Vas Népe, 1963. december (8. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-01 / 281. szám

Emberek. Silberbauer rendőrfelügyelő Anna Frank elhurcolója A Volksstimme leleplezése Mióta az osztrák Volks­stimme az első közlemé­nyeket megjelentette Anna Frank elhurcolásának körül­ményeiről, a világ minden részéből érkeznek a távira­tok és telefonhívások a szer­kesztőség címére. Kiderült ugyanis, hogy a bécsi bűn­ügyi rendőrség volt körzeti felügyelője Karl Silberbauer volt az, aki 1944 augusztus 4-én, mint a hitleri SD (Sicherheitsdienst, Biztonsági Szolgálat) embere Anna Frankot és szüleit letartóz­tatta. Silberbauer a háború alatt az úgynevezett IV. bí­ 4-es osztaghoz tartozott, amelynek a „zsidókérdés végleges megoldása” volt a feladata Hollandiában. Az osztag EICHMANN parancs­noksága alá tartozott, köz­vetlen parancsnoka pedig WILLY LAGEL SS vezető volt, akit a háború után egy holland különbíróság halálra ítélt. Később az ítéletet élet­fogytiglani börtönre változ­tatták, Lages most Breda város börtönében tölti bün­tetését. Silberbauer ügyét az oszt­rák belügyminisztérium igyekszik elkenni, azzal, hogy már elbocsátották a rendőrség kötelékéből és náci múltjának elhallgatása miatt eljárást indítottak el­lene. Tény viszont — álla­pítja meg a Volksstimme —, hogy a belügyminisztérium nagyon is jól ismerte Silber­bauer múltját, mégis alkal­mazták Helmer belügymi­niszter idejében. Tudták ró­la, hogy a Gestapo megbí­zottja és az SD embere volt, s ebben a beosztásban részt vett a holland haza­fiak elhurcolásában. Éppen emiatt nem vették vissza 1945-ben a bécsi rendőrség soraiba, csupán 1954-ben!!! Anna Frank és családja per­sze csak egy a sok millió le­gyilkolt közül. Esetüknek az ad különös hangsúlyt, hogy Anna Frank időközben vi­lághírűvé vált naplójában megdöbbentő éleslátással és valósághűséggel rajzolta meg az üldözöttek sorsát, mint­egy örök figyelmeztetésül az embertelenség, a faji gyűlö­let ellen. A hollandiai háborús ok­mánytár vezetője kijelen­tette, ha Silberbauert Anna Frank elhurcolása miatt bí­róság elé állítják, a bredai börtönben lévő Lages meg­jelenhet tanúként a tárgya­láson. A legutóbbi jelenté­sek szerint Silberbauer nyomtalanul eltűnt lakásá­ról. .. (B. L.) ■Újsághír. Bécsben felismer­tér­ Karl Silberbauer egykori Gestcapo-tisztet, jelenlegi ren­­dőrt­ügytj őt, Anna Frank és családja elhurcolóját. „1942. június 14. vasárnap. Pénteken, június 12-én már reggel hat­kor felébredtem. Érthető, hiszen akkor volt a­ születésnapom... Alig múlt hét óra, ami­kor... felbontottam a születésnapi csoma­gokat. Első pillantásom Rád esett, igen. Rád, aki ott vártál rám. Úgy éreztem, Te vagy a legkedvesebb ajándék, amit ezen a napon csak kaphattam". " A­ tizenhárom éves Anna Frank üdvözölte e sza­vakkal azt­­a keményfedelű füzetet, amely a kevély „napló’- névre hallgat”. Ebbe a füzetbe írta a Majna- Frankfurt-i születésű lányka a maga nemében páratlan naplóját. Négyéves korában, 1933-ban menekülnie kel­lett hazájából, mert Németországot elárasztotta a barna pestis, s ő véletlenül zsidónak született. Néhány gond­talan, boldog gyermekév következett Amszterdamban, majd... — de­­erről szóljon ő maga: „1942. június 20, szombat. ... 1940-ben azután véget értek a Hollan­diában töltött nyugalmas idők: előbb kitört a háború, majd jött a kapituláció, a néme­tek bevonultak Hollandiába, és elkezdődött a zsidók üldözése.. . mennyi szégyenletes, megalázó rendelkezés!” A náci megszállás második évében már nem volt elég a sárga csillag, a sok szégyenletes rendelkezés, el­indultak a szállítmányok a haláltáborba. A Frank-csa­ládnak ismét menekülnie kellett. De hová... ? Bátor holland antifasiszták segítségével rejtekhelyet rendeztek be egy üzletház hátsó traktusában, és 1942. júius 8-án a Van Daan családdal bevonultak búvóhelyükre. Itt, a halál elől ideig-óráig védelmet nyújtó prinzengrachti házban írta Anna szeretett naplóját, a fasiszta barbár­ság egyik megrázó dokumentumát. Teltek-múltak a hó­napok, rettegés és remény, rettegés, majd reménysugár felvillanása váltják egymást. Az életkedvvel teli, nap­fényre, mozgásra vágyó gyermeklánynak borzalmas a bezártság! De a külvilágból kapott hírek, az ablakból látottak türelemre, kitartásra intik. „1943. január 13. szerda. ... Szörnyű események történnek a kül­világban. Éjjel-nappal tart a szerencsétlen emberek elhurcolása... Elszakítják, egymás­tól a családtagokat... A holland kereszté­nyek is rettegnek már, mert fiaikat Német­országba küldik. Mindenkinek van oka a félelemre... Nekünk itt aránylag jól megy a sorsunk. Jobban, mint sok millió ember­társunknak. .. A környékbeli gyerekek vé­kony blúzocskában, facipőben, sapka, ha­risnya és kabát nélkül szaladgálnak és sen­ki sem törődik velük. A gyomruk üres, egy-egy szál sárgarépát rágcsálnak. . . Bi­zony, bizony, oda jutottunk Hollandiában, hogy a gyerekek az utcán megállítják a gyalogjárókat és kenyeret koldulnak... Nem marad más hátra, mint magunkra erősza­kolt nyugalommal bevárni ennek a szeren­csétlenségnek a végét. Csak várunk mind­nyájan, zsidók is, keresztények is, vár az egész földgolyó és sokakra már csak a ha­lál vár”. Elmúlt a tél, elmúlt a nyár, de a hőn óhajtott sza­badulás késik, nagyon késik. . . Mind nehezebben vise­lik el az embertelen helyzetet. Nem történik velük sem­mi különös: csak várnak és félnek, a legkisebb jó hír­nek is örvendenek, és a legjelentéktelenebb apróságon is civódnak, tehetetlenségükben egymást marják. A be­zártságban töltött idő kegyetlen vasfoga felőrli idegei­ket. A kis Annának is egyre nehezebb magára erősza­kolnia a nyugalmat, újságíró szeretnék lenni! Érzem, hogy tu­dok írni, egy-két kísérletem jól sikerült... ez a napló maga helyett beszél, de... van-e valóban tehetségem? Majd meglátjuk... Én a halálom után is tovább szeretnék élni! Ezért vagyok hálás az Istennek, hogy olyan adottságokkal jöttem a világra, amelyek segítségével tanulhatok, írhatok, papírra vethetem mindazt, ami bennem él. Az írás megnyugtat, elmulasztja a bánatomat és visszaadja bátorságom. Persze, nagy kérdés, tudok-e majd valami nagyszerűt alkotni, s lesz-e belőlem valaha is író vagy újságíró. Remélem, biztosan remélem... Hát csak így tovább, bátorság, majd csak sikerül, mert ha törik, ha szakad, író lesz belőlem”. Igen, a napló ékes bizonyítéka, hogy író lett volna, igazi író. .. Északon és keleten diadalmasan tör előre a Szovjet Hadsereg, a szövetségesek hadműveletei las­san, nagyon lassan haladnak, és a fasiszta fenevad utolsó nekirugaszkodásában mind a féktelenekből tombol. A még fel nem szabadult területeken könyörtelenül fo­lyik az embervadászat, és a hóhérok már kiszimatolták a Frank-család rejtekhelyét is. De ők erről mit sem tudnak, s Anna még reménykedik. „1944. július 15. szombat. ... Csoda, hogy még nem adtam fel a reményt, hiszen minden olyan valószínűtlen­nek és megvalósíthatatlanna­k tűnik. És mégis, mindezek ellenére. .. még mindig hi­szek az ember jóságban. Egyszerűen képtelen vagyok elfogadni, hogy a­ világon minden halálba, nyomorba, zűrzavarba torkollik. Látom, amint a pusztulásból lassan­ként felépül a világ, hallom a közeledő égszakadást, amely végül is elpusztít ben­­nünket, együtt szenvedek sok-sok millió emberrel. És mégis, ha felnézek az égre, úgy érzem, hogy jóra fordul minden, elmúlik ez a ször­nyűség, „ megint béke és nyugalom lesz­ ezen a vilá­gon”. ..... ..élt az utolsó bejegyzés. Há­rom nappal később, 4-én a Gestapo pribékjei betörtek a búvóhelyre. Elhurcolták a Frank és a Van Daan csa­ládot. A Gestapo kínzókamrája, az amszterdami lögház, a westerborki gyűjtőtábor, majd Auschwitz, végül Ber­­gen-Belsen. Itt pusztult el a kis Anna 1945 márciusában, alig egy hónappal a tábor felszabadulása előtt. Ez volt Anna Frank életútja — együtt szenvedett és pusztult el az ártatlan emberek millióival. De hol vannak a gyilkosok?! Vajon méltóképpen meglakoltak-e tetteikért?! Sajnos nem! Ezt mutatják a legújabb hírek is, hiszen Karl Silberbauer, ahol a Frank­­családot is elhurcolta, mind a mai napig büntetlenül é. Sőt a múlt hét elejéig még rendőrfelügyelő volt Bécsi­ben. Bízunk benne, hogy a nácizmustól oly sokat szen­vedett osztrák nép igazságügyi szervei mielőbb kiróják rá az ezerszeresen megérdemelt büntetést. És a fő­bűnösök, a gaztettek kiagyalói? Azok talán megbűnhőd­tek már tetteikért? Nem, többségük jólétben él, magas pozíciókat, töltenek be és szívósan készülnek az újabb rémségek elkövetésére. Emberek, emlékezzetek! Emberek, vigyázzatok! Hollós­i Tibor „1943. október 29. péntek. ...Úgy érzem magam, mint az énekes­madár, amelynek kegyetlen emberek kitép­ték a szárnyát, s a vaksötétben nekirepü­l szűk kalitkája rácsának. „Repülj ki a sza­badba, kacagj” — kiáltja bennem egy belső hang, de nem hallgatok már rá. Lefekszem a díványra s alszom. Ezzel ütöm agyon az időt, így szabadulok meg a csendtől és a szörnyű félelemtől, amely sajnos, nem hagy el egy pillanatra sem". Az élet örök törvénye utat tör a külvilág­tól elzárt falak között; a vidámságra termett, de pusztulásra ítélt lánykában új érzés sar­jadék. Meleg barátság, halk gyermekszere­lem szövődik Anna és Van Daanck kamasz fia között. Szerelem és felkészülés a jövőre — ez tölti be Anna minden percét. „1944. április 4, kedd. ... Nem maradok műveletlen. Fejlődnöm kel, hogy újságíró lehessen, betétem. Mert Lányok fe­lsőgössyek a halál alján. Az ártatlan szemek fényét a fasizmus oltotta ki. Az utolsó mosoly Bergen—Rei­sen, ahol a drótk­erítő­ a felszabadító szövetséges csapa­­sok mögött 10 ezer elhantolatlan­ tok. Br­onsztnH él Anna Frank hullát találtak HH5, április 15-én emlékezzetek!

Next