Vas Népe, 1965. május (10. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-01 / 102. szám
a magyar nép boldogabb filmjéért ! fiz út elején ők jártak... VI. Az első hullám : Lukács és három társa „Ragyogó napfény, kellemes tavaszi meleg, sétáló emberek, csikorgó lomha villamos”. Ilyen volt a Zsiray utca azon a márciusi napon, amikor elindultam munkásmozgalmi mártírjaink nyomán, kutatni az emlékeket, faggatni az utókort, ébresztgetni a lelkiismeretet. Azóta rájöttem, hogy a feladat túlságosan nagy, s bár segített a nyomtatott betű nyilvánossága, sok részlet — nagyon fontos részlet — továbbra is homályban marad. Csak az bizonyos, hogy ők tizennégyen az életüket adták a fasizmussal vívott harcban. Nevüket a márványtábla és a szombathelyi utcanevek őrzik. Azaz... Kerestem a Lukács József utcát. Van egy kis füzetem, Szombathelyi útmutató a címe, abban található egy térkép városunkról, és az utcanevek betűrendes jegyzéke. Az L betűs nevek sorát Landler Jenő kezdi és Lőwh Sándor végzi. Lukács nincs. Talán nyomdahiba. Megkérdezem. Valóban nincs. Lukácsról egyébként is kevesen tudnak. Szakadó esőben — az árvíz utáni hűvös, borús napok egyikén — bekopogtattam a TÜZÉP irodában, Szilasi László igazgatót kerestem, aki személyesen ismerte Lukácsot. Egy sztrájkszervezd Pestről Első megjegyzése bírálat: „Egy kissé bosszantott, hogy amikor a munkásmozgalom mártírjairól írnak, meg sem említik: volt köztük egy kommunista is, Lukács József.” — Sajnos erre semmi bizonyítékot nem találtam eddig, másrészt úgy vágtam neki ennek az útnak, mint a felfedezők a nyílt óceánnak. Volt ■tizennégy nevem, később életrajzi adatokat kaptam a megyei könyvtárban. Felkerestem a rokonokat, ismerősöket, egykori jóbarátokat... — Nem azért mondom, mintha helyteleníteném, hogy az egykori szociáldemokrata párt tagjairól írnak... — Ők az életüket adták a munkásmozgalomért__ — Igen, s hadd tegyem hozzá, magam is a szociáldemokrata párt tagja voltam a felszabadulás előtt. Csak az boszszantott, hogy az egyetlen kommunistát kifelejtették ... — Nem felejtjük ki, sőt szeretnénk róla minél többet tudni. — Okvetlen beszéljen Korányival a munkásszálláson. — Már beszéltem. — Pesten is tudnának róla. Például Bárd ... — Bárd Andrásra gondol, a Központi Bizottság mellett működő Régi Párttagok Bizottsága munkatársára? — Igen. — Olvastam a levelét. Abban szó van Lukács budapesti munkásságáról, a jutagyári sztrájk szervezéséről. Ezt a sztrájkot kommunisták irányításával kezdték, maga Lukács is tevékenyen részt vett a szervezésben. Sőt azt is tudatja Bárd András, hogy Lukács marxista-leninista szellemben végezte a munkát. Csak azt nem erősíti meg, hogy tagja volt az illegális pártnak. Irodalmi estek, viták , detektívek Lukács József egyébként villanyszerelő volt, s Budapestről a Kistextben lezajlott sztrájk után kellett vidékre költöznie. Felesége révén a bécsi marxistákkal volt kapcsolata. Szombathelyen ugyancsak villanyszerelő munkát vállalt, s gyorsan bekapcsolódott az ifjúmunkás mozgalomba, részt vett a szociáldemokrata párt és a szakszervezet munkájában. A kissé hajlott hátú, szemüveges férfi megnyerő egyéniségével, széleskörű műveltségével, magávalragadó szónoki képességeivel hamarosan megnyerte a munkások rokonszenvét. Színdarab előadásokat, irodalmi köröket szervezett, megvitatták például Gorkij Anya című regényét. Dreiser Amerikai tragédiáját, ő említette először a szombathelyi munkások előtt József Attila nevét. A nagy költőt személyesen ismerte, eljárt abba a tanulókörbe, ahol József Attila tartott előadást... — Ezek tehát tények? — Igen. Korányi Ernő viszszaemlékezéseiből jegyeztem fel. Láttam a fényképét is, Korányival jó barátságban lehetett, több képet is őriz Lukácsról. A rendőrök és detektívek rendszeresen „látogatták” a munkásotthont. Lukácsék elővigyázatosságból a titkári szobában szoktak összeülni, ilyenkor Réti bácsi, a gondnok kívülről bezárta az ajtót, s ha jöttek az „ellenőrök”, széttárta a karját: — Sajnos, biztos urak, ez a titkári szoba, délután bezárta és elvitte a kulcsot. Odabenn sötét volt, lámpát sohasem gyújtottak, s a „látogatás” idejére elnémult a vita, a beszélgetés. Ha mégis közvetlen veszély fenyegetett, nyitva volt az ablak, ki lehetett lépni a párkányra, a párkányról egy fészer tetejére, majd a Thököly utcán át menekülni ... Négyüket elsőnek vitték ... A vitákról persze nem sokat tudunk, azt azonban igen, hogy Lukács következetesen Lenin elveit hirdette, s ha vita volt az angol szociáldemokrácia és a szovjet rendszer elbírálásában, szilárdan az utóbbi mellett szavazott. Ezért a párton belül is sokszor támadt nézeteltérése. Még azokkal is, akik habozás nélkül készek lettek volna a tőkések elleni fegyveres harcra. Ezek a tények arra vallanak, hogy Lukács József valószínű tagja volt valamelyik fővárosi illegális kommunista sejtnek, onnan hozta szilárd meggyőződését, munkastílusát, a műveltség és kultúra iránti igényét. S az sem véletlen, hogy még itt, Szombathelyen is állandó rendőri felügyelet alatt állt. A bevonuló németek 1944 március 19-én már lecsaptak rá. Ugyanakkor vitték el Gerő Béla kereskedőt, Marx, Engels műveinek lelkes terjesztőjét, dr. Heimler Ernő ügyvédet, a Tanácsköztársaság egyik vádbiztosát (a visszaemlékezők szerint az utcán fogták el és egy katonai teherkocsira dobták fel), Geisler Istvánt, aki a Kossuth Lajos utcai lakását rendszeresen átengedte a szervezkedő munkásoknak illegális találkozókra ... Ők voltak tehát az első hullám áldozatai, s tragédiájuk azzal vált teljessé, hogy családtagjaikat is elhurcolták a németek. Közülük senki sem menekült meg, a nácik tehát alapos munkát végeztek. Lukácsnak egyébként nincs utcája Szombathelyen.Zsdanovnak viszont van. Ebben túlteszünk az egész országon, sőt gondolom a Szovjetunión is. Zs. tisztségeinek felsorolása után ezt olvastam az Új Magyar Lexikonban: „Mint a kultúrpolitikai élet egyik irányítója, hozzájárult a személyi kultusz légkörében gyökeret vert szektáns-dogmatikus szemlélet elterjedéséhez . . .” Nem hiszem, hogy emiatt őrizzük meg emlékét Szombathelyen.) Az utcanév persze nem lehet az egyetlen emlékeztető. (A márványtáblát és a kortársakat leszámítva.) A nyomdászok szocialista brigádot neveztek dr. Rózsa Jánosról, az építők évről évre megemlékeznek Tóth Károlyról... Ne feledkezzünk meg azokról sem, akik nyomtalanul eltűntek, akik után rokon sem maradt városunkban, legfeljebb néhány ismerős, össze lehetne gyűjteni a sok kézen átfutott anyagokat, életrajzi adatokat, visszaemlékezéseket, fényképeket, okmányokat, s egy kis füzetben megjelentetni. Gazdája lehetne a szakszervezet és a KISZ. Az elhurcoltak többsége ugyanis az ifjúsági mozgalomban és a szakszervezetben munkálkodott. Olyan időben, amikor a munkáért rendőrpofon, gumibot, börtön, internálótábor (Lukácsot például Szombathelyről is internálták, s csontbőr volt amikor Hajdúhadházáról ismét hazakerült), végül pedig haláltábor járt... Mai gondjaink között könnyen megfeledkezünk ilyesmiről.!" Olvastam valahol, hogy a gyűjtőtáborok rendszerét először a spanyolok alkalmazták a kubai szabadságharcosok ellen (1868—1898), majd Kitchener próbálta ki az angolbúr háború idején Dél-Afrikában. Ebből a dicstelen hagyományból fejlesztették ki a náci Németország hóhérai a modern pokol XX. századi változatát. A háború befejeztével, mint levente, becsatangoltam az akkori angol zóna városait, néha bedobtak bennünket egy-egy fogolytáborba, ahonnét megszöktünk. Egy ilyen szökés után társak, falubeliek, ismerősök után kutatva eljutottam Bergen-Belsenbe. Lengyelek voltak ott és másféle népek, barátsággal fogadtak, fehér kenyeret, kakaót, csokoládét adtak, s végigvezettek azon az úton, amelyen azelőtt az elhurcoltak ezreit terelték az állomásról a nagy kapu, és a „nagy kémény” felé. Ott láttam először az „Arbeit macht frei” feliratot, hallottam a szörnyűtörténeteket, s ma húsz év után sem tudok az emléküktől szabadulni. Olvastam, hogy a nyugatnémet parlament az egész világon végighullámzó tiltakozás hatására valamicskét megtoldotta a náci bűnök elévülésének határidejét. A szombathelyi mártírok története megerősített abban, amit annak idején a bergeni tábor egyik fabarakkjának lépcsőjén mondogattunk magyarok, lengyelek, franciák, olaszok: erre nincs bocsánat__ Nem tettünk mi akkor fogadalmat, hogy majd megakadályozzuk, ilyesmi többé ne forduljon elő ... Más gondjaink voltak, de a kimondatlan fogadalom tovább él bennünk. E sorokkal azt szerettem volna elérni, hogy olvasóink közül néhányan, minél többen, ugyanezt gondolják, akarják, s ha kell, hát tegyenek is érte valamit. Ha ez sikerült, nem róttam hiába a sorokat. Bertalan Lajos Eüzemavató ünnepség a LATEX kőszegi gyáregységében Tegnap a kőszegi Jurisicház dísztermében tartották közös élüzemavató ünnepségüket a LATEX kőszegi gyáregységei, a Bútorszövetgyár, valamint a Posztó- és Nemezgyár. Az ünnepségen — amelyen észt vett Nagy Józsefné önnyűipari miniszter, valamint a megyei és a kőszegi árosi pártbizottság képviseli is — számos jutalmat adtak át. Az élüzem címmel kitüntett LATEX hat gyára kört a kőszegiek érték el a tlt évben a legjobb eredényt. Túlteljesítették termerszervüket, ők dolgoztak a váregységek között a leggazságosabban, az itt dolgoóknak a borítékjai voltak a lgvastagabbak a nyereségosztáskor is. Kovács László, a LATEX vezérigazgatója ismertette a vállalat, ezen belül a Bútorszövetgyár, valamint a Posztó- és Nemezgyár múlt évi eredményeit, majd átnyújtotta a „könnyűipar kiváló dolgozója” kitüntetést a vállalat 19 dolgozójának. További 120 dolgozó kapta meg „A szakma kiváló dolgozója” oklevelet, illetve jelvényt. • Ezután Nagy Józsefné könynyűipari miniszter — aki a kora délutáni órákban a Szombathelyi Pamutipar dolgozóinak adta át a Minisztertanács és a SZOT vándorzászlóját — jutalmat adott át a LATEX vezérigazgatójának, valamint a gyáregységek igazgatóinak és több vezető beosztású dolgozónak. 1965. május 1. Szombat Május 1-i program Szombathelyen A 21. szabad május elsején a reggeli órákban a Művelődési és Sportház, valamint a Járóműjavító Vállalat fúvószenekara ébreszti Szombathely lakosságát. Az ünneplők 9 óra tájban gyülekeznek a Jókai és a Puskin parkban. Délelőtt 10 órakor a Jókai parkban Lénárt Lajos elvtárs, a Vas Népe főszerkesztője köszönti az egybegyűlteket, a Puskin parkban — ugyanebben az időben —, Magyar Gyula elvtárs, a Szakszervezetek Vas megyei Tanácsának vezető titkára mond ünnepi köszöntőt. Az ünnepi köszöntők elhangzása után mindkét parkban gazdag kulturális műsor kezdődik a szabadtéri színpadokon, ahol Szombathely gyárainak, üzemeinek, vállalatainak és intézményeinek legkiválóbb énekkarai, zenekarai, táncegyüttesei és szólistái, valamint színjátszói lépnek fel. A Jókai parkban délután 3 órától 4 óráig érdekes sportbemutatókat és vidám játékokat rendeznek. Négy órától a szabadtéri színpadon újabb gazdag kultúrműsor lesz. A délutáni és esti órákban a Népkertben tánczenekarok szórakoztatják a közönséget. Este 7 órakor a Művelődési és Sportház előtt utcabált rendeznek. A termálfürdő fedett részén szintén táncolhatnak a fiatalok. A vállalatok, üzemek és intézmények KISZ-fiataljai a tavalyihoz hasonlóan szóra-koztató játékpavilonokat állíjtottak fel. A XII-es Autójavító Vállalat kiszesei például KRESZ-vetélkedőt, az ÉDÁSZ kiszesei pedig elektromos játékokkal berendezett sátrat. Az erdőgazdaság KISZ-fiataljai erre az alkalomra ideiglenes állatkertet létesítettek a Jókai parkban. VAS NÉPE 3 H Egyssíőleg van országban és minden városban ötvenöt esztendeje már, hogy május elsején feszeng a munkások dala a világ városaiban és falvaiban. Hetvenhat éve a II. Internacionálé párizsi alakuló kongresszusán, és hetvenhat éve az Amerikai Munkásszövetség St Louis-i nagy találkozóján döntöttek úgy, hogy éppen május első napja legyen, amikor „nagy nemzetközi tüntetést kell szervezni... egyidejűleg minden országban és minden városban.” Az idézetben benne van a legfontosabb szó, minden májusok lényegét kifejezően: nemzetközi. Május kezdettől fogva az internacionalizmus ünnepe volt , az is maradt hét és fél évtized korszakokat átívelő nagy idejében. Változhattak aktuális jelszavai — a nyolcórás munkaidő követelésétől az egyenlő munkáért egyenlő bért jeligéig, az első imperialista háború elítélésétől a világ első munkás-paraszt államát, a szovjethatalmat éltető jelszavakig, a fasizmus elleni harcba hívástól az imperialista és neokolonialista mesterkedések megbélyegzéséig — május legfőbb mondanivalója mindig a nemzetközi szolidaritás volt. A munkásosztály nemzetközi összefogását hirdette és hirdeti ma is a végtelen májusi menet a világ útjain és annak az összefogásnak szükségességét, amely közös harcra hív minden embert, akinek drága a béke, a jog, a szabadság, az emberi élet, az elnyomott népek szabadságküzdelme, aki májusi tűzzel, harci kedvvel száll szembe kizsákmányolókkal, gyarmatosítókkal és háborús tervezgetőkkel. Május hét és fél évtizedes útja az internacionalista gondolat győzelmeit hozta a világnak. Milyen avultnak, történelemelőttinek tűnnek a hét és fél évtized előtti ,friss” lapok! Magyarországon Ferenc József, Oroszországban III. Sándor cár, Németországban II. Vilmos, Angliában Viktória királynő, Franciaországban Sadi Carnot, az Egyesült Államokban Benjamin Harrison elnök... Hát még a korabeli térképatlasz! Akkoriban a térképrajzoló számára adott volt, hogy rózsaszínre fesse Ázsiában, Afrikában az angol gyarmatokat, lilának a franciák, halványzöldre a spanyolok, élénkebb zöldre a portugálok birtokait A világ kiterített mappáján ezek a színek domináltak — csak néhol kellett más színt, önálló ország jelzését festeni egész messzi kontinensek térképére. Olyan hatalmas országok, mint India vagy Indonézia, Ghána vagy Algéria gyarmati sorban éltek. Szabaddá tenni, önálló állami, nemzeti életet élni éppen a hét és fél évtized internacionalista küzdelmének legnagyobb győzelme segített nekik is, más rab országok efgész sorának is. A májusi eszmék, a nemzetközi munkásosztály harci győzelmeinek sorában az egész emberi társadalom történelmét megváltoztató esemény, korszaknyitó változások forrása és elindítója lett a győzelmes proletárforradalom, a Nagy Október győzelme orosz földön. Természetes, hogy éppen a proletárhatalom országa nyilvánította először állami ünnepé, minden dolgozó ember ünnepévé május elsejét: az az ország, amelynek születésénél fegyverrel kezükben küzdöttek az első szocialista országért oroszok, ukránok, kazahok, tatárok csuvasok oldalán messzire szakadt magyarok, csehek, osztrákok, németek, lengyelek — ki tudná még sorolni hány nációja a világnak. Az egykori májusi tüntetők 1917 csodálatos őszének és azt követő harcos éveknek napjaiban ott, a cárok és muzsikok egykori földjén mutatták meg a világnak, hogy május internacionalista szelleme minden évszakban és távol az otthontól is él a munkások és parasztok szívében. Volt a hetvenöt év magyar májusai közt is már a múltban egy fénylő, gyönyörű emlékű nap: az 1919-es A magyar tanácshatalom májusi menetében ott haladtak az ujjongó ünneplők között az egykori orosz hadifoglyok, az osztrák, szerb, horvát, lengyel, szlovák, román munkások oszlopai is. Zengett és messzi tovább szállt a május érces, erős üzenete a két háború közötti évtizedek tavaszain. Európaszerte tüntettek angol, francia, svéd és holland munkások is — egyszer a Horthy-fasizmus terrorja alatt szenvedő magyar dolgozók jogáért, máskor meg a fiatal Szovjetunió elleni intervenciós terveket szövögető imperializmus, később pedig a világ békéjét, a százmilliók életét fenyegető náci téboly ellen. Volt fegyveres, a szabadság és demokrácia eszméit harccal köszöntő május is — spanyol földön franciák és szovjet emberek, magyarok és jugoszlávok, csehek és németek köszöntötték felemelt ököllel a spanyol szabadságért. Európa szabadságáért együtt vívott harcot. És küzdött május örök serege azért a májusért is, amely éppen húsz éve köszöntött a világra: a fasizmus elleni bátor csatákban azok vállalták a leghősibb, legáldozatosabb részt, akik május internacionalista tanításának leghűségesebb fiai voltak, a szovjet emberek s az európai partizánharcok katonái. Hogy megváltozott a világ térképe, a világ történelme az internacionalisták hetvenöt májusának hét és fél évtizede alatt! Trónok dőltek, országok születtek — s mindenekelőtt, a marxista tanítás, a marxista-leninista elmélet hívei és szövetségesei megteremtették az új társadalmat. Megszületett a szocialista világrendszer, országok egész sorában, világrészeken át a politikai mindennapok alapvető elvévé lett május tanítása, az internacionalizmus. A dolgozók, a szabadságért küzdők nemzetközi szolidaritása harci egysége segített, hogy jórészt eltűnjenek a térképre a gyarmati színek, a feledés homályába, történelemkönyvek lapjaira kerüljenek Hohenzollernek. Roma nevek. Habsburgok ... A hetvenötödik május, akárcsak az első és az azt követők, az ünnep hűséges és igaz ünneplőinek gondolataiból a nemzetköziség nagy elveit idézi. Ma a szocialista országok testvérisége erősítésének szilárd szándéka, a gyarmati sorból felszabadult, vagy függetlenségükért most küzdő népek iránti cselekvő szolidaritás, az imperialisták elleni küzdelemben helytálló milliókkal összekötő segítő testvériség és a tőkés világban élő, ott harcoló munkások, a haladás és a béke hívei iránti hű barátság érzelmei töltik el a mi májusi menetünk millióinak szívét egyidejűleg minden országban és minden városban” — hívta tüntetni hetvenöt éve a május millió" és millió hű harcosát. A sereg, a májusi menü évről évre nőtt és növekszik, hirdetve az internacionalizmus erejét és "Igazságát. G. IV. E