Vas Népe, 1967. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-01 / 27. szám

Eredményes gazdálkodás, jó munka az Iparcikk Kiskernél Az Iparcikk Kiskereskedel­mi Vállalat munkájáról szóló jelentés­­ vitája után a vb megállapította és megnyugvás­sal vette tudomásul, hogy a vállalatnál igen eredményes munka, jó gazdálkodás fo­lyik. A tervben előírt befi­zetendő nyereség helyett két és fél millió forinttal többet fizetett be a vállalat. A kész­letek forgási sebessége az 1965. évi 84 napról 76 napra csökkent. Mindebben a dolgo­zók, nem utolsósorban a 42 szocialista brigád 286 tagjá­nak, közöttük a 208 tíz év­nél régebben a vállalatnál dolgozó törzstagnak hivatás­­tudattal végzett munkája tük­röződik. Egyre több szolgálta­tást végeznek el az áruk ér­tékesítése mellett, s ebből a­­cipő orr- és sarokvasalás, kép- Tragikus hősök Nem tért napirendre az emberiség a három amerikai űrhajós tragikus halála fö­lött. Három asztronautát ve­szített el az űrkutató tudo­mány, kísérletezés közben. Arra készültek, hogy a vi­lágűr új titkait fedjék fel, s ezzel gyarapítsák hazájuk és az egész emberiség tudomá­nyát. Vállalkozásuk azonban meghiúsult, s ők az életükkel fizettek a próbálkozásért. Ér­demüket a gyászos fordulat nem kisebbíti. Még folyik a szigorú vizs­gálat, amelynek azt kell meg­állapítania: nem történt-e bű­nös mulasztás? Nem az okoz­ta-e a három bátor férfiú ha­lálát, hogy az Egyesült Álla­mok űrprogramjának vezetői erőszakolták a kozmikus haj­szát? Súlyos kérdések ezek, s az illetékes amerikai­­szervek — nem kétséges — határozott választ adnak majd reájuk. Ámde ami a három felké­szült és merész férfiút illeti, reájuk a tudomány és az em­beri haladás minden igaz hí­ve őszinte részvéttel gon­dol. Sőt, talán a részvét szó nem is fejezi ki eléggé az együttérzést az elpusztultak hozzátartozóival, annak a nép­nek egyszerű polgáraival szemben, akik szívszorongva lesték a várható siker teljesü­lését. A bátorság, a kutató­­szellem, az úttörő munka, a tudományos megismerésért vállalt áldozat mindig tiszte­letet ébresztő nagy erény. Márpedig Grissom, White és Chaffee amerikai űrhajósok­­ a bátrak bátrai között éppen ezeket az erényeket csillog­tatták. Helyük ott van a tudomá­nyos haladásért harc közben elesettek örök panteonjá­ban ... A három amerikai űrhajós: Grissom, White és Chaffee. (Telefoto / MTI Külföldi Képszolgálat) Je­ em­ léktelen jókedvem közepet­te tudomásul kellett vennem, hogy Toll Ella kötélidegzete meglazulhatott kissé, mert szerencsekívánatom hangos zokogásra fakasztotta. Bambuszpálcás urak szok­tak úgy ebédre hazatérni, ahogy én bevonultam az ud­varunkra. Szinte kívülről lát­tam arcvonásaimon a konszo­lidált életörömöt, és a nemes gőgbe hajló elégedettséget. A kéményre pillantva csak fel­fokozták várakozásomat csa­ládi tűzhelyem bárányfelhői. S megint lelki szemeim elé villant az angyali Karola, amint önfeledt asszonyi szorgalma valósággal körbe­zsúfolja azt a bizonyos családi tűzhelyet. Mindössze az a körülmény tá­madta meg illúzióimat, hogy az udvar levegőjében megállt volna a merőkanál a kelká­­posztafőzelék sűrű szagától. Noha sokra becsültem Katus nénit, a szomszédasszonyt, most haragra gerjedtem elle­­ne, hogy megrontotta ünne­pemet. Főztjének inségsza­ga XX. elnyomta közeli lakomám illa­tait, és ez a merénylet felért a szememben egy kis gyilkos­sággal. Bosszút szimatoltam e fondorlatban, mert Katus né­ni, aki egyébként rokonom volt, többször is pihés hajú némbernek nevezte Karolát, a fülem hallatára. S én, a gyáva megalkuvó, igazat ad­tam neki pusztán a rokoni béke kedvéért. De most Karola bocsánatá­ért esdekeltem magamban. El­telve a remény és hódolat ér­zésével, benyitottam ottho­nunkba. Tündöklő tisztaság foga­dott. Karola feküdt az ágy­ban, cigarettázott és olvasott, mint­ rendesen. Egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy én meglepődtem. — Talán csodálkozol, hogy­­még nem tálaltam? — kér­dezte csaknem kihívón. Elvégre ilyen apróság­ miatt nem szabad összeveszni, így hát mentséget kerestem. — Dehogy. Csak éppen szo­katlanak találtam, hogy füs­töl a kémény, pedig be sem gyújtottál. Ez félrevezetett kissé. De már meg is oldódott a találmány, hiszen közös a kéményünk Kató nénivel. — Már megint a Kató né­ni! Mást sem tesz, csak el­lenem heccel! Te meg szíves­­örömest hagyod magad cuk­kolni! — Tartsuk be a fontossági sorrendet, édesem — pró­báltam enyhíteni sértődöttsé­gét. — Először ebédeltünk, utána beszélhetünk Kató né­niről. — Közben megpillan­tottam egy festményt az ágy felett. Csali­tos mezőt ábrá­zolt és fácánok bogarásztak a bokrok alatt. Ritka szép fá­cánok voltak. — Hát ez a vagyontárgy? Honnan került az ágyunk fölé? Először fordult elő, hogy Karola letette olvasmányát a kedvemért. — Hiába gúnyolódsz, ez a festmény igenis vagyontárgy. Amikor hízott libát akartam venni, eladásra ajánlotta egy műkereskedő. Azonal kifi­zettem érte az összes pénzt, ami nálam volt. Ma alkalmi vétel, de száz év múlva milli­ókat fog érni. — Na és az ebéd? — Ezt a gyomorembert! Gazdaggá teszem és az ebéd­ért nyavalyog! Ilyen érvek elnémítják az embert, tehát szégyenszemre indultam ki a lakásból. — Hová mész, Illés! — Szerzek egy vadászpus­kát. Lelövöldözöm pörkölt­nek a fácánokat, mert­­igen­is, ragaszkodom az ebédhez! Egyelőre puska helyett az ajtó dörrent: a szokottnál erősebben hajtottam be ma­gam mögött. Tántoríthatatla­­nul rohantam kérészül az udvaron. Elszántságomban Kató néni rokoni hangja akasztott meg: — Gyere be hozzám, pici Illés. Főztem egy kis kelká­posztafőzeléket, marhapor-Hiába óhajtottam, hogy semmivel se legyek kiváltsá­­gosabb, mint a többi talpig becsületes ember, végzetem másképp rendelkezett. Még a kisujjamat se nyújtottam ki alaptalan vágyak felé, mégis szakadatlanul üldözött a sze­rencse. Itt volt mindjárt a taxizás. Munkám egyértelmű­nek számított az örökös kéj­utazással. Jóravaló részegek fogadtak egyetlen, holtig tar­tó barátjukká, híres főnökök — nagyrabecsülésük bizo­nyítékául — tegeztek le fize­tés helyett a fuvar végén, s költtel. Hadd kínáljalak meg belőle. Ravasz ajánlat volt. Legér­zékenyebb pontomat vette cél­ba, ingatag jellemem nem állhatott ellent a csábításnak. Ám én még ravaszabb vol­tam. Hajlandóságomat nem tekintettem erkölcsi gyenge­ségnek: könnyű szívvel el­fogadtam a kelkáposztafőze­léket, tudtam ugyanis, hogy a fácánokat úgysem lövöldöz­hetem le — vadásztilalom ide­jén­ makulátlan hírű asszonyoktól kaptam dupla tarifát, nehogy rosszat gondoljak róluk. El­foglaltságom ily módon sokol­dalú tapasztalatok birtokába juttatott. És ha néha túlzot­tan ítéltem meg­ magánéletem apró viszontagságait, gyorsan felülkerekedett bennem az örömérzet, hiszen embertársa­im szomorú sorsa láttán új­ra és újra arról kellett meg­győződnöm, engem aztán va­lóban , elszánt csökönyösséggel üldöz a szerencse. Kellett-e ékesebb példa er­re, minthogy taxisofőrt sar­­zsim alig harmadik hónapjá­ban mindjárt megjutalmazott a TEFU? Röstelkedtem titok­ban a prémium miatt, hiszen kellemes kötelességem telje­sítését önmagában is kitünte­tésnek tekintettem, de azért ott akartam lenni a pirosha­sú Kossuh-bankók átnyúj­tá­sánál. Nem egészen önmagam miatt. Boruljon bár árnyék szerény jellememre, mégis az az igazság, hogy föl sze­rettem volna vágni Karola előtt, mivel nem árt időkö­zönként megtámogatni a csa­ládfői tekintélyt a társadalom kitüntetésével. Így tehát, ha már egyszer újfent kesztyűt dobott orrom elé a szerencse, udvariatlanság lett volna visz­­szautasítani kihívását. A granakow A megyei tanács vb ülése (Folytatás az 1. oldalról) Mai kicserélik már kijavított erőgépekre, nem jelent ki­esést a javítás, ahol ez a mód­szer megvalósítható. Gondot okoz viszont a tsz­­ekben a gépek rendszeres, szakszerű karbantartása, a szükséges folyó javítások el­végzése, amelyek a gépek élet­tartamát meghosszabbítaná­k. A vb éppen ezért olyan ha­tározatot hozott, hogy a já­rási tanácsokat felszólítja, se­gítsék azokat a termelőszövet­kezeteket, amelyek a karban­tartás és folyó javítás elvég­zése érdekében tsz-közi gép­javító társulásokat kívánnak létrehozni. Működik már ilyen Söpte székhellyel. A megfele­lő centrum kialakításával 5­7 szövetkezet gépeinek az előb­biekben felsorolt javítási mun­káit szakszerűen és időben el tudják végezni. Ezeket a tár­sulásokat a gépjavító állomá­sokkal egységben kell létre­hozni. A motorcserés­ és a fő­javításokat továbbra is a gépjavító állomások végzik. Megállapította a vb, hogy a növényvédő gépek javítása nem folyik a kellő ütemben, az esetleges elmaradás komoly károkat okozhat a növényvé­delmi munkákban. A szükség e­gyes intézkedések megtételére a vb a járási tanácsok me­­zőgazdasági osztályainak a fi­gyelmét felhívta: keretezés, üvegezés, házhoz­szállítás, szemfelszedés stb. — meghaladta az éves bevételük a hétszázezer forintot. A kiváló eredmények elis­merése mellett a vb felhívta a vállalatnál dolgozók figyel­mét, hogy a boltok belső rendje, a választék bővítése, portálok, kirakatok, árubemu­tatók rendezésében legyenek még igényesebbek, jobban igazodjanak a követelmények­hez. Ezután a vb folyó ügye­ket tárgyalta Podgornij elutazott Rómából Nyikolaj Podgornij, a Szov­jetunió Legfelső Tanácsa el­nökségének elnöke kedden délben — néhány perccel 12 után — repülőgépen hazauta­zott Rómából. A szovjet ál­lamfőt a ciampioni katonai re­pülőtéren Aldo Moro minisz­terelnök és Amintore Fanfani külügyminiszter búcsúztatta. (MTI) A születésszabályozás problémája a Szovjetunióban A Les Nouvelles de Moscow című hetilap egy francia ol­vasójának kérdésére válaszol­va ismerteti a születésszabá­lyozá­s helyzetét a Szovjetunió­ban. A lap rámutat, hogy a Szovjetunióban már 1920-ban engedélyezték, 1936-ban betil­tották, majd az orvosok sür­getésére 1955-ben ismét enge­­délyezték a terhesség meg­szakítását, hangsúlyozva azon­ban, hogy extrém intézkedés­ről van szó, amely kompli­káció esetén a meddőség ve­szélyével fenyegeti az anyát. A lap beszámol arról, hogy a moszkvai Ordzsomkidze gyógyszervegyészeti gyárban új hatékony fogamzásgátló szerek kidolgozása folyik, amelyek ,,megoldják az abor­­tus-problémát, megszabadít­ják a nőket a fizikai és er­­kölcsi fájdalomtól, az állan­dó aggódástól, és megőrzik egészségüket a tudatos anya­ságra”. VAS NÉPE Brahms a szombathelyi szimfonikusok műsorán Akaratlan szóbotlás volt, de nagyon kapósba jött hétfőn este Rácz György konferan­szié számára a szimfonikus­­filharmonikus szócsere. Tálcán kínálta az alkalmat, hogy zenekarunkról és kar­mesteréről néhány elismerő mondatot beleépítsen széllé­­me®, hangulatos, tartalmas szövegébe. Az elismerés jo­gos volt, mert a szombathe­lyi zenekar ismét olyan erő­próbára vállalkozott, amely méltó eddigi teljesítményei­hez, s egyúttal bizonyíték is, hogy nem elégszik meg azok-­­kal, tovább akar és tud is lépni. A három Brahms-mű nehézségi foka — zenéhez ér­tő szakemberek egyöntetű vé­leménye szerint — azt je­lentette, hogy a szimfoniku­sok ismét magasabbra állí­tották a mércét. (Zárójelben itt­ illik megjegyezni, hogy a szombathelyi közönség mél­tányolja is ezt a tiszteletre méltó erőfeszítést, ismét zsú­folt ház volt, s az évadnyitó­ra emlékeztető közönségsiker.) Johannes Brahms (1883—1897) hamburgi származású nagy német zeneszerző, hosszú ide­ig élt Bécsben, baráti kapcso­latok fűzték a magyar zenei élethez, sok művében — ma­gyar táncaiban, s a hétfői hangversenyen bemutatott hegedűversenyében is — fel­csendülnek magyar motívu­mok; méltatói szerint a klasz­­szikus forma és a romantikus tartalom kitűnő egyezte­tője volt. A hétfői hangversenyen­­ez a kettősség harmonikus egyensúlyba került, s ha még­­is árnyalatnyi eltérést érez­tünk ettől az egyensúlytól, az a művek jellegéből termé­szetesen következett. A hege­dűverseny ugyanis eredetileg is több romantikus elemet tartalmaz.­­Szenvedélyesebb hangvétel, az érzelmek kö­tetlenebb hullámzása, líraibb szárnyalású dallamvilág a té­mákon belül, s melegebb tó­nusok jellemzik. Kissé ezt éreztük az Akadémiai ünnepi nyitányban is. Kovács Dénes hegedűművész virtuóz játéka teljes gazdagságában csillog­tatta a Hegedűverseny minden szépségét, finom könnyedségű, rögtönzésszerű futamait, a fő­téma bensőséges hangulatát, a második tétel érzelemgaz­dag dallamait és a harmadik tétel játékos vidámságát. (A közönség szűnni nem akaró tapsait egy ragyogó ráadás számai viszonozta kitűnő he­gedűművészünk.) Az I. szimfónia (c-moll) an­nak idején is méltán keltett nagy feltűnést, valóban ha­talmas mű, egyetemes, átfo­gó jellegű, mint a példaként említett Beethoven szimfó­niái, mint az emberiség nagy drámái, a Faust vagy Ma­dách Tragédiája. A küzdő, a bizakodó de harc közben gyakran elbukó és újrakezdő ember gondolatainak, érzelme­inek himnikus megfogalmazá­sa a klasszikus zene forma­­eszközeivel ez a mű, s hogy milyen lenyűgöző hatása le­het, arra a hangverseny má­sodik felében elhangzott ver­senymű fogadtatása a bizonyí­ték. Túlzás volna azt állíta­ni,­ hogy e hatalmas arányú műben minden apró részle­tet a legtökéletesebb kidol­gozásban tolmácsolt a zene­kar, de az összhatást tekint­ve maradéktalanul művészi élményt nyújtott. Különösen néhány lírai részlet tökéletes hangulatával, a főtéma (és a főtéma csoport) mindvégig következetes hangsúlyozásá­val és a zárótétel dinamikus tempójával. Kóródy András, az Állami Operaház karmes­tere vezényelt a tőle megszo­kott szuggeszti­vitással, a mű­vet és az együttest átfogó biztonsággal. A zenekart Pet­ro János tanította be, a hang­versenyt az Országos Filhar­­mónia rendezte. — b — Diplomáciai kapcsolat Románia és az O­SZK között Willy Brandt szövetségi kül­ügyminiszter és Manascu ro­mán külügyminiszter — je­lenti a DPA — kedden meg­állapodott a két ország diplo­máciai kapcsolatainak fel­vételében. A bonni külügyi hivatal be­jelentette, hogy kedden dél­után Bonnban és Bukarest­ben egyidejűleg hozzák nyil­vánosságra a diplomáciai kapcsolatok felvételéről szó­ló közleményt. 1967. február 1. Szerda

Next