Vas Népe, 1965. január (10. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-15 / 12. szám
Vasi füzet az ismeretterjesztésről A 48 LAPOS FÜZET fedőlapján a megindult sorozat címét találjuk: Népművelési módszertani füzetek I. Fontossága és időszerűsége miatt az ismeretterjesztés kezdte meg a sort, erről szól, ennek eredményeit, gondjait, lehetőségeit tárgyalja nyolc cikk, amely a füzetben napvilágot látott. A sorozat céljáról Kantár Lajos bevezetője egyebek között így ír ki:A népművelés helyzetéről, jövőjéről szóló fejtegetések közül azok közelítik meg az igazságot, amelyek állást foglalnak a népművelés jövője mellett, s kifejtik, hogy nincs válság, hanem egyszerűen arról van szó, hogy az igények változása következtében veszítenek jelentőségükből a hagyományos ágak és formák, s újak kerülnek helyükbe... Az évenként megjelenő két kötetben az elvi kérdések tisztázása mellett a jó tapasztalatok és módszerek átadását és a végzett munka elemzését kívánjuk elvégezni. Célunk továbbá, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsünk az ismeretterjesztésben tevékenykedők népes táborával...” A KÖZZÉTETT CIKKEK többsége (nyolcból hat) a falusi ismeretterjesztéssel foglalkozik. Ebből a túlsúlyból önként következik a megállapítás: az ismeretterjesztő munkában a legtöbb gondot, a legnehezebb feladatot a legtöbb tennivalót a falu jelenti. Az új igényeikről és lehetőségekről szólva dr. Varró József a tsz akadémiák természettudományi és műszaki tagozatáról, Haller Emil pedig a műszaki témák fontosságáról ír. Horváth Margit a tsz-akadémiák hatékonyságát vizsgálja — Vasasszonyfa, Pósfa, Csákánydoroszló, Bük adatai és eredményei alapján —, majd azoknak a véleményeknek ad hangot, amelyek sürgetik, hogy az akadémia elvégzése adjon bizonyos fokú szakképesítést a hallgatóknak, s a tanfolyam, akadémia ne jelentsen zsákutcát a műveltség megszerzéséhez vezető úton. Fáy József egyik írásában azokat a véleményeket cáfolja, amelyek a tsz-akadédémiák mai rendszerét elavultnak tartják. Véleménye szerint a tsz-akadémiák még sokáig betöltik kettős hivatásukat (érdeklődéskeltés a rendszeres tanulás iránt, előkészítés a magasabb fokú képzésre), másrészt az emlegetett falusi szabadegyetemek rendszere ma még — a tárgyi és személyi feltételek hiánya miatt —, inkább csak óhaj és ábránd. A falusi tapasztalatokról és egy kietkörzet munkájáról Csikar Zoltán és Szanyi József cikke tó- jUAVMCvja (Mi 'Ci V OOUu, U<< . ; István Lajos pedig az elő-adások tapasztalatait és ta- nulságait elemzi. Először az előadásokat irányító felsőbb szervek és a rendező helyi szervek munkáját vizsgálja, majd az előadók hibáit bírálja. Típusokba sorolja legjellegzetesebb hibái alapján az előadókat (polihisztor, tudóskodó, stb.), elveti a felolvasás, a „mesedélután” módszert. A NÉPMŰVELÉSI TANÁCSADÓ és a TIT közös gondozásában megjelent füzet cikkei, tanulmányai, mint e rövid, vázlatos ismertetésből is kiderül, az előszóban megjelölt cél elérését segítik. Hozzájárultak néhány elvi kérdés tisztázásához, több területen összegezték az eredményeket, s módszertani segítséget is nyújtottak. (Ez utóbbiból nem ártott volna többet adni!) Az ismeretterjesztés munkásai azonban így is örömmel fogadják és haszonnal forgathatják a helyes kezdeményezésből született módszertani sorozat első füzetét. B. L. C M»Wdli r«n H»H»««N1 APÁS-VÉTELI BIZTOS HATÁSÚ „DROHOKA” tyúkBeemtapasz 8.60-ért kapható Horváth drogériában. — Szombathely, Kossuth XI. utca.___________________(1) RÉGI „Hanomág” személygépkocsi üzemképes eladó. Vép, Szakiskola, Németh. ___________________(1*) 10 MÉTERES pajta eladó. BG, Hunyadi u. 21.__________(182) MODERN konyhaszekrény olivon eladó. Szombathely, Deskovits lakótelep A épület XV. em. 20. (iss) SEZLONOK, ÁGYBETÉTEK 900 forinttól. Mintákat, árajánlatokat postafordultával küldök. Csomagolás, szárítás az árban benne van. Gellér Sándor (azelőtt Heimlich) fárpitos. Pápa.____________(9333) REKAMIÉT, fotelt, széket, ágybetétet, sezlont rendelésre rövid időn belül szálatok. Hege Károly kárpitosmester. Pápa, Fő tér 18. Bútorbolt mellett _____ ELADÓK: szekrények, ágy, asztalok, székek, kárpitozott szekek, sezlon, rádió- és tv-asztal, konyhaszekrények. Szombathely, Forgó u. 3. Fehér, bejárat a Köztársaság tér felől. (181) Figyelem! Áruházak, cipőboltok, ruházati kiskereskedelmi vállalatok az üres, összehajtható vándor cipődobozokat sürgősen küldjék be a Lengyölegfelújító Vállalathoz Budapest, Xvi. Dévai u. 26. Telefon: 204—650. HIRDETÉSEK VILÁGOSKÉK mély cseh fco- resi eladó. Szombathely, Ká- | non, Partizán u. 6. Korok- nai. (160) | INGATLAN | EGYSZOBA-összkomfortos családi ház szuterén lakással, építési anyaggal eladó. Érdeklődni 8—16 óráig Szombathely, Zrínyi néna u. 18. (portán.) (140) AZONNAL beköltözhető szobakonyha, mellékhelyiségekkel eladó. Érdeklődni szombathely, Simon Ferenc u. 23. (179) [ ÁLLÁS | KÉMÉNYSEPRŐ dolgozókat felveszünk azonnali belépésre. TAPOLCAI KÖZSÉGGAZDÁLKODÁSI VÁLLALAT, Tapolca, Vörösmarty u. 15. (48) Axn, AUTÓJAVÍTÓ Vállalat azonnali belépéssel felvesz gyakorlattal rendelkező TMK lakatosokat. Jdentkezés a vállalat személyzeti osztályán. Szombathely, Zanati út 4. (50) MÉRNÖK család gyermekszerető háztartási alkalmazottat keres bentlakással. Szombathely, Balogh Ádám u. 9. (157) SZÜLÉSI szabadság időtartamára könyvelőt keresünk. Jelentkezés az egyháznarádóci Új Élet Mtsz irodájában naponta 8—16-ig. Fizetés megegyezés szerint. Alkalmazás esetén útiköltséget térítünk. (15) SZOMBATHELY Város Tanácsa VB. I. Pénzügyi Osztálya a kezelésében levő Városligeti Sportpályára azonnali hatállyal pályagondnokot vesz fel. A bér megállapítása a biztosított kulcsszámon, szolgálati idő alapján történik. Jelentkezés személyesen a Városi Tanács Pénzügyi Osztályán fdsz. 14. sz. szobában. (145) Az ÉDÁSZ V. Szombethelyi Üzemvezetősége értesíti T. fogyasztóit, hogy 1965. január hó 17-én, a búcsúi vasútvonal, a Munkácsy Mihály utca és a Gyöngyös pataktól keletre eső területen, valamint a Békdetelepen reggel 8 órától előreláthatólag 16 óráig az építési osztályunk nagyfeszültségű hálózati mantcái végzésének időtartamára az energiaszolgáltatás szünetel Csokim a plébánia illcsapkajában Az angliai Trowbridgesban Colboum nagy tiszteletű úr megdöbbenéssel állapította meg, hogy a plébánia vezetése alatt álló ifjúsági klubban a fiatalok „elektromos csókmérővel” szórakoznak. A ,,snogometer”-nek nevezett berendezés („snog” angol zsargonban csókot jelent) azt állapítja meg, hogy a csóko- rózó „lelek” mennyi szenvedélyt visznek a dologba Minthogy egyebet nemigen tehetett, a plébános a következőképpen nyilatkozott: „A fiatalok szerencsére igazán normálisan viselkedtek és csak egy kicsit elszórakoztak a masinával. Ennek ellenére mégsem látnám szívesen az ilyesfajta szórakozás túltengését, minthogy a szerelemről vallott felfogás elsekélyesedéséhez vezethet”. Mit hallunk, mit látunk? M O S O R O s Rádió KOSSUTH RADIO: 8.13 Édes anyanyelvünk. — 8.20 Dallal, tánccal a világ köríti. — 9.04 Derűs történetek. — 10.10 Az óvodások műsora. — 10.30 Versenyművek. — 11.00 Iskolarádió. - 11.30 Tánczene. - 12.15 Operarészletek. - 13.00 Ami a jövő hét zenei műsoraiból kimarad. - 14.08 Liszt: h-moll szonáta. -14.40 Az Ifjúsági Rádió műsora. - 15.00 Népi zene. - 15.40 A magyar jakobinusok. Krúdy regénye, VI. rész. - 16.10 Hindemith: A vitág harmóniája. Szimfónia. — 16.47 Ahol a Rádió még sosem járt... — 17.02 Ötórai tea. - 18.10 Új Zenei Újság. - 18.51 Pódium 65! Budapest., ahogyan nem ismerjük. - 22.25 Verbunkosok, népdalok. - 23.40 Éji zene. Kórusok. - 010 Könnyűzene. PETŐFI RÁDIÓ. 14.00 Könynyűzene. - 14.25 Válaszolunk a hallgatóknak. - 14.40 Tánczene. - 15.85 Erkel: Dózsa György. Jelenet. - 15.20 Az Ifjúsági Rádió műsor*. - 15.40 Történelem és muzsik*. Előadás. - 16.10 Könnyűzenei híradó. - 17.05 Rádióegyetem. Zenei tagozat. — 17.55 Beszélgetés Farkas Ferenccel. — 19.00 Mi történt a nagyvilágban? - 19.15 Virágénekek, régi magyar táncok. — 19.40 Láttuk, hallottuk .... - 20.00 Az Állami Hangversenyzenekar hangversenye. - 21.45 A Pireneusok földjén. Komor Imre írása. - 22.00 Ami a jövő hét zenei műsoraiból kimarad. GYŐR: Nyugat-dunántúli krónika. — A Koltai—Papp-együttes és Mikes fiva műsora. - R. 13-as riportertekercs. — Tempóban — szórakoztató zene. — Mérlegen a sárvári járás termelőszövetkezetei. Magyar nóták és csárdások. Televizió BUDAPEST*: 8.05 TSkolff-IV. Fizika (a középiskolák II. osztálya számára). A dinamika alaptörvénye (ismétlés). — 9.40 A zöld szörnyeteg (magyarul beszélő NDK-film, HI. rész, ismétlés, 14 éven felülieknek!). — 10.50 Telesport (ismétlés). — 11.05 A jövő hét műsora. — 18.30 Téli falusi esték: A mezőgazdaság helyzete és fejlődésének főbb irányai. Előadó: dr. Dimény Imre, az MSZMP Központi Bizottságának mezőgazdasági osztályvezetője. POZSONY: 3.00 Miért? Katonák műsora. - 8.30 Az első lépés. — 9.00 Angol nyelvlecke. — 9.30 Angol nyelvlecke haladóknak. — 10.00 Nyitott sorompók. — 10.25 Fizikát tanulunk I. — 11.05 Fizikát tanulunk (Ismétlés). - 18.20 Csinálják meg egyedül. - 18.30 Motorosok húsz perce. - 11.00 TV Híradó. -19.30 Olaszországi Jegyzetek — 20.00 Aranypáfrány (cseh film). — 21.45 Irány, Prága! — 22.05 TV Híradó. A Magyar Rádió és Televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja. A csomag tartalmas könyv. . Tavasszal a postai szállítmányok közül az illatos, sokat sejtető levélkék száma szaporodik meg. Télen a szintén sokat sejtető, illatos csomagokból bonyolít le nagyobb forgalmat a posta. Ez utóbbiakat többnyire a vidéki rokonok küldik kedves pesti hozzátartozóiknak önzetlen szeretettel. (A csomaggal szervesen összefüggő levél csak húsvét táján érkezik: „reméljük, jólesett az a kis disznótoros kóstoló. Jó lenne, ha az ünnepeket együtt tölthetnénk, mondjuk nálatok. Milyen szép lesz, ha mind a húszan együtt ülünk az asztal körüli Na, persze, a sonkáról gondoskodunk...’’) Kedves népszokás mindemellett a disznótoros kóstoló. Annyira kedves, hogy lassan a főváros is belekapcsolódik a küldő láncba. A minap Pestről kaptam csomagot. A szállítólevél szerinti tartalma könyv. Ráadásul olyan könyv, amely — kis meglepetésemre — romlandó. Mi a szösz! Szaglászom a csomagot, tényleg szaga van. Méghozzá fokhagymás, majorannás. No, most légy okos — biztatom magam. —* Ez biztosan nem „limonádé regény", hisz az legfeljebb citromillatot árasztana. De mi lehet akkor? Bogozom a madzagot, tépem a papírját. Az Ittal erősebb, s hamarosan kibontakozik a lényeg is: disznótoros kóstoló, egyenesen a Kossuth Lajos utcából, az Erzsébet-híd szomszédságából. Mellette cédula. „Kispajtás, vágtunk. Remélem, illeni fog neked is. A lakás olyan, mint a hentesüzlet és nagymami határozottan ragaszkodik a házi füstöléshez. Ja, és itt küldöm a könyveimet és a jegyzeteimet. Ugye, nem teszek terhedre, ha néhány napra leruccanak hozzád tanulni? Itt képtelenség felkészülni a szigorlatra. Nálatok csend van és nyugalom. . Nem vagyok kérges szívü — táviratoztam: „jöhetsz”. De jövőre, ha törik, fia szakad, én is beszerzek legalább egy fél disznót és küldök kóstolót vlagyivosztoki ismerőseimnek. Miért ne? — Szép lehet egy május elseje Vlagyivosztokban! (eszes) Csehszlovák — magyar kulturális együttműködés A budapesti Csehszlovák Kultúra idei műsortervéről és rendezvényeinek programjáról csütörtökön dr. Rudolf Holcsik igazgató sajtótájékoztatót tartott. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság májusban ünnepli felszabadulásának 20. érvfordulóját, s a jubileum alkalmából mintegy 70 dokumentációs kiállításon adnak számot — a magyar fővárosban és vidéki művelődési házakban — a szomszéd ország életéről, építőmunkájáról, kulturális fejlődéséről. „Ki mit tud Csehszlovákiáról és Magyarországról?” címmel a csehszlovák és a magyar tv szellemi vetélkedőket rendez. A budapesti zenei hetek ez évi rendezvényein vendégként üdvözölhetjük a szlovák filharmónia művészeit, akik a fővároson kívül Győrött is több alkalommal adnak koncertet LAKÁS MŰSZAKI beosztású férfi különbejáratú bútorozott szobát keres a formaira, szombathelyen. Ajánlatot 24-78-as telefonon, Mészárr°s._______________________(93) FIATAL gyermektelen házaspár bútorozott szobát keres, vép, Dózsa György u. 38 _____ ___(61) ELCSERÉLNÉM kaposvári kétsoba, összkomfortos, telefonos, garázsos lakásomat szombathelyi összkomfortosért. Érdeklődni: Hosszú :■ 9. (164) Az áruház nyitva tart reggel 6-tól este 20-ig. Az áruházban vásárolhatók élelmiszercikkek és a háztartásokban szükséges napi iparcikkek széles választékban. A megnyílt kisáruház kényelmes vásárlást biztosit. — Vásárlás céljából keresse fel a Vöröshadsereg úti ABC kisárusházakat !"“—"' I RENDEZZE KÖNYVTÁRAT! Saját és hagyatéki könyvtárakat veszünk. Tudományos folyóiratait (Évfolyamokat) Ethnographia, Vasi Szemle, Dunántúli Szemle, megvásároljuk. Komplett Révai-Lexikont (20, vagy 21 kötetes). Hóman—szekfa: Magyar történet. (5 kötetes.) magas áron megvásároljuk. Állami Könyvterjesztő Vállalat, Szombathely, Köztársaság tér 27._____________(04) ISÁN elvesztettem egy~ női gumicsizmát. A becsületes megtaláló adja le Szombathelyen a MÁV szertárnál. Megnyílt a Vas megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat második BBC kisáruháza, Szombathelyen, Vöröshadsereg útja 2. számitalt. (Szülészeti osztállyal szemben.)