Vas Népe, 1963. december (8. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-01 / 281. szám
Emberek. Silberbauer rendőrfelügyelő Anna Frank elhurcolója A Volksstimme leleplezése Mióta az osztrák Volksstimme az első közleményeket megjelentette Anna Frank elhurcolásának körülményeiről, a világ minden részéből érkeznek a táviratok és telefonhívások a szerkesztőség címére. Kiderült ugyanis, hogy a bécsi bűnügyi rendőrség volt körzeti felügyelője Karl Silberbauer volt az, aki 1944 augusztus 4-én, mint a hitleri SD (Sicherheitsdienst, Biztonsági Szolgálat) embere Anna Frankot és szüleit letartóztatta. Silberbauer a háború alatt az úgynevezett IV. bí 4-es osztaghoz tartozott, amelynek a „zsidókérdés végleges megoldása” volt a feladata Hollandiában. Az osztag EICHMANN parancsnoksága alá tartozott, közvetlen parancsnoka pedig WILLY LAGEL SS vezető volt, akit a háború után egy holland különbíróság halálra ítélt. Később az ítéletet életfogytiglani börtönre változtatták, Lages most Breda város börtönében tölti büntetését. Silberbauer ügyét az osztrák belügyminisztérium igyekszik elkenni, azzal, hogy már elbocsátották a rendőrség kötelékéből és náci múltjának elhallgatása miatt eljárást indítottak ellene. Tény viszont — állapítja meg a Volksstimme —, hogy a belügyminisztérium nagyon is jól ismerte Silberbauer múltját, mégis alkalmazták Helmer belügyminiszter idejében. Tudták róla, hogy a Gestapo megbízottja és az SD embere volt, s ebben a beosztásban részt vett a holland hazafiak elhurcolásában. Éppen emiatt nem vették vissza 1945-ben a bécsi rendőrség soraiba, csupán 1954-ben!!! Anna Frank és családja persze csak egy a sok millió legyilkolt közül. Esetüknek az ad különös hangsúlyt, hogy Anna Frank időközben világhírűvé vált naplójában megdöbbentő éleslátással és valósághűséggel rajzolta meg az üldözöttek sorsát, mintegy örök figyelmeztetésül az embertelenség, a faji gyűlölet ellen. A hollandiai háborús okmánytár vezetője kijelentette, ha Silberbauert Anna Frank elhurcolása miatt bíróság elé állítják, a bredai börtönben lévő Lages megjelenhet tanúként a tárgyaláson. A legutóbbi jelentések szerint Silberbauer nyomtalanul eltűnt lakásáról. .. (B. L.) ■Újsághír. Bécsben felismertér Karl Silberbauer egykori Gestcapo-tisztet, jelenlegi rendőrtügytj őt, Anna Frank és családja elhurcolóját. „1942. június 14. vasárnap. Pénteken, június 12-én már reggel hatkor felébredtem. Érthető, hiszen akkor volt a születésnapom... Alig múlt hét óra, amikor... felbontottam a születésnapi csomagokat. Első pillantásom Rád esett, igen. Rád, aki ott vártál rám. Úgy éreztem, Te vagy a legkedvesebb ajándék, amit ezen a napon csak kaphattam". " A tizenhárom éves Anna Frank üdvözölte e szavakkal azta keményfedelű füzetet, amely a kevély „napló’- névre hallgat”. Ebbe a füzetbe írta a Majna- Frankfurt-i születésű lányka a maga nemében páratlan naplóját. Négyéves korában, 1933-ban menekülnie kellett hazájából, mert Németországot elárasztotta a barna pestis, s ő véletlenül zsidónak született. Néhány gondtalan, boldog gyermekév következett Amszterdamban, majd... — deerről szóljon ő maga: „1942. június 20, szombat. ... 1940-ben azután véget értek a Hollandiában töltött nyugalmas idők: előbb kitört a háború, majd jött a kapituláció, a németek bevonultak Hollandiába, és elkezdődött a zsidók üldözése.. . mennyi szégyenletes, megalázó rendelkezés!” A náci megszállás második évében már nem volt elég a sárga csillag, a sok szégyenletes rendelkezés, elindultak a szállítmányok a haláltáborba. A Frank-családnak ismét menekülnie kellett. De hová... ? Bátor holland antifasiszták segítségével rejtekhelyet rendeztek be egy üzletház hátsó traktusában, és 1942. júius 8-án a Van Daan családdal bevonultak búvóhelyükre. Itt, a halál elől ideig-óráig védelmet nyújtó prinzengrachti házban írta Anna szeretett naplóját, a fasiszta barbárság egyik megrázó dokumentumát. Teltek-múltak a hónapok, rettegés és remény, rettegés, majd reménysugár felvillanása váltják egymást. Az életkedvvel teli, napfényre, mozgásra vágyó gyermeklánynak borzalmas a bezártság! De a külvilágból kapott hírek, az ablakból látottak türelemre, kitartásra intik. „1943. január 13. szerda. ... Szörnyű események történnek a külvilágban. Éjjel-nappal tart a szerencsétlen emberek elhurcolása... Elszakítják, egymástól a családtagokat... A holland keresztények is rettegnek már, mert fiaikat Németországba küldik. Mindenkinek van oka a félelemre... Nekünk itt aránylag jól megy a sorsunk. Jobban, mint sok millió embertársunknak. .. A környékbeli gyerekek vékony blúzocskában, facipőben, sapka, harisnya és kabát nélkül szaladgálnak és senki sem törődik velük. A gyomruk üres, egy-egy szál sárgarépát rágcsálnak. . . Bizony, bizony, oda jutottunk Hollandiában, hogy a gyerekek az utcán megállítják a gyalogjárókat és kenyeret koldulnak... Nem marad más hátra, mint magunkra erőszakolt nyugalommal bevárni ennek a szerencsétlenségnek a végét. Csak várunk mindnyájan, zsidók is, keresztények is, vár az egész földgolyó és sokakra már csak a halál vár”. Elmúlt a tél, elmúlt a nyár, de a hőn óhajtott szabadulás késik, nagyon késik. . . Mind nehezebben viselik el az embertelen helyzetet. Nem történik velük semmi különös: csak várnak és félnek, a legkisebb jó hírnek is örvendenek, és a legjelentéktelenebb apróságon is civódnak, tehetetlenségükben egymást marják. A bezártságban töltött idő kegyetlen vasfoga felőrli idegeiket. A kis Annának is egyre nehezebb magára erőszakolnia a nyugalmat, újságíró szeretnék lenni! Érzem, hogy tudok írni, egy-két kísérletem jól sikerült... ez a napló maga helyett beszél, de... van-e valóban tehetségem? Majd meglátjuk... Én a halálom után is tovább szeretnék élni! Ezért vagyok hálás az Istennek, hogy olyan adottságokkal jöttem a világra, amelyek segítségével tanulhatok, írhatok, papírra vethetem mindazt, ami bennem él. Az írás megnyugtat, elmulasztja a bánatomat és visszaadja bátorságom. Persze, nagy kérdés, tudok-e majd valami nagyszerűt alkotni, s lesz-e belőlem valaha is író vagy újságíró. Remélem, biztosan remélem... Hát csak így tovább, bátorság, majd csak sikerül, mert ha törik, ha szakad, író lesz belőlem”. Igen, a napló ékes bizonyítéka, hogy író lett volna, igazi író. .. Északon és keleten diadalmasan tör előre a Szovjet Hadsereg, a szövetségesek hadműveletei lassan, nagyon lassan haladnak, és a fasiszta fenevad utolsó nekirugaszkodásában mind a féktelenekből tombol. A még fel nem szabadult területeken könyörtelenül folyik az embervadászat, és a hóhérok már kiszimatolták a Frank-család rejtekhelyét is. De ők erről mit sem tudnak, s Anna még reménykedik. „1944. július 15. szombat. ... Csoda, hogy még nem adtam fel a reményt, hiszen minden olyan valószínűtlennek és megvalósíthatatlannak tűnik. És mégis, mindezek ellenére. .. még mindig hiszek az ember jóságban. Egyszerűen képtelen vagyok elfogadni, hogy a világon minden halálba, nyomorba, zűrzavarba torkollik. Látom, amint a pusztulásból lassanként felépül a világ, hallom a közeledő égszakadást, amely végül is elpusztít bennünket, együtt szenvedek sok-sok millió emberrel. És mégis, ha felnézek az égre, úgy érzem, hogy jóra fordul minden, elmúlik ez a szörnyűség, „ megint béke és nyugalom lesz ezen a világon”. ..... ..élt az utolsó bejegyzés. Három nappal később, 4-én a Gestapo pribékjei betörtek a búvóhelyre. Elhurcolták a Frank és a Van Daan családot. A Gestapo kínzókamrája, az amszterdami lögház, a westerborki gyűjtőtábor, majd Auschwitz, végül Bergen-Belsen. Itt pusztult el a kis Anna 1945 márciusában, alig egy hónappal a tábor felszabadulása előtt. Ez volt Anna Frank életútja — együtt szenvedett és pusztult el az ártatlan emberek millióival. De hol vannak a gyilkosok?! Vajon méltóképpen meglakoltak-e tetteikért?! Sajnos nem! Ezt mutatják a legújabb hírek is, hiszen Karl Silberbauer, ahol a Frankcsaládot is elhurcolta, mind a mai napig büntetlenül é. Sőt a múlt hét elejéig még rendőrfelügyelő volt Bécsiben. Bízunk benne, hogy a nácizmustól oly sokat szenvedett osztrák nép igazságügyi szervei mielőbb kiróják rá az ezerszeresen megérdemelt büntetést. És a főbűnösök, a gaztettek kiagyalói? Azok talán megbűnhődtek már tetteikért? Nem, többségük jólétben él, magas pozíciókat, töltenek be és szívósan készülnek az újabb rémségek elkövetésére. Emberek, emlékezzetek! Emberek, vigyázzatok! Hollósi Tibor „1943. október 29. péntek. ...Úgy érzem magam, mint az énekesmadár, amelynek kegyetlen emberek kitépték a szárnyát, s a vaksötétben nekirepül szűk kalitkája rácsának. „Repülj ki a szabadba, kacagj” — kiáltja bennem egy belső hang, de nem hallgatok már rá. Lefekszem a díványra s alszom. Ezzel ütöm agyon az időt, így szabadulok meg a csendtől és a szörnyű félelemtől, amely sajnos, nem hagy el egy pillanatra sem". Az élet örök törvénye utat tör a külvilágtól elzárt falak között; a vidámságra termett, de pusztulásra ítélt lánykában új érzés sarjadék. Meleg barátság, halk gyermekszerelem szövődik Anna és Van Daanck kamasz fia között. Szerelem és felkészülés a jövőre — ez tölti be Anna minden percét. „1944. április 4, kedd. ... Nem maradok műveletlen. Fejlődnöm kel, hogy újságíró lehessen, betétem. Mert Lányok felsőgössyek a halál alján. Az ártatlan szemek fényét a fasizmus oltotta ki. Az utolsó mosoly Bergen—Reisen, ahol a drótkerítő a felszabadító szövetséges csapasok mögött 10 ezer elhantolatlan tok. BronsztnH él Anna Frank hullát találtak HH5, április 15-én emlékezzetek!