Vas Népe, 1962. december (7. évfolyam, 281-305. szám)

1962-12-01 / 281. szám

2 Őszinte és tárgyilagos tanácskozás Mikojan és Kennedy között Washington (MTI). Mikojan, a Szovjetunió első miniszterelnök­­helyettese három óra húsz percet tanácskozott Kennedy elnökkel a Fehér Házban a kubai kérdésről. A tanácskozás magyar idő sze­rint péntek hajnalban egy óra ötven perckor ért véget. Mikojan később tudósítóknak kijelentette: „Az elnökkel kicse­réltük nézeteinket a két országot kölcsönösen érdeklő kérdésekről, főként Kubáról. A tárgyalások eredményeképpen megállapodtunk abban, hogy utasítjuk New York-i képviselőnket, folytassák a tár­gyalásokat a kubai kérdés végle­ges megoldása érdekében’’. A Fehér Ház közleményt adott ki, amely­ hangoztatja, hogy a tár­­gyalások őszinte és tárgyilagos légkörben folytak le. Jól értesült források szerint, ha­bár a kubai válság kitörése óta sikerült bizonyos haladást elérni, még mindig számos pont vár tisz­tázásra. Jóllehet a megbeszéléseket fő­leg Kuba kérdésére összpontosí­tották, szóba került a laoszi és a leszerelési probléma is, beleért­ve a nukleáris kísérleti robbantá­sok megszüntetését. A tanácskozásokon amerikai részről az elnökön kívül részt vett Dean Rush külügyminiszter és Thompson, az Egyesült Álla­­mok­ volt moszkvai nagykövete. Szovjet részről viszont Mikolajzon kívül jelen volt Dobrinyin, a Szovjetunió washingtoni nagykö­vete, valamint Bubanov, a nagy­követség­ egyik képviselője. . A Reuter hiügynökség­ megál­lapítja, hogy ez volt a leghosz­­szabb tanácskozások egyike, ame­lyet Kennedy elnök valaha is a szovjet kormány képviselőive folytatott. Az amerikai hadügyminiszté­rium szóvivője­­ csütörtökön este közleményt adott ki. Ez hangoz­tatja, hogy az Egyesült Államok a jövő héten visszavonja a közel­múltban a guantanamói támasz­pontra irányított tengerészeti erők egy részét. A Biztonsági Tanács javaslata: Öt évre nevezzék ki főtitkárnak U Triant­ ot Magyar felszólalás az ENSZ-közgyűlés csütörtöki ülésén New York (MTI). A Biztonsági Tanács pénteken délelőtt­­— ma­gyar idő szerint 17.10 órakor — összeült,­­ hogy megvitassa az IU Triant ügyvezető főtitkár man­dátumával kapcsolatos kérdéseket. Min­t­ ismeretes, U Thant mandá­tuma 1963. április 10-én lejár. A zárt ajtók mögött megtartott­­ülésen Mahmud Riad, az EAK képviselője elnökölt. A Biztonsági Tanács egyhangú­lag javasolta, hogy 1961. novem­ber 3-áig visszamenő hatállyal öt­­­évi mandátummal nevezzék ki fő­titkárrá a Thant ügyvezető fő­titkárt. ■ A közgyűlés — amelynek a Biz­­­tonsági Tanács javaslatát jóvá kell hagynia — pénteken délután — magyar idő szerint 21.00 órakor — ült össze. Az ENSZ-közgyűlés csütörtökön 12 ország — köztük Magyarország — javaslatára egyhangúlag úgy határozott, hogy indítványozza, hívják össze 1964. őszére az atom­erő békés felhasználásával foglal­kozó harmadik nemzetközi érte­kezletet. Ausztrália és több nyu­gati állam módosító indítványa azonban az összehívandó értekez­■­let résztvevőinek körét csak az ENSZ tagállamaira korlátozta, s így megakadályozta, hogy a nuk­leáris kutatásban jelentős ered­ményeket elért, egyes államok — mint például a Kínai Népköztár­saság és a Német Demokratikus Köztársaság — hozzájárulhassa­nak az értekezlet sikeréhez. A határozati javaslat elfogadá­sát megelőző vitában felszólalt Csatorday Károly, a Magyar Nép­­köztársaság állandó ENSZ-képvi­­­­selője is. Többek között hangsú­lyozta: minden alkalmat meg kell ragadnunk, hogy az egész embe­riség érdekében előmozdítsuk az atomerő széles körű, békés célokat szolgáló felhasználását. A Magyar Népköztársaság küldöttsége ezért nagy örömmel vett részt a javas­lat kidolgozásában. Küldöttségünk véleménye szerint azonban sem­miképpen sem lenne szabad kor­látozni a konferenciára meghívott és azon részt vevő országok szá­mát. Beszéde további részében Csa­torday Károly kifejtette: a nem­zetközi atomen­ergia- ügynökség feladata lenne, hogy minél gyor­sabban és minél szélesebb körben előmozdítsa az atomenergia tech­nológiájának alkalmazását a gaz­daságilag fejletlen országokban. Bejelentette, hogy ehhez" — a szocialista tábor más országaival együttműködve — a Magyar­ Nép­köztársaság erejéhez mérten mű­szaki berendezésekkel is kész hoz­zájárulni. ■-1 Russell Hruscsovról Az AS Saab című liba­noni lap kérdéseket inté­zett Bertrand Russell neves angol filozófushoz és béke­­harcoshoz. A kérdések kö­zött szerepelt például: „Az ön véleménye szerint Hrus­csov a kubai kérdésben emberbaráti módon járt-e el?” Russel a következőket válaszolta: „Úgy vélem, Hru­scsovnak a kubai kér­désben tanúsított magatar­tása bátorságra és nemes­­lelkűségre vall. Nem tudom elképzelni, hogy Kennedy ugyanígy cselekedett volna, ha Formáza körül hasonló helyzet alakul ki. Azt hi­szem, hogy csupán Hrus­­csovnak a blokád bejelen­tése után tanúsított maga­tartása hárította el a vi­lágháború­ kitörését”. VAS NÉPE Kedden összeül a CSKP XII. kongresszusa Prága (MTI). Pénteken Prágá­ban plenáris ülést tartott a Cseh­szlovák Kommunista Párt Köz­ponti Bizottsága. Az ülésen Anto­nin Novotny, a párt első titkára bevezető szavai után megvitatták és egyhangúlag jóváhagyták a Központi Bizottságnak a­ XII. kongresszus elé terjesztendő be­számolóját a párt tevékenységéről, a szocialista társadalom további fejlesztésének fő kérdéseiről, va­lamint az új szervezeti szabály­zatról. A párt XII.­­ kongresszusa ked­den, december 4-én reggel 9 óra­kor kezdi meg tanácskozását a prágai Julius Fucik­ Parkban levő kongresszusi palotában.­ . 1983. december 1. Szombat Az együttműködés továbbfejlesztéséről tárgyalt a KGST Építésügyi Állandó Bizottsága A KGST Építésügyi Állandó Bi­zottsága egyhetes ízlést tartott Berlinben. A tanácskozáson részt vettek a tagországok küldöttségei, valamint a Kínai Népköztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság megfigyelői. A tanácskozás részvevői hatá­rozatot fogadtak el az építő- és építőanyagipar fejlesztési tervei­nek koordinálásáról, a népi de­mokratikus országok 1964—65. évi, sőt a következő tervidőszakban előirányzott fontosabb építőanyag­ipari beruházásoknak összehango­lásáról. Határozatot fogadtak el többek között a földmunka és a betonozás gépesítéséről, a hőszige­telőanyagok gyártásának tovább­fejlesztéséről, valamint az építő­­any­agi­pari üzemek méreteinek és a mezőgazdasági, lakó- és ipari épületek tervezési normáinak egyesítéséről. Ezenkívül intézked­tek a vezető típustervező intézetek közvetlen együttműködésének fej­lesztéséről, valamint a műszaki és gazdasági mutatók egységes össze­hasonlító módszerének kidolgozá­sáról. A tanácskozás résztvevői végül a KGST végrehajtó bizottsá­ga második ülésének határozata alapján jóváhagyták az Építésügyi Állandó Bizottság jövő évi mun­­katervét. A Francia Kom­miuista Párt az Algériai Kommunista Párt betiltásáról Párizs (TASZSZ). A Francia Kommunista párt vezetősége nyilatkozatot adott ki, amelyben tiltakozik az Algériai Kommu­nista Pártnak és lapjának betil­tása ellen. — Ez az intézkedés a­­nál is inkább indokolatlan — mondja a nyilatkozat —, m­ert az algériai kommunisták­­ tevékenyen részt vettek a függetlenségi harcban. Az intézkedés olyan párttal szemben történt, amelynek­ nem­zeti politikája és az egység mel­lett történt számos megnyilatko­zása lényegesen elősegítette­ az FBN nemrég lezajlott válságának megoldását. Az Algériai Kom­munista Pártnak és lapjának be­tiltása , csak táros ielnet a nép ügyének, gyengébbé teszi a népet az új gyarmatosítók nyomásával szemben. Felháborodást keltett a jugoszláv képviselet ellen integett fasiszta merénylet tértek. Külföldi megfigyelők ezzel kapcsolatban hangsúlyozzák:­ a támadás lefolyása megmutatta, hogy gondosan előkészített és ki­tervelt akcióról volt szó, amelyet nem­­lehet csupán „felhőtlen ele­mek,’ garázdálkodásának­ tulajdo­nítani, mint ahogy azt most a nyu­gatnémet sajtó egy része­ megkí­sérli. Kiderült, hogy a támadás résztvevői túlnyomórészt egykori uszta­sákból toborzottak, akik a nyugatnémet hatóságok jóváha­gyásával működő fasiszta emig­ráns terrorista szervezetek tagjai. Von Hase államtitkárnak, a köhni kormány sajtófőnökének péntek déli­ sajtóértekezletén, a Tanjug bonni tudósítója kérdést intézett az államtitkárhoz: vajon a nyugatnémet kormány a mostani újabb provokációs merénylet után hajlandó-e beváltani a jugoszláv ormánynak még 8 évvel ezelőtt tett azon ígéretet, hogy nem fogja tűrni az emigráns­ csoportok ter­rorista garázdálkodását. Von Hase sajtófőnök válaszában azt hangoztatta, hogy a kormány mélyen sajnálja és elítéli a történ­teket, s mindent el fog követni an­nak érdekében, hogy a jövőben ne ismétlődhessék meg hasonló­ eset. Bonn (MTI): Bonni diplomáciai­­körökben nagy közfelháborodást keltett az a fényes nappal elköve­tett példátlan gengsztertámadás, amelyet csütörtökön délben a svéd nagykövetség keretében mű­ködő jugoszláv képviselet ellen in- Az atomleszerelés nagyon megérett már a megoldásra A genfi leszerelési értekezletről Genf (MTI). Pénteken délelőtt újabb plenáris ülést tartott Genf­ben a tizenhét hatalmi leszerelési értekezlet. Az elsőnek felszólaló Burns tá­bornok, kanadai delegátus sür­gette az atomhatalmakat, hogy fogadjanak el korlátozott időre­­— hat hónapra vagy egy évre — szóló, ellenőrzés nélküli morató­riumot a föld alatti atomfegyver­­kísérletek szüneteltetésére, mi­közben a tudósok tovább kutat­ják a megegyezés útját a helyszí­ni ellenőrzés kérdésében. A kanadai küldött ezután kifej­tette, hogy véleménye szerint az atomfegyverkísérletek megszün­tetésének kérdésében a Kelet és a Nyugat közötti ellentét most már egyetlen alapvető problémá­ra korlátozódik csupán, neveze­tesen arra, hogy milyen mérték­ben van szükség helyszíni ellen­őrzésre. A legelső teendő tehát az, hogy — mint a svéd küldött­ség szerdán javasolta —, tudósok­ból bizottságot alakítsanak, amely azután megvizsgálja ezt a kér­dést. Burns javasolta továbbá, kérjék fel a Nemzetközi Geofizikai In­tézetet, hogy valamelyik műsza­kilag jól felszerelt semleges or­szágban két hónapon belül állít­son fel egy valóban nemzetközi központot a földrengésekkel kap­csolatos észlelések összegyűjtésé­re és kiértékelésére. Ez a központ székhelye lehetne a svéd javas­latban indítványozott tudományos bizottságnak. A következő felszólaló, Arthur Lall indiai küldött indítványozta, hogy létesítsenek önkéntes hely­színi ellenőrzésen alapuló rend­szert, amely megakadályozná a titkos föld alatti atomfegyverkí­­sérleteket. Az indiai javaslat szerint min­den gyanús szeizmikus jelenség esetén a feállítandó tudományos bizottság döntené el, hogy szük­ség van-e helyszíni ellenőrzésre, vagy sem. Padilla Nervo mexikói küldött javasolta, hogy az értekezlet de­cember 10-ig az atomfegyverkísér­­letek megszüntetésének kérdésére összpontosítsa erőfeszítéseit. Az ■hidjai delegátushoz hasonlóan úgy vélekedett, hogy ha a fel­állítandó tudományos bizottság szükségesnek véli adott esetben, a helyszíni ellen­őrzést, akkor az az ország, amely ehhez nem járul hoz­zá, megszegi a szerződést és annak többi aláírója szabad kezet kap. A bolgár küldöttség nevében felszólaló Tarabanov külügymi­niszterhelyettes rámutatott: a leg­utóbbi karib-tengeri események azt bizonyítják, hogy legfőbb ide­je hozzálátni a nukleáris fegyve­rek megsemmisítéséhez és az ösz­­szes külföldi katonai támaszpon­tok felszámolásához. A szerdán előterjesztett svéd javaslatról szól­va hangsúlyozta, hogy az különle­ges figyelmet és elmélyült­ tanul­mányozást érdemel. Csodálkozás­sal állapította meg, hogy a nyu­gati hatalmak meglehetősen nega­tív magatartást­­tanúsítanak a svéd javaslat iránt, ami nyilván azzal magyarázható, hogy az el nem kötelezett országok áprilisi emlékiratára alapozódik. Lachs lengyel küdött hangoz­tatta, hogy az atomleszerelés prob­lémája nagyon is megérett már a megoldásra. Elsősorban a nukleá­ris fegyverk­ísérletek megszünteté­sének kérdését kell rendezni — mutatott rá a lengyel küldött, majd sürgette a külföldi katonai tám­aszn­ptok felszámolását. Goldber brit külügyi állammi­­niszter ezután bejelentette: Ca­rapkin és Dean — az értekezlet két társelnöke — csütörtöki meg­­beszélésén úgy határozott, hogy az értekezlet hétfői és pénteki plenáris ülésén az atomfegyverkí­sérletek megszüntetésének kérdé­sével, szerdán pedig az általános és teljes leszerelés problémájával foglalkozik. A nukleáris albizott­ság kedden és csütörtökön tart ülést, s ugyanezeken a napokon — aeiután — találkozik a két társ­elnök is. Ezután ismét szót kért Burns kanadai delegátus és kormánya nevében javasolta, hogy az érte­kezlet heti mindhárom ülésén az atomfeg­yverkísérletek megszünte­tését tárgyalja. Carapkin és Dean —­ a két társelnök — védelmére kell a csü­törtöki megállapodásnak. Ezt hosszú ügyrendi vita követte, amelynek végén elhatározták, hogy a két társelnök a hét végén ismét találkozik és akkor eldönti, javasolja-e az értekezletnek, hogy a szerdai plenáris ülést is az atom­leszerelés kérdésének szenteljék, vagy sem. Az értekezlet december 3-án, hétfőn délelőtt tartja következő plenáris ülését. Erősödik a Francia Kommunista Párt Párizs (TASZSZ). A Francia Kommunista Párt Politikai Bi­zottsága nyilatkozatot tett közzé abból az alkalomból, hogy meg­kezdődik a pártigazolványok cse­réje. A nyilatkozat többek között megállapítja, hogy az utóbbi év­ben 43 ezer új taggal gyarapodott a Francia Kommunista Párt A vállalatoknál, a városokban és a falvakban 1350 új kommunista, sejt alakult. A feltételek ma megengedik, hogy még jobban megerősítsük a Pártot — hangsúlyozza a nyilatko­zat. A legutóbbi parlamenti vá­lasztásokon négymillió francia bi­zonyította be, hogy helyesli a Kommunista Párt politikáját és tevékenységét Ezek a választók a degaulleista kormány és annak végzetes politikája ellen­­lanka­datlanul küzdő Kommunista Párt­ban látják az egyre erősödő el­lenzék fő erejét

Next