Vas Népe, 1969. június (14. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-03 / 125. szám

Az NB 111-ből jelentjük: Dózsa-gy­őzelem Kőszegen is Textiles ellen Féltucat gólt lőtt Celldömölk Marcalinak — Keszthelyről is pontot vitt haza Sárvár — A Sáska ellen hazai pályán szenvedett veresé­get a Vasas Sz. Dózsa—Kőszegi Textiles 2:1 (1:1) Kőszeg, 900 néző, vezette Gáspár (Zalaegerszeg). Dózsa: Nyári — Kovács IX., Kovács I., Baross, Süme­gi, Varga, Molnár, Németh, Kolesánszky, Bíró, Vanák. Edző: Szabó Imre. Kőszeg: Krancz — Far­kas, Pongrácz, Neudl, Anta­­lovits II., Gőcse, Tóth I., Ra­­gasits, Poór (Kövér), Tóth II. (Czucza), Wimmer. Edző: Jenkei Ede. A szombathelyiek kezdték a játékot, az első támadást Kőszeg csak az 5. percben vezette Tóth I. nagysze­rű beadását Tóth II. csúnyán mellévágta. Kiegyensúlyozott játék után váratlanul veze­téshez jutottak a vendégek a 19. percben. Bíró 22 mé­terről élesen kapura lőtt, lab­dája a jobb kapufa mellett vágódott a hálóba a megder­medt Krancz mellett (1:0). A szombathelyi csapat nyu­godtan játszott, Kőszeg csak nehezen tudott kibontakoz­ni. Az első félidő második részében a Textiles átvette a játék irányítását és a 20. percben egyenlített. Wim­mer lefejelte a labdát Tóth II. elé, aki biztosan lőtte Nyári kapujába (1:1). Nem sokkal később Tóth II. ha­talmas kapufát lőtt a­­­dós­ról. Szünetig Kőszeg állan­dóan támadott, de csatárai a jobbnál-jobb helyzeteket is kihagyták. Már ekkor elő­revetette árnyékát az a ré­gi labdarúgó igazság, hogy büntetlenül ennyi helyzetet nem lehet kihagyni. Szünet után, az 50. perc­ben hideg zuhanyként ha­tott a hazai szurkolókra a Dózsa vezető gólja. Egy balról beü­zelt szöglet után a védők gyűrűjéből kiemel­kedő Kolesánszky fejéről a kapufára jutott a labda, majd onnan a hálóba pat­tant (2:1). A hazai csapat egyre idegesebb lett, míg a belügyiek nyugodt labdatart­­­ással játszotatk. A 08. perc­ben Tóth II kitört, Kovács I. becsúszó szereléssel a lá­bát találta el, a labda az alapvonalon túlra gurult és nem kis meglepetésre a já­tékvezető kirúgást ítélt. Tóth II. -t levitték a pályáról és helyére Czuczi állt be. Két perc múlva Antakits II-nek az ötösről leadott éles lö­vését védte nagy bravúrral a szombathelyi kapus. A 78. percben Vanák ráegrúgta Tóth 1-et, amiért játékveze­tői figyelmeztetésben része­sült, Tóth I. csere­lehetőség hiányában viszont már csak statisztált a pálya szélén. A 80. percben Pongrácz szög­let után a Dóz­sa kapu jobb felső sarka felé fejelte a labdát, a Dózsa kapusa ma­gasan felugorva lehúzta és amikor a földre ért, a gól­vonalon túlra fordult a lab­dával. Kőszeg veresége annak a rovására írható, hogy csa­tárai ezúttal sem tudták ki­használni helyzeteiket, míg a Dózsa csapata az esélyte­lenek nyugalmával játsszva, szinte helyzet nélkül érte el góljait. A játékvezető a má­sodik félidőben kiengedte a mérkőzést a kezéből és ek­kor több fordított ítélete is akadt. A győztes csapatban Nyá­ri, Kovács I., Sümegi, Né­meth és Biró, Kőszegben Pongrácz, Neudl, Gőcze és Ragasztó játéka dicsérhető. Keszthely—Sárvári Kinizsi 1:1 (1:1) Keszthely, 400 néző, vezette Hegedűs. Sárvár: Haraszti -I- Pap, Vo­ltos, Kovács, Szőllősi, Barko­­­­v­its, Németh F. Németh Hl, Kiabeiler, Bognár (Bozi), Né­meth L Edző: Tölgyesi József. vj Keszthely: Váradi — Ferdi­nand, Bognár, Mazzagh, Huth, Nagy, Karászi (Horváth), Pehm, Bohus (Kocsis), Biczó, Török. Edző: Kovács István. Már a mérkőzés első percei­től Keszthely rohamozott. Előbb Pehm elől mentett Kovács, majd Biczó hibázott a kapu előtt. Negyedóra után feljöttek a vendégek és változatos lett a játék. Németh I. elől gól­hely­ez­tben mentett Ferdinand, majd Németh I. 10 méterről küldött nagy lökését ütötte ki Váradi. A 35. percben, Bohus elől Kovács mentett, közben Bohus megsérült. A 40. perc­ben Török beadását Horváth 12 méterről a hálóba lőtte (1:0). Egy perc múlva Németh I. el­futott a balszélen, visszagurított labdáját Bognár 7 méterről jut­tatta a hálóba (1:1). A 43. percben ismét Németh I. futott el, de beadását óriási helyzet­ben Bognár nem érte el. Török hatalmas lövése volt a második félidő első eseménye, majd fokozatosan átvette Sárvár a játék irányítását. Többször is csak szerencse mentette meg a hazaiak kapuját a góltól. Az 55. percben Barkovits nagy lö­vése a kapufáról vágódott visz­­sza. A visszapattanó­ labdát Né­meth F. elől a védők a­­mezőny­be mentették. A 60. percben Németh F. beadását Bognár 5 méterről a kapus kezébe fejel­te. Keszhely beszorult és szór­ványos támadásait,kát a sárvá­riak könnyen hárították. A 65. percben Bozi kicselezte a hazai védőket, lövése a kifutó kapus lábában akadt el. Nem sokkal később Németh I hagyta fa­­képnél őrzőjét, de 10 méterről kapu mellé lőtt. Az utolsó 10 percben­ a hazaiak feltámadtak, több veszélyes támadást vezet­tek be ezeket a sárvári védők, — ha nehezen is, — de tisz­tázták. Végig jó iramú mérkőzésen Sárvár közelebb állt a győze­lemhez, mezőnyfölénye és gól­helyzetei alapján. Kitűntek: Vö­rös, Kovács, Barkovits, Németh III. és Németh F. illetve Bog­nár, Huth, Pehm, Biczó és Tö­rök. — hgv 6_____________ Celldömölki VSE— Marcali VM 6:1 (4:0) Celldömölk, 1200 néző, ve­zette: Csordás. DVSE: Bajner — Komáro­mi, Katona, Kovács (Hor­váth II, 75. perc), Szabó II, Poór I, Somogyi, Németh, Horváth I., Kusics (Tóth, 70. perc), Elek. Edző: Lá­bas György. Hazai támadásokkal kez­dődött a játék és már­ a 3. percben a vendégek hálójá­ban volt az első gól. Horváth l. mintegy 15 méterről véd­­hetetlenül lőtt a vendégek kapujába (1:0). Több cell­dömölki szöglet után a 15. perc újabb CVSE gólt hozott. Elek—Horváth l. adogatás után­­a szélen felfutó Né­meth elé került a labda, aki nem hibázott (2:0), Marcali csak védekezett. A 20. perc­ben hazai szögletrúgás utál­­ Elek csukafajessel továbbí­totta a labdát a vendégek hálójába (3:0). A celldömöl­­­­ki kapus a 30. percben kap­­­­ta az első­ labdát, melyet könnyen hárított. Röviddel utána Németh lövése csat­tant a kapufán! A 32. perc­ben a vendégek kapujától mintegy 30 méterre szabad­rúgáshoz jutott a CVSE. Katona a felső sarokba bombázott (4:0). A második félidő elején, a marcaliak vezettek néhány ügyes támadást, de lelkese­désük nem sokáig tartott. A 80. percben Elek lőtte ka­pufára a labdát. Az ötödik hazai gól sem sokáig vá­ratott magára. A 62. percben Kustos—Horváth I. adoga­tás után a középcsatár kö­zelről a hosszú sarokba lőtt (5:0). A hazaiak harmadik kapufáját Horváth I. lőtte. A­ 76. percben Németh ügyes cselsorozat után Tóth elé játszott, aki nem hibázott (6:0). A vendégcsapat tisz­teletgólját a 80. percben sze­rezte. A lesgyanús helyzet­ben levő Lőrincz a leálló hazai védelem mellett biz­tosan lőtt a hálóba (6:1). A kitűnő formában és nagy lelkesedéssel játszó ha­zaiak mindvégig kezükben tartották a játék irányítását és ilyen arányban is meg­érdemelten győztek. Leg­­jobbjaik Horváth I, Németh, Poór I, Bajner és Somogyi voltak. A vendégektől csak Lőrincz játéka érdemel emlí­tést..­ ­ pi — K­ . NAGYKANIZSAI VTE— Z. KATONA SE 1:0 ZAL­ASZENTGRÓT-­­MERESZJEV 1:2 TAPOLCA— KÖRMENDI IIPITOK— 4:1 Z. DÓZSA— NAGYK. DÓZSA 3:2 Nagykanizsai Sáska - Sz. Vasas 2:0 (1:0) Szombathely, 150 néző, ve­zette: Maróti. Vasas: Horváth­ IV. — Molnár, Németh, Horváth III., (Horváth II.) Lengyel, Bencsics­, Papp, Tóth II., őri, Nagy, Tóth I. Edző: Ko­lesánszky Zoltán. Vasas támadásokkal kez­dődött a mérkőzés, több ki­hagyott hazai gólhelyzet jellemezte az első negyed­órát. Papp, Tóth I, majd Őri szalasztotta el a vezető gól megszerzését. A 20. perc­ben kapu előtti kavarodás után Flumbert lövésével szemben Horváth IV. tehe­tetlen volt (1:0). A gól elle­nére tovább tartott a ha­zaiak fölénye, de az egyen­lítés nem sikerült. Fordulás után megválto­zott a játék képe. A vendé­gek átvették a játék irányí­tását, lényegesen többet tá­madtak. A Vasas csak szór­ványosan jutott el a nagy­­kanizsai kapuhoz. A 70. perc­ben Levrencz növelte a Sáska góljainak számát, egyé­ni játék után lőtt a hálóba. Szép gól vol (2:0). A Vasas elkészült erejével és még a szépítésre sem futotta. A látottak alapján a ven­dégcsapat megérdemelte a győzelmet. Jó voltak a győz­tes csapatban Levrencz (me­zőny legjobbja), Bokán és Flumbert, a Vasasból csak Molnár teljesítménye volt el­fogadható. — pf asztalitenisz A megyei serdülő sereg­szemlét szombaton délután és vasárnap délelőtt rendez­te a Megyei Asztalitenisz Szakszövetség a Hollán Ernő utcai iskola tornatermében. A résztvevők közül egy-két, eddig ismeretlen fiatal hív­ta fel magára a figyelmet. Nem is annyira az elért eredményével, mind inkább tehetséges játékával. Első­sorban a celldömölki Ko­vács László és a bozzai Sza­lai Zoltán. Mindkettőjüknek ez volt első jelentősebb ver­senye. A lányoknál cipőgyári, a fiúknál Haladás győzelem született. Leány egyéni: 1. Csík Már­ta (Savaria Cipőgyár), 2. Gáspár Zsuzsanna (Savaria Cipőgyár), 3. Dávid Katalin (Savaria Cipőgyár). Leány csapat: 1. Savaria Cipőgyár (Csák M., Gáspár Zs.) Fiú egyéni: 1. Márton György (Haladás), 2. Nagy László (Celldömölki Texti­les), 3. Reiner Árpád és Ráth Miklós (mindkettő Ha­ladás). seregszemle Fiú csapat: 1. Haladás (Márton Gy. Ráth M., Rei­ner Á.), 2. Celldömölki Tex­tiles (Nagy L, Kovács L.), 3. Bozzai KSK (Szalad Z­, Nagy L.). A vasárnap Komáromban lejátszásra kerülő területi se­regszemlén az első helyezett csapatok és számonk­int az egyéni verseny első két-két helyezettje képviseli me­gyénket. Vasárnap az Ifjú Garda megyei találkozóján másodízben nyerte el a KISZ Vándor L­ászlóját és oklevelét Szom­­­bathely város százada VAS NÉPE A sebességi hajómodel­lek Bu­dapest-bajnok­­ságán új országos rekordot (162 km óra) ért el Horváth István, az MHSZ Savaria Modellező Klub versenyzője, a magyar vá­logatott tagja, 10 ccm­-es mo­delljével. Ké­pünk a budapesti verseny előtt készült Horváth Istvánról. G­ratulálunk!.. Győri MÁV DAC... Szekszárdi Dó­zsa. .­­ Pápai Textiles... Dorogi Bányász. Négy mérkőzés — hét pont! Ezt a teljesít­ményt a Savaria Cipőgyár NB II-es lab­darúgócsapata hajtotta végre a tavaszi idény 9—12. fordulójában. Külön is nagy­ra értékelendő, hogy legyőzték a listave­zetőt, majd a fordulók időpontjában má­sodik helyen álló Pápát, illetve Dorogot. A vasárnapi dorogi győzelem nagyszerű siker, hiszen az NB I-ben évtizedeken ke­resztül szerepelt a bányászcsapat és éppen ebben az esztendőben szeretnének vissza­jutni az NB I B-be, ahonnan már csak egy lépés a régi sikerek színhelye. Gratulálunk a cipőgyári labdarúgók­nak! —pár B­ravúros győzelem! Savaria Cipőgyár—Dorogi Bányász 1:0 (0:0) Dorog, 1000 néző, vezette: Molnár P. NB II-es bajnoki labdarúgó-mérkőzés. Cipőgyár: Szandi — Vi­­rágh, Navratil, Gercsnek, Kecskés, Varga, Sziklai (Molnár 80. perc), Németh M., Gaál, Márkus, Nagy. Ed­ző: Végvári István. Dorog: Szabó — Berecz, Tóth, Duralla, Bredán, Hor­váth, Virágh, Takács, Reich, Kara, Bartalos, Edző: Var­ga János. Hazai támadásokkal indult a mérkőzés, majd mindkét oldalon gyors lefutásokkal kísérleteztek a csatárok. A jó akciókat a kitűnően mű­ködő védelmek rendre há­rították. Az első félidőben komoly gólhelyzete egyik csapatnak sem akadt. Nagy volt az iram, színvonalas a játék. Szünet után a vendégcsa­pat támadott többet. A kö­zéppályások nagyszerű lab­dákkal támogatták a csatár­sort A dorogiak nem tud­tak kibontakozni. A 80. perc­ben Sziklai helyett Molnárt küldte be a pályára Vég­vári edző. A két bajnoki pont sorsát éppen a csere döntötte el a szombathelyiek javára. Két perccel a mér­kőzés befejezése előtt Gaál lőtt kapura, a hazai védők, felszabadítottak, a labda a félpályáig jutott el. Kecs­kés kapta, aki Németh M­ihez adott. Az összekötő a jobb­szélső helyén futott el, nagy­szerűen ivett középre és a jó ütemben érkező Molnár félmagasan fejelte hálóba a labdát (1:0). A hazaiak igye­keztek, de egyenlítésre már nem volt idő. Az utóbbi hetekben nagy­szerű formában játszó piros­­kékek nem mindennapi bra­­­vúrt vittek véghez Dorog otthonában. A végig színvo­nalas mérkőzésen a sport­szerű közönség a csapatok szép akcióit sokszor meg­tapsolta. A Cipőgyár valor­mivel többet támadott és megérdemelten nyerte a ta­lálkozót. A Cipőgyárban Navratill Kecskés, Varga, Gaál és Márkus játszott kiemelkedő­en, de a többiek is minden dicséretet megérdemelnek lelkes játékukért. A hazai együttesben Szabó, Tóth, Horváth és Virágh játszott jól. —b Az NB II. nyugati csoportjában a legutóbbi fordulóban az alábbi eredmények szület­tek: Olajbányász SE (Nagy­kanizsa)—Máza-Szászvári Bá­nyász 0:0, Fűzfői AK—Pécsi VSK 4:2 (2:1), Szekszárdi Dózsa—Veszprémi Vegyész 1:1 (0:0), MÁV DAC (Győr) —Kaposvári Kinizsi 2:1 (1:1), Pápai Textiles—Al­másfüzitőd Timföld 3:0 (3:0), Kaposvári Táncsics­—Bauxit­bányász SE 3:1 (3:1). Az NB II. állása 1. MÁV DAC 12 7 1 1 19: 11 N 2. Pápa 12 6 4 2 21: 9 16 3. Pécsi fircb. 12 6 3 3 2 15 4. Fűzfő 12 5 5 2 16:11 15 5. Horott 12 4 5 *2 17: 9 14 5. Savaria 12 6 2 4 19:15 V* 7. Táncs. SE 12 3 7 2 9: 8 13 8. AlmásfyZ. 12 5 1 6 16:17 H 9. Veszprém 12 4 2 6 13:15 M1 10. Szekszárd 12 1 8 3 12:16 10 11. Nagykan. 12 2 6 4 8:12 10 12. PVSK 12 3 4 5 14:22 10 13. Kapv. K. 12 3 4 5 8:14­­9 14. Siófok 12 3 3 6 11:22 9 15. M.­Szász v. 12 3 3 6 10:22 9 16. B&UXitb. 12 2 4 6 9:19 * A TOTÓ 22. heti telitalálata 14. Fűzfő—PVSK 1 1. Előre—VTSC S 2. FOSPED—Kecskemét 1 3. Nagyb.—MVSC x 4. Várpalota—Oroszlány 2 5. Pécsi B.—Spartacus 1 1. Szív: MÁV—Győri D. 1 7. BVTK—Volán 1 8. Ormosbánya—Esztergom x 9. BEAC—Nyíregyháza 2 10. KTE-MGM­­ 11. Modena—Lazio x 12. Temana—Brescia x 13. Genoa—Reggiana x + 1 1969. június 3. Kedd

Next