Vas Népe, 1969. február (14. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-01 / 26. szám

Honnan megy nyugdíjba a főagronómus? EZT SENKI SEM tudhatta. Innen van még a harmincon, így sok víz folyik el a Rép­­cén nyugdíjazásáig. Ám, ha be­válik a bükiek jóslata, akkor lehet, hogy ebből a gyógy­vízéről és dolgos népéről köz­ismert nagyközségben dolgoz­za végi a következő harminc esztendőt. Két évvel ezelőtt, az akko­ri Lenin és Kossuth Tsz egye­sülésekor hívták ide főagronó­­musnak, a járási mezőgazda­­sági osztálytól. Horváth Tibor­­tsz-elnök a legjobb időben, s kiváló érzékkel szemelte ki a már akkor tekintélyes szak­embert. Addig járt, vonato­zott Szombathelyre, mígnem az érdekelt vezetőket is meg­győzte. Grozdics Károly, mint tsz főagronómus több hasz­nára lehet a közösségnek­, mintha az osztályon marad. A tsz-parasztok azt mond­ták neki az év elején: — Mérnök úr, ha 28 forint­ra tornásszák a munkaegység értékét, maga innen megy nyugdíjba... Látszólag nem támasztottak nagy követelményt a szakem­berrel gyarapodott vezérkar elé. Viszont ismerve az ak­kori állapotokat, keményen kellett dolgozni a 28 forintért. Bük közel sem tartozik a jó határú községek közé. Azonkívül a reggeli vonatok négy irányba röpítik innen a munkaerőt városra, az ipar­ba. Helyben van egy jól fize­tő ktsz, egy gyárrészleg, a vasút, a gyógyfürdő, ami sok embert szippant el a szövet­kezet elől. Aztán az egyesü­léssel járó gondok, a követ­­kezetlen szervezés mind-mind megoldásra várt. Az akkori álmatlan éjszakák után már jól alszik a szakember, s nyugodtabb idegrendszerrel, mosolyogva meséik miként lett íratlan törvény jórészt saját elgondolásaiból. Eladdig házalással ment el a brigádvezetők ideje. Bicik­lin ülve kiabáltak be a ka­pukon, hogy holnap, ki hova, és milyen munkára menjen. Hol van már az az idő... Grozdics amolyan kisokos noteszfélét lapozgatva azt mondja: — Megnéztem a korábbi fel­jegyzéseket. Az egyik tsz-ben hat és fél, a másikban kilenc és fél év volt a trágyázási forgó, így persze, hogy nem lehetett jó termést várni. Jobb híján az első évben 55, ta­valy 137 holdon zöldtrágyá­val igyekeztük pótolni a ta­lajerőt. AZ IDÉN MÁR nyomele­mekre is, vizsgáltatja a talajt, hogy tisztán lássa, melyik te­rületen miből kell utánpótlás. Ez már a tudományosan vég­zett munka egyik mozzanata. Egyik, a sok közül. Aztán kö­vetkezetes harc a gyomok el­len. Mint növényvédő szak­mérnöknek kisujjában a vegy­szerezés tudománya. Egyrészt Dikonirttal pusztítja a gyo­mot, másik oldalról ugyanazt a búzatáblát karbamiddal per­­mezteti, a nagyobb hozam ér­dekében. Aztán öntözés a gye­pen és a kertészetben. 100 holdon mintalegelő, málna­­és feketeribiszke-telepítés mind-mind új dolog a falu­ban. Munkafegyelmet tartani, úgy, hogy az embereknek is tessék. Minden lehető esz­közzel növelni a termésátla­gokat, vonzóvá tenni a szö­vetkezetét a kívülállók előtt. Ezt a törekvését két év alatt nemcsak megalapozta, meg is valósította a vezetőség. S ezért a főagronómus nagyon sokat tett. — Az elnöktől is, a tagok­tól is azt hallom. Bük ha­marosan magára talál, ha marad a főagronómus — jegy­zem meg... Nevet. — Kettőn áll a vásár — mondja. — Nekem is sokat segít az elnök, meg a veze­tőség. Csak így lehet boldo­gulni. De van itt még tenni­való. Egyelőre csak a növény­­termesztés van sínen. Most az állattenyésztés következik. Ennyi dolgos, okos emberrel az is simán megy. Legalábbis ezt remélem. — Akkor lehet, hogy Bük­ről megy nyugdíjba? — MIT MONDHATNÉK? Lakást kaptam, úgy érzem, végképp befogadott a falu. Én már korábban befogadtam a bükieket. És hát ittlétem el­ső évében is megvolt a 28 forintos munkaegység érték... —­— Több mint kétmilló tonna kev­erék­tak­armány A mezőgazdaság idén a ta­valyinál előreláthatóan öt-tíz százalékkal több keverékta­karmányt használ fel. A két­millió tonnát meghaladó mennyiséget három szektor­ban állítják elő. A gabona­tröszt 102 keverőüzeméből több mint másfél millió tonna táp kerül ki. Az állami gaz­daságok tíz-tizenötezer tonná­val növelik abraktakarmány­gyártásukat, hatszáz termelő­­szövetkezetből pedig 25 ezer tonnával több abraktakar­mány kerül majd ki. A keveréktakarmány-gyár­­tás egyik hiányossága hazánk­ban, hogy a fiatal állatok szá­mára éppen a legfontosabb fejlődési szakaszban nem biz­tosít elegendő tápszert. Az üzemek ezért most bővítik a választékot: borjú-, malac- és báránytápszereket kínálnak minden eddiginél nagyobb mennyiségben Ezek a tápsze­rek egyébként a biológiai ér­ték szempontjából már elérik a világszínvonalat. 1969-ben a tavalyinál jó­val több premix készül. Ez az „előkeverék” ásványi anya­gokat, nyomelemeket, vitami­nokat, antibiotikumokat, anti­­oxidánsokat tartalmaz. A főbb állatten­yésztési ágazatok számára tíz féle koncentrátu­­mot állítanak elő. Ezen a té­ren is várható javulás: az árak változatlanok maradtak, ellenben a készítményeket ér­tékesebb anyagokból állítják össze. 1969. február 1. Szombat Magyar hajók Szibériában Az új család sikere —­ Kétezer lóerő — Uszályok, hétezer tonnával Különös látványt nyújt most a Dunába torkolló óbudai ha­jógyári öböl. Jégpáncél tartja rabságban a kényszerpihenőre ítélt hajókat, úszódarukat A partfalnál és a sólyatéren azonban zajlik az élet. A kül­földi megrendelésre épülő ha­jókon a szabadban végzik munkájukat a kovácsok, a sze­relők, s végeztek akkor is, amikor a hőmérő higanyszála mínusz 16 fokot mutatott. A hajók belső helyiségeit gőzzel fűtik, ott könnyebb elviselni a hideget, de a fedélzeten csak a védőital , tea, feketekávé —, s a vastag vattakabát nyújt némi vigaszt. Az itt épülő, de majd a szi­bériai vizeken közlekedő ha­jóknak „előtréning” csupán ez az időjárás. Az új típusú toló­vontatóhajó család harmadik, negyedik tagja készül most, elődeik a múlt évben már bemutatkoztak Szibéria fo­lyóin. 1970-ig összesen 32 ilyen hajó épül s valamennyi 2000 lóerős lesz. A hajóipar eddigi gyártmányaitól eltérő, különle­ges kivitelben épülnek. A szi­bériai folyók hajózási viszo­nyainak megfelelően héjazatu­­kat vastag lemezből állítják össze, hogy jeges vízben is közlekedhessenek. A 44 mé­ter hosszú, 11,60 méter szé­les hajók merülése két méter, s két, egyenként 5000—7000 tonnával megterhelt uszály vontatására, illetve tolására képesek. Az új típusú hajók első da­rabjai sikerrel tették meg a próbaútjukat Szibéria vizein. A szovjet szakemberek elége­dettek a magyar konstrukció­val. Jól ismerik e hajótípus előző változatát, a dunai ha­józásra készült 2000 lóerős toló-vontatóhajót, amely ugyancsak a Magyar Hajó- és Darugyárban készült, nagy so­rozatban. Ennek továbbfejlesz­tett változataként született meg a szibériai hajócsalád, amelynek tagjai nemcsak a Szovjetunió leghidegebb ré­szén, ha­­em a Volgán, a Do­non, a Donyecen és a Dny­esz­teren is közlekednek majd a jövőben. (e. m.) Szilárdult a törvényesség A tanácsok szigorúan alkalmazzák az új szabálysértési törvényt Kedvező tapasztalatokat hoz­tak a tanácsoknál az új sza­bálysértési törvény gyakorlati alkalmazásának első hóna­p­­jai — tájékoztatták a Minisz­tertanács tanácsszervek osz­tályán az MTI-t. Elmondták: Az új törvény nagy felada­tot rótt az államigazgatási szervekre, s köztük is első­sorban a községi tanácsokra. Ezek összesen 38 fajta sza­bálysértési cselekmény elbí­rálására kaptak új jogkört 1968. október 1-én, a ma már a tanácsokhoz tartozó sza­bálysértési ügyek mintegy 60 százalékában járnak el. Ma­gas követelményeknek kell megfelelniük, hiszen évente 150—160 ezer feljelentés érke­zett szabálysértések miatt a tanácsokhoz, s átlagosan száz­ezer embert érintettek a ki­szabott bírságok. A tanácsok jól felkészültek megnövekedett teendőikre. Mintegy 2500 községben sza­bálysértési bizottságot alakí­tottak, s általában a tulajdon elleni szabálysértéseket, az orgazdaságot, a vásárlók meg­károsítását, az időleges mun­kakötelezettség megtagadását bízzák rájuk Tehát azokat az ügyeket utalták eléjük, ame­lyek a legnagyobb veszélyt jelentik a társadalomra. Eddigi tájékoztatásaink és tapasztalataink egyértelműen arról tanúskodnak, hogy az új szabálysértési törvény élet­belépése óta eltelt négy hó­napban gyorsabbá vált az ügyek elbírálása, továbbá szi­lárdult a törvényesség, és kö­rülbelül a felére csökkent a fellebbezések száma ahhoz az időszakhoz képest, amikor a járási tanácsok foglalkoztak szabálysértésekkel. Érdemes volt tehát azokra a szervekre bízni a döntéseket, amelyek a legjobban ismerik a körül­ményeket. Differenciáltabbá vált a büntetések kiszabása. Van, amikor beérik a figyel­meztetéssel, mert úgy ítélik meg, hogy ez is eredményt hoz. Azon is lemérhetjük a szabálysértési kljárás új for­májának növekvő nevelő ha­tását, hogy sokan határidő előtt megfizetik a bírságot. A községi tanácsaink azt is felismerték, hogy csak akkor lehet súlya, tekintélye dönté­seiknek, ha mindegyiket szi­gorúan és következetesen vég­rehajtják. Különösen Somogy megye községei tűntek ki az elmúlt hónapokban az új sza­bálysértési törvény­­ek­ isme­retes alkalmazásában, ugyan­így elismerést érdemel Szol­nok megyében Tószeg község tanácsa, ahol egyetlen hátra­lékos ügyet sem találtunk. Elvétve ugyan, de bizony­talanság, határozatlanság, vagy indokolatlan liberális, illetve túl szigorú bírságolás is elő­fordul a szabálysértési ügyek intézésénél. Jó figyelmeztetés ez arra, hogy a járási taná­csok szakigazgatási szerveinek rendszeres segítséget kell nyújtaniuk, a községi taná­csok számára a szabálysérté­si törvény alkalmazásához. Vizsgálat helyett Furcsa dolgokat jelez­tek a magyarszombatfai kerámia üzemből, amelyet semmiképpen sem lehetett szó nélkül hagyni. Vala­ki azt állította: „Az üzem tapasztalt, kommunista ve­zetőjének jóindulatát, em­berségét kihasználva, né­­hányan beosztásukkal visz­­szaélve fertőzik a lég­kört, zaklatják munkatár­saikat. Arra viszont már nincs erejük, hogy őszin­tén, szemtől szembe mond­ják meg véleményüket”. A járási pártbizottság titkárával együtt indul­tunk a helyszínre. Próbál­tunk meggyőződni a jel­zettek valódiságáról. Első­nek az üzemvezetőt keres­tük, aki éppen tanulmá­nyi szabadságon volt, de sikerült beszélnünk vele. Semmit sem tud az em­lített jelenségekről, egyál­talán nem érzi, hogy ilyes­miért támogatásra szorul­na. Asszonyi pletykák ugyan előfordulnak, időn­ként fel is korbácsolják a hangulatot, de ahogyan keletkeznek, úgy is el­ül­nek — állítja. Amikor viszont a párt­­szervezet ezzel kapcsolatos tevékenysége iránt érdek­lődünk, semmi érdemlege­set nem tud mondani. Ar­ról sem, hogy mennyire foglalkoznak az emberek­kel, az üzemben dolgozó­kat zaklató hangulati és egyéb problémákkal. Ar­ról sem, milyen mérték­ben és hatékonysággal fog­lalkozik a pártszervezet a gazdasági, termelési kér­désekkel. Pedig a pár hét­tel ezelőtti taggyűlésen tár­gyalták és hagyták jóvá a munkatervet. Mindezeket nem szemrehányóan, még csak nem is bírálatként emlegette az üzemvezető. Ellenkezőleg többször meg­ismételte: „Semmi pana­szom a párttitkárra és a vezetőségre, jól együttmű­ködünk mindenben”. Hiába mondtuk, mi nem is bajt akarunk, vagy hibát ke­resni mindenáron, hanem munkájuk tartalma és módszere érdekelne ben­nünket. Az üzemben — egyéb-­­­ként nagyon is indokolt elfoglaltságuk miatt — sem a párttitkárt, sem a helyettesét nem találtuk. Csak a vezetőség „harma­dik” tagját. Azért kíván­kozik ez idézőjelbe, mert úgy tűnt a beszélgetésből, hogy „harmadikként” is kezelik. Tájékozatlan a pártszervezet dolgaiban, vagy hogy nem volt miről beszélnie? ! — nehéz lenne eldönteni. Az bizonyos, hogy a vezetés nem kol­lektív. A munkaterv pél­dául úgy készült, hogy a titkár asztal mellé ültette a „harmadik” vezetőségi tagot és diktálta a prog­ram­pontokat. Azóta ezt már a taggyűlés is szen­tesítette, de a vezetőségi tag semmi érdemlegesre nem emlékezik belőle. Ar­ról sem tud, ami az em­lített jelzésekben szerepel. Lehetségesnek tartja ugyan, de nem valószínűnek s semmiképpen nem olyan komolynak. A kívülállónak kü­lönösen nehéz lenne meg­ítélni, mi a valóságos helyzet. Távolról sem tud­juk alátámasztani a jel­zett aggodalmat, megálla­pításokat. Az viszont tel­jesen világossá vált, hogy a pártszervezet és annak vezetősége nem áll hivatá­sa magaslatán. Nem fog­lalkozik, sőt nem is igen ismeri a munkások véle­ményét. Akadozik a kap­csolata a gazdasági veze­téssel. E tekintetben sok­kal többet kell tennie. Többet kíván ebben segí­teni nekik a járási párt­­bizottság is. D. M. A csapatzászló előtt Amikor — 1966. őszén — Tóth Rudolf szombathelyi if­júmunkás, a VASÉP villany­­szerelője bevonult tényleges katonai szolgálatra, munkahe­lyén azzal búcsúz­tatták: állj helyt becsülettel! Tóth elvtárs — bevonulása után a határőrséghez került, ahol jól hasznosította az MHSZ-nél tanult gépjármű­vezetést, mert katonai szolgá­latát, mint gépkocsivezető tel­jesítette. A rábízott gépkocsit állandóan üzembiztosan, több mint 65 000 kilométeren át — sokszor különleges körülmé­nyek között is — balesetmen­tesen vezette. Aktívan részt vett a szocialista versenymoz­galomban s katonai szolgála­tának ideje alatt, becsületes, odaadó munkája s helytállása elismeréséül egymásután há­romszor szerezte meg a „Kivá­ló Határőr” kitüntető jelvényt. Olyan teljesítmény ez, amely csak keveseknek, a legjobbak­nak sikerül. Tóth Rudolf ha­tárőr elvtársnak sikerült, aki­ eléréséért ezúton is gratulá­­lék a haza iránti kötelezettsé­­günk. gének becsületes teljesítéséért, é­s­ a nem mindennapi eredmény Fotó: Barsy A Honvédelmi Minisztérium pályázati felhívása A Honvédelmi Minisztérium pályázati felhívást bocsátott ki a tiszt­helyett­es- iskolai je­lentkezésre. A Magyar Nép­hadsereg tiszthelyettes-iskolái­ra jelentkezhetnek mindazok a 17. életévüket 1969. szep­tember 1-én betöltő, de 23 évnél nem idősebb fiatalok, akik legalább az általános is­kola nyolc osztályát elvégez­ték és a fegyveres szolgálatot hivatásuknak érezve, a Magyar Néphadsereg hivatásos tiszthe­lyettesei akarnak lenni. A je­lentkezés feltétele erkölcsi-po­litikai megbízhatósági, fizikai alkalmasság katonai szolgálat­ra, magyar álampolgárság, nőt­len családi állapot. A tiszthelyettes-iskolára pá­lyázók (beleértve a sorkatoná­kat is) jelentkezési lapot a ki­egészítő parancsnokságtól, il­letve a szakmunkásképző is­kola igazgatójától kapnak. A jelentkezési laphoz mellékel­ni kell sajátkezűleg írt rész­letes önéletrajzot, születési anyakönyvi kivonatot, a leg­magasabb iskolai végzettségről szóló bizonyítványt (szakmun­kásképzőt végzetteknek az ok­levelet), erkölcsi bizonyítványt. A jelentkezők gépkocsizó, lö­vész, tüzér, műszaki, vegyivé­­delmi, lokátoros, híradó, had­táp, járműtechnikus, fegyver­zeti technikus vagy repülőmű­szaki szakra pályázhatnak. A technikus szakokra elsősorban azok jelentkezzenek, akik azo­nos vagy hasonló szakképzett­séggel rendelkeznek. A pályázók májusban al­kalmassági vizsgálaton vesz­nek részt. Azokat, akik a fel­vételi követelményeknek meg­felelnek, szeptemberben be­hívják. Tiszthelyettes-iskolai tanulmányaikat a kötelező csa­patkiképzés után kezdik meg. A tanulmányi idő két év, be­leértve a kötelező csapatszol­gálatot is. A pályázati határidő: 1969 március 15. VAS NPPE

Next