Vas Népe, 1964. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-01 / 179. szám

Játsszunk kibúvócskát! Építőipari széphistória az építendő vasvári gimnáziumról A játékosság, bár gyermeki tulajdonság, mégis ha magunkba nézünk, be kell ismernünk, hogy jócs­kán maradt bennünk felnőtt korunkra is. Ki az, aki kipróbálja az ajándékba vett villanyvasútat, vagy órákhosszal kí­sérletezik a fémépítő játék elemdarab­káival, míg sikerül lépegető exkavátort összeállítania? Nincs kivétel! Ez még nem is lenne baj, viszont az már igen, hogy sokan a munkahelyükön is folytatják a játékot. A tsz-istállók építésénél remekül bevált például a „bújj, bújj zöld ág, zöld levelecske” játék, amit Gén csapati­ban két évvel ezelőtt játszottak az építők kevés módosítással. Pajta helyett csak egy is­tálló dőlt össze. Megtörténik az, hogy mielőtt befe­jeznének egy építkezést, a közepénél abbahagyják — legalábbis egy időre. Minden idők legszebb játékát azonban 1963-ban találta ki a VASÉP. Megszületett az építőipari kibú­­vócska. Kezdeti próbálkozások eddig is voltak már, de a vasvári gimnázium ügyéban magas színvonalra emelkedett a játéktechnika. * Vasváron a jelenlegi gimnázium kicsinek bizo­nyult, körzeti jellegénél fogva sürgősen bővítésre kellett gondolni. A megye irányító szervei úgy hatá­roztak, hogy Vasvár új gimnáziumot kap, a régit kollégiummá alakítják át. Vagy tíz szerv képviselői­­„döntötték el”, hogy hová épüljön az iskola. A véle­mények megoszlottak. Vol­tak, akik hegyoldalba, fes­tői környezetbe képzelték el, mások a praktikusabb megoldást választották, és a volt disznóvásártér he­lyét jelölték meg, amely a községhez, a kollégiumhoz és a vasútállomáshoz is közel van. Majd egy har­madik elgondolás szerint az Oszkó felé vezető úton kellene felépíteni. Az elsőt elvetették két okból: egy­részt a földmunka horibi­­lis költségei miatt, más­részt az ÉDÁSZ arra vezeti a magas feszültségű veze­téket. Az utolsó javaslat szintén nem kedvező. Bár a talaj jó, de három kilo­méter távolságra van a vasútállomástól, s megkö­zelíteni csak busszal lehet. A döntés a volt disznó­piac területére esett. 1963. január 30-án az illetékes közigazgatási szerv határo­zat alapján megadta az engedélyt a terület birtok­­ba vételére. Február 28-án a Győri Tervező Iroda megkezdte a talajvizsgálati munkákat, amellyel április 10- re elkészült. Megállapí­tották, hogy a magas ta­lajvíz miatt különleges ala­pozásra lesz szükség. Ápri­lis 30-án a Tanácsi Tervező Iroda megkapta a megren­delést a­ 8 tantermes gim­názium — mely később még plusz négy teremmel bővül — műszaki tervére. Május 21-én a Beruházási Irodának jelentették a ter­vezők, hogy a Vízügyi Igazgatósághoz fordultak, mert kételyeik vannak a talajmechanikai kísérletek alapján kimutatott adatok­kal szemben. Végre július 11- én megkötötték a terve­zési szerződést. A tervszál­lítási határidőt szeptember elsejében szabták meg, majd október 15-re módo­sították. A Beruházási Iro­da látva, hogy a gimná­zium építésének megkezdé­se meglehetőesen elhúzó­dik, 1963. szeptember 21- én az anyagszükségleti ki­mutatást megküldte a VASÉP-nek, így jó előre tájékoztatták őket az anya­gok megrendeléséről. Az előzetes adatszolgáltatást tervek nélkül nem fogad­ták el. A Tervező Iroda viszon­t arra hivatkozott, hogy a különleges alap miatt hosszabb időre van szüksége az alapozási mód megválasztásához. Végre két és félmillió forint ér­tékben elkészült a terv. * Ettől az időponttól kezd­ve a VASÉP-nek kellett volna átvennie a szerepet. Ha már a tervek csigalas­súsággal készültek, legalább a kivitelezésnél kellett vol­na takarékoskodni az idő­vel. Munkakezdés helyett a vállalat kifogásolt tömke­legét zúdította a Beruhá­zási Irodára, s az akadály­­közlő levelek egymást ér­ték. Tervhiányok pótlása, a vasvári állomáson rak­tárépület­ hiánya, és ehhez hasonló felvetésekkel ér­veltek, mely mind ok volt arra, hogy ne kössék meg a szerződést. Az alvállalko­zó, a budapesti Mélyépítő­­ Vállalat csak a VASÉP megrendelésére várt: május 21-én közölték, hogy haj­landók bármikor megkez­deni a munkát A generál­­kivitelező elvállalta, hogy június 15-ig megküldi a megbízást , mely a mai napig sem érkezett meg. Június 1­--án a VASÉP két­ségbevonta az újítási m­un­­ka kivitelezhetőségét (elég korán ébredtek rá!), mond­ván, hogy a szakvélemé­nyek nem elégítik ki, nem értenek egyet az újítási tervben közölt megoldás­sal. Az újítók válasza ha­marosan megérkezett, rész­letes és konkrét adatokka­ alátámasztották tervüket. Ennek ellenére a VASÉP- el megegyezni nem tud­tak. Látva a szándékos idő­húzást, a Beruházási Iroda az Építésügyi Minisztéri­umhoz fordult, s most már remény van arra, hogy mi­nisztériumi utasításra au­gusztus elején az alvállal­kozóval — a budapesti Csatorna és Vízvezetéképítő Vállalattal — megkezdik a vasvári gimnázium építé­sét. H. A. Ma már az állami gaz­daságokban sem lehet úgy gazdálkodni, mint például öt évvel ezelőtt. A termelőszövetkezetek évről évre erősödnek, s egyik-másik — egy-két termelési ágazatban — máris túlszárnyalja példa­képét, tanítómesterét, az állami gazdaságot. Úgy néz ki, hogy a termelő­szövetkezetek zöme ha­marabb leveti a nagyüze­mi gazdálkodás gyerek­cipőit, mint annak idején az állami gazdaságok. Ez a tény — de a fej­lődés törvénye is — sür­geti, hogy az állami gaz­daságokban is erőteljeseb­ben lépjünk előbbre. Sürgető jelek Ilyen sürgető jelet ta­pasztaltam a Szombathe­lyi Állami Gazdaságban is, ahol a sok szép és di­cséretes eredmény mellett, egy sor dolog már gá­tolja, megrekeszti a to­vábbfejlődést. E cikksorozat elején és közben már elmondtam, hogy a nagy kiterjedésű gazdaság termelési profil­­változáson megy, vagy in­kább men­eget keresztül. Az erre vonatkozó ter­vezések még a múlt év végén kezdődtek. „Előleg­ként” kapo­t is a gazda­ság egy négymillió forin­to­s építkezési keretet, de sajnos, nem tudott vele élni, mert a megyei ta­nács építési vállalata —a kapacitás hiányában — nem vállalt erre az évre munkát. Egyébként a gazdaság új termelési profiljára vonat­kozó terveket az illetékes főhatóság a mai napig sem fogadta el. Bizottságok jönnek, bizottságok men­nek, közben az idő is megy, de a beruházásokat illetőleg sajnos nem tör­ténik semmi. Közben már az új termelési vonalra beállított 170 előhasi üsző — ahogy ezt írtam — a napokban elsik, de ahogy Szalai Imre igazgató ele­mezte a helyzetet, az új borjakat, teheneket legfel­jebb a fához köthetik, mert a meglevő istállók is zsúfoltak. A meglevő istállók túl­nyomó része korszerűtlen. Egyik-másik — mint pél­dául a felsőnyirváni ma­jorban is — dületlező, em­berre, állatra egyaránt életveszélyes állapotban van. Felújításra nincs pénz, de ezekre­ nem is lenne érdemes egy forin­tot sem költeni. Az uraságtól örökölt régi majori épületek to­­vábbi „tángálására” va­lóban kár egyetlen forin­tot is költeni. Ennek cáfo­latára ma már az sem le­het érv, hogy szűk a ta­karó. A követelmények — nagyon helyesen — évről évre nőnek, csak az épü­letek maradnak úgy, ahogy 20 vagy 50 évvel ezelőtt álltak. Sürgős rendezésre vár a gazdaság 13 ezer holdas széttagolt földterülete is. Egy tavalyi felmérés foly­tán derült ki, hogy több száz kilométeren történik az anyagmozgatás. (Csak a dűlőutak több mint 300 kilométert tesznek ki.) A termelést megdrágítja a költséges betakarítás, il­letve a távoli, sokszor 30 —40 kilométerről való anyagszállítás. A takarmány termeszté­se a legújabb agrotechni­kai módszerekkel történik, de felhasználása már el­avult, korszerűtlen, nem gazdaságos A gazdaság rendelkezik ugyan öt hi­­deglevegio szénsszárító berendezéssel, de sürgő­sen építeni kellene egy ta­karmányliszt készítő üze­met is, mert a jelenlegi­nél több tejet és húst ter­melni csak a fehérjék leg­gazdaságosabb felhaszná­lásával lehet. Hol laktatok a dolgozók? A napokban érkezett egy külföldi gyártmányú, milliós értékű kútfúró be­rendezés a gazdaságba fú­rófejek nélkül, (?), s így bármennyire örülnek is neki, üzemeltetése, új, öntözésre alkalmas csö­­kutak beállítása teljesen bizonytalan, pedig a víz, az öntözés úgy kell eb­ben a gazdaságban is, mint a falat kenyér. A gazdaság dolgozóinak jelenlegi lakáshelyzete sem tartható sokáig. El kell dönteni már végre, hogy ott lakjon és éljen is 3 dolgozó, ahová munka­helye köti, vagy beköltöz­zön a legközelebbi faluba. A távolabbi perspektívát illetőleg az látszana a leír megnyugtatóbbnak, ha be­költöznének, mert a ma­jorok mellé, a modern kor emberét megillető új lakó­telepek építése semmiféle szempontból nem lenne gazdaságos. Nem beszélve a kulturális, kereskedelmi, s egyéb követelményekről. Ahhoz viszont, hogy je­lenleg a majorokban élő állami dolgozók családi házat építsenek a faluban, igen nagy áldozatokra len­ne szükség, nemcsak az ember, hanem az állam részéről is. A folyamat már megindult. Vannak is építési kedvezmények, de még több kellene, hogy ez az egészséges folyamat meggyorsuljon, minél előbb befejeződjön. Ez hát a helyzet. Ezt láttam, tapasztaltam a Szombathelyi Állami Gaz­daságban. Szalai Imre igazgató — nem tudom milyen meg­gondolásból — arra kért, ne írjak arról, hogy az em­lített profilváltozással kap­csolatos beruházási prog­ramot a Földművelésügyi Minisztérium tizennégyszer visszaadta. Sajnos, ezt nem tehe­tem. A hallgatással bűnt követnék el, hiszen ha az illetékes felügyeleti szer­vek sürgősen nem intéz­kednek, a késedelem be­láthatatlan káros követ­kezményekkel járhat. Példakép akar maradni A gazdaság vezetői é­ dolgozói mindent elkövet­nek azért, hogy a fejlődés törvényei szerint tovább lépjen a gazdaság. Tö­rekvéseiket segítik, tá­mogatják a megyei veze­tők és az állami gazda­ságok Győrben székelő te­rületi igazgatósága, de pénzt, beruházási keretet és programszentesítést csak a Földművelésügyi Minisztérium Állami Gaz­daságok Főigazgatósága adhat. Lehet, hogy az a tizen­négyszer benyújtott és ugyanennyiszer visszaka­pott program csakugyan nem jó, de az élet ettől még nem állhat meg. A gazdaságban — nagyon helyesen — ebben az év­ben már nem 650, hanem 1000 tehénre készítik a ta­karmányt. A fejőgulyások elvégezték a gépi fejes­hez szükséges szaktanfo­lyamot, és a feleségek is oda állnak a jószágokhoz — fogják, nyugtatják őket —, hogy az állat is értse, szokja meg a fejlő­dés követelményeinek megfelelő új állapotokat. A Szombathelyi Állami Gazdaság továbbra is példaképe, elöljárója akar maradni fiatalabb testvé­reinek, az örvendetesen fejlődő termelőszövetkeze­teknek, és ezt a nemes törekvését nem gátolhatja meg semmi. Dávid József Látogatás a Szombathelyi Állami Gazdaságban Tovább lépni kötelező! III. A kivételezés nem marad megtorlatlanul A két évvel ezelőtt megtartott megyei pártérte­kezlet nagyon határozott harcra szólította a kommu­nistákat, a pártonkívüli tisztségviselőket a kivételezé­sek, a protekcionizmus ellen. Tűrhetetlennek minő­sítette, hogy funkcionáriusok, vezetők kivételesen kapjanak húst, s más olyan árut, amit az egyszerű emberek vagy nem is kapnak, vagy csak sorbanállás útján jutnak hozzá. „A megyei pártbizottság az elmúlt években kér­lelhetetlen harcot folytatott az ilyen jelenségek ellen. Nem állítjuk, hogy ma nem fordul elő a kivételezés és protekcionizmus. Azt azonban állítani lehet, hogy ha tudomásunkra jut, nem marad megtorlatlan­.­" — Olvashatjuk többek között a megyei pártértekezlet határozatában. Sajnos, még ma sem ál­líthatjuk, hogy nem for­dulnak elő kivételezések. Nem azért van ez így, mert a pártbizottság vala­mit is engedett volna ko­rábbi következetességéből, hanem azért, mert a „hú­sos hazákhoz” közel állók egy része még mindig nem akarja megérteni, hogy semmivel sem él­vezhet több jogot, mint bármely más állampolgár. A párt, állami és társa­dalmi szervek változatla­nul fellépnek mindenféle kivételezés ellen, s ennek megakadályozására szó­lítják fel a dolgozókat. A népi ellenőrzési bizottsá­gok, a lakosság közérdekű bejelentései alapján, a ma­guk kezdeményezte szúró­próbákkal rendszeresen ellenőrzik az áruellátást, a­ meglevő készletek igaz­ságos elosztását Igaz, az ellenőrzéssel nem lesz több áru, több hús. Az is igaz azonban, hogy az igazságos elosztás­sal, a kivételezések meg­szüntetésével nagy mér­tékben lehet javítani az ellátást a mostani kere­tekből is. Természetesen csak akkor, ha a keres­kedelem vezetői, irányítói és dolgozói hivatásuknak megfelelően járnak el, ha a vezető posztokon levők nem élnek vissza e terem­be a nyitvatartási időt Egyeseket záróra alatt is kiszolgálnak, másoknak félretesznek húst A sor­­banállók kiszolgálása közben is tesznek kivéte­leket, akadnak, akiknek külön, jobb minőségű árut szolgálnak ki, vagy éppen megnyitják a jégszekrényt Az is Szen­tgotthárdon „divat”, hogy mindenek­előtt a személyzetet látják el hússal, lehetőleg a kí­vánt mértékben, mennyi­ségben. ők négy, öt, sőt tíz kilós tételeket is tö­hetnek. Ugyanígy a két ál­latorvos. Június 27-én pél­dául az 57084-es személy­zeti blokkra kereken teb­ben sem „hatalmuk­kal , lehetőségeikkel. Joggal elvárják a dolgo­zók minden rendű és ran­gú vezetőtől, hogy azt tegye, amit éppen mond. Nem szeretik az emberek, ha „más a madár és me­gint más a fütty”. Érthető­en felháborodtak a nyár folyamán, amikor a szom­bathelyi 53. számú hús­boltban nem kaptak árut, s amikor a népi ellenőr felnyittatta a jégszekrényt, egy fél disznó és még kö­rülbelül húsz kilogramm színhús került elő. Vajon kiknek tartogatták ezt a ..keretet”? Hamaro­san kiderült, hogy az Élel­miszer Kisker Vállalat központjának egy-két dol­gozója, ellenőrző csoport­jának egy pár tagja s né­hány más hivatalnok for­mált jogot a félretett mennyiségre. A népi ellen­őrök közbenjárására a vá­sárlóknak osztották szét a „tartalékot”, s annak „várományosait” pedig sú­lyosan felelősségre vonták. Szen­tgotthárdon is töb­ben panaszt emeltek a húselosztóval és a húsbol­­tokkal szemben. Kifogá­solták, hogy nem tartják A harc a kivételezések, a protekcionizmus ellen nem szűnt meg és nem is szünetelhet egy napig sem. A vezetők és vezetettek, az ellenőrök és ellenőrzöttek, az eladók és a vásárlók együttes összefogására, éber­ségére, határozott fellépésére van szükség, hogy nyu­godtan állíthassuk: már nem fordul elő kivételezés és protekcionizmus. Dézs­ Mátyás tíz kiló sertéshúst számláztak. Elképzelhető ezek után, hogy mennyi és milyen hús marad azoknak, akik sokszor éjszakákat sorban állnak, tülekednek, vesze­kednek egymással, a szó szoros értelmében a jobb és nagyobb koncert. Egyébként becsületes, egymást jól megértő em­berek válnak haragosok­ká, bántják, zaklatják, sér­tegetik egymást feleslege­sen. Azt megértik és jól tud­ják az emberek, hogy csak annyit lehet elosztani, amennyi van. Azt azon­ban nem értik és nem is fogják megérteni, hogy igazságtalanul, jogtala­nul, érdemtelenül osszák el azt, amire mindenki­­nek egyformán joga van. Ideje lenne ezt megérteni mindenkinek, aki ma még másképpen gondolkodik és cselekszik. ■*?'*!.........! "' ...... VAS NÉPE , 1964, Kg, L Szomféd! V

Next