Vas Népe, 1970. május (15. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-01 / 101. szám

Másfél órás munkaülés BBCS Csütörtökön megtartotta ötödik munkaülését a straté­giai fegyverzet korlátozásá­ról tárgyaló szovjet és ame­rikai küldöttség A bécsi kon­ferenciához közelálló körök szerint a másfél órát tartó munkaülés még mindig az álláspontok kölcsönös tisztá­zását szolgálta. Az ülés után hivatalosan bejelentették, hogy a küldöttségek a követ­kező munkaüléseket szerdán az amerikai nagykövetség épületében tartják meg. Az említett körök szerint a csü­törtöki tárgyalás változatla­nul „tárgyszerű” légkörben folyt le. Konkrét javaslatok nem hangzottak el a straté­giai nukleáris fegyverek korlátozására vonatkozólag. Kölcsönös megnevezés sze­rint a tárgyalások menőir­ől nem adnak ki hivatalos közleményt. Semmmiilyen haladás Párizsban Semmilyen haladást nem hozott a Vietnammal fog­lalkozó párizsi négyes ér­tekezlet csütörtökön meg­tartott 65. teljes ülése Az amerikai és a saigoni kül­dött ismét azzal kísérlete­zett, hogy a Vietnami Demokrati­kus Köztársaságot vá­dolja agresszió elköve­tésével Dél-Vietnamban, Laoszban és Kambodzsában. A mostani ülés elején a dél-vietnami ideiglenes for­radalmi kormány küldött­ség különnyilatkozatban reagált az amerikai had­ügyminisztériumnak arra a hivatalos beismerésére, hogy az Egyesült Államok kormánya engedélyezte a saigoni kormányzat zsoldoscsapatainak ak­ciók végrehajtását Kam­bodzsa területén „amerikai katonai tanács­adók” közreműködésével. Ez — mutat rá a DIFK kor­­mányának küldöttsége — a háborús eszkláció újabb foka Indokínában. Kö­csönös bosszúh­ad árat Guatemalában CIUDAD GUATEMALA Guatem­alában evalu­ással fenyeget az a terrorrullám, amely a hónap elején a nyugatnémet nagykövet meg­gyilkolásával vette kezdetét. Az erőszakcselekmények legújabb áldozata egy rend­őr, akit géppisztolysorozatok terítettek le, amikor meg­próbálta feltartóztatni egy gerillacsoport autóját. A gerillák ezt megelőzően egy benzinkút mellett tüzet nyi­tottak Rodriguez Diaz száza­dosra, a megválasztott elnök testőrére. Diaz fejsérülések­kel került kórházba, de már túl van az életveszélyen. A rendőr az ötödik halálos áldozata annak a kölcsönös bosszúhadjáratnak, amit a szeisőjobboldali terrorszerve­zetek és a baloldali gerillák vívnak néhány hete egymással. A meggyilkolt személyeket többnyire az út­­szélen találják meg átlőtt koponyával A guatemalai megfigyelők a kibontakozó terrorhullámot összefüggésbe hozzák Aram ezredes, megválasztott állam­fő közelgő beiktatásával is Arana vezette két évvel ez­előtt a véres felgöngyölő had­járatot vidéken a különböző gerillacsoportok ellen és ki­látásba helyezte, hogy ha­sonló tisztogatást indít a vá­rosokban is. 2 Kennedy hanyagul vezetett Boston Kétségbe vonták Edward Kennedy szenátor Mary Jo Kopechne b­alesetével kap­csolatban kilenc hónappal ezelőtt tett tanúvallomását. Bostonban szeren hozták­­ nyilvánosságra James A. Boyle vizsga-óbíró jelenté­sét. Eszerint Kennedy sze­nátornak nem állt szándéká­ban, hogy 28 éves titkárnő­jével együtt elhagyja a szi­getet mielőtt bekövetkezett a végzetes baleset és autója a kémény hídról a vízbe zuhant A vizsgálóbírói jelentés hangoztatja: „Kennedy sze­nátor a jelek szerint szándé­kosan fordult rá a Dike-híd előtt levő kövezetten útra és szándékosan tért ki a komp felé vezető útról. Nyomós okok késztetnek arra a véle­ményre, hogy Kennedy ha­nyagul vezette kocsiját, oly módon, amely hozzájárulha­tott Mary Jo Kopechne ha­lálához” — mondja a bírói jelentés. Boyk vizsgálóbíró szerint felvetődik az a kérdés, hogy Kennedy büntetendő cselek­ményt követett-e el. Figye­lembe kell venni ugyanis azt a körülményt, hogy a híd forgalmi szempontból veszé­lyes és azt csak a legna­gyobb óvatossággal lehet megközelíteni. ..Kennedy sze­nátor saját bevallása szerint 36 kib­méteres óránkénti se­bességgel vezette kocsiját és az ilyen sebesség ak­kor ko­csi esetében, mint az Mas­­mobile, legalább is hanyag, vagy pedig vakmerő maga­tartásnak minősíthető. Amennyiben Kennedy is­merte a kockázatot, eljárása büntetendő cselekménynek tekinthető — írja jelenté­sében a vizsgálóbíró. Washingtoni­­ól értesült kö­rök úgy tudták, hogy a je­lentés közzététele ellenére sem várható újabb bűnvádi eljárás megindítása Edward Kennedy szenátor ellen. Az viszont kétségtelen — hang­súlyozzák e körökben —, hogy Boyle vizsgálóbíró je­lentése súlyos csapást mért a szenátor politikai pálya­futására. Az idő Izrael ellen dolgozik TEL AVIV Abba Eban, izraeli kül­ügyminiszter csütörtöki saj­tóértekezletét arra használ­ta fel, hogy támadja a Szovjetunió közel-keleti po­litikáját és ismét katonai segítséget kérjen az Egye­sült Államoktól. Emlékeztetett Rogers ame­rikai külügyminiszternek arra a nyilatkozatára, amely akkor hangzott el, amikor Washington ideiglenesen le­állította a Phantom­m a Skyhawk repülőgépek Izra­elbe szállítását. Rogers ek­kor a következőket mon­dotta: „az Egyesült Államok gondoskodni fog arról, hogy Izrael biztonságát ne fenyegesse veszély”. Abba Eban kijelentette: várjuk, hogy e fontos nyi­­latkozathoz gyakorlati és politikai folyományok kap­csolódjanak. Az izraeli külügyminisz­ter sajtóértekezletén felszó­lította az Egyesült Államo­kat, hogy szállítsa le az ál­tala megígért hadirepülőgé­peket és ugyanúgy, mint az izraeli kormány minap nyil­vánosságra hozott nyilatko­zata. e követelését ő is azzal az állítással indokolta, hogy Egyiptomban szov­jet pilóták „operatív re­püléseket” hajtanak vég­re. Meír Wilner, a Rakah, az Új Kommunista Lista fő­titkára, aki a Lenin-cente­náriummal kapcsolatos ün­nepségek idején a Szovjet­unióban tartózkodott, csü­törtökön visszaérkezett Tel Aviv­ba. Megérkezése után adott nyilatkozatában hang­súlyozta: ,,A Szovjetunió vezetőivel folytatott tanács­­kozásaim során olyan meg­győződés alakult ki benne, hogy az idő Izrael elén dolgozik. Amennyiben Izra­el hajlandó elfogadni a Biztonsági Tanács 1967. no­vemberében hozott határo­zatát, úgy a béke helyreáll és a Szovjetunió felújítja diplomáciai kapcsolatait Iz­raellel. Mindez azonban nem történhet meg, ha Izrael továbbra is megszállva tartja az arab országok­tól elrabolt területeket”. Wilner szerint az izraeli kormánynak a szovjet piló­ták „egyiptomi jelenlétével” kapcsolatos nyilatkozata szervesen ágyazódik abba az izraeli propaganda-kam­pányba amelynek az a cél­ja, hogy Izrael újabb repü­lőgépek­­­et kapjon az Egye­sült Államoktól. A Német Kommunis­a Párt és a bonni kormány Düsseldorf A Német Kommunista Párt levelet intézett Ehmke bonni tárcanélküli minisz­terhez. A levélben a nyu­gatnémet kommunisták kö­vetelik: a szövetségi kor­mány foglaljon állást azzal kapcsol­atban, hogy az ENSZ Európai Gazdasági Bizott­ságában (ECE) helyet fogla­ló bonni képviselők az NDK hivatalos részvétele ellen szavaztak. A levél a továbbiakban rámutat: a bonni kormány nemcsak hogy engedékeny­séget tanúsít a jobboldali körök nacionalista és kom­­­munistaellenes akcióival szemban, hanem maga sem szakít a régi CDU—CSU po­litikával. Az NKP végül fel­szólítja a kormányt, szögez­ze le világosan, hogy milyen álláspontra helyezkedik a revansista szervezetek tevé­kenységével kapcsolatban. Hétezer dél-vietnami katona nyomult be Kambodzsába A Közel-Kelet mellett vélt ingatlanul a Távol-Kelet glóbuszunk legneuralgiku­sabb pontja. Amiről közöl.A keleti viszonylatban még csak szó lehet, itt már va­lósággá vált: az indokínai félszige­ten egy­értelműen és félreérthetetlenül ame­rikai eszkaláció folyik. Ez nem jelent feltétlenül amerikai egységeket, bár a jelentések szerint Kambod­zsában ezek száma is gyor­san nő. Az agresszió jelen­legi fő célpontja vitatha­tatlanul Kambodzsa, ahová a legújabb hír szerint csak­nem hétezer dél-vietnami katona özönlött be — amerikai repülőgépeken amerikai tüzérségi — és fé­rfifed­ezettel, amerikai „ta­nácsadók” k­íséretében. Ilyen körülmények között érthető érdeklődés­­*­* és aggodalom — előzi meg Nixon elnök magyar idő szerint péntek hajnalra bejelentett, Kam­bodzsával foglalkozó beszé­dét. Ülkens a Seat-tísz­leten Eszmat Abdel Megid, az EAK kormányának hivata­los szóvivője csütörtökön nyilatkozott az egyiptomi fegyveres erők csütörtökre virradó éjjel végrehajtott átkelési akciójáról. Az izraeli légierő — mert­­dotta — hatástalannak bizo­nyult és nem volt képes megakadályozni az akció si­kerét az adott időpontban. A hadműveletet nagy erőkkel hajtották végre az éjszaka leple alatt, és annak ellenére, hogy nem alkalmaztak mesterséges vi­lágítást, a holdfénynél mé­lyen behatoltak a megszállt Sínai-félszigetre. Miután az átkelő egyipto­mi egységek elérték a keleti partot, megtámadtak egy el­lenséges állást. Elvágták az állásihoz vezető kábeleket és köröskörül aknákat helyez­tek el. Ezután megsemmisítették mind az ott levő izraeli katonákat, mind pedig fegyvereiket. Az izraeli ellentámadás nem sikerült. Hiába vetették be légierejüket, az egyiptomi légvédelem a támadó gépek egyikét lelőtte, egy másikat pedig eltalált Az átkelő egység teljes mértékben végrehajtotta feladatát. A harci feladat teljesíté­sekor három egyiptomi ka­tona életét vesztette, kilenc pedig megsebesült. Ütközet és tüntetés SAIGON Dél-vietnami szabadság­­harcosok a csütörtökre vir­radó éjszaka az amerikai és a dél-vietnami kormánycsa­patok nyolc katonai objek­tuma ellen hajtottak végre rakétákkal, illetve aknave­tőkkel támadásokat. Amerikai ejtőernyősök szerdán délután Hué városá­tól 28 kilométerrel délnyu­gatra háromórás ütközetet vívtak a szabadságharcosok­kal. Az ütközetbe ütegek és helikopterek is beavatkoztak. B—52-es bombázók a Viet­nam két részét elválasztó demilitarizált övezettől dél­re, Quang Tri tartományban hajtottak végre szőnyegbom­bázást. A saigoni amerikai pa­rancsnokság közölte, hogy a dél-vietnami L laoszi határ közelében a partizánok le­lőttek két amerikai helikop­tert A Dél-vietnami Legfelső Bíróság tízórás tanácskozás után szerdán este alkotmány­ellenesnek minősítette a ,.kommunistabarát tevékeny­séggel” vádolt diákcsoport ellen indított bűnvádi eljá­rást Közben a rendőrség könnygűz-gránátokkal támadt az évtlét körül gyülekező diákokra és szétoszlatta az ítélethirdetés eredményét váró tömeget. összecsapás volt a karha­talom és diákok között a kambodzsai nagykövetség épületének közelében is, ahol mintegy 100 diák megkísérel­te, hogy kívülről áttörjön az épületet körülvevő rendőr­­gyűrűn és csatlakozzék a követséget péntek óta meg­szállva tartó társaihoz. VAS NÉPE Moro Bulgáriában A Bulgáriában tartózkodó Moro olasz külügyminiszter lá­­togatása egy szófiai óv­odában. (Telefoto—BTA—MTI—KS) Az IL—62-es és a saskeselyűi esete Dakar Nem­ sokkal a Dakari re­pülőtérről való felszállása után erős ütés rázta meg a szovjet légiforgalmi társaság többtonnás IL—62 óriás-re­pülőgépét. Furcsa zajok hallatszottak a vezérlő ka­bin alól. Elromlott a radar. Mivel az út folytatása ve­szélyes lett volna, a repülő­gép visszatért Dakarta és csupán a személyzet tapaszt­­alatának és kitartásának köszönhető, hogy sikerese­n ért földet. A repülőtéren kiderült, hogy egy óriási saskeselyű nekiment a rá­diólokátor kereső antenná­jának és átütötte a burkola­tot, a résből sastollak álltak ki. Thor Heyerdahl, a világhírű kutató útrakészen. 1970. május 1. Péntek 8

Next