Vas Népe, 1964. október (9. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-28 / 253. szám
Még a nyár hagyta arcát leheletét. Kócos haja majdnem eltakarja nagy szemeit, de azok, mintha nem akarnának beletörődni, tüzesen villannak elő, hogy aztán békésen mosolygóssá váljanak. Mary — mert csak így „angolosan” ismerik szerte a gyárban Marit, azaz Marit — beszél. Az ember azt hinné, be sem akarja fejezni. A lányokról, az övéiről. A brigádról. — Szocialisták leszünk . . talán. Talán másodszor is. De ugye, ha most azt mondom, hogy több, mint 110 százalékra teljesítettük az éves tervünket, akkor az dicsekvésnek tűnik. Félreértések elkerülése végett mi a vállalás szerint októbertől a következő októberig számoljuk az évet. Szóval mi nem szeretünk ám fontoskodni. Dolgozunk, ennyi az egész. Széles gesztussal csapja össze tenyerét, aztán az szalagok tekercsről le,tekercsre föl, megállás nélkül járnak a kezek, csönd van. Az egyik kimegy rágyújtani, mert remeg a keze. Finom munka ez. Egy rossz mozdulat, és el lehet dobni a darabot. Ezért is növeli eredményük értékét, hogy alig fizetnek mostanában selejtpénzt. Fejenként alig egy tizes esett a múlt hónapban is. De legalább ilyen értéknövelő a 315 óra társadalmi munka, amit végeztek, a megannyi kiolvasott könyv, a színházbérletek, és ha mindehhez hozzávesszük, hogy a brigád tagjai zömmel üdékről járnak be, még nagyobb az „értéktöbblet". Értenek a futballhoz. Jelenleg épp a Haladással nincsenek kibékülve. — Mezítlábasok... — mondják, aztán legyintenek. — De a Hammerl, az aztán igen! — szól át egy feketehajú a sarokból. Gondoltuk is, „Hammerl-brigád" leszünk. — Méri! Maradunk S. Gagarinnál? — De maradunk ám! E’végre hűség is van a világon . . — mondja a ..főnök’’, aztán felcsattan az általános nevetés.. . Elárulom — „Szocialisták” lettek. Immár másodszor. Ott, a REMIX epoxi üzemében Krámli Mária és brigádja kintjártamkor még nem volt biztos a dologban. „Csak” érezték. T. Z. „Méri” a lányokról beszél, az övéiről. „Nem szeretünk fontoskodni” iroda ajtajára mutat, ahova kedvemért felhívták. — Hát akkor talán menjünk le a lányaimhoz. No, amíg leérünk, nem bírom ki, hogy ezt el ne mondjam. Nemrég még csoportos bérezésben voltunk. Mondhatom, volt itt néha elégedetlenség! Három éve vagyunk együtt, összeszoktunk. Nekünk így is meg lett volna a pénzünk, de vették az üzemátlagot... és mi kaptunk hatszázat. Mentünk is a megyei szakszervezethez mind a tizenegyen. „Lesz egyéni bérezés, vagy nem lesz?” — mondtuk. Természetesen nem egészen így, de elég az hozzá, harciasak voltunk. Lett. Most meg van havonta az 1500 is. Közben a terembe érünk, a lányokhoz. — Az enyéim. A filmvetítőkhöz hasonló gépeken futnak a papír Tanácskozik a brigád... Belgiumból tettem... Noordseefestival 1964 Az országutak mentén öles tábláik hirdették jó előre: Hencidától—Boncidáig — illetve Panne-tól Rnokke-ig nyári, könnyűzenei Noordseefestival (Nordzéfesztivál) szórakoztatja három hétig a tengerparti nyaralókat. Nem kisebb neveket ígértek, mint a Belgiumban közkedvelt Willy Tyra és zenekara, az angol Rollingstone együttes, a Beatlesek —, s többek közt a francia Hector-t is reklámozták. Azokban a napokban karneváli hangulat uralkodott a belga tengerparton. Egyre-másra érkeztek az amatőr — feltűnt, s még fel nem tűnt — zenekarok, többnyire gitárral, dobbal, szakszofonnal felszerelve. De micsoda külsővel! A kétes hírű balatoni huligántalálkozónk (ami annak idején elég nagy port kavart fel) szolid iskolás kirándulásnak tűnt volna mellette. Lombardsilde-ben négy napig zajlott a maratoni twist-verseny. Blankenbergben mezítlábasok zenekara szórakoztatta a hallgatóságot: a 14—24 éves, ritmustól vaduló fiúkat, lányokat. A füttykoncert, a közbekiáltás az elismerést jelentette... Zeebrugge-ben a francia „hátulgomfdósok” dalolták saját szerzeményű dalaikat. (Valamennyien háton gombolódó inget és pulikutyafrizurát viseltek, szólóénekesük feltúrt nadrágszárral feszített a gitáros trupp előtt.) A „Keist Chopin-je“ A legnagyobb érdeklődést (és a legnagyobb feltűnést is), Hector, a fJAp® cia gitáros-énekes érkezése keltette. Hector „új csil- 3ae”. Haja a vállait verdesi, matador ruhában jár. Ő az egyedüli ifjú francia énekes, akinek megjelenésekor a közönség a hasát fogja a nevetéstől. Az énekes „vadak” történetében a francia rádió róla hallat a legtöbbet. Teddy Lindstrom, a fiatal riporterkolléga jól ismeri. — Hector öndicsérete az eget veri. Senkit nem tart magánál különbnek. Elülhetitek, nem nagy kunszt, amit csinál, nem bonyolult, amit énekel, csak a feltűnési viszketegsége nagy. Egyszer a párizsi Champs Elysée parkban levetkőzött, kis szekéren a szökőkúthoz vontatta magát, s ott megfürdött.(Eredmény: napokig róla cikkeztek a lapok.) Ki szeretné túrni a helyéről Johny Holliday-t: a feltört énekesek nevetségessé tétele minden vágya. Az igazság, hogy Hector nem nagy énekes, csak a megjelenése feltűnő. Kicsit „züm-züm”... Több ellensége van, mint barátja — ez érthető, hisz közönségével is kötekedik, s közben a „twist Chopin-jének” nevezi magát. — Hogy itt Zeebruggeben milyen kalamajkát csinál még nem tudom, de hogy senki nem felejti el, aki látja, erre a szavamat adom — vélekedett Teddy Lindstrom. És igaza volt. Hectornak itt is sikerült „halálra dühíteni” fiatal közönségét, mikor a közkedvelt Soeur Sourire-t kezdte utánozni, a mikrofon elé lépve Kedvem övéi a slágerlista élén Bár nem tartozik szorosan a fesztiválhoz, érdemes néhány szót szólni Soeur Lourire-ről is. Lemezeit, sanzonjait világszerte kapkodják, és Dominique című hanglemeze egyszeriben az amerikai slágerparádé élére került, megelőzte Elvis Prisleyt, Paul Ankát, Pat Boonet és Chuby Checkert. (Eddig egymillió lemeze fogyott el Amerikában.) De ki is ő? — A fitcermonti kolostor domonkosrendi apácája: Luc Gabriella. Dalait maga komponálja, s maga adja elő gitáron. Első lemezeit, — melyek a brüszszeli Philips-stúdióban készültek — a kolostorban tanuló lányok jutalmazására szántak, s lám, világsláger lett. A világsajtóban is egyre több cikk jelent meg a szemüveges rajztanárnőről, aki rendjének hófehér ruhájában, fekete fátylában gitárját pengetve időnként fellépett, s kedvesen humoros kis dalokat komponált. (A lemezek jövedelmét természetesen a domonkosrend kapja, hisz ő lemondott a földi javakról szent fogadalma letételekor. ..) Legutóbb, mikor külföldi újságírók keresték fel a kolostorban, hogy interjút készítsenek Lue Gabriellával, épp a konyhában találták, répaszeletelés közben. Az újságírók kérdéseire csak ennyit mondott: — Világsiker? Milliók? — Ez már nem az én dolgom. No tessék, ifjú sláger titánok, van mit tanulni a nagyoktól... A fiatalok itt is fiatalok És a közönség? Ó, az igen hálás. Mindent felkapnak, ami új, és lassan mindent, „leejtenek”, ami számukra felesleges, twist-őrületet lassan a lyiligali, a „bambala” és még néhány kacifántos nevű új „táncköltemény” váltja fel, a rövid csutakkajat a puliviseletet a szakáll, a bajusz, a tarka inget a magas nyakú, egyszínű pulóver, a twist-szoknyát a kötényruha, a tupírt a sima bakfis-fej, csak a fiatalság marad mindig vulkán természetű, rapszodikusan csapongó. Ők talán kiegyensúlyozatlanabbak, makacsabbak. De ők is különbek akarnak lenni a felnőtteknél, a maguk módján. És némelyiknek ez sikerül is. De sokkal több a ..kallódó lélek”, mint itthon. Eszes Katalin következik: BRUGGE-I CSIPKE VAS NÉPE 3964. orct. 38. Szerda , 1964 Hecker, a „twist Chopin-je” „Soror Gabriella” rivaldafényben.