Vas Népe, 1965. december (10. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-01 / 283. szám
társadalombiztosítási Igazgatóság,TNBIG Van egy javaslatom. Társadalombiztosításunk kiterjesztésével és általánossá tételével az új jellegnek megfelelően megváltozott az intézmény neve is. Az új ■ név a következő: Társadalombiztosítási Igazgatóság. A fejlődés száműzte a gyakorlatból a megszokott SZTK kifejezést. Gyors és céltudatos életmódunkban sok előnyét tapasztaljuk annak, hogy a nagy forgalmú intézmények és szervezetek (MNB, OTP) nevének rövidített változata ment át a köztudatba. Javasolom, hogy a nagyra nőtt Társadalombiztosítási Igazgatóság rövidített neveként a teljes névből adódó TÁRIG-jelnevet vegyük át. Könnyű megtanulni és gyorsan ki lehet mondani. Péter Zsigmond Szombathely V álaszoltak az illetékesek A kalauzt fegyelmi úton felelősségre vontuk Csak egy kis megértést kérünk című panaszra a 2-es számú Autóközlekedési Vállalat a következő észrevételt tette: A panasztevők helytelenül tájékozódtak, illetve nem az illetékesektől kapták információjukat, ezért voltak olyan meggyőződésben, hogy a távolsági járat még egy percet sem hajlandó várni. Véleményünk szerint az autóbusznak a vonat késése esetén várnia kell 30 percig. A menetrendben is ez áll a várakozási idők jegyzékében. A járat menetrend szerinti indulás idejéhez 30 perces vonatra történő a vakozás van rendszeresítve. Egyébként az 1715-ös számú vonaljárát személyzete ellen már több ízben panaszt emelték, ezért vállalatunk vezetősége úgy határozott, hogy Orváth Jenő kalauzt leváltja. Horváth ellen fegyelmit indítottunk. AZ OLVASÓK FÓRUMA Egy közérdekű javaslat A péntek esti Traviata előadásra, az operaelőadáshoz méltó módon igyekeztünk öltözni, úgy, ahogy ez kulturált színházlátogatóktól elvárható. Sajnos, azonban minden igyekezetünk kárba veszett, mert a Művelődési és Sportház mozaiklapos előterén bokáig süppedt körömcipős lábunk a latyakos hóbuckákban. Kissé megütköztünk azon, hogy lehet ennyire elhanyagolt egy művelődési ház környéke, főként egy operaelőadás idején. Érthetetlen, hogy a hóhullás után az előtér a gazdátlanság benyomását kelthette a közönségben. Javaslom, a jövőben legalább társadalmi munkában hozassák rendbe a művelődési ház környékét az előadások napján. Biztosan tudom, nemcsak magam leszek jelentkező. Megjegyzem ugyanakkor az előadóterem kellemesen fűtve volt, színházi öltözékekben sem fáztunk. Bathó Ilona Szombathely, Zsdánov út 19. sz. Napról napra derűsebb életünk Ma már szinte mindenki természetesnek tartja Szombathelyen, hogy a Megyei Rendelőintézetbe megy gyógykezelésre. Nekem minden héten legalább kétszer, sőt még többször is fel kell keresnenk a gyermek-szakrendelést, mivel sajnos, gyermekem igen sokszor beteg. Eddig ahányszor mentem, mindig felvetődött bennem, hogy mennyire korszerű, modern és főleg az édesanyák igényeit is kielégítő szakrendelést kaptunk az előbbivel szemben. Megszűnt a váróban a tolongás, a „kijött előbb” elve és az a soksok nézeteltérés, aminek okozója talán éppen a „szükség” volt. Bizony sokszor még levegő is alig szorult a csöppnyi váróba, mindenki sietett a beteg gyermekével, vagy éppen az otthon hagyott gyermekeihez. És most: külön-külön tágas, egészséges váró, a rendelés, az érkezés percnyi pontossága szerint zajlik Ahányszor eszembe jut ez, mindig motoszkál egy gondolat a fejemben. Mit adhatunk mi, édesanyák mindezért külön-külön? Vagy természetesnek vesszük, hogy ez a mi időnk velejárója? Bizonyos, hogy nagy hálával tartozunk azoknak, akik nekünk ezt lehetővé tették, hiszen előttünk nem lehet magasztosabb cél, mint gyermekeink egészséges nevelése, hogy őket mindig derűsnek, vidámnak és játékosnak lássuk. Balogh Tiborné Szombathely, Savaria út 8. sz. Bírálat as „ürömért*" Községünk lakói újabban szélesvásznú mozielőadáson gyönyörködhetnek. Az első bemutatkozó előadás alkalmával a terem zsúfolásig megtelt, legalább háromszázhúsz fő nézte meg a Kőszívű ember fiai című filmelőadást. Egy teljes falrészt betöltő hófehér mozivászon megtelt élőeleven színes, mozgó alakokkal, gyönyörű tájakkal. A közönség elnézte volna reggelig ■is az előadást. Eddig az örömünk, amelybe üröm is vegyült ez alkalommal. Az esti előadáson négyszer-először elszakadt a film és borzasztóan zavaró hangzörej kísérte az előadást. Talán a termünk kicsi és ez okozta a hangtorzulást? Vagy a csatlakozó nem volt kellőképpen szigetelve? Nem tudjuk. Mindenesetre a szélesvásznú filmvetítés bemutatkozása nem a legjobban sikerült. Találóan jegyezte meg egyik tanácstagunk: Köszönet a szélesvásznú előadáson szerzett örömért, de bírálatot az ürömért! Szukics Ferenc, a Hazafias Népfront elnöke, Csörötnek. Miért a hiánycikk11 a szódavíz? Amióta a Köztársaság tér és a Bajcsy-Zsilinszky utca sarkáról a Kisfaludy utca végére költözött az élelmiszerbolt, a környező üzletekben nem lehet beszerezni a szódavizet. Az egykori Legát-bolt helyére telepített Meinl-féle boltban, de a Köztársaság tér 4. szám alatti élelmiszerboltban sem kapható szódavíz. Nagyszámú lakos érdekeit sérti ez az intézkedés. Azért, mert jelenleg a lakók a Pannónia, vagy a Vidám étteremben nagyobb utánjárással, magasabb áron tudják beszerezni a szódavizet. Miért nem tartanak üveges szódát az említett boltokban? H. József Szombathely, Derkovits Gyula utca 1. sz. Mélet az érdekeltek részvételével Nagyon egyetértünk a Vas Népe november 23-i számában megjelent Levél- és telefonpanaszok özöne: nem érinti a belvárost az autóbuszunk című írással. Csupán megjegyeznénk, hogy az oladiaknak és az Oladra járó szombathelyi dolgozóknak legalább olyan nehézséget okoz a nem eléggé megfontoltan, az érdekeltek megkérdezése nélkül megváltoztatott autóbusz-útvonal és menetrend. Nem kívánjuk részletezni az oladi kerület lakóinak problémáit, az autóbuszjáratok körüli visszásságokat, javasoljuk, hogy valamennyi helyi járat útvonalának, menetidejének megbeszélésére az érdekeltek bevonásával tartsanak egy tanácskozást, vagy ankétot. Az utasok, valamint a dolgozókat foglalkoztató üzemek és az autóbuszközlekedési vállalat együttesen megvitathatná, hogyan lehetne a városban ésszerű közlekedést kialakítani, így rendkívüli sok panasz orvosolható lesz. Ohm László tanácstag Egy észrevétel A sok száz, közétkeztetésben részt venni kívánó dolgozót átirányították a Pelikán, illetve a Rózsafa étterembe. Ez azt jelenti, hogy a túlnyomó többségében félórai ebédszünettel rendelkező dolgozók részére azért is lehetetlenné vált a közétkeztetésben való részvétel, mert fél óra alatt sem az egyik, sem a másik étteremben — a nagy távolság miatt — alapos elkésés veszélye nélkül megebédelni nem lehetséges. Két eshetőség marad hátra: a „kedves vendég ’, vagy zsebből ebédel, vagy á la carte a Savaria Nagyszálló éttermében. Igaz, van egy harmadik lehetőség is: a közétkeztetést átmenetileg átirányítani a Vidám étterembe. Attól tartok, ez a megoldás azért nem került terítékre, mert ez lett volna a legegyszerűbb. Farkas Lászlóné Szombathely, VII., Zetkin u. 14. sz. Befröcsköli . .. Mivel utcánk nagyon keskeny, esős időben sok bosszúságot szereznek számunkra a gépkocsik. A járművek végighajtanak az utcán és két oldalt alaposan befröcskölik sárral a házakat. Azelőtt egy irányban bonyolódott le a forgalom, de most, amióta kétirányú közlekedés van, azóta a megnövekedett forgalom miatt esős időben nem győzzük tisztítani házaink falát a sártól. Kérjük, szüntessék meg ezt az állapotot. László Ferenc, Szakos Jánosné, Bertha József és még húsz aláíró, Sárvár, Laktanya út. Szerkesztői üzenetek Lukács Ottó, Kenyéri. A megyei tanács vb pénzügyi osztályán ügyére vonatkozólag úgy tájékoztattak bennünket, hogy a legújabb rendelkezések alapján, ha az óvónőnek földet adnak, az nem tekinthető illetményföldnek az adózás szempontjából. Az óvónők részére kiadott föld, tehát a jövőben földadó-kötelezettség alá esik. Ifj. Karvalits János, Vép, Gépészképző Szakiskola. A Gyógyászati Segédeszközgyár keszthelyi kirendeltsége közölte, hogy nyolc napon belül megküldik a cipőt. Molnár József, Szentgotthárd, Tompa Mihály utca 20. sz. A munkaviszonyon alapuló nyugdíjnál a tsz-tagsági idő csak a megszakítást hidalja át. A Társadalombiztosítási Igazgatóság a szóban forgó perben fellebbezett. Másodfokon még nem született ítélet. Csak jogerős ítélet, után lehetséges változás nyugdíj összegében. , Ör János, Szombathely, Tolbuhin út 1.. sz. A közeljövőben indul ilyen tanfolyam. Bővebbet a Latinka Sándor Gépipari Technikum (Szombathely, n., Puskin út 1. sz.) igazgatóságán tud meg. Oda forduljon kérelmével. VAS NIIPE Sport és munka A sport nemcsak szórakoztat, hanem nevel is. Neveli a sportolókat és neveli a nézőket. Mindenekelőtt a munka megbecsüléséreés szeretetére A sportoló és szurkolója szinte napról napra tapasztalja: az edzés — a munka — miként gyümölcsözik az eredményekben. Az olimpiai és világbajnokok története is igazolja, hogy a siker mindig azoké, akik a hétköznapokon következetesebben, keményebben és többet edzettek, dolgoztak. Szólás-mondás a sportolók és az edzők körében, hogy az „edzések verítékcseppjei a versenyeken tizedmásodpercekben, centiméterekben és grammokban jelentkeznek”. A sporttörténelem azonban nemcsak ilyenformán hirdeti a munka fontosságát. Az edzésnél, a fizikai tevékenységnél talán még jobban kamatozik a sportban is a szellemi tevékenység. A sportvilág hősei, a megdönthetetlennek hitt, bűvös határok megdöntői elsősorban azok közül kerültek ki, akik nem nyugodtak bele az edzések szokott gyakorlatába, hanem töprengtek a jobb módszereken és megpróbálkoztak az újítással. Az új magasugró technika kidolgozása és alkalmazása például egyszerre hétköznapivá tette az addig kiemelkedőnek számító ,kétméteres eredményeket. A kalapácsvetés rekordja több, mint tíz métert fejlődött, mióta rájöttek, hogy négy forgással messzebb lehet dobni a vasgolyót, mint hárommal. Zátopek és edzője szakított a Nurmi által megalapozott egyenletes iramfutással, helyette a gyakori változtatásra tért át és erre készült fel. Kuc pedig a közép- és hosszútávfutásban addig hagyományos „óvatos kezdésnek” mondott nemet és igazolta, hogy bátor kezdéssel is lehet, sőt csak így lehet nagy eredményt elérni. Az új technikák, az új versenyzési és edzésmódszerek alkalmazóinak természetesen nemcsak másképpen, hanem mindig többet is kellett edzeniük, mint elődjeiknek. Érdekes ellentmondás, hogy míg maga a sport szinte naponta okit a rendszeres és következetes munka fontosságára, addig napjaink sportéletében ismételten felvetődik a sport és a termelőmunka öszszeegyeztethetőségének a problémája. Tanulhat-e, dolgozhat-e másokkal azonos színvonalon, aki rendszeresen sportol? — így teszik fel a kérdést annak ellenére, hogy élsportban és tömegsportban ezernyi példa bizonyítja: a sport és a termelőmunka, a sport és a tanulás igenis öszszeegyeztethető. Kétségtelen, hogy az élsport mai világszínvonala a tehetségen kívül azt is megköveteli a csúcsokat ostromló versenyzőktől, hogy bizonyos alapvető feltételekkel is rendelkezzenek. Álljon rendelkezésükre megfelelő idő, kellő színvonalú pálya és felszerelés, jó oktató és a fejlődést serkentő versenytárs, vagy legalábbis a rendszeres nemzetközi versenyzés lehetősége. A legjobbaknak, akiktől várjuk, hogy a nemzetközi sportéletben eredményesen képviseljék hazánkat még munkaidőkedvezményt is adunk. Ezzel nincs is baj. A probléma ott kezdődik, hogy nem elég következetes az ellenőrzés. Vajon az élsportban mindig, következetesen a sportbeli fejlődés érdekében használják-e fel a munkaidőkedvezményt? Az élsportolók — de csakis ők — azért kapják ezt, hogy legyen idejük az edzésekre, a versenyekre. Ha nem edzenek, vagy nem versenyeznek, nem jár, nekik is éppen annyit kell dolgozniuk, mint másoknak. Szokás mondani, hogy az élsport sikerei a sport népszerűsödésének a leghatásosabb eszközei. Az élsport hatósugara • széles —■ és középfokú, de még alapfokon is követésre talál. Sok tekintetben ez helyes is. Nem helyes azonban, ha az alapfokon sportolók ugyanolyan feltételeket követelnek maguknak, mint amilyeneket az élvonalbeliek — kapnak. A sport ugyan nálunk közügy, fontosnak tartjuk, hogy minél többen sportoljanak rendszeresen, de ugyanakkor magánügy is, ami azt jelenti, hogy ki-ki önmagának teszi a legnagyobb szolgálatot, ha életét a sport örömeivel gazdagítja. Ebből következik: a sportolás feltételeinek megteremtéséből is részt kell vállalnia mindenkinek, az alap- és középfokon sportolóknak elsősorban azzal, hogy szabadidejükben sportolnak. Sajnos, megtörténik, hogy néhány gólért és néhány pontért alap- és középfokon is — törvénytelenül — olyan engedményeket tesznek, amelyek csak az élenjáróknak, s azoknak is csak bizonyos körülmények között járnak. Sportszervezeteink legfontosabb feladata, hogy tagjaikból becsületes, dolgos, munka- és hazaszerető embereket neveljenek. Ezt pedig az egyesületi és szakosztályi rendszeres oktató- és nevelőmunkán túl csak azáltal lehet elérni, 1*3 a szorgalmas tanulást, a termelőmunkát mind a tagjuktól megkövetelik, és ebben a tekintetben engedményt nem tesznek. A. A. A Haladás súlyemelő-csapata országos vidéki második Az 1965. évi országos viadald súlyemelő-csapatbajnokságot Oroszlányban bonyolították le. A viadalon a súlyemelősport hat legjobb vidéki csapata vetélkedett egymással. A verseny nagyszerű szombathelyi sikert hozott, mert a vidéki bajnokságot nyert Tatabánya mögött a Haladás a második helyet szereztemeg. Harmadik az Egri Dózsa lett, majd a további sorrend: Debrecen, Szolnok, Oroszlány. A Haladásnak nélkülöznie kellett Spanyó Istvánt, akit a közelmúltban súlyos üzemi baleset ért.: jobb kezének két ujját a fűrészgép levágta, így nem indulhatott. Spanyó közepes teljesítménnyel is súlycsoportjának győztese lehetett volna. A Haladás lég- és pehelysúlyban nem nevezett versenyzőt, ígyakönnyű- és váltósúlyban 2—2 főt indított. A Haladás versenyzőinek eredményei. Könnyűsúly: 3. Nemes Attila 270 (80. 80, 110) kg. 5. Tebeli György 262 5 (75. 80, 107.5) kg. Váltósúly: 2. Rehusszer György 320 (107.5, 92.5, 120) kg. Nyomásban Tóth György 105 kg-os megyei ifjúsági csúcsát 107.5 kg-ra javította. A fiatal versenyző tehetségére jellemző, hogy élete harmadik versenyén induló fiú első versenyeredményét 15 kg-mal javította meg. 4. Halper Jenő 312.5 kg. Halper minden fogásnemben megjavította eddigi legjobb eredményét. Középsúly: 1 . Tóth György 375 (110, 115, 150) kg. Tóth most fejezte be a TF- tanulmányait, s tagja az utánpótlás válogatottnak. A mostani eredménye nem jelent nála maximumot. A szakemberek 400 kg. körüli eredményt várnak tőle rövidesen. Félnehézsúly: 1. Tóth Géza 420 (130, 125. 165) kg. Bajnokunk csak az első hely megszerzésére törekedett. Nehézsúly: 4. Bella Ottó 272.5 (90. 75, 107.5) kg. Bellának ez volt élete első versenye, ennek ellenére nyugodtan és magabiztosan versenyzett. Asztalitenisz események, hírek A Cipőgyár női együttesén kívül a múlt hét végén még a Pankaszi KSK és az SZSE NB IX-es csapata is játszott. Mindkettő szereplését siker kísérte. A Pankasz női csapata 11:9-re nyert a Székesfehérvári Vasas ellen, az SZSE férfi együttese pedig 16:4-re verte a BEAC-ot, A két-két pont nagyon sokat jelentett a pankaszi és a szombathelyi csapat sikeres kiesési harcában. November 3-án, 4-én és 5- én Szombathelyen, a Hollán Ernő utcai Általános Iskola tornatermében rendezik meg a megyei ifjúsági és serdülő tizek bajnokságát. A mérkőzések az első és a második napon délután 5 órakor kezdődnek, vasárnap pedig délelőtt 9-től lesznek. Szombathely—Sopron városok közötti ifjúsági és serdülő válogatott mérkőzés lesz Szombathelyen, a Haladás Bejczy utcai tornatermében. * * Változatlanul a Vasas vezet a megyei sakk-csapatbajnokságban. Az ötödik fordulóban a következő eredmények születtek: Szentgotthárd—Sz. Cipőgyár 6:5,5.5, Sárvári Kinizsi —Vasvár 7:5, Sz. Vasas—Sz. Vakok Szövetsége 11:1. A bajnokság állása: 1. Sz. Vasas 10 p. (5 mérkőzésből), 2. Szentgotthárd 6 p. (4 mérk.), 3. Sárvár 4 p. (3 mérk.), 4. Sz. Járóműjavító 4 p. (4 mérk.), 5. Sz. Cipőgyár 2 p., (4 mérk.), 6. Vasvár 2 p. (5 mérk.), 7. Sz. Vakok Szövetsége 0 p. (3 mérk.). A következő forduló mérkőzései : Sárvár—Szentgotthárd, Sz. Vakok Szövetsége— Sz. Járóműjavító, Vasvár—Szt Cipőgyár. Dekáról dekára Akik közelebbről ismerik azoknak a sportágaknak a versenyzőit, akik súlycsoportonként vívják rendszeresen mérkőzéseiket, versenyeiket, azok tudják, hogy mit jelent például egy súlyemelőnek, birkózónak, vagy ökölvívónak „hoznia” a könnyű, váltó, félnehéz, vagy egyéb súlyt. Különösen az alsóbb súlycsoporttok képviselői számára jelent állandó gondot a fogyasztás. Ismeretes, hogy például Tóth Géza, kiváló súlyemelőnk éveken át szinte az önmegtartóztatás legmagasabb fokát alkalmazta ahhoz, hogy a középsúlyban versenyezhessen. Legutóbb a Dózsa ökölvívói Győrben a BVSC ellen léptek szorítóba. Sokan nem is sejtették a nézők közül, hogy a szombathelyi fiúk közül Verdelicsen, Lovason, Kovácsom Gönczin és Stahlmayeren a mérkőzés előtt 2—3 órával még jócskán volt „felesleges” súly. Mit tehet ilyenkor a versenyző és az edző? Következik a fogyasztás! Kezdődik a harc a dekák ellen. Gőzfürdő, koplalás! Ez két legalapvetőbb eszköz ahhoz, hogy a versenyző rövid idő alatt akár 2—3 kilót is „ledobjon” magáról. Persze, e nagymértékű súlyveszteség az erőnlét, később pedig az egészség rovására megy. Éppen ezért fontos, hogy például azok a Dózsa öklözők, akik vasárnap utolsó osztályozó-mérkőzésüket vívják az NB II-ért, már most kezdjék meg fokozatos fogyasztásukat, ne legyen szükség 100 —120 dekák utolsó pillanatban való leadására. A lehető legjobb erőnléti állapot nemcsak a pillanatnyi sikerhez, hanem a sportoló egészségi állapotának megőrzéséhez is nagyon fontos. Csak a legnagyobb elismerés hangján lehet szólni azokról a fiatalokról, akik a koplalás, a fogyasztás áldozatát is meghozzák csapatuk sikere érdekében, de helyesebb volna, ha a testsúlyuk rendszeres ellenőrzésével nem kényszerülnének szervezetük ilyen formájú megpróbáltatására. Nem vitás, a hivatalos mérlegelés előtt is akadt néhány deka súlyfelesleg egyik, vagy másik versenyzőn, de ezektől a dekáktól könnyebb megszabadulni, mint a kilóktól. Sz. 3. 1965. december 1. Szerda