Vas Népe, 1969. szeptember (14. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-11 / 210. szám
Segítsék az üzemek vezetői is Szakszervezeti bg évről évire eredmévesznek részt a dobozok szervezett politikai oktatásában. A két éve zajl. ..Társadalmunk időszerű kérdései” tanfolyamok tapasztalatai biztatóak, a múst oktatási évben megyénkben több mint 400 csoportban 9—10 ezer dolgozó ismerkedett a legfontosabb politikai, gazdasági, kulturális kérdésekkel, a tanfolyamokon sorra vett témák időszerűségét a hallgatók érdeklődése, a foglalkozásokon elhangzott kérdések száma, a mind jobban kibontakozó vitakészség igazolta. A tanfolyamokat vezető propagandisták „rutinos” munkával igyekeztek növelni a résztvevők aktivitását munkájukról a tanfolyamok értékeléseikor szinte mindenütt elismerően nyilatkoztak. Felkészülésükhöz, aktív közreműködésükhöz, továbbra is nélkülözhetetlen a szakszervezeti bizottságok hathatós támogatása. Nem kevésbé fontos a párt és tömegszervezetekkel való szoros együttműködés. A megfelelő koordináció hiánya zavarhatja a politikai oktatást. Második évema, hogy az üzemekben, intézményekben a politikai oktatás terveivel együtt készítik az ismeretterjesztés programját is. A most kezdődő évad ismeretterjesztő programjai sajnos sok helyen — több nagyüzemben is — azt tükrözik, hogy nem ismerték még fel a korszerű ismeretterjesztés lehetőségeit Azt például, hogy a jól szervezett, tudományos ismeretterjesztés az általános politikai és szakmai oktatás szinte valamenynyi formájához kapcsolódhat, módszereit, eszközeit felhasználhatja. Ugyanakkor az említett üzemi oktatási formák adják az ismeretterjesztés kereteit. Az új oktatási évadban tovább fejlődik a szakszervezeti, politikai tömegoktatás. A SZOT Elnökség határozatának megfelelően a ,,Társadalmunk időszerű kérdései” tanfolyamok mind tartalmilag, mind formailag gazdagodnak. Két azonos rangú, de tematikában különböző tagozatú tanfolyam indul. A kétféle tematika jobban megfelel a dolgozók növekvő politikai, társadalmi érdeklődésének, sokrétűségének. Több szemléltető és módszertani eszköz áll máris a tanulócsoportok rendelkezésére. A megyei oktatási Igazgatóság segítségével az SZMT és a megyei szakszervezeti bizottságok gondoskodnak a propagandisták évad eleji és évközbeni felkészüléséről. A bogáti pártiskolán szeptember 15-től 27-ig négy turnusban rendezünk részükre tanfolyamot, melyen mintegy 300 propagandista vesz részt. A tanfolyamon a propagandisták módszertani és szervezeti kérdésekről hallanak előadásokat, valamint konzultációkon vesznek részt. Ugyanitt sor kerül a tematikákban megjelölt fontosabb témák feldolgozására is, s közben — a tavalyihoz hasonlóan — a kapcsolódó szakterületek előadóinak együttes részvételével kerekasztal-konferenciáikat szervezünk. Nagyon fontos, hogy a propagandisták éljenek ezekkel a lehetőségekkel, az eddigieknél hiánytalanabbul vegyenek részt az évad eleji felkészítőn és az évközbeni konferenciákon. Jó felkészülésükhöz szinte más úton nem pótolható segítséget kapnak. A szakszervezeti bizottsárok és gazdasági vezetői azzal is juttassák kifejezésre a politikai tömegoktatás fontosságát, jelentőségét, hogy lehetővé teszik a propagandisták részvételeit a felkészítőkön, illetve konferenciákon. Ne felejtsék, hogy az oktató munka eredménye a társadalom építő tevékenységében gyümölcsözik. A propagandisták ebben alkarnak a vezetőknek első számú segítői lenni, s ilyen alapon számítanak azok támogatására. Tóth Béla 1969. szept. 11. Csütörtök Húsz év utazó színészként Az országjáró Déryné Színház kék Ikaruszán a társulattal időről időre a megyébe érkezik és vasi színpadokon lép fel Ács Rózsi színésznő. A legutóbbi évadban Molnár Ferenc Liliamában az öreg fényképészmét alakította. Epizódszerep volt, mégis, a közönség és kritikusok szemét ezúttal sem kerülhette el. Kidolgozott alakításáért a közönség tapsa, s a kritikusok elismerése volt a jutalom. A kidolgozott, átélt, mondhatjuk realista szerepjátszás Ács Rózsitól nem újdonság, még csak nem is meglepetés. Tehetségét a még gyermekkori színpadra lépéstől mostanáig évtizedek érlelték gazdaggá, teljessé. Csehov színmű volt a vizsgadarabja a színészegyesület iskolájában, Déryné naplója díszkötésben és 500 pengő a jutalma. És szép emlékek ebből az időből, amikor színinövendék létére már Csortossal, Törzs Jenővel és más neves pályatársakkal léphetett fel. E feledhetetlen élmények mellé rengeteg másfajta is sorakozott az elmúlt húsz év alatt, amióta utazó színház van, s ő utazó színész lett. Ezért 1969. szeptembere számára kerek jubileum: azóta egyfolytában falujáró színésznő a szó igaz és nemes értelmében. Dzsappen, kompon, teherautón (Honvéd és Bányász Színház), majd autóbuszon és most már egyháziamban a kék Ikaruszon jut el művésztársaival együtt a közönséghez. Kacagtató és hátborzongató igaz történeteket tud egyszerre feleleveníteni. Olyanokat, amelyekre persze a fiatalok rendszerint csak legyintenek, hogy a gázsüzetés ismeretlen fogalom volt. Hogy részleteikben, 10—15 pengőnként kaptak egy kis pénzt, amit akkor „szivárgásnak” neveztek. És hihető-e, hogy három-négy főszerepet kellett egy héten megtanulni. Aztán a későbbiek közül: A Bernarda háza előadása után éppen itt Vas megyében, Szombathelytől 30 kilométerre egy csirkekeltetőben húzták ki az éjszaka hátralevő részét. Utána félméteres hóban gyalogoltak ki az állomásig. Mázaszászvárnál egyszer árokba fordult a buszuk, s zuhogó esőben gyalogoltak a legközelebbi helységig. Ahol éppen világosság volt, ott a bányászok tartottak pártnapot. Láttukra (Szirtes Ádám is köztük volt) abbamaradt a párttitkári beszámoló, olyan siralmas állapotban voltak. A Nagyerejű Mácsik bemutatója előtt — már színpadi öltözetben — megszólították a büfében. S mert a mezt olyan természetességgel viselte, csodálkozva kérdezték tőle: „Asszonyka, hogyan került ide maga a társulattal?” Ács Rózsi azon kevesek egyike, aki az államosított színház húsz esztendejét utazó színészként töltötte el. Ez önmagában is olyan tett, amit kevesen tudtak volna végigcsinálni. Végigcsinálni, és méghozzá úgy, hogy nem fásult bele, hogy ambíciói, igényessége mindmáig megmaradt. Hogy a legkisebb színpadon, a maroknyi közönségnek most is úgy játszik, mintha nagy önálló színház több száz férőhelyes nézőtere nyúlna el előtte. Miközben a falukat járta, nyelveket tanult, néha filmezett is. És még szeretne jó ideig művészetének élni. Reméljük, jubileumi évedja során ismét tapsolhatunk neki Vas megyében is. (mbi) Egyik filmjében, a Megöltek egy leányt-ban. Az öreg fényképésznő a Liliomban. VAS NÉPE Emeletes ágyak Solymár József könyve Úgy látszik, a katonakor emlékei végigkísérik az embert egész életén. Ebben — az a véleményünk — a fiatalkorra való visszaemlékezés, mindenekelőtt a hadsereg személyiségformáló, embert alakító munkájának van elsősorban szerepe. Solymár József a néphadsereg életéből meríti emlékeit. Anekdotázik. Történetei kedvesek, hangulatosak, és mint minden igazán komolyan anekdotázó, mesélő írásé, humorosak is. Solymár nem fakaszt hangos kacajt, inkább mosolygásra késztet, s a felismerés, vagy az emlékezés együttérző, szelíd „így volt”jára. Miről is szólnak ezek a történetek? — a bevonulásról, a civil és a katonaélet közötti „mélyreható” különbségekről, a kalandról és a szerelemről, a menetgyakorlatról és más hasonló emlékezetes és „különleges” eseményről. Az író érdeme, hogy ezek a történetek mégis sajátosan egyéniek. Természetes, jól karakterezett szereplőit lépnek elénk a könyv lapjairól. Gondolkodásmódjukban, szavaikban, tetteikben, kitapinthatóan van jelen a hadsereg. Az Emeletes ágyak ízes olvasmány. Életünknek azt a részét idézd, amelyre mindannyian szívesen emlékezünk vissza: a fiatalságot, (Zrínyi Könyvkiadó). Nos, csináljam meg mégis? Tanácskozzam meg a többiekkel? Persze semmi újat sem mondhatok, hisz nincs mit javasolni. Az optimális megoldást kiszámítani lehetetlen, mivelhogy niincs elég adatunk és többet beszerezni nem is tudunk. És mégis.. . — Menjünk át az ügyeletes szobába, ott megbeszéljük a teendőket. Nyújtóztatják tagjaikat. Elfáradtak.... Oleg és Valja élénken tárgyal valamit és úgy kezd füstölni, hogy szinte vágni lehet. Úgy látszik, valahonnét cigarettát kerítettek elő. Sztopa oldalog befelé. Érzi, hogy főnöke kitaszította és ezen nem változtathat. Téved. — Sztyepan Sztyepanovics, ön miért nem megy haza, mikor lejárt a szolgálata? — Dnyipko mellett ülök. Még nincs jól. Kedvem volna valami gorombaságot vágni a fejéhez, de türtőztetem magam. Egye meg a fene, hát üljön. Persze, ha vezekelni hagyom, akkor nem áll majd rá a nyelvem, hogy elkergessem. Nincs vele bajom, rendes, okos fiú. De, hogy bocsássam meg neki azt, hogy a betegekkel nem törődik? No jó, azt majd később. — Nos, ki mit tud javasolni? Bontsuk fel a sebet vagy várjunk? És ha várunk, akkor mi mást tehetünk még? Egy mukkot sem fognak szólni. Nem képzelem, hogy én vagyok a legokosabb. Csak épp ők már mindent megtettek mialatt én odafenn diskurálgattam. Meg lehetne még ismételni az egyik vagy másik gyógyszert, de ez aligha változtatna a dolgon. Tudok ilyen esetekről, de a második operáció veszélye nem volt ilyen nagy. És ezenkívül — mit tagadjam — itt Szásáról van szó. Legalábbis nekem nehezebb döntenem. Ismét zúgolódnom kell orvostudományunk pontatlansága miatt, és a kibernetikában bízom — a jövőben. Unalmas. Nem is élem meg. Szamárság. Hát így állunk. Petro javasolja: — Ismételjük meg az összes olyan szert, amely fokozza az alvadékonyságot. Gyima: — Már kétszer megismételtük. Minek töltsünk bele értelmetlenül? Ez sem közömbös. Persze, ha nem operáljuk meg, akkor később megismételhetjük. Vegyük figyelembe, hogy reggelig bizonyára vérezni fog, ha ugyan nem tovább. Szemjén közölte,hogy az állomáson a hármas és az egyes csoportból egy csepp friss vér sincs, a régi pedig nyilván ártana neki. — Hát akkor? — Hát akkor mit ajánlasz? Operáljunk? — Nem ajánlok semmit, magamnak is inamba sizáll a bátorság, ha a szívmegállásra gondolok. Egy ideig mind hallgatunk. Nézem őket Itt ülnek , milyen rendesek, és milyen különfélék. Nem százszázalékosak ,de mégis pozitív hősök. Hát én? önmagát mindenki túlértékeli. Szasa szerint a jót meg a rosszat is lehet mérni, ha azt olyan bonyolult rendszer szempontjából nézi az ember, mint a társadalom. A keresztények úgy gondolják, hogy az úristennek van egy ilyen számológépe, amely automatikusan értékel, számontart és azután jelenti istennek, hogyan döntsön — kit hova. .. Sztyepa valahol itt topog az ajtóban. — Mihail Ivanovics, hátha megpróbálnánk a közvetlen átömlesztést? Mindjárt siet is hozzátenni: — Az én vércsoportom hármas, hemoglobin nyolcvan százalék, szívesen adom. Csodálkozva nézünk rá. Micsoda ötlet. Még bántó is, szóval mi mind hülyék vagyunnk, hogy erre senki sem gondolt. Van ilyen vérzéselállító módszer, nemcsak hogy friss vérrel, hanem egyenesen vénából vénába. Hogy semmi se sérülhessen meg, még a legkényesebb részecskék sem. Azért felejtettük el, mert a mi klinikánkon ez nem szokás. Tán kétszer felhalmaztuk. Ilyen súlyos betegeknél, eredménytelenül, és így könyveltük el. Helytelenül. Némely klinikán nagyon dicsérik. Oleg nem türtőzteti magát: — Éljen Sztyepa! Zseniális. Első örömöm elmúlt. Igen csábítónak látszott, hogy nem kell döntenünk a műtétről. Most már józanul mérlegelem. Mégiscsak értékes ötlet. Segíthet. És ha nem, akkor se sokáig halasztjuk el miatta a műtétet. A kellemetlen csak az, hogy éppen Sztyopa ajánlotta. Most már kötelező az amnesztia. Ha nem veszünk is vért tőle, még akkor is, ördög és pokol! — Sztyopa persze nem zseniális, de ismerjük el, hogy ezt jól gondolta ki. Sajnos egyikünk se zseniális. Éppen ellenkezőleg. De azért te, Sztyepa ne gondold, hogy ezentúl annyit lóghatsz, amennyi jólesik. A beosztást én ellenőrzöm és nem fogok szemet húnynni, ebben ne reménykedjél. Nyilván megint durva vagyok. Pedig dolgozik az úristen számológépe. — Hármas vércsoportú orvosunk is van elég. Ezt a kérlelhetetlen Marija Vasziljevna mondja. Igaza van, léteznek véradóink, de most az elsőbbség Sztyepát illeti. Joga van rá, tőle származik az ötlet. S ezenkívül nyilvánvaló, hogy nagy szüksége is van rá — nemcsak a rehabilitációjáért... Saját maga előtt is. Megmutatni önmagának, hogy nem értéktelen. Kapja hát meg a teljes adagot. — Sztyepantól kell vért venni. Reméljük, hogy szerencsét hoz. — És hogy Szasa nem butul meg tőle ... Ezt Oleg fűzte hozzá. Oleg mindig talpraesett. Csak éppen a szellemességei nem mindig helyénvalóak. Mindenki elégedett. Nem hiszem, hogy sokan rajonganának a véradás gondolatáért. És nem is mintha sem szívesen adnák vagy félnének a következményétől. Csak a fájdalomtól félnek. Szó ami szó — én is félek a szúrástól. Hisz olyan vastag az a tű. Ha kell, akkor igen — akkor mind hajlandók vagyunk. De jobb, ha nem kell. Sztyepa őszintén örül, szinte ragyog. Szereti a gesztusokat. Hát csak örüljön. Most legalább van értelme. — Oleg, te vagy a legfiatalabb és a legfrissebb, neked kell átömlesztened. A legfiatalabb — az idősebbek közt. Különben nem túlságosan ifjú. Harminc lehet, de kisfiúnak látszik. — Csak gyorsan csináld. — Mi legyen a csővel? Kivegyem? — Nem tudom. Tán jobb lenne könnyű gáznarkózsal végezni az átömlesztést. Ez veszélytelen, a pszichikumára pedig vigyáznunk kell. Mind helyeslik. Végül is egy órával több vagy kevesebb már nem számító Oleg eltökélten dobja csikkjét a kagylóba, és vezényel: — Cigarettázást befejezni, gyerekek, és indulás, Sztyopa, te mikor fürödtél utoljára? — Mindennap letusolom magam. Csak ma ügyeletes voltam. — No, nézd, milyen kultúrember! (Folytatjuk) 1 36.