Vas Népe, 1967. augusztus (12. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-27 / 202. szám
8 A történelmi materializmus továbbfejlesztésének és gyakorlati alkalmazásának klasszikus műve, így jellemezhetnénk röviden Lenin Állam és forradalom című munkáját, amelyet 50 éve, a második orosz polgári demokratikus forradalom idején, közvetlenül a proletárforradalom előtt, 1917 augusztus— szeptemberében írt. A forradalmi aktualitás, a gyakorlati igény szülte ezt a művet. Az élet — a maga élességével — vetette fel: milyen legyen egy valóban forradalmi párt viszonya az államhoz? Lenin, mint rendkívüli gyakorlati érzékkel rendelkező tudós-forradalmár, abból indult ki: az államhoz való viszonyra tudományos választ kell adni a tömegeknek, hogy világosan megértsék, „mit kell tenniük a legközelebbi jövőben, hogy felszabaduljanak a tőke igája alól”. Állam és forradalom — már e cím is jelzi, hogy az állam és a forradalom szoros kapcsolatban áll egymással. Az állam a szocialista forradalom központi kérdése, s az államhoz való viszony tengelye, vízválasztója a szociáldemokrácia forradalmi és álforradalmi, renegát szárnyának. Lenin leszámol a nemzetközi és orosz burzsoázia szekértolóival, akik széles körben terjesztették az állammal kapcsolatos opportunista nézeteket. A történelmileg aktuális feladaton túl igen nagy a mű elméleti jelentősége is — a szocialista forradalom stratégiájának mesterműve. Lenin arra a feladatra is vállalkozott, hogy helyreállítsa és továbbfejlessze a marxizmus államról szóló elméletét. Ezért idézi oly gyakran a klasszikusokat, bizonyítva: Kautsky és követői revizionisták, mert ugyan Marxra hivatkoznak — mint tekintélyre —, de torzítva, hamisítva. Kautsky a társadalmi kérdések megítélésében messze eltávolodik a marxizmustól, mert elveti a szociológiai szemléletet, s az idejétmúlt, sőt ekkor már reakciós biológiai szemlélet hívévé válik, kiköt a hírhedt erőszakelméletnél, melyet Engels már az Anti-Dühringben ízekre szedett. Az erőszakot, amelyről Marx és Engels az állam funkciójával kapcsolatosan írt, átviszi az állam eredetére, mintha az erőszak szülte volna az államot és nem a termelőerők és termelési viszonyok fejlődése, az osztályok létrejötte, az osztályharc. ,,Az állam — foglalja össze Lenin a marxista felfogást — az osztályellentétek kibékíthetetlenségének terméke és megnyilvánulása. Az állam ott, akkor és annyiban jön létre, ahol, amikor és amennyiben, objektíve lehetetlen az osztályellentétek kibékítése. & fordítva: az állam léte bizonyítja, hogy az osztályellentétek kibékíthetetlenek.” A polgári és revizionista nézetek ma is két fő irányban torzítják el az államelméletet — akárcsak Lenin idejében. Elismerték már akkor is, s elismerik ma is, hogy ott, ahol állam van, osztályellentétek is vannak. De az államot úgy tekintik, mint az ellentétek kibékítésének szervét. Ha az osztályokat ki lehetne békíteni, akkor nem jött volna létre az állam. Azt, hogy az állam mérsékli a társadalmi összeütközéseket (ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy biztosítja az uralkodó osztály részére a zavartalan kizsákmányolást), úgy fogják fel, hogy kibékíti az ellentéteket. A valóságban arról van szó, hogy az uralkodó osztály az elnyomottakat megfosztja a lázadás eszközeitől. Lenin az államnak arra a torzult fejlődésére is rámutat, amely éppen az imperialista szakaszban válik nyilvánvalóvá: az állam létezésével az osztályérdek általános társadalmi érdekként tetszeleg. S a marxisták feladata éppen annak bizonyítása, hogy a polgári államérdekben valójában a burzsoázia érdeke jut kifejezésre. Az elnyomottak érdeke ezzel ellenkező: az ilyen állam pusztulása az ő igazi érdekük, s a forradalomnak szét kell zúznia a burzsoá államgépezetet. „Az állam — az elnyomott osztály kizsákmányolásának eszköze” — mutat rá Lenin. Ezt a tényt azonban a polgári demokrácia, ha csak teheti, elfedi. A polgári demokratikus forradalom eltörölte az előjogokat és a szerzett vagyont (a kapitalista szabadversenyt) tette uralkodóvá. S ez kelti azt az illúziót, hogy az állam most már mindenkié, mert hiszen mindenkinek egyenlő jogokat helyez kilátásba. Lenin, bár kiemelte az általános választójog jelentőségét, mint a munkásosztály politikai érettségének fokmérőjét, rámutatott arra is, hogy ez a választójog a burzsoá uralom eszköze, valójában antidemokratikus, mert a jogokat a bruzsoázia rögvest korlátozza, mihelyst hatalmát veszély fenyegeti. Lenin már ebben az időben éles polémiáit folytatott az úgynevezett baloldali anarchistákkal és a jobboldali ferdítőkkel. Az anarchisták az államot egyszerűen el akarják törölni, s ezzel valójában elvetik a proletárdiktatúra kivívását is; nem kell állam, így nem kell proletárdiktatúra sem. A jobboldaliak pedig úgy értelmezték az állam elhalását (és értelmezik ma is), hogy meg kell várni, míg a burzsoá állam önmagától elhal, nem kell szétzúzni, nem kell forradalom és főleg nem kell proletárdiktatúra. Forradalmi erőszak nélkül — írja Lenin — nem jöhet létre a proletariátus diktatúrája, amely állam egyúttal a forradalom eszközévé válik. A munkásosztály hatalma nem lehet az osztálybéke eszköze, mert meg kell törnie a burzsoázia kétségbeesett ellenállását, s a dolgozók tömegét meg kell szervezni az új — szocialista, majd kommunista — gazdasági forma megteremtésére. A jövendő kommunizmus a kapitalizmusból ered, s olyan erők közreműködésével születik meg, amelyeket a kapitalizmus hozott létre. Az új társadalom még sokáig magán hordja a letűnt rend bélyegét, sőt eleinte még több benne a kapitalista, mint a szocialista. Az átmenet szakaszaival is részletesen foglalkozott Lenin. Az első közvetlenül a burzsoázia hatalmának megdöntése utáni időszak, amikor már létrejön a szocialista állam, de még nem alakultak ki a szocializmus termelési viszonyai. Marx és Engels ezzel a szakasszal nem foglalkozott. Ők abból indultak ki, hogy olyan országokban győz először a forradalom, ahol a kapitalizmus teljesen kiépült s a proletár, állam azonnal megvalósíthatja a társadalmi kisajátítást. Feltételezték a kisárutermelés megszűnését, az iparban és a mezőgazdaságban egyaránt a termelőerők magas fokú koncentrációját. Lenin felismerte, hogy az imperializmus korában egy országban, sőt elmaradott országban is győzhet a szocialista forradalom. Rögtön számolt azzal is, hogy a fejlett, de immár szocialista ipart elmaradott mezőgazdaság erőforrásaira támaszkodva kell kiépíteni. Csak a szocialista ipar létrejötte után válhat lehetővé a nagyüzemi (szocialista) mezőgazdaság megteremtése. Ez az átmeneti időszak a kisárutermelés, sőt itt-ott a kapitalista termelés erősödésének, az időszaki ,.ki, kit győz le” érvényesülésének ideje, amikor is eldől, hogy szocializmus lesz-e vagy kapitalizmus. Ilyen helyzetben különösen éles az osztályharc, s ennélfogva különösen jelentős a proletárdiktatúra szerepe: a kapitalizmus végleges felszámolása, a szocialista gazdaság megszervezése a tét. Ráadásul a kapitalista környezetben kellett megvívni ezt a belső osztályharcot. Ebben a történelmi összefüggésben érthető meg igazán a lenini tanítás jelentősége az erős, kezdetben jól centralizált proletárhatalomról. Az átmenet másik időszaka a szocializmus kommunizmusba fejlődése, amely szintén hoszszú időt vesz igénybe. Itt érlelődnek meg az állam elhalásának gazdasági és politikai feltételei. A Szovjetunió már ebben a történelmi átmenetben építi a kommunizmust. Így, ott már nincs szükség proletárdiktatúrára, abban a klasszikus értelemben, hogy az állam az osztályelnyomás szerve. Szükség van azonban államra mindaddig, amíg a kommunista társadalom meg nem valósul. Lényeges pontja a marxista államelméletnek: az állam elhalása. Ez a folyamat — írja Lenin — már kezdetét veszi a proletárdiktatúra győzelmével. A proletárdiktatúra félállam, elhaló, mert a többség uralma a kisebbségfelett, egyre inkább megszűnik osztályelnyomó funkciója, s olyan funkciókra tesz szert, amelyekkel előtte egyetlen állam sem rendelkezett: építő, gazdasági és kulturális szervező tevékenysége kerül előtérbe. .. minél inkább megszilárdul a szocialista rend, annál több és annál nagyobb lesz a népgazdasági tanácsok feladata — hangsúlyozta Lenin később, a Népgazdasági Tanácsok I. kongresszusán —. Valamennyi állami intézmény közül egyedül ők fogják megtartani szilárd helyüket.. . teljes egészében átfogva a szervezett társadalom legfőbb tevékenységét.” Azokkal szemben pedig, akik az állam elhalását úgy értelmezték, hogy az egyenlő a diktatúra elvetésével, Lenin határozottan rámutatott: az állam elhalásával a demokrácia is — mint az állam egyik oldala — elveszti gyakorlati értelmét, mindenekelőtt annak polgári értelmezésében, mert túllép a demokrácia pusztán polgári, vagyis formális keretein. A szovjet rendszer a társadalom valamennyi alkotó részét demokratikus tartalommal tölti meg, kezdve a dolgozók alapegységeitől. Vagyis fokozatosan megszüntetik a hagyományos demokratikus szervezeteknek azt a negatív vonását, hogy a termelés világa különválik a politika világától. Így maga a demokrácia sem válik többé átléphetetlen határrá, hanem „egyik fejlődési szakasz” a kommunizmushoz vezető úton. Ennek a tanításnak a fényében érthetjük meg igazán a mi pártunk határozatait is, törekvéseit a szocializmus építésében, közelebbről az új gazdaságirányítási rendszer koncepciójában. A szocialista demokrácia általános fejlesztése olyan előrelépés, amely már erőteljesen mutat arra az állapotra, amit Lenin így jellemez: „Minél teljesebb a demokrácia, annál közelebb van az az időpont, amikor feleslegessé válik.Ebből a nézőpontból válnak még világosabbá a IX. kongresszus határozatai a szocialista demokrácia, a szocialista hazafiság fejlesztésére. A helyi hatáskörök növekedése, a dolgozók bevonása a társadalom átfogó irányításába — ez maga a szocializmus teljesebbé válása. S egyben ez a lenini államelmélet — mint forradalmi elmélet — következetes végigvitele is. Fülöp Lajos Állam és forradalom . „Történelemkönyv-kiigazítás? A Vas Népe 1967. július 16-i számában „Történelemkönyv-kiigazítás” címmel Urbán László jelentetett meg cikket, amelynek a következő alcímet adta: „Nem Somogyban, hanem Vas megyében alakult 1919-ben az első termelőszövetkezeti gazdaság.” Megállapította, hogy „Sárvárlott ünnepélyes keretek között az első termelőszövetkezeti gazdaság 1919. február 24-én alakult meg.” Urbán László e megállapításait a korabeli sajtó tudósításaira alapozta. Ha a sajtóanyagon túl, a levéltári forrásokat is figyelembe vesszük, akkor véleményünk szerint az idézett cikk megállapításai módosításra szorulnak. Sárváron 1919. február 24-én ugyanis nem termelőszövetkezet alakult, hanem a bajor királyi uradalmat államosították. Termelőszövetkezetté való átalakítására csak később került sor. E megállapításunkat két úton tudjuk bizonyítani: egyrészt a sajtóanyag részletesebb elemzésével, másrészt a levéltári források felhasználásával. Már az idézett újságcikkek sem bizonyítják egyértelműen azt, hogy termelőszövetkezet létesült ekkor Sárváron. A Vasmegyei Napló 1919. február 21-i számában arról olvashatunk, hogy a cselédek, „azt követelték, hogy az uradalmat állami kezelésbe vegyék át.’’ A Vasmegyei Hírlapból pedig 1919. február 21- én arról értesülünk, hogy a cselédek „küldöttségileg járnak el a kormánynál oly értelemben, hogy az állam vegye saját, kezelésébe a sárvári uradalmat.” Az uradalom állami kezelésbe vétele 1919. február 24- én meg is történt. Arra most nem térünk ki, hogy ezt mi előzte meg és hogyan történt az államosítás, mert jelen kérdésünk szempontjából ez nem lényeges. Annyit azonban szükségesnek tartunk megjegyezni hogy ez nem egészen úgy zajlott le, ahogyan a sajtó erről beszámolt. A helyszínen készült jegyzőkönyvek ezeknél pontosabban rögzítették az eseményeket. A február 24-i akcióval kapcsolatban Urbán László a Testvériség 1919. február 27- i számából a következőket idézte: „Ami igazi szocialista gondolat a népkormány földbirtokpolitikájában van, annak magja az egész országban először Vasvármegyében, a sárvári várkastély udvarán lett elvetve.” Ez azonban egyáltalán nem bizonyíték arra vonatkozóan, hogy termelőszövetkezetet hoztak létre. Az „igazi szocialista gondolat” itt három dologra vonatkozhat: földosztásra, termelőszövetkezet szervezésére és államosításra. Politikai felfogás kérdése volt, hogy ezek közül ki-ki melyiket tekintette „igazi szocialista gondolatnak”. A Testvériség a termelőszövetkezetet szorgalmazta. A fenti idézetben „az egész országban először” kitétel csak az államosításra vonatkozhatott, mert a bajor királyi uradalom termelőszövetkezetté való átalakítása ekkor még csak terv volt. Ezt bizonyítja egyébként már az is, ha tovább olvassuk a Testvériség február 27-i számát. A már idézett rész után, a cikk végén ez áll: „A népkormány megbízottai birtokba vették a sárvári uradalmat, de ugyanakkor kijelentették azt, hogy az a föld nem kerül földarabolás és kiosztás alá, hanem azt át fogják adni a munkások és tisztviselők termelőszövetkezetének.” Ennek szellemében intézkedett a Sárvári Munkástanács is 1919. február 25-én. Az ekkor készült jegyzőkönyvben — ami a Párttörténeti Intézetben fellelhető — a következőket olvashatjuk: „... a Munkástanács üdvözli a földművelési minisztériumot, hogy a ... bajor királyi uradalom kezelését átvette, ... egyidejűleg kifejezi azon kívánságát, hogy a normális termelési viszonyok beálltával a birtokot szövetkezeti kezelésbe vegye át a munkásság.” A szövetkezeti átvétel előkészítésére a Munkástanács bizottságot jelölt ki. Ennek tagjai: Magyar József Urbán Lajos, dr. Lóránt Mihály és Pfeffer Pál. Ezekből már egyértelműen megállapítható, hogy 1919. február 24-én még nem alakult Sárváron termelőszövetkezet. Ez csak március végén következett be. Az 1919. augusztus 21-én Urbán Lajos kihallgatásán felvett jegyzőkönyv (Párttörténeti Intézet) alapján állíthatjuk ezt. Ezenkívül alátámasztja ezt a megállapítást, hogy Bauer Imre miniszteri biztos — aki az uradalmat ideiglenesen vezette — 1919. március 29-én ment el Sárvárról. (Szombathelyi Állami Levéltár, Vas megyei Direktórium 237 (D.) Távozása — mivel helyette nem neveztek ki új miniszteri biztost, — nyilván összefüggésben volt az uradalomnak termelőszövetkezetté történt átszervezésével. Az elmondottakból következik, hogy nem kell a történelemkönyvet kiigazítani. Az elsőség marad Somogy megyéé. Ezt egyébként a Testvériség is megerősíti. 1919. április 18-án ugyanis a következőket írta: „Magyarországon az első termelőszövetkezet Somogy Vármegyében alakult meg, és ezért a Testvériség szerkesztősége Kaposvárra küldte ki budapesti munkatársát, hogy a termelőszövetkezetek munkáját a helyszínen tanulmányozza.. .* Ha Sárváron alakult volna meg — több ezer holdon — az első termelőszövetkezet, akkor erről az idézett lap nem így nyilatkozna. A termelőszövetkezeti problémán túl még egy megjegyzést kívánunk tenni Urbán László cikkével kapcsolatban. Arról ír ugyanis, hogy a Földmunkások és Kisgazdák Országos Szövetsége „országszerte forradalmi, baloldali irányvonaláról ismert szervezet” volt. Ez így nem egészen pontos. Az igaz, hogy az országban több helyen baloldali szociáldemokraták vezették ezeket a csoportokat — Sárváron is —s forradalmi akciókba kezdtek. Azonban maga a szervezet általában a jobboldal befolyása alatt állt, igyekezett visszatartani a forradalmasodás folyamatát, a nem ismerte el a proletáriátus vezető szerepét. (Szemere Vera: Az agrárkérdés 1918— 1919-ben. 82—83. oldal.) Gerse János Rácz János Kert alatt Jóska hátán minden lépésnél ide-oda billegett a gitár. Csikós frotr inget viselt, s fakó cowboy-nadrágot. A papucsban minduntalan hátracsusszant a lába, de a nagyujjak begörbített, ficamodó mozdulattal újból visszahúzták talpa alá a szökni készülő gumisarut. Mellette a kövérségtől ikszes lábú Pufi lihegett. Hosszúra nőtt barátjától állandóan lemaradt, s esetlen bakugrásokkal igyekezett lépést tartani vele. Kezében sporttáskát lóbált, melyből időnként körtéket vett ki. Tetejüket leharapta, s jól irányozott köpéssel az út szélére küldte, aztán bekapta az egész gyümölcsöt és a következő körtéért nyúlt. — Hagyd már abba a zabálást — mordult rá a gitáros, amikor megálltak a kőkerítéses ház rácsos kapuja előtt, s megnyomta a csengőt. Pufi pislogott, s a pirosfekete kockás kemping nadrágjába törölte ujjait. A dáliabokrok között vezető úton testes asszony közeledett. Nehézkesen emelgette, a magasszárú cipőből kidudorodó lábait. — Na, megjöttetek ti is? — szusszanva, szemrehányóan ejtette a szavakat. A zárban csikordult a kulcs, vékony macskahanggal zárult az ajtó. — Kézcsók’ — köszöntöttek a fiúk. Az asszony válasz helyett a ház mögötti kert felé intett. — Menjetek a kert végébe, a vízparton van a lányokkal — mondta megvető pillantással, s még félhangon hozzátette: micsoda világ! A lányok járnak a fiúkhoz... — Lányok? Erről nem is volt szó — nézett össze a két fiú, s a gyümölcsfák ágai alatt bujkálva igyekeztek a táskarádió zenéjének irányába. — Kik ezek? — egyenesedett fel Jóska, amikor meglátta a Tamás mellett hasaló bikinis lányokat. — Sosem láttam őket — válaszolt Pufi egykedvűen, s lenyelte a maradék körtét, aztán kilépett a fák alól. Ledobta sporttáskáját, s kezdte lehúzni magáról a pólóinget. Az egyik lány éppen akkor fordult hátra, hogy a lábán futó hangyát leverte és észrevette. — Odanézzetek, sztriptíz! — visította. Erre a másik felkapta a fejét és erőltetett éles hangon nevetett. — Szevasztok — lépett hozzájuk Jóska, fűbe fektetve gitárját. — Már beszéltem rólatok. A barátaim: Juszuf és Pufi — mondta Tamás félkönyékre támaszkodva. Feltűnően csinos, jó alakú fiú volt, széles vállú, barna bőrű, acélkék szemű. Nem csoda, hogy a lányok ajkbiggyesztéssel fogadták a most érkező „colos” csupacsont, és „dagadt” csupaháj barátokat. Bemutatkoztak. — Maca... — mondta a fekete hosszúhajú. — Vica — nyújtotta fel ültéből kezét a szőke. — Ca-Ca?! — cicegtette fogai közt Pufi a hangot, s úgy lerottyant a szőke mellé, mint aki ott akar meggyökerezni. A lányok megint nevettek. Jóska törökülésben helyezkedett el velük szemben. — Szombathelyiek vagytok? — kérdezte félvállról, s közben tenyerével kavicsok után kutatott, majd széles ívben egymás után hajigálta a folyóba cuppanva csobbanó kis köveket. — Nem, csak itt töltenek pár napot a kempingtáborban.* Egy pesti turistacsoporttal jöttek. Tegnap ismerkedtünk meg a presszóban — válaszolt helyettük Tamás. A feketehajú beidegződött mozdulattal vetette hátra előre bukó haját. Fogai között fűszálat tartott, most kivette szájából és a gitárra mutatott. — Épp ilyen van Péternek is — jelentette ki. — A vőlegénye. Istenien játszik, majdnem felvették az Omegába — toldotta meg Vica és közelebb húzódott Tamáshoz. — Juszuf meg épp tegnap kapott háromszázharminchárom szavas táviratot a Beatlesektől, hogy szerződtetik a grönlandi útjukra. Csak azért nem fogadta el, mert allergiás a fókazsírra — hadarta egy szuszra, halálkomolyan Pufi. VAS NÉPE 1967. augusztus 27. Vasárnap