Vas Népe, 1967. augusztus (12. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-01 / 179. szám
1967. augusztus 1. Kedd 1. Akik most indulnak Szabó Ritát, aki gyakorló állattenyésztési agronómus a jánosházi Petőfi Tsz-ben, a múlt csütörtökön este fél 10- kor ment haza. Lohmanncsirke szállítmány érkezését jelezték este 6-ra, s az átvételnél az állattenyésztőnek illik közreműködni. A szállítmány valahogy késett. Fél 10-kor Rudi hazament, s mit tesz a véletlen?! Tíz órakor megérkeztek a csibét szállító teherautók. — Hát ez van! — mondja a fiatalember.. Ilyen az élet a termelőszövetkezetekben, de azért én ide kötelezem el magamat. Bár lehet, ha letelik a gyakornoki idom, itt nem alkalmaznak, az „ide” a termelőszövetkezetére vonatkozik általában. Sorstársa, Bak Feri, aki vele együtt végzett alig 10 nappal ezelőtt a Körmendi Felsőfokú Technikumban, ugyanitt gyakorol, csak mert a gépésznek készül, fő munkaterülete a műhely. — Te Feri! Gumiköpenyt a föld alól is kerítsetek! Tudod kis kollégám, több mint 500 hold őszi vetésünk lesz és legalább 4 mázsa műtrágyát szeretnék belenyomni minden holdba. Ha az NDK műtrágyaszórót grumi híján nem tudjuk munkába állítani. .. szóval Ferikém, köpeny nélkül ne gyerjek haza... Dr. Erdős László, a Petőfi főagronómusa okította ilyen módon a fiatal gépésztechnikust, aki anyagbeszerző körútra indult Szombathelyre. Szabó Rudi, akinek minden, testvére mezőgazdasági főiskolába, vagy technikumba jár, akinek papája is tsz-agronómusként ment nyugdíjba, az egyik szomszéd faluból, Nemeskeresztúrról jár ide. Bak Feri Bobéról kerekez át reggelenként és mintha csak a véletlenek halmozódnának a két fiatalember körül, az ő indítása is szakmába vágó volt. A papája vasúti gépész. S bár a két fiatalember még terveknél tovább nem jutott, az tény, hogy önként és hivatásból választották a szövetkezetet. Majd egyszer később, a katonaság után meg, ha már a szövetkezeti dolgokban is otthonosan mozognak, nekivágnak az egyetemnek is. Hiszen az ember nem tanulhat meg mindent 21 éves korára. Itt van Laci bácsi, a főagronómus, aki fiaként is elfogadhatná a két fiatalembert, s lám, ő is bújja a szakirodalmat, figyel ■ az útra, mert a világ csak úgy halad előre, ha az ember „nyüzsög” közben. A két fiú hát nyüzsög. Az- a nap, amikor találkoztam velük, éppen a mák szélmérésénél serénykedtek Nem nagy munka ez, jóformán csak számolni kell tudni hozzá. Mégis sokat mond egy kezdő fiatalembernek. Némi képet alkothatnak olyan fogalmaikról, mint jövedelemelosztás, a tagság részesedése, anyagi érdekeltség. Hogy a fan, , *** kezeti parasztok hogyan fo gadják őket, mennyire veszik komolyan ifjúságukat és szakmai képzettségüket, ma még nehéz lenne lemérni. Mindketten néhány kilométerre laknak a gyakorló gazdaságtól, lakás, étkezés, fel sem merül. A családi otthon gondoskodik mindenről. 1200 forintot az államtól kapnak. Nem sok, no, de ha az ember még a katonaság előtt áll, s a diplomáján alig száradt meg a tinta, ne legyen elégedetlen Hogy a jövőt hogyan képzelik? Sok mindentől függ ez is. Ha létrejön a tervezett, szövetkezeti egyesülés, Szabó Rudi faluja az egyesült tsz- hez tartozik majd. Bak Feri, meg amúgy is itt van a szomszédban. — A gépműhelyünket... kérem azt ne nézze meg! Majd, ha a nagy tsz létrejön, akkor lehet itt valamit csinálni, valami olyat, amit mi az iskolában tanultunk — mondja Bak Feri. Talán csak egy dologban biztosak még a jövőt illetően. Abban, hogy alkalmazottként akarnak dolgozni a gyakornoki idő letelte után is. Nem, nem a tagság ellen van kifogásuk, mármint az ellen, hogy a szakember tagja legyen a szövetkezetnek, amelyben dolgozik. Csak úgy látják, hogy a szövetkezeti üzemszervezés rendkívül fontos része a szakemberek munkájának. S talán az boldogul könnyebben, aki szervezetileg „független”. — A kombájnosoknak most, aratás idejére bérel egy szállást a szövetkezet. Ezt jó lenne megtartani — mondják —, mert most ugyan nyár van, de jön majd az őszi eső, a tél, s bizony akkor a gyakornok feje fölé is elkelne a födél. Sőt, most is. Ha fél 5- kor kijön az ember az istállóba, vagy a műhelybe, mint ahogy az gyakran megesik, bizony napközben elkelne, néhány órai pihenés, egy-egy könyv, vagy folyóirat fellapozása — ha lenne hol. Most, a Laci bácsi nyakára telepszünk, bár ő is „albérlő” egyelőre neki sincs lakása. Az albérlete a főkönyvelői szoba egyik sarka. Azt mondja az egyik tehenész, hogy nemrégiben a doktor úr — így nevezik a főagronómust — egy bajszos fiút hozott ide reggel és azt mondta: „Emberek! Szabó Rudi állattenyésztési agronómus. Gyakornok. Az a munkahelye, ami maguknak, az állattenyésztő telepek. Kérem, hogy amit mond, úgy vegyék, mintha tőlem hallanák”. A gépműhelyben Bak Ferit mutatta be hasonlóképpen a főagronómus. Amikor a doktor úr a fiatal gyakornokkal eltűnt az istállók végében, az egyik öreg tehenész így szólt: — Hogy miből lesz a cserebogár. ..?! Szánat Anna ! ! Egyházasrádóc határában új lenkazlak magasodnak fél kilométernyire az országúttól. Az idei lentermést veszik itt át. A nyári napfény a gabonákkal együtt megérlelte a lenszálakat is. Két hete már, hogy megkezdték a nyűvést. Innen még hosszú az út a kazlakig. Arendre került len kévébe szedése fárasztó munka és nem gépesíthető. Sok munkáskéz kell ahhoz, hogy a milliónyi szál zsineggel átkötözve kepébe kerüljön. S ha jó a termés, mindez még nagyobb gond. A férfiak többsége szalmakazlaknál, vagy a cséplőgép mellett verejtékezik, a lenendek az asszonyokra várnak. Az átvevőhelyen egymást érik a traktorok, szekerek. Éppen a nemesrempehollósi Győzelemből érkeznek. 70 holdon termeltlent a tsz. Tavasszal vegyszerezték, könnyen is nyűtték a növényt. Bőven volt kéz a felkötéshez. A lengyár eddig 250 mázsát vett át tőlük. Egyharmada harmad osztályú, a többi valamivel gyengébb minőségű. Színre jó a len, csak a szára rövid. Az egyházasrádóciak is átadtak már 170 mázsát. Magyar- és Molnaszecsőd végzett. 20—21 mázsás holdanként, átlagaik voltak. Rádóskölked ennél is jobb: 22 mázsa körül jár. Újabb szekér érkezik, a rajta levő kévék zöldessárga színűek. Próbavétel. A gyökérvaktól az első szárelágazásig 57 centiméter hosszú a növény. Vastagsága is megfelelő. Magasabb minőségi osztályba sorolják majd. Az országút felé menet ismét szekerekkel találkozunk. Szentpéterfáról jöttek. A szentpéterfai tsz száz mázsán felül szállított mostanáig. G. P. Sokasodnak a lenkazlak Átvétel előtt... Egymás után rakják lenkévéből a kazlakat. Elhanyagolt elemi hitelesség Teljes egyetértésre, általános helyeslésre talált a közvéleményben a legutóbbi megyei pártértekezlet határozatának egyik követelménye: „Minden kommunista vezetőnek s mindazoknak, akiknek a mi rendszerünk tisztséget, intézkedési jogkört adott, elemi kötelessége a munkások, a nehéz helyzetben levő dolgozó emberek ügyével való lelkiismeretes törődés”. Harcba szólított ez a határozat a lélektelenség- ellen, a közélet tisztaságáért, a bizalmatlanság, közömbösség felszámolására. Alig több, mint háromnegyed év távlatából tapasztalhatjuk, sokat tettünk a pártértekezlet óta a gazdasági társadalmi, művelődési, politikai és sok más területre hozott határozatok végrehajtásában. Úgy tűnik azonban hogy e fentebb említett elemi kötelességet az érdekelt vezetők, tisztségviselők nagy része még elhanyagolja. Hányszor hallani pártbizottsági fogadónapokon, vagy éppen munka közben bekopogtató panaszosoktól. ..Ilyen és ilyen ügyem van, amit szerettem volna elintézni a tanácson, de nem hallgattak meg. Aki intézkedni tudna, egyszerűen nem is fogadott. ..” Máskor az üzem, a munkahely vezetőiről mondanak hasonló véleményeket a pártbizottsághoz fordulók. Akad, akiben már annyira megrögződött az „úgysem hallgatnak meg” gondolata, hogy panaszával írásban fordul, eggyszerre minden szervhez, ahonnan megoldást remélhet. Utána derül ló, az esetek többségében egyszerű a megoldás. Akár a helyszínen is tudtak volna intézkedni, ha meghallgatják a panaszt. Sőt, elég gyakran még intézkedésre sincs szükség, csak a körülmények ismertetésére, a megfelelő érvek felsorakoztatására. Csakhogy erre nem ritkán már úgy kerül sor, hogy a felsőbb szervtől, vagy a pártbizottságtól kénytelenek átszólni: „Legyetek szívesek, hallgassátok meg ezt az embert, segítsétek megoldani ügyét!” Érdekes módon, az ügyintéző ajtaja ilyenkor általában kitárul, az elintézés a vártnál kedvezőbb, s már megy is a telefon jelentés: „örülök, hogy hozzám küldted ezt az embert, legalább segíthettem rajta. Bár már előbb jött volna”. Persze, az is megesik, hogy a kívánt intézkedés elmarad, még a beajánlott panaszost sem fogadják. Lehet, hogy az ügyintézőnek van igaza hiszen ő ismeri pontosan a körülményeket, az ügy előzményeit — az ilyen esetek nagy részében. Eljárása mégis elítélendő és tarthatatlan, mert nem az ügyfélt nyugtatja meg, hanem annak kiiktatásával vitatkozik. Bárki tapasztalhatja, mennyire károsan hatnak az ilyen jelenségek a közvéleményre, a társadalom erkölcsének alakulására, a szocialista gondolkodásmód fejlődésére. Ezért tette elemi kötelességgé a megyei pártértekezlet, a munkások, a nehéz helyzetben levő dolgozó emberek ügyével való lelkiismeretes törődést. Ne engedjük hát elhanyagolni, de félreértelmezni és rosszul gyakorolni se ezt az elemi kötelességet. D. M. VAS NÉPE Cselekvő várakozás Aligha van többet emlegetett téma Magyarországon, mint a gazdaságirányítási rendszer 1968. január elsejével induló reformja. Autóbuszon és vonaton, műhelyben és irodákban erről beszélnek — nagyon komolyan és „magyar módra” viccekkel fűszerezve, óvatos tartózkodással és reális latolgatásokkal, derűlátással és borúvárással, szóval: sokféle árnyalatban és hangulatban. Az alaphangot természetesen — hiszen közvéleményünk ma már sokkalta tájékozottabb a gazdasági mechanizmus kérdéseiben, mint mondjuk akár egy félévvel ezelőtt is — két felismerés adja meg. Az egyik, hogy a gazdasági mechanizmus reformja nem valamiféle öncél, hanem az élet megjavításának, a társadalmi gyarapodás fokozásának, a szocialista építésnek adottságaink között kötelező sebességváltása, a másik, hogy ez a szakemberek által kidolgozott gazdaságpolitikai lépés a mi szocialista viszonyaink között zajlik és lebonyolítása közben a dolgozó rétegeket tartósan hátrány nem érheti, kivívott alapvető vívmányaink és eredményeink nem csorbulhatnak. Mind a kettőnek garanciája van: az egyiknek a gazdaságvezetés sokoldalú tapasztalatszerzése és hozzáértése, a másiknak maga politikánk, a rendszer lényeges szocialista és demokratikus vonásait, mindig erősíteni akaró párt és a kormány politikája. Mindezt előre kell bocsátani ahhoz, ha az ember jó lelkiismerettel ki akarja mondani: közvéleményünkben általában egyetértés mutatkozik, sőt, az egyetértés helyenként igen sokat várásba csap át, nem azt mondjuk, hogy túlzott várakozásba, de egy kissé „csodavárásba”. Ezt szokták úgy kifejezni, hogy „estéről-reggelre való változást” remélnek az emberek. Bizonyos, hogy 1968. január 1. nagyon jelentős dátuma lesz a magyar gazdasági életnek. De nem fog egy csapásra megoldani minden gondot. Fontosabban: nem önmagától fogja megoldani a feladatokat, eltüntetni a korszerűtlent, az elavultat. A várakozást üdvözölni kell, ha aktív. Mit jelent ez? Talán azt, hogy mindenki dolgozza ki a maga „új mechanizmusát”? Kádár János óvott tőle a KISZ nemrég lezajlott VII. kongresszusán, hogy most mindenki kidolgozza a maga mechanizmusát, minden szervezet, társadalmi szövetség, — ahelyett, hogy a nagy központi elgondolás realitását próbálja a maga területén megvalósítani. A közöset, az egészet segíteni ott, ahová az embert a maga munkája, üzemének fegyelme, rendje, igénye állította, ez a soron következő tennivaló. Új szemlélet és új magatartás a vállalatok gazdasági vezetőinek munkájában, dönteni tudás és felelősséget vállalni mérés: ezt igényli az új mechanizmus a kisebb-nagyobb „csúcsokon”. Ez nem új felfedezés,politikusok és közgazdászok azóta hangoztatják, amióta a reform egyáltalán szóba került És bizonyára, aki azt kérdezi, ugyan hogyan készülhet fel erre akár egy igazgató, akár egy főmérnök, akár a művezető, de méginkább az esztergályos, akitől az új és a legújabb kökörülmények között is azt fogják megkövetelni, amit eddig: X mennyiségű Y típusú tengely esztergálását. Bizonyos, hogy ma nem lehet jövő februári vagy éppen 1969 februári feladatokat teljesíteni. Nem is ámt különben, ha megszokjuk, hogy az új mechanizmust nem egy dátumhoz kötjük, hanem egy jövendő feladat hosszú időszakának, korszakának szánjuk, amely csak kezdődik január elsejével, de nem marad azonos szinten, hanem fejlődik, változik, maga is változtatja struktúráját. Éppen azért, mert sok tapasztalatot majd menet közben kell értékelni és sok elgondolást esetleg menet közben átértékelni. Ilyen értelemben tehát előre dolgozni nem lehet. De lehet előre úgy dolgozni, hogy a gazdaságirányítás reformja — sportnyelven szólva — minél jobb startot vehessen. Nem száz százalékig tisztázott minden dolgozó ember számára, mik lesznek vele szemben az új követelmények? Lehet. De arra már lehet „edzést”” folytatni, mi nem kell, mi lesz tűrhetetlen és mi nem bírja ki az új viszonyokat az új mechanizmusban. Szívfájdalom nélkül búcsút lehet venni a fegyelmezetlenségtől, az üzemi élet pontatlanságaitól, amelyeket ezután riasztóbban jelez majd a temelékenység mutatója és a nyereség csökkenése. A piaccal szemben érzett fölényes nemtörődömségtől, a raktárra termelés a tonnaterv-teljesítés, a „mindent átvesznek” biztonságától. A kalapáccsal bevert csavarok és az érthetetlen hanyagsággal csomagolt bútoroktól és exportgépektől. A felelősség áthárításától, a felső utasítások nyűge.0l — de a rájuk való bokos hivatkozás kényelmétől is. Ezt a búcsút pedig már ma meg lehet kezdeni. Új naptárra való tekin■** tét nélkül foglalkozni lehet az üzemi demokrácia szervezetének „bejáratásával”, a szakszervezeti bizottságok munkájának, módszereinek tökéletesítésével. B. F.. r