Vas Népe, 1969. október (14. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-01 / 227. szám

Torsten Nilsson nyilatkozata Stockholm: Torsten Nilsson külügymi­niszter a Svéd Szociáldemok­rata Párt XXIV. kongresz­­szusán elhangzott külpoliti­kai beszámol­ójában részle­tesen foglalkozott a vietna­mi háborúval. Bejelentette, hogy a svéd kormány az elkövetkező há­roméves időszakban több mint 200 millió svéd korona összegű segélyt nyújt, illet­ve hitelt folyósít a Vietna­mi Demokratikus­ Köztársa­ságnak „A vietnami nép szenvedése mélységesen meg­­indított bennünket és meg vagyunk győződve arról, hogy a svéd nép támogatja a kormány döntését a VDK- nak nyújtandó segítségről” — mondotta. Vietnami jelentés Nem bántak meg semmit Saigon. A dél-vietnami amerikai katonai parancsnokság köz­leménye a keddre virradó éjszakáról adott­­ jelentésé­ben hat partizán akcióról adott számot. B-52-es típusú amerikai bombázók Saigontól észak­keletre fekvő területeken támadtak öt hullámban. A Nixon elnök által be­jelentett létszámcsökkenté­sek keretében kedden újabb ezer amerikai tengerészgya­logos indul útnak Vietnam­ból Okinawa felé. Az amerikai katonai pa­rancsnokság adatai­ szerint a szeptember 18-val végző­dő héten 511 500 amerikai katona állomásozott Viet­namban, 1300-al több, mint egy héttel korábban. Az amerikai parancsnokság ezt a furcsa körülményt a csa­patok „fluktuációjával” ma­gyarázza. A fenti adatok mindenesetre kétségessé te­­szik a létszámcsökkentések értékét. • Sajtóértekezletet tartott az a nyolc ,­zöldsapkás” ame­rikai, akiket felmentettek a gyilkosság, illetve a bűnré­szesség vádja alól A külö­nítményesek elégedetten ál­lapították meg, hogy bebi­zonyosodott „nem tettek semmi rosszat”. „Nem bántam meg sem­mit, csupán azt sajnálom, hogy ilyen sok időt veszte­gettünk az ügyre” — mon­dotta Rheault ezredes, a zöldsapkások volt parancs­noka. 2­ 9 nap az NDK-ban 120 kilométeres sebességgel­ ­. IBUSZ turis­ta csoporttal indultam el, szeptember hó derekán 9 napos NDK-kör­­útra. * A vámvizsgálat után — szemmel tartva a vonatunk mellett elsuhanó tájakat is — ismerkedni kezdtem úti­­társaimmal. Kilenc nap nem nagy idő, de arra jó, hogy ezalatt az ember honfitársait is köze­lebbről lássa, hogy a nyelvi, nemzeti együvétartozás ere­jét, tiszta örömét ízlelgesse, hiszen a 32 ember egymásra utalva, egymást segítve és vigyázva él majd kint — ha néhány napig is — az ide­gen országban együtt. Néztem az útitársakait. Egy egri tanítónőn kívül velem­­ együtt — az ötvenhez köze­lebb, vagy azon is túl. Az ablaknál ülő hölgy — ahogy később kiderült — 71 éves volt. Kontyba rakott haja már ősz, arcára az évek mély barázdákat húztak, de szeme gyerekes kíváncsiság­gal csüngött a tájon. Kis no­­teszkájába írta a nagyobb helységek, állomások nevét, s ahogy távolodtunk hazánk­tól, egyre izgatottabba­n vár­ta a várost, ahova érkeznünk kellett. A nagy várakozás engem is feszített, aztán em­lékeimben kezdtem kutatni: hol láttam én ezt az arcot, — embert —, mert láttam. Minden bizonnyal találkoz­tunk már. A hangjára, moz­dulataira is jól emlékszem... Ahogy a vonatunkat to­varagadó masinisztát biz­tatja ... Igen, igen. Ilyen lehetett Krúdy Gyula: „Vörös postakocsijában” az az idősebb hölgy is, aki a szívében feszülő türelmetlen­ségből ostort fonva csapkod­ta a bakon ülő kocsist, hogy biztatná jobban a lovait mert még napszállta előtt szeretné meglátni azt a vá­rost, ahova siet Napszállta előtt, vagyis amíg életünk végéhez nem érünk, meglátni mindazt, amit eszmélésünk óta köny­vek, filmóta, tanulmányok, útleírások és hallomások után képzeletünkben már láttunk is. De tudni, de ösz­­szes érzékszerveinkkel is megbizonyosodni afelől, hogy valóban, az életben is olyan-e. A Hungária Express 100— 120 kilométeres sebességgel robog. Most látom — maga­mon is érzem —, hogy mi­lyen éhes még ez a mi né­pünk. De ez az éhség már a lélek forgása, a szellem, a szív követelése: látni, meg­ismerni a világot, a népeket, határainkon túl. Szomszé­­dolni, barátkozni. No végre, hogy eh­hez is van anyagi erőnk, politikai, társadalmi érettségünk és bá­torságunk. Mert nagy bátor­ság és a szó legnemesebb értelmében felszabadult lélek kell ahhoz, hogy az ember élete hajlatán — némelyik már késő délutánosan — el­induljon országhatárokon tú­li ismeretlen tájak, népek, városok, falvak felé. Ezeken a gondolatokon merengtem, persze­­— ahogy már mondtam —, egy percre sem tévesztve szem elől a vonat ablakából elém táruló tájat. A tájat, amely Szlová­kián át a Kis-Kárpátokon, a Morva vidéken, majd az Elba völgyében mindenütt oly igéretesen kápráztatta a szemünk, hogy időnként fej­fel kurjantottunk, mint aki­ben nem fér már el han­gos kicsobbanás nélkül az újabb gyönyörűség. Az aranyváros — Prága — nagy vasúti pályaudvarán néhány percig ácsorított a vo­natunk, s én is kihajoltam az ablakon. Úti társaim meg­jegyezték, hogy ez is olyan szürke, kormos, mint a mi Keletink. De láttam — érez­tem, — hogy tekintetük a pályaudvar látnivalóin túl az embereket figyelte. Rend és nyugalom sugárzott az ar­cokról Az én tekintetem tar­­tósabban három fiatalember-­­re esett. Kettős létrákon a peront világító fénycsövek burkát ti­sztogatták békés egykedvűséggel. Mintha c­sa­k szimbolizálnák haláluk szá­mon­ eseményei után a hely­zetet: letöri­k a fényforrá­sokat fátyolozó port, szeny­­nyet, hogy tisztábban lásson az ember. Dávid József Festői tájak mentén, az Elba völgyében visz a vonat az NDK harmadik nagy városa, Drezda felé... Temetés pénteken Szirmai István elvtársnak, a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsá­ga és Politikai Bizottsága tagjának országgyűlési kép­viselőnek a temetése októ­ber 3-án, pénteken 15 óra­kor lesz a Mező Imre úti (Kerepesi) temető munkás­­mozgalmi Pantheonjában. Elhunyt elvtársunk család­tagjai, munkatársai, barátai és harcostársai a ravatal­nál 14 órától róhatják le ke­gyeletüket. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Szirmai István életrajza 1906 április 13-ánn született Zilahon. Jogtudományi egye­temet végzett. 1929—1941 kö­zött — a Kommunisták Ro­mániai Pártja tagjaként — elsősorban Erdélyben tevé­kenykedett. Tagja volt a KRP erdélyi tartományi ve­zetőségének és titkára a Vö­rös Segélynek. Részt vett az illegális kommunista sajtó szerkesztésében. 1941-től az erdélyi pártszervezetek ösz­­szelkötőjeként, majd a felvi­dékiek instruktoraként Ma­gyarországon tevékenyke­dett. 1943-ban tagja lett a Kom­munisták Magyarországi Pártjának, majd a Békepárt titkárságának. 1943. decem­berében letartóztatták ,és 15 évi fegyházbüntetésre ítélték. 1944. októberében megszö­kött. A felszabadulás után Sze­geden a Magyar Kommunis­ta Párt dél-magyarországi titkárságának helyettes veze­tőjévé, majd vezetőjévé vá­lasztották. 1946-tól a Köz­ponti Vezetőség póttagja és a tömegszervezetek osztályá­nak vezetője volt. 1947—1949 között az MKP, majd az MDP országos szervező bi­zottságának titkári teendőit látta el. 1949 és 1953 között a rádió vezetője, a párt KV póttagja volt 1953-ban ko­holt vádak alapján letartóz­tatták, majd rehabilitálták. 1956-ban az Esti Budapestet szerkesztette. 1957 elején kinevezték a Minisztertanács Tájékoztatá­si Hivatalának elnökévé. 1957. júliusától 1959 végéig az MSZMP Központi Bizott­sága agitációs- és propa­ganda osztályát vezette. 1956 végétől az MSZMP Központi Bizottságának tagja, 1959 végén az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, 1962 novemberétől pedig a Politi­kai Bizottság tagja lett 1959 decemberétől 1966 de­cemberéig a Központi Bizott­ság titkára volt. A párt IX kongresszusa után a Központi Bizottság agitációs- és pro­paganda bizottságnak veze­tőjévé választották. Országgyűlési képviselő volt. Több évtizedes munkás­­mozgalmi tevékenysége, po­litikai és társadalmi mun­kássága elismeréséül a Ma­gyar Népköztársaság Zászló­­rendje I. fokozatával tüntet­ték ki. Cikkeinek és beszédeinek gyűjteménye A kommunista eszmék győzelméért címmel 1964-ben jelent meg. II csehszlovák Prágában megtartotta el­ső ülését az újonnan ala­kult csehszlovák szövetségi kormány. Az ülésen sem­misnek nyilvánították az 1968. július 18-án hozott kormányhatározatot, amely helyeselte a Csehszlovák Komm­unista Párt Központi Bizottsága által az öt szo­cialista ország kommunista pártjának levelére adott vá­laszt. Ugyancsak megsem­misítették az 1968. augusz­tus 22-i kormányhatároza­tot, amely tévesen értékelte a szövetséges hadseregek be­lépését Csehszlovákiába, s a­ kormány ülése­ lamint az ugyanerre a kér­désre vonatkozó augusztus 23-i és 25-i kormánydoku­mentumokat A szövetségi kormány megelégedéssel vette tudo­másul azt a meghívást, hogy hivatalos csehszlovák párt- és kormányküldöttség láto­gasson a Szovjetunióba. A szövetségi kormány megál­lapította, hogy az október közepén sorra kerülő látoga­tás hozzájárul a két orszá­got egyesítő hagyományos, testvéri, internacionalista kötelékek további erősítésé­hez. VAS NÉPE A szomszédos országok lapjaiból Alaptalan vádak. A Bel­ügyminisztérium közleménye szerint 1968 nyarán alapta­lan vádak érték a belügyi dolgozók egy részét. A mi­nisztérium és végrehajtó szervei — hangzik a nyilat­kozat — egyre inkább azon­ erők­ támadásának célpont­jává váltak, amelyeknek szándéka Csehszlovákiának a Szovjetuniótól és a szo­cialista tábortól való foko­zatos eltávolítása és a szo­cialista rendszer megdönté­se volt. Az ötvenes évek hibái jóvátételének és köz­biztonsági apparátus meg­tisztításának ürügyén egyre nagyobb nyomást fejtettek fel. Mikor a szövetséges csa­patok 1968 augusztusában Csehszlovákia területére lép­tek, a Belügyminisztérium számos dolgozóját a sajtó­ban, a rádióban és a tele­vízióban, valamint röpla­pokon árulónak minősítet­ték és megbélyegezték, hogy törvényellenes letartóztatá­sokat hajtanak végre. Ilyen valótlan hírek jelentek meg egyebek közt a Práce, a Zemedalské Movyni és más más lapok hasábjain, a rá­dióban, a televízióban és a CSTA „Fekete Könyv” cí­mű kiadványában. A vádak teljes tisztázása céljából a Belügyminisztérium vala­mennyi vádat részletesen megvizsgálta, s megállapí­totta, hogy az­­említett elv­társak (a közlemény felso­rolja a megvádoltak neveit) közül egy sem járt el tör­vénytelenül, nem viselkedett becstelenül. A közlemény hangsúlyozza, hogy a rossz­indulatú vádaskodók meg­büntetésére példás intézke­déseket hoznak: az érvé­nyes törvényes rendelkezé­sek­ értelmében felelősségre vonják és leleplezik őket. pénzügyminisztérium hiva­talnokai — bár teljes és szigorú titoktartás leple alatt — megkezdték egy kínos és botrányos ügy vizsgálatát. Szinte hihetetlennek tűnik, s bizonyára csak Ausztriá­ban lehetséges, hogy az Austrian Airlines légitársa­ság — feltevések szerint — a Sud Aviation nevű fran­cia cégtől egy „Caravelle” típusú használt repülőgépet vásárolt vadonatúj utasszál­lító gép gyanánt, noha 570 repülőórát teljesített a szó­­banforgó Caravelle. Ennek ellenére átvették, kifizették a vételárat, s amikor szol­gálatba állították a gépet 250 ezer kilométert repült Mint a Volkestimme értesült róla, nemcsak arra terjed­nek ki a vizsgálatok, ho­gyan vehették át a használt gépet új gyanánt, hanem ar­ra is, miképpen profitált eb­ből a tranzakcióból 3—3,5 millió scillinget az egyik párt kasszája. Közben kide­rült, hogy a Caravelle nem 570, hanem 900 órát repült, s hogy kb. félmillió kilo­métert teljesített. A cég 79 millió schillinget kért és kapott érte. Zawadil jóslatai. A bécsi városháza meteorológusa, dr. Zawadil, aki évek óta ki­tűnő előrejelzéseiről híres, az idei októberre több me­leget és száraz időt jósol a sok évi átlagnál. Mint is­meretes, dr Zawadil a me­teorológiai statisztikák ada­taiból általánosítja következ­tetéseit. Október a tapasz­talat szerint az erősebb le­hűlés hónapja, elsején 12,7, a hónap utolsó napján pedig 7 fok a sok évi átlag. Az idén — mondja dr. Zawadil — tizenkét olyan októberi napunk lesz, amikor a déli hőmérséklet 15 fok, sőt két olyan napra is számíthatunk, amikor a hőmérő higany­szála a plusz húsz fok fö­lé emelkedik. A csapadék 35—45 milliméter között lesz, míg az októberek át­laga 48 millimétert mutat. Az eddigi szélsőségek: 1965- ben 3 milliméter, 1930-ban 212 milliméter. Dr. Zawadu szép napos időt „ígér” kü­lönösen a hónap derekára. Majd elválik, igaza volt-e... túl szó Volksstimme .... AUA-botrány. Az osztrák légitársaság (Austrian Air­lines) berkeiben nagy izga­lom uralkodik, mivel a A répcelaki ügy Dr. Kompolthy pontosabbá tette véleményét Fejcsóválva hagyta el teg­nap késő délután a szombat­­helyi megyei bíróság épüle­tét a vádlottak nagy része. Úgy tetszik, az ügy újabb fordulatot vett. S a fejcsó­­válások és kínos mosolyok ezúttal nem csupán azt fe­jezik ki, hogy dr. Kom­polthy Tivadarnak, a robba­násszakértőnek módosult vé­leménye az újabb és ponto­sabb számítások alapján. (Szeptember 4.-i számunk­ban megállapítását adtuk írásunk címének: „Valószí­nű, hogy" nem volt túlnyo­más”.) A reménykedő rép­celaki vádlottak számára az a kijelentése természetesen örömet okozott, tegnap azonban a bíróság épületén kívül a répcelaki Radnai fő­mérnök és Schleinig Imre üzemvezető is így foglalta össze az ügy pillanatnyi helyzetét: „Most hát volt túlnyomás vagy nem?" Nehéz erre választ adni, s nehéz beszámolni a rend­kívül bonyolult szakértői vélemény előadásáról. A délutáni órákban megkérde­zett szakértő a bíróság előtt közölte a jelenlevőkkel, hogy­­ a nagykanizsai Kurucz Ist­ván, másodrendű vádlott olyan észrevételeket tett az ő korábbi számításaival kapcsolatban, melyek két pontban kifogásolják mun­káját. Kijelentette, hogy he­lyet adott Kurucz István jó számításainak, ennek nyo­mán a sajátját kijavította, ezt most átgondoltan he­lyesnek ítéli. A részletes magyarázatot igénylő beszá­moló helyett most azt kö­zöljük, hogy dr. Kompolthy, több órás meghallgatása so­rán elmondta: számolási hi­bát vétett — elfelejtett négyzetre emelni a bonyo­lult számsorok közül egy ta­got — s emiatt eltérő az eredmény. Állást foglalt amellett, hogy legújabb vé­leményét kívánja elfogad­tatni. Minthogy a robbanás pil­lanatában fennálló állapotok ismeretlenek, számításai több lehetőséget vesznek fi­gyelembe. 1. Amennyiben a­ később felrobbant tartályt mintegy 90—100 százalékig megtöltött helyzetben te­kintjük, az átlagos nyomás­érték 17,8 atmoszféra, a hozzátartozó hőmérséklet pedig mínusz 21 fok volt. (Folytatás a 3. oldalon) 1969. október 1. Szerda

Next