Vas Népe, 1965. július (10. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-01 / 153. szám

mr ■ Új helyzet az arab világban Az idén volt először hi­h*­vatalos ünnep május 1-e az Egyesült Arab Köztár­­saságban. A tény említésre méltó, mert jelzéssel szolgál egy olyan arab ország poli­tikai fejlődésének értékelésé­hez, amely nemcsak az arab világban, hanem az egész af­rikai kontinensen és az el nem kötelezett országok kö­zött is nagy tekintélyt vívott ki magának az elmúlt éveik­ben. Melléje állíthatjuk — a je­lenlegi belpolitikai válsága el­lenére — Algéria példáját. Észak-Afrika legifjabb füg­getlen államának nemzetközi súlya éppen azáltal nőtt meg, hogy jelentős gazdasági és társadalmi változások végre­hajtásával indult el a szocia­lista fejlődés felé vezető úton. A mostani belpolitikai események, amelyeknek hátte­­re e cikk írásának idején még mindig tisztázatlan, jövőjük még mindig kérdőjeles, any­­nyira a világ érdeklődésének homlokterébe kerültek, hogy már ez is bizonyíthatja, mek­kora figyelmet lehet és kell szentelni Algéria mindenkori magatartásának. Ahogyan a világ különböző fővárosaiban az aggodalom vagy a kaján káröröm, a nyugtalanság vagy a leple­zetlen elégtétel érzéseivel fo­gadták az algíri jelentéseket, megmutatkozott, hogy kik kí­vánják az új ország erősödé­sét és kik akarnak a zava­rosban halászni. Az utóbbiak között nem nehéz felismerni az imperialista hatalmakat, amelyeknek az algíri őrség­váltás puszta ténye, a nyo­mában keletkezett belpoliti­kai zavar egymagában is ka­póra jött. (Más lapra tarto­zik, hogy keresnünk kell-e vagy sem az algíri fordulat kulisszái mögött az imperia­lista ügynökök aknamunká­jának esetleges eredményeit.) A tény az, hogy Washing­­­­tonban, Londonban és Bonnban (más vonatkozásban Párizsban is) csak örülnek, ha az igazi függetlenségre tö­rekvő új országokban, ha az egység útját kereső szerveze­teikben, (Arab Liga, Afrikai Egységszervezet) zavar kél, bomlás mutatkozik, ellentétek jelentkeznek. Az imperialista hatalmak megpróbálják meg­akadályozni az arab egység kialakulását, amint ellentéte­ket szítanak az Afrikai Egy­ségszervezet soraiban is, mert az arab világban csakúgy, mint Afrikában általában an­­tiimperialista és antikolonia­­lista eszmei alapokon indult el hódító útjára az egység gondolata. Emlékezetesek azok a poli­tikai és gazdasági összecsapá­sok, amelyek Bonn és Kairó között zajlottak le. De az Egyesült Arab Köztársaság nem hátrált meg. A nyugat­német kormány zsarolási kí­sérletei hatástalanok marad­tak: az NDK Államtanácsa elnökének kairói látogatása történelmi jelentőségű ese­ménnyé lett és új szakaszt nyitott meg a tekintélyes arab állam és a szocialista Német­ország együttműködésében. A bonni válasz: az Izrael­­ba irányuló fegyverszállítások újra megindítása, sőt az Iz­rael­lal való diplomáciai kap­csolatok felvétele, az arab államok nagy többségét szem­­befordította Nyugat-Németor­­sággal, hiába költött a bonni kormány óriási összegeket ar­ra, hogy behatoljon az arab államokba, gazdaságilag és­­ politikailag is. Bonn vereségére ellenakción­ként az imperialista hatalmak az arab világot megosztó új manőverbe kezdtek. A jelek szerint Burgiha tunéziai el­nök ajánlkozhatott fel nekik. A „burgibizmus” névadója (ez a fogalom az elvtelen, a pilla­natnyi előnyökért mindenre kész kompromisszumos politi­ka jelzésére szolgál) akkor hozakodott elő „Palesztina­i békejavaslataival”, amikor Tel-Aviv és Bonn között a diplomáciai kapcsolatok meg­teremtése már befejezett tény volt. Jellemző azonban arra, hogy a felelős arab vezetők mekkora súlyt vetnek az egy­ség gondolatra: a május végi kairói „kis csúcstalálkozón” megelégedtek Burgiba sze­mély szerinti elszigetelésével, őt magát és rajta keresztül Tunéziát „kiközösíteni” nem akarták. ** Ellentét van más is az " arab országok között. Hogy csak Nasszer elnök má­jus 31-i beszédét vegyük ala­pul — Szíria és Irak, Szíria és az Egyesült Arab Köztár­saság, Szaúdi-Arábia és az EAK között vannak viták, Jemen földjén és Jemen mi­att pedig gyakorlatilag harci cselekményekre is mindunta­lan sor kerül az angolokkal szövetkező Szaudi-Arábia-i csa­patok ellen... Mégis mit lá­tunk? Az egység jövőbeli ki­alakítása végett időnként ugyanahhoz a tárgyalóasztal­hoz ülnek le a szembenálló arab országok vezetői. Nasz­­ri Zer elnök joggal hivatkozha­tott arra, hogy három évvel ezelőtt még semmilyen közös akció sem volt elképzelhető, ma már a „csúcstalálkozók” lassú, de fokozatos haladást hoznak. Még hosszú út vezet az arab világban annak általános fel­ismeréséhez, hogy elsőszámú ellenségük az imperializmus. De mind többen látják már legalább az 50-es évek Eisen­­hower-doktrinájának ártal­mait. Megértik, hogy a „Szu­eztől keletre” — elméletet meghirdető angol munkás­párti kormánytól sem várhat­nak mást, mint konzervatív elődjétől. (Nagy-Britannia ma is évente 200 millió fontot költ közel-keleti befolyásának megőrzésére...) E pillanatban még a francia neokolonializ­­mus rugalmasabb politikájá­nak van a legtöbb esélye az átmeneti sikerekre: a De Gaulle-kormány, amely vala­ha olyan bojkottal nézett szembe az arab világban az algériai háború idején, mint most Nyugat-Németország az izraeli fegyverszállítmányok miatt, „régi jó kapcsolatait” az arab országokkal fel kí­vánja újítani. A­z imperialista hatalmak manőverei előrelátha­tólag még jó ideig éreztethe­tik bomlasztó hatásukat az arab világban. Mégis bíznunk kell abban, hogy az Atlanti­óceán marokkói partjaitól a Perzsa-öböl vidékéig az arab mólókban erősödik az egység igenlése, egy antiimperialista egység, egy, a társadalmi ha­ladás és a gazdasági megerő­södés szolgálatában álló egy­ség kívánsága. Pálfy József A kairói értekezlet hírei Ali Bhutto pakisztáni kül­ügyminiszter kedden este meg­érkezett Kairóba. Mint már jelentettük, Bhutto megérke­zésére várva halasztották el a „kis csúcs” újabb tanácskozá­sát szerdára. A kairói sajtó első oldalon köröli a „kis csúcs” híreit és kommentálja annak jelentősé­gét. Az Al Ahram Subandrio indonéz küü­gyminiszter nyi­latkozata alapján közli a szer­dai tanácskozás három fő kér­dését: az afro-ázsiai szolida­ritás az imperialista és kolo­­nialista erőkkel szemben; az afro-ázsiai államok gazdasági fejlődése; az afro-ázsiai csúcs­értekezlet előkészítő bizottsá­gának határozata az értekez­let elhalasztásáról. Az Al Akhbar megállapítja, hogy az eddigi tanácskozások Nasszer Sukarno, Csou En-laj között éppúgy, mint Sasztri indiai miniszterelnök és Ajub Khan pakisztáni elnök kairói megbeszélései jelentős ered­ményekkel jártak, amelyek erősíteni fogják az afro-ázsiai nemzetek jövőbeni kapcsola­tait. Husszein Hasszán szomáli miniszterelnök kedden másfél­­órás tanácskozást folytatott Ali Szabiival, az EAK minisz­terelnökével. A szomáli mi­niszterelnök sajátértekezleten számolt be az EAK vezető sze­mélyiségeivel és Csou En-laj kínai miniszterelnökkel Kairó­ban folytatott megbeszélései­ről. E tárgyalásokon — mon­dotta —, felismerte, hogy az, ami Algériában történt, bel­­ügy, és nem valamely külföl­di beavatkozás eredménye. Or­szága továbbra is azt óhajtja, hogy az afro-ázsiai csúcsérte­kezlet az új időpontban ösz­­szeüljön és sikeres munkát vé­gezzen. Csou En-laj kínai miniszter­elnök kedd este Sukaeirit, a Palesztínia Felszabadítási Szer­vezet elnökét fogadta. A meg­beszélésen az afro-ázsiai csúcs­értekezlet elhalasztásának kö­­rülményei, az afro-ázsiai ve­zetőknek az imperializmus el­leni harcban betöltött szerepe került szóba. 2 Külpolitikai kommentár Az elnapolt értekezlet Amikor szombatra virradó éjjel Algírban, az afro-ázsiai külügyminiszteri értekezlet tervezett színhelyén bomba robbant, meglehetősen nyil­vánvalóvá vált, amit külön­ben már nemzetközi körök­ben sejtettek, hogy e pilla­natban nem éppen látszik a legalkalmasabb helynek Algé­ria a második Bandung meg­rendezésére. Igaz, nem elsősorban az ismeretlen személyek által el­helyezett pokolgép feszítő ereje veszélyeztette az afrikai és ázsiai államok nagy, de­monstratív találkozását, ha­nem azok az áttekinthetetlen politikai körülmények, ame­lyek egy ilyen bomba robba­násához vezethettek Algériá­ban. Sokkal inkább arról van szó azonban, hogy az afro­ázsiai országok álláspontjá­ban egy sor fontos kérdés­ben nincs meg a teljes egy­ség. Az afro-ázsiai hatalmak gyarmatosítás-, neokolonializ­­mus-, és imperializmuselle­nes összefogásában pedig mindig is döntő momentum volt az egységes fellépés. Ennek hiánya objektíve csak az ellenkező tábort, az impe­rialistákat, a gyarmatosítás és a neokolonializmus erőit szol­gálta a múltban, segíti a je­lenben és támogatja a jövő­ben. Mindezek alapján nyilván­valóan igaza van a Pravdá­nak, amikor az afro-ázsiai ér­tekezlet elhalasztásához ezt a megjegyzést fűzi: „Az elő­készítő bizottság döntése, ame­lyet az Algériában kialakult helyzet diktált, kétségkívül előmozdítja az egység és a kölcsönös megértés erősödé­sét az afrikai és az ázsiai or­szágok népei között. „E józan állásfoglalás, amely az afro­­ázsiai értekezlet mostaninál sokkal jobb előkészítését és majdan az adott időpontban sikerét szolgálja, nem egy­könnyen érvényesült az érde­kelt országok egy részének körében. Az algériai fél — érthetően — ragaszkodott ah­hoz, hogy az értekezletet akár még bombarobbanás közepet­te is megtartsák, hiszen ez közvetve, sőt közvetlenül is nemzetközi elismerését segít­hette volna. Egyébként mér az előző vi­ták és tapogatózások is azt mutatták, hogy az afro-ázsiai országok túlnyomó többsége nem sok hajlandóságot mutat valamiféle diszkriminációs­ eljárás követésére. Ebben nyilvánvalóan nagy része van annak, hogy az erőviszonyo­kat józanul számba vevő afro­ázsiai országok nemigen tud­nak elképzelni hatásos anti­imperialista frontot a Szovjet­unió részvétele nélkül, Afri­kában és Ázsiában egyaránt nagyon jól tudják, hogy a Szovjetunió töltötte be a múlt­ban is és tölti be a jelen­ben is a legfontosabb szerepet az imperializmus elleni harc­ban, adta és adja a legkézzel­foghatóbb támogatást a fel­szabadulásáért küzdő népek­nek. A jelek szerint a végső jó­zan döntés meghozatalában több más kompromisszumot kereső hatalommal együtt oroszlánrésze volt az EAK- nak. Ezt azért is érdemes ki­emelni, mert hiszen az EAK és személy szerint Nasszer el­nök az algériai fordulatot kö­ttető első időben még a kon­ferencia megtartását szorgal­mazta. Fokozatosan felismer­ve azonban az algériai válto­zások és a helyzet buktatóit, az EAK és Nasszer elnök elő­­harcosa lett ann­ak az akció­nak, amely végül is az elha­lasztáshoz vezetett. Az EAK politikai vezetői pedig tudva­lévően igen jól, árnyalatai­ban is pontosan ismerik egy­részről az afro-ázsiai orszá­gok, mindenekelőtt a legtekin­télyesebb hatalmak vélemé­nyét, céljait, törekvéseit, másrészt az algériai belső helyzet valóságait. Álláspont­juk tehát döntően esik a lat­ba. Az október—novemberig, az efro-ázsiai értekezlet új idő­pontjáig rendelkezésre álló szakasz alkalmas lesz arra, hogy az érdekelt felek a leg­különbözőbb csatornákon ke­resztül megismerjék és egyez­tessék véleményüket és mind­ezek alapján a második Ban­dung majd még jobban szol­gálja a békéért, az imperia­lista agresszió ellen harcoló erők nemzetközi frontjának megszilárdítását. Nemes János A vietnami beavatkozás növelését tervezi az USA Politikai megfigyelők a viet­nami háború új, az amerikai beavatkozást tovább növelő szakaszának kezdetét látják abban, hogy az amerikai csa­patok közvetlen támadóakció­kat kezdeményeztek a szabad­ságharcosok ellen Vietnam­ban. Hivatalos helyről ugyan­akkor azt állítják, hogy mind­ez „belefér abba a keretbe”, amelyet a Fehér Háznak az amerikai csapatokról szóló emlékezetes nyilatkozata te­remtett meg. Mint ismeretes, a nyilatkozat szerint az ame­rikaiak „az őket ért fegyve­res támadás” vagy „a dél­vietnami kormány kérése” alapján közvetlenül, illetve a salgoni csapatokkal együtt­működve is támadásokat in­díthatnak. Bár a nagy erővel indított akció a jelentéseik szerint nem vezetett eredményre, a ka­tonai szemleírók egy része le­szögezi: a hadművelet arányai az USA szerepének „drámai növekedésére” mutatnak. „Az a kérdés, hogy mennyire te­kinti a kormányzat szükséges­nek a légierő után a száraz­földi csapatok bevetését is a Vietcom­ ellen” — írja pél­dául a Washington Post. Joseph Alsop, az ismert szemleíró megállapítja: az előjelek az amerikai akciók újabb növelésére mutatnak, s valószínű például, hogy már a közeljövőben teljesítik Taylor és a tábornokok kéré­sét , mintegy százezer főre növelik az amerikai erő lét­számát. „A parancsnokok azt követelik, hogy az akciókat el­sődlegesen a katonai szempon­tok, ne pedig a másodlagos politikai szempontok alapján irányítsák” — írja Alsop, arra utalva, hogy „a katonai szem­pontok” — például a légitá­madások kiterjesztését jelen­tik — a VDK városai, ipari központjai ellen. A katonák véleménye az, hogy a bombá­zások állítólagos „korlátozá­sa” az Egyesült Államok „ha­tározatlanságát” bizonyítja az ellenségnek. Az Egyesült Államok kor­mánya változatlanul elutasít­ja azt a gondolatot, hogy tár­gyaljon a szabadságharcosok­kal és ehelyett a katonai erő­feszítés növelésére törekszik. Gordon Walker volt angol külügyminiszter, aki „félhiva­talos” kiküldöttként Washing­tonban tartózkodik, mind a Fehér Ház, mind pedig a kül­ügyminisztérium részéről visszautasításban részesült, amikor azt javasolta, hogy az USA vegye fel a kapcsolatot a Felszabadítási Fronttal Sajtóértekezlet Belgrádb­an a vajdasági árvízhelyzetről Sajtóértekezleten tájékoztat­ták Belgrádban a külföldi tu­dósítókat a vajdaságban pusz­tító árvízről. Todor Borovljev, a vajdasági tartományi kor­mány mezőgazdasági titkára, az árvízvédelmi bizottság el­nöke szerdai sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy a vajdaság területén jelenleg a Duna men­tén 140­00 hektár földterületet védenek, a Tisza mentén 270 ezret. A helyzet komolyságát mutatja, hogy főleg megmű­velt területről van szó. Bács­kában és Bánátban 110 tele­pülést, 45 000 épületet és 500 000 lakost fenyeget veszély. A vajdaságban 27 000 hek­tárra emelkedett annak a te­rületnek a nagysága, amelyet az idén az áradás miatt már nem lehet megművelni. Ezen­kívül az áradás 80 százalékos pusztítást okozott 30 000 hek­tárnyi területen. Szocialista világgazdaság Szakosított gépipari termelés A KGST-országok együttműködésének egyik fontos területe a gépgyártás államközi szakosítása. Ismeretes, hogy — a történelmi körülmények alakulása folytán —, a KGST- országok gazdasági fejlődésüknek más és más színvonalára jutottak. A még meglevő kü­lönbségek fokozatosan kiegyenlítődnek. Ez törvényszerű folyamat, amelyre éppen a gép­gyártás területén megvalósított szakosítás van nagy hatással. A szakosítás révén ugyan­is fokozni lehet a gépipari termékek cseréjét, amiben az összes KGST-ország részt vesz. Igen fontos tényező, hogy olyan gépgyártó országok, mint a Szovjetunió, Csehszlovákia vagy az NDK, korántsem törekszenek arra, hogy a gépipar termékeit és exportját mono­­polizálják, holott köztudott, ezek a cikkek az ipar legértékesebb gyártmányai közé tartoz­nak. Ezek az országok azonban éppen ellen­kezőleg, bővítik a többi KGST-országból származó gép- és berendezés-importot, s ez­zel segítik a testvéri országokat saját profiljuk kialakításában, a gépipar szakosításának bonyolult folyama­tában. Hadd álljon itt szemléltetésül néhány számadat. Csehszlovákia importjában a Ro­mániából származó gépek hányada 1963-ban már 25 százalék volt, az 1956-os esztendő egy százalékával szemben. Ugyancsak Csehszlo­vákia bolgár importjában ezeknek a muta­tóknak az aránya 32, illetve 10 százalék. Ezek a számok rendkívül fontos törvény­­szerűséget tükröznek. Nevezetesen azt, hogy a szocialista munkamegosztástól idegen az országok csak mezőgazdasági vagy csak gép­gyártó államokra történő felosztása. A szo­cialista nemzetközi munkamegosztás minden egyes KGST-tagország esetében a fejlődés helyes belső arányosságát tűzi ki célul. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy például Bulgária és Románia, amelyek ter­mészeti adottságai erre kitűnően alkalmasak, most lemondjanak a gyümölcs- és zöldség­félék termesztésének fokozásáról. Ellenkező­leg, a gépgyártás szakosításakor a KGST-ben ezzel a sajátosságukkal is számot vetnek, s így aztán Bulgária a szőlőműveléshez szük­séges traktorok, míg Románia a kukoricada­­rálófa gyártására specializálódik. A modern gépgyártás parancsolóan kö­veteli meg a szoros műszaki és tudomá­nyos és termelési tapasztalatcserét. A szo­cialista közösségen belül nincsenek — és nem is lehetnek — olyan korlátok, amelye­ket a konkurrencia állítana, s ennek köszön­hető, hogy még a korábban elmaradott or­szágok is lehetőséget találnak bonyolult gyárt­mányok kiváló műszaki színvonalon történő előállítására. Ugyanakkor például egy bolgár munkás húsz esztendeje még csak nem is ál­modhatott volna arról, hogy hazája napjaink­ban precíziós menetvágó és esztergagépeket szállít majd a világpiacra. Ma már azonban ez természetesnek tűnik. A nemzetközi szocialista munkamegosz­tás keretében a nyersanyagban gazdag or­szágok már nem kényszerülnek arra, hogy megelégedjenek nyersanyagkincsük alapanyaggá történő feldolgozásával, így pél­­dául a bolgár ólom és a réz már nemcsak évít­vények formájában jelent meg a szocia­lista világpiacon, hanem egyre inkább­­, elektrotechnikai gyártmányok alakjában is. Hadd említsük szakosításunk egy másik vonását is. Az NDK és a Szovjetunió sok üze­mében látni manapság bolgár gyártmányú villamos targoncákat, amelyek igen jól be- "­S NÉPE Apró Antal látogatása az INFORGA-65. kiállításon Apró Antal, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a kormány elnökhelyettese, aki a KGST végrehajtó bizottsá­gának leningrádi ülésszakán az elnöki tisztséget töltötte be, Moszkvába érkezve, szerdán megtekintette az INFORGA -65. kiállítást. Apró Antalt a KGST-országok kollektív mű­­szaki leállítására elkísérte Ma­ra­ László, hazánk állandó ENSZ képviselőjének helyet­tese, és Greiner Sándor ke­reskedelmi főtanácsos, a moszk­vai magyar kereskedelmi ki­­rendeltség vezetője. 1965. július 1. Csütörtök

Next