Vas Népe, 1967. augusztus (12. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-01 / 179. szám

1967. augusztus 1. Kedd 1. Akik most indulnak Szabó Ritát, aki gyakorló állattenyésztési agronómus a jánosházi Petőfi Tsz-ben, a múlt csütörtö­kön este fél 10- kor ment haza. Lohmann­­csirke szállítmány érkezését jelezték este 6-ra, s az át­vételnél az állat­tenyésztőnek illik közreműködni. A szál­lítmány valahogy késett. Fél 10-kor Rudi hazament, s mit tesz a véletlen?! Tíz órakor megérkeztek a csibét szállító teherautók. — Hát ez van! — mondja a fiatalember.. Ilyen az élet a termelőszövet­kezetekben, de azért én ide kötelezem el magamat. Bár lehet, ha letelik a gyakorno­ki idom, itt nem alkalmaznak, az „ide” a ter­me­lőszövetkezetére vonatkozik általában. Sorstársa, Bak Feri, aki vele együtt végzett alig 10 nappal ezelőtt a Körmendi Felsőfokú Technikumban, ugyanitt gyakorol, csak mert a gépésznek készül, fő mun­katerülete a műhely. — Te Feri! Gumiköpenyt a föld alól is kerítsetek! Tudod kis kollégám, több mint 500 hold őszi vetésünk lesz és le­galább 4 mázsa műtrágyát szeretnék belenyomni minden holdba. Ha az NDK műtrá­gyaszórót grumi híján nem­ tudjuk munkába állítani. .. szóval Ferikém, köpeny nél­kül ne gyerjek haza... Dr. Erdős László, a Petőfi főagronómusa okította ilyen módon a fiatal gépésztechni­kust, aki anyagbeszerző kör­útra indult Szombathelyre. Szabó Rudi, akinek minden, testvére mezőgazdasági főisko­lába, vagy technikumba jár, aki­nek papája is tsz-agronómus­­ként ment nyugdíjba, az egyik szomszéd faluból, Ne­­meskeresztúrról jár ide. Bak Feri Bobéról kerekez át reg­gelenként és mintha csak a véletlenek halmozódnának a két fiatalember körül, az ő indítása is szakmába vágó volt. A papája vasúti gépész. S bár a két fiatalember még terveknél tovább nem ju­tott, az tény, hogy önként és hivatásból választották a szö­­­­vetkezetet. Majd egyszer ké­sőbb, a katonaság után meg, ha már a szövetkezeti dolgok­ban is otthonosan mozognak, nekivágnak az egyetemnek is. Hiszen az ember nem tanul­hat meg mindent 21 éves ko­rára. Itt van Laci bácsi, a főagronómus, aki fiaként is elfogadhatná a két fiatalem­bert, s lám, ő is bújja a szak­irodalmat, figyel ■ az útra, mert a világ csak úgy halad előre, ha az ember „nyü­zsög” közben. A két fiú hát nyüzsög. Az- a nap, amikor találkoztam ve­­­­lük, éppen a mák szélméré­sénél serénykedtek Nem nagy munka ez, jóformán­­ csak számolni kell tudni hoz­zá. Mégis sokat mond egy kezdő fiatalembernek. Némi képet alkothatnak olyan fo­galmaikról, mint jövedelem­elosztás,­ a tagság részesedése, anyagi érdekeltség. Hogy a fa­n, , *** kezeti parasztok hogyan fo­­ gadják őket, mennyire veszik komolyan ifjúságukat és szak­mai képzettségüket, ma még nehéz lenne lemérni. Mindketten néhány kilomé­terre laknak a gyakorló gaz­daságtól, lakás, étkezés, fel sem merül. A családi otthon gondoskodik mindenről. 1200 forintot az államtól kapnak. Nem sok, no, de ha az em­­­­ber még a katonaság előtt­­ áll, s a diplomáján alig szá­radt meg a tinta, ne legyen elégedetlen Hogy a jövőt hogyan kép­zelik? Sok mindentől függ ez­­ is. Ha létrejön a tervezett,­­ szövetkezeti egyesülés, Szabó­­ Rudi faluja az egyesült tsz-­­ hez tartozik majd. Bak Feri,­­ meg amúgy is itt van a szom­­­­szédban. — A gépműhelyünket... ké­rem azt ne nézze meg! Majd, ha a nagy tsz létrejön, ak­kor lehet itt valamit csinál­ni, valami olyat, amit mi az iskolában tanultunk — mond­ja Bak Feri­. Talán csak egy dologban biztosak még a jövőt illető­en. Abban, hogy alkalmazott­ként akarnak dolgozni a gya­kornoki idő letelte után is. Nem, nem a tagság ellen van kifogásuk, mármint az ellen, hogy a szakember tagja le­gyen a szövetkezetnek, amely­ben dolgozik. Csak úgy lát­ják, hogy a szövetkezeti üzemszervezés rendkívül fon­tos része a szakemberek munkájának. S talán az bol­dogul könnyebben, aki szer­vezetileg „független”. — A kombájnosoknak most, aratás idejére bérel egy szál­lást a szövetkezet. Ezt jó len­ne megtartani — mondják —, mert most ugyan nyár van, de jön majd az őszi eső, a tél, s bizony akkor a gya­kornok feje fölé is elkelne a födél. Sőt, most is. Ha fél 5- kor kijön az ember az istál­lóba, vagy a műhelybe, mint ahogy az gyakran megesik, bizony napközben elkelne, néhány órai pihenés, egy-egy könyv, vagy folyóirat fellapo­zása — ha lenne hol. Most, a Laci bácsi nyakára telep­szünk, bár ő is „albérlő” egyelőre neki sincs lakása. Az albérlete a főkönyvelői szoba egyik sarka. Azt mondja az egyik te­henész, hogy nemrégiben a doktor úr — így nevezik a főagronómust — egy bajszos fiút hozott ide reggel és azt mondta: „Emberek! S­zabó Rudi állattenyésztési agronó­mus. Gyakornok. Az a mun­kahelye, ami maguknak­, az állattenyésztő telepek. Kérem, hogy amit mond, úgy vegyék, mintha tőlem hallanák”. A gépműhelyben Bak Ferit mutatta be hasonlóképpen a főagronómus. Amikor a doktor úr a fiatal gyakornokkal eltűnt az istállók végében, az egyik öreg tehenész így szólt: — Hogy miből lesz a cse­rebogár. ..?! Szán­at­­ Anna ! ! Egyházasrádóc határában új lenkazlak magasodnak fél kilométernyire az ország­­úttól. Az idei lentermést veszik itt át. A nyári napfény a gabo­nákkal együtt megérlelte a lenszálakat is. Két hete már, hogy megkezdték a nyűvést. Innen még hosszú az út a kazlakig. A­­rendre került len kévébe szedése fárasztó munka és nem gépesít­hető. Sok munkáskéz kell ahhoz, hogy a milliónyi szál zsineggel átkötözve kepébe kerüljön. S ha jó a termés, mindez még nagyobb gond. A férfiak többsége szalma­kazlaknál, vagy a cséplő­gép mellett verejtékezik, a len­endek az asszonyokra várnak.­ Az átvevőhelyen egymást érik a traktorok, szekerek. Éppen a nemesrempeholló­­si Győzelemből érkeznek. 70 holdon termelt­­lent a tsz. Tavasszal vegyszerezték, könnyen is nyűtték a nö­vényt. Bőven volt kéz a fel­kötéshez. A lengyár eddig 250 mázsát vett át tőlük. Egyharmada harmad osztá­lyú, a többi valamivel gyen­gébb minőségű. Színre jó a len, csak a szára rövid. Az egyházasrádóciak is átadtak már 170 mázsát. Ma­gyar- és Molnasz­ec­sőd vég­zett. 20—21 mázsás holdan­ként, átlagaik voltak. Rá­­dóskölked ennél is jobb: 22 mázsa körül jár. Újabb szekér érkezik, a rajta levő kévék zöldessár­ga színűek. Próbavétel. A gyökérvaktól az első szár­­elágazásig 57 centiméter hosszú a növény. Vastagsá­ga­ is megfelelő. Magasabb minőségi osztályba sorolják majd. Az országút felé menet ismét szekerekkel találko­zunk. Szentpéterfáról jöt­tek. A szentpéterfai tsz száz mázsán felül szállított mos­tanáig. G. P. Sokasodnak a lenkazlak Átvétel előtt... Egymás után rakják lenkévéből a kazlakat. Elhanyagolt elemi hitelesség Teljes egyetértésre, általános helyeslésre talált a közvéleményben a legutóbbi megyei párt­értekezlet határozatának egyik követelménye: „Min­den kommunista vezetőnek s mindazoknak, akiknek a mi rendszerünk tisztséget, intézkedési jogkört adott, elemi kötelessége a munkások, a nehéz hely­zetben levő dolgozó emberek ügyével való lelkiis­meretes törődés”. Harcba szólított ez a határozat a lélektelenség-­ ellen, a közélet tisztaságáért, a bizal­matlanság, közömbösség felszámolására. Alig több, mint háromnegyed év távlatából tapasz­talhatjuk, sokat tettünk a pártértekezlet óta a gaz­dasági társadalmi, művelődési, politikai és sok más területre hozott határozatok végrehajtásában. Úgy tűnik azonban hogy e fentebb említett elemi köteles­séget az érdekelt vezetők, tisztségviselők nagy ré­sze még elhanyagolja. Hányszor hallani pártbizott­sági fogadónapokon, vagy éppen munka közben be­kopogtató panaszosoktól. ..Ilyen és ilyen ügyem van, amit szerettem volna elintézni a tanácson, de nem hallgattak meg. Aki intézkedni tudna, egyszerűen nem is fogadott. ..” Máskor az üzem, a munkahely vezetőiről mon­danak hasonló véleményeket a pártbizottsághoz for­dulók. Akad, akiben már annyira megrögződött az „úgysem hallgatnak meg” gondolata, hogy panaszá­val írásban fordul, eggyszerre minden szervhez, ahon­nan megoldást remélhet. Utána derül ló, az esetek többségében egyszerű a megoldás. Akár a helyszínen is tudtak volna intézkedni, ha meghallgatják a panaszt. Sőt, elég gyakran még intézkedésre sincs szükség, csak a körülmények ismertetésére, a megfelelő érvek fel­sorakoztatására. Csakhogy erre nem ritkán már úgy kerül sor, hogy a felsőbb szervtől, vagy a pártbi­zottságtól kénytelenek átszólni: „Legyetek szívesek, hallgassátok meg ezt az embert, segítsétek meg­oldani ügyét!” Érdekes módon, az ügyintéző ajtaja ilyenkor általában kitárul, az elintézés a vártnál ked­vezőbb, s már megy­­ is a telefon jelentés: „örülök, hogy hozzám küldted ezt az embert, legalább segít­hettem rajta. Bár már előbb jött volna”. Persze, az is megesik, hogy a kívánt intézke­dés elmarad, még a beajánlott panaszost sem fo­­gadják. L­ehet, hogy az ügy­in­tézőnek van igaza hiszen ő ismeri pontosan a körülményeket, az ügy előzményeit — az ilyen esetek nagy részében. Eljá­rása mégis elítélendő és tarthatatlan, mert nem az ügyfélt nyugtatja meg, hanem annak kiiktatásával vitatkozik. Bárki tapasztalhatja, mennyire károsan hatnak az ilyen jelenségek a közvéleményre, a tár­sadalom erkölcsének alakulására, a szocialista gon­dolkodásmód fejlődésére. Ezért tette elemi köteles­séggé a megyei pártértekezlet, a munkások, a nehéz helyzetben levő dolgozó emberek ügyével való lelki­­ismeretes törődést. Ne engedjük hát elhanyagolni, de félreértelmezni és rosszul gyakorolni se ezt az elemi kötelességet. D. M. VAS NÉPE Cselekvő várakozás A­ligha van többet em­legetett téma Ma­gyarországon, mint a gazda­ságirányítási rendszer 1968. január elsejével induló re­formja. Autóbuszon és vona­ton, műhelyben és irodák­ban erről beszélnek — na­gyon komolyan és „magyar módra” viccekkel fűszerez­ve, óvatos tartózkodással és reális latolgatásokkal, derű­látással és borúvárással, szóval: sokféle árnyalatban és hangulatban. Az alaphan­got természetesen — hiszen közvéleményünk ma már sokkalta tájékozottabb a gazdasági mechanizmus kér­déseiben, mint mondjuk akár egy félévvel ezelőtt is — két felismerés adja meg. Az egyik, hogy a gazdasági mechanizmus reformja nem valamiféle öncél, hanem­ az élet megjavításának, a tár­sadalmi gyarapodás fokozá­sának, a szocialista építés­nek adottságaink között kö­telező sebességváltása, a má­sik, hogy ez a szakembe­rek által kidolgozott gaz­daságpolitikai lépés a mi szocialista viszonyaink kö­zött zajlik és lebonyolítá­sa közben a dolgozó réte­geket tartósan hátrány nem érheti, kivívott alapvető vívmányaink és eredmé­nyeink nem csorbulhatnak. Mind a kettőnek garanciája van: az egyiknek a gazda­ságvezetés sokoldalú tapasz­talatszerzése és hozzáértése, a másiknak maga politi­kánk, a rendszer lényeges szocialista és demokratikus vonásait, mindig erősíteni akaró párt és a kormány politikája. Mindezt előre kell bocsá­tani ahhoz, ha az ember jó lelkiismerettel ki akarja mondani: közvéleményünk­ben általában egyetértés mutatkozik, sőt, az egyet­értés helyenként igen sokat várásba csap át, nem azt mondjuk, hogy túlzott vá­rakozásba, de egy kissé „cso­davárásba”. Ezt szokták úgy kifejezni, hogy „estéről-reggelre va­ló változást” remélnek az emberek. Bizonyos, hogy 1968. január 1. nagyon je­lentős dátuma lesz a ma­gyar gazdasági életnek. De nem fog egy csapásra meg­oldani minden gondot. Fon­tosabban: nem önmagától fogja megoldani a feladato­kat, eltüntetni a korszerűt­lent, az elavultat. A várakozást üdvözölni kell, ha aktív. Mit jelent ez? Talán azt, hogy mindenki dolgozza ki a maga „új mechanizmu­sát”? Kádár János óvott tő­le a KISZ nemrég lezajlott VII. kongresszusán, hogy most mindenki kidolgozza a maga mechanizmusát, min­den szervezet, társadalmi szövetség, — ahelyett, hogy a nagy központi elgondolás realitását próbálja a maga területén megvalósítani. A közöset, az egészet segíteni ott, ahová az embert a ma­ga munkája, üzemének fe­gyelme, rendje, igénye ál­lította, ez a soron következő tennivaló. Új szemlélet és új maga­tartás a vállalatok gazda­sági vezetőinek munkájában, dönteni tudás és felelőssé­get vállalni mérés: ezt igényli az új mechanizmus a kisebb-nagyobb „csúcso­kon”. Ez nem új felfedezés,­­politikusok és közgazdászok­ azóta hangoztatják, amióta a reform egyáltalán szóba került És bizonyára, aki azt kérdezi, ugyan hogyan ké­szülhet fel erre akár egy igazgató, akár egy főmérnök, akár a művezető, de még­­inkább az esztergályos, aki­től az új és a legújabb kökö­rülmények között is azt fog­ják megkövetelni, amit ed­dig: X mennyiségű Y tí­pusú tengely esztergálását. Bizonyos, hogy ma nem lehet jövő februári vagy éppen 1969 februári felada­tokat teljesíteni. Nem is ámt különben, ha megszokjuk, hogy az új mechanizmust nem egy dátumhoz kötjük, hanem egy jövendő feladat hosszú időszakának, korsza­kának szánjuk, amely csak kezdődik január elsejével, de nem marad azonos szin­ten, hanem fejlődik, válto­zik, maga is változtatja struktúráját. Éppen azért,­ mert sok tapasztalatot majd menet közben kell értékelni és sok elgondolást esetleg menet közben átértékelni.­ Ilyen értelemben tehát előre dolgozni nem lehet. De lehet előre úgy dol­gozni, hogy a gazdaságirá­nyítás reformja — sport­­nyelven szólva — minél jobb startot vehessen. Nem száz százalékig tisztázott minden dolgozó ember szá­mára, mik lesznek vele szemben az új követelmé­nyek? Lehet. De arra már lehet „edzést”” folytatni, mi nem kell, mi lesz tűrhetet­len és mi nem bírja ki az új viszonyokat az új mecha­nizmusban. Szívfájdalom nélkül bú­csút lehet venni a fegyel­­mezetlenségtől, az üzemi élet pontatlanságaitól, ame­lyeket ezután riasztóbban jelez majd a tem­elékeny­­ség mutatója és a nyere­ség csökkenése. A piaccal szemben érzett fölényes nemtörődömségtől, a raktár­ra termelés a tonnaterv-tel­­jesítés, a „mindent átvesz­nek” biztonságától. A kala­páccsal bevert csavarok és az érthetetlen hanyagsággal csomagolt bútoroktól és ex­­portgépektől. A felelősség­­ áthárításától, a felső uta­sítások nyűge.0l — de a rá­juk való b­­okos hivatkozás kényelmétől is. Ezt a bú­csút pedig már ma meg lehet kezdeni. Ú­j naptárra való tekin­■*­* tét nélkül foglalkozni lehet az üzemi demokrácia szervezetének „bejáratásá­val”, a szakszervezeti bizott­ságok munkájának, módsze­reinek tökéletesítésével. B. F.. r

Next