Vas Népe, 1969. július (14. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-01 / 149. szám
Amikor a sértett rendőr ** A szolgálatban levő ** rendőr jogszabályaink szerint hivatalos személy. Ilyen minőségben jár el, ha a közrend, az állampolgárok biztonságának védelme érdekében igazoltat, figyelmeztet, bírságol, előállít vagy egyéb rendőri intézkedést foganatosít. A jogszabályok igen sokrétű tevékenységre kötelezik a rendőrséget. Ez csak akkor lehet eredményes, ha az állampolgárok segítik, vagy legalábbis tiszteletben tartják a rendőr eljárását, tartózkodnak attól, hogy akadályozzák, hátráltassák. Köztudott, hogy az említett célok érdekében törvényeink fokozott védelemben részesítik a hivatalos személyeket, közöttük a rendőröket is. Az viszont már kevésbé közismert, hogy sürgős beavatkozást igénylő esetben a szolgálatban nem levő rendőr is intézkedésre köteles. Ha egyenruhában van, ez önmagában is igazolja rendőrséghez tartozását. A civiilruhás rendőr pedig szóbeli kijelentéssel és rendőrigazolványának felmutatásával igazolja hivatalos személyi minőségét. Fokozott védelem szempontjából az ily módon ,,szolgálatba helyezkedő” rendőr is hivatalos személy. Ugyanilyen védelem illeti meg a rendőrnek segítséget nyújtó civil személyt is. Az ellenük irányuló támadások tehát ugyanolyan megítélés alá esnek, mintha hivatalos rendőr ellen irányultak volna. A rendőrt szándékosan akadályozó személyt a szabálysértési hatóság háromezer forintig terjedhető pénzbírsággal sújthatja Ugyanígy büntethető a rendőr intézkedésével rendzavarásterén engedetlenséget tanúsító szentély. Hasonló a büntetése annak, aki hivatalos személyt becsületsértő kifejezésekkel illet. Ez utóbbi azonban súlyosabb esetben már nemcsak szabálysértés, hanem a hivatalos személy megsértésének bűntettét is kimeríti. Ez pedig a bíróság által kiszabott, ezért büntetett előéletűséget eredményező büntetést — egy évig terjedhető szabadságvesztést — von maga után. A legsúlyosabb megítélés alá azonban a rendőr elleni erőszakos támadások esnek. A Büntető Törvénykönyv 155. paragrafusa szerint 3 évig terjedő szabadságvesztéssel kell büntetni azt, aki a rendőrt hivatali kötelessége teljesítésében erőszakkal, fenyegetéssel akadályozza, bántalmazza, vagy ilyen módszerekkel intézkedésre kényszeríti. Ugyanilyen bűntettet valósít meg az is, aki a rendőrt a korábbi eljárása miatt utólag bántalmazza. Súlyosabban kell büntetni azokat, akik ilyen cselekmény miatt már büntetve voltak (visszaesők), vagy fegyvert vesznek igénybe. Fegyver alatt azonban nemcsak a lőfegyvert hanem az életveszélyt felidéző más tárgyakat — például kést, ásót szódás üveget — is érinteni kell. A hivatalos személy elleni támadásra irányuló csoportosulás (ehhez legalább 4 személy együttes jelenléte ,,szükséges”) szervezőjét, vezetőjét és tagjait már akkor is büntetni rendelt a törvény, ha ennél többet még nem is tettek, tehát csúfyán csoportba szerveződtek, vagy — akár alkalmilag! — csoportba verődtek. A megyei főügyészség a közelmúltban vizsgálta, értékelte a hivatásos rendőrök sérelmére erőszakkal elkövetett bűntettek alakulását, jellemzőit. Ezekben az ügyekben nem a rendőrség, hanem az ügyészség folytatja le a nyomozást, még a látszatát is elkerülve annak, hogy a vizsgálatot elfogult személyek végzik. A rendőrök elleni erőszakos támadások mennyiségi alakulását megyénkben az elmúlt hat évben a stagnálás jellemzi, számuk nem mutat jelentős ingadozásokat. Igaz, ezeknek a bűntetteknek az aránya megyénk összlakosságához elenyésző, az adott időszakban végrehajtott sokezer rendőri eljárással, intézkedéssel összevetve pedig csak ezrelékkel lehet kifejezni. 1006- ban bizonyos kedvező minősségi változás is mutatkozik az előző évekhez képest. Ez abban jelentkezett, hogy kevesebb a törvénynél fogva is a súlyosabb büntetéssel szankcionált cselekmény. Csupán néhány viszonylag feltűnően durva módon véghezvitt támadás volt, csoportos elkövetés pedig nem is fordult elő Az intézkedő rendőrök enyhébb sérüléseket, szenvedtek, az esetek nagyobb részében pedig nem is sérültek meg. Ez a kedvező irányú minőségi változás bizonyára összefügg az állampolgári, fegyelem, az erkölcsi felfogás szintjének fejlődésével és a rendőri eljárások törvényességének, kulturáltságának, hatékonyságának javulásával is. Az ügyészségi vizsgálat szerint Szombathely városban követték el a rendőrök elleni támadások felét. Szombathely ilyen jellegű kriminalitása tehát — a város összlélekszámának Vas megye lakosságához viszonyított számarányát figyelembe véve — mintegy kétszeres intenzitású Megyénk másik két városánál (Kőszegnél és Sárvárnál) ezideig ez nem mutatható ki. Ennek az évek óta észlelt, tehát tartos jelenségnek a magyarázata a városi életforma bizonyos sajátosságaiban van. Abban főként, hogy a bűnöző, garázda elemek számára fokozottabb méretekben kínálja az italozással egybekötött szórakozási lehetőségeket. Ezek a lehetőségek szoros összefüggésben vannak a hivatalos személy elleni erőszakokkal. A múlt évben az esetek mintegy 70 százalékában az italboltban kezdődött a renőri beavatkozást szükségessé tevő tettesi magatartás. A rendőröket a garázda, az alkoholtól ,,megerősödött” duhajkodóval szemben már tehetetlen vendéglői személyzet hívta segítségül. Többször az italboltból hazatámolygó tettes hozzátartozóira támadt, s a bántalmazott feleség, gyermek, apa, anyós, szomszédok kérték a rendőri védelmet. A büntettek jelentős részét bérfizetési vagy ezt követő napon, továbbá olyan időpontban követték el, amikor a tettes pénzhez jutott. Útja a pénztártól a vendéglőbe vitt. Még olyan is akadt köztük, akinek a borítékjában csak 300 forint volt, s otthon 6 hónapos kisgyermeke és gyermekgondozási segélyben részesülő felesége várta. Mégsem hozzájuk, hanem a cimborákhoz ment. Már pénze is alig volt, mégis pofonnal válaszolt édesapjának aki haza akarta hívni. A hét utolsó 3 napjára esik az elkövetések 61 százaléka, az adott napokon belül pedig a 16 órától 02 óráig terjedő 10 órás időtartamra 83 százalékuk. Ezek az adatok jelzik, hogy ennek a bűntettnek a gyakorisága az italozáshoz szükséges anyagiakat és a szórakozási lehetőségekkel (italboltok nyitvatartása, szabadidő) van kapcsolatban. Dr. Szabó Kálmán csoportvezető ügyész Még egyszer a herendi balesetről Hozzászólás dr. Eötvös Pál „A legdrágább kötbér“ cím cikkéhez A HIVATKOZOTT cikk feltétlen gondolkodásra és súlyos következtetésekre készteti az olvasóközönséget. önkéntelenül is eszünkbe jut, hogy a „hallgassuk meg a másik félért is” igen helyes elv e cikk megírásánál mennyire érvényesült. Úgy hisszük, kevésbé. Ezért a cikkben felvetett gondolatokhoz az érem másik oldaláról is szeretnénk hozzászólni. Nem helyes és nem is célravezető a nagy közvélemény előtt elmarasztalólag nyilatkozni és negatív vonásként feltüntetni az őszinte törekvésekből és tenni akarásból fakadó gyors intézkedéseket. A olvasóban ugyanis a teljes helyzetismeret hiányában olyan kép alakulhat ki, amely bizalmatlansághoz vezet. Ez pedig nem lehet célja a széles körű publikációnak és tájékoztatásnak. A bírósági ítélet is bizonyította, hogy a herendi baleset elsősorban súlyos személyi mulasztások következménye. A legkorszerűbb biztosító berendezésnél is nélkülözhetetlen a gondolkodó lelkiismeretes ember. Erre példa a mendei baleset, amely a legkorszerűbb berendezés mellett következett be, szintén emberi mulasztások következtében. Ezért a technikát egyedüli megváltóként beállítan és annak késői megvalósítását kötbérként felfogni — véleményünk szerint — nem helyes következtetés. A tisztánlátáshoz tudtadták, hogy országos vasúthálózatunk állomásain — a múlt hagyományaként — közel 50 százalékban a herendihez hasonló váltózáras biztosítás van. Ennek felszámolása nem megy egyik napról a másikra. A korszerű biztosító berendezések építése igen komoly beruházást igényel. Példaként említjük meg, hogy a kérdéses székesfehérvár—celldömölki vonalon egyetlen állomáson, Ajkán,közel 15 millió forintba került. A Herenden felszerelt kulcsazonosító berendezés is, a hivatkozott újságcikktől eltérően, az ott ismertetett összeg több mint kétszeresét vette igénybe. Mint látható, lényeges különbség van egyrészt egy korszerű berendezés, másrészt egy ilyen minimális biztonságot adó berendezés bekerülési összege között, de a Herenden felszerelt berendezés költsége is jóval több a cikkben említettnél. Helyes azonban, ha a napközönség azt is tudja, hogy az illetékesek a Székesfehérvár—celldömölki vonal biztosításával kapcsolatban nem ültek eddig ölbe tett kézzel. Pontosan a vonal forgalmára tekintettel, már 1964. áprilisában megindult e vonal korszerű biztosítására történő átépítésének előkészítése. Ez évben Székesfehérvártól kezdve ennek a megvalósításnak első üteme megkezdődött. Ez a munka nem azért indult meg, mert herendi baleset volt, hanem azért, mert az illetékesek az előkészítést megindították úgy, hogy 1966. májusában közel 150milliós beruházást hagytak jóvá e vonalbiztosító berendezésének fejlesztésére. A SZOMBATHELYI Igazgatóság részéről természetesen szerettük volna, ha ennek a vonalnak a biztosítása előbb megtörténik. Az országos vasúthálózati biztosítás fejlesztésénél azonban figyelembe kell venni azt a körülményt is, hogy ennél a vonalnál jóval sűrűbb és nagyobb forgalmú vonalak is varrnak. A korszerű biztosító berendezés e vonalon történő teljes kiépítéséig a herendihez hasonló berendezésekkel látjuk el állomásainkat. Ez a berendezés azonban csak némileg fokozza a biztonságot, de továbbra is igényli a közreműködő dolgozó ember teljes koncentrálását és lelkiismeretes munkáját. Ha figyelembe vesszük azt, hogy Herenden ez a berendezés több mint 30 ezer forintba került, és ennél nagyobb állomásokon eléri a 60—80 ezer forintot is, az egész vonal összes állomásaira összességében már meghaladja a félmilliót. Ismételten kiemeljük, hogy semmiféle biztosítóberendezés — sem a legkorszerűbb, sem a herendihez hasonló provizórikus — nem nélkülözheti a leltóismeretes munkát adó embert. Ezzel szemben vasútüzemünkben egyre krónikusabbá válik a munkaerőhiány, ami maga után vonja egyes munkakörök megfelelő munkaerővel való betöltésének nehézségeit. Különösen az iparvidékek — mint amilyen Veszprém térsége is — elszívó hatása igen kedvezőtlenné teszi a munkaerőben való válogatást. A meglevő és rendelkezésre álló nagyon sokszor a fenti követelményt ki nem elégítő munkaerőállománnyal kell megoldani a feladatokat, sajnos, számolva a hibaforrás lehetőségével. Itt utalnunk kell a közelmúltban e gondolattal kapcsolatban az országos napilapokban a közlekedés és a szakszervezet vezetői részéről megjelent cikkekre, amelyekben felvetik, hogy ezeket a nehézségeket a közlekedési tárca vezetői csak a kormányzat segítségével tudják megoldani. A magunk részéről mi is reménykedünk ebben. BIZONYÁRA ÉRDEKLI a nagyközönséget az is, hogy a magyar vasutak korszerű biztosító berendezéssel való kiépítettsége jelenleg milyen fokú, és a külföldi vasutak ilyen kiépítettségével összehasonlítva hogyan értékelhető a magyar vasút helyzete. A közvélemény ugyanis általában vasútunkat illetőleg lényeges elmaradottsággal számol. Ezt a téves szemléletet kívánjuk eloszlatni akkor, amikor példaként megemlítjük, hogy a köztudomásúan korszerű technikával rendelkező svéd vasútakóm is csak a vonalhálózat 19 százaléka, a norvég vasutakon pedig 9,3 százaléka korszerűen biztosított, míg nálunk ez a kiépítettség 14 százalékot ér el. Szabó Béla, a Vasútigazgatóság vezetője 1969. július : Kedd______________________________ VAS NÉPE Lebontották a feje fölül a tetőt „Gyors közbelépésüket kérjük... Egy 81 éves öregasszony feje felett a múlt héten elbontották a tetőt... Szombathelyen a Rákóczi utca 8. szám alatti házban... A többi lakót már kiköltöztették, neki csütörtökre ígérik. De mi lesz vele addig? A tartós eső beáztatja a födémet, könnyen beontothat... Elvágták a villany és gázvezetékeket, csak a vízcsap használható... — sürgető és felháborodott hangon érkezett a telefon bejelentés szerkesztőségünkbe, mely az első pillanatban szinte hihetetlennek tűnt. A városi tanács igazgatási osztálya nem adhat ki bontási engedélyt addig, amíg laknak egy épület falai között. Ha mégis megtörténne, akkor viszont a ház épületanyagát megvásárló nem követhet el ekkora embertelenséget. Ha másért nem, hát felelősségérzetből se teszi. A helyszínre érve azonban minden érv megdőlt. Párkány magasságban leszedték a zsindelyeket, belül ledöntött közfalak, téglatörmelék és korhadt ajtótokok feküdtek a lakásokban. Csak az udvari szoba befüggönyözött ablaka sejtette, hogy az életveszélyes környezetben még tartózkodik valaki. Horváth Miklósnét, a magára hagyott 81 éves öregasszonyt egyedül találtam a lehullot vakolatú, hajlott mennyezetű kis szobában. Agyának fejrészénél gáztűzhelye, melyen kihűlt tegnapdarakása és hideg herbatea. Ez a hétfői ebédje. Gyenge kis hangján, naiv jóindulattal mondta el, hogy amikor szobája fölött ledöntötték a kéményt és leszedték a cserepeket, a tulajdonos kihívta otthonából, mert „óvta” az esetleges beszakadásától. Tiszta kis öregasszony. Ruháján nincs pecsét, ágyneműje — melyre maga mossa a huzatot — fehér... Semmi más kívánsága nincs, csak az, hogy vízvezetékes lakást kapjon, mert fájnak a lábai, nehezére esik a járás. Megható a bizakodása és megdöbbentő, hogy fel sem tudja mérni milyen életveszélyben hajtja esténként álomra fejét a bontástól meglazult falak között... Az ember 81 éves korában is ember! Öregek védelméről, gondoskodásról, egyre több szociális otthonról beszélünk nap mint nap és mégis előfordulhatott Horváth Miklósné közönyből fakadó, felháborító esete. Hogy ki a hibás?... A bontási engedélyt megadó tanács és az épületet megvásárló új tulajdonos egyaránt. A hozzátartozók meg azért érezhetik találva magukat, mert az öregasszony négy gyermeke közül egyikben sem volt annyi emberség, hogy 81 éves édesanyját — ha már egyszer elbontották feje felett a tetőt — legalább ideiglenesen, míg a tanácstól az új lakást megkapja, magához vette volna. —ha— Halló!... Halló!... Kultúrstartárok kézre kerítéséhez kérjük a segítséget postásaink és minden felháborodott nevében! A hat szombathelyi nyilvános telefonfülke közül háromból eltűntek a telefonkagylók!!!... Árván lógó láncok, tépett zsinórok jelzik az Éden Gyula téren, a Derkovits telepen s a Bajcsy- Zsilinszky utcai fülkében a vandálok keze nyomát... Halló!... Halló!... , Ki látta?! Kétségbeesetten csörög a szerkesztőség telefonja, a vonal túlsó végén a távközlési üzem hálózati osztályának vezetője: „Ez már a mi zsebünkre megy, a rezsinket terheli.. A minap — mondják — lefüleltek néhány fatördelőt s most megérdemelt büntetésükre várnak. A járókelők segítettek hozzá, hogy megérdemelt helyükre kerüljenek. Csak így lehet a telefonbetyárokat is, nem másként! Az ember örül, ha látja: szebb lett a környezete, praktikusabban élhet, örül, hogy automaták szolgálják ki az utcáin, egy idő múlva aztán bosszankodhat, hogy — barbár kezek munkájaként — egyre másra mondanak csütörtököt ezek a berendezések ... (A szombathelyi vasútállomás nyilvános telefonját szinte fel sem érdemes szerelni, másnap már darabokban...) Az Esti Hírlapban olvasom: „magántulajdonba vett” két pesti suhanc néhány telefonfülkét, ők tették zsebre a napi bevételt... Míg nem beszerelték a riasztóberendezést! Persze, ez is megoldás lehet! Meg az is, hogy ki-ki — aki látja — „megolajozza" riasztócsengőjét!... —• 6 ! Szembe sütött a nap Ünnep volt vasárnap délután Vépen. Nemcsak azért, mert a naptár egyébként is piros betűs napot jelzett. A falu népe idős, nyugdíjba lépő tanítóját köszöntötte, aki több mint negyven éven át, majdnem egy fél évszázadig oktattanevelte őket. Hosszú, nagyon hosszú út áll Kertész Pál mögött. Nehéz időkben, 1929 nyarán indult el a pályán. Hatvanadmagával küldte el a pályázatot Vépre, s a hatvan közül őt választották. Ma már nehéz lenne visszaidézni az iskolaszéki lapok döntését, ki emlékszik arra? Tény azonban, hogy az idősebbek érzik: jól választottak akkor. Nem családfőik a fiatal tanítóban. Kertész Pál igazi néptanítója lett a falunak. Négy évtizeden át minden szépre, jóra megtanította az egymást követő generációkat. Az új iskola udvarán sorakoztak fel a kicsik és a nagyok. Az asztalnál ülőkkel szembe sütött a nap, az idős tanító szemébe könnyeket csalt... Barátok, pályatársak, tanítványok ölelték meg, sűrű kézfogással búcsúztak a hivatalos szervek képviselői. Búcsúztatták? Kell-e búcsúznia annak, aki munkájában tovább él úgyis.. Ahogy az egyik jó barát megfogalmazta: ott marad ő ezután is a faluban. Bölcs szavaira hallgatnak a jövőben is, jó tanácsért elmennek hozzá ezután is. Csak éppen a számonkérés marad el. Kertész Páltól e naptól fogva nem várhatja el senki, hogy csengetéskor a katedrára lépjen, hogy tanmenetszerűen elhintegesse a művelődés apró magjait nap mint nap. Hosszú évek fárasztó munkája után megérdemelten jó a pihenés. A felnőttek ajándékokkal kedveskedtek. A gyerekek — mily nagyszerű szimbólum! — negyven szál rózsát, rajta egy-egy év hímzett szalagjával nyújtottak át. Pali bácsi megilletődve köszönte meg a figyelmességet, s azzal búcsúzott: senkire nem haragszik! Negyven küzdelmes év után, egy harcos élet, pálya végén nagy dolog ez is. A falu megemlékezése után leültünk egy csendesebb „zugba”, megkérdeztem Pali bácsit, mire emlékszik viszsza leginkább most, amikor már mögötte a pálya. — Soha nem felejtem el apám szavait — mesélte. — Amikor elvégeztem az iskoláimat, azt mondta: ezen a pénzen tíz hold földet vehettem volna! De nem vett, inkább rám költötte. És soha, soha nem bánta meg... Tizen voltak testvérek, ő az egyedüli, aki tanulhatott. A többiek szétszóródtak a paraszti világban. Tulajdonaképpen ők is részesei voltak az áldozatvállalásnak. Életükben mindig büszkék voltak arra, hogy testvérük tanult ember lett, s hogy így is megmaradt testvérüknek. A paraszti munkát soha nem vetette meg. Kaszált, aratott, kévét adogatott akkor is, amikor már „tanító arazták”. Így nevelte fel négy gyermekét, akik közül valamennyi tanulhatott már. Mit tanácsol az utódoknak, akik felváltják a legidősebb tanítónemzedéket? — Több lelkiismeretességet a pályán —– felelte Kertész Pál, s bár derűs han- 9°n, de nagyon határozottan azt kívánta, hogy több férfit szeretne látni az eljövő pedagógusok között. S hogyan lesz ezután? Milyennek rendezi be az életét a „nyugalomban”? __ fi nyártól nem félek. ** Az ősztől sem. Öntözgetek, kapálgatok, amíg csak mozdulni lehet. A tőrtől félek csak, a hosszú, unalmasságtól. De hát akkorra meg hátha majd kellek valamire. Talán valaki felfedez majd • • ‘ (Dósfa»