Vas Népe, 1969. november (14. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-01 / 254. szám

A honvédelmi hozzájárulás és a hadkötelezettek támogatása (Folytatás az 1. oldalról) intézeteikben szerzett tapasz­talataikat a gyakorlatban hasznosítsák. A tvr szerint a felügye­letet gyakorló miniszterek ál­tal kijelölt kutatói munka­körökre az eddigi határozat­lan időre szóló munkavi­szonnyal szemben határozott, legfeljebb ötévi időtartam­ra szóló szerződést lehet kötni. A kutatóintézeti ve­zetők­ vezetői megbízatása határozott­­időre, ugyancsak legfeljebb öt évre szól majd A vezetői megbízatás meg­szűnése nem érinti a kuta­tóintézettel fennálló munka­­viszonyt. A törvényerejű rendelet végrehajtásáról a munkaügyi miniszter gon­­doskodik. Az Elnöki Tanács módo­sította a honvédelmi hozzá­járulásról szóló 1959. évi 26. számú törvényerejű ren­­deletét. Az új tvr. szűkíti a hon­védelmi hozzájárulás fizeté­sére kötelezettek körét. Az eddigieken kívül mentesül­nek a fizetési kötelezettség alól azok is, akiket sorka­tonai szolgálatból katonai kötelmekkel összefüggő bale­set, sérülés vagy betegség miatt leszereltek; akik lega­lább kétharmad részben csökkent munkaképességű­ek; akik szociális körülmé­nyeik miatt a fizetési köte­lezettség alól felmentést kapnak. A tvr. az eddigiekhez ké­pest rugalmasabban állapít­ja meg a hozzájárulás fize­tésének kezdeti időpontját. A törvényerejű rendelet egyben felemeli a honvé­delmi hozzájárulás összegét, amely a munkaviszonyban­­ állóknál és a termelőszövet-­­kezeti tagoknál egységesen a kereset tizenkét százalé­ka A honvédelmi hozzájáru­lás felemelt összegéből a sorkatonai szolgálatot telje­sítők arra rászoruló hozzá­tartozói az eddiginél maga­sabb segélyt kapnak és a szolgálatukat befejező sor­katonák egy része — a pol­gári életbe történő beillesz­kedés elősegítésére — egy­szeri pénzjuttatásban része­sül. ★ Az Elnöki Tanács tör­vényerejű rendeletével össz­hangban a kormány módosí­totta a hadkötelezettséget teljesítők érdekvédelméről szóló rendeleteig. Felemelte a családi segély összegét és újra szabályozta folyósítá­sának feltételeit. Az új rendelkezés nem ír elő határozott összeget csa­ládi segélyként, hanem úgy intézkedik, hogy a közös háztartásban élő hozzátar­tozó bármely forrásból szár­mazó összes jövedelmét ha­vi 800 forintra kell kielké­­szíteni, s minden további hozzátartozó esetén 300— 300 forinttal kell felemelni. A külön háztartásban élő hozzátartozók esetében az eltartásra szorulók kerese­tét illetőleg bármely for­rásból származó összes jö­­vedelmét egy személy ese­tén havi 600 forintra kell kiegészíteni, s minden to­vábbi személy esetén 200— 200 forinttal kell emelni. A jogosultságot az érvény­ben levő rendelkezések fi­gyelembevételével továbbra is az illetékes tanácsi szerv állapítja meg. A segély fo­lyósításáról a Nyugdíjfolyó­sító Igazgatóság gondosko­dik. Az új rendelkezések 1970 január 1-én lépnek életbe . Az Elnöki Tanács a Bu­dapesti Orvostudományi Egyetem nevét — fennállá­sának kétszázéves évfordu­lója alkalmából — ,Semmel­weis Orvostudományi Egye­temire változtatta. Az Elnöki Tanács egyéni kegyelmi ügyekben döntött, s majd egyéb ügyeket tárgyalt. öten a libanoni hadsereg által elfogott palesztínai gerillák közül. ­ Fegyveres összetűzések Libanonban A libanoni uralkodó körök és a palesztínai ellenálló szer­vezetek közti ellentétek a múlt hét végén véres össze­tűzésekbe torkollottak, és a­­Közel-Kelet Svájcaiként is­mert ország a polgárháború szélére sodródott. A libanoni hadsereg a kormány utasítá­sára akadályozta a paleszti­­nai partizánok tevékenységét Dél-Libanonban — ez ugyanis Izraelnek ürügyül szolgált ter­rortámadások elkövetésére — egyben korlátozta a mene­kült­táborok lakóinak szabad mozgását, hiszen közülük ke­rül ki az ellenállók java ré­sze. A palesztínai menekültek jogainak orvoslása már két évitizede várat magára. Je­lenleg számuk meghaladja a másfél milliót és rajtuk kí­vül Szíria és az EAK izraeli­ek által megszállva tartott, vagy veszélyeztetett területei­nek lakói — ez utóbbiak kö­zé a Szuezi-csatorna környé­kén levő városok lakói szá­mítanak — kényszerülte­k la­kóhelyük elhagyására. Az ENSZ menekültügyi segély­szervezet (UNRWA) sátor- és barakktáborokban helyezte el őket, és a világi szer­vezet ado­mányaiból tengetik életüket, közülük kb. 1 millióan, az 1949-es háború menekültjei immár 20 éve élnek ilyen körülmények között Bár az 1967-es háború következtében a táborok egyes csoportjai izraeli megszállás alá kerül­tek, a megszállók azonban ne­kik sem engedték meg, hogy szülőföldjükre visszatérjenek, sőt, több alkalommal kísérle­tet tettek a frontvonalakon túlra telepítésükre. Az izraeli—arab ellenséges­kedések idején Libanon mind­annyiszor semleges álláspon­tot képviselt, és csupán sza­vakban támogatta az arab ügyet. Ennek magyarázata tár­sadalmi és gazdasági okokban keresendő. Libanon lakóinak fele ugyan­is keresztény és csak fele mohamedán, ami jelentős megosztottságot eredményez. Erős, többnyire nyugat-barát beállítottságú burzsoáziája az ország sajátos gazdasági szer­kezetének köszönheti létét. Libanon intenzív idegenfor­galmán és a már említett semleges politikán kívül élénk üzleti és bankforgalmával is rászolgált, hogy Svájchoz ha­sonlítsák. Gazdasági szerke­­zetének kialakulását elősegí­tette kikötőinek szerencsés fekvése is, a rv-'v-ek a föníci­aiak óta jelentős kereskedel­­mi központok. Az első arab­­izraeli háború óta Szíria és Jordánia áruforgalma zöm­mel ide terelődött, a Szuezi­­csatorna lezárása után pedig Irak és Szaúd-Arábia kőolaj­­kivitelében is jelentősebb sze­repet játszik. Befejeződött a leszerelési értekezlet nyári ülésszaka Csütörtökön este — egy szokatlanul hosszú ülésnap után — befejezte munkáját a genfi leszerelési értekez­let nyári ülésszaka. A kül­döttek hat órán keresztül fejtették ki észrevételeiket a tengerfenék és térsége atom­fegyvermentesítéséről beter­jesztett módosított szovjet— amerikai szerződés-tervezet­tel kapcsolatban. A záróülésein a delegációk elhatározták, hogy a módo­sított szerződés-tervezetet megvitatás végett az ENSZ közgyűlése elé terjesztik. Genfben arra számítanak, hogy a konferencia következő ülésszaka 1970 februárjában nyílik meg. Zamjatyin sajtóértekezlete A szovjet és a nemzetközi sajtó rekordszámú képvise­lője vett részt és nagyszámú kérdés hangzott el az utóbbi idők legnagyobb érdeklődés­sel várt moszkvai sajtóérte­kezletén, amelyet Leonyid Zamjatyin, a szovjet kül­ügyminisztérium sajtóosztá­lyának vezetője tartott pén­teken Moszkvában. A szóvivő által ismertetett nyilatkozat bevezető szavai hangsúlyozták, hogy a közel­­keleti helyzet továbbra is súlyosan éleződik. Izrael nem szünteti be az arab államok elleni provokációit. A szov­jet nyilatkozat kalandorként bélyegzi meg az izraeli ve­zető körök irányvonalát és rámutat arra, hogy az nem más, mint a haladó rendsze­rű arab államok, az arab népek nemzeti függetlensége és szabadsága elleni imperia­lista tervek megtestesülése. A Pekingben folyó szov­jet—kínai tárgyalások táv­latai iránt érdeklődő kér­désekre válaszolva Zamja­tyin utalt Leonyid Brezs­­nyevnek, a szovjet—csehszlo­vák barátsági gyűlésen el­mondott beszéde megállapí­tására. Hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió pozitív szellem­ben törekszik haladás eléré­sére, s úgy véli, hogy a má­sik felet ugyanilyen hozzá­állás jellemzi. A tárgyalások még csak most kezdődtek, s ezért korai lenne bármilyen bővebb fejtegetés — húzta alá Zamjatyin. NÉPÚJSÁG ■Aj,ii■ 11.1. ■ .................. mr Olaszok és magyarok. A Szlovéniaiján élő olasz és magyar nemzetiségek kép­viselői találkozóra jöttek össze, hogy kölcsönösen megismerkedjenek a Mura vidék magyar, s a Koper környékén élő olasz lakosság problémáival. Az olasz nem­zetiség küldötteinek kétna­pos látogatása során igen hasznos eszmecserét folytat­tak. Megállapították, hogy az eltérő sajátosságok elle­nére sok azonos vonás jel­lemzi a két szlovéniai nem­zetiség helyzetét, azonban az olaszok kulturális tevékeny­sége hatékonyabb, színvona­lasabb, szervezettebb. Kul­turális köröket alakítottak, szavalókórusok, énekcso­portok, színjátszó együtte­sek működnek évek óta tervszerűen. Saját lapjuk heti 5—6 alkalommal jele­nik meg, általában országos jelentőségű ügyekkel fog­lalkozik, kevésbé közöl helyi híreket, tudósításokat. VAS NÉPE Világesemények sorokban A saigoni amerikai pa­rancsnokság szóvivője kö­zölte, hogy kilencedik heté­be lépett Dél-Vietnamban a harci cselekmények viszony­lagos csökkenése. Az Al Ahram pénteki szá­ma közli, hogy december folyamán három arab or­szág, az EAK, Líbia és Szudán csúcstalálkozót tart együttműködésük szorosab­bá tételének megvitatására. Willy Brandt nyugatnémet kancellár péntek reggel az amerikai légierő egy külön­­repülőgépén Nyugat-Berlin­­be érkezett, ahol a délelőtt folyamán beszédet mondott egy szociális szervezet gyű­lésén. Ezt követően megbe­szélést folytatott Schütz nyu­gat-berlini kormányzó pol­gármesterrel. A kancellár péntek délben visszatért Bonnba. Jigal Allón izraeli mi­niszterelnökhelyettes csütör­tökön brit cionista vezetők előtt mondott beszédet. Ha­tárkérdésekről szólva han­goztatta, hogy Izraelnek „épp olyan joga van a Si­nai-félszigethez, mint Egyip­tomnak.* Stewart külügyminiszter november közepén Bonnba utazik és Anglia Közös Pi­aci csatlakozásáról tárgyalá­sokat kezd Scheellel, a bon­ni kormány külügyminiszte­rével — jelentették jól tá­jékozott londoni körökben. Beregovoj vezérőrnagy és űrhajóstársa, Konsztantyin Feoktyisztov, csütörtökön délután Fordék fellegvárá­ba, Detroitba érkeztek, hogy megtekintsék az autóvárost. Egy madridi bíróság csü­törtökön 13 baszk nemzeti­ségű vádlottat hat évig ter­jedő börtönbüntetésre ítélt azzal a váddal, hogy az északi Biscaya tartományban kommunista pártsejtek lét­rehozásán fáradoztak. Kínai kormány- és ka­tonai delegáció érkezett csü­törtökön Algírba, hogy részt vegyen az ország nemzeti ünnepén. A küldöttséget Csen Si-Csu, a népi felsza­badító hadsereg műszaki alakulatainak parancsnoka vezeti. Cigányokat toloncolnak ki Svédországból. A stockholmi kormány csütörtökön visz­­szautasította 47 francia ci­gány letelepedési kérelmét és bejelentette, hogy az en­gedély nélküli bevándorlók­nak — közöttük 30 gyer­meknek­­ november 1-ig el kell hagyniuk Svédorszá­got. A Kenyai Népi Unió veze­tőjét, Oginga Odinga volt alelnököt börtönbe szállítot­­ták, miután előzőleg a Vik­­tória-tó partján fekvő Kisz­­muban csak háziőrizetben volt. Csütörtökön két londoni, két angol vidéki és egy skó­ciai választókerületben pót­választást tartottak el meg­üresedett alsóházi mandátu­mok betöltésére. Az öt kör­zet közül négyben munkás­párti jelöltet választottak meg, bár az 1966-osnál sok­kal alacsonyabb többséggel, egyben pedig a konzervatív párt hódította el a mandá­tumot. Az amerikai képviselőház csütörtökön 382 szavazattal 13 ellenében jóváhagyta Nixon elnök tervét, amely­nek értelmében a jövőben a katonakötelesek közül sors­húzással döntik el a behí­­vandók személyét. A „halál­kerékbe" az év napjait tar­talmazó szelvényeket he­lyeznek és azokat hívják be katonának, akiknek szüle­tésnapja egyezik a kihúzott szelvénnyel. A sorsolásokat havonta rendeznék. Gépi bemutató Söptén Ma és holnap nagyszabású gépi bemutató színhelye lesz Söpte. A mezőgazdasági ter­melőszövetkezetek területi szövetségének szombathelyi titkársága és a TÁSZI (tsz termékértékesítő iroda) ren­dezésében a Mosonmagyar­óvári Mezőgazdasági Gép­gyár, az Autókereskedelmi Vállalat és az Irodagép­tech­nikai Vállalat mutatja be gyártott és forgalomban levő termékeit. Söptére a rendező szervek a területi szövetség minden tagszövetkezetét meghívták és várják. A bemutatót a szövetség szom­bathelyi székházában kon­zultáció követi majd, ahol a gyártó vállalatok képviselői meghallgatják — és feltehe­tően figyelembe, fontolóra is veszik majd — a gyakor­lat szakembereinek vélemé­nyét. pályázat a Magyar Néphadsereg Katonai Főiskoláira A honvédelmi miniszter — a belügy- és a művelődésügyi miniszterrel, valamint a KISZ Központi Bizottságának első tit­kárával egyetértésben — pályázati felhívást adott ki a katonai főiskolákra történő jelentkezésre. A felhívás értelmében pályáz­hatnak mindazok a 21. életévüket még be nem töltött ifjak, akik hivatásuknak érzik a dolgozó nép fegyveres szolgálatát, s a nép­hadsereg, a határőrség, illetve a karhatalom hivatásos tisztjei akarnak lenni. Felvételre azok jelentkezhetnek, akik középiskolai tanulmányaikat az 1969—10. oktatási évben befejezik, vagy már korábban befejezték. A jelentkezés további feltételei: erkölcsi-, politikai megbízhatóság, feddhetetlen előélet, fizikai alkalmasság a katonai szolgálatra, magyar állampolgárság, nőtlen családi ál­lapot. A katonai főiskolákra pályázók jelentkezési lapot a közép­iskola igazgatójától, az előző években végzett (sorkatonák is) az illetékes kiegészítő parancsnokságtól kapnak. A felvételüket ké­rők jelentkezési lapjukhoz mellékelték sajátkezűleg írt részletes önéletrajzukat, születési anyakönyvi kivonatukat, az erkölcsi bizo­nyítványt, a korábban végzettek az érettségi bizonyítványt is. A j­elentkezési lapot — a mellékletekkel együtt — a középiskolát eb­ben a tanévben végzők az iskola igazgatójának, a korábban vég­zettek a kiegészítő parancsnokságnak, a sorkatonai szolgálatot tel­jesítők pedig parancsnokságuk személyügyi tisztjének adják át. A pályázók matematikából és fizikából írásbeli vizsgát tesz­nek, ezt 1970. februárjában tartják megyénként. A márciusban, illetve áprilisban sorra kerülő további vizsgákat Budapesten, a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolán bonyolítják le. A vizsgák nontoa idejéről a főiskolák a kiegészítő norjet»tnsir,tv, illetve pa­rancsnokságuk útján értesítik a pályázókat. A felvételi vizsga eredményéről 1970 május 1-ig ugyancsak a főisor­iak az érdekelteket. Azok a fiatalok akiket nem vesznek fel, — ha egyidejűleg más felsírt­tatási intézménybe is jelentkeztek , ott felvételi vizsgát tehetnek. A katonai főiskolákon a tanulményi idő négy év. A főisko­lákon szerzett oklevelek — a parancsnoki, vaey technikusi szak­tól függően — a polgári életben általános iskolai tanárt, illetve felsőfokú szaktechnikusi munkakörök betöltésére jogosítanak. A pályázat beküldésének határideje 1970. január 31. 1969. november 1. Szombat

Next