Vas Népe, 1963. május (8. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-01 / 100. szám

Kiéleződött a nyugat-németországi sztrájkharc Bonn (MTI): Dobsa Já­nos, az MTI bonni tudósí­tója jelenti: A bonni állam történeté­nek eddigi leghevesebb bérharca közepette ünnepli idén a nyugatnémet mun­kásosztály május elsejét. „Az idei május­­ a harc napja lesz, számunkra”­­■ írja a Metall, a közel két­millió tagot számláló fém­ipari dolgozók szakszerve­zetének lapja, majd hang­súlyozza: a nyugatnémet munkások ezen a napon nemcsak jogos, követelései­kért tüntetnek, hanem a béke megőrzéséért is. Azt követelik, hogy a tömegpusztító fegyve­rek gyártására szánt óriási összegeket for­dítsák a békés fejlő­dés feladatainak telje­sítésére. Baden-Württembergben immár hétfő reggel óta fo­lyik a fémipari munkások sztrájkja és sztrájkra ké­szülődnek a Ruhr-vidéki acélipar munkásai is, a szakszervezet ott pénteken dönt a sztrájk megkezdé­sének időpontjáról. A gyár­iparosok azonban továbbra sem hajlandók teljesíteni a munkások béremelési köve­telését, ellenkezőleg: provo­katív lépésre szánták el magukat és elrendelték a munkások kizárását az üzemekből. Ez azt je­lenti, hogy egész Baden- Württemberg­ tartományban, amely Ruhr-vidék után Nyugat-Németország­­má­sodik legfontosabb acél­ipari központja, a­ száz munkásnál töb­bet foglalkoztató acél­ipari üzemek bezárják kapuikat, azok is, ame­lyeket eddig a sztrájk nem érintett. A munkáltatók ezzel a lépéssel nyomást akarnak gyakorolni a szakszervezet­re, amelynek most vala­mennyi kizárt, szervezett munkás számára folyósíta­ni kell a sztrájksegélyt. A gyárosok azt remélik, hogy a szakszervezet kasszái ha­marabb kiürülnek, s köny­­nyebben letörhetik majd a sztrájkot. A kizárások kö­vetkeztében gyakorlatilag az egész tartományban megszűnik az acéliparban a munka (ami napi 90 mil­lió márkás kiesést okoz a termelésben) így a munkabeszüntetés e nagymérvű kiterjeszté­sével a gyárosok ön­maguk akarnak előidéz­ni olyan helyzetet, hogy azután a kor­mány „az ország gaz­dasági érdekeire” hi­vatkozva közbeléphes­sen a sztrájkolók ellen. Az acélipar dolgozói azonban fegyelmezett egy­ségben szálnak szembe a tőkések újabb kihívásá­val. A munkások körében határozott és elszánt a han­gulat. A helyszínre küldött tudósítók is kénytelenek el­ismerni, hogy a munkások körében határozoti és el­szánt a hangulat. A munkásasszonyok sem siránkoznak a ke­resetkiesés miatt, ellen­kezőleg kitartásra buz­dítják­ férjüket. A kizárási határozat azt jelenti, — hangoztatta Ot­to Brenner, a fémipari dol­gozók szakszervezetének elnöke —, hogy a munkál­tatók a bérkonfliktus kiéle­zésére törekszenek. Erőpróbát akarnak és térdre akarják kény­szeríteni a szakszerve­zetet. Ez a számításuk azonban nem fog beválni ■— foly­tatja Brenner —, e politi­kájuknak csak az lesz a következménye, hogy a sztrájkolók sorai még egy­ségesebbé válnak. Valóban már a sztrájk el­ső napján több ezer, eddig szervezetlen dolgozó je­lentkezett felvételre a he­lyi szakszervezeti szervek­nél, hogy kifejezésre jut­tassa szolidaritását a sztráj­koló társaival. Rosenberg, a Német Szakszervezeti Szövetség (DGB) alelnöke bejelentette, hogy a fém­ipari szakszervezet számít­hat a többi­ szakszervezet teljes szolidaritására és tá­mogatására. Salamon Pál: Egy lépés (3) Mintha kihallgatta volna a gondola­taimat, nem törődve a többiekkel, nyu­godtan a szemembe nézve megkérdezte: — Maga csak úgy jött... — Nem — válaszoltam meglepetten. — Talán miattam? — kérdezte éppen olyan nyugodtan, mint az előbb. — Igen, maga miatt jöttem. Emlékszem, úgy hallottam visszhangoz­ni a saját hangomat, mintha utcai mik­rofonból szólna. Akkor aztán leültünk egymás mellé a sezlonra és beszélgetni kezdtünk, le­het, hogy értelmetlenségnek tűnik, de én akkor minél hamarabb szerettem volna eljönni önnön. Egyedül akartam marad­ni. Hamarosan elbúcsúztam és Ferit meg sem vá­rva, egyedül indultam haza. Azontúl minden szombaton vagy va­sárnap találkoztunk, de többé már nem Monkáéknál, hanem egyenesen Verához mentem. Szülei nem­ éltek. Nagyanyja nevelte. Feltűnt nekem — és nagyon jólesett be, mennyire érdekli a bánya. Elég gyerekes elképzelései voltak a bányász­munkáról. Azt­ hitte, még mindig csá­kánnyal ütik-vágják odalent a szenet. Én azután szépen elmagyaráztam neki min­dent. Sokat meséltem neki Takács János egykori munkacsapatvezetőmről, aki bá­nyászt csinált belőlem. Később már Vera is úgy emlegette az öreget, mintha sze­mélyesen ismerné... Emlékszem, egyszer azzal állt elő, hogy segítsek megírni egy házi dolgoza­tot — Arany János balladáiról. Kelle­metlen volt nekem a dolog, mert az iga­zat megvallva, én összesen a Zách Klá­rára emlékeztem, de arra is csak úgy... A Kohászati Művek könyvárában van egy ismerősöm, azt kértem meg, hogy szedjen össze nekem hozzá való könyve­ket, gyorsan elolvastam, amit tudtam. Telt-múlt az­ idő és Veráéknál nagyon otthon lettem. Vera különösen gyorsan szépült és csinosodott. Bárhol jártunk, alaposan megnézték. Az iskola befejezése után a tartósító üzembe ment dolgozni. Munkája nem volt túlságosan izgalmas: uborkát válo­gatott. Nyomába sem jött az enyémnek. Az egymásra múló évek alatt nagyon összeszoktunk. Már a szeme állásáról tudtam, mit gondol. Mégsem untunk rá egymásra. Mindig történt valami és ma­gunk is változtunk. Bár Vera soha nem szólt róla, én tudtam ,hogy unja az ubor­­kaválogatást. Bántott a dolog, mert arra gondoltam: ez az én Verám okos, rendes lány. Miért kell neki olyan munkát vé­gezni, amihez csak a kezét használhatja. Nem szóltam neki semmit, hanem előbb szétnéztem a terepen. Elmentem az élel­mezési technikumba és megbeszéltem az igazgatóval, hogy s mint kell jelentkezni az esti tagozatra. Úgy látszik, rokonszen­ves lehettem neki, mert kérte, hogy hoz­zam el Verát, beszélget vele és segíteni fogja. Mikor elmondtam, a dolgot, Vera olyan boldog volt, mint sok más lány, ha szép ajándékot kap. Azt mondta, azért külön is örül, hogy kérés nélkül is gon­doltam rá. Olyan rendben voltak a dolgaink, hogy jobbat már kívánni sem lehetett volna. Vera húszéves volt, én huszon­kettő. Ha meggondoljuk, nem is olyan sok kell a jó élethez. Az embernek mun­kája van, valaki szereti és kész. Ennyi az egész. A többi az jön magától, a ter­­vezgetés, a gyűjtés meg az ilyesmi... Nagyon elégedett voltam. Elhatároztuk, hogy tavasszal össze­házasodunk. Egy szombati napra — ja­nuár vége lehetett — beszéltük meg, hogy kora délután Veráéknál találkozunk és bemegyünk a városba bútort nézni. A nagyanyja azzal fogadott, hogy Ve­rának délelőtt a negyedévi orvosi vizs­gálaton azt mondtál": tüdőbajos. — Hol van most — kérdeztem rosszat sejtve. Az öregasszony sírva mondta: — Elszaladt valahová... Kitántorogtam a házból. Megálltam az utcán. Életemben először magamban be­széltem. Nem tudom mennyi idő telt el — azt hiszem csak néhány másodperc. Álltam a kapu előtt és semmire sem gondoltam, csak beláthatatlan sötétség fogott körül. Mintha nem is éltem volna. Arra emlékszem vissza, hogy a Verd­éktől körülbelül ötödik ház kerítéséhez támasztott kerékpár felé rohanok. Felug­rottam rá és Vera unokanővéréhez ro­bogtam. Nyolc kilométert tettem meg és ha mérik az időmet, azt hiszem, magam is meglepődem volna. Azt nem tehette... azt nem tehette... — ezt a három szót ismételtem eszelősen. Nem tudnám meg­mondani, miért éppen az unok­anővéré­­hez indultam. Csupán egyszer jártam náluk Verával. Emlékszem, hogy ő is­­ritkán járt oda. Sokkal közelebb jó né­hány ismerőséről, barátnőjéről tudtam. Köszönés nélkül törtem be a szobába. Vera arcra borulva feküdt a díványon. Érthetetlen szavakat ismételt. Rákiáltottam: — Mit csinálsz? Erre felemelte a fejét. Szeme a sírás­tól úgy bedagadt, mintha darázs csípte volna. (Folytatjuk) Haitiba érkezett az AÁSZ békéltető bizottsága Port Au Prince (MTI). Az Amerikai Államok Szerve­zetének öt főnyi békéltető bizottsága kedden Domini­kából a szomszédos Haitiba érkezett. Az ország fővárosá­ban viszonylagos nyugalmat talált. Dominika és Haiti háborúval fenyegető válsá­gának enyhülése után is to­vább gyűrűznek azonban a minapi események hullá­mai.. Dominika kedden jegyzé­ket intézett Haitihoz, miu­tán az utóbbi ország meg­szakította vele a diplomá­ciai viszonyt. Ebben közli, hogy a dominikai diploma­ták nem hagyják el Haiti fővárosában a nagykövet­séget, ha Duvalier kormá­nya nem ad menlevelet a diplomáciai képviselet épü­letében menedékjogot élve­ző 22 haiti állampolgárnak. Bosch dominikai államel­nök időközben az AÁSZ el­nökéhez intézett üzeneté­ben ismételten teljes együttműködést ígért a bé­kéltető bizottsággal. Dominikában haiti ügy­vivője kedden a hatóságok­tól politikai menedékjogot kért és kapott. stí Osidatha. Kedden a Legfelső Ta­nács meghívására a szov­jet fővárosba érkezett a mexikói kongresszus kül­döttsége. Souvanna Phouma, a la­oszi kormány miniszterel­nöke kedden ismét a Kő­edény-síkságra repült, hogy ott Sufanuvong miniszter­­elnökhelyettessel, a laoszi hazafias front pártjának vezetőjével a laoszi viszály megoldásáról tanácskozzon. Harriman amerikai kül­­ügyminiszterhelyettes ked­den beszámol Kennedynek moszkvai útjáról. Nasszer, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke, kedden elnöki jachtján elindult Algériába. Taylor amerikai tábornok Athénbe érkezett, ahol a görög kormány képviselői­vel fegyverszállítások ügyé­ben tárgyalt. Pierre Messmer francia hadügyminiszter a Revue de Défense Nationale cí­mű katonai folyóirat leg­újabb számában ismerteti a francia kormány fegy­verkezési programját. Londonban kínos feltű­nést keltett Messmer fran­cia hadügyminiszter hétfőn közzétett cikke, amelyben bejelentette, hogy 1969-re elkészül az első francia gyártmányú rakétahordozó atomtengeralattjáró. U­ Thant lemondta svédországi látogatását New York (MTI). U Thant, az ENSZ főtitkára levelet írt Torsten Nilsson svéd külügyminiszternek, s eb­ben más irányú elfoglaltsá­gára hivatkozva lemondta május 1-i svédországi láto­gatását. U Thant végül — mint levelében közli — előre el­készített beszédének szöve­gét „a svéd néphez inté­zett üzenetként” küldi el Stockholmba. Megerősödött a Kommunista Párt az olaszországi választásokon Róma (DPR). Az Olaszor­szágban vasárnap és hétfőn megtartott választások sza­vazatainak jó részét már összeszámlálták és a leg­frissebb jelentések is meg­erősítik azokat a kezdeti részeredményeket, amelyek szerint az ország legerősebb pártja, a kereszténydemok­rata párt meggyengülten került ki a küzdelemből. Az Olasz Kommunista Párt jelentékenyen növelte sza­vazatainak számát és meg­erősödött a kormánytól jobbra álló, nagytőkés réte­geket képviselő liberális párt is. A választásokon 32.800.000 szavazó járult az urnákhoz 630 képviselői mandátum eldöntése végett. Közülük 28,700.000 szavazó — a 25 éven felüliek —, 315 szená­tusi mandátumról döntött. A szavazásra jogosultaknak 93,3 százaléka élt választó­jogával. Ami a szenátusi válasz­tásokat illeti, három kivé­telével valamennyi szava­zókörzetből beérkeztek az eredmények. A keresztény­­demokraták az 1958-as ered­ményekhez képest 4 száza­lékot­ vesztettek, részará­nyuk 41.2 százalékról 37.2 százalékra csökkent. Az Olasz Kommunista Párt 21.8 százalékról 25.5 száza­lékra növelte szavazatainak részarányát. A Nenni vezet­te baloldali szocialisták egy tized százalékot vesztettek (14.1-ről 14-re). A szocialis­ta demokraták az 1958-as 4.4 százalék helyett 6.3 szá­zalékhoz jutottak. A liberá­lisok — akiknek 1958-ban mindössze 3.9 százalékuk volt —, a keresztény de­mokratáktól hódítottak el szavazatokat, s voksaik részarányát 7.5 százalékra növelték. Némileg erősöd­tek a neofasiszták (4.3 szá­zalékról 5.2 százalékra). Sú­lyos vereség érte a monar­­chistákat, mert 1958-ban szerzett szavazataik nagy részét elvesztették 5.2 szá­zalék helyett csupán 1.6 százalékot szereztek. A köz­­társaságiaknak és a töredék pártoknak 2,7 százalék ju­tott (a köztársasági pártiak részaránya 1.4 százalékról 0.8 százalékra süllyedt). A képviselőházi választá­sok eredményei eddig még csak szórványosan érkeztek be. Az összeszámlált 5.707.300 szavazat 41.7 szá­zalékát kapták meg a ke­reszténydemokraták, a kommunisták 22.8 százalék­hoz jutottak. A szocialisták 15.2 százalékot, a szocialis­ta demokraták 6.5 százalé­kot, a liberálisok 6 százalé­kot kaptak. Milánóból, az ország má­sodik legnagyobb városából kapott eredmények szerint a múlt választásokhoz ké­pest, a kommunista párt 50.000 új szavazatot szer­zett, (190.001-ről 240.840-re). A kereszténydemokraták 251.685 szavazathoz jutot­tak (1958: 285.048). A leg­látványosabb a liberálisok megerősödése volt. Voksaik számát 88.337-ről 207.075-re szaporították. A mandátumok megoszlása A szenátusban a mandá­tumok megoszlása a követ­kező: Kereszténydemokraták 133, kommunisták 85, balol­dali szocialisták 44, szocia­lista demokraták 14, liberá­lisok 19, neofasiszták 15, monarchisták 2, egyéb 3. Az új szenátusban a mo­narchisták kivételével vala­mennyi pártnak több man­dátuma van, mint koráb­ban, ez annak tudható be, hogy a mandátumok szá­mát 246-ról 315-re emelték. Gyilkolt a tornádó Tunica (AP). Az amerikai Mississippi, Missouri, Ten­nessee Alabama államon tornádó söpört végig, 9 halálesetet és 30 sebesülést okozva. A forgószél egy házat a benne levő 10 sze­méllyel együtt felkapott és félkilométernyire sodort magával.

Next