Vas Népe, 1968. február (13. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-01 / 26. szám
A testvérországok életéből A Szovjetunió gyémántkincsei Moszkvában, a Kremlben kialmolták a Szovjetunió drágjaivó kincseit. Ezt a kincstárat 1922-ben hozták létre. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom első napjaitól leltárba vették a volt cári udvar értékeit. Vannak köztük világhírű drágakövek, a XVII—XIX századi orosz ötvösművészek alkotásai és a koronaékszerek. A Szovjetunió gyémántkincsei azóta állandóan gyarapodtak. Ide kerültek Jakutföld ritka nagyságú és szépségű gyémántjai, és a szovjet gyárakban készült mesterséges brilliánsok. A Szovjetunió — tudvalévően — a világ gyémántpiacának egy legnagyobb szállítója! A kiállítás látogatói előtt feltárul Mirnij város képe, ahol ma 30 ezren élnek. Ez a város a szovjet gyémántbányászat központja. A ■ fő helyet a legnagyobb szovjet gyémántkristályok foglalják el, köztük a „Marija”, amelynek súlya 106 karát. Mellette egy fiatal asszony fenyképe, Marija Komyemskináé, aki a mirniji dúsítóban dolgozik, mint gépkezelő. Ő talált rá erre a kőre A terem közepén hatalmas Üvegvitrinben száz nyersaranylelet, köztük a világ legnagyobb, 36 kg-os „Nagy háromszög” nevű aranyröge. Nagy érdeklődést keltenek a múlt századi kincsek: ötezer brilliáns ékesíti a nagy uralkodó koronát, ezek két világ legnagyobb és legszebb, túlveszik a mintegy 400 ka úgynevezett „ceyloni zafírját”, rátos vörös rubint. Brazil brit- Itt látható a legendák övezte liánsok közé dolgozták be a „Orlov” és a „Sah” gyémánt. A Jakutfölden bányászott drágakövek. (Fotó: V. Jakovlev / AFN) 2 27. Másnap tovább indultak, és Galamb már a sorban menetelt. Troppauer őszinte bánatára négy párral hátrább. Valamennyien frissen, vidáman idultak útnak, de most már a Szahara közepén túl, olyan vidéken jártak, ahol háromnégy nap távolságra nem akadt oázis, és a katonák kimerülten, elcsigázottan rótták a port. Este a sivatagban táboroztak. Latouret őrmester maivárta őket az állandóan elöl járó őrjárattal. A vén katonán alig látszott a megerőltető szolgálat. Ha lefogyott valamit, ez csak a bánkódás miatt volt. Mint egy csomó rongy, úgy hullott le a század a forró sivár porra. Latouret kiszemelte a posztokat, és beosztotta a másnapi őrjáratát. Váratlanul megpillantotta Galambot, amint letette a bordáját. — Közlegény! — Igen, őrmester úr! — Magának parancsba adták, hogy a szekéren utazzak. Hogy kerül a menetbe? — Saját kérelmemre a hadnagy úr megengedte, hogy átadjam a helyemet komolyabb invalidusok számára. — Azt hiszem, maga . . . rövidesen elég komoly invalidus lesz .. . Reggel sorakozó előtt fél órával jelentkezik nálam előőrsbe. Rompez! Galamb elégedetten dörzsölte a kezét, mikor odébb ment. .A jó öreg dühös Latouret majd gondoskodik róla, hogy „hivatása teljesítése közben” elhunyjon . .. Ezután kisétált a dombok közé, hogy hátha meglátja valahol a kísértetek Tetszett neki ez a hazajáró úrinő. Leült, és elővette a szájharmonikáját, hogy csalogassa De hiába... Úgy látszik, elriasztotta a megboldogultat... — Csodálatos este van, bajtársi ... — szólalt meg mellette Troppauer. A költő alacsony, vastag alakja végig szürke a portól. Tárt karral kiáltotta: — Ó, Szahara, te királynője a pusztáknak, áldott a por, amellyel a nagy költőt üdvözlöd ... — Dicső gondolataid vannak — helyeselte Galamb. — Csak így tovább... Nincs valami olvasnivalód? Napok óta egyetlen rímedet sem élveztem. — Volt néhány szép sorom ... de most búcsúzom. Galamb, nem olvasok ... Hív a sivatag Valami motoszkál ma bennem! Egy vers. Egy gondolat... Szervusz! És elkacsázott... Napóleoni fürtjeit rendezgetve tépelődött újabb rímeken. Rövidesen eltűnt a sötétben ... Galamb viszont a halott ember problémáján tűnődött, hogy végleg lerázza a lelkiismeretéről. Egyszerűen becsomagol mindent, és elhelyezi a katonai raktárban. Halála esetén felbontják, és ott lesz a cím, hogy a pénzt és az raaktáryaikat Monsieur Henry Grison örökösemet juttassák el. Henry Grison utolsó címe: Avenue Magenta 9. szám volt Ezen a nyomon elindulhatnak... Bumm! Lövés... Nyomban felugrott és körülnézett... A táborban máris felharsant a riadó. Rohan a szakaisizához. A hadnagy hajlekötőben siet ki a sátorból, és a gramofon tovább szól odabenn. Miért van a légióban minden hadnagynak táskagramofonja? — villant át Galamb agyán egy másodpercre. — Merről jött a lövés? ... — érdeklődő a hadnagy. Senki sem tudja megmondani. őrjárat indul minden irányba... Szent Isten! Troppauert hozzák... Szegény költő... Galamb alig tudja türtőztetni magát a sorban, szeretne odarohanni__ — Beszélj! — szólít rá a hadnagy. — Mi volt? Troppauer felült. A seb nem súlyos, a karját fúrta át egy golyó. — Nem tudom, hogy ki lőtt és honnan — mondta a vastag ember. — Sétáltam álmodozva, ugyanis költő vagyok ... Troppauer Hümér, a lírikus... — Ember! — kiáltott rá a hadnagy. — Jelentést mondj! — Kérem, kérem — intette higgadtságra Troppauer, miközben az orvos tisztogatta sebét — Egyszer csak, amint sétálok, egy durranás, a karomat átfúrja egy golyó és elvágódom. Ugyanis ha menekülök, akkor a lesipuskás még egyszer lőtt volna, így azonban azt hitte, hogy megölt. — Fuvassson újra sorakozót — mondta a hadnagy az altisztnek. Felharsant a kürt. — A fegyvert letenni! — vezényelt a hadnagy. Mindenki letette a fegyverét. A tiszt és az altiszt sorra járt puskától puskát? Aki a lövést leadta, annak nem lehetett ideje kitisztítani a puskáját Egyenként vizsgálták a závárzatot a csövet... — Ez volt az — kiáltott végül az őrmester az egyik puskánál. Galamb fegyverét tartotta a kezében . .. — Közlegény! Galamb kilépett. — Hol voltál, amikor a lövés történt? — Sétáltam. De a fegyver nem volt nálam. — Ki látott? — Troppauer közlegény, öt perccel a lövés előtt beszélgettünk. — Veszekedtetek? — Sőt. A költő a legjobb barátom. — Utánam, indulj! (Folytatjuk) Független lett Nauru Hírügynökségi jelentések szerint a Csendes-óceán térségében lévő Nauru-szigete. 1968. január 31-én önálló státuszt kapott. Az eddig Ausztrália—Új-Zéland—Nagy- Britannia közös igazgatása alatt álló gyámsági terület mindössze 21 km 2 kiterjedésű és lakosságának száma nem haladja meg az ötezer főt. Lakossága, amelynek 75 százaléka mikronéziai, 17 százaléka kínai és 8 százaléka európai, főleg foszfátbányászatból él. A sziget kis kiterjedése ellenére ugyanis a kapitalista világ foszfáttermelésében 1,7 millió tonnával, a negyedik helyen áll. A foszfátbányák a British Phosphal Commissioners brit —ausztrál—új-zélandi állami vállalat tulajdonában vannak. Felkúszott az árbocra a vörös zászló... Emlékezés a cattarói felkelésre 1917. novembere után, amikor az orosz proletariátus forradalmával a maga részéről véget vetett a háborúnak és bebizonyította, hogy a proletariátus legyőzheti elnyomóit, az egész világon bátrabban kezdtek a harchoz a munkások, parasztok, katonák. 1918. januárjában az Osztrák—Magyar Monarchia valamennyi országában, és Németországban is azért hagyták abba a munkát a gyárak dolgozói, hogy sztrájkjukkal, tüntetésükkel tudtára adják kormányaiknak: békét akarnak! Ehhez a békeharrchoz csatlakozott az osztrák—magyar hadiflotta Cattaróban. A monarchia hajóin cseh, szlovák, horvát, szlovén, lengyel, magyar osztrák ,és olasz matrózok szolgáltak. Nehéz sorsa volt a hajó legénységének. A hosszú, fárasztó szolgálatot durva bánásmód súlyosbította és az élelmezés egyre rosszabbodott. Romlott húst, marharépát kaptak, míg tisztjeik jól éltek, bőségesen jutott nekik ételital, még hozzátartozóiknak is küldhették haza az elsikkasztott legénységi élelemből. A matrózokat a legkisebb fegyelemsértésért kikötötték, kimenőjüket megvonták. A parancsnokok legszívesebben elzárták volna őket a külvilágtól, hogy ne jusson el hozzájuk semmi hír. Mégsem tudták megakadályozni, hogy a hajógyári munkások, az orosz frontról visszaérkező katonák elmondják: békére vágyjnak már mindenütt és ezért sztrájkolnak a munkások is. I ötven esztendeje — január 22-én — előbb a polai kikötő arzenáljának munkásai hagyták abba a munkát, hogy békét és helyzetük megjavítását követeljék. Velük tartottak az ott állomásozó hadihajók matrózai is. Január 26-án a cattarói arzenál munkásai léptek sztrájkba. Ezekben a napokban megalakult a matrózbizottság, amelynek tagjai elhatározták, hogy támogatják a munkások mozgalmát. A matrózbizottság január 31-én a partmenti repülőállomáson tartott megbeszélésen már a felkelés időpontjáról is döntött. Február 1-én délben a cattarói öbölben a Sankt Georg hajón eldördült az ágyú, megszólalt a többi hajót is felkelésre szólító sziréna és felkúszott az árbocra a vörös zászló. Felfegyverezték a legénységet, a tiszteket lefegyverezték. A kikötőben állomásozó hajók nagy része azonnal csatlakozott a felkeléshez, sorra felvonták a főárbocra a vörös lobogót, ami azt is jelezte, hogy a tisztek helyett a legénység vette át a vezetést. A hajókon matróztanácsok alakultak, ezek küldötteiből délután a Sankt Georgen megalakult és tanácskozott a központi matróztanács. Este hétkor közösen megfogalmazott követeléseiket átadták a flotta parancsnokának. A matróztanács a felkelés első percétől valamennyi hajón rendet és fegyelmet tartott. A felkelők bebizonyították, hogy tisztek nélkül is el tudják látni feladatukat. A központi matróztanács abban bízott, hogy a hátország munkásai segítségére sietnek, a monarchiában a felkelés általánossá válik, és megdönthetik az elnyomók uralmát. Táviratot küldtek az osztrák szociáldemokrata párt vezetőjéhez és Károlyi Mihályhoz, tőlük várva, hogy mozgósítják a monarchia proletáriátusát. Táviratuk azonban nem, vagy csak későn jutott el a címzettekhez, így magukra hagyva, meg volt pecsételve sorsuk. A parti ütegek nem csatlakoztak a felkelőkhöz a nagy rádióadók felett is a tisztek rendelkeztek, így — ami a felkelőknek nem állt módjában — parancsnokaik állandóan kapcsolatban álltak a külvilággal és segítséget kérhettek. Február 3-án kora reggel hadihajók érkeztek a felkelés leverésére. A matróztanács, ha a túlerővel szemben felveszi a harcot, ezer és ezenmatróz hiábavaló halálát, okozza, ezért kénytelen volt a megadás mellett dönteni. A békéért harcoló „bűnösöket” a hajókról a partra szállították. Az egyik magyar matróz a hősi felkelés levont vörös lobogóját testére csavarta, a vízbe vetette magát, partot ért és Magyarországra hozta a közös küzdelem emlékeként. A hadiflotta és a hadsereg parancsnoksága 1918-ban már nem merte a matrózok százait statáriális bíróság elé állítani, halálra ítélni. De kivégeztetek közülük négyet. A felkelés vezetőjének, a szocialista Franz Raschnak a sortűz előtt ezek voltak az utolsó szavai: „Éljen a béke!” Hétszáz matróz került rabságba. Az erődítményekben, barlangokban embertelen körülmények között tengődtek, közülük többen éhenhaltak. Az életben maradottaknak a monarchia összeomlása, a polgári demokratikus forradalom hozta meg a szabadságot. Az Osztrák—Magyar Monarchia hadigépezetében a cattarói matrózok voltak az elsők, akik szervezetten szembefordultak a népellenes háborúval, békét, demokráciát és az elnyomott nemzetek szabadságát követelték. Példát mutattak abban is, hogy az elnyomók elleni harcban a különböző nemzetek fiai összefogtak. Soraikban ott voltak a magyar matrózok is, akik hazatérve, tovább küzdöttek. Többen közülük életüket adták a szabadságért, a proletárforradalomoért, a Tanácsköztársaságért, Gábor Sándorné kandidátus VAS NÉPE Vasvári veterán visszaemlékezése Levelet hozott a posta Vasvárról, Pajor Rudolf kormánykitüntetéses veteránról. A levél írója maga is tengerész volt akkoriban, részt vett a cattarói lázadásban. „1918. február elsején délben 12 órakor eldördült két ágyú a cattarói öbölben. Ugyanabban a percben az ott állomásozó hadihajó, a Szent György árbocára felszökött egy piros lobogó. Ez volt a lázadás megkezdésének a jele...” — emlékezik Pajor Rudolf. GYÁR- ÉS GÉPSZERELŐ VÁLLALAT keres vidéki szerelési területeire lakatos, csőszerelő, hegesztő, kovács, villanyszerelő szakmunkásokat, férfi segédmunkásokat. Munkahelyeinken külszolgálati díjat, minden második héten szabadszombatot és kedvezményes utazást biztosítunk. A gyakorlati időtől függően maximális bérezést adunk. Jelentkezés Bp., VI. Paulay Ede u. 52. személyzeti főosztály. (426) 1968. február 1. Csütörtök