Vas Népe, 1964. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-01 / 179. szám
Játsszunk kibúvócskát! Építőipari széphistória az építendő vasvári gimnáziumról A játékosság, bár gyermeki tulajdonság, mégis ha magunkba nézünk, be kell ismernünk, hogy jócskán maradt bennünk felnőtt korunkra is. Ki az, aki kipróbálja az ajándékba vett villanyvasútat, vagy órákhosszal kísérletezik a fémépítő játék elemdarabkáival, míg sikerül lépegető exkavátort összeállítania? Nincs kivétel! Ez még nem is lenne baj, viszont az már igen, hogy sokan a munkahelyükön is folytatják a játékot. A tsz-istállók építésénél remekül bevált például a „bújj, bújj zöld ág, zöld levelecske” játék, amit Gén csapatiban két évvel ezelőtt játszottak az építők kevés módosítással. Pajta helyett csak egy istálló dőlt össze. Megtörténik az, hogy mielőtt befejeznének egy építkezést, a közepénél abbahagyják — legalábbis egy időre. Minden idők legszebb játékát azonban 1963-ban találta ki a VASÉP. Megszületett az építőipari kibúvócska. Kezdeti próbálkozások eddig is voltak már, de a vasvári gimnázium ügyéban magas színvonalra emelkedett a játéktechnika. * Vasváron a jelenlegi gimnázium kicsinek bizonyult, körzeti jellegénél fogva sürgősen bővítésre kellett gondolni. A megye irányító szervei úgy határoztak, hogy Vasvár új gimnáziumot kap, a régit kollégiummá alakítják át. Vagy tíz szerv képviselői„döntötték el”, hogy hová épüljön az iskola. A vélemények megoszlottak. Voltak, akik hegyoldalba, festői környezetbe képzelték el, mások a praktikusabb megoldást választották, és a volt disznóvásártér helyét jelölték meg, amely a községhez, a kollégiumhoz és a vasútállomáshoz is közel van. Majd egy harmadik elgondolás szerint az Oszkó felé vezető úton kellene felépíteni. Az elsőt elvetették két okból: egyrészt a földmunka horibilis költségei miatt, másrészt az ÉDÁSZ arra vezeti a magas feszültségű vezetéket. Az utolsó javaslat szintén nem kedvező. Bár a talaj jó, de három kilométer távolságra van a vasútállomástól, s megközelíteni csak busszal lehet. A döntés a volt disznópiac területére esett. 1963. január 30-án az illetékes közigazgatási szerv határozat alapján megadta az engedélyt a terület birtokba vételére. Február 28-án a Győri Tervező Iroda megkezdte a talajvizsgálati munkákat, amellyel április 10- re elkészült. Megállapították, hogy a magas talajvíz miatt különleges alapozásra lesz szükség. Április 30-án a Tanácsi Tervező Iroda megkapta a megrendelést a 8 tantermes gimnázium — mely később még plusz négy teremmel bővül — műszaki tervére. Május 21-én a Beruházási Irodának jelentették a tervezők, hogy a Vízügyi Igazgatósághoz fordultak, mert kételyeik vannak a talajmechanikai kísérletek alapján kimutatott adatokkal szemben. Végre július 11- én megkötötték a tervezési szerződést. A tervszállítási határidőt szeptember elsejében szabták meg, majd október 15-re módosították. A Beruházási Iroda látva, hogy a gimnázium építésének megkezdése meglehetőesen elhúzódik, 1963. szeptember 21- én az anyagszükségleti kimutatást megküldte a VASÉP-nek, így jó előre tájékoztatták őket az anyagok megrendeléséről. Az előzetes adatszolgáltatást tervek nélkül nem fogadták el. A Tervező Iroda viszont arra hivatkozott, hogy a különleges alap miatt hosszabb időre van szüksége az alapozási mód megválasztásához. Végre két és félmillió forint értékben elkészült a terv. * Ettől az időponttól kezdve a VASÉP-nek kellett volna átvennie a szerepet. Ha már a tervek csigalassúsággal készültek, legalább a kivitelezésnél kellett volna takarékoskodni az idővel. Munkakezdés helyett a vállalat kifogásolt tömkelegét zúdította a Beruházási Irodára, s az akadályközlő levelek egymást érték. Tervhiányok pótlása, a vasvári állomáson raktárépület hiánya, és ehhez hasonló felvetésekkel érveltek, mely mind ok volt arra, hogy ne kössék meg a szerződést. Az alvállalkozó, a budapesti Mélyépítő Vállalat csak a VASÉP megrendelésére várt: május 21-én közölték, hogy hajlandók bármikor megkezdeni a munkát A generálkivitelező elvállalta, hogy június 15-ig megküldi a megbízást , mely a mai napig sem érkezett meg. Június 1--án a VASÉP kétségbevonta az újítási munka kivitelezhetőségét (elég korán ébredtek rá!), mondván, hogy a szakvélemények nem elégítik ki, nem értenek egyet az újítási tervben közölt megoldással. Az újítók válasza hamarosan megérkezett, részletes és konkrét adatokka alátámasztották tervüket. Ennek ellenére a VASÉP- el megegyezni nem tudtak. Látva a szándékos időhúzást, a Beruházási Iroda az Építésügyi Minisztériumhoz fordult, s most már remény van arra, hogy minisztériumi utasításra augusztus elején az alvállalkozóval — a budapesti Csatorna és Vízvezetéképítő Vállalattal — megkezdik a vasvári gimnázium építését. H. A. Ma már az állami gazdaságokban sem lehet úgy gazdálkodni, mint például öt évvel ezelőtt. A termelőszövetkezetek évről évre erősödnek, s egyik-másik — egy-két termelési ágazatban — máris túlszárnyalja példaképét, tanítómesterét, az állami gazdaságot. Úgy néz ki, hogy a termelőszövetkezetek zöme hamarabb leveti a nagyüzemi gazdálkodás gyerekcipőit, mint annak idején az állami gazdaságok. Ez a tény — de a fejlődés törvénye is — sürgeti, hogy az állami gazdaságokban is erőteljesebben lépjünk előbbre. Sürgető jelek Ilyen sürgető jelet tapasztaltam a Szombathelyi Állami Gazdaságban is, ahol a sok szép és dicséretes eredmény mellett, egy sor dolog már gátolja, megrekeszti a továbbfejlődést. E cikksorozat elején és közben már elmondtam, hogy a nagy kiterjedésű gazdaság termelési profilváltozáson megy, vagy inkább meneget keresztül. Az erre vonatkozó tervezések még a múlt év végén kezdődtek. „Előlegként” kapot is a gazdaság egy négymillió forintos építkezési keretet, de sajnos, nem tudott vele élni, mert a megyei tanács építési vállalata —a kapacitás hiányában — nem vállalt erre az évre munkát. Egyébként a gazdaság új termelési profiljára vonatkozó terveket az illetékes főhatóság a mai napig sem fogadta el. Bizottságok jönnek, bizottságok mennek, közben az idő is megy, de a beruházásokat illetőleg sajnos nem történik semmi. Közben már az új termelési vonalra beállított 170 előhasi üsző — ahogy ezt írtam — a napokban elsik, de ahogy Szalai Imre igazgató elemezte a helyzetet, az új borjakat, teheneket legfeljebb a fához köthetik, mert a meglevő istállók is zsúfoltak. A meglevő istállók túlnyomó része korszerűtlen. Egyik-másik — mint például a felsőnyirváni majorban is — dületlező, emberre, állatra egyaránt életveszélyes állapotban van. Felújításra nincs pénz, de ezekre nem is lenne érdemes egy forintot sem költeni. Az uraságtól örökölt régi majori épületek további „tángálására” valóban kár egyetlen forintot is költeni. Ennek cáfolatára ma már az sem lehet érv, hogy szűk a takaró. A követelmények — nagyon helyesen — évről évre nőnek, csak az épületek maradnak úgy, ahogy 20 vagy 50 évvel ezelőtt álltak. Sürgős rendezésre vár a gazdaság 13 ezer holdas széttagolt földterülete is. Egy tavalyi felmérés folytán derült ki, hogy több száz kilométeren történik az anyagmozgatás. (Csak a dűlőutak több mint 300 kilométert tesznek ki.) A termelést megdrágítja a költséges betakarítás, illetve a távoli, sokszor 30 —40 kilométerről való anyagszállítás. A takarmány termesztése a legújabb agrotechnikai módszerekkel történik, de felhasználása már elavult, korszerűtlen, nem gazdaságos A gazdaság rendelkezik ugyan öt hideglevegio szénsszárító berendezéssel, de sürgősen építeni kellene egy takarmányliszt készítő üzemet is, mert a jelenleginél több tejet és húst termelni csak a fehérjék leggazdaságosabb felhasználásával lehet. Hol laktatok a dolgozók? A napokban érkezett egy külföldi gyártmányú, milliós értékű kútfúró berendezés a gazdaságba fúrófejek nélkül, (?), s így bármennyire örülnek is neki, üzemeltetése, új, öntözésre alkalmas csökutak beállítása teljesen bizonytalan, pedig a víz, az öntözés úgy kell ebben a gazdaságban is, mint a falat kenyér. A gazdaság dolgozóinak jelenlegi lakáshelyzete sem tartható sokáig. El kell dönteni már végre, hogy ott lakjon és éljen is 3 dolgozó, ahová munkahelye köti, vagy beköltözzön a legközelebbi faluba. A távolabbi perspektívát illetőleg az látszana a leír megnyugtatóbbnak, ha beköltöznének, mert a majorok mellé, a modern kor emberét megillető új lakótelepek építése semmiféle szempontból nem lenne gazdaságos. Nem beszélve a kulturális, kereskedelmi, s egyéb követelményekről. Ahhoz viszont, hogy jelenleg a majorokban élő állami dolgozók családi házat építsenek a faluban, igen nagy áldozatokra lenne szükség, nemcsak az ember, hanem az állam részéről is. A folyamat már megindult. Vannak is építési kedvezmények, de még több kellene, hogy ez az egészséges folyamat meggyorsuljon, minél előbb befejeződjön. Ez hát a helyzet. Ezt láttam, tapasztaltam a Szombathelyi Állami Gazdaságban. Szalai Imre igazgató — nem tudom milyen meggondolásból — arra kért, ne írjak arról, hogy az említett profilváltozással kapcsolatos beruházási programot a Földművelésügyi Minisztérium tizennégyszer visszaadta. Sajnos, ezt nem tehetem. A hallgatással bűnt követnék el, hiszen ha az illetékes felügyeleti szervek sürgősen nem intézkednek, a késedelem beláthatatlan káros következményekkel járhat. Példakép akar maradni A gazdaság vezetői é dolgozói mindent elkövetnek azért, hogy a fejlődés törvényei szerint tovább lépjen a gazdaság. Törekvéseiket segítik, támogatják a megyei vezetők és az állami gazdaságok Győrben székelő területi igazgatósága, de pénzt, beruházási keretet és programszentesítést csak a Földművelésügyi Minisztérium Állami Gazdaságok Főigazgatósága adhat. Lehet, hogy az a tizennégyszer benyújtott és ugyanennyiszer visszakapott program csakugyan nem jó, de az élet ettől még nem állhat meg. A gazdaságban — nagyon helyesen — ebben az évben már nem 650, hanem 1000 tehénre készítik a takarmányt. A fejőgulyások elvégezték a gépi fejeshez szükséges szaktanfolyamot, és a feleségek is oda állnak a jószágokhoz — fogják, nyugtatják őket —, hogy az állat is értse, szokja meg a fejlődés követelményeinek megfelelő új állapotokat. A Szombathelyi Állami Gazdaság továbbra is példaképe, elöljárója akar maradni fiatalabb testvéreinek, az örvendetesen fejlődő termelőszövetkezeteknek, és ezt a nemes törekvését nem gátolhatja meg semmi. Dávid József Látogatás a Szombathelyi Állami Gazdaságban Tovább lépni kötelező! III. A kivételezés nem marad megtorlatlanul A két évvel ezelőtt megtartott megyei pártértekezlet nagyon határozott harcra szólította a kommunistákat, a pártonkívüli tisztségviselőket a kivételezések, a protekcionizmus ellen. Tűrhetetlennek minősítette, hogy funkcionáriusok, vezetők kivételesen kapjanak húst, s más olyan árut, amit az egyszerű emberek vagy nem is kapnak, vagy csak sorbanállás útján jutnak hozzá. „A megyei pártbizottság az elmúlt években kérlelhetetlen harcot folytatott az ilyen jelenségek ellen. Nem állítjuk, hogy ma nem fordul elő a kivételezés és protekcionizmus. Azt azonban állítani lehet, hogy ha tudomásunkra jut, nem marad megtorlatlan." — Olvashatjuk többek között a megyei pártértekezlet határozatában. Sajnos, még ma sem állíthatjuk, hogy nem fordulnak elő kivételezések. Nem azért van ez így, mert a pártbizottság valamit is engedett volna korábbi következetességéből, hanem azért, mert a „húsos hazákhoz” közel állók egy része még mindig nem akarja megérteni, hogy semmivel sem élvezhet több jogot, mint bármely más állampolgár. A párt, állami és társadalmi szervek változatlanul fellépnek mindenféle kivételezés ellen, s ennek megakadályozására szólítják fel a dolgozókat. A népi ellenőrzési bizottságok, a lakosság közérdekű bejelentései alapján, a maguk kezdeményezte szúrópróbákkal rendszeresen ellenőrzik az áruellátást, a meglevő készletek igazságos elosztását Igaz, az ellenőrzéssel nem lesz több áru, több hús. Az is igaz azonban, hogy az igazságos elosztással, a kivételezések megszüntetésével nagy mértékben lehet javítani az ellátást a mostani keretekből is. Természetesen csak akkor, ha a kereskedelem vezetői, irányítói és dolgozói hivatásuknak megfelelően járnak el, ha a vezető posztokon levők nem élnek vissza e terembe a nyitvatartási időt Egyeseket záróra alatt is kiszolgálnak, másoknak félretesznek húst A sorbanállók kiszolgálása közben is tesznek kivételeket, akadnak, akiknek külön, jobb minőségű árut szolgálnak ki, vagy éppen megnyitják a jégszekrényt Az is Szentgotthárdon „divat”, hogy mindenekelőtt a személyzetet látják el hússal, lehetőleg a kívánt mértékben, mennyiségben. ők négy, öt, sőt tíz kilós tételeket is töhetnek. Ugyanígy a két állatorvos. Június 27-én például az 57084-es személyzeti blokkra kereken tebben sem „hatalmukkal , lehetőségeikkel. Joggal elvárják a dolgozók minden rendű és rangú vezetőtől, hogy azt tegye, amit éppen mond. Nem szeretik az emberek, ha „más a madár és megint más a fütty”. Érthetően felháborodtak a nyár folyamán, amikor a szombathelyi 53. számú húsboltban nem kaptak árut, s amikor a népi ellenőr felnyittatta a jégszekrényt, egy fél disznó és még körülbelül húsz kilogramm színhús került elő. Vajon kiknek tartogatták ezt a ..keretet”? Hamarosan kiderült, hogy az Élelmiszer Kisker Vállalat központjának egy-két dolgozója, ellenőrző csoportjának egy pár tagja s néhány más hivatalnok formált jogot a félretett mennyiségre. A népi ellenőrök közbenjárására a vásárlóknak osztották szét a „tartalékot”, s annak „várományosait” pedig súlyosan felelősségre vonták. Szentgotthárdon is többen panaszt emeltek a húselosztóval és a húsboltokkal szemben. Kifogásolták, hogy nem tartják A harc a kivételezések, a protekcionizmus ellen nem szűnt meg és nem is szünetelhet egy napig sem. A vezetők és vezetettek, az ellenőrök és ellenőrzöttek, az eladók és a vásárlók együttes összefogására, éberségére, határozott fellépésére van szükség, hogy nyugodtan állíthassuk: már nem fordul elő kivételezés és protekcionizmus. Dézs Mátyás tíz kiló sertéshúst számláztak. Elképzelhető ezek után, hogy mennyi és milyen hús marad azoknak, akik sokszor éjszakákat sorban állnak, tülekednek, veszekednek egymással, a szó szoros értelmében a jobb és nagyobb koncert. Egyébként becsületes, egymást jól megértő emberek válnak haragosokká, bántják, zaklatják, sértegetik egymást feleslegesen. Azt megértik és jól tudják az emberek, hogy csak annyit lehet elosztani, amennyi van. Azt azonban nem értik és nem is fogják megérteni, hogy igazságtalanul, jogtalanul, érdemtelenül osszák el azt, amire mindenkinek egyformán joga van. Ideje lenne ezt megérteni mindenkinek, aki ma még másképpen gondolkodik és cselekszik. ■*?'*!.........! "' ...... VAS NÉPE , 1964, Kg, L Szomféd! V