Vas Népe, 1965. július (10. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-01 / 153. szám
mr ■ Új helyzet az arab világban Az idén volt először hih*vatalos ünnep május 1-e az Egyesült Arab Köztársaságban. A tény említésre méltó, mert jelzéssel szolgál egy olyan arab ország politikai fejlődésének értékeléséhez, amely nemcsak az arab világban, hanem az egész afrikai kontinensen és az el nem kötelezett országok között is nagy tekintélyt vívott ki magának az elmúlt éveikben. Melléje állíthatjuk — a jelenlegi belpolitikai válsága ellenére — Algéria példáját. Észak-Afrika legifjabb független államának nemzetközi súlya éppen azáltal nőtt meg, hogy jelentős gazdasági és társadalmi változások végrehajtásával indult el a szocialista fejlődés felé vezető úton. A mostani belpolitikai események, amelyeknek háttere e cikk írásának idején még mindig tisztázatlan, jövőjük még mindig kérdőjeles, anynyira a világ érdeklődésének homlokterébe kerültek, hogy már ez is bizonyíthatja, mekkora figyelmet lehet és kell szentelni Algéria mindenkori magatartásának. Ahogyan a világ különböző fővárosaiban az aggodalom vagy a kaján káröröm, a nyugtalanság vagy a leplezetlen elégtétel érzéseivel fogadták az algíri jelentéseket, megmutatkozott, hogy kik kívánják az új ország erősödését és kik akarnak a zavarosban halászni. Az utóbbiak között nem nehéz felismerni az imperialista hatalmakat, amelyeknek az algíri őrségváltás puszta ténye, a nyomában keletkezett belpolitikai zavar egymagában is kapóra jött. (Más lapra tartozik, hogy keresnünk kell-e vagy sem az algíri fordulat kulisszái mögött az imperialista ügynökök aknamunkájának esetleges eredményeit.) A tény az, hogy Washingtonban, Londonban és Bonnban (más vonatkozásban Párizsban is) csak örülnek, ha az igazi függetlenségre törekvő új országokban, ha az egység útját kereső szervezeteikben, (Arab Liga, Afrikai Egységszervezet) zavar kél, bomlás mutatkozik, ellentétek jelentkeznek. Az imperialista hatalmak megpróbálják megakadályozni az arab egység kialakulását, amint ellentéteket szítanak az Afrikai Egységszervezet soraiban is, mert az arab világban csakúgy, mint Afrikában általában antiimperialista és antikolonialista eszmei alapokon indult el hódító útjára az egység gondolata. Emlékezetesek azok a politikai és gazdasági összecsapások, amelyek Bonn és Kairó között zajlottak le. De az Egyesült Arab Köztársaság nem hátrált meg. A nyugatnémet kormány zsarolási kísérletei hatástalanok maradtak: az NDK Államtanácsa elnökének kairói látogatása történelmi jelentőségű eseménnyé lett és új szakaszt nyitott meg a tekintélyes arab állam és a szocialista Németország együttműködésében. A bonni válasz: az Izraelba irányuló fegyverszállítások újra megindítása, sőt az Izraellal való diplomáciai kapcsolatok felvétele, az arab államok nagy többségét szembefordította Nyugat-Németorsággal, hiába költött a bonni kormány óriási összegeket arra, hogy behatoljon az arab államokba, gazdaságilag és politikailag is. Bonn vereségére ellenakciónként az imperialista hatalmak az arab világot megosztó új manőverbe kezdtek. A jelek szerint Burgiha tunéziai elnök ajánlkozhatott fel nekik. A „burgibizmus” névadója (ez a fogalom az elvtelen, a pillanatnyi előnyökért mindenre kész kompromisszumos politika jelzésére szolgál) akkor hozakodott elő „Palesztinai békejavaslataival”, amikor Tel-Aviv és Bonn között a diplomáciai kapcsolatok megteremtése már befejezett tény volt. Jellemző azonban arra, hogy a felelős arab vezetők mekkora súlyt vetnek az egység gondolatra: a május végi kairói „kis csúcstalálkozón” megelégedtek Burgiba személy szerinti elszigetelésével, őt magát és rajta keresztül Tunéziát „kiközösíteni” nem akarták. ** Ellentét van más is az " arab országok között. Hogy csak Nasszer elnök május 31-i beszédét vegyük alapul — Szíria és Irak, Szíria és az Egyesült Arab Köztársaság, Szaúdi-Arábia és az EAK között vannak viták, Jemen földjén és Jemen miatt pedig gyakorlatilag harci cselekményekre is minduntalan sor kerül az angolokkal szövetkező Szaudi-Arábia-i csapatok ellen... Mégis mit látunk? Az egység jövőbeli kialakítása végett időnként ugyanahhoz a tárgyalóasztalhoz ülnek le a szembenálló arab országok vezetői. Naszri Zer elnök joggal hivatkozhatott arra, hogy három évvel ezelőtt még semmilyen közös akció sem volt elképzelhető, ma már a „csúcstalálkozók” lassú, de fokozatos haladást hoznak. Még hosszú út vezet az arab világban annak általános felismeréséhez, hogy elsőszámú ellenségük az imperializmus. De mind többen látják már legalább az 50-es évek Eisenhower-doktrinájának ártalmait. Megértik, hogy a „Szueztől keletre” — elméletet meghirdető angol munkáspárti kormánytól sem várhatnak mást, mint konzervatív elődjétől. (Nagy-Britannia ma is évente 200 millió fontot költ közel-keleti befolyásának megőrzésére...) E pillanatban még a francia neokolonializmus rugalmasabb politikájának van a legtöbb esélye az átmeneti sikerekre: a De Gaulle-kormány, amely valaha olyan bojkottal nézett szembe az arab világban az algériai háború idején, mint most Nyugat-Németország az izraeli fegyverszállítmányok miatt, „régi jó kapcsolatait” az arab országokkal fel kívánja újítani. Az imperialista hatalmak manőverei előreláthatólag még jó ideig éreztethetik bomlasztó hatásukat az arab világban. Mégis bíznunk kell abban, hogy az Atlantióceán marokkói partjaitól a Perzsa-öböl vidékéig az arab mólókban erősödik az egység igenlése, egy antiimperialista egység, egy, a társadalmi haladás és a gazdasági megerősödés szolgálatában álló egység kívánsága. Pálfy József A kairói értekezlet hírei Ali Bhutto pakisztáni külügyminiszter kedden este megérkezett Kairóba. Mint már jelentettük, Bhutto megérkezésére várva halasztották el a „kis csúcs” újabb tanácskozását szerdára. A kairói sajtó első oldalon köröli a „kis csúcs” híreit és kommentálja annak jelentőségét. Az Al Ahram Subandrio indonéz küügyminiszter nyilatkozata alapján közli a szerdai tanácskozás három fő kérdését: az afro-ázsiai szolidaritás az imperialista és kolonialista erőkkel szemben; az afro-ázsiai államok gazdasági fejlődése; az afro-ázsiai csúcsértekezlet előkészítő bizottságának határozata az értekezlet elhalasztásáról. Az Al Akhbar megállapítja, hogy az eddigi tanácskozások Nasszer Sukarno, Csou En-laj között éppúgy, mint Sasztri indiai miniszterelnök és Ajub Khan pakisztáni elnök kairói megbeszélései jelentős eredményekkel jártak, amelyek erősíteni fogják az afro-ázsiai nemzetek jövőbeni kapcsolatait. Husszein Hasszán szomáli miniszterelnök kedden másfélórás tanácskozást folytatott Ali Szabiival, az EAK miniszterelnökével. A szomáli miniszterelnök sajátértekezleten számolt be az EAK vezető személyiségeivel és Csou En-laj kínai miniszterelnökkel Kairóban folytatott megbeszéléseiről. E tárgyalásokon — mondotta —, felismerte, hogy az, ami Algériában történt, belügy, és nem valamely külföldi beavatkozás eredménye. Országa továbbra is azt óhajtja, hogy az afro-ázsiai csúcsértekezlet az új időpontban öszszeüljön és sikeres munkát végezzen. Csou En-laj kínai miniszterelnök kedd este Sukaeirit, a Palesztínia Felszabadítási Szervezet elnökét fogadta. A megbeszélésen az afro-ázsiai csúcsértekezlet elhalasztásának körülményei, az afro-ázsiai vezetőknek az imperializmus elleni harcban betöltött szerepe került szóba. 2 Külpolitikai kommentár Az elnapolt értekezlet Amikor szombatra virradó éjjel Algírban, az afro-ázsiai külügyminiszteri értekezlet tervezett színhelyén bomba robbant, meglehetősen nyilvánvalóvá vált, amit különben már nemzetközi körökben sejtettek, hogy e pillanatban nem éppen látszik a legalkalmasabb helynek Algéria a második Bandung megrendezésére. Igaz, nem elsősorban az ismeretlen személyek által elhelyezett pokolgép feszítő ereje veszélyeztette az afrikai és ázsiai államok nagy, demonstratív találkozását, hanem azok az áttekinthetetlen politikai körülmények, amelyek egy ilyen bomba robbanásához vezethettek Algériában. Sokkal inkább arról van szó azonban, hogy az afroázsiai országok álláspontjában egy sor fontos kérdésben nincs meg a teljes egység. Az afro-ázsiai hatalmak gyarmatosítás-, neokolonializmus-, és imperializmusellenes összefogásában pedig mindig is döntő momentum volt az egységes fellépés. Ennek hiánya objektíve csak az ellenkező tábort, az imperialistákat, a gyarmatosítás és a neokolonializmus erőit szolgálta a múltban, segíti a jelenben és támogatja a jövőben. Mindezek alapján nyilvánvalóan igaza van a Pravdának, amikor az afro-ázsiai értekezlet elhalasztásához ezt a megjegyzést fűzi: „Az előkészítő bizottság döntése, amelyet az Algériában kialakult helyzet diktált, kétségkívül előmozdítja az egység és a kölcsönös megértés erősödését az afrikai és az ázsiai országok népei között. „E józan állásfoglalás, amely az afroázsiai értekezlet mostaninál sokkal jobb előkészítését és majdan az adott időpontban sikerét szolgálja, nem egykönnyen érvényesült az érdekelt országok egy részének körében. Az algériai fél — érthetően — ragaszkodott ahhoz, hogy az értekezletet akár még bombarobbanás közepette is megtartsák, hiszen ez közvetve, sőt közvetlenül is nemzetközi elismerését segíthette volna. Egyébként mér az előző viták és tapogatózások is azt mutatták, hogy az afro-ázsiai országok túlnyomó többsége nem sok hajlandóságot mutat valamiféle diszkriminációs eljárás követésére. Ebben nyilvánvalóan nagy része van annak, hogy az erőviszonyokat józanul számba vevő afroázsiai országok nemigen tudnak elképzelni hatásos antiimperialista frontot a Szovjetunió részvétele nélkül, Afrikában és Ázsiában egyaránt nagyon jól tudják, hogy a Szovjetunió töltötte be a múltban is és tölti be a jelenben is a legfontosabb szerepet az imperializmus elleni harcban, adta és adja a legkézzelfoghatóbb támogatást a felszabadulásáért küzdő népeknek. A jelek szerint a végső józan döntés meghozatalában több más kompromisszumot kereső hatalommal együtt oroszlánrésze volt az EAK- nak. Ezt azért is érdemes kiemelni, mert hiszen az EAK és személy szerint Nasszer elnök az algériai fordulatot köttető első időben még a konferencia megtartását szorgalmazta. Fokozatosan felismerve azonban az algériai változások és a helyzet buktatóit, az EAK és Nasszer elnök előharcosa lett annak az akciónak, amely végül is az elhalasztáshoz vezetett. Az EAK politikai vezetői pedig tudvalévően igen jól, árnyalataiban is pontosan ismerik egyrészről az afro-ázsiai országok, mindenekelőtt a legtekintélyesebb hatalmak véleményét, céljait, törekvéseit, másrészt az algériai belső helyzet valóságait. Álláspontjuk tehát döntően esik a latba. Az október—novemberig, az efro-ázsiai értekezlet új időpontjáig rendelkezésre álló szakasz alkalmas lesz arra, hogy az érdekelt felek a legkülönbözőbb csatornákon keresztül megismerjék és egyeztessék véleményüket és mindezek alapján a második Bandung majd még jobban szolgálja a békéért, az imperialista agresszió ellen harcoló erők nemzetközi frontjának megszilárdítását. Nemes János A vietnami beavatkozás növelését tervezi az USA Politikai megfigyelők a vietnami háború új, az amerikai beavatkozást tovább növelő szakaszának kezdetét látják abban, hogy az amerikai csapatok közvetlen támadóakciókat kezdeményeztek a szabadságharcosok ellen Vietnamban. Hivatalos helyről ugyanakkor azt állítják, hogy mindez „belefér abba a keretbe”, amelyet a Fehér Háznak az amerikai csapatokról szóló emlékezetes nyilatkozata teremtett meg. Mint ismeretes, a nyilatkozat szerint az amerikaiak „az őket ért fegyveres támadás” vagy „a délvietnami kormány kérése” alapján közvetlenül, illetve a salgoni csapatokkal együttműködve is támadásokat indíthatnak. Bár a nagy erővel indított akció a jelentéseik szerint nem vezetett eredményre, a katonai szemleírók egy része leszögezi: a hadművelet arányai az USA szerepének „drámai növekedésére” mutatnak. „Az a kérdés, hogy mennyire tekinti a kormányzat szükségesnek a légierő után a szárazföldi csapatok bevetését is a Vietcom ellen” — írja például a Washington Post. Joseph Alsop, az ismert szemleíró megállapítja: az előjelek az amerikai akciók újabb növelésére mutatnak, s valószínű például, hogy már a közeljövőben teljesítik Taylor és a tábornokok kérését , mintegy százezer főre növelik az amerikai erő létszámát. „A parancsnokok azt követelik, hogy az akciókat elsődlegesen a katonai szempontok, ne pedig a másodlagos politikai szempontok alapján irányítsák” — írja Alsop, arra utalva, hogy „a katonai szempontok” — például a légitámadások kiterjesztését jelentik — a VDK városai, ipari központjai ellen. A katonák véleménye az, hogy a bombázások állítólagos „korlátozása” az Egyesült Államok „határozatlanságát” bizonyítja az ellenségnek. Az Egyesült Államok kormánya változatlanul elutasítja azt a gondolatot, hogy tárgyaljon a szabadságharcosokkal és ehelyett a katonai erőfeszítés növelésére törekszik. Gordon Walker volt angol külügyminiszter, aki „félhivatalos” kiküldöttként Washingtonban tartózkodik, mind a Fehér Ház, mind pedig a külügyminisztérium részéről visszautasításban részesült, amikor azt javasolta, hogy az USA vegye fel a kapcsolatot a Felszabadítási Fronttal Sajtóértekezlet Belgrádban a vajdasági árvízhelyzetről Sajtóértekezleten tájékoztatták Belgrádban a külföldi tudósítókat a vajdaságban pusztító árvízről. Todor Borovljev, a vajdasági tartományi kormány mezőgazdasági titkára, az árvízvédelmi bizottság elnöke szerdai sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy a vajdaság területén jelenleg a Duna mentén 14000 hektár földterületet védenek, a Tisza mentén 270 ezret. A helyzet komolyságát mutatja, hogy főleg megművelt területről van szó. Bácskában és Bánátban 110 települést, 45 000 épületet és 500 000 lakost fenyeget veszély. A vajdaságban 27 000 hektárra emelkedett annak a területnek a nagysága, amelyet az idén az áradás miatt már nem lehet megművelni. Ezenkívül az áradás 80 százalékos pusztítást okozott 30 000 hektárnyi területen. Szocialista világgazdaság Szakosított gépipari termelés A KGST-országok együttműködésének egyik fontos területe a gépgyártás államközi szakosítása. Ismeretes, hogy — a történelmi körülmények alakulása folytán —, a KGST- országok gazdasági fejlődésüknek más és más színvonalára jutottak. A még meglevő különbségek fokozatosan kiegyenlítődnek. Ez törvényszerű folyamat, amelyre éppen a gépgyártás területén megvalósított szakosítás van nagy hatással. A szakosítás révén ugyanis fokozni lehet a gépipari termékek cseréjét, amiben az összes KGST-ország részt vesz. Igen fontos tényező, hogy olyan gépgyártó országok, mint a Szovjetunió, Csehszlovákia vagy az NDK, korántsem törekszenek arra, hogy a gépipar termékeit és exportját monopolizálják, holott köztudott, ezek a cikkek az ipar legértékesebb gyártmányai közé tartoznak. Ezek az országok azonban éppen ellenkezőleg, bővítik a többi KGST-országból származó gép- és berendezés-importot, s ezzel segítik a testvéri országokat saját profiljuk kialakításában, a gépipar szakosításának bonyolult folyamatában. Hadd álljon itt szemléltetésül néhány számadat. Csehszlovákia importjában a Romániából származó gépek hányada 1963-ban már 25 százalék volt, az 1956-os esztendő egy százalékával szemben. Ugyancsak Csehszlovákia bolgár importjában ezeknek a mutatóknak az aránya 32, illetve 10 százalék. Ezek a számok rendkívül fontos törvényszerűséget tükröznek. Nevezetesen azt, hogy a szocialista munkamegosztástól idegen az országok csak mezőgazdasági vagy csak gépgyártó államokra történő felosztása. A szocialista nemzetközi munkamegosztás minden egyes KGST-tagország esetében a fejlődés helyes belső arányosságát tűzi ki célul. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy például Bulgária és Románia, amelyek természeti adottságai erre kitűnően alkalmasak, most lemondjanak a gyümölcs- és zöldségfélék termesztésének fokozásáról. Ellenkezőleg, a gépgyártás szakosításakor a KGST-ben ezzel a sajátosságukkal is számot vetnek, s így aztán Bulgária a szőlőműveléshez szükséges traktorok, míg Románia a kukoricadarálófa gyártására specializálódik. A modern gépgyártás parancsolóan követeli meg a szoros műszaki és tudományos és termelési tapasztalatcserét. A szocialista közösségen belül nincsenek — és nem is lehetnek — olyan korlátok, amelyeket a konkurrencia állítana, s ennek köszönhető, hogy még a korábban elmaradott országok is lehetőséget találnak bonyolult gyártmányok kiváló műszaki színvonalon történő előállítására. Ugyanakkor például egy bolgár munkás húsz esztendeje még csak nem is álmodhatott volna arról, hogy hazája napjainkban precíziós menetvágó és esztergagépeket szállít majd a világpiacra. Ma már azonban ez természetesnek tűnik. A nemzetközi szocialista munkamegosztás keretében a nyersanyagban gazdag országok már nem kényszerülnek arra, hogy megelégedjenek nyersanyagkincsük alapanyaggá történő feldolgozásával, így például a bolgár ólom és a réz már nemcsak évítvények formájában jelent meg a szocialista világpiacon, hanem egyre inkább, elektrotechnikai gyártmányok alakjában is. Hadd említsük szakosításunk egy másik vonását is. Az NDK és a Szovjetunió sok üzemében látni manapság bolgár gyártmányú villamos targoncákat, amelyek igen jól be- "S NÉPE Apró Antal látogatása az INFORGA-65. kiállításon Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a kormány elnökhelyettese, aki a KGST végrehajtó bizottságának leningrádi ülésszakán az elnöki tisztséget töltötte be, Moszkvába érkezve, szerdán megtekintette az INFORGA -65. kiállítást. Apró Antalt a KGST-országok kollektív műszaki leállítására elkísérte Mara László, hazánk állandó ENSZ képviselőjének helyettese, és Greiner Sándor kereskedelmi főtanácsos, a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség vezetője. 1965. július 1. Csütörtök