Vas Népe, 1967. augusztus (12. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-27 / 202. szám

8 A történelmi materializ­mus továbbfejlesztésé­nek és gyakorlati al­kalmazásának klasszikus műve, így jellemezhetnénk röviden Lenin Állam és forradalom cí­mű munkáját, amelyet 50 éve, a második orosz polgári de­mokratikus forradalom idején, közvetlenül a proletárforrada­lom előtt, 1917 augusztus— szeptemberében írt. A forradalmi aktualitás, a gyakorlati igény szülte ezt a művet. Az élet — a maga élességével — ve­tette fel: milyen legyen egy valóban forra­dalmi párt viszonya az államhoz? Lenin, mint rendkívüli gyakorlati érzékkel rendelkező tu­dós-forradalmár, abból indult ki: az államhoz való viszonyra tudományos választ kell adni a tömegeknek, hogy világosan megértsék, „mit kell tenniük a legközelebbi jövőben, hogy fel­szabaduljanak a tőke igája alól”. Állam és forradalom — már e cím is jelzi, hogy az állam és a forradalom szoros kapcso­latban áll egymással. Az állam a szocialista forradalom központi kérdése, s az államhoz való viszony tengelye, vízválasztója a szociál­demokrácia forradalmi és álforradalmi, renegát szárnyának. Lenin leszámol a nemzetközi és orosz burzsoázia szekértolóival, akik széles körben terjesztették az állammal kapcsolatos opportunista nézeteket. A történelmileg aktuális feladaton túl igen nagy a mű elméleti jelentősége is — a szocialista forradalom stratégiájának mester­műve. Lenin arra a feladatra is vállalkozott, hogy helyreállítsa és továbbfejlessze a marxiz­mus államról szóló elméletét. Ezért idézi oly gyakran a klasszikusokat, bizonyítva: Kautsky és követői revizionisták, mert ugyan Marxra hivatkoznak — mint tekintélyre —, de tor­zítva, hamisítva. Kautsky a társadalmi kérdések megítélé­sében messze eltávolodik a marxizmustól, mert elveti a szociológiai szemléletet, s az idejét­múlt, sőt ekkor már reakciós biológiai szem­lélet hívévé válik, kiköt a hírhedt erőszak­elméletnél, melyet Engels már az Anti-Dühring­­ben ízekre szedett. Az erőszakot, amely­ről Marx és Engels az állam funkciójával kap­csolatosan írt, átviszi az állam eredetére, mintha az erőszak szülte volna az államot és nem a termelőerők és termelési viszonyok fej­lődése, az osztályok létrejötte, az osztályharc. ,,Az állam — foglalja össze Lenin a marxista felfogást — az osztályellentétek kibékíthetet­­lenségének terméke és megnyilvánulása. Az állam ott, akkor és annyiban jön létre, ahol, amikor és amennyiben, objektíve lehetetlen az osztályellentétek kibékítése. & fordítva: az állam léte bizonyítja, hogy az osztályellentétek kibékíthetetlenek.” A polgári és revizionista nézetek ma is két fő irányban torzítják el az államelméletet — akárcsak Lenin idejében. Elismerték már akkor is, s elismerik ma is, hogy ott, ahol állam van, osztályellentétek is vannak. De az államot úgy tekintik, mint az ellentétek ki­­békítésének szervét. Ha az osztályokat ki le­hetne békíteni, akkor nem jött volna létre az állam. Azt, hogy az állam mérsékli a társa­dalmi összeütközéseket (ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy biztosítja az uralkodó osztály részére a zavartalan kizsákmányolást), úgy fog­ják fel, hogy kibékíti az ellentéteket. A való­ságban arról van szó, hogy az uralkodó osz­tály az elnyomottakat megfosztja a lázadás eszközeitől. L­enin az államnak arra a torzult fejlő­désére is rámutat, amely éppen az imperialista szakaszban válik nyil­vánvalóvá: az állam létezésével az osztály­ér­dek általános társadalmi érdekként tetszeleg. S a marxisták feladata éppen annak bizonyí­tása, hogy a polgári államérdekben valójában a burzsoázia érdeke jut kifejezésre. Az el­nyomottak érdeke ezzel ellenkező: az ilyen állam pusztulása az ő igazi érdekük, s a for­radalomnak szét kell zúznia a burzsoá állam­­gépezetet. „Az állam — az elnyomott osztály kizsák­mányolásának eszköze” — mutat rá Lenin. Ezt a tényt azonban a polgári demokrácia, ha csak teheti, elfedi. A polgári demokratikus forra­dalom eltörölte az előjogokat és a szerzett va­gyont (a kapitalista szabadversenyt) tette ural­kodóvá. S ez kelti azt az illúziót, hogy az ál­lam most már mindenkié, mert hiszen min­denkinek egyenlő jogokat helyez kilátásba. Le­nin, bár kiemelte az általános választójog je­lentőségét, mint a munkásosztály politikai érettségének fokmérőjét, rámutatott arra is, hogy ez a választójog a burzsoá uralom esz­köze, valójában antidemokratikus, mert a jo­gokat a bruzsoázia rögvest korlátozza, mi­helyst hatalmát veszély fenyegeti. Lenin már ebben az időben éles polémiáit folytatott az úgynevezett baloldali anarchisták­kal és a jobboldali ferdítőkkel. Az anarchisták az államot egyszerűen el akarják törölni, s ez­zel valójában elvetik a proletárdiktatúra­­ ki­vívását is; nem kell állam, így nem kell pro­letárdiktatúra sem. A jobboldaliak pedig úgy értelmezték az állam elhalását (és értelmezik ma is), hogy meg kell várni, míg a burzsoá állam önmagától elhal, nem kell szétzúzni, nem kell forradalom és főleg nem kell proletár­­diktatúra. Forradalmi erőszak nélkül — írja Lenin — nem jöhet létre a proletariátus diktatúrája, amely állam egyúttal a forradalom eszközévé válik. A munkásosztály hatalma nem lehet az osztálybéke eszköze, mert meg kell törnie a burzsoázia kétségbeesett ellenállását, s a dol­gozók tömegét meg kell szer­vezni az új — szocialista, majd kommunista — gazdasági for­ma megteremtésére. A jövendő kommunizmus a kapitalizmusból ered, s olyan erők közremű­ködésével születik meg, ame­lyeket a kapitalizmus hozott létre. Az új társadalom még sokáig magán hordja a letűnt rend bélyegét, sőt eleinte még több benne a kapita­lista, mint a szocialista. Az átmenet szakaszai­val is részletesen foglalkozott Lenin. Az első közvetlenül a burzsoázia hatalmának megdön­tése utáni időszak, amikor már létrejön a szo­cialista állam, de még nem alakultak ki a szocializmus termelési viszonyai. Marx és En­gels ezzel a szakasszal nem foglalkozott. Ők abból indultak ki, hogy olyan országokban győz először a forradalom, ahol a kapitalizmus teljesen kiépült s a proletár, állam azonnal megvalósíthatja a társadalmi kisajátítást. Fel­tételezték a kisárutermelés megszűnését, az iparban és a mezőgazdaságban egyaránt a ter­melőerők magas fokú koncentrációját. Lenin felismerte, hogy az imperializmus korában egy országban, sőt elmaradott ország­ban is­ győzhet a szocialista forradalom. Rög­tön számolt azzal is, hogy a fejlett, de im­már szocialista ipart elmaradott mezőgazdaság erőforrásaira támaszkodva kell kiépíteni. Csak a szocialista ipar létrejötte után válhat lehető­vé a nagyüzemi (szocialista) mezőgazdaság megteremtése. Ez az átmeneti időszak a kis­­árutermelés, sőt itt-ott a kapitalista termelés erősödésének, az időszaki ,.ki, kit győz le” ér­vényesülésének ideje, amikor is eldől, hogy szocializmus lesz-e vagy kapitalizmus. Ilyen helyzetben különösen éles az osztályharc, s ennélfogva különösen jelentős a proletárdikta­túra szerepe: a kapitalizmus végleges felszá­molása, a szocialista gazdaság megszervezése a tét. Ráadásul a kapitalista környezetben kel­lett megvívni ezt a belső osztályharcot. Ebben a történelmi összefüggésben érthető meg iga­zán a lenini tanítás jelentősége az erős, kez­detben jól centralizált proletárhatalomról. Az átmenet másik időszaka a szocializmus kommunizmusba fejlődése, amely szintén hosz­­szú időt vesz igénybe. Itt érlelődnek meg az állam elhalásának gazdasági és politikai fel­tételei. A Szovjetunió már ebben a történelmi átmenetben építi a kommunizmust. Így, ott már nincs szükség proletárdiktatúrára, abban a klasszikus értelemben, hogy az állam az osztályelnyomás szerve. Szükség van azonban államra mindaddig, amíg a kommunista tár­sadalom meg nem valósul. Lényeges pontja a marxista államelmélet­nek: az állam elhalása. Ez a folyamat — írja Lenin — már kezdetét veszi a proletárdiktatúra győzelmével. A proletárdiktatúra félállam, el­haló, mert a többség uralma a kisebbség­­fe­lett, egyre inkább megszűnik osztályelnyomó funkciója, s olyan funkciókra­ tesz szert, ame­lyekkel előtte egyetlen állam sem rendelkezett: építő, gazdasági és kulturális szervező tevé­kenysége kerül előtérbe. .. minél inkább megszilárdul a szocialista rend, annál több és annál nagyobb lesz a népgazdasági taná­csok feladata — hangsúlyozta Lenin később, a Népgazdasági Tanácsok I. kongresszusán —. Valamennyi állami intézmény közül egyedül ők fogják megtartani szilárd helyüket.. . tel­jes egészében átfogva a szervezett társadalom legfőbb tevékenységét.” Azokkal szemben pedig, akik az állam elhalását úgy értelmezték, hogy az egyenlő a diktatúra elvetésével, Lenin határozottan rá­mutatott: az állam elhalásával a demokrácia is — mint az állam egyik oldala — elveszti gyakorlati értelmét, mindenekelőtt annak pol­gári értelmezésében, mert túllép a demokrácia pusztán polgári, vagyis formális keretein. A szovjet rendszer a társa­dalom­ valamennyi al­kotó részét demokratikus tartalommal tölti meg, kezdve a dolgozók alapegységeitől. Vagy­is fokozatosan megszüntetik a hagyományos demokratikus szervezeteknek azt a negatív vo­nását, hogy a termelés világa különválik a po­litika világától. Így maga a demokrácia sem válik többé átléphetetlen határrá, hanem „egyik fejlődési szakasz” a kommunizmushoz vezető úton. Ennek a tanításnak a fényében érthetjük meg igazán a mi pártunk határozatait is, tö­rekvéseit a szocializmus építésében, közelebb­ről az új gazdaságirányítási rendszer koncep­ciójában. A szocialista demokrácia általános fejlesztése olyan előrelépés, amely már erő­teljesen mutat arra az állapotra, amit Lenin így jellemez: „Minél teljesebb a demokrácia, annál közelebb van az az időpont, amikor fe­leslegessé válik.E­bből a nézőpontból válnak még vilá­gosabbá a IX. kongresszus határoza­tai a szocialista demokrácia, a szo­cialista hazafiság fejlesztésére. A helyi hatás­körök növekedése, a dolgozók bevonása a tár­sadalom átfogó irányításába — ez maga a szocializmus teljesebbé válása. S egyben ez a lenini államelmélet — mint forradalmi elmé­let — következetes végigvitele is. Fü­löp Lajos Állam és forradalom . „Történelemkönyv-kiigazítás? A Vas Népe 1967. július 16-i számában „Történelem­könyv-kiigazítás” címmel Ur­­bán László jelentetett meg cikket, amelynek a következő alcímet adta: „Nem Somogy­ban, hanem Vas megyében alakult 1919-ben az első ter­melőszövetkezeti gazdaság.” Megállapította, hogy „Sárvá­­rl­ott ünnepélyes keretek kö­zött az első termelőszövetke­zeti gazdaság 1919. február 24-én alakult meg.” Urbán László e megállapításait a korabeli sajtó tudósításaira alapozta. Ha a sajtóanyagon túl, a le­véltári forrásokat is figye­lembe vesszük, akkor vélemé­nyünk szerint az idézett cikk megállapításai módosításra szorulnak. Sárváron 1919. feb­ruár 24-én ugyanis nem ter­melőszövetkezet alakult, ha­nem a bajor királyi uradal­mat államosították. Terme­lőszövetkezetté való átalakítá­sára csak később került sor. E megállapításunkat két úton tudjuk bizonyítani: egy­részt a sajtóanyag részletesebb elemzésével, másrészt a levél­tári források felhasználásával. Már az idézett újságcikkek sem bizonyítják egyértelmű­en azt, hogy termelőszövet­kezet létesült ekkor Sárváron. A Vasmegyei Napló 1919. feb­ruár 21-i számában arról ol­vashatunk, hogy a cselédek, „azt­ követelték, hogy az ura­dalmat állami kezelésbe ve­gyék át.’’ A Vasmegyei Hír­lapból pedig 1919. február 21- én arról értesülünk, hogy a cselédek „küldöttségileg jár­nak el a kormánynál oly ér­telemben, hogy az állam vegye saját, kezelésébe a sár­vári uradalmat.” Az uradalom állami keze­lésbe vétele 1919. február 24- én meg is történt. Arra most nem térünk ki, hogy ezt mi előzte meg és hogyan történt az államosítás, mert jelen kérdésünk szempontjából ez nem lényeges. Annyit azon­ban szükségesnek tartunk megjegyezni hogy ez nem egé­szen úgy zajlott le, ahogyan a sajtó erről beszámolt. A helyszínen készült jegyző­­könyvek ezeknél pontosabban rögzítették az eseményeket. A február 24-i akcióval kap­csolatban Urbán László a Testvériség 1919. február 27- i számából a következőket idézte: „Ami igazi szocialista gondolat a népkormány föld­­birtokpolitikájában van, an­nak magja az egész ország­ban először Vasvármegyében, a sárvári várkastély udvarán lett elvetve.” Ez azonban egyáltalán nem bizonyíték ar­ra vonatkozóan, hogy terme­lőszövetkezetet hoztak létre. Az „igazi szocialista gondo­lat” itt három dologra vonat­kozhat: földosztásra, termelő­­szövetkezet szervezésére és államosításra. Politikai fel­fogás kérdése volt, hogy ezek közül ki-ki melyiket tekintet­te „igazi szocialista gondolat­nak”. A Testvériség a terme­lőszövetkezetet szorgalmazta. A fenti idézetben „az egész országban először”­­ kitétel csak az államosításra vonat­kozhatott, mert a bajor ki­rályi uradalom termelőszövet­kezetté való átalakítása ekkor még csak terv volt. Ezt bizonyítja egyébként már az is, ha tovább olvas­suk a Testvériség február 27-i számát. A már idézett rész után, a cikk végén ez áll: „A népkormány megbízottai bir­tokba vették a sárvári ura­dalmat, de ugyanakkor kije­lentették azt, hogy az a föld nem kerül földarabolás és ki­osztás alá, hanem azt át fog­ják adni a munkások és tiszt­viselők termelőszövetkezeté­nek.” Ennek szellemében intéz­kedett a Sárvári Munkásta­nács is 1919. február 25-én. Az ekkor készült jegyzőkönyv­ben — ami a Párttörténeti Intézetben fellelhető — a kö­vetkezőket olvashatjuk: „... a Munkástanács üdvözli a föld­­művelési minisztériumot, hogy a ... bajor királyi uradalom kezelését átvette, ... egyide­jűleg kifejezi azon kívánsá­gát, hogy a normális ter­melési viszonyok be­álltával a birtokot szö­vetkezeti kezelésbe vegye át a munkásság.” A szövetkeze­ti átvétel előkészítésére a Munkástanács bizottságot je­lölt ki. Ennek tagjai: Magyar József Urbán Lajos, dr. Ló­ránt Mihály és Pfeffer Pál. Ezekből már egyértelműen megállapítható, hogy 1919. február 24-én még nem ala­kult Sárváron termelőszövet­kezet. Ez csak március vé­gén következett be. Az 1919. augusztus 21-én Urbán Lajos kihallgatásán felvett jegyző­könyv (Párttörténeti Intézet) alapján állíthatjuk ezt. Ezen­kívül alátámasztja ezt a meg­állapítást, hogy Bauer Imre miniszteri biztos — aki az uradalmat ideiglenesen vezet­te — 1919. március 29-én ment el Sárvárról. (Szombat­­helyi Állami Levéltár, Vas megyei Direktórium 237 (D.) Távozása — mivel helyette nem neveztek ki új miniszte­ri biztost, — nyilván össze­függésben volt az uradalom­nak termelőszövetkezetté tör­tént átszervezésével. Az elmondottakból követ­kezik, hogy nem kell a tör­ténelemkönyvet kiigazítani. Az elsőség marad Somogy megyéé. Ezt egyébként a Test­vériség is megerősíti. 1919. április 18-án ugyanis a kö­vetkezőket írta: „Magyaror­szágon az első termelőszövet­kezet Somogy Vármegyében alakult meg, és ezért a Test­vériség szerkesztősége Ka­posvárra küldte ki budapesti munkatársát, hogy a termelő­­szövetkezetek munkáját a helyszínen tanulmányozza.. .* Ha Sárváron alakult volna meg — több ezer holdon — az első termelőszövetkezet, akkor erről az idézett lap nem így nyilatkozna. A termelőszövetkezeti prob­lémán túl még egy megjegy­zést kívánunk tenni Urbán László cikkével kapcsolatban. Arról ír ugyanis, hogy a Föld­munkások és Kisgazdák Or­szágos Szövetsége „országszer­te forradalmi, baloldali irány­vonaláról ismert szervezet” volt. Ez így nem egészen pon­tos. Az igaz, hogy az ország­ban több helyen baloldali szociáldemokraták vezették ezeket a csoportokat — Sár­váron is —­s forradalmi ak­ciókba kezdtek. Azonban ma­ga a szervezet általában a jobboldal befolyása alatt állt, igyekezett visszatartani a for­radalmasod­ás folyamatát, a nem ismerte el a proletáriá­­tus vezető szerepét. (Szemere Vera: Az agrárkérdés 1918— 1919-ben. 82—83. oldal.) Gerse János Rácz János Kert alatt Jóska hátán minden lé­pésnél ide-oda billegett a gi­tár. Csikós frot­r inget viselt, s fakó cowboy-nadrágot. A papucsban minduntalan hát­­racsusszant a lába, de a nagyujjak begörbített,­­ fi­camodó mozdulattal újból visszahúzták talpa alá a szök­ni készülő gumisarut. Mellet­te a kövérségtől ikszes lábú Pufi lihegett. Hosszúra nőtt barátjától állandóan lema­radt, s esetlen bakugrásokkal igyekezett lépést tartani ve­le. Kezében sporttáskát ló­bált, melyből időnként kör­téket vett ki. Tetejüket le­harapta, s jól irányozott kö­péssel az út szélére küldte, aztán bekapta az egész gyü­mölcsöt és a következő kör­téért nyúlt. — Hagyd már abba a za­­bálást — mordult rá a gitá­ros, amikor megálltak a kő­­kerítéses ház rácsos kapuja előtt, s megnyomta a csen­gőt. Pufi pislogott, s a piros­fekete kockás kemping nad­rágjába törölte ujjait. A dá­liabokrok között vezető úton testes asszony közeledett. Ne­hézkesen emelgette, a magas­­szárú cipőből kidudorodó lá­bait. — Na, megjöttetek ti is? — szusszanva, szemrehányóan ej­tette a szavakat. A zárban csikordult a kulcs, vékony macskahanggal zárult az ajtó. — Kézcsók’ — köszöntöt­tek a fiúk. Az asszony válasz helyett a ház mögötti kert fe­lé intett. — Menjetek a kert végébe, a vízparton van a lányokkal — mondta megvető pillantás­sal, s még félhangon hozzá­tette: micsoda világ! A lá­nyok járnak a fiúkhoz... — Lányok? Erről nem is volt szó — nézett össze a két fiú, s a gyümölcsfák ágai alatt bujkálva igyekeztek a táskarádió zenéjének irányá­ba. — Kik ezek? — egyenese­dett fel Jóska, amikor meg­látta a Tamás mellett hasaló bikinis lányokat. — Sosem láttam őket — válaszolt Pufi egykedvűen, s lenyelte a maradék körtét, aztán kilépett a fák alól. Le­dobta sporttáskáját, s kezdte lehúzni magáról a pólóinget. Az egyik lány éppen akkor fordult hátra, hogy a lábán futó hangyát leverte és ész­revette. — Odanézzetek, sztriptíz! — visította. Erre a másik fel­kapta a fejét és erőltetett éles hangon nevetett. — Szevasztok — lépett hoz­zájuk Jóska, fűbe fektetve gitárját. — Már beszéltem rólatok. A barátaim: Juszuf és Pufi — mondta Tamás félkönyék­­re támaszkodva. Feltűnően csinos, jó alakú fiú volt, szé­les vállú, barna bőrű, acél­kék szemű. Nem csoda, hogy a lányok ajkbiggyesztéssel fo­gadták a most érkező „colos” csupacsont, és „dagadt” csu­paháj barátokat. Bemutatkoz­tak. — Maca... — mondta a fe­kete hosszúhajú. — Vica — nyújtotta fel ültéből kezét a szőke. — Ca-Ca?! — cicegtette fogai közt Pufi a hangot, s úgy lerottyant a szőke mel­lé, mint aki ott akar meg­gyökerezni. A lányok megint nevet­tek. Jóska törökülésben he­lyezkedett el velük szemben. — Szombathelyiek vagytok? — kérdezte félvállról, s köz­ben tenyerével kavicsok után kutatott, majd széles ívben egymás után haj­igálta a fo­lyóba cuppanva csobbanó kis köveket. — Nem, csak itt töltenek pár napot a kemping­tábor­ban.* Egy pesti turistacso­porttal jöttek. Tegnap ismer­kedtünk meg a presszóban — válaszolt helyettük Tamás. A feketehajú beidegződött mozdulattal vetette hátra elő­re bukó haját. Fogai között fűszálat tartott, most kivette szájából és a gitárra muta­tott. — Épp ilyen van Péternek is — jelentette ki. — A vőlegénye. Istenien játszik, majdnem felvették az Omegába — toldotta meg Vica és közelebb húzódott Ta­máshoz. — Juszuf meg épp tegnap kapott háromszázharminchá­rom szavas táviratot a Beat­­lesektől, hogy szerződtetik a grönlandi útjukra. Csak azért nem fogadta el, mert aller­giás a fókazsírra — hadarta egy szuszra, halálkomolyan Pufi. VAS NÉPE 1967. augusztus 27. Vasárnap

Next