Vas Népe, 1965. október (10. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-01 / 231. szám

Mély részvéttel búcsúztatták Rónai Sándort Csütörtök délután a Kere­pesi temetőben kegyeletes gy­ászünnepségen búcsúztatták Rónai Sándort, a Magyar Szocialista Munkáspárt Poli­tikai Bizottságának tagját, a Népköztársaság Elnöki Ta­­nácsának tagját, országgyű­lési képviselőt, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökségének tagját, a Ma­gyar—Szovjet Baráti Társa­ság elnökét. A munkás­moz­galom nagy halottainak em­lékművénél felállított rava­talnál sok százan gyűltek össze a végső tiszteletadásra. A családtagokon, hozzátarto­zókon kívül részt vettek a gyászszertartáson és a ravatal­nál díszőrséget álltak az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagjai, a Politikai Bizott­ság póttagjai, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára, titkárai, az Elnöki Ta­nács és a kormány tagjai, a munkásmozgalom régi har­cosai, a társadalmi és tömeg­szervezetek képviselői. Felcsendültek a munkás­­gyászinduló hangjai, majd Gáspár Sándor mondott be­szédet. Gáspár Sándor szavai után az építőmunkások népes tá­­borának nevében Reszegi Fe­renc, az Építő-, Fa- és Építő­anyagipari Dolgozók Szak­­szervezetének elnöke búcsú­zott az elhunyttól. N. R. Seleh, a Szovjetunió budapesti nagykövetsé­gének követtanácsosa, ideiglenes ügyvivő a Szovjetunió Baráti Tárasaságainak Szövetsége, a Szovjet—Magyar Baráti Tár­saság és az egész szovjet nép nevében búcsúzott az elhunyt­tól. ti A búcsúbeszédek elhang­zása után a gyászszertartás az Internationale hangjaival fe­jeződött be.* Rónai Sándor elhunyta al­kalmából számos részvéttávi­rat érkezett külföldről. Rész­vétét fejezte ki a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnök­sége, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága, a Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága, a Ju­goszláv Kommunisták Szövet­ségének Központi Bizottsága, a Kubai Szocialista Forradal­mi Egységpárt országos veze­­tősége, a Mongol Népi For­radalmi Párt Központi Bizott­sága és a Nagy Népi Hurál el­nöksége, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizott­sága és a Német Demokrati­kus Köztársaság államtaná­csa. Ugyancsak táviratban tolmácsolta őszinte együttér­zését a Szovjet—Magyar Ba­ráti Társaság elnöksége és az ideiglenesen Magyarországon állomásozó szovjet csapatok déli csoportjának katonai ta­­nácsa. Táviratban fejezte ki rész­vétét több budapesti diplo­máciai képviselet is. Folytatódnak a harci cselekmények a kasmíri tűzszüneti vonalon Az indiai hadügyminiszté­rium szóvivője szerdán azzal vádolta Pakisztánt, hogy a tűzszüneti megállapodás óta 42 alkalommal súlyosan meg­sértette a tűzszünetet. Ezek­ből az akciókból huszonkettőt Palysztán a Rajasthan sivatag körzetében kezdeményezett, az indiai csa­patok azonban visz­­szaverték a támadásokat, 27 pakisztáni katonát megöltek, 26-ot pedig foglyul ejtettek. A szóvivő elmondotta még, hogy „a pakisztáni beszivár­gók” kezdenek visszavonulni Kasmírból, de még mindig körülbelül háromezer tevé­kenykedik Kasmír indiai ré­szén. Az indiai bejelentés szerint a tűzszüneti vonalon tovább folytatódnak a harci cselek­mények. Pakisztán viszont ismét In­diát vádolja a tűzszünet fel­bontásával. Karachiban egy hivatalos szóvivő szerdán es­te kijelentette, hogy indiai gyalogsági erők tüzérségi tá­mogatással szerdán a rajastha­­ni sivatagban támadásba len­dültek de a pakisztáni erők visszavetették őket. Pakisztán azt is közölte, hogy Sundra térségében India két napon belül most egy második táma­dást is megkísérelt, de­­ hangzik a pakisztáni közle­mény — a pakisztáni egységek visszaszorították őket, nagy veszteséget okozva az indiai­aknak. Az AP hírügynökség szem­leírója úgy vélekedik, hogy az ENSZ, amely szeptember 28- án tető alá hozta az úgyneve­zett tűzszünetet, még mindig nem rendelkezik kellőszámú semleges megfigyelővel, hogy ezt ellenőrizni is tudja. Az AP jelenti, hogy Bruce McDo­nald kanadai vezérőrnagy, az ENSZ indiai—pakisztáni meg­figyelő missziójának főnöke, aki jelenleg hivatalosan In­diában tartózkodik, szerdán átlépte a „senkiföldjét” pa­kisztáni területre ment, hogy megpróbáljon véget vetni az összecsapásoknak. McDonald állítólag azt javasolja, hogy a lahon­e-i frontos húzódó tűz­szüneti vonaltól mindkét had­sereg ötszáz-ötszáz méternyire vonja vissza alakulatait Az indiai és pakisztáni egységek most a harminc méter széles Idiogil-csatornánál néznek farkasszemet egymással. Itt említjük meg, hogy U Thant, az ENSZ főtitkára — mint ezt szerdán New York­ban egy szóvivő hivatalosan bejelentette —, „egyes kelet­európai országoktól” azt tuda­kolta, hogyan vélekednek ar­ról, hogy megfigyelőket kül­­denének az indiai—pakisztáni tűzszüneti vonalra. Az ENSZ-közgyűlésen tar­tózkodó Bhutto pakisztáni kül­ügyminiszter szerdán este saj­tóértekezletet tartott. Egyebek között kijelentette: a jelenle­gi vonalakról mindaddig „nem lehetséges a pakisztáni csapa­tok visszavonása”, amíg eze­ket a csapatokat „pártatlan hatóság” nem váltja fel. Mint ismeretes, Bhutto az ENSZ-ben előzőleg azt java­solta, hogy afrikai, ázsiai és latin-amerikai ENSZ-csapatok váltsák fel a vitatott Kasmír­ban az indiai és pakisztáni egységeket. Ezt a javaslatot India szer­dán elutasította. Az indiai ENSZ-küldöttség egyik kasmí­ri tagja a közgyűlés szerdai ülésén „nevetségesnek és kép­telennek” nevezte az indít­ványt, amelynek értelmében Indiának ki kellene vonulnia Kasmírból. „Nem akarunk külföldi csapatokat saját föl­dünkön” — jelentette ki. A Reuter-iroda tudósítója szerdán Kasmír pakisztáni fennhatóság alatt álló részé­ből, Muzaffarabadból küldött tudósítást. Helyi közigazgatási tisztviselőkre hivatkozva azt jelentette, hogy Muzaffarabad­­tól északra, a Meelam-völgy­­ben levő települések lakossá­ga, körülbelül ötvenezer em­ber, éhezik a hadműveletek miatt. ­ Angol repülőgépek két arab falut bombáztak A Dél-arábiai Nemzeti Fel­­szabadítási Front szerda este közleményt adott ki Kairó­ban. A közleményben tiltako­zik az Adenben hozott leg­utóbbi angol intézkedések el­len és felszólítja Aden, vala­mint Dél-Arábia lakosságát, hogy szombattól kezdve kezd­jen polgári engedetlenségi mozgalmat a brit hatóságok­kal szemben. A felszabadítási front köz­leményéből a TASZSZ ki­emeli, hogy angol harci repü­lőgépek bombáztak két falut Béni Szaad térségében. Táma­dásaikkal több lakott telepü­lést tettek tönkre. * A jemeni kormány egy szer­dai közleményében erélyesen tiltakozik a dél-arábiai határ közelében fekvő Albayda vá­ros ellen intézett brit táma­dás miatt. A közlemény szerint a brit tüzérség táma­dásán kívül az angol légierő repülőgépei megsértették Je­men légiterét is. Mint a je­meni kormány rámutat, nem véletlen, hogy az albaidai tá­madás ugyanarra az időszak­ra esik, amikor az angolok elnyomó intézkedéseket hoz­tak Adenben. Jemen megteszi a szükséges lépéseket, hogy az ügyet az ENSZ elé ter­jessze,­­ hangoztatja a szanaai kormány. A magyar küldöttség Mongóliában Márkus Gyula, az MTI ki­küldött tudósítója jelenti: A magyar párt- és kor­mányküldöttség Kádár Já­nosnak, az MSZMP KB első titkárának a vezetésével csü­törtökön, mongóliai tartóz­kodásának negyedik napján, gépkocsin az Ulánbátortól mintegy 90 kilométerre fek­vő Birden faluba látogatott és megtekintette a Mongol— Magyar Barátság Termelőszö­vetkezetet. A magyar küldöttséget vidé­ki­ útjára elkísérte J. Ceden­­bal, a Mongol Népi Forra­dalmi Párt KB első titkára, miniszterelnök. D. Molomd­­zsamc, a Népi Forradalmi Párt KB Politikai Bizottságá­nak tagja, első miniszterel­nökhelyettes és több más vezető személyiség. A vendégeket megérkezé­sükkor a szövetkezet tagsága nevében D. Sagdar elnök üdvözölte, ősi mongol szo­kás szerint kumisszal és juhsajttal kínálta. A vendégek megtekintették a szövetkezet jószágállomá­nyának egy részét, majd a magyar szakemberek által épített artézi kutat. Később huzamosabb időt töltöttek egy mongol pásztor jurtájá­ban.­­A jurta mintegy 20— 25 négyzetméter alapterületű nemezsátor, szőnyegeik díszí­tik, berendezése három ágy, két kisebb szekrény, néhány ülőhely egy vaskályha, egy telepesrádió és néhány könyv.) A házigazda búcsúzóul egy ezüst kumisaos csészét adott emlékül Kádár Jánosnak. A küldöttség ezután egy több kilométer hosszú, nehéz terepen lebonyolított lóver­senyt nézett végig. A verseny győztese egy hatéves kisfiú, második és harmadik helye­zettje pedig egy hét-, illetve nyolcéves kislány volt, sok felnőtt előtt. A­­verseny után a vendég­látók néhány vadló nyereg­betörését mutatták be kül­döttségünk tagjainak. Ezt követően a szövetkezet kultúrtermében ünnepi ebé­det adtak Kádár János és a delegáció tiszteletére. Ebéd után a szövetkezet udvarán ünnepi gyűlést ren­­d­­eztek­. Küldöttségünk a késő dél­utáni órákban visszatért Ulánbátorba. * Andrásfi Gyula, hazánk ulánbátori nagykövete csü­törtökön este fogadást adott a Kádár János vezette ma­gyar párt- és kormánykül­döttség tiszteletére. A Minisztertanács ülése 4 faanyaggal folytatott gazdálkodás tapasztalatai A kormány megállapította: szükséges, hogy a fával való gazdálkodásban tapasztalható hibákat és mulasztásokat megszüntessék, a takarékos­­sági lehetőségeket hasznosít­sák, ily módon a faimport a továbbiakban kisebb arány­ban növekedjék. Még nem kevés helyen előfordul, hogy faanyagokat gondtalanul ke­zelnek, tárolnak, vagy fel­­használásuk során annyira megrongálnak, hogy idő előtt elhasználódnak, veszendőbe mennek. A fatelítés és egyéb hasonló módszerek nem meg­felelő alkalmazása miatt a szuvasodás és a farontó gom­bák évente több száz millió forint kárt okoznak. Az erdőgazdálkodásban meg kell szilárdítani az üzemter­vek­ alapján történő gazdál­kodást, gátat kell vetni an­nak, hogy értékes faanyago­kat idő előtt kitermeljenek, s meg kell teremteni a felté­teleket a vágásra érett faál­lomány megfelelő időben tör­ténő kitermeléséhez és mi­nél nagyobb mértékű ipari feldolgozásához. Az eddiginél több fahelyet­tesítő anyagot kell gyártani és felhasználásukat szélesebb körben kell elterjeszteni. Az importált fenyőfűrészáru fel­­használásának csökkentésére elsősorban az építőiparban és a ládaiparban vannak na­gyobb lehetőségeink. A bá­nyászatban is kevesebb fe­nyőfára van szükség, ha — természetesen a biztonsági követelmények figyelembe vételével — egyrészt több fat helyettesítő anyagot, más­részt hazai lombosi fákból készült bányafát használnak. Jóval nagyobb gondot kell (Folytatás az 1. oldalról) azonban a tervezettet is túl­haladta, a növekedés — a vizsgálatok szerint — az in­dokoltnál aránytalanul na­gyobb volt­ fordítani a faanyagok védel­mére, helyes kezelésére, ezen belül a faanyagok tartósítását biztosító eljárásokra. Felesleges hulladékok ke­letkezésének elkerülése vé­gett fokozottabban kell gon­doskodni arról, hogy a vál­lalatok az igényelt méretek­nek megfelelő anyagot kap­janak, és arról, hogy a hulla­­d­ékfa — mennyire csak le­hetséges — további ipari fel­dolgozásra kerüljön. A faanyagokkal való he­lyes gazdálkodást célzó intéz­kedéseket szervezettebbé kell tenni és a népgazdasági ér­dekeket jobban összhangba kell hozni a vállalati érde­kekkel. A különböző ösz­tönzési rendszereket ennek megfelelően kell módosítani. (MTI) A szabadságharcosok sikeres támadásai Saigon közelében Vietnami helyzetkép A dél-vietnami szabadság­­harcosok csütörtökön a kora hajnali órákban aknatűzzel bevezetett támadást intéztek a kormánycsapatok egy Sai­gontól mindössze 12 kilomé­terre fekvő helyőrsége ellen. Az amerikai katonai szóvi­vő szerint a kormányerők erősítést kértek, de a táma­dók felkutatására érkezett helikopterek már nem buk­kantak a közben visszahú­zódott szabadságharcosokra. Az 52-es amerikai straté­giai bombázók szerdán dél­után és csütörtökön reggel újabb támadást hajtottak végre feltételezett gerilla­állások ellen. A támadás cél­­pontja ezúttal Tay Ninh tar­tomány térsége volt, Saigon­tól 95 kilométerrel északnyu­gatra. A vietnami néphadsereg parancsnokságának összekötő bizottsága tiltakozást jelentett be a Nemzetközi Ellenőrző Bizottságnál az amerikai lé­gierők bombázóinak a VDK egyik duzzasztógátja ellen in­tézett sorozatos támadása miatt. A bombázókötelékek legalább harminc, ötszáz­ ezer fontos bombát szórtak el. A Dél-Vietnamban bevetett ausztráliai csapatokat teljes titokban megerősítették. Csak csütörtökön vált ismeretessé, hogy a hét elején 350 főnyi különleges alakulat szállt partra Vang Tau kikötőjé­ben. Az újonnan érkezett alakulatokat haladéktalanul a Bien Hoa-i légitámaszpontra irányították. A Dél-Vietnam­ban levő ausztráliai csapatok létszáma ezzel 1500 főre emelkedett. McCloskey, az amerikai kül­ügyminisztérium szóvivője „indokolatlannak” mondotta a VDK részéről a Nemzetközi Vöröskeresztnél a genfi egyezmények megsértése mi­att az Egyesült Államok el­len emelt panaszt. Kormá­nya — mondotta — ellentil­takozást készül beterjeszteni, s ebben fejti majd ki állás­pontját. A szóbanforgó VDK-tilta­­kozás, mint ismeretes, a VDK területén levő kórházak és iskolák ellen irányuló ame­rikai légitámadásokra vonat­kozott. * VAS NÉPE 16 éves a Kínai Népköztársaság Amikor tizenhat esztendővel ezelőtt, 1949.. október el­sején a pekingi Tien An Men téren a tömeg újjongása kö­zepette kikiáltották a Kínai Népköztársaságot, s ezzel a világ legnagyobb népességű országa megkezdte a szocializ­mus építését . Ázsia sok más, még gyarmati uralom alatt levő népe merített ebből újabb erőt, mint ahogyan a kínai forradalmárok, a világ minden forradalmi harcosával együtt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom eszméin lelkesed­tek. A Kínai Népköztársaság létrejöttével jelentősen meg­változtak a nemzetközi erőviszonyok — a szocializmus ja­vára. S a kínai nép minden sikere — az acéltermelés nö­velése éppen úgy, mint a különböző nemzetiségeknek alko­tott első ábécék, a sanghaji munkásoknak épült lakások— a tavaly a kínai mezőgazdaságban elért nagyszerű eredmé­nyek — hatással van ezeknek az erőviszonyoknak további eltolódására. Kína, amely néhány évtizeddel ezelőtt még egyes im­perialista hatalmak szabad vadászterülete, csaknem játék­szere volt, gyors ütemben változott olyan szocialista nagy­hatalommá, amely nélkül ma már nemcsak az ázsiai, ha­nem a világbékével kapcsolatos kérdéseket sem lehet meg­oldani. Bár az ENSZ-ben a Kínai Népköztársaság helyét még mindig a Csang Kaj-sek-klikk bitorolja, világszerte egyre inkább tért hódít az a felismerés, hogy a népi Kí­nának az ENSZ-ben is el kell foglalnia az őt megillető helyet. Népköztársaságunk népe ezen az évfordulón is szívből köszönti a nagy kínai népet, további sikereket kívánva a szocialista építőmunkához és ahhoz a közös harchoz, ame­lyet népeink a kolonializmus és az imperializmus ellen vívnak. I. s. T. A Sanghaj északi külvárosában épült modern lakótelep csaknem kétezer sanghaji dol­gozónak nyújt korszerű lakást. (MTI Külföldi Képszolgálat) Az ENSZ-közgyűlés csütörtöki ülése Az Egyesült Nemzetek Szer­vezete közgyűlésének 20. ülés­szakán csütörtökön folytató­dott az általános vita, amely­ben délelőtt Mali, Libanon, Törökország és Írország, dél­után Salvador, Albánia, Ja­maica és Paraguay képviselője jelentkezett szólásra. Megkezdte már a rendszeres munkát a közgyűlés több bi­zottsága, így az ENSZ gazda­sági ügyeivel foglalkozó ötös számú bizottság, valamint a szociális kérdésekkel foglalko­zó harmadik számú bizottság is. Hazánk ENSZ-küldöttsége mindkét bizottság munkájá­ban részt vesz. A világűr békés felhaszná­lásával foglalkozó bizottság jogi albizottságában csütörtö­kön is folytatódott a magyar javaslat vitája. (MTI) 1965. október 1. Péntek

Next