Vas Népe, 1969. november (14. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-19 / 268. szám
Öt tagú bolgár ipari küldöttség érkezett megyénkbe Tegnap a szövetkezeti ipart tanulmányozták Ismeretes a bulgáriai Razgrad megye és Vas megye évek óta tartó testvéri barátsága. Évente többször küldöttségek jönnek-mennek, tapasztalatokat visznek és hoznak. Ezen a héten öt tagú ipari delegáció érkezett a bolgár testvérmegyéből hozzánk a Vas megyei tanács végrehajtó bizottságának a meghívására. A küldöttség vezetője: Gecov Nedelcso, a Razgrad megyei tanács ipari igazgatóságának a vezetője, tagjai: Volkov Marin, a Razgrad megyei kisipari szövetkezetek szövetségének az elnökhelyettese, Volcsev Kola, a Razgrad megyei kommunális üzemek igazgatója, Szlavov Peter, a razgradi Vegyesipari Vállalat textilipari részlegének vezetője és Canev Vaszil, a razgradi Vegyesipari Vállalat kerámia részlegének vezetője. A bolgár vendégeket a Ferihegyi repülőtéren a megyei tanács vezetői ünnepélyesen fogadták. Hétfőn dr. Gonda György, a megyei tanács régrehajtó bizottságának elnöke fogadta a razgradi delegációt és ismertette a megye politikai, gazdasági és társadalmi helyzetét, az utóbbi évek fejlődését. Tegnap a bolgár ipari szakemberek a megye kisipari és háziipari szövetkezeteinek a munkáját, valamint a magánkisiparosok tevékenységét tanulmányozták. Délelőtt a KISZÖV székházban Kovács Géza, a KISZÖV elnöke, Ullmann Ernő, a szombathelyi Háziipari Szövetkezet elnöke és dr. Németh László, a KIOSZ Vas megyei szervezetének a titkára tájékoztatta a testvérmegye küldötteit a különböző lakossági javításiszolgáltatási tevékenységről, az ipari szövetkezetek termeléséről, exportjáról, valamint szervezeti felépítéséről és mozgalmi szerepéről. A vendégek számos kérdést tettek fel, majd megtekintették a szombathelyi szolgáltatóházat, a Háziipari Szövevezetet és ellátogattak Kőszegre is. ★ Megkértük Gecov N°delcsot, a küldöttség vezetőjét, mondja el, mi a véleményük eddigi tapasztalataikról. — Nem üdülni és pihenni, hanem tapasztalatokat gyűjteni jöttünk Vas megyébe. örülünk a baráti fogadtatásnak és látjuk, hogy az új gazdasági mechanizmus viszonyai között sok minden másképpen van, mint nálunk. Mindent pontosan feljegyzünk és amit lehet, odahaza hasznosítunk. ★ A bolgár ipari küldöttség ma a tanácsi ipart tanulmányozza és ellátogat a sárvári járásba. Holnap a Vas megyei Patyolat Vállalat új üzemét és a GELKA szervízhálózatát tekintik meg. Pénteken a Vegyesipari Vállalat és a Magyarszombatfai Kerámiagyár meglátogatása, szombaton a Gázgyár és a Víz- és Csatornaművek megtekintése szerepel a programban. Vasárnap az idegenforgalmi nevezetességekkel ismerkednek a vendégek, hétfőn összegezik tapasztalataikat, kedden Budapesten tartózkodnak és szerben utaznak vissza Bulgáriába, az F. L. A bolgár vendégek a szunibrhelyi szolgáltóházban. Világviszonylat liszt is páratlan akció Gázkitörés elleni védekezés céljából világviszonylatban páratlan megelőzési akciót hajtottak végre a mecseki szénbányáknál, a pécsi István-I. aknán, több mint félezer méter mélységben Ez a bánya közismerten a mecseki szénmedence leggázveszélyesebb üzeme, a hatvan éve vezetett feljegyzések szerint csaknem száz esetben támadott az alattomos ,bányarém”. Átmenetileg néhány esztendőre csökkente van a veszély mivel most korábban feltárt, felsőbb szinteken dolgoznak Ez év elején ismét a mélység felé haladtak így újból számolni kellett a gázveszély jelentkezésével. A mélyítéssel megközelített széntelep ugyanis hírhedtté vált egy 1959-ben bekövetkezett gázkitörés következtében, amelynek négy halálos áldozata volt. A nagyerejű k'' c-és több mint ezer tonna szenet dobott ki, s körülbelül 180 000 köbméter metán szabadult fel. Az ,,agresszív” mecseki széntelen gáztalanítás,ha most kilenc függőleges lyukon át 70 köbméter szenet vettek ki vízsuak segítségével, és 30 000 köbméter metánt szívtak ki. Volt olyan lyuk amelyből 22 csille szénbort illetve iszapot fűjt ki a gáz a mesterségesen kiváltott ..gejzír” nem egyszer 15 rrrtr magasra emelkedett. Minden egyes Irük tulajdonúkénpen érv mnniotűr gázkitörés volt de mivel ezeknek működését szakemberek irányították, a legkisebb baj sem torért, a megcsapolt széntelep . megnyugodott” s a hét elején, az aknamé’vízek ho’áfoll hattak a szén telep nyitásához. A gázkitörés-veszélyes szén telepek vízzel való kimosatása felterjedt módszer de csak szintes vágatokban. Függőlegas aknában most alkalmazták először a mecseki bányász-szakemberek technológiája alapján. Az István aknák életében nagyfontosságú a gáz elleni hatásos védekezés. Ezer méter mélységig több mit 30 millió tonna kitermelhető feketeszén-vagyona van még az üzemnek, ami körülbelül negyven esztendőre biztosít folyamatos termelést. Aláírták a magyar—monggol kormányközi bizottság harmadik ülésszakának jegyzőkönyvét. Magyar részről dr. Sághy Vilmos a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter első helyettese, mongol részről B. Rincsenvelzse, a Mongol Népköztársaság Tervbizottságának elnöke írta alá az okmányt. Az ünnepélyes aktuson megjelent Apró Antal, az MSZMP PB tagja a kormány elnökletvettese, valamint Zs. Bolod budapesti mongol nagykövet. (VII.) A MAGYAR RÁDIÓ szerdán a Petőfi adón 14.25 —15.25 óra között közvetítést ad a bajnoki labdarúgómérkőzések félidejéről. AZ MSZMP VAS MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A VAS MEGYEI TANÁCS LAPJA XIV. évfolyam, 268. szám Ara 81 fillér 1939. november 19. Szerda Öles lesz a szovjet-amerikai tárgyalások színhelye Bécs. Klaus osztrák kancellár kedden est Bécsben megtartott sajtóértekezletén, amelyen eredetileg csak belső kérdésekről szólt volna váratlanul foglalkozott a szovjet-amerikai stratégiai fegyverkorlátozási tárgyalásokkal is. Kijelentette: „indokobtan arra számít”, hogy a Helsinkiben most folyó előzetes megbeszélések óta a témával kapcsolatos érdemi tárgyalások színhelye Bécsbe tevődik át. Klaus arról nem szólt, hogy mire alapozza „indokolt számításait” és arról sem, hogy mikor helyeződnek át a megbeszélések színhelye Bécsbe. Közölte viszont hogy amikor első alkalommal felmerült a Salt gondolata Waldheim osztrák külügyminiszter érintkezésbe lépett az amerikai és a szovjet illetékesekkel. Szavaiból kitűnt, hogy a külügyminiszter legutóbbi helsinki hivatalos látogatása során is foglalkozott ezzel a kérdéssel, s mint hozzáfűzte, a témával kapcsán más érintkezés most sem szünetel. M*l Sz tMrNRBÓtisa Izraeli terror B Cseretelep a Ki! hangverseny t S9 Három + Párizs n Leereszkedés a Hold felszínére Cementezett autófeljáró Holdkörüli elliptikus pályára állt az Apollo–12 űrhajó. A kritikus manőverre magyarországi időszámítás szerint röviddel hajnali öt óra előtt került sor, amikor az űrhajó a Hold emberi szem számára láthatatlan oldalán haladt, s így rádióösszeköttetés sem állt fenn vele. A hajtómű üzembehelyezése pontosan a megadott időpontban sikerült, s az elliptikus pálya mért adatai csak minimális eltérést mutattak az előzetes számítástól. A manőver azért volt igen fontos, mert az Apollo—12 korábban letért arról a pályáról, amely automatikusan visszajuttatta volna a földre, ha nem sikerült volna a hajtómű üzembehelyezése. Conrad, Bean és Gordon nembárt az első fordulat során hosszabb színes tv-közvetítést adott a látványról. A földről is felismerték a Kopernikus krátert és több más pontot a Hold felszínén. Érdekes látványnak bizonyult, s erre az űrhajósok külön is felhívták a figyelmet, az a csaknem teljesen egyenes vonulat, amely Conrad szerint igen éles gerinceket mutatott. A különböző nagyságú kráterek mellett a földi tv-képernyőkön jól lehetett látni a törésvonulatokat, nagyobb szakadékokat, amelyek az űrhajósok véleménye szerint korábbi vulkanikus tevékenységre mutatnak. Conrad és Bean többször is felhívták a figyelmet egyes fehér foltokra, amelyek „olyanok voltak, mint a cementezett autófeljáró”. Kedden reggel az eredeti 9 óra hat perces időpontnál valamivel később az Apollo—12 legénysége bekapcsolta az űrhajó főhajtóművét és sikeres pályamódosítást hajtott végre. A kedden, magyar idő szerint a reggeli órákban végrehajtott újabb pályamódosítás nyomán az Apollo—12 olyan Hold körüli úgynevezett „parkolópályán’5 halad, amelynek a legtávolabbi pontja az égitest felszínétől 122 kilométer, legközelebbi pontja pedig 101 kilométer. Ezen a pályán marad az űrhajó szerdán, magyarországi idő szerint 5 óra 48 percig, amikor Conrad és Bean űrhajósok az Intrepid nevet viselő holdkomp segítségével megkezdik leereszkedésüket az égitest felszínére, amelyet magyar idő szerint 7 óra 53 perckor érnek el. Richard Gordon ettől kezdve két társa visszatértéig egyedül kering majd a „Yankee Clipper” fedélzetén a Hold körül. A pályamódosítás után az űrhajósoknak mielőtt nyugovóra térhetnek, még egy feladatot kell végrehajtatok: Conrad és Bean mégegyszer — ezúttal harmadszor — átrándul a parancsnoki kabinhoz csatolt holdkompra, hogy elvégezze az utolsó ellenőrző vizsgálatokat a létfontosságú berendezésen és kijavítsa az esetleges üzemzavarokat a szerdai zavartalan leereszkedés biztosítására. Nyugtákon „éjszakája” volt kedden Alan Bean űrhajósnak. Az alvásra kijelölt ideje közepén felébredt és a földi ellenőrző központot arra lérte, hogy tüzetesen vizsgálják át az űrhajó rakétaberendezéseit, mert érzése szerint az Apollo—12 a tervezettnél nagyobb sebességgel repül a Hóld körül Bean ezenkívül azt is megkérdezte naponta hányszor kell az előírt tablettákba szednie hogy megszabaduljon fejfájásától. A houstoni központ orvosa 8 óránként egy tablettát rendelt neki. Bean végül megígérte hogy ismét megpróbál elaludni. Az első munkaülés Helsinkiben — Humphrey vádolja a Nxon-kormányt — Az ország kirakatában — Az élet kényelme — Fásítás, parkosítás — Hány lány születétt a héten?