhoz, a gyermek­­­kék a hintákhoz, játékszerekhez­­ vonultak, és vidám szórakozással­­ folytatták május­ elseje megün­­­­neplését. Az ünnepségek után mind a Puskin ligetben, mind a Jókai parkban egész nap kultúrműsor szórakoztatta a megjelenteket. Zenekarok, tánccsoportok, szava­lók és színjátszók léptek fel mind­két parkban és látványos műsor­ral szórakoztatták az ünneplő kö­zönséget. Este, a hűvös idő miatt elmaradt ugyan az utcabál, de a Savaria Nagyszállóban és a töb­bi szórakozóhelyen kedvükre tán­colhattak a fiatalok. Az esti órák­ban színes fények jelentek meg a város fölött, tűzijátékban gyö­nyörködhettek a járókelők. Von együtt örült és ünnepelt a munkás, értelmiségi, a hivatali al­kalmazott és a szövetkezeti dol­gozó. Ezen a kissé hűvös május elsején is poharak koccantak a jó egészségre, a békére és a to­vábbi mun­kasikerek­re. Az idén is gazdagabbak lettünk egy szép május 1 -felejthetetlen emlékével. K­őszegen és a járási székhelyeken Felvonulásokkal, színes műso­rokkal ünnepelték a tizennyolca­dik szabad május elsejét a me­gye másik városában, Kőszegen, s a járási székhelyeken és a köz­ségekben is. A mostoha időjárás ugyan nem kedvezett az ünnepi program részvevőinek, mégis min­denhol nagyon sok dolgozó és csa­ládja ünnepelt ezen a napon. Kőszegen a Főtérre vonultak az üzemek dolgozói. Itt Kovács László elvtárs, a városi párt-vég­rehajtó bizottság tagja mondott ünnepi köszöntőt. Délután a kul­túrműsort a hűvös idő miatt a művelődési otthonban tartották meg, míg nagyon sokan a sport­pályán megrendezett versenyeket tekintették meg. Vasváron a felvonulást köve­tően Horváth Miklós elvtárs, a­­ járási pártbizottság titkára mon­dott ünnepi megemlékezést, majd a járás legjobb művészeti cso­portjainak bemutatóját rendezték meg a Béke és Barátság Kulturá­lis Szemle műsoraként. Celldömölkön a rossz idő ellené­re is négyezer ember vonult zászlóerdő, transzparensek és ké­pek alatt a ligetbe. És bár hideg volt, különösen a fiatalok, vidá­man táncoltak, énekeltek, szóra­koztak a majálison. Szentgotthárdon a község KISZ- szervezetei fáklyás felvonulással nyitották meg a május elsejei ünnepségeket. Az ünnepnapon közel háromezren vonultak el a dísztribün előtt, majd az ünnep­lők felkeresték a parkokban levő pavilonokat, körhintát és laci­konyhát. Szabadtéri színpadon mutatták be műsorukat a szent­gotthárdi művészeti csoportok, este pedig valamennyi szórako­zóhelyen bár szórakoztatta a la­kosságot. Sárváron Kálóczi István elv­társ, a községi pártbizottság tit­kára emlékezett meg május else­jéről. Az ünnepi beszéd után művészeti csoportok mutatták be ünnepi műsorukat. A dolgozók ezután a várkertben felállított sátrak, játékok között kerestek szórakozást. Körmenden 5000 dolgozó és családtag vonult fel a várkertbe, ahol Fülöp Kálmán elvtárs, a já­rási pártbizottság titkára üdvö­zölte a megjelenteket Ezt köve­tően a járási székhely művészeti csoportjai léptek színpadra, majd este az Ifjúság Házában rendez­tek táncos összejövetelt. Az ün­nep napján délelőtt 10 órakor Csákánydoroszlón a község szinte valamennyi lakójának részvéte­lével békenagygyűlést rendeztek, amelyen Fodor Ernő elvtárs, a járási pártbizottság osztályveze­tője mondott beszédet majd KISZ-fiatalok és az úttörők ad­tak műsort. Az ünnepség után zene, tánc szórakoztatta a csá­­kánydoroszlóiakat. 1362. május elseje az egész me­gyében az optimizmus, a derű, a jókedv jegyében, zajlott le. E­rt.­ Másfél milliárd forinttal emelkedett a lakosság takarékbetétállománya Az Országos Takarékpénztár összeállította első negyedévi for­galmának eredményeit. Az utób­bi évek tapasztalata szerint a betétállomány növekedése az év első negyedében a legerősebb, az idei azonban minden eddigit fe­lülmúló rekordnak számít. Az OTP jelentése szerint ugyanis az év első három hónapjában más­fél milliárd forinttal emelkedett a lakosság betétállománya. Tovább fejlődtek a dolgozók „házi bank­jai”, a kölcsönös segítő takarék­­pénztárak: 74 ezer új takarékos dolgozót vettek nyilvántartásba, s jelenleg 784 ezer tagot szám­lálnak. Az iskolások is szorgal­masabban gyűjtögetik forintjai­kat: 68,2 millió forint értékű ta­karékbélyeget vásároltak három hónap alatt, 7,3 millió forinttal többet, mint a múlt évben. A takarékszövetkezetek betétállo­mánya az év eleje óta 36,3 szá­zalékkal növekedett. Átadták a Minisztertanács és a SZOT viríts vándorzászlaját a Sárvári Baromfifeldolgozó Vállalat dolgozóinak Élt­zen­avató ünnepséget tartottak megyeszerte Vasárnap és hétfőn megyeszer­te élüzemavató ünnepségeket ren­deztek. A megyében ez alkalom­ból összesen 22 vállalat nyerte el az élüzem címet, illetve dicsérő oklevelet vagy más kitüntetést ka­pott. Az ünnepségek egy részéről április 30-i, hétfői számunkban már beszámoltunk. Az alábbiak­ban még néhány kiemelkedő ese­ményről adunk számot. Az elsők között kell megem­lékeznünk a Sárvári Saromftfeldolgoző Vállalatnál vasárnap este megtartott ünnep­ségről. A vállalat a Nyugatma-­­­gyarországi Fűrészekhez hasonló­­­­an a múlt évi eredményes terme­­l­­ési és felvásárlási munka alapján­­ elnyerte a Minisztertanács és a­z SZOT elnökségének vörös vándor- i zászlóját. A magas kitüntetést dr. Szongoth Miklós elvtárs, az Élelmiszeripari Minisztérium fő­osztályvezetője nyújtotta át. Ezen­kívül Láng György, a miniszté­rium baromfiipari igazgatóságá­nak a vezetője Németh Bélának, a vállalat termelési osztályveze­tőjének átadta a ..Külkereskede­lem Kiváló Dolgozója”, jelvényt és oklevelet. Az ünnepségen mintegy 70.000 forint jutalmat osztottak ki 140 dolgozó között. 17 munkás kiváló dolgozó­­ jelvényt és két heti fize­tésnek megfelelő jutalmat. 33 munkás kiváló dolgozó oklevelet és egy heti fizetésnek megfelelő pénzjutalmat kapott. A vállalat 1961. évi felvásárlási tervét /122, termelési tervét 125, export­tervét pedig 160 százalék­ra teljesítette. A dolgozók­­elhatá­rozták, hogy az idén is jó ered­ményeket érnek el, és megtartják a vándorzászlót. 21 Szombathelyi Tarozógyár dolgozói vasárnap délután hármas ünnepséget rendeztek. Megünne­pelték a vállalat fennállásának 40. évfordulóját, megemlékeztek a nemzetközi munkásosztály nagy ünnepéről és átvették a Könnyű­ipari Minisztérium képviselőitől az élüzem kitüntetést. Ebből az al­kalomból, budapesti, soproni, kő­szegi és más textilipari üzemek küldöttségei is eljöttek és köszön­tötték a 40 éves üzem munkásait. Az ünnepségen Nagy Imre, a Könnyűipari Minisztérium Gyap­júipari Igazgatóságának főmérnö­ke Mecseki Ferencnek, a gyár igazgatójának nyújtotta át az él­üzem oklevelet. Ezenkívül számos dolgozó kitüntetést, kiváló dolgo­zó oklevelet és pénzjutalmat ka­pott. Három szocialista brigádot is avattak. A Béke-brigád, Gaga­­rin-brigád és a Barátság-brigád vezetői átvették a szocialista bri­gád okleveleket. Az ünnepségre meghívták a nyugdíjasokat is. Hétfőn délután a Savaria Nagy­szálló télikertjében a Vas megyei Élelmiszer Kisk­ereskedelmi Vállalat dolgozói rendeztek ünnepséget ab­ból az alkalomból, hogy elnyer­ték a „Kiváló vállalat” címet. A Belkereskedelmi Minisztérium megbízásából Sárosi István elv­társ, a megyei tanács kereskedel­mi osztályának a vezetője nyúj­totta át az oklevelet, majd a dol­gozók között 60.000 forint pénz­jutalmat osztottak ki. A szombat­helyi 1. számú Csemege-bolt dol­gozói elnyerték a szocialista bri­gád címet. 35 kereskedelmi alkal­mazott kiváló dolgozó oklevelet és egy heti fizetésnek megfelelő pénzjutalmat kapott. A szentgott­hárdiak megnyerték a járási szék­helyek között folyó munkaver­senyt. Az első helyezettnek járó vándorzászlót Vörös Ferenc, a 97. számú bolt vezetője vette át, aki a közelmúltban Munkaérdemérem kitüntetést kapott. Ezenkívül Né­meth Lajosnak, a vállalat dolgo­zójának átadták a „Belkereske­delem Kiváló Dolgozója” minisz­teri kitüntetést. Az ünnepség végén a dolgozók elhatározták, hogy az idén még jobb munkát végeznek és egy év múlva nemcsak az élüzem címet, hanem a Minisztertanács és a SZOT elnöksége vörös vándor­zászlóját is elnyerik. Az élüzemavató ünnepségeken kívül jelentős esemény volt 9­ e Szombathelyi Pamfutipartal. Hétfőn délelőtt a vállalat műve­lődési termében tartott ünnepsé­gen Czupi János elvtárs, a Pa­­mutipar igazgatója 360 dolgozó­nak törzsgárda-jelvényt nyújtott át. A 25 évnél hosszabb ideje dol­gozók arany-, a 15 évnél hosszabb ideje dolgozók ezüst és a tíz év­nél hosszabb ideje dolgozók bronz­jelvényt kaptak. A jelvényeken kívül értékes emléktárgyak­at is nyújtottak át a törzsgárda tag­jainak. Erdősávot ültettek a tokorcsi Harcos Termelőszövetkezetben. A munkát az erdőgazdaság sárvári tele­péről kapott gép segítette: pillanatok alatt fúrta a gödröket, amelyeket korábban kézi erővel kellel­ásni. A Harcos Tsz dolgozói 3100 kanadai nyárfa-csemetét ültettek szélfogósárnak

Next