Vas Népe, 1969. július (14. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-01 / 149. szám

Amikor a sértett­­ rendőr ** A szolgálatban levő ** rendőr jogszabálya­ink szerint hivatalos sze­mély. Ilyen minőségben jár el, ha a közrend, az állam­polgárok biztonságának vé­delme érdekében igazoltat, figyelmeztet, bírságol, elő­állít vagy egyéb rendőri in­tézkedést foganatosít. A jog­szabályok igen sokrétű te­vékenységre kötelezik a rendőrséget. Ez csak akkor lehet eredményes, ha az ál­lampolgárok segítik, vagy legalábbis tiszteletben tart­ják a rendőr eljárását, tar­tózkodnak attól, hogy aka­dályozzák, hátráltassák. Köz­tudott, hogy az említett cé­lok érdekében törvényeink fokozott védelemben része­sítik a hivatalos személye­ket, közöttük a rendőröket is. Az viszont már kevésbé közismert, hogy sürgős be­avatkozást igénylő esetben a szolgálatban nem levő rendőr is intézkedésre kö­teles. Ha egyenruhában van, ez önmagában is igazolja rendőrséghez tartozását. A civiilruhás rendőr pedig szó­beli kijelentéssel és rendőr­­igazolványának felmutatásá­val igazolja hivatalos sze­mélyi minőségét. Fokozott védelem szempontjából az ily módon ,,szolgálatba he­lyezkedő” rendőr is hivata­los személy. Ugyanilyen vé­delem illeti meg a rendőr­nek segítséget nyújtó civil személyt is. Az ellenük irá­nyuló támadások tehát ugyanolyan megítélés alá esnek, mintha hivatalos rendőr ellen irányultak vol­na. A rendőrt szándékosan akadályozó személyt a sza­bálysértési hatóság három­ezer forintig terjedhető pénzbírsággal sújthatja Ugyanígy büntethető a rend­őr intézkedésével rendzava­rás­­terén engedetlenséget tanúsító szentély. Hasonló a büntetése annak, aki hi­vatalos személyt becsület­sértő kifejezésekkel illet. Ez utóbbi azonban súlyosabb esetben már nemcsak sza­bálysértés, hanem a hivata­los személy megsértésének bűntettét is kimeríti. Ez pe­dig a bíróság által kisza­bott, ezért büntetett előéle­­tűséget eredményező bünte­tést — egy évig terjedhető szabadságvesztést — von maga után. A legsúlyosabb megítélés alá azonban a rendőr elleni erőszakos tá­madások esnek. A Büntető Törvény­­­­könyv 155. paragra­fusa szerint 3 évig terjedő szabadságvesztéssel kell bün­tetni azt, aki a rendőrt hi­vatali kötelessége teljesíté­sében erőszakkal, fenyege­téssel akadályozza, bántal­mazza, vagy ilyen módsze­rekkel intézkedésre kény­szeríti. Ugyanilyen bűntet­tet valósít meg az is, aki a rendőrt a korábbi eljárá­sa miatt utólag bántalmaz­za. Súlyosabban kell bün­tetni azokat, akik ilyen cse­lekmény miatt már büntet­ve voltak (visszaesők), vagy fegyvert vesznek igénybe. Fegyver alatt azonban nem­csak a lőfegyvert hanem az életveszélyt felidéző más tárgyakat — például kést, ásót szód­ás üveget — is érinteni kell. A hivatalos sz­emély elleni támadásra irányuló csoportosulás (eh­hez legalább 4 személy együttes jelenléte ,,szüksé­ges”) szervezőjét, vezetőjét és tagjait már akkor is büntetni rendelt a tör­vény, ha ennél többet még nem is tettek, tehát csúfyán csoportba szerveződtek, vagy — akár alkalmilag! — cso­portba verődtek. A megyei főügyészség a közelmúltban vizsgálta, ér­tékelte a hivatásos rendő­rök sérelmére erőszakkal el­követett bűntettek alakulá­sát, jellemzőit. Ezekben az ügyekben nem a rendőrség, hanem az ügyészség foly­tatja le a nyomozást, még a látszatát is elkerülve an­nak, hogy a vizsgálatot el­fogult személyek végzik. A rendőrök elleni erősza­kos támadások mennyiségi alakulását megyénkben az elmúlt hat évben a stagná­lás jellemzi­, számuk nem mutat jelentős ingadozáso­kat. Igaz, ezeknek a bűn­tetteknek az aránya me­gyénk összlakosságához ele­nyésző, az adott időszakban végrehajtott sokezer rend­őri eljárással, intézkedéssel összevetve pedig csak ezre­lékkel lehet kifejezni. 1006- ban bizonyos kedvező minős­ségi változás is mutatkozik az előző évekhez képest. Ez abban jelentkezett, hogy kevesebb a törvénynél fog­va is a súlyosabb büntetés­sel szankcionált cselekmény. Csupán néhány viszonylag feltűnően durva módon vég­hezvitt támadás volt, cso­portos elkövetés pedig nem is fordult elő Az intézkedő rendőrök enyhébb sérülése­ket, szenvedtek, az esetek nagyobb részében pedig nem is sérültek meg. Ez a ked­vező irányú minőségi vál­tozás bizonyára összefügg az állampolgári, fegyelem, az erkölcsi felfogás szintjé­nek fejlődésével és a rend­őri eljárások törvényességé­nek, kulturáltságának, haté­konyságának javulásával is. Az ügyészségi vizsgálat­­ szerint Szombathely városban követték el a rendőrök elleni támadások felét. Szombathely ilyen jel­legű kriminalitása tehát — a város összlélekszámának Vas megye lakosságához vi­szonyított számarányát fi­gyelembe véve — mintegy kétszeres intenzitású Me­gyénk másik két városánál (Kőszegnél és Sárvárnál) ezideig ez nem mutatható ki. Ennek az évek óta ész­lelt, tehát ta­rtos jelenség­nek a magyarázata a városi életforma bizonyos sajátos­ságaiban van. Abban főként, hogy a bűnöző, garázda ele­mek számára fokozottabb méretekben kínálja az ita­lozással egybekötött szóra­kozási lehetőségeket. Ezek a lehetőségek szo­ros összefüggésben vannak a hivatalos személy elleni erőszakokkal. A múlt évben az esetek mintegy 70 szá­zalékában az italboltban kezdődött a renőri beavat­kozást szükségessé tevő tet­tesi magatartás. A rendőrö­ket a garázda, az alkoholtól ,,megerősödött” duhajkodó­­val szemben már tehetetlen vendéglői személyzet hívta segítségül. Többször az ital­boltból hazatámolygó tettes hozzátartozóira támadt, s a bántalmazott feleség, gyer­mek, apa, anyós, szomszé­dok kérték a rendőri védel­met. A büntettek jelentős ré­szét bérfizetési vagy ezt kö­vető napon, továbbá olyan időpontban követték el, amikor a tettes pénzhez ju­tott. Útja a pénztártól a vendéglőbe vitt. Még olyan is akadt köztük, akinek a borítékjában csak 300 forint volt, s otthon 6 hónapos kisgyermeke és gyermek­gondozási segélyben része­sülő felesége várta. Mégsem hozzájuk, hanem a cimbo­rákhoz ment. Már pénze is alig volt, mégis pofonnal válaszolt édesapjának aki haza akarta hívni. A hét utolsó 3 napjára esik az elkövetések 61 százaléka, az adott napokon belül pedig a 16 órától 02 óráig terje­dő 10 órás időtartamra 83 százalékuk. Ezek az adatok jelzik,­­­ hogy ennek a bűn­tettnek a gyakorisága az italozáshoz szükséges anya­giakat és a szórakozási le­­hetőségekkel (italboltok nyit­­vatartása, szabad­idő) van kapcsolatban. Dr. Szabó Kálmán csoportvezető ügyész Még egyszer a herendi balesetről Hozzászólás dr. Eötvös Pál „A legdrágább kötbér“ cím­­ cikkéhez A HIVATKOZOTT cikk fel­tétlen gondolkodásra és sú­lyos következtetésekre készte­ti a­z olvasóközönséget. ön­kéntelenül is eszünkbe jut, hogy a „hallgassuk meg a másik félért is” igen helyes elv e cikk megírásánál mennyire érvényesült. Úgy hisszük, kevésbé. Ezért a cikkben fel­vetett gondolatokhoz az érem másik oldaláról is szeretnénk hozzászólni. Nem helyes és nem is célra­vezető a nagy közvélemény előtt elmarasztalólag nyilatkoz­ni és negatív vonásként fel­tüntetni az őszinte törekvések­ből és tenni akarásból fakadó gyors intézkedéseket. A olva­sóban ugyanis a teljes hely­­zetismeret hiányában olyan kép alakulhat ki, amely bi­zalmatlansághoz vezet. Ez pe­dig nem lehet célja a széles körű publikációnak és tájé­koztatásnak. A bírósági ítélet is bizonyí­totta, hogy a herendi baleset elsősorban súlyos személyi mu­lasztások következménye. A legkorszerűbb biztosító beren­dezésnél is nélkülözhetetlen a gondolkodó lelkiismeretes em­ber. Erre példa a mendei bal­eset, amely a legkorszerűbb berendezés mellett következett be, szintén emberi mulasztá­sok következtében. Ezért a technikát egyedüli megváltó­ként beállítan és annak ké­sői megvalósítását kötbérként felfogni — véleményünk sze­­rint — nem helyes következ­tetés. A tisztánlátáshoz tudtad­ták­, hogy országos vasúthálózatunk állomásain — a múlt hagyo­mányaként — közel 50 száza­lékban a herendihez hasonló váltózára­s biztosítás van. En­nek felszámolása nem megy egyik napról a másikra. A kor­szerű biztosító berendezések építése igen komoly beruhá­zást igényel. Példaként em­lítjük meg, hogy a kérdéses székesfe­h­érvár—celldömölki vonalon egyetlen állomáson, Ajkán,­­közel 15 millió forint­ba került. A Herenden felsze­relt kulcsazonosító berendezés is, a hivatkozott újságcikktől eltérően, az ott ismertetett összeg több mint kétszeresét vette igénybe. Mint látható, lé­nyeges különbség van egyrészt egy korszerű berendezés, más­részt egy ilyen minimális biz­tonságot adó berendezés beke­rülési összege között, de a Herenden felszerelt berendezés költsége is jóval több a cikk­ben említettnél. Helyes azon­ban, ha a napközönség azt is tudja, hogy az illetékesek a Szé­kesfehérvár—celldömölki vonal biztosításával kapcsolatban nem ültek eddig ölbe tett kéz­zel. Pontosan a vonal forgal­mára tekintettel, már 1964. áprilisában megindult e vonal korszerű biztosítására történő átépítésének előkészítése. Ez évben Székesfehérvártól kezd­ve ennek a megvalósításnak első üteme megkezdődött. Ez a munka nem azért indult meg, mert herendi baleset volt, hanem azért, mert az il­letékesek az előkészítést meg­indították úgy, hogy 1966. má­jusában közel 150­­milliós be­ruházást hagytak jóvá e vo­nalbiztosító berendezésének fejlesztésére. A SZOMBATHELYI Igaz­gatóság részéről természetesen szerettük volna, ha ennek a vonalnak a biztosítása előbb megtörténik. Az országos vasúthálózati biztosítás fej­lesztésénél azonban figyelem­be kell venni azt a körül­ményt is, hogy ennél a vonal­nál jóval sűrűbb és nagyobb forgalmú vonalak is varrnak. A korszerű biztosító beren­dezés e vonalon történő teljes kiépítéséig a herendihez ha­sonló berendezésekkel látjuk el állomásainkat. Ez a beren­dezés azonban csak némileg fokozza a biztonságot, de to­vábbra is igényli a közremű­ködő dolgozó ember teljes koncentrálását és lelkiismere­tes munkáját. Ha figyelembe vesszük az­t, hogy Herenden ez a berendezés több mint 30 ezer forintba került, és en­nél nagyobb állomásokon eléri a 60—80 ezer forintot is, az egész vonal összes állomásai­ra összességében már megha­ladja a félmilliót. Ismételten kiemeljük, hogy semmiféle biztosítóberendezés — sem a legkorszerűbb, sem a herendihez hasonló provi­zórikus — nem nélkülözheti a leltóismeretes munkát adó em­bert. Ezzel szemben vasútüze­münkben egyre krónikusabbá válik a munkaerőhiány, ami maga után vonja egyes mun­kakörök megfelelő munkaerő­vel való betöltésének nehéz­ségeit. Különösen az iparvi­dékek — mint amilyen Veszprém térsége is — el­szívó hatása igen kedvezőtlen­né teszi a munkaerőben való válogatást. A meglevő és ren­delkezésre álló nagyon sok­szor a fenti követelményt ki nem elégítő mun­kaerőállo­­mánnyal kell megoldani a fel­adatokat, sajnos, számolva a hibaforrás lehetőségével. Itt utalnunk kell a közelmúltban e gondolattal kapcsolatban az országos napilapokban a köz­lekedés és a szakszervezet vezetői részéről megjelent cik­kekre, amelyekben felvetik, hogy ezeket a nehézségeket a közlekedési tárca vezetői csak a kormányzat segítségével tud­ják megoldani. A magunk ré­széről mi is reménykedünk ebben. BIZONYÁRA ÉRDEKLI a nagyközönséget az is, hogy a magyar vasutak korszerű biz­tosító berendezéssel való ki­építettsége jelenleg milyen fokú, és a külföldi vasutak ilyen kiépítettségével össze­hasonlítva hogyan értékelhe­tő a magyar vasút helyzete. A közvélemény ugyanis álta­lában vasútunkat illetőleg lé­nyeges elmaradottsággal szá­mol. Ezt a téves szemléletet kívánjuk eloszlatni akkor, amikor példaként megemlít­jük, hogy a köztudomásúan korszerű technikával rendel­kező svéd vasú­takóm is csak a vonalhálózat 19 százaléka, a norvég vasutakon pedig 9,3 százaléka korszerűen biztosí­tott, míg nálunk ez a kiépí­tettség 14 százalékot ér el. Szabó Béla, a Vasútigazgatóság vezetője 1969. júl­ius : Kedd______________________________ VAS NÉPE Lebontották a feje fölül a tetőt „Gyors közbelépésüket kérjük... Egy 81 éves öreg­asszony feje felett a múlt héten elbontották a tetőt... Szombathelyen a Rákóczi ut­ca 8. szám alatti házban... A többi lakót már kiköltöz­tették, neki csütörtökre ígé­rik. De mi lesz vele addig? A tartós eső beáztatja a fö­démet, könnyen beontothat... Elvágták a villany és gáz­­vezetékeket, csak a vízcsap használható... — sürgető és felháborodott hangon érke­zett a telefon bejelentés szer­kesztőségünkbe, mely az első pillanatban szinte hihetetlen­nek tűnt. A városi tanács igazgatási osztálya nem adhat ki bon­tási engedélyt addig, amíg laknak egy épület falai kö­zött. Ha mégis megtörténne, akkor viszont a ház épület­­anyagát megvásárló nem kö­vethet el ekkora embertelen­séget. Ha másért nem, hát felelősségérzetből se teszi. A helyszínre érve azonban minden érv megdőlt. Pár­kány magasságban leszedték a zsindelyeket, belül ledöntött közfalak, téglatörmelék és korhadt ajtótokok feküdtek a lakásokban. Csak az udvari szoba befüggönyözött ablaka sejtette, hogy az életveszélyes környezetben még tartózko­dik valaki. Horváth Miklós­­nét, a magára hagyott 81 éves öregasszonyt egyedül találtam a lehullot vakolatú, hajlott mennyezetű kis szobában. Agyának fejrészénél gáztűz­helye­, melyen kihűlt tegnap­­darakása és hideg herbatea. Ez a hétfői ebédje. Gyenge kis hangján, naiv jóindu­lattal mondta el, hogy ami­kor szobája fölött ledöntöt­ték a kéményt és leszedték a cserepeket, a tulajdonos ki­hívta otthonából, mert „óvta” az esetleges beszakadásától. Tiszta kis öregasszony. Ru­háján nincs pecsét, ágyne­műje — melyre maga mossa a huzatot — fehér... Semmi más kívánsága nincs, csak az, hogy vízvezetékes lakást kapjon, mert fájnak a lábai, nehezére esik a járás. Meg­ható a bizakodása és meg­döbbentő, hogy fel sem tud­ja mérni milyen életveszély­ben hajtja esténként álomra fejét a bontástól meglazult falak között... Az ember 81 éves korában is ember! Öregek védelmé­ről, gondoskodásról, egyre több szociális otthonról be­­szélünk nap mint nap és mégis előfordulhatott Hor­váth Miklósné közönyből fa­­kadó, felháborító esete. Hogy ki a hibás?... A bontási en­gedélyt megadó tanács és az épületet megvásárló új tu­lajdonos egyaránt. A hozzá­tartozók meg azért érezhetik találva magukat, mert az öregasszony négy gyermeke közül egyikben sem volt annyi emberség, hogy 81 éves édesanyját — ha már egy­szer elbontották feje felett a tetőt — legalább ideiglene­sen, míg a tanácstól az új lakást megkapja, magához vette volna. —ha— Halló!... Halló!... Kultúrstart­á­rok kézre ke­rítéséhez kérjük a segítsé­get postásaink és minden felháborodott nevében! A hat szombathelyi nyil­vános telefonfülke közül há­romból eltűntek a telefon­kagylók!!!... Árván lógó láncok, tépett zsinórok jelzik az Éden Gyula téren, a Der­­kovits telepen s a Bajcsy- Zsilinszky utcai fülkében a vandálok keze nyomát... Halló!... Halló!... , Ki látta?! Kétségbeesetten csörög a szerkesztőség telefonja, a vo­nal túlsó végén a távközlé­si üzem hálózati osztályának vezetője: „Ez már a mi zse­bünkre megy, a rezsinket terheli.. A minap — mondják — lefüleltek néhány fatörde­­lőt s most megérdemelt bün­tetésükre várnak. A járóke­lők segítettek hozzá, hogy megérdemelt helyükre kerül­jenek. Csak így lehet a te­lefonbetyárokat is, nem másként! Az ember örül, ha látja: szebb lett a környezete, praktikusabban élhet, örül, hogy automaták szolgálják ki az utcáin, egy idő múlva aztán bosszankodhat, hogy — barbár kezek munkája­ként — egyre másra monda­­nak csütörtököt ezek a be­rendezések ... (A szombathe­lyi vasútállomás nyilvános telefonját szinte fel sem ér­demes szerelni, másnap már darabokban...) Az Esti Hírlapban olva­som: „magántulajdonba vett” két pesti suhanc néhány te­lefonfülkét, ők tették zseb­re a napi bevételt... Míg nem beszerelték a riasztó­­berendezést! Persze, ez is megoldás le­het! Meg az is, hogy ki-ki —­ aki látja — „megolajozza" riasztócsengőjét!... —• 6 ! ­ Szembe sütött a nap Ü­nnep volt vasárnap délután Vépen. Nem­csak azért, mert a naptár egyébként is piros betűs na­pot jelzett. A falu népe idős, nyugdíjba lépő tanítóját kö­szöntötte, aki több mint negyven éven át, majdnem egy fél évszázadig oktatta­­nevelte őket. Hosszú, nagyon hosszú út áll Kertész Pál mögött. Nehéz időkben, 1929 nyarán indult el a pályán. Hatvanadmagával küldte el a pályázatot Vépre, s a hat­van közül őt választották. Ma már nehéz lenne vissza­idézni az iskolaszéki lapok döntését, ki emlékszik ar­ra? Tény azonban, hogy az idősebbek érzik: jól válasz­tottak akkor. Nem család­főik a fiatal tanítóban. Ker­tész Pál igazi néptanítója lett a falunak. Négy évtizeden át minden szépre, jóra megta­nította az egymást követő generációkat. Az új iskola udvarán so­rakoztak fel a kicsik és a nagyok. Az asztalnál ülők­kel szembe sütött a nap, az idős tanító szemébe könnye­ket csalt... Barátok, pálya­társak, tanítványok ölelték meg, sűrű kézfogással bú­csúztak a hivatalos szervek képviselői. Búcsúztatták? Kell-e bú­csúznia annak, aki munká­jában tovább él úgyis.. Ahogy az egyik jó barát megfogalmazta: ott marad ő ezután is a faluban. Bölcs szavaira hallgatnak a jövő­ben is, jó tanácsért elmen­nek hozzá ezután is. Csak éppen a számonkérés ma­rad­ el. Kertész Páltól e nap­tól fogva nem várhatja el senki, hogy csengetéskor a katedrára lépjen, hogy tan­­menetszerűen elhintegesse a művelődés apró magjait nap mint nap. Hosszú évek fá­rasztó munkája után meg­érdemelten jó a pihenés. A felnőttek ajándékokkal kedveskedtek. A gyerekek — mily nagyszerű szimbólum! — negyven szál rózsát, raj­ta egy-egy év hímzett sza­lagjával nyújtottak át. Pa­li bácsi megilletődve köszön­te meg a figyelmességet, s azzal búcsúzott: senkire nem haragszik! Negyven küzdel­mes év után, egy harcos élet, pálya végén nagy dolog ez is. A falu megemlékezése után leültünk egy csendesebb „zugba”, megkérdeztem Pali bácsit, mire emlékszik visz­­sza leginkább most, amikor már mögötte a pálya. — Soha nem felejtem el apám szavait — mesélte. — Amikor elvégeztem az isko­láimat, azt mondta: ezen a pénzen tíz hold földet ve­hettem volna! De nem vett, inkább rám költötte. És so­ha, soha nem bánta meg... Tizen voltak testvérek, ő az egyedüli, aki tanulhatott. A többiek szétszóródtak a paraszti világban. Tulajdona­képpen ők is részesei voltak az áldozatvállalásnak. Éle­tükben mindig büszkék vol­tak arra, hogy testvérük ta­nult ember lett, s hogy így is megmaradt testvérüknek. A paraszti munkát soha nem vetette meg. Kaszált, ara­tott, kévét adogatott akkor is, amikor már „tanító araz­­ták”. Így nevelte fel négy gyermekét, akik közül va­lamennyi tanulhatott már. Mit tanácsol az utódok­nak, akik felváltják a leg­idősebb tanítónemzedéket? — Több lelkiismeretessé­get a pályán —– felelte Ker­tész Pál, s bár derűs han- 9°n, de nagyon határozottan azt kívánta, hogy több fér­fit szeretne látni az eljövő pedagógusok között. S hogyan lesz ezután? Mi­lyennek rendezi be az éle­tét a „nyugalomban”? __ fi nyártól nem félek. ** Az ősztől sem. Ön­­tözgetek, kapálgatok, amíg csak mozdulni lehet. A tőr­től félek csak, a hosszú, unal­­masságtól. De hát akkorra meg hátha majd kellek va­lamire. Talán valaki felfedez majd • • ‘ (Dósfa»

Next