Vas Népe, 1963. augusztus (8. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-01 / 178. szám

TUDOMÁNYI ,technika A fák könnye A vegyészet naponta új minőségű anyagok tucatjával ajándékozza meg az emberiséget, felemeli a természet anyagaihoz való kötöttségeiből, ura az anyagok szerkezetének, szinte építkezik az anyagszerkezetben és sokszor tetszése szerint alakítja ki annak tulajdonságait a kohászattól a gyógyszergyártásig. Ám néha az is előfordul, hogy a természet „makacskodik”, s mintha csak meg akarná tréfálni a tudósokat, néhol nem enged bepillantást rejtelmeibe. Ami persze nem örökké szóló szabály, hiszen valamikor nem is olyan régen, szélhámosnak tartottuk volna azt, aki állítja, hogy mesterséges gyémántot tud készíteni. Ismertük ugyan a gyémánt kémiai szerkezetét, de tudtuk azt is, hogy mesterséges elkészítésének milyen óriási akadálya van. Ma mégis a műgyémánt kezd közönséges terméknek számítani, amely kikerült a tudomány műhelyeiből s átment a gyártásba. Valószínű így lesz nemsokára a gumival is, a természetes gumival, a „fák könnyével”, amelyet azonban ma még nem tudunk teljesen kiküszöbölni, tulajdonságait tökéletesen leutánozni, reprodukálni a műgumigyártásban. Ha nem lenne Egyelőre nem tudjuk helyettesíteni De, vajon lehetne-e más anyagokkal helyettesíteni a gumit? Sajnos nem ismerünk olyan anyagot, amely a gumit valamennyi felhasználási területén kellőképpen helyettesíthetné. Például nem találtak —elképzelhető, mennyire keresik —, gépkocsi gumiabroncsot helyettesítő anyagot, amely az útfelület egyenetlenségeit, a rázást és az ütést rugalmasan felvette volna. (Ugyanakkor persze kopásállónak és elég szilárdnak is kell lennie, mert például ha egy TU—104-es sugárhajtású repülőgép leszáll, futóművének kerekeiből 5—6 kilogramm gumi is lekopik, leég.) A világ ipara ez idő szerint több mint negyvenezer féle különböző gumikészítményt gyárt, amit a gumi rendkívül előnyös tulajdonságai indokolnak. Legfontosabb tulajdonsága a rugalmasság, illetve az, hogy a rugalmasságot és a hajlékonyságot egyesíti, továbbá, hogy könnyen nyúlik. A nyersgumit hosszának tízszeresére ki lehet nyújtani, és bármilyen hosszú ideig gyűrjük vagy csavarjuk, újra és újra visszatér előző, illetve az előzőt megközelítő méretéhez és formájához. Ahhoz, hogy egy kaucsukdarabot hoszszának kétszeresére nyújtsunk, százezred annyi erő kell, mint az acél ugyanilyen arányú megnyújtásához. Adott körülmények között viszont — ezzel ellentétben —, erő hatására tetszés szerinti alakot tud felvenni és ezt a formát jól meg is tartja. A papír és nyomdaiparban felhasznált gumihengerek közös és szinte pótolhatatlan tulajdonsága, hogy önműködően szabályozzák és kiegyenlítik a köztük átfutó papír helyi sebességingadozásait. Ha ez nem lenne, a papír minduntalan elszakadna, de így a gumi rugalmasan felveszi és semlegesíti a rántódás, a lökésszerű terhelés hatásait. A felfedezés története A gumifajták közös alapanyaga a kaucsuk, felfedezésének története igen érdekes. Őshazája az amerikai szárazföld tropikus övezete. Amikor Kolumbusz 1496-i második expedíciójának résztvevői a csodálatos szépségű Haitiszigetén partra szálltak, a hajósok elcsodálkoztak a benszülöttek különös labdajátékán. Nem maga a játék, hanem a labda, amivel játszottak, volt az új. A labdajátékok Európában is népszerűek voltak, de Európában neít, valami rugalmas bőr- és szőrlabdákkal játszottak. A haiti benszülöttek labdái viszont a földhöz ütődvemagasra pattantak fel. Ezeket a labdákat a heven fa gyantájából készítették. Később ismertté vált, hogy Dél-és Közép-Amerika egyéb, főleg alacsony fekvésű, nedves, mocsaras vidékein, különösen az Amazonas partján nő ez a hatalmas fa, amelyet az európaiak heveának neveztek el. A hevea vagy kaucsukfa negyven méter magasra is megnő, törzse gyakran két méter átmérőjű. Ha egy ötéves hevea törzsébe mélyen bemetszenek, egy idő múlva tejhez hasonló, a levegőn gyorsan sűrűsödő lé főljük ki belőle, amelyet spanyol nyelven „latex”nek hívnak. Hasonlóan a tejben lebegő apró zsírgömböcskékhez, a latexben gyantagöbök úsznak. Számuk igen nagy, egy csepp latexben például 200 millió is „nyüzsög”. Ha felmelegítik, a latexből — savval kezelve —, a gyantaszemecskék összeállva kicsapódnak a folyadékból. A gumiipar ezt az anyagot használja fel a gyártáshoz. A peruiak agyagformákat mártottak a latexbe, s miután a gumitej kellő vastagságban rárakódott a formákra, — amelyeket enyhe tűzön szárítottak—, a rugalmas nyersgumit lehúzták a formáról. Az európai gyarmatosítók csak aranyra éheztek, s évszázadokon át nem fordítottak kellő figyelmet a kaucsukra. Visszatérve óceánon túli kincsszerző útjaikról, néha-néha hoztak magukkal furcsaságként egy-egy ilyen tárgyat. Maga a spanyol királynő, Kasztíliai Izabella is — a hagyomány szerint —, kedvteléssel nézegette, hogy a Kolumbusz Kristóftól ajándékba kapott labda milyen érdekesen ugrál a földön, de aztán megunta a játékszert, s a labda múzeumba került. Az élet azonban nem hagyta az új földrész kincseit múzeumokban porosodni. Az első kaucsukdarabkát, ugyanúgy, mint az első kukoricaszemeket, először csak az új földrész furcsaságának tekintették Európában, és senki sem sejtette még, hogy ezek a termékek mekkora szerepet játszanak majd a gazdasági életben. Arról is hírt adnak a krónikák, hogy az egyik portugál királynak az Amazonas partjáról latexszel átitatott ruhát hoztak ajándékba. A király felöltötte ezt a ruhát és csodálattal tapasztalta, hogy az ellenáll a nedvességnek. Viszont hordani nemigen tudta — nyáron izzadt benne, télen pedig csak fázott. (Az „új technika” bevezetése sosem volt könynyű.) A radírozás mint akadémiai esemény nyomának eltüntetésére. Azóta sem találtak jobbat,kivéve az ultrahangot, amely nagy rezgésszámú, gerjesztett folyadék segítségével például a rádióal-jfatrészekre ragadt szenynyezést, közte a grafitot is tökéletesen „leradírozza”). A tréfás azonban az, hogy a radírozás feltalálása akadémiai esemény volt, valósággal tudományos diadal, amikor Pristley angol kémikus bebizonyította, hogy a kaucsukkal radírozni lehet. Más célra még mintegy fél évszázadig nem használtak gumit. Ez azzal magyarázható, hogy mire a hosszú tengeri úton a latex Európába ért, megkeményedett, s még nem tudták újra oldatba vinni. A véletlen szerepe De voltak egyéb akadályok is: télen a kaucsuk rideggé vált, nyáron folyóssá, odaragadt mindenhez, amivel kapcsolatba került. Ennek az volt a története, hogy egy angol mérnök megtalálta a kaucsuk feloldásának módját. Valóságos kaucsuk-láz tört ki, amit azonban lehűtött az említett hiba. Míg végül egy hozzá ne elértő ember, bizonyos Charles Goodyear véletlenül rá nem jött a dolog nyitjára. Előbb mindenféle anyaggal összekeverte a kaucsukot, amelyet feloldani már tudtak. Így például kénnel is keveréket csinált, amelyet véletlenül a kályhán felejtett, így találta fel akarata ellenére a ma is használatos gumit, s a „vulkanizálás” néven ismeretes eljárást. Érdemes egy pillantást vetni arra, hogy mi is történt a laikus feltaláló kezei között azzal a — véletlenül — vulkanizált kaucsukdarabkával, önkéntelenül megváltoztatta a molekulák felépítését. Melegítéskor a kén molekulái behatolnak a kaucsuk-molekulák közé és a tér minden irányában összekapcsolják azokat. Egy-egy molekula vastagságú lánc helyett sokrétegű hálózat alakul ki, amelyeket a kén kapcsol, fog össze. Minél több kénatom épül be a kaucsuk-molekulák közé, annál keményebb a gumi. De ma, az atomtechnika felhasználásával elérik, hogy a kaucsukot kén nélkül is vulkanizálják. Ha ugyanis gammasugárzással (röntgen sugarakkal) kezelik a kaucsukot, javul olajállósága, ami arra utal, hogy molekulái jobban öszszetartanak. A sugárhatás ugyanis térhálósan összefonja a molekula-láncocskákat. Harc a monopóliumért Amikor a tudomány segítségével az emberek s főként a tőketulajdonosok bepillantottak a gumiipar jövőjébe, megindult a harc a gumitermelés forrásainak monopolizálásra. Századunk elejéig nyerskaucsukot csakis Brazíliában termeltek. A tropikus őserdőkben nehéz klimatikus viszonyok között gyűjtötték a „fák könnyét”, amely már egyenértékű volt az arannyal. Az ültetvénytulajdonosok féltékenyen őrködtek a hevenfák magvaira. Kicsempészésének halvány gyanúja is elég volt ahhoz, hogy a gyanúsított halállal lakoljon. Ámde tudjuk, hogy a halál fenyegetése még nem az utolsó ráció s íme, a magvak mégis kikerültek Brazíliából. Egy angol botanikus csempészte őket Angliába, ahol a botanikus kertben hevespalántákat neveltek fel. Ezeket Ceylon szigetén ültették el, majd Indonéziában, Brit- Malájában, Vietnámban, Burmában, az Egyenlítői Afrikában és másutt, tropikus helyeken. Úgyhogy jelenleg a természetes kaucsuk zömét az indonéziai és brit-maláji ültetvények biztosítják, s a heven szülőhazájából származó kaucsuk részesedése csupán X százaléka a világ kaucsuktermelésének. A kaucsuk vulkanizálásának feltalálása óta eltelt száz esztendő alatt a kaucsuktermelés több mint kétezerszeresére nőtt meg. Napjainkban mintegy kétmillió tonna természetes kaucsukra van szükség évente. Minthogy egy-egy hevenfa évente csupán másfél két kilogramm kaucsukot ad, könynyen elképzelhetjük, milyen óriási ültetvények szükségesek az igények kielégítésére. Új eredmények Ám, a tudomány sem maradt tétlen. Ha a mesterséges kaucsukok nem is töltik ki teljesen természetes rokonságuk felhasználási területeit, sokban megközelítik mégis, sőt egyes esetekben túl is szárnnyalják őket. Például az új technikai eredmények a gépkonstrukcióknál a gumikkal szemben is nagyobb követelményeket támasztanak. Ezeket nem lehet mindenütt természetes kaucsukból készített gumikkal kielégíteni. A hangsebességnél gyorsabb repülőgépekhez használt gumiknak 300—500 Celsius hőmérsékletet kell kiállniuk — nem beszélve az űrhajókról —, amelyek még fokozottabb követelményeket támasztanak. Ilyen gumifajták előállítása áll ma a gumikutatás homlokterében. A természetes kaucsukot bármennyire is igen nagyvolumenben termelik, a világpiacokon viszonylag háttérbe szorul. A világ természetes kaucsukszükséglete például 1950—55 között alig változott, míg szintetikus kaucsukból a szükséglet azonos időszakban 1,7 szeresére emelkedett. A „műgumi” ma már a világ gazdasági életében ugyanolyan fontos tényező, mint az acél, a fémek, az ásványolaj és a kenyér. Eljön az idő, amikor a fák könnyéből kizárólag „lombikok könnye” lesz s a hevenfákat megkímélhetjük bőrük felhasogatásától. S a „rugalmas arany” forrásait örökre felváltja a szintetikus vegyészet boszorkánykonyhája, a tudomány. D. N. idézett könyvéből öszeállította, kiegészítette: Szluka Emil Próbáljuk csak elképzelni életünket, mai társadalmunkat a gumi nélkül — olvashatjuk D. N. Finkelstein könyvében ezt a kissé fonák gondolatot („A vegyészet versenyre kel a természettel”). Évszázadokkal lépnénk hátra: nem lenne repülőgép a levegőben, nem rohannának autók az utakon, sem trolibuszok, sem kerékpárok. Ismét drága bőrből kellene a gépek hajtószíját készíteni, nem működnének szállítószalagok az üzemekben, híján lennénk rugalmas gumicsöveknek, mi magunk pedig — sárcipő nélkül tappogva az őszi nedvességben —, még sok más megszokott tárgyat nélkülöznénk. Egyszer már megpróbáltuk, kijártuk a gumihiány iskoláját a háború alatt. Nem kellett a pesti autóbuszoknak dudálni, motorját túráztatni (ma a dudálás tilos, helyette motorzúgással figyelmeztetik az úttesten alvajárókat), a gumipótló megoldások eléggé zörögtek. Alkalmaztak például apró, fából készült szegmenseket, amelyeket abroncs formára öszszefűztek s a „fellnire” aplikáltak. Szép kis látvány volt — túlvilági hangokkal. De még istenes volt ez az autózás hőskorában alkalmazott vaskerék hangjához képest.. Nitsch a rendkívül érdekes felfedezésekről a múlt héten Párizs környékén 60 különböző országból érkezett növénybiológus előtt számolt be. v4 A technika történetének valóságos fintora, hogy a gumit először — radírozásra használták grafitceruza VAS NÉPE 163. augusztus-l." Cfcűt Tíz konzervgyárban 19 ezer vagon paradicsomot dolgoznak fel Szerdán a Budapesti Konzervgyárban Nagy Imre, az Élelmezésügyi Minisztérium konzerv- és paprikaipari igazgatósága termelési osztályának vezetője tájékoztatta a sajtó képviselőit a konzervipar időszerű kérdéseiről, különösen a paradicsomidényről. Elmondotta, hogy a borsó és a bab feldolgozása után — amelyekből túlteljesítették a tervet — a paradicsom jelenti a konzervgyárakban a legnagyobb munkát. Tartósításával tíz konzervgyárban foglalkoznak. Az elmúlt idény befejezése óta a Békéscsabai Konzervgyárban négy, a Paksiban pedig egy új feldolgozó gépsor beállításával növelték a kapacitást, így most már naponta körülbelül 500 vagon nyers paradicsomot tudnak fogadni és tartósítani a gyárak, mintegy 100 vagonnal többet a tavalyinál. Az új gépek beállítása indokolt volt, mert a tíz konzervgyárban több mint 19 ezer vagon paradicsom feldolgozását tervezik, ami mintegy négyezer vagonnal több a múlt évinél. A belkereskedelem körübelül 850 vagon paradicsomsűrítményt kért és kap az ipartól. Várják azonban a magyar konzeripar készítményeit Olaszország és Spanyolország kivételével csaknem valamennyi országban. Növényszabályozó anyagok Dr. J. P. Nitsch francia botanikus a Gif-sur-Yvetteben épült nagyszabású botanikai laboratórium, az úgynevezett Phytotron vezetője elmondotta, hogy a mezőgazdaságnak valóságos új korszaka nyílhat meg a legutóbbi botanikai felfedezések nyomán. A tudósok ugyanis felfedeztek bizonyos növények szövetében olyan anyagokat, amelyek befolyásolják és szabályozzák a növények fejlődési folyamatát: a gyökéreresztést, a sarjadást, a virágzást, stb. Megint más anyagok felelősek a növényi sejtek szaporodásáért, a szár és a gyökerek hosszáért...abimbók kibomlásáért, vagy a levelek hullásáért. Ha ezeket az anyagokat szintetikus úton lehetne előállítani és a jelenleg is használatos permetezőszerekbe keverni, ez lehetővé tenné, hogy kiküszöböljék a természet bizonytalanságait. Meg lehetne változtatni egyes növényeknél az idényszerűséget, jóval többféle fajtát lehetne termeszteni, stb.