Vas Népe, 1966. augusztus (11. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-02 / 181. szám

„Friss, új vérkeringést vigyenek az iskolákba...”s Az ifjú pedagógusok letették a hivatali esküt Július végéig 61 és fél ezer hold gabonát arattunk le Kereken egy hónap választ el még a szeptemberi csenge­téstől. A megyei tanács kis­termét azonban tegnap már megsuhintotta az iskolakezdés hangulata. Délelőtt kilenc órai kezdettel itt került sor az idén végzett, szeptember else­jétől már tanító fiatal peda­gógusok hivatali eskütételére. Az asztalok körül ünneplő ruhás ifjak várakoztak, a nem mindennapi esemény hangula­tának megfelelően fogadták az élet egyik legszebb indítását ők ugyanis ezen a szép au­gusztusi napon indultak el a pályán. Horváth Zoltánnak, a me­gyei tanács vb művelődésügyi osztálya személyzetijének be­vezetője után Stefanik Ká­roly osztályvezető-helyettes is e gondolattal kezdte köszön­tőjét. » — Ünnepi beszéd illenék ehhez a hangulathoz — mon­dotta. — Önök ma kezdik a pályát, a mai naptól kezdve megyénk pedagógus táborához tartoznak. Az egyetemen, a főiskolán eddig úgy beszél­tek önökről: a mi hallgató­ink. Mi mától kezdve azt mond­juk: a mi kartársaink. A továbbiakban a pedagó­guspálya szépségeit ecsetelte, a hivatás magasztosságáról szólt. Utalt arra is, hogy a mai nevelőknek nemcsak a gyermekeket, az ifjakat, ha­nem a felnőtteket is nevel­niük kell, mégpedig elsősor­ban személyes példamutatá­sukkal, életükkel, munkájuk­kal. — Mit várunk mi az ifjú pedagógusoktól? ■— tette fel a kérdést az osztályvezető-he­lyettes. — Friss, új vérkerin­gést vigyenek az iskolákba. Fáradságot nem ismerve ta­nítsák a gyermekeket a szoci­alista haza, a munka és egy­más szeretetére, megbecsü­lésére. Legyenek motorjai azoknak a tantestületeknek, amelyekhez a mai naptól kezdve tartoznak. Az­ üdvözlő szavak után az ifjú pedagógusok ünnepélye­sen letették a hivatali esküt. Aztán óvodások és úttörő paj­tások léptek a terembe, üd­vözlő szavakkal, virágcsokrok­kal kedveskedtek a kis „ne­velő néniknek”, „nevelő bá­csiknak”.­­ Ugyancsak tegnap a dél­előtti órákban hasonló benső­séges ünnepség keretében tet­tek hivatali esküt a járási székhelyek művelődésügyi osz­tályain az egyes járások ál­talános iskoláiba kerülő fia­tal pedagógusok. Szombathe­lyen csak a középiskolai, il­letve kollégiumi nevelők, akik a megyei tanács felügyelete alá tartoznak — tettek hiva­tali esküt. Az új tanévtől összesen 77 végzett hallgató foglalja el a neki szánt katedrát, illetve óvodát. A végzettek­­ között nyolcan társadalmi ösztöndíj­jal tanultak. Tanítóképzőben 27, tanárképző főiskolán 29, egyetemen 12, óvónőképzőn pedig 9 hallgató szerzett dip­lomát, illetve oklevelet. (pósfai) A megyei tanács mezőgaz­dasági osztályán tegnap érté­kelték az aratás eddig végzett munkáját. Az összesített ada­tok szerint július végéig mint­egy 61 és fél ezer hold ga­bonát arattak le a megye nagyüzemei­­ és egyéni gazda­ságaiban. Ezzel az aratásra váró területnek 58,4 százalé­kát vágták le, illetve takarí­tották be. A legutóbbi esetlen napok­ban nagy erővel megkezdő­dött a korábban rendre vá­gott és többször megázott kö­zel 12 ezer hold kalászos for­gatása, szárogatása. Nagy hi­ba lenne, ha akárcsak egy­­szer-kétszer is meg kellene még forgatni a terményt, mert minden mozdításra pereg be­lőle a szem. Ezért a szak­emberek is azt javasolják: a tsz-ek irányítsák a kom­bájnokat a megforgatott és főleg megszáradt ren­dek felszedéséhez és el­­csépléséhez. Álló gabonából csak akkor arassanak, ha már a renden levőt elcsépelték. Az aratás és betakarítás további munkája a gépek ki­használásának fokozottabb ütemét teszi szükségessé. Ugyanis sürgős lenne a zab aratása is, ami hullatja a sze­mét, s a rozsé, amelynek sok helyen törik a kalásza. Emel­lett mintegy ezer hold bor­sót is el kell csépelni a leg­közelebbi hetekben. Mind­ezekre csak akkor kerülhet sor a maga idejében, ha a rendelkezésre álló gépekkel az idő minden arra alkalmas órájában dolgozunk. Több he­lyen, mint például Hegyfalun, a sárvári és a szombathelyi járás több­ szövetkezetében, az éjjeli műszakokat is meg­szervezték. Sajnos, még most is magas az elcsépelt gabona víztar­talma. A Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat a napi 40 vagonnál többet képtelen megszárogatni, ezért ahogyan csak lehet, a nagyüzemek is szárogassák a magas víztartal­mú terményeket. A csapadékos idő, s rész­ben a kifogásolható szervezés miatt nagyon sok a kazalozat­­lan kombájnszalma. Hiba, hogy azokról a területekről sincs letakarítva, amelyeket lóherével, vagy­­ más pillan­gással vetették felül. A felül­­vetések erőteljesen fejlődés­nek indultak, s félő, hogy a szalmakupacok helyén levegő és fény hiányában nagy te­rületeken kipusztul az értékes takarmány. Hogy ez be ne következzék, legelőször ezekről a fe­lülvetett területekről taka­rítsák le a szalmát. A tarlóhántást húsz száza­lékra végezték el a nagyüze­mi gazdaságok. A gyorsabb munka érdekében szükséges lenne a szántótraktorokhoz is minél több kézműszakot szer­vezni, különben elmaradunk ezzel a tennivalóval, ami a ve­tések és az egyéb talajmun­kák végzését is késlelteti. Az eskütétel ünnepélyes pillanatai... 1966. augusztus 2. Kedd Politizáló diákok fAz ifjúságról, annak magatartásáról tanulásban, munkában való helytállásáról sok szó esett a múltban, de­­ talán még több napjainkban. A vélemények eltérők. Több­­­­ségük pozitív. Akadnak azon­ban olyan felnőttek, akik fia­taljainkat általában felelőt­lennek, önzőnek, követelődző­nek, elkényesztetettnek, tisz­teletlennek, sőt cinikusnak tartják. Munkakörömnél, hiva­tásomnál fogva nemegyszer találkozom iskolából kibukott, munkahelyét otthagyó, disszi­dálni szándékozó fiatallal. Mégis bántó igazságtalanságot érzek, valahányszor lányaink, fiaink többségére, vagy ép­pen egészére vonatkoztatják ezeket a negatív jelenségeket. Lehet, szocialista jövőnk fél­tése vezérel, vagy a peda­gógusra, szülőre háruló jogos felelőtlenséget érzem, amikor szenvedélyesen visszautasí­tom a negatív vonások álta­lánosítását. Ifjúsági szerve­zeteink munkáját, hatékony­ságát idézem, amikor tilta­kozom a bántó vádak ellen. Látogassunk csak meg egyetlen KISZ építőtábort, kézzelfogható bizonyítékát lát­juk ifjúsági mozgalmunk eredményességének. Az átme­neti korszak gondjaival küz­dő szülők, pedagógusok is mindinkább megtalálják a szocialista nevelés egységes, sikeres módszereit. Felidéződ­nek azok a találkozások, me­lyeken fontos bel- és külpo­litikai kérdésekről, nemzetkö­zi problémákról vitatkoztam fiatalokkal. Mindezekről nem áll módomban részletesen el­mondani a tapasztalatokat. Két szombathelyi középisko­la harmadik osztályainak po­litikai vitáiról szeretnék el­mondani néhány gondolatot. Ez egyik iskolában mint szülő, a másikban mint óraadó tanár vállaltam e sok szépséget ígérő feladatot. Be­vallom, egy percre sem tu­dott megtéveszteni néhány kishitű, borúlátó véleménye, miszerint fiataljainkat nem érdekli a politika. A múlt tanév tapasztalatai is igazol­tak. Tanulóinkat érdeklik a politikai kérdések, problémák, ha a politika nem üres szó­ként, puszta fogalomként je­lenik meg előttük. Érdekli a diákságot a saját gondjaira, életének kérdéseire adott fe­lelet, népünk, szocialista ha­zánk mai életének égető prob­lémáit, azok megoldását ma­gukénak érzik. Szót kérnek, ha meg tudjuk velük sejtetni, hogy más népek, országok életét, sorsát nem lehet elzár­ni a miénktől, véleményüket nyilvánítják, ha torzításoktól mentesen a valóságot, az igazságnak megfelelő helyzetet tárjuk fel előttük, ha látják és megérzik, hogy mi, akik velük tanácskozunk, komoly vitapartnernek tekintjük őket, akiknek a vitában nem „hall­gass gyerek” a nevük. A közgazdasági technikum kereskedelmi tagozatának két harmadik osztályával korán reggel tanulás előtt rendez­tük a politikai foglalkozáso­kat. . . . feszített órarend és a bejáró tanulók nagy száma miatt. De mégis ott voltak és­ soha nem éreztem, hogy sajnálják a reggeli alvásból elvesztett édes perceket. Egy tavaszi reggelen két kislány hatalmas tablót cipelt az isko­l. f­elé. Mondanom sem kell,­­közösen, velük együtt vádol­tuk az imperializmust a há­ború borzalmaiért, a könnye­kért, a vérért, a pusztításért. Az egyik bejáró tanulót az ál­­alános iskola úttörőcsapata kérte fel, hogy mint rajveze­­tő mondjon rövid megemléke­­zést az iskola november 7-i ünnepségén. A megemlékezést a községi ünnepségen meg­ kellett ismételnie. Sorolhatnám azokat a­példákat, amelyek bizonyít­ják: ifjú lányaink, fiaink már nemcsak hallgatói a politikai tárgyú előadásoknak, de ak­tív munkásai politikai éle­tünknek. Az előrelépésnek azonban akadályai is vannak.­­Mindenekelőtt középiskoláink feszített munkarendje: az énekkari, sportköri és egyéb fakultatív jellegű órákkal együtt sokszor napi 8—10 órás kötött foglalkozás. A be­járó, utazó fiataloknak —­ mondanom sem kell — még nehezebb a helyzetük. Helyen­ként gondot jelent a tanács­kozások, politikai viták meg­tartása hely hiánya miatt. Ezen okokból eredően a be­szélgetések, viták ideje túl­ságosan kötött, és gyakran éppen a legégetőbb kérdések elemzésére nem jut idő. Még­is igen nagy büntetésnek érez­­ném, ha az elkövetkezendő iskolai évben nem találkoz­hatnék azokkal a fiatalokkal, akik szívesen, lelkesen politi­zálnak. Farkas László igazgató úr 3 (Kémek harca) 8. Egy étterembe vezette az amerikait. Itt nagy titokban átadott neki egy borítékot, amelyben egy utazási jegy volt, mégpedig a President Garfield nevű hajóra: honolu­lui végcéllal, másnapi indu­lással. Blake megrémült. Most már nem csupán azért, mert az ONI terveit esetleg ke­resztülhúzták, hanem az éle­tét is félteni kezdte. Elvégre, ha ezek így meg tudják szer­vezni a dolgaikat, akkor nem ütközik különösebb nehézség­be az sem, hogy adott eset­ben eltegyék őt, Blake-t láb alól... S ha megtudják, hogy becsapja őket, biztosan ez a sors vár rá... A robotember nem is sejt­hette, amit az ONI tudott, hogy Kono, két nappal Blake indulása előtt ismét ta­lálkozott Yamamotoval, re­génybe illő körülmények kö­zött: egy férfikalap-boltban, tükör előtt állva, míg a ka­lapokat próbálták, suttogva beszélgettek egymással. A suttogó beszélgetésből néhány mondatot sikerült rádión ke­resztül Stanleyéknek lehall­­gatniuk, s bár túl sokat ugyan nem tudtak meg, annyit mégis, hogy a japánok a President Garfieldre szerez­tek jegyet, s Blake-nak ezzel a hajóval kell utaznia, nem pedig a Matsoniával, amely csak félrevezetésül szolgált egy esetleges elhárítási ak­cióhoz. Az amerikai tengeré­szeti elhárítók Yamamoto nyomába vetették magukat, s a szokásosnál is ferdébb sze­mű japán ismét a Los Ange­­les-i Vörös Malom lányaihoz hajtott. Blake nagyon aggódott. Stanley megígérte neki, hogy mindig időben értesítik, mit kell tennie... S íme, más ha­jóval megy, s közeledik az indulás ideje is, tudnia kel­lene, mit tegyen, ha Hono­luluba érkezik. Különben is, miről fogja felismerni az ál­lítólagos Campbellt? Azt is tapasztalta, hogy a japánok rendkívül szoros megfigyelés alatt tartják, ami a személyes érintkezést lassan már telje­sen lehetetlenné teszi az ONI embereivel... Eltelt az idő , semmi értesítés. Blake-nek el kellett indul­nia a President Garfieldra. És két óra múltán a hajó a nyár tenger vizét súrolta. Blake persze gyorsan észrevette, hogy akár ül, akár sétál, vagy két japán, vagy a két német mindig a közelében tartóz­kodik. Nem tudott mozdulni, hogy követői árnyékként ne ragadnának rá. Még, ha a kabinjába ment be, akkor is biztos lehetett abban, hogy figyelői ott sétálnak az ajtó előtt, a folyosón. Elhatározta, hát, hogy nem gondol a feladatára. Törődje­nek vele Stanleyék. A hajó tele volt utasokkal. Blake jónéhányukkal megis­merkedett, így azzal a vas­kereskedővel is, aki Közép- Nyugatról utazott a Hawaii szigetekre. Mint mondta, egészségügyi túrára. Mister J .Homer, a vaskereskedő a leg­jobb úton haladt afelé, hogy krónikus alkoholista legyen. Blake ugyanis valahányszor belépett a bárba, Homert mindig ott találta. Ráadásul nem is volt kellemes alkoho­lista, idejét azzal töltötte, ha éppen nem volt pohár a szá­jánál, hogy mindenkibe bele­kötött. Szinte provokálta az embereket, hogy üljenek le vele beszélgetni. Aki megta­gadta, azzal még durvábban kötekedett... Így tett több­ször, Blake-kel is, aki igye­kezett jóelőre kikerülni a kö­tekedő vaskereskedőt... Már csak egyetlen nap volt hátra, hogy a hajó Honolulu­ba érkezzék, s Blake persze nagyon nyugtalan volt. Be­ment a bárba, hogy magába döntsön némi „idegcsillapí­­tót”. Vajon, hogyan lépjen érintkezésbe „Campbellel”? Ezen járt az esze már kora reggel óta. A bárban találta Honort, aki, ha lehet, még kötekedőbb hangulatban dülöngélt, mint egyébként. Most ismét Bla­­ke-t szemelte ki áldozatul. — Hagyjon békén! — vá­laszolta Blake, s a bárba be­lépő'egyik németre nillan*'“ — Maga meg akar eoeem Jeni?! Nem hai'nnHó v-‘ szóba állni?! — kiálttotta al­koholmámorában Homer, a vörösképű vaskereszkedő, s már a szemein látszottak a benne dúló indulatok: egyet­len mozdulattal nekiugrik Bla­ke-nak, s megüti. Az egykori izomember azonban állt a helyén, s most már benne is felébredt a virtus szelleme. A vaskereskedő azonban min­denképpen neki akart menni a nála legalább egy fejjel ma­gasabb Blake-nek, ám mielőtt még elérte volna, megcsúszott és végigvágódott a padlón. Szörnyűt koppant a feje. A sarokban ülő Hornerné ijed­­°n ugrott fel, odarohant a :''boz ’­’’költözni Könyörgöt Blake-nek, hogy segítsen neki bevinni férjét a kabinjába. A fal mellett álló német unottan bámult rájuk, Blake pedig, mint a pelyhet, úgy kapta föl Mister Homert és bevitte a kabinba. Az asz­­szony elszaladt a hajóorvo­sért. S ebben a pillanatban Hom­er csodálatosképpen visz­­szanyerte öntudatát. — Ha Honoluluba érkezik — suttogta gyorsan —, hívja fel a Pennsylvaniát a szállo­dájából és kérje Cambellt a telefonhoz. Beszéljen meg ve­le egy találkozót a szállodában.­­Fel fogja ismerni egy Szaka­dásból a zubbonya bal mel­lén. Óvakodjék a diktafonok­tól! Alig fejezte be szavait az állítólagos vaskereskedő, már­is a kabinba lépett Horner­­né és az orvos. Homer, per­sze, ismét „elvesztette az esz­méletét”, de Blake mintha egy gyorsan tovatűnő mosolyt olvasott volna le az arcáról..­­ A hajó rövidesen befutott Honoluluba és a „robotember’® a szállodába sietett. Megfi­gyelte, hogy a két japán és a két német a mellette levő jobb és baloldali szobába ka­pott helyet. Ezt sem tekintet­te merő véletlennek. Tehát a portás is a kezükre játszik... Nem volt sok ideje gondol­kodni, mert az utasításnak megfelelően fel kellett hívnia ■5 Pennsylvániát. (Folytatjuk)

Next